Három munkatársunk ragadott tollat, hogy reagáljon Navracsics Tibor és Orbán Viktor szavaira. Olvassa el a Barbár kormány, „Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet” és a Navracsics esete Montesquieu-vel című írásokat!
Barbár kormány
A jelenlegi magyar kormányzatnak láthatóan állandó kihívást jelent a független bíróság, nem bírja megállni, hogy támadja, ahol csak tudja. Már most is olyan szép teljesítményekkel büszkélkedhet, mint a háromdobás-törvény, a semmisségi törvény, a bírák kényszernyugdíjazása, a főbíró leváltása, az igazgatást centralizáló bírósági törvény, utóbbi miatt európai vizsgálat (pdf) folyik az országgal szemben (szerzője a jelenlegi köztársasági elnök), és mégsem nyughat. Az ítélkezés még mindig nem úgy megy, ahogy annak az együttműködés rendszerében mennie kéne. Az úgynevezett Cozma-ügyben hozott másodfokú ítélőtáblai ítélet ugyanis jelentősen csökkenti az elsőfokú ítéletben kiszabott büntetéseket. Enyhíti a győri ítélőtábla a veszprémi kézilabdázó gyilkosainak büntetését. A miniszterelnök pedig máris megszólal, ráadásul az Országgyűlésben: ejnye, de bosszantó, ha kormányfő az ember, és hogy a bíróság el van választva tőle! És ismerjük jól a természetét: ha felbosszantják, azt nem hagyja annyiban. Az igazságügy-miniszter már teszi is a dolgát: levélben fogja kezdeményezni a Kúriánál annak kiderítését, megfelel-e társadalom elvárásának a jogerős ítélet – mondja ő maga az interjú 18. percében. Annyira igyekszik ez a jóember, hogy ezt a szándékát már jelezte is a Kúria elnökének. Ő már egy ideje rendszerben gondolkodik. Az üzenet egyértelmű, a Kúria értsen a szóból! Különben még a végén nem fog „a régi fényében tündökölni”.
Ha csak annyit kérne a miniszter, hogy vizsgálja felül a Kúria az ítélkezési gyakorlatot, elkönyvelhetnénk szimpla marhaságnak a dolgot. Ugyanis éppen az új bírósági törvény vezeti be az egységes és időszerű bírósági jogalkalmazás elősegítése érdekében a Kúria elnökének rendelkezési körébe a joggyakorlat-elemző csoport intézményét. Ez a csoport létre is jött, meg is kezdte a munkáját, semmi szükség tehát arra, hogy a miniszter külön levelezzen és „jelezzen” az elnöknek.
Még az sem olyan érdekes, ha az ítélet törvényességével kapcsolatban merül fel kétség Navracsics doktorban, hiszen jól tudja ő, hogy egy jogerős büntetőítélet rendkívüli, törvényességi felülvizsgálatának nincs semmi akadálya. A jogerőre emelkedéstől számítva hat hónap áll őfelsége ügyészségének rendelkezésére, hogy a terheltek terhére felülvizsgálati indítvánnyal forduljon a Kúriához. A felülvizsgálati indítvány alapja jelen esetben pont az lehet, hogy a törvénysértő minősítés miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, ahogyan azt a büntetőeljárási törvény mondja is. A Kúria tehát nincs elzárva attól, hogy szuverén módon megítélje azt az egy kérdést, hogy a minősítés törvényes volt-e.
Csakhogy éppen ez a baj. Mert a Kúriának a felülvizsgálati indítványt úgy kell elbírálnia, ahogy azt kell: szigorúan kizárva minden irreleváns mozzanatot, mint amilyen az áldozatok ismertsége, vagy az elkövetők cigánysága, vagy a média lufija, vagy egyesek vérszomja, vagy a sanda kormány politikai érdekei, stb. Kizárólag az a kérdés, hogy az ítélet a törvénynek megfelelt-e. Ne feledjük, hogy minden körülmény, amit a törvényhozó relevánsnak, mérlegelendő körülménynek tart egy bűncselekmény megítélése szempontjából, bele van írva a törvénybe! Az enyhítő és súlyosító körülmények, a lehetséges büntetési tételek, mind az adott cselekményekről szóló jogalkotói ítéletet tükrözik. A büntető törvénykönyvben kifejeződő jogalkotói ítélet pedig a képviseleti demokrácia definíciója szerint a társadalmi elvárásokhoz igazodik (a Btk. közönséges törvény, egyszerű parlamenti többséggel módosítható). A bíróságnak ezért nem is kell a társadalmi elvárásoknak ismét megfelelnie, hiszen azt a jogalkotó megteszi előtte. A bírósági ítéletnek csak a törvénynek kell megfelelnie, semmi másnak. Ez sem mindig sikerül, persze, de a felülvizsgálat éppen arra való, hogy minél kevesebb rossz (törvénytelen) döntés maradjon úgy.
Az a politikai hisztéria, ami az olyan ügyeket övezi, mint amilyen ez is, bizonyosan ártalmas. A kormányfő kikacsintása, a miniszter otromba ügyészkedése szintén része ennek a politikai hisztériának, hiszen amikor a társadalmi elvárásoknak való megfelelést emlegetik, leplezetlenül szavazókra vadásznak. De ez egy sajnálatos, mintegy járulékos kár, ami egy rendes jogállamban még a tűréshatáron belül van, a független bíróság ellenálló tud lenni az ilyesmivel szemben. Magyarország azonban nem rendes jogállam, és ez az eset ezt a tényt világítja meg éles fénnyel. Ha kormánya nem a törvényességet kéri számon az ország főbíróján, hanem egy olyan politikai szempont figyelembe vételét, mint amilyen a „társadalmi elvárás”, akkor nem a jog talaján áll, hanem törvénytelenül jár el. A bírói függetlenséget tiszteletben tartó kormány képviselői a legkisebb mértékben sem nyilvánítanak véleményt, sem közvetve, sem közvetlenül egyedi ügyben hozott bírói döntésekkel kapcsolatban, és másokat is erre intenek. Magyarország kormánya azonban kiaknázza a hisztériát és nyíltan megveti a bírói függetlenséget.
Hegyi Szabolcs
Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet
Marian Cozma megölésének ügyében megszületett a másodfokú, jogerős ítélet, amelyet sokan túlzottan enyhének tartanak. Ehhez természetesen mindenkinek joga van. Ez a poszt nem erről szól, hanem arról, hogy hogyan nem képes kezelni a politika ezt a fejleményt.
Magyarország Alaptörvénye, C) cikk (1) bekezdés: „A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.” Hogy ez pontosan mit jelent, azt az emberek legalább egy része már középiskolai tanulmányai során megtanulja, de ha Mirkóczki Ádám jobbikos képviselőn kívül valaki esetleg nem tudná: a hatalommegosztás elve azt jelenti, hogy az állam működése során elválik egymástól a törvényhozói, a végrehajtói és az igazságszolgáltatói funkció. Ezek közül legerősebb az igazságszolgáltatás másik két hatalmi ágtól történő elválasztása. Jó esetben. Érte már elég kritika a jelenlegi kormányt azért, amit az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása térén „alkotott”, de egészen a mai napig még nem tartottunk ott, hogy bármely politikus vegye magának a bátorságot ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás munkájába közvetlenül beleszóljon. Azért csak a mai napig, mert Navracsics Tibor (nyilvánvalóan nagyon karakán, igazi tökös gyereknek érezve magát) a veszprémi városi televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatára kéri a Kúria elnökét, hogy kiderítse: megfelel-e a társadalom elvárásainak a Cozma-ítélet.
Csakhogy a jelenleg hatályos – és nagyon remélem, hogy ez a későbbiekben sem fog változni – büntető törvénykönyv szerint: „a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el”, míg a büntetéskiszabás elveinek megfogalmazásánál a törvény a következőt mondja: „a büntetést – céljának szem előtt tartásával – a törvényben meghatározott keretek között úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességéhez, a bűnösség fokához, továbbá az egyéb súlyosító és enyhítő körülményekhez.” Látja itt valaki szerepelni a „társadalom elvárása” kifejezést? Nem véletlenül, az ugyanis maszlag, egy nem létező, jogilag pedig megfoghatatlan kategória. De tegyük fel, hogy a bírónak figyelemmel kellene lennie „a társadalom elvárásaira”. Hogyan tenné ezt? Mi alapján tájékozódna? Lemenne a kocsmába, megkérdezni az ott tartózkodókat? Vagy a boltban érdeklődne? Netán az újságokat bújná? Vagy a nép népszavazáson nyilvánítana véleményt? És mi a helyzet azzal a bíróval, aki nem olyan ügyet tárgyal, amiről mindenki hallott a médiából? Ez az egész színtiszta populista lózung, amely a legkevésbé sem építi az emberek magyar igazságszolgáltatásba vetett hitét. Viszont nagymértékben rombolja. Ahogy tette azt a miniszterelnök is, amikor nem mondta el a magánvéleményét a parlamentben Mirkóczki Ádámnak, miszerint szerinte helytelen a Cozma-ügyben született másodfokú ítélet. Persze a hivatalos véleményét – ami nyilvánvalóan az, hogy teljes mellszélességgel kiáll a magyar igazságszolgáltatás függetlensége mellett, visszautasítja még az ilyen jellegű kérdéseket is, emellett pedig nyilvánvalóan jó oka volt a bíróságnak arra, hogy megváltoztassa az elsőfokú ítéletet – a magánvéleményével szemben meg sem ismerhettük, mert annak tartalmáról elfelejtett minket tájékoztatni. Ma pedig megtudtuk, hogy miért: politikusaink bele akarnak ugatni az igazságszolgáltatás munkájába. Politikusaink arra törekszenek, hogy megmondják a bíróságoknak, hogy egyes ügyekben hogyan döntsenek. Természetesen erről a törekvésről én sem írom le a magánvéleményemet, miszerint ez a legsötétebb diktatúrákat idéző gazemberség. Azonban a hivatalos véleményem az, hogy ez a jogállam látszatának fenntartására törekvést sem mutató, a demokratikus alapelvekkel, az igazságszolgáltatással és így a magyar állammal, ezen keresztül pedig a magyar lakossággal szembeni támadás.
Magyarország Alaptörvénye B) cikk (1) bekezdés: „Magyarország, független, demokratikus jogállam.” Legalábbis eddig annak látszott.
Sánta Szabolcs Miklós
Navracsics esete Montesquieu-vel
Azt eddig is tudtuk, hogy a hatalmi ágak különválasztásának tanításáról híres Montesquieu nem túl népszerű fideszes körökben, hiszen az elmúlt két évben nem csak a jogalkotás, de a bíráskodás is egyre inkább a végrehajtó hatalom ellenőrzése alá került. Úgy látszik azonban, a kormány nem elégszik meg azzal, hogy megbízható elvtársakat ültet a Kúria élére vagy az Alkotmánybíróságba, a napokban egy új szintre lépett a nemzeti együttműködés rendszere. Szokjunk hozzá, hogy ezentúl a népi demokrácia miniszterei leszólnak a népbíróságoknak, ha nem a nép elvárásainak megfelelő ítélet születik egyik-másik ügyben. No nem erőszakolnak ők semmit a független bíróságra, nem fenyegetőznek ők semmivel, csak kérdeznek, amúgy szelíd és népi demokratikus módon. Mint ahogy annak idején Kádár elvtárs szólhatott le telefonon a salgótarjáni pártbizottságba, hogy Kovács elvtárs, ön szerint dolgozó népünk elvárásainak megfelelő ez az enyhe ítélet ebben a csúnya ellenzéki ügyben? És akkor Kovács elvtárs nyelt egyet, aztán hozott egy átgondolt és roppant független döntést. Az még durvább, hogy Orbán Viktor kormányfő egy jobbikos képviselő parlamenti kérdésére reagálva azt mondta: legszívesebben azt mondaná négyszemközt, hogy egyetért a bíróság döntését kritizálók véleményével. Ha egy kormányfő a parlament ülésén legszívesebben azt mondaná, akkor azt mondja, és üzen a bíróságnak. Különbség nincs.
Tekintsünk el attól, hogy ki mit gondol és magyaráz bele a Cozma-ügybe. (Az én nézetem szerint ez egy köztörvényes bűntény, aminek nincsen semmiféle politikai vonzata – azért lehetett belőle politikai ügy, mert az elkövetők roma származásúak, és nem az indítékaik miatt.) Vajon helyes-e az, ha a büntető-igazságszolgáltatást a mindenkori társadalmi elvárások befolyásolják? A bíráskodásban, a törvényhozással szemben, nem a többségi elv érvényesül, nem lehet sms-ben szavazni, hogy melyik vádlottat meszelné el a tévénéző. Éppen a Cozma-ügy kapcsán mutattak rá komoly médiakutatók, hogy a média mennyire torz képet közvetít a romákkal kapcsolatban: “a veszprémi gyilkosság, illetve a médiában annak apropóján megjelent, a magyarországi romákhoz kapcsolódó egyéb bűncselekmények rendkívül alkalmasak voltak a cselekmények dramatizálására és azok érzelmi keretezésére. Ilyen témák voltak egyfelől Marian Cozma búcsúztatása, temetése, másfelől a bűncselekmény brutalitása, az ‘enyingi cigánymaffia’ leírása. Mindez a ‘mindless reading’-ként bemutatott befogadói attitűd erősítéséhez vezethet, amely a nézőből annak előítéletein alapuló automatikus, gondolkodás nélküli reakciót vált ki. Ez lehetetlenné teszi az információk racionális feldolgozását.”
Úgy látszik, az igazságügyi miniszter levele ugyanerre a mindless reading jelenségre próbál építeni: a polgárok zsigeri indulataira, arra, hogy úgysem gondolják át, hogy az igazságszolgáltatásba való kormánybeavatkozás egy mégoly népszerű ügyben is milyen az egész demokráciára veszélyes precedenst teremt. A demokráciát manapság a többségi elvre redukáló hatalmon lévők elfelejtik azt, hogy 2006-ban még az egyetemes emberi jogokra hivatkozva követelték az akkori törvénytelenségek kivizsgálását az akkori parlamenti többséget kapott hatalommal szemben. A demokrácia nem akkor működik jól, ha mindig mindenben a többségi vélemény érvényesül, akkor csupán demokratúráról beszélhetnénk. Azért nem volt teljesen hülye az öreg Montesquieu, érdemes lenne hallgatni rá!
Sárosi Péter