Elszakítva

Ismerjék meg a Budapest 12. kerületében lakó házaspár, Kriszta (35) és Tamás (38) élete történetét: váratlanul érte őket a tragikus fordulat.

(A kép illusztráció)

A házaspárnak két kisiskolás gyermeke van, Kriszta pedig most várja harmadik gyermeküket. Egy 12. kerületi általános iskola második osztályának tanulója Kata, legidősebb gyermekük, aki sajnos nehezen tanul, hiszen sokat betegeskedik. Nem régiben súlyos lázgörccsel szállították be a János Kórházba. Édesanyja sokat van mellette, így történhetett, hogy volt olyan szűrővizsgálat, amire nem jutott el idejében. Az iskola jelzett a szülők felé, hogy Kata hiányzásai problémát jelentenek a gyermek tanulásában.

A 12. kerületi gyermekjóléti szolgálat családgondozója egy szombat este csöngetett az épp fektetéssel küzdő édesanyánál, aki nem értette a gyermekvédelmi munkatárs megjelenését lakásában. A családgondozó a hűtőt nyitogatta, benézett a kamrába is, és nemtetszésének adott hangot, hiszen Krisztának nem volt ideje még a következő hétre bevásárolni. A családgondozó Krisztát a férje hollétéről kérdezte, mire elmondta, Tamást munkája külföldre szólította, így most nincs otthon. A családgondozó végül fejét rázva távozott, Kriszta pedig elaltatta a gyerekeket.

Két hét múlva az általános iskola előtt rendőrök jelentek meg, akik az épp a napköziben játszó Katát és öccsét felkapták, és egy „Ideiglenes hatályú elhelyezés” feliratú papírt felmutatva elvitték a zokogó gyermekeket. A délután a gyerekekért érkező Tamás annyit tudott meg a portástól, hogy gyermekeit rendőrökkel vitették el, feltehetően a gyámhivatal tud felvilágosítással szolgálni. Tamás üvöltve hívta fel a gyámhivatalt, akik tájékoztatták, hogy kiemelték a gyerekeket a családból, hiszen a szülők elhanyagolták a gyerekeket: Kata alig járt iskolába, sokat betegeskedett, Kriszta nem gondoskodik kellően magzatáról, hiszen nem jelent meg a szűrővizsgálaton, és ráadásul a környezettanulmány tanúsága szerint nem megfelelő a gyermekek ellátása, hiszen a hűtő szinte üres volt, és az „élettárs” holléte is gyanúsnak tűnt…

Ha ez nem lett volna elég a levegőt nem kapó édesapa számára, azt is közölte vele az illetékes munkatárs, hogy a kerületi védőnő már jelzést is küldött a János Kórház szülészetének védőnőjéhez, hogy a majd 3 hónap múlvára kiírt Kriszta megszülető kislányát ne engedjék haza a kórházból, hiszen a két idősebb gyerek nevelése esetén is jól láthatóan elhanyagolóak voltak a szülők, tehát nem alkalmasak a szülői szerep betöltésére.

Tamást idegösszeomlással szállították be a János Kórházba. 

Hihetetlennek tűnik a történet? Az is!

Hiszen lehetetlen, hogy egy jól szituált budapesti család magánéletébe akár tizedennyire beléphessen a hatóság. Hogy merne bárki is egy szombat estén hűtőt és wc-t nyitogatva ellenőrzést tartani egy kissvábhegyi lakásban?

De mégsem hihetetlen a történet, mert – ugyan máshol, más társadalmi csoporthoz tartozó családokkal, - mindennapos tapasztalat a szombati látogatások általi megalázó kontroll, a szavahihetőség megkérdőjelezése, az anyagi hiányok szülői bűnökként való felrovása. Semmivel sem tudnak több, vagy súlyosabb hibát felróni a szülőknek, mint a fenti elborzasztó fikcióban, mégis megtörténhet az, hogy tömegesen szakítanak szét családokat a gyerekek időnkénti megbetegedése, az egyik szülő munkahelye miatti távollétei, és egy-két iskolai hiányzás miatt.

És mindez nem magyarázható akkurátus és odafigyelő gyermekvédelmi túlbuzgalommal, itt a szegényebb családok szegénysége miatti folyamatos büntetése zajlik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az évek kemény munkájával sokkal jobb körülményeket teremtő, stabil keresettel rendelkező kismamával terhessége első hónapjaiban már közli a védőnő, bármit tesz, bárhogy igyekszik, a gyermekét a kórházból sem engedi majd hazavinni. És valóban: a kórház szülészeti osztályán ott várja a vajúdó anyukát a döntés: kisbabáját hazaengedi „irreális lenne”, a gyermeket nevelőszülőknek adják!                                                          

Hogy történhet meg ma Magyarországon valóban tömegével, szinte természetes módon a szegényebb gyermekek kiszakítása a családi kötelékből, ha szerencsésebb helyre született kortársaikkal mindezt abszurdnak és elfogadhatatlannak érzékeljük?

Bővebben:

http://abcug.hu/papir-meg-nincs-de-mar-bemutattak-az-apatol-elvett-gyereket-az-uj-szuloknek/

http://abcug.hu/hiaba-kuzdottek-elvittek-a-gyerekeket/

http://abcug.hu/az-allam-sem-menti-meg-gyerekeket-tetvektol/

http://abcug.hu/a-beijedt-gyamugyesek-inkabb-intezetbe-kuldik-a-szegeny-gyerekeket/

http://ciha.blog.hu

http://hvg.hu/itthon/20150407_A_gyereknek_nem_jobb_a_sajat_csaladjaban

Háromrészes sorozatunk második posztját itt olvashatod, harmadikat pedig itt olvashatod..

Boros Ilona