A legdrágább szó

Újabb bűnözőre csapott le az igazsászolgáltatás kérlelhetetlen szigora. Juhos Norbert egy saját Facebook oldalán írt kommentben használta a holokamu szót, ami jogerősen 800 ezer forintjába került. Ennyi pénzbüntetést kell fizetnie, vagy ha ezt nem tudja kigazdálkodni, 400 nap fogházbüntetéssel kiválthatja. Ez egy nagyon súlyos büntetés, amit azért kapott, mert leírt egy szót, ezzel pedig megvalósította az egyik önkényuralmi rendszer által elkövetett bűnök tagadását.

Már rengetegszer elmondtuk: jogállamban nem lehet megtiltani egyes szavak használatát, ahogyan egyes nézeteket, eszméket sem lehet betiltani. Jogállamban senki sem büntethető meg pusztán azért, mert történetesen náci vagy kommunista eszméket terjeszt. Éppen ezért a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek tagadását tiltó büntetőjogi magyar szabály súlyosan jogkorlátozó. Büntetés csak arra szabható ki, aki a szélsőséges eszméire alapozva mások jogait sérti vagy veszélyezteti.

Hogyan döntheti el egy rendőr vagy egy bíró, hogy bizonyos szavak hatására veszélybe kerülnek-e mások jogai? Úgy, ha értelmezi a szöveget, megnézi annak kontextusát és a körülmények mérlegelésével eldönti, hogy valóban közvetlenül veszélybe kerülnek-e a gyűlölködés célpontjai. Éppen ezt teszi lehetővé az uszítás tényállása, amit viszont sajnálatosan kevésszer alkalmaznak a magyar hatóságok.

Valakinek a büntetőjogi felelősségét csak akkor lehet megállapítani, ha a tettei és a sérelem között szoros ok-okozati összefüggés áll fenn. Nem lehet emberölésért megbüntetni a barátot, aki először kínálta alkohollal a később alkoholizmusába belehaló embert. Így rasszista kijelentésekért is csak azt lehet büntetőjogi felelősségre vonni, akinek a szavai a belátható jövőben és nagy valószínűséggel okoznak jogsérelmet. Ilyen volt az a Facebook kommentfolyam, amelyben arról értekeztek a résztvevők, hogy mikor és hogyan induljanak menekülteket verni. A rendőrség szerint ebben az esetben azonban nem történt bűncselekmény, vagyis annak előkészülete, a feljelentésünket elutasították.

Könnyen megválaszolható kérdés, hogy melyik tevékenység fenyegeti inkább az egyéni jogokat: ha roszszándékú és/vagy buta emberek rasszista/antiszemtita kijelentéseket tesznek, vagy ha a Facebookon hasonló tulajdonságokkal bíró társaik fegyveres menekültverést szerveznek. Az elsőért súlyos büntetés jár ma Magyarországon, a másodikért semmi.

Kétségtelen, hogy komolyabb erőfeszítést követel a jogalkalmazótól annak megítélése, hogy veszélyes-e másokra egy kijelentés az összes körülmény vizsgálata alapján, mint eldönteni, hogy valaki leírt-e egy bizonyos szót. Nem önkényuralmi rendszerben élni már csak ilyen macerás dolog.

Dojcsák Dalma

A kép forrása: http://compfight.com/