Útmutató halmozottan sérült gyerekek beiskolázásához

Ha súlyosan, halmozottan fogyatékos a kisfiad, az iskolaév első napja csalódást okozhat neked.

A szomszéd fia csinos mellénykében vágtat az évnyitóra, de előttetek talán bezárják a gyógypedagógiai iskolákat is.

Vannak, akiknek sikerül, és vannak, akik kimaradnak. Sokan eltévedtek már ebben a labirintusban.

De itt van 5 módszer, ami sikeressé tehet téged az iskola-keresés során.

Miért nehezebb egy halmozottan sérült gyerekkel a gyógypedagógiai iskolarendszerben, mint mással?

Mert a halmozottan sérült gyerekeket ez az iskolarendszer külön kezeli minden más fogyatékos gyerektől.

Amikor sor kerül a beiskolázásra, részt kell vennetek a szakértői és rehabilitációs bizottság vizsgálatán. A vizsgálat célja, hogy megállapítsa, milyen oktatásra van szüksége a kisfiadnak.

Ha halmozottan sérült, akkor a szakértők ráírják a papírra, hogy fejlesztő nevelő-oktatást javasolnak neki.

Ez a papír egy útlevél az iskolarendszeren kívülre, amivel megfosztották őt iskolai állampolgárságától.

Mert azt jelenti, hogy neki csak félig-meddig van joga iskolába járni. Például, bármikor megkérhetnek, hogy vidd haza, mert nem tudják megetetni. Vagy mondhatják, hogy csak a város másik felében van iskola, ahol nem tudják egész nap fogadni.

És ez még nem a legrosszabb.

Mert azt is mondhatják, hogy a ti iskolátok egy szociális otthon, ami 30 km-re van a lakóhelyedtől. És szeretettel várják őt 9 és 11 között.

És még ez sem a legrosszabb.

Mert ha nem tudod vállalni az ingázással járó terheket, akkor felvetődhet, hogy add intézetbe vagy mondj le arról, hogy iskolába fog járni.

A szomszéd fia és a te fiad között annyi a különbség, hogy nekik joguk van a helyi iskolába járni, nektek meg nincs. Ő csinos mellénykében indul az évnyitóra. Ti pedig nem.

És talán abban bízol, hogy ez megváltozik, és mire a te kincsed iskoláskorú lesz, már lesz iskola?

Talán. De jobban jársz, ha nem ringatod magad illúziókban.

Az elmúlt 25 évben a közoktatás nem bírta biztosítani 3000 halmozottan sérült gyermek emberhez méltó beiskolázását.

Miért pont most sikerülne?

A csapda előttetek van, és ti mindjárt odaértek.

Kerüld el.

Az igazi ellenséged, aki ellen bármit bevethetsz

Azt akarod, hogy a gyereked tanköteles korában iskolába járjon? Akkor csak egy dologra figyelj.

Ne engedd, hogy fejlesztő nevelés-oktatásra javasolják.

Ez az oktatási kategória a legádázabb ellenséged.

Miért?

Csapjuk fel a törvényt.

“A súlyos és halmozottan fogyatékos gyermek annak a tanítási évnek az első napjától, amelyben a hatodik életévét betölti, fejlesztő nevelés-oktatás keretében teljesíti a tankötelezettségét.”

Ez csak a bevezető. A lényeg annyi, hogy halmozottan sérült gyerekeket könnyen sorolnak be ebbe a kategóriába. Ettől még nem dőlne össze a világ.

“A heti fejlesztő foglalkozások száma nem lehet kevesebb húsz óránál. Indokolt esetben a szülő kérésére, ha a gyermek állapota szükségessé vagy lehetővé teszi, ennél több vagy kevesebb óraszám is megállapítható.”

Látod? Semmi garancia rá, hogy hetente akár 10 órát is kapna.

Azt hiszed, te nem írod alá? Dehogynem. Mert megmondják, hogy anyuka hát nem tudunk vele mit kezdeni, nincs gyógypedagógus, ne akarjon ártani a gyerekének.

Ezért lehet téged majd behívni11-kor a suliba. Vagy megkérni szépen, hogy szerdán és pénteken ne vidd be.

“Megszervezésekor e törvénynek a tankötelezettségre, a pedagógiai munka szakaszaira, a Nat-ra és a kerettantervekre, az intézménytípusokra, a tanítási év rendjére, a tanítási, képzési idő rendjére, a tanulói jogviszony létesítésére, a gyermek, tanuló kötelességének teljesítésére és a felnőttoktatásra vonatkozó rendelkezéseit nem lehet alkalmazni.”

Látod? Egy sor tanulói jog őt nem illeti meg. Minden másképpen lesz, mint a szomszéd fiának.

És a legdurvább még csak most jön:

“Ha a tanuló – a szakértői bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint – iskolába járással nem tud részt venni a fejlesztő nevelés-oktatásban, a tankötelezettségét a fejlesztő nevelés-oktatást nyújtó iskola által szervezett egyéni fejlesztés keretében teljesíti. Az egyéni fejlesztés megszervezhető
a) otthoni ellátás keretében,
b) abban az intézményben, amely a gyermek ápolását, gondozását ellátja.”

Akár egy szociális otthonban is taníthatják. Vagy otthon, te vigyázol rá, és hetente egyszer benéz egy utazó gyógypedagógus beszélgetni egy órára. És ezt iskolának nevezik.

Az ellenségednek sem kívánnád, ugye?

Mert az összes többi oktatási kategória szintén nem egy leányálom, de legalább egy szilárd keret, amin belül lehetnek jobb vagy rosszabb dolgok. Itt viszont nincsenek keretek.

A megoldás egyszerű: ne engedd, hogy a fiad ebbe a kategóriába sorolják.

 

Nézz másképp a gyereked diagnózisára és a szakértői javaslatra

Könnyű azt mondani, hogy ne minősítsék így. De mi van, ha a te fiad tényleg súlyosan-halmozottan sérült?

A diagnózis számít, de nem szentírás.

Hadd magyarázzam meg.

A kisfiad diagnózisa nem őróla szól. Hanem az iskolarendszerről.

A szakértő gúzsba kötve táncol, miközben vizsgálja őt. Mert csak olyan diagnózist írhat a szakértői véleménybe, ami passzol az iskolákhoz.

Csak akkor tudja ráírni, hogy a fiadnak X fogyatékossága van, ha a körzetben van X gyereket vállaló iskola.

És a legtöbbször nincs.

És akkor a szakértőnek két lehetősége van.

Vagy ráír egy olyan diagnózist a fiadra, amihez talál iskolát. Ha Z iskola van, akkor a fiad Z-s lesz.

Vagy ha nincs iskola, akkor ráírja, hogy fejlesztő nevelés-oktatásra javasolja, amelyet otthoni keretek között kell teljesítenie.

A fejlesztő nevelés-oktatás azt jelenti, hogy ehhez a gyerekhez nem találtunk iskolát.

Ennyire egyszerű?

A nagy iskolarendszer a cigányokat minősíti értelmi fogyatékosnak, hogy megszabaduljon tőlük. A gyógypedagógiai iskolarendszer pedig a halmozottan sérülteket minősíti fejlesztő nevelés-oktatásra valónak, hogy megszabaduljon tőlük.

Mit tudsz csinálni?

 

#1: Szólj bele a diagnózis készítésébe

Mielőtt a gyermeked szakértői bizottsági vizsgálatára kerülne a sor, keress egy iskolát, ami felveszi.

Ne legyenek illúzióid: nehéz lesz. Kérdezd meg a helyi családokat és a helyi civil szervezeteket.

Tegyük fel, hogy találsz egy iskolát.

A legfontosabb, hogy ők mondjanak egy diagnózist, ami legalább részben illik a fiadra, és benne van az iskola alapító okiratában, hogy ilyen diagnózissal élő tanulókat ők felvesznek.

Az iskolától kérj egy befogadó nyilatkozatot. A befogadó nyilatkozaton legyen egy diagnózis, ami az iskolának és nektek is elfogadható. A nyilatkozatot a vizsgálat előtt mutasd meg a bizottságnak, és mond meg nekik, hogy bízol benne, hogy egyetértenek az iskola diagnózisával, mert akkor a gyerekek egyébként reménytelen beiskolázása meg van oldva.

Érteni fogják, mit kérsz tőlük. Ha nem értik, legyél udvarias, határozott, és még egyértelműbb.

Kérd meg őket, hogy ne javasolják fejlesztő nevelés-oktatásra a fiad, hanem az általad talált iskolának megfelelő diagnózist írják a szakvéleményre.

Mond el nekik, hogy miért kéred ezt. És ne sajnáld rá az időt, hogy elmagyarázd a gyógypedagógusnak és a pszichológusnak akár 10-szer is.

Ha kérnek valamit tőled, akkor segíts nekik. Ne legyen olyan dolog, amiben nem tudsz vagy nem akarsz együttműködni velük.

De a lényegből soha ne engedj: azt írják a szakvéleményre, amit te kérsz tőlük.

 

#2: Menj felülvizsgálatra

Nem biztos, hogy sikerülni fog. És lehet, hogy a kezedbe adnák, amit nem akartál.

Ne vedd át. Hanem kérd meg a bizottságot, hogy küldjék el neked postán, és lehetőleg minél később adják fel a levelet.

Tegyél meg mindent, hogy ne vegyék személyes sértésnek, és magyarázd el őszintén, miért kéred ezt. Azért, mert időre van szükséged, hogy olyan fellebbezést írj, amivel át tudod íratni a javaslatot.

Természetesen a rendelkezésre álló utolsó pillanatban nyilatkozz, hogy nem fogadod el a szakvéleményt. És számítógéppel, gyönyörűen szerkesztve írj egy alapos indoklást:

1. A TE GYERMEKED nem súlyosan-halmozottan fogyatékos abban az értelemben, ahogyan a vonatkozó irányelv meghatározza. Olvasd el alaposan ezt az irányelvet, és ami egy kicsit is nem illik a fiadra, azt írd bele a leveledbe.

2. ÉRVELJ AZZAL, hogy még kicsi. Nem lehet tudni, hogyan fog fejlődni, és nem lehet ezért őt előre betenni ebbe a dobozba. Például: az értelmi képességeiről ebben az életkorban csak korlátok között lehet nyilatkozni vagy a te gyermeked különösen is igényli a közösséget, ezért nem lenne megfelelő számára, ha egy hatfős csoportba járna, ahol mindenki súlyosan-halmozottan sérült.

3. A VIZSGÁLATI SZITUÁCIÓBAN a kisfiad nem tudott jól teljesíteni, hosszú volt az utazás, elfáradt, mire odaértetek stb. Ő ennél jobb teljesítményt tud felmutatni, az értelmi képességei jobbak, mint a vizsgálat mutatja.

4. HA MEG TUDOD OLDANI, keress egy szövetséges szakértőt, és kérd meg, hogy írjon egy a te véleményedet alátámasztó szakvéleményt vagy próbálj magad tájékozódni.

5. A VÉGÉN KÉRD, hogy a felülvizsgálat során töröljék a fejlesztő nevelés-oktatásra vonatkozó javaslatot, és javasolják, hogy a gyermeked minden nap gyógypedagógiai iskola tanulója legyen.

Ha megvan, nyomtasd ki, sóhajts egy nagyot, és gratulálj magadnak, hiszen felvetted a kesztyűt.

Aztán ragaszd le a borítékot, és küld el a bizottságnak, akiktől kaptad a véleményt.

Ezzel megindítottál egy hivatali eljárást, aminek az a vége, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gyakorló Gyógypedagógiai és Logopédiai Szakszolgálat, Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Országos Gyógypedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézménye megvizsgálja a gyermeked.

Bizony, a legesleghosszabb nevű bizottság elé fogtok járulni.

Itt pedig kezdődik az egész elölről.

Ugyanúgy mond el nekik, hogy mit kérsz tőlük. És kérdezd meg őket, hogy mit tehetsz, hogy átírják.

És ha kérnek bármit is, tedd meg.

És ezen a ponton egy másik lehetőséget is fontolóra kell venned: a költözést.

A bizottság ugyanis könnyebben beiskolázza a kisfiad, ha a körzetben van iskola, amely tényleg el tudja látni.

Tehát ha megteheted, hogy Zalaegerszegről Keszthelyre költözz, és a bizottság ezt kéri, akkor fontold meg.

 

#3: Változtass lakóhelyet, és kezd újra

És ha nem sikerül?

Akkor mindenképpen költözni kell – legalábbis papíron. Ha ugyanis hivatalosan lakóhelyet váltasz, akkor az egészet előlről tudod kezdeni.

Keress egy várost, ahol van iskola, és ahová felveszik. Kérj tőlük befogadó nyilatkozatot és diagnózis-javaslatot. Jelentkezz be oda lakónak, és aztán keresd meg a helyi szakértői bizottságot.

Ha sikerül, költözz oda tényleg.

Ha nem, akkor ismételd, amíg sikerrel jársz.

 

#4: Ne írd alá, hogy lemondasz a jogairól

Tudom.

Senkitől nem várható, hogy ezzel túráztassa magát és a családját vég nélkül.

Ha nem sikerül, akkor is maradt mozgástered. Jogfosztott vagy, de egy kőkemény jogocskád azért marad. És bolond lennél veszni hagyni.

Ha csak otthoni keretek között vállalják az oktatást, akkor eléd fognak tolni egy papírt, amelyben te azt kéred, hogy csak 10 órában járjon hozzád a gyógypedagógus, és ne 20-ban.

Ne. Írd. Alá.

Miért mondanál le a gyermeked jogáról? Hiszen neki joga van heti 20 órához.

Ez az egyetlen, amid maradt, ne engedd el. És írj levelet minden héten a jegyzőnek, ha az iskola nem biztosítja. És itt a TASZ-t is felhívhatod, mert ebben az esetben végre fogunk tudni mit tenni érted.

Ennyi.

Kimerítő végiggondolni is, ugye?

Jogaid nincsenek.

Mismásolni kell és kiskapuzni.

Meg elviselni a megaláztatást.

Uh.

De mi lenne, ha volna egy aprócska esély, hogy mindezt megelőzd?

 

#5: Fordulj az ombudsmanhoz ma

Mi lenne ha hihetnél abban, hogy Magyarország a te gyermeked számára is tartogat élhető jövőt?

Az emberi jogi intézmények elestek, de ombudsmanunk még van.

Írtunk neki erről egy beadványt, és megkértük, hogy kérje meg az Országgyűlést, hogy tegye lehetővé a te fiad számára, hogy ugyanolyan joga legyen gyereknek lenni, mint bárki másnak.

Pont mint múltkor.

Emlékszel? Egy jogocska, hogy képviselhesd a hivatalokban gondnokság nélkül. Amire azt írtam, hogy egy apróság, és esélyes, hogy átmegy.

De ez most más.

Mert most azt kértük tőle, hogy hasson oda, hogy megszűnjön a fejlesztő nevelés-oktatás kategóriája, és a gyermeked lehessen egyszerűen csak egy tanuló. Mint bárki más.

Hogy a csapdát, ami felé mentek, temesse be.

Gondolj bele, nem minősítgetnék össze-vissza, hanem felvennék a suliba, és tanítanák. Mint a szomszédét. A szakértői bizottság pedig tényleg nézhetné azt, hogy mire van szüksége.

Reggel bevinnéd a legközelebbi iskolába. Ott várná őt egy osztály. Ott foglalkozna vele gyógypedagógus. És rémálmodban sem félnél hogy kiteszik.

Ezt jelenti az oktatáshoz való jog.

Jól hangzik, ugye?

De itt rosszabbak az esélyek.

Mert tudod, mit fog tenni az ombudsman?

Iskolaigazgatókkal fog egyeztetni, akik nem akarnak a te fiaddal bíbelődni, és el fogják neki mondani, hogy nektek olyan speciális igényeitek vannak, hogy szükségetek van a fejlesztő nevelés-oktatásra. Vagyis arra, hogy ki lehessen írni az iskolára, hogy ide te be nem teszed a lábad.

És azt fogják neki mondani, hogy csak elkülönítve, specifikusan, individuálisan lehet fejleszteni a fiad. Ez virágnyelven azt jelenti, hogy nem garantálják a jogait.

És azt fogják neki mondani, hogy rugalmasnak kell lennie az oktatásnak. Ez pedig virágnyelven azt jelenti, hogy kitehetik az iskolából, és csökkenthetik az óraszámokat.

És az ombudsman el fogja hinni. Nem ez a szakmája, és a szakértők komolyan gondolják, hogy nektek erre van szükségetek.

És a végén lesz róla egy papír, hogy ez így jó.

Elkeserítő, ugye?

Szerintem is.

De hadd mondjak valamit.

 

Van, ami ennél is rosszabb, és ez veled kapcsolatos.

Az, hogy nem vagy dühös. Hogy nem tudod érezni minden porcikádban, hogy ezért joggal érezhetsz haragot.

Amíg ezt nem érzed, addig nem lesz iskola.

Nézd.

Ha iskolát akarsz, nem várhatod, hogy elismerjék az emberi jogaidat. Harcosnak kell lenned. Úgy kell harcolnod mint egy tigrisnek, akinek ragadozók vették körbe az újszülöttjét.

Szülőnek lenned azt jelenti, hogy éles fogakat növesztesz, falkába verődsz, és olyan hangosan ugatsz, hogy megdermednek.

Nem egy beadványt kell írni évente, aztán sajnálkozni, hogy nincs eredmény, és 15 év múlva beállni a sorba az ápolási díjért.

Hanem fenntartások nélkül levelet kell írnod az ombudsmannak, és egyértelműen elmondani neki, mit vársz tőle. És nem hagyni, hogy mások mondják meg, hogy mi legyen a jövőtökkel.

És ha az ombudsman nem segít, akkor el kell foglalni a teret a Parlament előtt havonta kétszer.

Fel kell fognod, hogy a dühöd miatt nem kell bűntudatot érezned, mert nem arra való, hogy emészd magad. Hanem arra, hogy berúgd az iskola kapuját.

Érezd, hogy jogos a haragod. Ha te érzed, akkor érezni fogják ő is, és hogy kinyitják az iskolákat.

És még néhány év, és a te csodálatos fiad csinos mellénykében indulhat az évnyitóra. És te tudni fogod, hogy ezt te harcoltad ki neki.

Mire vársz?

A fiad számít rád.

 

HOGYAN ÍRJ LEVELET AZ OMBUDSMANNAK?

HA MÁR ISKOLÁS A GYERMEKED, TEGYÉL PANASZT

Ha a te gyermeked már iskolás, és a fejlesztő nevelés-oktatás révén hátrány éri, akkor tegyél panaszt. Ekkor az ombudsmannak kötelessége kivizsgálni a te egyedi ügyedet is.

A legfontosabb, hogy személyes hangú legyen. Ne jogászkodj, hanem írd meg, a családoddal együtt hogyan élted át, ami veled történt, és mit éreztél.

Nevezd meg az iskolát. Ez a vizsgálat miatt fontos. Ha anonim akarsz maradni, akkor is add meg a neved az ombudsmannak, de kérd, hogy kezeljék bizalmasan. Ő titokban fogja tartani az iskola felé is.

Ha nem jártok iskolába, hanem otthon kap ellátást a gyermeked, az is ugyanolyan fontos, erről is tegyél panaszt.

Fontos: A címben szerepeljen a “panasz” kifejezés.

HA MÉG NEM ISKOLÁS A GYERMEKED, akkor is írhatsz az ombudsmannak. Ekkor egy egyszerű levelet címezz neki.

Legyél egyértelmű. A cím legyen személyes és informatív. Például: Kovács Ilona a fejlesztő nevelés-oktatás megszüntetése érdekében, hogy Bence fiamnak joga legyen iskolába járni.

Csak a fejlesztő nevelés-oktatásról írj. Csak az iskoláról írj, hogy milyen hátrányokkal jár a fejlesztő nevelés-oktatás. Például: más gyerekének van iskola a körzetben, a tiédnek nincs. Más gyerekének emelkednek az óraszámai, a tiédnek nem. Más gyerekének az iskolában biztosítják az oktatást, a tiédnek pedig lehetséges, hogy csak otthon fogják. Írj személyes hangvételben, az érzéseidről is számolj be.

Zárd konkrétan. A levél végén egyértelműen írd meg neki, hogy mit vársz tőle. Például: tegyen meg mindent azért, hogy a te fiadnak másokkal egyenlő jogai legyenek az iskolához vagy tegyen meg mindent a fejlesztő nevelés-oktatás megszüntetése érdekében.

Küldd el postán (dr. Székely László, Alapvető Jogok Biztosa, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, 1051 Budapest, Nádor utca 22.) vagy email-ben (panasz@ajbh.hu) is.

 Verdes Tamás

Köszönöm Kapronyi Ágnesnek és Török Flórának a segítséget.