- Az igazságügyi minisztertől objektív döntés nem várható, hatékony jogorvoslat pedig nincs a megfigyeltek számára - állapítja meg szakmai igazgatónk, Szabó Máté Dániel.
Pontosan milyen szabályok szerint van lehetőségük Magyarországon a nemzetbiztonsági szerveknek lehallgatni valakit, illetve titokban hozzáférni a telefonján tárolt adatokhoz? Az újságírók többsége ezt a kérdést teszi fel nekem azóta, hogy kirobbant a Pegasus-botrány, azaz kiderült, hogy újságírókat és más közszereplőket figyeltek meg egy kémszoftver segítségével.
A fenti kérdést megfogalmazó újságírók talán nem is tudatosan, de rátapintottak a lényegre: Magyarországon épp az a legnagyobb baj a nemzetbiztonsági célú megfigyeléssel, hogy nem vonatkoznak rá pontos szabályok. Nem véletlenül mondta azt néhány éve a belügyminiszter az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának ülésén, hogy
Magyarországon egyetlen ember sincs, akit törvényes körülmények között ne lehetne megfigyelni, lehallgatni.Pintér Sándor igazat mondott, valóban olyanok a törvényeink, hogy azok alapján bárki törvényesen lehallgatható. Ettől azonban még nem lesz a polgárok titkos megfigyelése jogszerű.
A magyar jogrendszer sajátossága, hogy a jogsértő titkos megfigyelés is történhet teljesen törvényesen.A nemzetbiztonsági célú titkos megfigyelés magyar szabályaival legalább három nagyon komoly probléma van. Először, a titkos megfigyelés törvényi feltételei rendkívül elnagyoltak. Másodszor, a feltételek fennállását egy olyan személy állapítja meg (a titkos megfigyelést egy olyan személy engedélyezi), akitől nem várható objektív, a megfigyeléssel ellentétes érdekeket is megfelelően érvényesítő döntés. Harmadszor pedig Magyarországon nincs hatékony jogorvoslat a jogellenes megfigyeléssel szemben.
Magyarországon nemzetbiztonsági céllal a szolgálatok akkor végezhetnek titkos információszerzést, ha a feladataik ellátásához szükséges adatok más módon nem szerezhetők meg. A titkos megfigyelés tartalmi feltételei mindössze ennyiek. A nemzetbiztonsági szolgálatok feladatait pedig nagyon tágan határozza meg a törvény, amely nem tartalmaz további tartalmi korlátot. Nincsenek olyan szabályok, amelyek szerint meg kellene vizsgálni, hogy a megfigyelés megtörténte vagy elmaradása járna-e nagyobb veszéllyel, ahogy olyanok sem, amelyek szerint bizonyos hivatások képviselőit (például újságírókat) csak szigorúbb feltételek fennállása esetén lehetne megfigyelni.
De ha léteznének is ilyen szabályok, azokat a magyar törvény szerint egy olyan személynek – az igazságügyi miniszternek – kellene alkalmaznia, akitől nem várható el, hogy ezt független, külső döntéshozóként tegye.Vagyis nemcsak a tartalmi, hanem a hatásköri-eljárási feltételei is hiányoznak annak, hogy a nemzetbiztonsági célú titkos megfigyelés jogállami keretek között maradjon.
Egy munkatársammal, Vissy Beatrixszal, amikor még az Eötvös Károly Intézetben dolgoztunk, azért pereltük be a magyar államot, hogy ennek a megoldásnak a jogellenességét egy bírósági döntés is kimondja. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2016-ban meg is állapította, hogy a titkos információszerzést miniszteri engedélyezéshez kötő rendszer megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét.
Legalább azóta biztosan tudható, hogy a magyar törvényt meg kell változtatni, ez azonban nem történt meg, a magyar állam azóta fenntartja a jogsértő állapotot.Ha ez még mind nem volna elég, Magyarországon arra sincs megfelelő eljárás, hogy ha a megfigyelés véget ért – akár elérte az eredményét, akár kiderült, hogy felesleges volt –, az érintett polgárokat megfelelően tájékoztassák arról, hogy őket megfigyelték, és milyen adatokat gyűjtöttek róluk. Így jogorvoslattal sem tudnak élni a megfigyelés miatt.
Ha valaki úgy érzi, hogy a szolgálatok visszaéltek a hatalmukkal, akkor az azt felügyelő miniszterhez fordulhat panaszával, aki rendszerint azt válaszolja, hogy “Az Ön esetében jogellenes információgyűjtés nem történt”. Ebből a válaszból az persze nem derül ki, hogy egyáltalán nem történt, vagy történt, de a miniszter szerint az törvényes volt.
Ha ezzel a válasszal az érintett nem elégedett, akkor a Nemzetbiztonsági bizottság vizsgálatát kérheti, ahol parlamenti képviselők értelemszerűen politikai alapon hoznak döntést arról, hogy indítanak-e ilyen vizsgálatot, vagy sem. Tudomásom szerint eddig polgárok panaszai alapján ilyen vizsgálatok nem indultak a bizottságban. Az a személy pedig, aki azt akarja megtudni, hogy kik, milyen céllal milyen információkat gyűjtöttek róla, bárhogy is próbálkozik, bírói úton kikényszeríthető módon nem kerülhet ezen információ birtokába, legalábbis a TASZ ügyfelei nevében indított perek rendre ezt mutatják.
A vasárnap nyilvánosságra került esetek mindenképpen felvetik a magyar állam felelősségének kérdését.Ha a megfigyelések a magyar állam szerveinek megbízása alapján történtek, akkor vizsgálandó, hogy a titkos megfigyelés eszközét visszaélésszerűen alkalmazták-e, egy olyan jogszabályi környezetben, amely nem különösebben szorítja jogállami korlátok közé ezt a tevékenységet. Ha viszont nem az állami szervek állnak a megfigyelés mögött, akkor azt a kérdést kell feltenni, hogy a magyar állam miért nem védi meg a polgárait attól, hogy jogellenesen megfigyeljék őket.
Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre megnyugtató válaszokat kaphassunk, egy jól funkcionáló jogállami intézményrendszerre volna szükség. Pont arra, amit az elmúlt évtizedben lebontottak.
Szabó Máté Dániel
Címlapi illusztráció: hippopx.com / Creative Commons