• A Tisza-kormány alkotmányos eszközökkel szeretné leváltani a köztársasági elnököt - mik ennek a feltételei?
• Milyen érvek állhatnak az elmozdítás mögött?
• Társadalmi vita az új köztársasági elnökről.

Május 31-én letelt a miniszterelnök által a köztársasági elnöknek adott ultimátum határideje. Az új kormányfő lemondásra szólította fel a köztársasági elnököt és egyértelművé tette, hogy ha a lemondás elmarad, Sulyok Tamás akkor sem maradhat hivatalban. Mivel a köztársasági elnök nem tett eleget a követelésnek, nem mondott le önként, a kétharmados többség alkotmánymódosítással kívánja elmozdítani. Hogy ezt milyen eszközzel teszi, másodlagos kérdés. A igazán fontos kérdés az, hogy tartalmilag milyen érvek szólhatnak az elmozdítás mellett, valamint, hogy milyen eljárásban kerül sor a leváltásra. Ez a szöveg az elmozdítás lehetséges tartalmi indokait nem vizsgálja, ehelyett arra összpontosít, hogy csak olyan eljárás fogadható el, amely teret enged az érdemi vitának, amelyben részt vehetnek a különböző társadalmi szereplők: civil szervezetek, választópolgárok. A részvételiség elengedhetetlen általános értelemben is, de különösen akkor, ha egy közjogi szereplő, mint például a köztársasági elnök, elmozdításáról van szó.

Nézzük meg a legfontosabb alkotmányos elvárásokat, amiket az eljárással szemben támaszthatunk.

1. Miért sürgős?

A kétharmados többségnek bizonyítania kell, hogy a köztársasági elnök elmozdítása nem várhat. Alapvetően a legtisztább megoldás egy új alkotmány elfogadása lenne. Ez olyan változásokat is magába foglalhat, amelyek miatt bizonyos állami tisztségviselők megbízatásának véget kell érnie. Másrészt egy alkotmányozás folyamán van tér igazán megfelelő társadalmi vitát lefolytatni, bevonva a választópolgárokat, civil szervezeteket is.

Egy alkotmányozás viszont időigényes, és lehetnek olyan esetek, ahol az új kétharmados többségnek valóban gyorsan kell reagálnia: például azért, hogy valóban hazahozhatóak legyenek az EU-s pénzek. Részletesen be kell mutatni viszont, hogy pontosan mit és hogyan akadályozhatna meg a köztársasági elnök, mi indokolja az alkotmánymódosítással történő gyors elmozdítást. Ezt is a kétharmados többségnek kell bizonyítania és bemutatnia a polgároknak.

2.Milyen érvek állnak mögötte?

Ez átvezet minket az indokolás kérdéséhez. Ha egy állam demokratikusan működik, akkor nem merülhet fel, hogy egy kormányváltás esetében elmozdítsanak olyan kiemelt közjogi szereplőket, mint a köztársasági elnök. A NER-ből a jogállami működésbe való átmenet ilyen szempontból viszont speciális, és egy ilyen rendszerváltó kontextusban felmerülhetnek olyan eszközök is, amelyek egyébként nem lennének megengedhetőek. De önmagában ezt is a kétharmadnak kell bizonyítania. A cél a jogállam építése, és azt kell alátámasztani, hogy a lépés nem önkényes politikai bosszú, hanem a jogállam visszaépítését szolgálja.

Ahhoz, hogy érdemben tudjuk (akár mi, jogászok, akár a szélesebb közvélemény) vizsgálni, hogy mi is az elmozdítás oka, megfelelő indokolás kell tehát. A miniszterelnök több érvet is felhozott nyilatkozataiban, parlamenti felszólalásaiban. Fontos azonban, hogy amennyiben benyújtják az alaptörvény-módosítást, úgy ott ezek az érvek világosan, részletesen, konkrét tényekkel alátámasztottan jelenjenek meg. Ha például az eltávolítást a köztársasági elnök eddigi tetteire vagy tétlenségével indokolják, akkor tételesen fel kell sorolni. Ha az alkalmatanságára, akkor meg kell indokolni, hogy mi teszi alkalmatlanná.

3. Vita a leváltásról

Az indokolás mellett fontos, hogy érdemi vita induljon el a kérdésben. Önmagában nem elég megszondázni a társadalmat, hogy ki szeretné leváltani a köztársasági elnököt. Ennek a folyamatnak a lényege, hogy kialakul egy vita, amely bemutatja a résztvevőknek a kérdés legfontosabb dilemmáit, érveket és ellenérveket szolgáltat, amelyek alapján lehetőség van arra, hogy a vita szereplőinek álláspontja adott esetben megváltozzon. A közvéleménykutatás tehát fontos részeleme lehet egy ilyen folyamatnak, de csak akkor, ha érdemi vita előzi meg.

Fontos hangsúlyozni, hogy a választási kampány, habár szükséges volt a felhatalmazás tekintetében, nem pótolja az érdemi vitát. A kampány során a Fidesz értelemszerűen nem “szálhatott ringbe” a kérdésben, hiszen azzal már előzetesen elismerte volna a vereségét.

A parlamenti vita fontos részeleme az össztársadalmi vitának, azonban kiegészíthető lenne egyéb elemekkel. Ha minél szélesebb körben akarjuk a vitát lefolytatni, akkor több eszközt kell kombinálni. Míg egy esetleges vita a miniszterelnök és a köztársasági elnök részvételével széles rétegeket érhet el, addig szakmai fórumokon, vagy vitacikkeken keresztül elmélyültebb, a szakértőket, civil szervezeteket is megmozgató vita alakulhat ki.

4. Egyeztetés az új köztársasági elnökről

Végül fontos hangsúlyozni, hogy egy sikeres elmozdítás esetében fontos az új köztársasági elnök tekintetében is megfelelő társadalmi vitát lefolytatni. Ez értelemszerűen megvalósul közvetlen választás esetén, hiszen ekkor a választást egy kampányidőszak előzi meg. A nyilatkozatokból azonban az derül ki, hogy egyelőre erre nem kerül sor, feltételezhető tehát, hogy az új köztársasági elnököt az Országgyűlés fogja megválasztani. Az elmúlt tizenhat évben a köztársasági elnökök személye meglepetésszerűen derült ki, a társadalomnak nem sok esélye volt érdemi véleményt nyilvánítani a kérdésben.

Pedig egy ilyen folyamatban az érdemi részvételt sokféle eszközzel elő lehet mozdítani. Egyrészt a jelölésben részt vehetnének civil szervezetek, egyetemek, vagy egyéb korporatív elemek. Bevonhatók például az önkormányzatok: akár opció lehetne az is, hogy a választópolgárok valamely százalékát képviselő önkormányzatok is jelölhetnek. Vagy bevonhatók akár maguk az állampolgárok is: akár sorsolással kiválasztott állampolgári gyűlés keretében, ahol kérdéseket tehetnek fel a jelölteknek.

Számos opció áll rendelkezésre, ami biztos viszont, hogy érdemibb meghallgatás és indokolás kell: akárki is jelöl majd, fontos, hogy kérdéseket tudjunk feltenni a leendő köztársasági elnöknek. Ez történhet akár nyilvános elnökjelölti fórum keretében, ahol állampolgárok és egyéb társadalmi szereplők tehetik fel kérdéseiket.

• Katalin közel húsz éve áll gondnokság alatt, azaz húsz éve nem dönthet életének sok fontos kérdéséről.
• Mindez azért van, mert Katalin enyhe fokú értelmi fogyatékossággal él.
• A cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság az ő esetében azt jelenti, hogy nem dönthet önállóan arról, hogy szavaz-e a választásokon, hogy házasságot köt-e valakivel, nem döntheti el, hogy hol lakjon még akkor sem, ha egyébként lenne lehetősége a lakóhelye megválasztására.
• Ezekhez a döntésekhez a gondnokának a hozzájárulása is kell.

Katalin életében nagy változás történt az elmúlt évben: Budapestre költözött, ahol végre az élettársával közös háztartásban élhet és munkát talált, ahol felelősségteljes pozícióban dolgozhat. Aktívan kiveszi a részét a házimunkából, saját ügyeit önállóan intézi. Mindebben nagyon sokat segít neki a vőlegénye édesanyja, tehát erős támogató közeg van körülötte. Katalin és élettársa nemrég eldöntötték, hogy szeretnének összeházasodni, azonban a boldogító igent szabadon, a gondnok és a gyámhatóság nélkül szeretnék kimondani.

Ekkor fordult Katalin és élettársa a TASZ ingyenes jogsegélyszolgálatához segítségért.

A gondnokság megszüntetése érdekében pert indítottunk a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróságon, és meglepetésünkre a gyámhatóság rövidesen jelezte, hogy nem ellenzik a gondnokság megszüntetését.

Ez azt jelenti, hogy a hatóság is belátta, hogy Katalin képes az önálló életre, nincs szüksége gondnokságra.

A gyámhatóság támogató hozzáállása az egyéni helyzet megoldása mellett azért is fontos és örömteli, mert alátámasztja azt, ami sok éve mondunk a hasonló ügyekben: ha van más mód valakinek a támogatására, akkor nem indokolt a cselekvőképességét korlátozni, tehát gondnokság alá helyezni. Katalin esetében ezt a támogatást megadja a választott családja.

Ahhoz, hogy a gondnokságot megszüntessék, a bíróság előtt még bizonyítanunk kell, hogy Katalin tisztában van a pénz értékével, és nem hozna a vagyonát veszélyeztető döntéseket. Katalin jelenlegi élete alapján ezt alá fogjuk tudni támasztani.

Katalin a TASZ ingyenes jogsegélyszolgálatának köszönhetően hamarosan szabadon élhet, és szabadon mondhatja ki a boldogító igent az esküvőjén.

Katalint az ügyben a TASZ ügyvédje, Szegi Péter képviselte.

A TASZ ingyenes jogsegélyszolgálata évente több ezer Katalinhoz hasonló embernek nyújt jogi segítséget. Nekik azért tudunk segíteni, mert a támogatóink mellettünk állnak. Csatlakozz hozzájuk te is: járulj hozzá egyszeri vagy rendszeres adománnyal a munkánkhoz!

Még meg sem született Hermina, amikor jogsértő módon, a családja szegénységére hivatkozva „haza nem adhatóvá” nyilvánította őt a hatóság. A kislány világra jötte óta két hónap telt el, de csak most, a TASZ közbenjárására kerülhetett végre családjához.

Herminának és családjának a támogatóinknak köszönhetően tudtunk segítséget nyújtani. Állj mellénk te is, és adj te védelmet a jogtalanul szétszakított családoknak! Ajánld fel adód 1%-át a TASZ-nak vagy támogass minket adománnyal!

Mária idén februárban fordult hozzánk, amikor egy nappal kislánya születését követően elbocsátották a kórházból, de újszülöttje nélkül. Bár várandóssága alatt a családgondozók már közölték vele, hogy nem tartják megfelelőnek nyolcfős családjuk zsúfolt lakhatási körülményeit egy újszülött megfelelő gondozásához és ezért kezdeményezik, hogy a kórházból a baba ne kerülhessen haza, Mária csak az elbocsátásának napján, a kórház tájékoztatásából értesült arról, hogy valóban megszületett ez a határozat. Mária már a családgondozók felvetésére is határozottan jelezte, hogy mindenképpen maga szeretné gondozni kisbabáját és nem látja, miben lenne a gyermek fejlődése gátolva, ha a családjában maradhatna.

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye, valamint a magyar Gyermekvédelmi törvény értelmében minden gyermek legfőbb érdeke és joga, hogy a saját családjában nevelkedjen. Csak akkor lehet gyermeket a családjából kiemelni, ha a családjában nevelkedés súlyosan veszélyezteti a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését. A törvény kifejezetten kimondja, hogy a gyermeket „kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”.

Vagyis szegénységre hivatkozva nem lehet veszélyeztetettnek minősíteni egy kisbabát.

A Máriának megküldött „haza nem adhatósági határozat” indokolásában azonban a gyámhatóság pont olyan érveket sorakoztatott fel – „folyamatos anyagi problémák fennállnak, mert a szülők nem tudják jövedelmüket megfelelően beosztani”, „lakókörnyezetük zsúfolt”, stb. –, amelyek Mária családjának anyagi helyzetére utalnak, így a gyermekvédelmi törvény fent idézett rendelkezése értelmében nem alapozhatják meg a gyermek családból való kiemelését.

Különösen súlyos, hogy bár Herminát a gyámhatóság haza nem adhatónak nyilvánította, a további sorsáról nem döntött. A kislány ezért még hetekig kórházban volt ahelyett, hogy nevelőszülőhöz került volna addig is, amíg vissza nem térhet édesanyjához.

Márpedig minden egyes nap, amit egy újszülött olyan intézményben tölt, ami nem gyerekek nevelésére való, súlyos következményekkel járhat a későbbi fejlődésére.

Mária megbízásából kérelmeztük a paksi járási gyámhivatalnál, hogy azonnal vizsgálják felül Hermina helyzetét, és döntsenek arról, hogy családjához vagy nevelőszülőhöz helyezik-e.

A „haza nem adhatóság” jogintézménye tavaly júliusban épp azzal a szándékkal került bele a gyermekvédelmi törvénybe, hogy azokban az esetekben, ahol az otthoni körülmények veszélyeztetik a megszületendő gyermeket, ott már a gyermek születését megelőzően megvizsgálja a gyámhatóság hogy kihez (milyen gyámhoz) kerülhessen a gyermek, és így a gyermek megszületését követően mielőbb rendeződhessen a sorsa. Ahogyan erre már korábban is felhívtuk a figyelmet, akkor lehet célt érni ezzel az új hatósági intézkedési formával, ha tényleg felgyorsul a gyermek sorsának rendezése és nem csupán egy újabb eszköz lesz arra, hogy a család körülményeire hivatkozva, visszaélésszerűen is kiemelhessenek gyermeküket a családjukból.

Mária esete, számos hasonló ügyünkhöz hasonlóan, sajnos ezt az utóbbi gyakorlatot támasztja alá: az újszülöttet már születése pillanatában elválasztja az édesanyjától, majd hosszú hetekig, akár hónapokig egy kórházi kórteremben való vesztegelésre kárhoztatja ahelyett, hogy szerető, ámde zsúfolt, és szegényes körülmények között élő családja gondozásában hagyná.

Kérelmeinknek és folyamatos telefonos sürgetéseinknek köszönhetően Hermina végül kéthónapos kényszerű kórházi tartózkodást követően hazatérhetett édesanyjához és szerető családja körében nevelkedhet.

Nyitray Zsuzsanna

A TASZ évente több tucat olyan családnak nyújt segítséget, akiktől jogtalanul szakították el gyermeküket. Járulj hozzá te is ehhez a munkához és segíts velünk az érintett szülőknek és gyermekeiknek! Ajánld fel adód 1%-át a TASZ-nak vagy támogass minket adománnyal!

• 2010 és 2026 között úgy tudtuk érvényesíteni az állampolgárok jogait, ha eljárásokat indítottunk az állammal szemben.
• Pedig egy demokráciában lehetőség van a párbeszédre is.
• A Balaton-part túlépítésével kapcsolatban az új Országgyűlés képviselői nemcsak meghallgatták a civilek véleményét, de fel is lépnek.

Kell-e perelni az államot ahhoz, hogy megvédjük az állampolgárok jogait? 2010 és 2026 között ez volt a gyakorlat: perelnünk kellett, ha az állam megtiltotta a Pride-ot, perelnünk kellett, ha az állam nem biztosított emberi méltóságot tiszteletben tartó ellátást a fogyatékkal élő embereknek, perelnünk kellett, ha kórházakban nem lehetett elbúcsúzni a haldokló hozzátartozótól. Tizenhat éven át minden nap tapasztaltuk, hogy nincs esély a párbeszédre, csak a bíróságtól várhatjuk, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartását kikényszerítse. A végén már az is kétséges volt, hogy valóban független bíróság dönt-e az ilyen ügyekben.

A TASZ jogsegélyszolgálata évente több mint 5000 embernek nyújt ingyenes jogi segítséget. Támogasd adód 1%-ával a Társaság a Szabadságjogokért munkáját, és adj velünk segítséget a legkiszolgáltatottabbaknak! Adószámunk: 18067109-1-41

Pedig egy demokráciában van lehetőség a párbeszédre az állammal. Lehet jelezni, ha problémák merülnek fel a joggyakorlatban, lehet szólni előre, ha aggályos egy jogszabálytervezet, de akár ötleteket is lehet adni az alapjogokat tiszteletben tartó jogalkalmazáshoz. Elszoktunk már ettől, ezért is volt különös élmény számunkra, hogy május 16-án az új országgyűlés három képviselője, köztük Forsthoffer Ágnes házelnök is részt vett azon a találkozón, ahol más civilekkel elmondtuk, mit gondolunk a Balaton-part beépíthetőségének szabályozásáról. Ráadásul a képviselők nemcsak meghallgatták a véleményünket, de ennek alapján javaslatot is tesznek a kormány számára, elébe menve egy hosszas jogi eljárásnak.

A bukott kormány tavaly ősszel fogadta el azt a kormányrendeletet (BATÉK), ami egységes szerkezetben szabályozza a Balaton partjának beépíthetőségét. Lehetővé teszi, hogy az állami főépítész felülírja a helyi és országos szabályokat, miközben növeli a beépíthető területek nagyságát a zöldfelület rovására. Álláspontunk szerint ez a szabályozás több ponton megsérti a Balaton körül élők egészséges környezethez való jogát azza, hogy lehetővé teszi a már így is túlhasznált ökoszisztéma további rombolását, a természet további kiszorítását a tó környékéről. Emiatt alkotmányjogi panaszt nyújtottunk be a Balatonnál élő érintettek nevében. A beadványunk márciusban érkezett be az Alkotmánybíróságra és arra számítunk, hogy idén döntés születik az ügyről.

A beadvány mögött álló civilek ezen felül találkozót szerveztek a Balaton körüli választókerületekben mandátumot szerzett országgyűlési képviselők számára azzal a céllal, hogy bemutassák a BATÉK problémáit. Balaticz Péter, Csatári Ernő és Forsthoffer Ágnes nemcsak eljöttek a három órás szakmai beszélgetésre, de végig jegyzeteltek, kérdeztek és egy rövid tanácskozás után a szélesebb nyilvánosságnak is bejelentették, hogy moratóriumot fognak javasolni a BATÉK alkalmazására. Mindez persze nem oldja meg maradéktalanul a Balaton körüli túlépítéseket, de látjuk belőle, hogyan jár el egy olyan állam, amely kíváncsi a civil véleményekre és meg is fontolja azokat.

Ha életbe lép a moratórium, az nem jelenti a BATÉK hatályon kívül helyezését, így az alkotmánybírósági eljárás folytatódni fog. Azonban sok közvetlen veszély elhárul, és elkezdődhet egy minden véleményt meghallgató, értelmes párbeszéd arról, hogyan lehet az egészséges környezethez való jogot tiszteletben tartva használni a Balatont, vagy akár az ország más tavait, természeti kincseit is.

Ajánld fel nekünk adód 1 százalékát, hogy minél többeknek nyújthassunk védelmet!

Szabó Attila

• A nehéz körülmények között élő emberek felzárkóztatásáért dolgozó L. Ritók Nóra egy interjúban elárulta, hogy egy éven keresztül nyomasztották az Alkotmányvédelmi Hivatal emberei.
• Újságírók, civilek, ellenzékiek ellen zajlott műveletek sora tanúskodik arról, hogy a bukott kormány politikai rendőrséggé silányította a titkosszolgálatokat.
• Az új kormánynak intézményi szintű reformot kell végrehajtania, az érintetteknek pedig erkölcsi elégtételt kell adni.
• Hatékony jogorvoslatra és ellenőrzésre van szükség ahhoz, hogy a titkosszolgálatok ne válhassanak újra politikai fegyverré.

A gyerekszegénység és mélyszegénység ellen küzdő Igazgyöngy Alapítvány vezetője, L. Ritók Nóra szombaton a Partizánban beszélt arról, hogy egy éven keresztül rendszeresen felkeresték az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai, és arra utaló jeleket tapasztalt, hogy a telefonhívásait is lehallgatják. Érthetetlen, hogy egy titkosszolgálat miért fordítja erre az erőforrásait: Nóra és munkatársai nehéz körülmények között élő emberek felzárkóztatásáért végeznek pótolhatatlan munkát, tevékenységük átlátható, arról a nyilvánosságban is tájékozódhatnak a hivatal emberei.

Nehéz másra gondolni, mint hogy a hazai civil szféra emblematikus, és a kormányzat munkásságáról kritikusan megnyilvánuló alakját próbálták nyomás alá helyezni abban az időben, amikor a Norvég Civil Alap támogatásából részesülő civilek ellen folytatott a hatalom aljas politikai hadjáratot. A megkeresések komoly lelki terhet jelentettek Nóra számára, és bár büntetőjogi következményekkel is fenyegették, ha beszél erről, most a nyilvánosság elé állt, hogy kimondja: így nem lehet bánni civilekkel.

L. Ritók Nóra esete abba a folyamatba illeszkedik, amelynek során a megbukott kormány politikai rendőrséggé silányította a titkosszolgálatokat. Ennek a folyamatnak volt része újságírók, civilek és az ellenzék nemzetbiztonsági fenyegetésként való megbélyegzése, a megfigyelésüket leleplező Pegasus-botrány, Dezső András beszervezésének kísérlete és a Tisza Párt elleni akció is.

Az új kormány legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy ezeket a visszaéléseket feltárja, és intézményi szintű reformot hajtson végre.

A feltárás elengedhetetlen ahhoz, hogy az érintettek erkölcsi elégtételt kapjanak. A nyilvános szembenézés visszatartó erővel bír az újabb jogsértésekkel szemben, és szükséges ahhoz, hogy elkezdődhessen a magyar államba és a nemzetbiztonsági szolgálatokba vetett bizalom helyreállítása. A szolgálatok csak akkor tudják hatékonyan ellátni a feladataikat, ha a társadalom bízik bennük.

A politikai fordulat 1990 óta nem látott lehetőséget teremt arra, hogy a titkosszolgálatok felett érdemi alapjogi ellenőrzés jöjjön létre – amire eddig még soha nem került sor. A változások valódi kérdése, hogy hogyan lehet a rendszert úgy átalakítani, hogy ne történhessenek többé rendszerszintű visszaélések.

Az erre vonatkozó javaslataink nem légből kapottak: kiemelten foglalkozunk az állami megfigyelésekkel, és eljárásokban képviseljük a jogsértések áldozatait. Tapasztalataink nyomán fogalmaztuk meg azokat a lépéseket, amelyekre minimálisan szükség van ahhoz, hogy a titkosszolgálatok ne válhassanak politikai fegyverré.

• A mindenkori kormány által befolyásolt miniszteri engedélyezés helyett jogilag ellenőrizhető érdekmérlegelésen alapuló bírói engedélyezést kell bevezetni a megfigyeléseknél. Ennek során azt is vizsgálni kell, hogy az engedélyezés valós nemzetbiztonsági indokból történik-e.
• Hatékony jogorvoslati rendszerre van szükség. Pereinkből tudjuk, hogy jelenleg senki nem férhet hozzá azokhoz az adatokhoz, amelyeket jogellenesen gyűjtöttek róla, és jóvátételt sem kaphat. Ez azért lehetséges, mert a legtöbbször nem is lehet igazolni, hogy a titkosszolgálatok egyáltalán kezelik valakinek az adatait, és nincsenek olyan eljárások, amelyekben meg lehetne ismerni a jogellenesen gyűjtött adatokat. Ezért be kell vezetni az utólagos értesítést a megfigyelésről – amikor ez már nem sért nemzetbiztonsági érdeket –, illetve biztosítani kell olyan eljárásokat, amelynek során a bíróságok akkor is ki tudják vizsgálni a lehetséges titkosszolgálati visszaéléseket, ha az érintett kezében nincsenek szilárd bizonyítékok.
• A hatékony jogorvoslatnak az is akadálya, hogy ma a minősített (vagyis államtitoknak minősülő) adatok titkosítását gyakorlatilag lehetetlen feloldatni, még a legnyilvánvalóbb jogsértések esetén is. Ezért meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy a bíróságok vizsgálhassák, valósak-e a titkosítás indokai, és nem fűződik-e nagyobb érdek a feloldáshoz.
• Meg kell teremteni a kormány és a szolgálatok tevékenysége feletti valós parlamenti kontrollt. Jelenleg a Nemzetbiztonsági Bizottság munkáját megbéníthatják a többségben lévő kormánypárti képviselők, ezért meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy az érdemi munka független legyen a számbeli viszonyoktól.
• Titkosszolgálati tevékenységet csak törvényben kijelölt szervek végezhessenek, törvényben lefektetett szabályokkal és tiszta felelősségi viszonyokkal. Nem jöhetnek létre olyan „árnyék-titkosszolgálatok”, és főleg nem működhetnek olyan informális csoportok a nemzetbiztonsági szolgálatokon belül, amilyenek a gyanú szerint a Gundalf-ügyben is tevékenykedtek.

Mindez hatalmas lépést jelentene a titkosszolgálatok, illetve a nekik utasításokat adó mindenkori politikai vezetés elszámoltathatósága felé. Minél többen állnak a nyilvánosság elé történetükkel, annál nagyobb lesz a nyomás a kormányon a változtatásra. Bár egyedi visszaélések a legerősebb garanciák mellett is előfordulhatnak, de ha sikerül kellően erős jogállami intézményrendszert kiépíteni, ezek nem válhatnak rendszerszintűvé. Az erre megnyílt történelmi lehetőséget elszalasztani történelmi bűn lenne.

Remport Ádám

• Jogerős ítélet született arról, hogy nem sértettük meg a Barabás testvérek személyiségi jogait, amikor beszámoltunk a pereskedéseikről.
• A Forbes gazdaglistája miatt indult perükben a Hell tulajdonosai elmentek a falig, de az Alkotmánybíróságról is lepattantak.
• Arra pedig már Európában is felfigyeltek, hogy személyiségi jogi perekkel próbálják akadályozni, hogy információk és kritikus vélemények jelenjenek meg róluk a nyilvánosságban.

Az elmúlt években Magyarországon nemcsak a politikai hatalom akadályozta a közügyek szabad megvitatását, de befolyásos gazdasági szereplők is próbálkoztak ezzel. A választás eredménye ugyan reményt ad a változásra, de a szabad nyilvánosságért továbbra is küzdeni kell.

A Hell Energy mögött álló Barabás testvérek hét éve próbálják ellehetetleníteni, hogy a nyilvánosságban szó eshessen vagyonukról és meggazdagodásukról. Nem valamiféle öncélú vájkálódás ellen védekeznek: a gazdasági élet legbefolyásosabb szereplői közé tartoznak, akiknek vállalkozása állami támogatásokkal bővült, beruházásaik települések életére vannak jelentős hatással, tevékenységük ezért közérdeklődésre tart számot. A bíróságok – az első foktól a Kúriáig – egyetértettek abban, hogy a kezükben összpontosuló gazdasági hatalom alapján a Hell tulajdonosai közszereplők, ezért

tűrniük kell, hogy vagyonukról, gazdasági szerepükről és ezzel összefüggésben az általuk indított jogi eljárásokról is közéleti vita folyjon.

2020-ban mégis a személyiségi jogaikra hivatkozva léptek fel az ellen, hogy a Forbes „gazdaglistájában” szerepeltesse őket, ezzel pedig hosszúra nyúló pereskedéssorozat vette kezdetét, ami olyan, nemzetközileg jól ismert mintázatot mutat, aminek saját neve is van: SLAPP. Ennek során a vállalkozók még bennünket is bepereltek azzal összefüggésben, hogy az eljárásaikról kritikusan számoltunk be – de ezt a pert is megnyertük most jogerősen.

A Forbes-t azért tudtunk éveken át képviselni, mert a támogatóink mellettünk állnak. Segítsd te is a munkánkat! Ajánld fel adód 1 százalékát a TASZ-nak vagy támogass minket adománnyal, hogy továbbra is azon dolgozhassunk, hogy senki ne használhassa se a politikai, se a gazdasági hatalmát mások elhallgattatására. Adószámunk: 18067109-1-41

A SLAPP betűszó jelentése lefordítva „stratégiai pereskedés a közéleti részvétel ellen”: azt jelenti, amikor befolyásos üzletemberek, politikusok azért indítanak pereket, hogy elijesszék velük az újságírókat, civileket attól, hogy beszámoljanak és véleményt formáljanak a tevékenységükről. Még az sem fontos számukra, hogy ezeket a pereket megnyerjék: nekik van elég erőforrásuk erre, ám azokat, akiket beperelnek, megterheli, hogy ilyen következményekkel kell szembenézniük, és sokan juthatnak végül arra, hogy jobban járnak, ha meg sem szólalnak a befolyásos emberek dolgairól – vagyis a hatalmasok elérik végül a céljukat. Ezért veszélyes a SLAPP, és ezért kell szembeszállni azzal, hogy visszaélésszerű eljárásokkal lehessen elfojtani a közügyek megvitatását.

Ezért segítettük a Forbes szerkesztőségét is abban a perben, amit a Barabás testvérek indítottak, és ami most az Alkotmánybíróság döntésével végleg lezárult a hazai bírói fórumok előtt. A Hell tulajdonosai a végsőkig mentek: a Kúria is kimondta, hogy a Forbes jogszerűen publikálta a vagyonukra vonatkozó számításait, ezután fordultak az Alkotmánybírósághoz azt állítva, hogy a bíróságok tévesen minősítették őket „kivételes közszereplőnek”, és az ítéletek sértik a magánszférához való jogukat. Ezt a panaszt azonban az Alkotmánybíróság nem találta érdemi vizsgálatra érdemesnek: a testület szerint a bíróságok minden fontos szempontot kellő súllyal értékeltek.

Jogerős ítélet született abban az eljárásban is, amiben a Barabás testvérek azért pereltek be bennünket, mert saját felületeinken beszámoltunk a Forbes ellen indított pereikről. Szinte minden mondatunkat kifogásolták, 71 közlésünket sorolták fel, ami szerintük sérti a jóhírnevüket és a becsületüket, és tízmillió forint sérelemdíjat követeltek tőlünk. Keresetüket az elsőfokú bíróság teljes egészében elutasította. Az ítélet szerint a közléseink közügyeket érintettek, valós ténybeli alapjuk volt, és beleférnek a véleménynyilvánítás szabadságába. Vereségük után a Hell tulajdonosai visszavettek követeléseikből: már csak kilenc közlésünket támadták a másodfokú eljárásban, és elálltak a sérelemdíj iránti igényüktől is. A Fővárosi Ítélőtábla azonban a fellebbezésüket is elutasította.

Ez az eljárás arra irányult, hogy elhallgattassa azokat, akik éppen a visszaélésszerű pereskedésre hívják fel nyilvánosan a figyelmet. A mostani ítélet fontos megerősítése annak, hogy a közéleti viták szabadságát nem lehet személyiségi jogi perekkel kiüresíteni

– mondta jogászunk, Perczel Léna, aki szerint ez az ügy is jól mutatja, hogy itthon is szükség van hatékony jogi védelemre a SLAPP-perekkel szemben.

Barabásék jogi hadjárataira európai szinten is felfigyeltek. A SLAPP-ek Elleni Európai Koalíció (CASE) által megrendezett Európai SLAPP Verseny célja, hogy a nyilvánosság előtt leleplezze azokat, akik visszaélnek a jog eszközeivel, és megmutassa az áldozatoknak, hogy nincsenek egyedül. Idén a versenyen kiosztották a 2026-os év SLAPP-függője díjat, amit három jelölt közül a Barabás testvérek nyertek azzal, hogy csak a Forbes-sal szemben több mint 30 eljárást indítottak az elmúlt hat évben, ráadásul még azokat is beperelték, akik bírálták ezt a fajta pereskedést.

A díjat, melynek odaítéléséről nemzetközi zsűri döntött (benne európai parlamenti képviselők mellett a Riporterek Határok Nélkül és a CliDef nemzetközi környezetvédelmi jogvédő szervezet képviselőivel), mi vehettük át Barabásék nevében. Beszédünkben (ami itt olvasható) elmondtuk, hogy egy dolog közös bennünk és a Hell tulajdonosaiban: hogy elképesztő mennyiségű munkát fektettünk abba, hogy ide eljuthassunk. A céljaink persze különböztek. Ők nem sajnálták sem a pénzt, sem az időt, sem az energiát, hogy elhallgattassák a sajtót és a civileket. De mi sem voltunk tétlenek, és csak tavaly hatból hat eljárást megnyertünk velük szemben.

De ez az egész nem csak róluk szól. Mi továbbra is dolgozunk azért, hogy senki ne használhassa se a politikai, se a gazdasági hatalmát mások elhallgattatására.

Ajánld fel nekünk adód 1 százalékát, hogy minél többeknek nyújthassunk védelmet!

• Mónika nehéz körülmények között él egy tanyán, aggódó szomszédjai ezért a családsegítőhöz fordultak.
• Szociális segítség helyett azonban gondnokság alá akarták helyezni.
• Mónikának a bíróságon kellett bizonyítania, hogy nem szorul gondnokságra: képes intézni ügyeit, az életét az anyagi helyzete nehezíti meg, nem mentális problémák.
• Fél évig tartották bizonytalanságban ügyfelünket, mire a gyámhivatal az érvek hatására elállt a keresetétől.

A TASZ jogsegélyszolgálata évente több mint 5000 embernek nyújt ingyenes jogi segítséget. Támogasd adód 1%-ával a Társaság a Szabadságjogokért munkáját, és adj velünk segítséget a legkiszolgáltatottabbaknak! Adószámunk: 18067109-1-41

Az idei választáson leváltott hatalom nem pusztán magára hagyta a segítségre szorulókat azzal, hogy a kezdettől fogva igyekezett levetni magáról a szociális ellátás felelősségét, de sokan még azzal is szembesültek, hogy segítség helyett a legalapvetőbb jogaikat korlátoznák. Ezt szenvedte el Mónika is, aki azután fordult a TASZ jogsegélyszolgálatához, hogy aggódó szomszédai nehéz helyzete miatt jóhiszemű bejelentést tettek a családsegítőnél.

Mónika (akinek nevét kérésére megváltoztattuk) egy kelet-magyarországi tanyán él, rossz körülmények között. A háza teteje lyukas, víz csak az udvaron van, télen a kihűlés veszélye fenyegette. A városba is nehéz bejutni a tanyáról, az utazás anyagi terhet is jelent. Ezt a családsegítő munkatársai is tapasztalták, amikor kimentek környezettanulmányt készíteni, de

szociális segítségnyújtás helyett gondnokság alá akarták helyezni Mónikát.

Azt mondták neki, hogy a gondnok egy kis segítséget nyújt az ügyei intézéséhez, de arról már nem beszéltek, hogy ez milyen korlátozásokkal jár.

Mónika azonban képes intézni az ügyeit. Jogsegélyszolgálatunkat is megkereste, és a gondnokságról szóló tájékoztatónkat is elolvasta, amiből világos lett számára, hogy a gondnokság nem „egy kis segítség az ügyei intézéséhez”, hanem a gondnoka dönthetne arról, mire költse a pénzét, mit kezdhet a saját ingatlanjával, de még a Mónikát érintő egészségügyi kérdésekről, beavatkozásokról is a feje fölött dönthetett volna. Erre a súlyos jogkorlátozásra azonban semmi szükség: Mónikát egy tájékozott emberként ismertük meg, akinek az életét kilátástalannak tűnő anyagi helyzete nehezíti meg, nem mentális problémák.

Ennek ellenére elindult a gondnokság alá helyezési eljárás, amelyben Mónikának kellett bizonyítania, hogy nem szorul a jogai korlátozására. Ügyvéd segítségével, személyes találkozókon készültünk fel Mónikával arra, hogy mire lesznek kíváncsiak a bíróságon. A tárgyaláson ügyvédünk, Dr. Szegi Péter is felhívta a figyelmet arra, hogy

Mónikának és a hozzá hasonlóan nehéz szociális helyzetben lévő embereknek semmiféle segítséget nem jelent, ha gondnokot varrnak a nyakukba.

Az igazságügyi orvosszakértő véleménye is azt támasztotta alá, hogy Mónikának nincs szüksége gondnokra. Az érvek hatására végül a debreceni gyámhivatal elállt a gondnokság alá helyezéstől. Fél évig tartották bizonytalanságban Mónikát, aki a hónapokig tartó idegeskedés után végre megnyugodhatott: nem kerül gondnokság alá.

Régóta képviselt álláspontunk, hogy gondnokság helyett minden lehetséges esetben a nekik megfelelő támogatásban kell részesíteni az erre rászoruló embereket. Ez a legtöbbször a fogyatékossággal élő személyek esetében szokott felmerülni, Mónika esetében viszont a mélyszegénységből fakadó körülményeket is elegendőnek találta a gyámhivatal a súlyos jogfosztáshoz.

Rengeteg feladat vár az új kormányra, ha valóban emberséges országot akar teremteni.

Ezek között van az is, hogy megszünteti azt az értelmetlen gyakorlatot, amellyel embereket tesznek cselekvőképtelenné ahelyett, hogy felelősséget vállalnának a helyzetük rendezéséért.

Addig is jogi segítséget nyújtunk azoknak, akiktől valódi indok nélkül akarják elvenni a legalapvetőbb jogaikat.

Ajánld fel nekünk adód 1 százalékát, hogy minél többeknek nyújthassunk védelmet!

• Miközben az alapvető jogok biztosának kiemelt feladata a gyermekek jogainak védelme, és külön testület is létezik a vezetésével az intézményekben zajló bántalmazás megelőzésére, az elmúlt öt évben alig tette be a lábát a gyermekotthonokba.
• A néhány látogatásról készült jelentésből az sem derül ki, hogy az ombudsman egyáltalán beszélt volna az intézményekben élő gyerekekkel.
• Az ellenőrzések elmaradása az utóbbi évek borzalmas gyermekvédelmi botrányainak táptalaját jelentette.
• A gyermekek védelmét az ombudsman függetlenségének és szakmaiságának visszaállítása szolgálná.

Bicske, Fót, Kalocsa, Szőlő utca, Hűvösvölgy – öt gyermekvédelmi intézmény azok közül, amelyek az elmúlt években a súlyos és folyamatos bántalmazások miatt kerültek a hírekbe. Jogosan merül fel az egész országban a kérdés:

hogy lehet, hogy mindezek megtörténhettek és ezekről senkinek nem volt tudomása?

A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: azok az állami szervek, akiknek az lenne a feladatuk, hogy folyamatosan ellenőrizzék a gyermekotthonokat és javítóintézeteket annak érdekében, hogy az ott élő gyerekeknek ne essen bántódásuk, nem végeztek érdemi munkát, inkább elfordították a fejüket. Egy 2021-es tanulmány szerint legalább minden ötödik gyermeket tettlegesen bántalmaznak a gyermekvédelmi intézményekben. Ebbe még bele sem számítanak azok a gyermekek, akik a folyamatos agresszió légkörében nőnek fel, rendszeresen szemtanúi a bántalmazásoknak – gyakorlatilag a szakellátásban élő gyermekek túlnyomó többsége.

Ahogyan arra más szakemberek is rámutattak, ezekben a zárt intézményekben a gyerekek bántalmazását csak akkor lehet megszüntetni, illetve megelőzni, ha az erre hivatott független állami szervek kontroll alatt tartják ezeket az intézményeket folyamatosan végzett, kellő gyakoriságú és mélységű látogatásokkal. Hiába tartozik az ombudsman kiemelt feladatai közé a gyermeki jogok védelme, illetve hiába létezik az ombudsman vezetésével több mint tíz éve egy olyan testület (az ún. Nemzeti Megelőző Mechanizmus) is, melynek célja – többek között – az intézményben élő gyerekek bántalmazásának megelőzése, ezt a munkáját az elmúlt 5 évben folyamatosan leépítették. Talán a legerősebb jelzés az ombudsmannal szembeni elégedetlenségre, hogy 2022-ben nemzetközileg is leminősítették a tevékenységét.

Nemcsak az ombudsman felszólalásai maradtak el a kirívóan súlyos gyerekjogi jogsértések miatt, mint például a Szőlő utcában vagy a fóti gyermekotthonban történt bántalmazások kapcsán, de a gyermekvédelmi intézmények látogatását is elhanyagolta az elmúlt években. 2020 és 2022 között mindössze 9 gyermekvédelmi intézményben járt, 2023-ban és 2024-ben egyben sem, 2025-ben is csak egy gyermekotthonba látogatott el. Nem csoda hát, hogy ilyen elenyésző számú, már-már nem létező ellenőrzési gyakorlat mellett rejtve maradtak a gyermekvédelmi intézményekben megvalósuló abúzusok. Azok a jelentések pedig, amiket az elmúlt 5 évben közzétett, tartalmilag is igencsak kifogásolhatók, olyanok, mintha az ember ugyanazt a sablonszöveget olvasná újra meg újra. Nem jelennek meg bennük az ott élőkkel folytatott beszélgetések, az sem világos, hogy ezek egyáltalán megtörténtek-e, ehelyett a jelentések fókusza erőteljesen a tárgyi körülmények és feltételek állapotára irányul.

Másképpen fogalmazva, a gyermekvédelmi intézmények ellenőrzése során az ombudsman mindenhová néz, csak oda nem, ahol ténylegesen baj van.

Arról nem is beszélve, hogy személyesen 2021 óta egyszer sem jelent meg az ellenőrzéseken.

Pedig folyamatosan történnek bántalmazások ezekben az intézményekben, ahogyan azt egy állami gondozott fiú, Ricsi történetében is bemutattuk, akit a kalocsai és zalaegerszegi gyermekotthonban eltöltött évei alatt többször is bántalmaztak, sőt, embertelenül bántak vele, és akinek az intézményrendszeren belül elszenvedett abúzusai miatt nemrég harmadfokon is sérelemdíjat ítélt meg a Kúria. Ugyancsak hiábavalónak látszanak a gyermekvédelmi gondozóktól induló jelzések is, ha a Szőlő utcai javítóintézet és a bicskei gyermekotthon igazgatói egyaránt évtizedeken át következmények nélkül maradhattak pozícióikban.

Lehetséges, hogy kevesebb gyermek élete menne rá a bántalmazó zárt intézményekben elszenvedett traumák feldolgozására, ha az ombudsman érdemi munkát végezne és nem csupán szökőévente, kipipálandó feladatként tekintene a gyermekotthonokban élő gyermekekkel való bánásmód ellenőrzésére?

Ugyan egyértelműen igenlő választ nem tudunk adni erre a kérdésre, azt azonban bizonyosan állíthatjuk, hogy az ombudsman jelenlegi gyakorlata biztosan elégtelen arra, hogy érdemileg változtasson a legvédtelenebb gyermekekkel való bánásmódon.

Ahhoz, hogy ez ne így legyen és ezek a gyerekek se maradjanak védtelenek, megküldtük a megalakuló kormányzatnak a gyermekvédelem területén legfontosabbnak vélt reformjavaslatainkat, melynek egyik lényeges pontja az ombudsman függetlenségének és szakmaiságának visszaállítása a gyermekek érdemi védelme érdekében. Emellett továbbra is jogi segítséget nyújtunk a hozzánk forduló érintetteknek, hogy ne maradhasson következmények nélkül az intézményekben elkövetett bántalmazás.

Nyitray Zsuzsanna

Ajánld fel nekünk adód 1 százalékát, hogy minél többeknek nyújthassunk védelmet!

• A leterheltség, a szakemberek és a felkészültség hiánya oda vezet, hogy az iskolák nem képesek kezelni a rájuk bízott SNI-s gyerekek nehézségeit.
• Az érintett gyerekek segítség híján nem tudják kezelni az indulataikat, ami agresszív viselkedésben, dühkitörésekben nyilvánul meg.
• „Megoldásként” az iskolák jogsértő fegyelmi eljárásokkal igyekeznek megválni a „problémás” gyerekektől.
• A TASZ ügyfelének súlyos autizmus spektrumzavarban érintett gyermekével is ezt tették, pedig nem követett el szándékos szabályszegést.

A TASZ jogsegélyszolgálata évente több mint 5000 embernek nyújt ingyenes jogi segítséget. Támogasd adód 1%-ával a Társaság a Szabadságjogokért munkáját, és adj velünk segítséget a legkiszolgáltatottabbaknak! Adószámunk: 18067109-1-41

Minden gyermeket megillet a szükségleteinek megfelelő oktatás és fejlesztés, de a távozó kormány olyan oktatási rendszert hagy hátra, ami ezt nem képes teljesíteni. Különösen nehéz helyzetbe hozták a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerekeket és szüleiket: egyre több megkeresés érkezik jogsegélyszolgálatunkhoz, ami arról tanúskodik, hogy egyes iskolák jogsértő fegyelmi eljárásokkal próbálnak megszabadulni azoktól a gyerekektől, akiknek a nehézségeit saját inkompetenciájukból, leterheltségükből fakadóan nem képesek kezelni, pedig a feladatuk lenne.

Az elhanyagoló óvodai, iskolai környezet a gyerekek pszichés és fizikai biztonságát is fenyegeti. Az SNI-s gyerekek agresszív viselkedése, dühkitörései abból fakadnak, hogy segítség híján nem tudják kezelni indulataikat. Ezekre a vészjelzésekre a környezetük további fegyelmezéssel, elutasítással, büntetéssel reagál. A szakszerű fejlesztések, a megfelelő támogatás, a pedagógusok általános leterheltsége, módszertani felkészültségük hiánya azt eredményezi, hogy

az SNI-s gyerekek és szüleik magukra maradnak küzdelmeikkel, miközben az iskolák vezetősége „megoldásként” a „problémás” gyerek eltávolítására törekednek.

Ügyfelünk 12 éves, súlyos autizmus spektrumzavarban érintett kisfiát is mondvacsinált indokkal vonták fegyelmi eljárás alá, miután szakszerű fejlesztését nem volt képes biztosítani iskolája, ahol az egyetlen gyógypedagógiai asszisztens is felmondott, aki első osztály óta a gyerekekkel volt. A kisfiú édesanyja elmondta: a gondok azután sokasodtak, hogy új vezetés került az intézmény élére. Több gyereket, köztük ügyfelünk gyermekét is nagyon megviselte, amikor egyik napról a másikra, felkészítés nélkül megszüntették azt a rendszert, amiben a szülők bemehettek gyerekeikkel a lezárt folyosóra, ahol segítettek az átöltözésben, mosdóhasználatban, kézmosásban, majd az osztályteremhez kísérték őket. A változtatást követően már a rácsnál történt a gyerekek átadása, az iskola pedig „fekete lyuk” lett a szülők számára, ahol nem tudják, mi történik a gyerekükkel.

A kisfiú korábban vidáman járt iskolába, de a változásokat követően egyre több magatartási problémával küzdött, miközben otthon, és a magánúton történő fejlesztéseken továbbra is kiegyensúlyozottan viselkedett. A magatartási problémákra az iskola vezetése fegyelmi eljárással válaszolt, aminek már a megindítása is teljesen jogszerűtlen: a köznevelési törvény szerint akkor kerülhet erre sor, ha a tanuló a kötelességeit szándékosan megszegi. Márpedig az autizmus velejárója a frusztrációtűrés alacsonyabb szintje, a túlterhelés esetén jelentkező intenzív, kontrollvesztett reakciók, és

a kisfiút kezelő pszichiáter is megerősítette, hogy a problémák a gyermek diagnózisából és az iskola helytelen hozzáállásából adódtak.

Az iskola ráadásul semmilyen konkrét cselekményt nem rótt a kisfiú terhére, az eljárást „rendszeres és rendkívül durva bántalmazással”, valamint a szülői együttműködés hiányával indokolták. Pedig a kisfiú édesanyja mindent megpróbált annak érdekében, hogy rendeződjön a viszony az intézménnyel: a helyi gyermekjóléti központot is megkereste, ahol esetkonferenciát szerveztek. Az iskolát is meghívták, de nem vett részt az esetkonferencián, ahol a gyermek pszichiátere megállapította, hogy a kisfiú magatartása nem rosszindulatú, hanem a túlterheltségből fakadó reakció, a pozitív visszajelzésre és az egyértelmű keretekre jól reagál.

Az iskolát a jogi érvek sem hatották meg, a kisfiút kizárták az intézményből, majd utólag kezdték jegyzőkönyvekkel bombázni édesanyját, hogy úgy tűnjön, mintha megfelelnének a törvényi előírásoknak. Ám a jegyzőkönyvekben sem szándékos szabályszegésekről volt szó, sokkal inkább érzelemszabályozási nehézségekről: egy alkalommal a kisfiú sírás közben az őt vigasztalni próbáló osztálytársa felé dobta a hátizsákját, egy másik alkalommal pedig kiborította az ebédjét a földre.

A gyermekét egyedül nevelő édesanya elmondta: lehetetlen helyzetben vannak, a kisfiút más iskolába sem lehet vinni az elmaradt fejlesztések miatt. Az intézmény nem ad ki iratokat, a kisfiú egyéni fejlesztési tervét is visszatartják, azt állítva, hogy az az osztályfőnökének a szellemi terméke. A kisfiú számára az is megterhelő, hogy új iskolába menjen – amikor ezt meghallotta, kétségbeesetten kezdte sorolni, hogy hogy hívják az osztálytársait és az osztályfőnökét.

Az iskola nem terhelheti a gyerekre vagy a szülőre a saját, kapacitáshiányból vagy módszertani hiányosságokból fakadó problémáit.

Súlyos szakmai vétség, ha retorziókat, büntetéseket alkalmaznak ilyen helyzetekben: a biztonságos óvodai, iskolai környezet megteremtéséhez megfelelő pedagógiai, fejlesztő, gyógypedagógiai módszerek alkalmazására, szakemberek (például pedagógiai, gyógypedagógiai asszisztensek) jelenlétére lenne szükség. Ezek elmaradása vezet oda, hogy a gyerek viselkedése kezelhetetlenné válik, ami a többi gyerek intézményi biztonságára is kihat. Erről szakmai minimumkövetelményeink között is írtunk, amit azért állítottunk össze több szervezettel összefogva, hogy megoldást keressünk az ilyen jogsértő helyzetekre.

Miközben a nemsokára felálló új oktatási kormányzattól azt várjuk, hogy az elődei által hátrahagyott problémák tömegét kezelje, jogi segítséget nyújtunk azoknak a szülőknek, akik az összeomló oktatási rendszer miatt kerültek lehetetlen helyzetbe.

Ajánld fel nekünk adód 1 százalékát, hogy minél többeknek nyújthassunk védelmet!

• Abszurd érvvel tagadták meg a jubileumi jutalom kifizetését Rékától, aki a tankerület szerint „átugrotta” a jogosultság megszerzésének időpontját.
• A státusztörvény hatályba lépésével pedagógusok százainak nőtt egyik napról a másikra akár évekkel a munkaviszonyban töltött ideje.
• Réka a segítségünkkel bírósághoz fordult, ahol megerősítették: nem lehet megfosztani pedagógusokat a nekik járó juttatástól azért, mert a jogszabály kedvezőbb számítási módot vezetett be.
• Nem egyedi az eset, ezért másoknak is segítünk, akiktől hasonlóan nyakatekert érveléssel vették el a megérdemelt jutalmukat.

Elismerést érdemel, ha egy pedagógus több évtizedet tölt el a pályán. Bár a magyar államot igazán nem lehetett eddig azzal vádolni, hogy túlzottan megbecsülné a tanárokat, de az elhivatottságot legalább díjazta a ledolgozott évtizedek után járó jubileumi jutalommal. Réka viszont a bíróságon küzd a segítségünkkel azért, hogy megkapja a harminc évnyi munkája után járó elismerést, munkáltatója ugyanis egészen abszurd indokkal tagadta meg a kifizetést.

Több száz pedagógus lehet még hasonló helyzetben.

2024 óta a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény, hétköznapi nevén a státusztörvény szabályozza a pedagógusok jogviszonyát, ezzel pedig a jubileumi jutalom számításának szabályai is megváltoztak. Sok tanár jól járt ezzel, hiszen már nem csak a közalkalmazotti jogviszonyban töltött időt, hanem a munkaviszonyban töltött éveket is beszámítják, vagyis ahogy a belügyminisztérium fogalmazott, az elismerés „minden pedagógusnak jár majd, függetlenül attól, hogy korábban állami, egyházi vagy magánintézményben tanítottak”.

2023 végén Réka még 29 év 2 hónap beszámítható időnél tartott, ám amikor 2024. január elsején életbe lépett az új törvény, hirtelen 30 év 2 hónap jogosító idővel rendelkezett. Az iskola értesítette, hogy jogosulttá vált a harmincéves jubileumi jutalomra, ám a tankerület megtagadta a kifizetést arra hivatkozva, hogy Réka „átugrotta” a jogosultság megszerzésének időpontját, nincs olyan időpont, amikor pontosan betöltötte a harmincévnyi munkaviszonyt, így nem jár neki a háromhavi illetménynek megfelelő összeg.

Azzal „vigasztalták”, hogy kilenc és fél év múlva majd igényt tarthat a negyvenéves jubileumi jutalomra.

Réka ezután a TASZ-hoz fordult, mi pedig segítettünk neki bíróságra menni, hiszen a tankerület értelmezése nemcsak igazságtalan, de jogilag is tarthatatlan. Ezzel a Budapest Környéki Törvényszék is egyetértett, amikor elsőfokú ítéletében rámutatott: a tankerület jogértelmezése ellenkezik a józan ész és az egyenlő elbánás követelményeivel. Réka az új szabályozás hatálybalépésekor nem „átugrotta” a jutalomra jogosító időpontot, hanem ekkor érte el. A tankerület álláspontja pedig a pedagógus életpályáról szóló törvénnyel is ütközik, amelynek preambuluma kifejezetten a pedagógusok munkájának anyagi és erkölcsi elismerését fogalmazza meg célként, ezzel pedig ellentétes az az értelmezés, ami teljesen megfoszt egyes pedagógusokat a jubileumi jutalomtól pusztán azért, mert a jogszabály kedvezőbb számítási módot vezetett be.

Ezek alapján a bíróság megállapította, hogy Réka 2024. január elsején megszerezte a jogosultságot a harmincéves köznevelési foglalkoztatotti jutalomra,

a tankerületet pedig kötelezte, hogy fizesse meg számára az összeget, a 2024. január elseje óta járó késedelmi kamattal együtt.

Ügyfelünket a perben Dr. Székhelyi Réka képviselte.

Réka esete nem egyedi. Pedagógusok százaitól vonhatták meg hasonlóan nyakatekert érveléssel a jogosan járó jutalmat. Ezért mintabeadványt készítettünk, amellyel bárki a bírósághoz fordulhat, ha hasonló problémával szembesül.

Segíts, hogy kiállhassunk a méltatlan helyzetbe hozott pedagógusok mellett! Ajánld fel nekünk adód 1 százalékát, hogy minél többeknek nyújthassunk védelmet!

• Az Európai Unió Bíróságának döntése megerősíti, amit öt éve mondunk: a beterjesztői által gyermekvédelminek nevezett jogszabálynak nincs köze a gyerekek védelméhez, viszont megfélemlítésre alkalmas.
• Az ítélet nyomán egyetlen magyar bíróság sem alkalmazhatja a törvényt, amelynek minél előbb ki kell kerülnie a jogrendszerből.
• Mostantól nincs szükség többé önkorlátozásra, egyetlen mesekönyvet vagy regényt sem kell többé lefóliázni, és a Pride szervezőit sem lehet büntetni.
• A döntés jó alkalom az új hatalom számára, hogy Európa és az egyenlő emberi méltóság iránti elkötelezettségét demonstrálja azzal, hogy a diszkriminatív jogszabályt a történelem szemétdombjára küldi.

Az Európai Unió Bíróságának keddi ítélete megerősíti, amit öt éve mondunk: a Fidesz által gyermekvédelminek nevezett homofób propagandatörvénynek nincs köze a gyermekek védelméhez, az a kirekesztést, a megbélyegzést és a megfélemlítést szolgálja a leköszönő kormány politikai céljainak megfelelően.

Az autoriter hatalommal egyidejűleg elbukó jogszabály nemcsak a könyvkereskedőket kötelezte “a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást” érintő művek befóliázására, de az LMBTQ közösség tagjait megalázó módon erkölcstelennek állította be magánéletüket, őket magukat pedig a gyerekekre nézve veszélyesnek. Súlyosan korlátozta a szólásszabadságot azzal, hogy betiltotta, illetve a médiában késő éjszakára száműzte a szexuális irányultság és a nemi identitás kérdését, és a Pride megtiltásának is megágyazott.

Az Európai Unió Bíróságának döntése a gazdaság érdekei és az alapvető igazságosság szintjén is kimutatja, hogy a homofób propagandatörvénynek nincs helye a magyar jogrendszerben. Az ítélet szerint a törvény egyszerre sérti az Unió több alappillérét: a szolgáltatások szabad mozgását, valamint a szabad versenyt a könyvkiadók és a tévécsatornák korlátozásával, és azt az alkotmányos keretet, ami az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok értékeire épül.

Az a tagállam, amely ezeket nem tartja tiszteletben, nem is csatlakozhatna az Európai Unióhoz. Az értékközösség egy kölcsönös bizalmat alapoz meg: annak tudatát, hogy ebben minden tagállam osztozik, a homofób propagandatörvény pedig éppen ezt a bizalmat rombolja le. A Bíróság kimondta, hogy egyetlen tagállam, így Magyarország sem módosíthatja a saját jogszabályait olyan módon, hogy ez a közös európai értékeket gyengítse.

Lelepleződött az is, hogy üres hivatkozás a gyerekek védelme.

A döntés kimondta, hogy hamis az az állítás, hogy a gyerekeket csak diszkrimináció árán lehetne megvédeni az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól. A gyerekek védelmét egyáltalán nem szolgálja, hogy elhallgassák előlük a heteroszexuálistól eltérő kapcsolatok, a születési nemtől eltérő nemi identitások létezését.

A döntés következménye, hogy egyetlen magyar bíróság sem alkalmazhatja ezeket a szabályokat, hiába vannak még hatályban a magyar jog szerint. Emellett persze minél előbb intézkedni kell, hogy ezek a szabályok formálisan is kikerüljenek a magyar jogrendszerből. A Bíróság döntése felszabadít minden érintettet:

nincs szükség többé óvatos önkorlátozásra, szabadon készíthetők korábban korlátozás alá eső reklámok, műsorok és egyéb tartalmak és egyetlen mesekönyvet vagy regényt sem kell többé lefóliázni.

Értelmét veszíti továbbá a gyülekezési törvény szabálya is, amivel tavaly a Budapest Pride-ot és a Pécs Pride-ot tiltották meg - ezeket megakadályozni már tavaly sem sikerült, most azonban már jogilag sem tilthatók. A döntéssel elhárult az akadály a civil szervezetek fontos iskolai érzékenyítő munkája elől is. Az ítéletre közvetlenül lehet hivatkozni a hazai bíróságok előtt, akit pedig kár ért a korlátozó intézkedések miatt, kártérítési igényét is benyújthatja az állam felé.

Az ítélet nyilvánvalóvá tette, hogy egy európai uniós tagállam jogrendszerében nincs helye a diszkriminatív jogszabálynak, ezért azt el kell törölni. Az Európai Unió Bíróságának döntése most tálcán kínálja a lehetőséget az új parlamentnek, hogy első törvényhozási lépéseként helyezze hatályon kívül a gyermekek jogainak védelmére hivatkozva bevezetett homofób propagandatörvényt, amely összemossa a homoszexualitás ábrázolását az öncélú szexualitáséval és a pedofíliával.

Jó alkalom az új hatalom számára, hogy Európa iránti elkötelezettségét azzal demonstrálja, hogy formálisan is eleget tesz annak a valóban mérföldkőnek számító ítéletnek, amely a történelemben először állapított meg jogi sérelmet és jogi felelősséget az európai értékek állami felrúgása miatt. A magyar társadalom iránti elkötelezettséget pedig azzal mutathatja meg legjobban az új hatalom, ha egy egész kisebbséget, az LMBTQ-embereket felszabadítja az önkényes korlátozások alól, amelyekkel a NER az egyenlő emberi méltóságukat és szólásszabadságukat korlátozta.

Támogasd a TASZ-t adód 1 százalékával, hogy minél többeknek nyújthassunk védelmet!

A választás eredménye megnyitotta a valódi lehetőséget arra, hogy Magyarországon kiteljesedjen a szabadság, a részvétel és a demokratikus működés. Van okunk az örömre. Sokan most először tapasztalják meg azt az élményt, hogy van esélye annak, hogy közös ügyeinket tisztességesebben, nyitottabban és emberségesebben intézzük. Hogy a közhatalom ne szükségszerűen valami távoli és fenyegető dolog legyen, hanem olyan, ami figyel az emberekre.

A demokrácia nem egy nap, nem csupán a szavazás napja, és nem is alakítható ki egyetlen nap alatt. A szavazás, amelyen egy autoriter kormányzat megbukik, az első lépés a demokratikus működés helyreállításában, egy lehetőség arra, hogy a közhatalmat megfelelő korlátok közé szorítva gyakorolják. Attól, hogy az autoriter kormány megbukik, és az ellenzéke megnyeri a választást, még nem lesz automatikusan demokratikus a hatalomgyakorlás.

Az csak ezután dől el.

A munka a választás másnapján kezdődik. Az, hogy élünk-e a választási eredmény adta lehetőséggel, képesek vagyunk-e több szabadságot és egyenlőséget, nagyobb beleszólást és ezáltal jobb intézményeket teremteni, a közhatalmat ellenőrzés alatt tartani, nemcsak a frissen megválasztott politikusok felelőssége, hanem mindannyiunké. Még a legjobb szándékú döntéshozó sem tévedhetetlen. Nekünk, polgároknak az a dolgunk, hogy megfogalmazzuk az elvárásainkat, folyamatosan ellenőrizzük, számonkérjük, és ha kell, döntésük megváltoztatására szorítsuk a hatalom gyakorlóit. Ehhez minden jogunk megvan, és egy sor eszközünk is a petíciótól a tüntetésen át az országgyűlési képviselő fogadóórájáig. Csak akkor élhetünk valódi demokráciában, ha ezért a demokráciáért nap mint nap teszünk is a saját eszközeinkkel és nem dőlünk hátra azzal, hogy a szavazatunkkal kormányt váltottunk.

A TASZ azért dolgozik, hogy Magyarországon valódi, tartós és egészséges demokrácia legyen. Ha az új kormány ilyet épít, akkor a TASZ ennek a munkának nem kerékkötője lesz.

Azért fogunk dolgozni, hogy a döntések társadalmi kontroll mellett szülessenek meg, és ne sérüljenek az egyéni jogok.

A feladatunk mindenki szabadságának és méltóságának védelme, elsősorban a közhatalom gyakorlásának ellenőrzésével. A TASZ nem valamelyik politikai szereplő ellenfele vagy szövetségese. Nem egyetlen vezetővel vagy párttal állunk szemben, hanem mindenféle hatalommal kapcsolatban ugyanaz a dolgunk: ellenőrizni, számonkérni, és figyelmeztetni, ha túllépi a határait. Ezt nemcsak azért tesszük, mert történelmi tapasztalataink azt mutatják, hogy mindenki, aki hatalmi helyzetbe kerül, vissza-visszaél ezzel, hanem azért is, mert a demokratikus hatalomgyakorlás nem létezik korlátok, és azok megtartásának számonkérése nélkül.

A TASZ-nak ezért a NER bukása után is van feladata, sőt, ilyenkor fontos igazán, hogy legyenek olyan szervezetek, amik e feladatot ellátják. Az új kormány döntéseit azon az alapon fogjuk vizsgálni, hogy megerősítik-e az emberek szabadságát, kiteljesítik-e az egyenlőségüket, nagyobb beleszólást engednek-e a közügyekbe, és több ellenőrzést tesznek-e lehetővé a kormányzat felett, vagy épp ellenkezőleg, új formában termelik-e újra az autokratikus hatalomgyakorlást. Különösen azokkal a döntésekkel foglalkozunk majd, amelyek az egyéni szabadságjogokat érintik: hogyan működik a rendőrség, a titkosszolgálatok, a média, az egészségügy, az oktatás, az igazságszolgáltatás, milyen jogai vannak a tiltakozóknak, az újságíróknak, a kisebbségeknek, vagy a kiszolgáltatott embereknek.

A TASZ-nak ebben nemcsak ellenőrző, hanem irányt mutató szerepe is van. Segítenünk kell abban, hogy az emberek ne csak nézői legyenek a politikának, hanem résztvevői is. Szempontokat kell adnunk ahhoz, hogy a demokratikus vitában milyen minimumokhoz érdemes ragaszkodni, mitől demokratikus egy döntés, mikor sérülhetnek jogok akkor is, ha éppen jó szándékkal vagy nagy társadalmi támogatottsággal, óriási felhatalmazással születnek döntések.

Egy demokráciában a választás különleges nap, mert a polgárok képviseletére jogosítja fel a megválasztott politikusokat.

De ez a felhatalmazás nem bármire szól, és nem parttalan.

Bár a TISZA programjában sok ígéret szerepelt, amikor azokat konkrét szakpolitikákra váltja majd a kormány, akkor valódi társadalmi egyeztetést kell folytatnia a polgárokkal. A TASZ-nak kettős feladata van: egyrészt támogatnunk kell a polgárokat abban, hogy saját véleményüket meg tudják fogalmazni és el tudják mondani a döntéshozóknak úgy, hogy azok meghallják őket. Másrészt az évtizedes jogsegélyezési, pereskedési és terepen szerzett tapasztalatunkból következő elvárásokat is meg kell fogalmaznunk a kormány felé, majd pedig ellenőriznünk, hogy annak megfelelő döntések születnek. Így tudjuk beteljesíteni a missziónkat, hogy Magyarországon érvényesüljenek az alapvető jogok.

Az alapvető jogok sérelme nem mindig látványos. A mindennapi jogsértések a gyermekotthonokban, kórházakban, köztereken és közintézményekben történnek. Ezek a tegnapi választási eredménytől nem múlnak el egyik napról a másikra. És még ha jó munkát is végez majd az új kormány, akkor is lesznek ma, holnap és jövő hónapban is gyerekek, akik nem kapnak igényüknek megfelelő oktatást, nők, akiknek megsértik a jogait szülés közben, újságírók, akik elől állami szervek eltitkolnak közérdekű adatokat, családok, amelyeket szegénység miatt szakítanak szét. A TASZ nekik és még több ezer embernek fog ingyenes jogsegélyt nyújtani 2026-ban is.

Dojcsák Dalma és Szabó Máté, a TASZ igazgatói

A TASZ ezt a munkát a közössége segítségével, veletek együtt tudja végezni. Ajánld fel adód 1%-át a TASZ-nak és építsünk együtt egy szabad, demokratikus Magyarországot! Társaság a Szabadságjogokért, adószámunk: 18067109-1-41

• Istvánt fiatalkori függőségei miatt akarták gondnokság alá helyezni, de azt sem tudhatta, mi történik az eljárásban.
• A kirendelt ügyvédje nem egyeztetett vele, a pszichiátriai szakvéleményt sem láthatta, ami alapján döntést hozott a bíróság.
• Ellentmondásoktól hemzsegő fércmunka volt az ítélet, ami alapján Istvánt akár intézetbe is zárhatták volna.
• István a segítségünkkel fellebbezett, és kitartásának köszönhetően hatályon kívül helyezték a döntést.

Súlyos felelősség megfosztani valakit attól a jogától, hogy a saját életéről dönthessen, Magyarországon mégis túl könnyen találhatja magát valaki ilyen helyzetben.

István tavaly nyáron kereste meg a TASZ-t, miután fiatalkori függőségei miatt gondnoksági eljárás indult ellene. Az elsőfokú eljárás során azt sem tudhatta, hogy mi történik a feje felett, a kirendelt ügyvédje ugyanis nem képviselte az érdekeit, nem egyeztetett vele – mint azt sajnos megszokhattuk az ilyen ügyekben. Az iratokat sem ismerhette meg, így a kirendelt igazságügyi pszichiáter szakvéleményét sem látta és nem is reagálhatott rá. Egyszer csak arról értesült, hogy elvették a cselekvőképességét, tizenkét ügycsoportban gondnokság alá helyezték, így a jövedelmével és vagyonával való rendelkezés, lakásbérlés, családjogi döntések, a tartózkodási helye és intézményes elhelyezése kérdésében is.

Mélyen érint, hogy bármikor elhelyezhetnek bentlakásos intézményben bármilyen indokolás nélkül, ami felér a Száll a kakukk fészkére című filmmel

– írta nekünk kétségbeesett levelében István, aminek nyomán úgy döntöttünk, elvállaljuk a jogi képviseletét, hogy az ügye iránt teljesen érdektelen kirendelt ügyvédje helyett valódi jogi támogatást kapjon a másodfokú eljárásban.
A mindössze három oldalból álló elsőfokú ítélet hemzsegett az égbekiáltó jogsértésektől. Az iromány egy-egy bekezdésben hivatkozott a tanúkra, és néhány bekezdésben a szakértőre, ezek alapján született a döntés arról, hogy Istvánt megfosztják a legalapvetőbb jogaitól. Az egyik tanú arról nyilatkozott, hogy István rendszeresen látogatja testvérét a Vakok és Gyengénlátók Intézetében. A másik tanú István munkahelyi főnöke, aki elmondta, hogy „az alperessel semmi probléma nincs, önállóan dolgozik, a vezető utasításait végrehajtja, kifejezetten jó munkaerő, a kollégákkal is jó a viszonya”. Végül az ítélet a kirendelt igazságügyi pszichiáter véleményét idézte, aki szerint István „tudata megtartott, minden tekintetben tájékozott, (…) jelenleg produktív elmebetegségre utaló jelek nincsenek”, mégis megállapította egy füst alatt, hogy minden ügycsoportban tartósan és nagymértékben hiányzik a belátási képessége.

Azt egy árva szóval nem jelezte a szakértő, hogy ha István tájékozott, dolgozik és nem látszik aktuálisan pszichiátriai betegnek, akkor mégis miért látja indokoltnak a gondnokság alá helyezését, de a bírónak sem volt hiányérzete, és arra jutott az iratok és a tanúk véleménye alapján, hogy Istvánt minden ügycsoportban meg kell fosztani a cselekvőképességétől, azaz attól a jogától, hogy maga döntsön az élete alapvető kérdéseiben.

Az elsőfokú ítéletet megtámadó fellebbezésünkben rámutattunk, hogy a szakértő véleménye értelmezhetetlen, hemzseg az önellentmondásoktól és még a legalapvetőbb szakmai feltételeket sem teljesíti, hiszen a vélt mentális betegség BNO-kódját sem tartalmazza, így használhatatlan. Jeleztük továbbá, hogy a bírósági ítélet sem teljesíti a legminimálisabb feltételeket sem, hiszen a tanúk véleményéből és a szakvéleményből sem következik, hogy Istvánnak gondja lenne a belátási képességével, és ezért gondnokságra szorulna.

István kitartásának és a valódi jogi képviseletnek köszönhetően, a másodfokú eljárást megnyertük. A törvényszék hatályon kívül helyezte a silány minőségű ítéletet, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelezte. A törvényszék osztotta azt a véleményünket, ami szerint nonszensz, hogy Istvánnak az elsőfokú bíróság még csak nem is kézbesítette a róla szóló szakértői véleményt, így neki fogalma sem volt arról, hogy mit tartalmaz a róla szóló, a pert lényegében eldöntő irat. Ez a szakvélemény egyébként „a törvényszék álláspontja szerint is hiányos, homályos, önmagával, illetve a perbeli adatokkal ellentétes, a helyességéhez nyomatékos kétség fér”, ugyanis csak két régi orvosi papírra hivatkozik, és bár megállapítja, hogy mentális beteg az alperes, nem jelöli meg, hogy milyen betegségről van szó, annak BNO-kódját sem közli. A törvényszék arra is kitért, hogy István kirendelt ügyvédje „a másodfokú eljárásban semmilyen tevékenységet nem fejtett ki”, ezért nem is ítélt meg neki ügygondnoki díjat sem.

A hazai bíróságokat húsz éve kötelezi a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény arra, hogy ne fosszanak meg embereket indokolatlanul a cselekvőképességüktől. A támogatott döntéshozatalról szóló törvény pedig 13 éve írja elő, hogy minden lehetséges esetben támogató személyt kell kirendelni gondnok helyett. Sok bíróságon mintha még sosem hallottak volna ezekről a jogszabályokról, és az is ijesztő, hogy hiába a kirendelt ügyvéd, valódi jogi képviselet nélkül teljesen kiszolgáltatottá válhat bárki egy gondoksági perben, és megfoszthatják a legalapvetőbb jogaitól is.

Segíts, hogy továbbra is felléphessünk azért, hogy minden érintett visszakapja az autonómiáját, méltóságát, és maga dönthessen az életéről! Ajánld fel nekünk adód 1 százalékát, hogy minél többeknek nyújthassunk védelmet!

Majd’ egy évvel ezelőtt azt írtuk, hogy repedezik a rendszer, ezért van most óriási szükség a bátorságunkra. Már akkor támogatást ígértünk azoknak, akik az állampárt rendszerében dolgoznak, de erősödik bennük a szakmai függetlenség és az erkölcsi felelősségvállalás igénye. Azt ígértük, hogy ha a véleményük kimondása miatt hátrány éri őket, a TASZ ott lesz mellettük – és így is tettünk számos esetben.

Az egy évvel ezelőtti írást azzal zártuk, hogy „hiszünk abban, hogy a következő egy évben sok ilyen bátor ember fog megszólalni”. Ez a hit most beérni látszik. Szabó Bence nem az első fecske, hiszen Kuslits Gábor vagy Bátonyi Péter ugyanúgy mertek bátrak lenni az állampárttal szemben. Ők a szabadságot és az autonómiát választották az elnyomással és a kényszerrel szemben. Az ilyen emberek törtek össze számos autoriter rezsimet.

A bátorság, a szabadság, az autonómia iránti vágy ismét kiszabadult a palackból és ezt már nem lehet visszatömködni. Mára mindenki láthatja, hogy azok, akik a rövid távú érdekükkel és akár a munkahelyük megtartásával szemben is hűek maradnak szakmai és polgári kötelességükhöz, másoknak is bátorságot adnak. Ez a közeg hosszú időre táptalaja lesz a kritikának és a tenni akarásnak.

A TASZ azért dolgozik 1994 óta, hogy mindig, bármilyen hatalom idején minél többen merjenek olyan bátrak és szabadok lenni, mint Szabó, Bátonyi vagy Kuslits. Mert végső soron csak ez, az egyéni szabadságra és autonómiára való igény lehet a hatalom ellensúlya. A civilek és a szabad sajtó pedig azért vannak, hogy ennek táptalajt és megtartó közeget biztosítsanak.

Azt azonban érdemes most felírni valami jól látható helyre, hogy csak akkor tudjuk majd újra megelőzni egy ilyen rendszer kialakulását, ha minél többen képesek majd ebben az országban szabadon élni. Ennek pedig előfeltétele, hogy minél többen indulhassanak egyenlő esélyekkel és minél többen élhessenek egyenlő méltóságban. Csak közösen tudjuk befejezni az előttünk álló munkát és csak közösen tudjuk megelőzni, hogy újra elölről kelljen ezt kezdenünk. Most azonban az látszik, hogy számíthatunk egymásra.

Vegyél részt ebben te is! Ajánld fel nekünk adód 1%-át, és nyújts velünk védelmet a bátor polgároknak!

Ha azt látod, hogy az állam a polgárok ellen dolgozik, nem muszáj lehajtott fejjel tovább lépned. Az állam visszaéléseit leleplezni kockázatos, a kockázat mértéke azonban csökkenthető. Közérdekű bejelentőként, vagy – ha a saját munkahelyeden tapasztalsz visszaélést – visszaélés-bejelentőként jogi védelem is megillet. Arról, hogy whistleblowerként mit tehetsz azért, hogy a rendszer ne gyűrhessen maga alá, és minél kevesebb személyes árat kelljen fizetned a megszólalásért, tájékoztatónkban olvashatsz. A jogi védelem nem jár feltétlen, néha küzdeni kell érte (például munkaügyi per megindításával), de ebben a küzdelemben nem vagy egyedül. A hatalom visszaéléseinek csak akkor tudunk gátat vetni, ha minél többen merünk szabadon élni és megszólalni. Csak közösen tudjuk befejezni az előttünk álló munkát és csak közösen tudjuk megelőzni, hogy újra elölről kelljen ezt kezdenünk. Most azonban az látszik, hogy számíthatunk egymásra.

• A civil szervezetek politikai megszólalása a demokratikus közélet természetes része.
• Problémákat hozunk felszínre, az érintettek tapasztalatait felhangosítjuk, ügyeket tartunk napirenden és követeléseket fogalmazunk meg a politikusok felé.
• Újra és újra feltesszük magunknak a kérdést, hogy a munkánk szolgálja-e a magyar emberek jogainak és érdekeinek érvényesülését, és úgy alakítjuk a tevékenységünket, hogy az a polgárok valós igényeire válaszoljon.
• A hatalom változhat, a TASZ nem.

Tizenhat év NER után nehéz elképzelni egy olyan Magyarországot, ahol alapvetés, hogy a közéleti vitákban nem csak pártok vehetnek részt, ahogy az is, hogy a hatalmat nem csak a választások napján kell ellenőrizni, és nem is csak a parlamentben. Sokmillió honfitársunkkal együtt mi ilyen országban szeretnénk élni.

A civil szervezetek politikai megszólalása nem rendellenesség, hanem a demokratikus közélet természetes része. A választásokhoz közeledve különösen nagy tétje lett annak, milyen szerepe lehet a civileknek egy esetleges politikai fordulat idején, és milyen alapon szólalhatnak meg a politikai vitákban. Kováts Eszter a 24.hu-n megjelent írásában (Kiket tolt le Magyar Péter a pályáról, és mit érdemes átgondolniuk?) ezt a kérdést is felveti. Erre reagálva azt foglaljuk össze, hogyan gondolkodunk a TASZ szerepéről, különösen egy esetleges kormányváltás helyzetében.

Kováts fontos kérdést vet fel. A civil szervezetek szerepéről valóban érdemes beszélni, különösen egy olyan politikai helyzetben, amikor sokan kormányváltásra készülnek, és különféle szereplők – pártok, értelmiségiek, civil szervezetek – próbálják újragondolni a helyüket a politikai térben. A cikk egyik pontján Kováts a civil szervezetek megszólalásait bírálja: szerinte ezekből gyakran „egy olyan politikakép rajzolódik ki, ami szerint valahogy úgy kellene működnie a politikának: az okos NGO megmondja, a politika pedig teljesíti”, miközben az sem világos, milyen társadalmi felhatalmazás áll a civilek megszólalásai mögött.

A civil szervezetek valóban gyakran lépnek fel követelésekkel, javaslatokkal vagy reformtervekkel, különösen most, amikor politikai fordulat lehetősége merül fel. A kérdés azonban szerintünk nem egyszerűen az, hogy megszólalhatnak-e, hanem az, hogy mi a szerepük a politikában. Erről a civil szférán belül sincs egyetértés. Nekünk a TASZ-ban más a szerepfelfogásunk, mint amit Kováts kritikája feltételez. Ez az írás a TASZ-ról szól. Nem beszélünk a Civilizáció koalíció nevében, még akkor sem, ha tagjai vagyunk a szövetségnek, és aláírtuk azt a nyilatkozatot is, amelyet Kováts kritikával illet. Nem a teljes civil szféra álláspontját akarjuk megfogalmazni, hanem azt írjuk le, hogyan gondolkodunk mi, a TASZ-nál a jogvédő civil szervezetek szerepéről, és mi következik ebből a politikához való viszonyunkra.

Kováts cikkének egyik állítása, hogy csak pártoknak vagy mozgalmaknak lehet kellő társadalmi felhatalmazása arra, hogy érdemben befolyásolják a kormányzást. Egy ponton egyenesen azt tanácsolja: „Tetszenénk mozgalmat vagy pártot csinálni.” Civil szervezeteket a polgárok az egyesülési jog alapján sokféle jogszerű célból hozhatnak létre. A pártok is ugyanígy jönnek létre, csak azoknak speciális céljuk van: a népakarat alakítása és kinyilvánítása. Ezeket a polgárok által létrehozott szervezeteket megilletik azok az alapvető szabadságok is, amelyek az őket alkotó embereket. Például ugyanúgy megilleti őket a szólásszabadság, mint a tagjaikat, ezért kritizálhatják a hatalmat és követelhetnek tőle lépéseket, ahogyan azt a tagjaik egyénileg is megtehetik. Mi több, a demokratikus társadalmakban olyan, ún. watchdog típusú szervezetek is létrejönnek, amelyeket kifejezetten azért hoznak létre a tagjaik, hogy ellenőrizzék a hatalmat. Jogos azonban a kérdés, hogy miért kellene a politikusoknak különös figyelmet fordítaniuk a civil szervezetek szavára a választók más csoportjainak követeléseihez képest?

Egyrészt: nem kell. A jogi keretek között a politikusok úgy és azt csinálnak, amit akarnak. De viselniük kell érte a politikai felelősséget és a választók ítéletét. Éppen ezért a TASZ feladata nem az, hogy technokrata tanácsokat adjon a kormánynak, vagy a kormányzás alternatívájaként lépjen fel. Nekünk nincs politikai felelősségünk a kormányzásért. A mi dolgunk az, hogy problémákat hozzunk felszínre, az érintettek tapasztalatait felhangosítsuk, ügyeket napirenden tartsunk, és követeléseket fogalmazzunk meg a politikusok felé. És ami ennél is fontosabb, hogy ne csak nekik beszéljünk, hanem ezeket a követeléseket a nyilvánosságban is hangosan és következetesen képviseljük, hogy minél többen megismerjék és támogassák őket. Nem a politikusoktól várjuk, hogy terjesszék a nézeteinket, ezt a munkát magunk végezzük el. A követeléseinket ráadásul nem egy íróasztal mellett elmélkedve találjuk ki. Azokban több mint harminc év jogsegélyezésének és jogi eljárásainak tapasztalatait összegezzük. Meggyőződésünk, hogy a témáinkban pontos és valós képünk van a megoldandó problémákról, és azt is megkockáztatjuk, hogy egyes állami szerveknél is jobban látjuk azok visszatérő mintázatait és gyakorlati következményeit.

Eközben tisztában vagyunk a saját korlátainkkal és igyekszünk meghaladni őket. Bár a TASZ-t szokás budapesti, körúton belüli szervezetnek tartani, 2018 óta kifejezetten azon dolgozunk, hogy az évente több ezer embernek nyújtott jogvédelem elérhető legyen az egész országban, és megnyitottuk pécsi, debreceni és miskolci irodáinkat. Az a hitvallásunk, hogy a munkánk akkor értékes, ha valóban a magyar emberek nehézségeire, igényeire reagál. Ezért dolgozunk együtt közösségekkel, legyenek azok zöld aktivisták, diáktüntetők, roma emberek, gyermeket váró nők vagy sajátos nevelési igényű gyereket nevelő szülők. Amit mi követelünk, azt azok követelik, akikkel együtt dolgozunk, és sokan mások is. Tavaly 7295 ember ezt még az állami adóhatóság felé is egyértelművé tette, amikor személyi jövedelemadója egy százalékát – összesen 93 millió forintot – a TASZ-nak ajánlotta, nem beszélve azokról, akik egyszeri vagy rendszeres adományokkal támogatják a munkánkat.

A politikus a választáson keres magának legitimációt, de nem csak ez az egy útja van annak, hogy valaki részt vegyen a közéletben. Ne fogadjuk el, amit a NER megpróbált ránk erőltetni, amikor azt szajkózta, hogy csak a politikusoknak szabad politizálni. Azt hallgatjuk több mint egy évtizede, hogy senki sem választotta a civileket, az újságírókat, a tudósokat, így ők maradjanak is csendben, és bízzák a közéleti vitákat a politikusokra – lehetőleg azokra, akik többséget szereztek a választáson. A demokrácia azonban nem ezt jelenti: a közéleti vita nem a politikusok kizárólagos terepe, hanem mindannyiunk közös ügye. Az pedig, hogy a civileket újra és újra rendre utasítják, és a megszólalásaik legitimitását vitatják, önmagában is mutatja, hogy a közéleti szerepüket a hatalom sem tekinti közömbösnek. Nem véletlen az sem, hogy a NER alatt sokan a civilektől várták a politikai problémák megoldását, mert sokszor nem mutatkozott erre fogékony és képes ellenzék, erről legutóbb Plankó Gergő írt a 444-en. Ezért nemcsak a kormányzati emberek javasolták, hanem barátaink, támogatóink is unszoltak bennünket számtalanszor az elmúlt években, hogy alapítsunk pártot, mert az majd megoldja az ország bajait. Bár a TASZ korábbi, prominens munkatársai közül többen később pártok alapításában is szerepet vállaltak, a szervezet megmaradt civilnek, és ezen nem is fogunk változtatni. Nekünk más a feladatunk, és Magyarországnak az használ a legtöbbet, ha ezt jól végezzük.

Egy politikai párt azért formálhatja a saját világnézete szerint a közéletet és az államot, mert többségi felhatalmazást szerezhet hozzá. Egy jogvédő civil szervezet esetében viszont a többség logikája nem ugyanígy működik: ezek a szervezetek gyakran éppen azok oldalán lépnek fel, akiknek nincs politikai képviseletük, vagy kisebbségben, elnyomott helyzetben élnek. Hitelességüket részben az adja, hogy valóban az érintettek részvételével dolgoznak: az érintettek jelenléte nem utólagos igazolása, hanem a munkájuk alapja, amely befolyásolja, milyen ügyekkel foglalkoznak, mit tartanak fontosnak, és milyen megoldásokat képviselnek. Részben pedig az, hogy az alapvető jogok nem többségi jóváhagyástól függenek: mindenkit megilletnek, azokat is, akik mögött épp nincs politikai többség.

Kováts azt állítja, hogy a civil szervezeteknek önkritikusnak kell lenni a választás után és újra kell gondolniuk a legitimációjukat. A TASZ nem a választások után kezd önvizsgálatot: folyamatosan ellenőrizzük saját magunkat, újra és újra feltesszük magunknak a kérdést, hogy a munkánk szolgálja-e a magyar emberek jogainak és érdekeinek érvényesülését, és úgy alakítjuk a tevékenységünket, hogy az a polgárok valós igényeire válaszoljon. Nem valamiféle erkölcsi felsőbbrendűségből mondjuk meg, mi volna helyes, hanem abból indulunk ki, mire van szükség ahhoz, hogy az emberek egyenlő, bátor és szabad polgárokként boldogulhassanak Magyarországon.

A fentiekből az is következik, hogy aki watchdog szerepet vállal, annak a hatalomhoz való viszonya nem attól függ, ki van kormányon. A watchdogok feladata nem az, hogy egy hatalommal szemben kritikusak legyenek, majd amikor annak politikai ellenfelei kerülnek kormányra, tanácsadóként vagy szövetségesként felsorakozzanak melléjük. A watchdog viszonya a hatalomhoz nem szövetségi viszony, és nem is oldalválasztás kérdése. A feladatunk az, hogy bármely kormányt ugyanazzal a mércével ellenőrizzük: betartja-e a jogot, tiszteletben tartja-e az alapjogokat, elszámoltathatóan működik-e, és tekintettel van-e az érintettek szempontjaira.

Ez különösen fontos egy olyan politikai fordulat idején, amely nem egy szokásos kormányváltás, hanem egy rendkívül hosszú, a hatalmat szinte teljesen maga alá gyűrő rendszer után következhet be. Ilyenkor könnyen megjelenik a kísértés, hogy a korábban kívül álló, kritikus szereplők végre beljebb kerüljenek, és ne ellenőrizzék, hanem segítsék a hatalmat. Mi nem így gondolkodunk. A TASZ-nak nem az a dolga, hogy bármely kormány oldalán helyet találjon magának, hanem az, hogy megőrizze a függetlenségét vele szemben, és mindig az adott helyzethez mérten döntse el, mikor van helye együttműködésnek, mikor nyilvános bírálatnak, és mikor jogi fellépésnek.

Ugyanakkor a watchdognak is lehet legitim elvárása a következő hatalommal szemben: nem az, hogy partnerként vagy szövetségesként kezelje, hanem az, hogy hagyja létezni és dolgozni. Ez merőben más ahhoz képest, ahogy a jelenlegi hatalom fordult a civilekhez. Az a követelés, hogy az új kormányzat ne törekedjen a civil szervezetek országból való eltakarítására, ellehetetlenítésére, megbélyegzésére, a közéletből való kiszorítására, függetlenségük megszüntetésére, nem jelent közelséget a hatalomhoz, hanem annak a minimuma, hogy egy demokráciában a kritikus kontroll egyáltalán működhessen.

A watchdog-szervezetek nem politikai oldalakhoz, hanem értékekhez kötődnek. Ezért fordul elő egy normális országban az, hogy akik kormányon zavarónak tartják őket, ellenzékből már nélkülözhetetlennek látják. A civil kontroll hasznát sokan csak akkor látják meg, amikor már nem birtokolják a hatalmat. Pedig a civil kontroll végig ott volt, csak a hatalmi pozícióból kényelmetlen volt szembenézni vele.

Nem dolgunk arról spekulálni, hogy milyen választási eredmények és hatalmi változások várhatóak a következő hónapokban Magyarországon. A dolgunk az, hogy felkészülten, az elveinkhez és ügyfeleinkhez hűen folytassuk a munkánkat. A hatalom változhat, a TASZ nem.

Dojcsák Dalma, Szabó Máté

Segíts, hogy folytathassuk a munkánkat! Ajánld fel nekünk adód 1 százalékát, hogy minél többeknek nyújthassunk védelmet!

• „Azokat a dolgozókat akarták prés alá tenni, akik elhivatottak, miközben a magas beosztásban lévő emberek szabadon követtek el szörnyű bűntetteket” – mondja korábban gyermekvédelemben dolgozó ügyfelünk.
• Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultunk a megbízhatósági vizsgálat miatt, amelynek keretében titkos megfigyelést is alkalmazhatnak a hatóságok.
• A vizsgálat hiába szolgál pozitív célt, ha a megvalósítás problémás: még csak indoklás sem szükséges ahhoz, hogy alávessék a dolgozót.
• A strasbourgi ítélet szerint a kormánynak lépnie kell, és változtatni a szabályozáson.

Elismert, országos hírű intézmény volt a fővárosi TEGYESZ jelentős szakemberekkel, amikor 2008-ban ott kezdett nevelőként dolgozni – emlékezik vissza Laluska Erzsébet. Azt mondja, a mából visszanézve az volt a Kánaán, persze akkor még nem tudhatták, milyen helyzetbe kerül a gyermekvédelem 2026-ra. A központosítással több vezetőt is menesztettek, köztük azt a Molnár Lászlót és Kuslits Gábort, akik ma a botrányos visszaélések ellen rendszeresen felszólalnak a nyilvánosságban. Erzsébet időközben nevelőből örökbefogadási tanácsadó lett, de ott is beleszólt a munkájába a politika, egyebek mellett az azonos nemű párok örökbefogadásának ellehetetlenítésével, az egyedülállók örökbefogadásának akadályozásával, vagy az örökbefogadó szülőknek kötelezően előírt tanfolyam eltörlésével. Bármennyire is elhivatott volt a gyermekvédelem iránt, az állandó küzdelmek közepette elfáradt, ezért 2023-ban más területen helyezkedett el.

Amíg a TEGYESZ-nél dolgozott, szakszervezeti titkárként is kiállt a dolgozók érdekeiért. Sokáig természetesnek számított, hogy az összdolgozói értekezleteken szakszervezeti vezetőként ő is felszólalhatott, majd amikor az egyik értekezlet jegyzőkönyvét elolvasták a felettes szervnél, leszóltak, hogy ilyen ne forduljon többet elő – idézte fel Erzsébet. Végképp megalázónak érezte, amikor alá akarták íratni a dolgozókkal, hogy megbízhatósági vizsgálat keretében titkos megfigyelést is végezhetnek velük szemben, miközben a munkájukban értelmezhetetlen a korrupció. Aztán kiderült, hogy nem is kell aláírniuk, mert a törvény alapján a közszférában dolgozók a hozzájárulásuk nélkül is megfigyelhetők.

A volt gyermekvédelmi dolgozó – egy gyermekvédelmi gyámmal és egy oktatásfejlesztésben dolgozó szakemberrel együtt – a TASZ ügyfele lett, akinek képviseletében dr. Hüttl Tivadar ügyvéddel az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultunk. A strasbourgi testület most kimondta, hogy a megbízhatósági vizsgálat ebben a formában túlzott beavatkozást jelent az érintettek magánszférájába, így a kormánynak az ítélet alapján kezdeményezni kell a törvényi szabályozás megváltoztatását.

A jelenlegi szabályozás alapján, 2021 januárja óta a rendőrség bűnmegelőző, elhárító szerveként működő Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) végezhet a közszférában dolgozókkal szemben megbízhatósági vizsgálatot. Ennek célja a korrupció megelőzése, a közszolgálat tisztaságának megőrzése. Klasszikus formája, amikor a nyomozók olyan helyzetet imitálnak, ami az érintett munkavégzése közben előfordulhat, és megpróbálják megvesztegetni. De arra is van lehetőség, hogy titokban megfigyeljék az érintett irodáját, szolgálati járművét, vagy azt, hogy mikor kivel telefonált. A törvény nem ír elő semmilyen indoklást ahhoz, hogy a dolgozót megbízhatósági vizsgálatnak lehessen alávetni.

2024 nyarán a kifogástalan életvitel-ellenőrzést is bevezették. Ennek keretében ugyan nem végeznek titkos megfigyelést, de a dolgozóknak a magánéletük részleteire kiterjedő kérdőívet kell kitölteniük, amit környezettanulmány elkészítése követ. Ezt az NVSZ tagjai akár leplezetten is végezhetik, és számos bizalmas információ birtokába juthatnak az érintett hozzátartozóival kapcsolatban is.

A megbízhatósági vizsgálat és a kifogástalan életvitel ellenőrzése elvileg pozitív célt szolgál: az egyik a közszféra korrupciómentességét, a másik pedig azok feddhetetlenségét, akik gyerekekkel foglalkoznak hivatásszerűen. A szabályozásuk és megvalósításuk azonban nagyon problémás. Az érintettek csak utólag értesülnek arról, hogy megbízhatósági vizsgálat zajlott ellenük, és akkor is csak az eredményről, például arról, hogy nem találták őket korruptnak. Semmilyen információt nem kapnak arról, hogy egyáltalán miért folytattak velük szemben vizsgálatot, miért váltak gyanússá az NVSZ szemében. Nem tehetnek semmit akkor sem, ha kiderül, hogy a vizsgálatot visszaélésszerűen kezdeményezték ellenük, például azért, mert személyes konfliktusuk volt valakivel, akinek jogában állt ilyen vizsgálatot javasolni. A kifogástalan életvitel-ellenőrzés esetében pedig az sem világos, hogy milyen keretek között készülhet valakiről környezettanulmány: több jelzést is kaptunk, amikor a vizsgálatot végző rendőrök olyasmiről faggatták az érintetteket, aminek semmi köze nincs a saját életviteléhez, például hogy a tőle külön élő, idős szülőjének milyenek az alkoholfogyasztási szokásai.

A vizsgálatok válogatás nélkül terjednek ki minden dolgozóra: a törvény egy kalap alá veszi korrupciós kockázat szempontjából a minisztériumi főosztályvezetőt és a lakásotthonban dolgozó gyermekfelügyelőt. A korrupciós kockázat leginkább attól függ, hogy egy adott pozíció jár-e döntési jogkörrel, ügyfélkapcsolatokkal, pénzek feletti rendelkezéssel – a gyermekvédelmi munkakörökre mindez aligha jellemző. A magánszférába súlyosan beavatkozó vizsgálatok viszont csak akkor igazolhatók, ha valaki olyan munkakörben dolgozik, ahol valóban felmerül a korrumpálódás veszélye. Ezeken túl pedig az is kérdéses, hogy az NVSZ-nél dolgozó rendőrök rendelkeznek-e a megfelelő szakértelemmel ahhoz, hogy ellenőrizzék, hogy a gyermekvédelmi dolgozó szakszerűen látja-e el a feladatait, merthogy a megbízhatósági vizsgálat során erre is van lehetőségük.

Fontos, hogy a gyermekvédelemben olyan emberek dolgozzanak, akikre a gyanú árnyéka sem vetül, hiszen a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjaival, a segítségre szoruló családban, vagy szülő nélkül nevelkedő gyerekekkel foglalkoznak. Az indokolatlan és alapjogsértő vizsgálatok viszont csak azt érik el, hogy a tehetséges és elkötelezett szakemberek távoznak a rendszerből, amely már így is súlyos szakemberhiánnyal küzd.

A strasbourgi bíróság most azt mondta ki, hogy nem lehet mindenféle előzetes gyanú, vagy konkrétan meghatározott feltételek nélkül bárkivel szemben vizsgálatot, titkos megfigyelést végezni, ami utólag sem teszi lehetővé, hogy az érintett megismerje, milyen eszközöket alkalmaztak vele szemben, és egy független fórum előtt, érdemben vitathassa a vizsgálat jogszerűségét, illetve szükségességét.

Végül azt se felejtsük el, hogy az ellenőrzés nem oldja meg a gyermekvédelem tárgyi és személyi feltételeinek hiányát, és nem járul hozzá ahhoz sem, hogy a társadalom a magáénak érezze a bántalmazott, elhanyagolt, családjukból kiemelt gyerekek problémáit. Ahhoz, hogy a gyermekvédelmi rendszer valóban jobb körülményeket tudjon biztosítani egy gyereknek, mint az őt veszélyeztető család, nem rendészeti eszközökre, hanem valódi szociális intézkedésekre van szükség.

Azokat a dolgozókat akarták prés alá tenni, akik elhivatottak, miközben a magas beosztásban lévő emberek, Juhász Péter Pál, Vásárhelyi János vagy a helyettese, Kónya Endre szabadon követtek el szörnyű bűntetteket

– mondta Erzsébet.

Segíts, hogy az elhivatott gyermekvédelmi szakemberekért is kiállhassunk! Ajánld fel nekünk adód 1 százalékát, hogy minél többeknek nyújthassunk védelmet!

• Az utóbbi időben már tömegével érkeznek hírek a gyermekotthonokban zajló fizikai és szexuális bántalmazásról. A legborzasztóbb azonban a közöny, amivel a felelős személyek és szervek állnak ezekhez a jelzésekhez.
• Ahelyett, hogy szigorú vizsgálatok indulnának, az áldozatokat igyekeznek elhallgattatni. A lelkiismeretes gyermekvédelmi dolgozókat elüldözik, a gyerekekre rendőröket küldenek.
• Hol van az SZGYF, a Belügyminisztérium, az ombudsman, a rendőrség, az ügyészség és a többi szerv, amikor meg kellene védeni a gyerekek jogait, megelőzni, de legalább kivizsgálni a bántalmazásukat?
• Követeljük a felelős államtitkártól, hogy azonnal rendeljen el független, szakmai vizsgálatot – ne rendőrökkel, hanem a gyermekvédelemhez értő, képzett szakemberekkel!

Az edzettebb jogvédők lelkét is kikezdi az a dokumentumfilm, amit kedd este mutattak be az RTL Házon Kívül című műsorában, Babák – Egy szörnyeteg áldozatai voltunk címmel. A film az elmúlt évtized gyermekvédelmi borzalmairól szól, a Szőlő utcai intézményvezető által évtizedeken át büntetlenül folytatott bántalmazásról és szexuális erőszakról, a kalocsai gyermekotthonban zajlott verésekről, a zalaegerszegi gyermekotthon dolgozói által játszott „játékról”, amiben lövöldöztek a gyerekekre – ezeket a történeteket eddig is ismertük, de egymás mellé téve még jobban elborzaszt bennünket, hogy mindezt ilyen hosszú időn át büntetlenül el lehetett követni. Ahogy a film végén az egyik áldozat elmondja, a legborzasztóbb számára nem is a bántalmazás, amit kiskorától kezdve megszokott, hanem a közöny. Az, hogy a felelős szerveket, intézményvezetőket, állami vezetőket, rendőröket, senkit soha nem érdekelte, hiába mondták el a sorstársaikkal, hogy milyen szörnyűségek történnek velük.

Az utóbbi hónapokban már szinte minden nap jöttek újabb, durva bántalmazásról szóló hírek valamelyik hazai gyerekotthonból vagy gyermekvédelmi intézményből. Kutatásokból kiderült az is, hogy legalább minden hetedik gyereket tettleg bántalmaznak a gyermekvédelmi intézményekben. Ebben még benne sincsenek azok a gyerekek – lényegében minden szakellátási intézményben élő gyerek –, akik a folyamatos bántalmazásokat látva, az agresszió légkörében nőnek fel.

A botrányos hírek egyike sem a bántalmazás megelőzéséért, vagy legalább kivizsgálásáért felelős szervektől – a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságtól, a rendőrségtől vagy az ombudsmantól – érkezett, hanem a megfélemlített gyermekvédelmi dolgozók végső tiltakozásaként, traumatizált gyermekek utolsó kétségbeesett kiáltásaként jutottak el a nyilvánosság elé. A felelős szervek pedig ahelyett, hogy megköszönnék ezeket a jelzéseket és azonnali vizsgálatokat indítanának, inkább az áldozatokat igyekeznek elhallgattatni és megalázni, az ügyeket pedig eltussolni.

Amire válaszolni kellene

Mikor szólalt fel a gyermekjogok védelméért felelős Alapvető Jogok Biztosa az elmúlt években a kirívóan súlyos jogsértések miatt? Miért nem készített valódi jelentéseket a zárt intézmények ellenőrzéséért felelős szerv, amelyben megállapította volna a jogsértéseket a Szőlő utcában, a fóti gyerekotthonban, Kalocsán, a hűvösvölgyi gyerekotthonban – csak hogy azt a párat említsük, ahonnan az utóbbi fél évben is naponta érkeztek hírek súlyos gyermekbántalmazásokról?

Mit tett az elsődleges felelős, a fenntartó SZGYF azért, hogy ezek a naponta több ezer gyereket érintő tragédiák megelőzhetők legyenek? Miért nem vizsgálta ki az évekkel ezelőtt érkezett jelzéseket? Miért helyezett vissza többször is bántalmazási gyanúba keveredő igazgatókat a gyermekvédelmi intézmények élére?

A gyerekek újbóli traumatizálásán kívül mi értelme volt ráküldeni az érintett gyerekekre decemberben a rendőrséget, hogy jogszerűtlenül, támogató felnőtt jelenléte nélkül hallgassák ki őket? Az intézményi bántalmazások rendszerszintű felülvizsgálata azóta sem indult el.

A kifogástalan életvitel-vizsgálat bevezetésével mit értek el azon kívül, hogy rengeteg szakember érezte magát olyannyira megalázva, hogy végül elhagyta a szakmáját? A gyermekek védelmét, a rendszerabúzus felülvizsgálatát bizonyosan nem érték el vele – még a Szőlő utcai rém is átment a vizsgálaton, mielőtt elfogta a rendőrség.

A felelősök

Van Magyarországon számtalan hivatalos állami szerv, amely arra hivatott, és a törvény is arra kötelezi, hogy a gyermekek jogait megvédje, a bántalmazásukat megelőzze, de legalább kivizsgálja, és mégis azt látjuk, hogy ezek közül egyik sem tesz semmit. Hogy csak párat soroljunk fel:

• Az elsődleges felelős a gyermekvédelmi fenntartó SZGYF, ahova minden jelzés befut, és amely szerv dönteni tud gyerekek sorsáról, elhelyezéséről, bántalmazási protokollok érvényesítéséről, bántalmazók eltávolításáról, felelősségre vonásától, az intézményrendszer szemléletének megváltoztatásáról.
• Rögtön utána következik a felelős Belügyminisztérium a gyermekvédelemért felelős államtitkárságával, amely a fenntartói feladatokhoz felettes szervként megadja a szakmai és irányítási hátteret, az intézményrendszer egészéről döntéseket hoz.
• Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat dolga, hogy a családjukból kiemelt gyermekek szakszerű ellátásban, megfelelő gondozási helyen éljenek, a terápiás ellátásokat megkapják. Támogatniuk kell a gyámokat is abban, hogy a rájuk bízott gyermekek érdekében fel tudjanak lépni, akár jogi eljárást tudjanak kezdeményezni.
• Az ombudsman egyik fő feladata a gyermekek jogainak védelme. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala egy olyan független alapjogvédő szerv, amely egyedül jogosult ilyen céllal előre be nem jelentett ellenőrzéseket végezni az intézményekben, és monitorozni az állami szerveket.
• Az ombudsmanhoz tartozik a kifejezetten zárt intézményekben fogvatartott emberek – tehát a gyermekotthonokban és javítóintézetekben élő gyerekek – jogvédelmét ellátó OPCAT.
• A gyermekjogi képviselők feladata a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek jogainak védelme, érdekeinek képviselete és érvényesítése.
• A rendőrség, azon belül kiemelten az Ifjúságvédelmi Osztály feladata a kiskorúak áldozattá válásának megakadályozása, valamint veszélyeztetettségük korai felismerése és jelzése.
• Az ügyészségnek is van gyermekvédelmi intézményeket felügyelő kötelezettsége, évenként lennének kötelesek ellenőrizni a speciális szükségletű gyermekeket gondozó intézményeket, és szükség esetén az összes gyerekotthont.

Hogy mi lett volna már évek óta, és lenne most is ezeknek a szerveknek a feladata?

Azonnal elrendelni a teljes gyermekvédelmi intézményrendszer független, szakmai átvizsgálását, amit természetesen nem rendőrök végeznek, hanem jól képzett, a gyermekjogokhoz értő, a kormányzati szervektől független szakemberek. A teljes rendszer felülvizsgálatának ki kell terjednie a gyermekek bekerülésétől kezdődően a szakellátásból kikerülő gyermekek későbbi sorsának monitorozására is, hiszen pontosan tudjuk, hogy sok ezer gyermeket jogsértően, indokolatlanul szakítanak el a családjától, és azt is régóta tudjuk, hogy a jelenlegi gyermekvédelmi rendszerből sajnos fájóan gyakran a hajléktalanellátásba, függőségek hálójába, prostitúcióba vezet a fiatal felnőttek útja. Így a rendszert alapjaiban kell megreformálni, a büntető-megfélemlítő szemléletmódtól az intézményes struktúrák lebontásáig. Enélkül ugyanis lehetetlen lesz ép lelkű, a társadalmunkban megbecsülést, kiteljesedést megélni tudó felnőtteket nevelnünk.

Boros Ilona

Csatlakozz levélküldő akciónkhoz! Követeld te is Fülöp Attilától, a gyermekvédelemért felelős államtitkártól, hogy azonnal rendelje el a teljes gyermekvédelmi intézményrendszer kormánytól független, szakmai átvizsgálását, de ne rendőröket küldjön rá a gyerekekre, hanem jól képzett, a gyermekjogokhoz értő, a kormányzati szervektől független szakemberek vegyenek részt a vizsgálatban!

• Bár édesanyja halála után Eszter gondoskodott fogyatékossággal élő testvéreiről, mégsem kaphatta meg a nekik járó szociális támogatást.
• A bíróság arra hivatkozott, hogy azért nem kaphatja meg a gyermekek otthongondozási díját, azaz a GYOD-ot, mert kifutott egy határidőből. Erről a határidőről azonban őt nem tájékoztatták egyértelműen, ráadásul utólag kiderült, hogy a határidőt megállapító szabály Alaptörvény-ellenes is.
• Bár Eszter ügyében még nem született végleges siker, de fontos jogi eredmény, hogy az Alkotmánybíróság kimondta: a gondoskodás értéke nem függhet határidőtől, csak attól, hogy a hozzátartozó tényleg gondoskodik-e az arra rászorulóról.

Eszter édesanyja 2024 márciusában hunyt el. A gyász súlya mellett Eszterre hirtelen hatalmas felelősség is nehezedett: neki kellett átvennie fogyatékossággal élő testvérei folyamatos ápolását és felügyeletét.

Mivel az új helyzet rengeteg feladatot rótt rá, így végül az akkor hatályos három hónapos határidőnél később, 2025 januárjában nyújtotta be a kérelmét a testvérei ápolásáért járó GYOD-ra. Ezt azonban a hatóság minden érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Egyszerűen arra hivatkoztak, hogy a kérelmet túl későn nyújtotta be. Fontos azonban tudni, hogy a GYOD-ot ekkor szülőként határidő nélkül lehetett igényelni, a három hónapos határidő csak egyéb hozzátartozókra vonatkozott.

Eszter értetlenül állt az ügy előtt. Erről a határidőről ugyanis nem tájékoztatták őt egyértelműen, pedig már édesanyja életében igyekezett utánajárni, hogy hogyan és meddig tudja igényelni a támogatást. Nem hagyta annyiban a dolgot: arra kérte a kormányhivatalt, hogy vizsgálják felül az igazságtalan döntést, de ezt a kérést is elutasították.

Eszter ezután a bírósághoz fordult, de a bíróság anélkül hagyta helyben a hatóság döntését, hogy megvizsgálta volna az ügyében alkalmazott három hónapos szabály jogszerűségét. Pedig korábban már született egy döntés az Alkotmánybíróságon, amely kimondta: a GYOD esetében nem lehet különbséget tenni a gondoskodó közeli hozzátartozók között. Nem számít, hogy valaki szülő, testvér vagy házastárs, a gondozás ugyanaz a felelősség. A határidőt megállapító rendelet viszont épp ezt a diszkriminációt valósította meg.

Eszter ezután kereste fel a TASZ ingyenes jogsegélyszolgálatát és segítségünkkel az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy jogorvoslatot kérjen a bírói döntés ellen. Az Alkotmánybíróság nekünk adott igazat, kimondva, hogy az Eszter ügyében alkalmazott szabály hátrányosan különbözteti meg a hozzátartozókat és ezért alaptörvény-ellenes. Ezt egyébként időközben az Alkotmánybíróság már egy másik ügyben is kimondta.

Közben Eszter testvérei egy olyan intézménybe kerültek, ahol megkapják a megfelelő ápolást.

Arra viszont még áprilisig várnunk kell, hogy a Kormányhivatal kimondja: Eszternek utólag is jogosan járna a támogatás azokra a hónapokra, amikor egyedül viselte gondját a testvéreinek.

A döntés jelentősége túlmutat Eszter ügyén. Fontos jogi siker, hogy az Alkotmánybíróság megerősítette: a három hónapos szabállyal sem lehet különbséget tenni a GYOD-ot igénylő, közeli hozzátartozók között. A gondoskodás értéke nem függhet attól, hogy ki milyen rokoni minőségben áll a másik mellett, a szeretet és a felelősség nem mérhető határidőkkel.

Úgy gondoljuk, ez a döntés sok más család számára is esélyt jelenthet arra, hogy megkapják a nekik járó támogatást, ha otthon gondoskodnak szeretteikről. Hiszen sokan nem tudják azt megtenni, hogy a szüleik halála után az ügyintézéssel kezdik a hozzátartozókról való gondoskodást. Ez talán azonban nem is fontos. A lényeg, hogy gondoskodó közeli hozzátartozók között a jog nem tehet különbséget - mondta Szabó Attila, a TASZ GYOD-os ügyekkel foglalkozó jogásza.

Támogass bennünket havi 5000 forinttal, hogy évi 12 Eszteréhez hasonló családnak segíthessünk, hogy megkapják a nekik járó szociális támogatásokat!

• Nehéz körülmények között próbál gondoskodni gyermekeiről az a család, amelytől a hatóság lakhatási és anyagi nehézségeik miatt tagadta meg, hogy hazavihessék a kórházból újszülött kisfiukat.
• A gyámhatóság és a bíróság a szegénységből fakadó hiányosságokat a szülők egyéni felelőtlenségeként és alkalmatlanságaként értékelte.
• A gyerekek szegénység miatti kiemelése törvénysértő, a hatóságoknak büntetés helyett szociális támogatást kellene nyújtaniuk.
• Tovább küzdünk a kisfiú hazakerüléséért, mert a családok szétszakítása csak mélyíti a társadalmi traumákat, és újratermeli az örökölt szegénységet.

Valóban nehéz körülmények között él, de igyekszik mindent megtenni a jobb körülmények megteremtéséért az a négygyermekes család, amely novemberben keresett meg bennünket azért, mert újszülött kisfiukat nem akarták hazaengedni a kórházból. Egy vidéki kistelepülésen, szívességi lakáshasználóként élnek két ismerősükkel, egy szűkös házban, amelyhez az apuka ősszel egy újabb szobát is épített. Az anya a kisgyermekeivel otthon van, az apa viszont folyamatosan alkalmi munkákat vállal, vállalkozásokhoz szegődik el, hogy jobb anyagi körülményeket teremtsen a családjának. Korábban többször el is költöztek, hogy jobb munkalehetőségek közelébe kerüljenek, bár próbálkozásaik többször kudarccal végződtek. Több közeli településen kerestek albérletet, de ez sem ment egyik percről a másikra, hiszen amit találtak, azt is fel kell újítani, és a tulajdonos aláírására is várniuk kellett.

A szakemberek elismerik, hogy „a gyermekeknek védőnői státusz-, oltás elmaradása nincsen”. A védőnő azt is leírta, hogy „a gyermekek ruhái nagyjából ápoltak, közösségbe rendszeresen járnak. Főtt étel rendszeresen van a házban”. Azonban felrótta, hogy „étrendjükben főleg tészták, krumplik szerepelnek, alma vagy banán, mivel nem tudnak mást megengedni maguknak”. A folyamatos ellenőrzések során megállapították, hogy „a franciaágy mellé felállításra került egy kiságy, melynek minőségével a védőnő nem volt megelégedve. A szivacs annyira vékony volt, hogy az ujj benyomásával az ágy rácsazata érezhető volt. Babakelengye nem volt fellelhető. Babakocsi volt még beállítva az ággyal szemben. A hűtőszekrényben két megkezdett rúd felvágott és némi margarin volt. Lakossági jelzésből értesültek arról, hogy gázpalack sem állt a család rendelkezésére. A szülők nem rendelkeznek stabil egzisztenciával, újszülött gyermekük fogadásához, sem lakhatási, sem anyagi szempontból.”

Az efféle indokoktól hemzsegő kiemelési határozatot a család képviseletében megtámadtuk. Hiszen szegénység miatt gyermekeket a családjukból kiszakítani törvénysértő. A szociális problémákon a helyi gyermekvédelmi szerveknek kell segíteniük, ez a törvényi kötelezettségük. De ahogy sok másik ügyünkben, itt is azt tapasztaltuk, hogy a gyermekvédelmi szereplők a folyamatos fenyegetőzésen és utasításokon kívül semmilyen segítséget nem ajánlottak fel a szülőknek. Sokkal inkább a szülők nehéz helyzetére érzéketlen, megalázó leírásokkal fenyegették őket a hatóság előtt: „Önállóan, hosszútávon képtelenek elfogadható körülményeket kialakítani gyermekeik számára. Az apa gyakran váltogatja munkahelyeit, melyek alkalmi jellegűek, a család jelenleg is anyagi problémákkal küszködik. Az alapvető megélhetési szükségletek sem állnak legtöbbször a rendelkezésükre.” „Nincsenek felkészülve új családtag érkezésére, nincsenek tisztában saját helyzetükkel, nincs belátásuk életszínvonalukra. A család életére sok látszatmegoldás jellemző.”

Olyannyira nyilvánvaló volt számunkra, hogy vérlázító jogsértésről van szó, hogy teljesen egyértelműen a család nehéz társadalmi helyzetével indokolják a kisbaba elszakítását, hogy a szülőket segítve bírósághoz fordultunk. Azonban a bíróság is asszisztálni látszik a jogsértő gyakorlat fenntartásához, ugyanis a most hozott ítéletében úgy döntött, nincs kivetnivaló a gyámhatóság döntésében.

Ebben az ügyben a bíróság is teljesen vak maradt a társadalmi hátrányok, a szegénység valódi természetére, amikor képes volt leírni, hogy „A beszerzett adatokból, információkból, javaslatokból nem az olvasható ki a felperesek érvelésével ellentétben, hogy az alperes kizárólag lakhatási, anyagi okokra alapította volna határozatát. A feltárt tények alátámasztják, hogy a felperesek látszatmegoldásokat próbálnak találni, életvezetésük, felelősségteljes magatartásuk hiánya folytán nem alkalmasak az újszülött biztonságos gondozására és ellátására… Az eljárás adatai alapján a felperesek elmondásával szemben a legfontosabb dolgokra, élelem, tűzifa sem áll felperesek rendelkezésére elég anyagi eszköz, otthonuk állapota nemigen javult, bizonytalan, hogy a gyermekek számára milyen rendszerességgel van otthon elegendő étel.”

Ez egy visszatérő elem a hatóságok, és időnként sajnos a bíróságok gyakorlatában is. De az, hogy ma Magyarországon sok százezer ember, rengeteg család lakhatási szegénységben, magas jövedelmet biztosító iskolai végzettség nélkül, és így stabil munkahely híján tengődik kilátástalan helyzetben,

nem az ő egyéni felelőtlenségük, lustaságuk eredménye, hanem az állami szociálpolitika, oktatáspolitika, munkaerőpiaci intézkedések teljes hiányából következő tragédia.

Állami felelősség, jogsértő mulasztás, amit aztán a hatóságok az áldozatokon vernek le, átkeretezve ezeket a sérelmeket az ő egyéni felelőtlenségükre.

A bíróság így fogalmazott: „A szakemberek (a baba) megszületése előtt jelezték a fennálló problémák megoldásának szükségességét, azonban a felperesek a sorsuk megnyugtató rendezésére lépéseket nem tudtak tenni, mely nemcsak az anyagi, lakhatási körülményeiknek a megoldatlanságára, hanem a szülők tehetetlenségére, felelősségteljes hozzáállásának a hiányára vezethető vissza.”

Pedig egy dolgot meg kell értenünk: ha újabb és újabb generációk nőnek fel úgy, hogy újszülöttként kiszakítják őket a családjukból, intézményekben nőnek fel stabilitás és érzelmi kötődés nélkül, bántalmazásnak kitéve, nem szereznek még érettségit sem, és így esélyük sem lesz valaha értelmes munkát végezni és érzelmileg érett felnőttekké válni, akkor csak fenntartjuk és tovább romboljuk a jövő generáció esélyeit arra, hogy ezt az ördögi kört végre megtörjük. Ha ennek a kisfiúnak és családjának valódi támogatást adnának, csak akkor lenne lehetőség megfordítani a folyamatot, és esélyt adni arra, hogy ez a kisfiú majd apává válva már ne ismételje meg a szülei tragédiáját.

Mi ezért továbbra is képviseljük őket az eljárásban, és azért dolgozunk, hogy lassan féléves kisfiuk is hazakerülhessen, és mindannyian minél nagyobb biztonságban éljenek.

Boros Ilona

Támogass bennünket, hogy segíthessünk a szegénység miatt jogellenesen szétszakított családoknak!

• Súlyos vérzése ellenére kétszer is érdemi vizsgálat nélkül küldték haza a kórházból Máriát.
• Tragikus otthoni vetélése után az intézményben is méltatlanul bántak vele, a zárójelentésben pedig rá akarták hárítani a felelősséget.
• Bár Mária betegjogi panaszt tett, ott is csak felületes vizsgálattal, bagatellizálással és megalázó hangnemmel szembesült.
• Pert indítottunk azért, hogy a bíróság mondja ki: a beteg emberi méltósága nem vehető semmibe, és a rendszer mulasztásait nem lehet a szőnyeg alá söpörni.

Nem kapott segítséget a kórházban Mária, amikor várandóssága korai szakaszában görcsölt és erőteljesen vérzett. Nagyon megijedt, hogy baja eshet a magzatnak, a védőnő javasolta neki, hogy azonnal menjen kórházba – kétszer is elment a miskolci intézménybe, ahol végeztek ugyan ultrahang-vizsgálatot, de nem találtak problémát, a vérzés és a görcsök okát pedig nem keresték tovább. Amikor Mária kétségbeesésében azt mondta: „tessék, nem hazudok, nézzék meg, hogy vérzek”, a szülésznő még rá is szólt, hogy „ne gusztustalankodjon”. Mindkétszer hazaküldték alapos kivizsgálás nélkül, a betegdokumentációban pedig azt tüntették fel diagnózisként, hogy veszélyeztetett terhes.

Több gyermeket szült már, így Máriának több kórházzal is volt tapasztalata. Nem akart belenyugodni abba, hogy Miskolcon nem kapott ellátást, ezért időpontot kért az edelényi kórházba, abban bízva, hogy ott majd alaposabban kivizsgálják. Az ottani rendelésre azonban már nem jutott el: még előtte, az otthonában elvetélt. Mentőt hívott, és újra a miskolci kórházba vitték, ahol megalázó helyzeteket kellett átélnie. Hosszan várakoztatták, miközben a magzatot Mária szeme láttára egy zacskóban a földre tették. Később a magzat vizsgálata súlyos fertőzést igazolt, amit korábban is fel lehetett volna ismerni.

Mindezek után a zárójelentésbe azt is beleírták, hogy Mária a kórházban „elhanyagoltan” jelent meg – mintha ő lenne a felelős azért, ami vele történt. Rosszul esett neki, hogy ezt állították róla.

Edelényben normálisan bántak velem, mert olyan volt még a megjelenésem is. Akkor itt miért nem? Még arra is figyeltem olyan állapotban, hogy a mentősnek véres volt a keze. Mondtam neki, hogy mosson kezet, mert hozzám ért

– idézte fel.

Máriának három lánya van. Mint mondta, egyszer majd ők is fognak szülni, és nem szeretné, hogy velük is ez történjen. Még most sem tudta feldolgozni azt, ahogyan bántak vele. „Jó lenne, ha tanulnának ebből az orvosok” – mondta. A segítségünkkel panasszal fordult a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz (NNGYK), de a hatóság felületesen vizsgálta az ügyet, több tényt is figyelmen kívül hagyott, és kioktató, Máriát hibáztató, az érzéseit bagatellizáló hangnemben állapította meg, hogy szerinte nem történt jogsértés. Az elutasítás újra megalázó helyzetbe hozta Máriát.

Eleve nagyon kevés lehetőségük van azoknak, akiknek megsértik a betegjogait, hogy kiálljanak magukért. Az egyik – és a legtöbbek számára járható – út a betegjogi panasz, de sokszor tapasztaljuk más ügyekben is, hogy a panaszokat nem vizsgálják ki megfelelően, a sérelmek egy részét figyelmen kívül hagyják, és nem indokolják meg, hogy szerintük miért nem történt jogsértés. Ez a hozzáállás nem segít a panaszosnak, csak tovább mélyíti a sérelmeit.

Mi ebbe nem akarunk belenyugodni, ezért Mária ügyében pert indítottunk.

A bíróságtól azt kérjük, állapítsa meg, hogy az NNGYK megsértette Mária jogait azzal, hogy a panaszát nem vizsgálta ki alaposan, nem indokolta meg, hogy miért nem állapított meg jogsértést, a vizsgálat eredményéről szóló tájékoztatás pedig sérti Mária emberi méltóságát.

Amikor belépünk a kórház vagy a rendelő ajtaján, kiszolgáltatott helyyzetbe kerülünk. Az orvosoknál, egészségügyi dolgozóknál van a tudás, a betegnél pedig a bizonytalanság és a félelem. Gyakran nem tudjuk érvényesíteni az érdekeinket, nem merünk kérdezni, vitatkozni. A rendszer úgy működik, mintha ez természetes és magától értetődő lenne. Pedig az ellátók felelősek azért is, hogy az emberek ne megalázva, traumatizálva, megfelelő ellátás nélkül lépjenek ki arról a helyről, aminek elvileg a gyógyítás lenne a célja.

Amikor megtörténik a baj, nagyon kevés lehetőségünk marad a fellépésre. Sokszor szembesülünk azzal, hogy úgy érezzük, megsértették a jogainkat, de ennek alig, vagy egyáltalán nincs következménye. A rendszer nem az egyéni sérelmek feldolgozását segíti, hanem a saját működését védi. Ezért is fordulunk a bírósághoz Mária ügyében – és ha a bíróság nekünk ad igazat, azzal azt is üzeni, hogy a közigazgatás minden döntése elszámoltatható, és nem mentesülhet a bírósági felülvizsgálat alól.

Támogass bennünket: havi 5000 forint adományból évi 12 olyan embernek tudunk védelmet nyújtani, akinek megsértették a jogait az egészségügyben!

• Dr. Szendrei Máriát tavaly élő közvetítésben, megalázó körülmények között bocsátották el, miután a képviselőtestület elé vitte a polgármester és felesége vagyonnyilatkozatainak ügyét.
• Miután pert indított, a volt munkaadója kártérítést fizetett, de Mária szerint csak azért, hogy szabaduljanak tőle.
• Mária a polgármester-választáson jelentős eredményt ért el, de nem sikerült legyőznie a polgármestert. A faluban elszigetelődött, és lejárató kampány célpontjává vált.
• A volt aljegyző a polgármester ügyei miatt feljelentést tett, de szerinte ezt nem vizsgálták ki kellő alapossággal.

Amikor dr. Szendrei Mária a Bócsai Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzőjeként 2020 februárjában átvette a jegyzői feladatokat a Bács-Kiskun megyei Tázláron, azt gondolta, hogy 25 év közszolgálati tapasztalattal, a nyugdíj közelében ez a pályafutása nyugodt lezárása lehet. Eszébe sem jutott, hogy néhány év múlva a képviselőtestület ülésén, élő közvetítésben fogja Bán Róbert László polgármester felállítani a helyéről, és indoklás nélkül bocsátják majd el. Mária a TASZ és ügyvédünk, Dr. Kollarics Flóra segítségével beperelte volt munkaadóját, a Bócsai Közös Önkormányzati Hivatalt, amely megegyezett vele arról, hogy 8,5 millió forint kártérítést és 300 ezer forint perköltséget fizet.

Mária tavaly úgy döntött, hogy elindul a polgármesteri címért Tázláron. A döntést elmondása szerint az inspirálta, hogy a faluban sokan látják a problémákat, de kevesen mernek tenni ellenük. Mária szerint több olyan ügy volt, amikor jogi eszközökkel kellett beavatkoznia, és a polgármester vagyonnyilatkozatai is kérdéseket vetettek fel benne. Úgy látta, az utolsó két évben mindenki által láthatóan, jelentősen gyarapodott a település vezetőjének vagyona, de a polgármester vagyonnyilatkozatai ezt nem tükrözték.

Mária úgy emlékszik, hogy a polgármester egyre gyakrabban tett rá gúnyos, lekezelő megjegyzéseket. Ezek mögött az állt szerinte, hogy indulni készült a polgármester-választáson. A feszültség a vagyonnyilatkozat ügyében csúcsosodott ki. Az önkormányzat Ügyrendi Bizottsága arra jutott, hogy a polgármester 2022. és 2023. évi vagyonnyilatkozatai valótlan adatokat tartalmazhatnak, Mária pedig az Ügyrendi Bizottság elnökének kérelme alapján sürgősségi javaslatot terjesztett a képviselők elé ezzel kapcsolatban.

A 2024. május 22-i képviselőtestületi ülés viszont másról marad emlékezetes.

Az élőben közvetített ülés elején a polgármester felszólította Máriát, hogy adja át a helyét felettesének, a jegyzőnek, mert elveszítette iránta a bizalmát.

„Ott, abban a pillanatban képtelen voltam bármit tenni” – emlékezett vissza Mária, aki rendkívül megalázónak találta a jelenetet. „Tudtam, hogy várható a bosszú, mégis meglepett” – mondta. Ezt követően május 27-én, emailben értesítették az egyoldalú, május 22-re visszamenőleges, azonnali hatályú felmentésről. A felmondás nem tartalmazott indoklást, ami pedig kötelező lett volna.

Felmentése után Mária munkaügyi pert indított, és több bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett, de elmondása szerint az ügyek nagy részét az illetékes szervek nem vitték tovább, vagy indokolatlanul elutasították.

A polgármesterválasztáson Mária a szavazatok jelentős részét, 41,94 százalékát kapta meg, de Bán Róbert László maradt a település élén. Mária szerint lejárató kampány indult ellene, a novemberi közmeghallgatáson nyilvánosan is próbálták hitelteleníteni. „El vagyok szigetelve. Az emberek félnek hozzám szólni” – mondta. Szerinte a helyiek félnek attól, hogy nem fogják az ügyeiket elintézni a hivatalban, vagy nem kapnak az orvoshoz időpontot, mert a polgármester házastársa, aki egyben képviselő is, a település egyetlen háziorvosának asszisztense.

Egy kis faluban ennyi is elég ahhoz, hogy valakit kiközösítsenek

– véli Mária.

A felmentése után a közigazgatásban nem talált állást, végül a másik diplomájára támaszkodva pedagógusként helyezkedett el. A munka azonban idegen számára, nincs rutinja, az utazás fárasztó, a gyerekek számára nagyon hangosak. „Nincs motivációm. Minden napot megpróbálok túlélni” – mondta. A tanév végéig van határozott idejű szerződése, nyugdíjba megy, amint lehet. Szerinte az önkormányzati társulás az egyezséggel nem a felelősségét ismerte el, hanem inkább csak lezárni próbálta az ügyet, amit a közmeghallgatáson elhangzottak is megerősítenek Máriában.

Úgy véli, hogy a polgármester vagyonnyilatkozatai további ellentmondásokat vetnek fel, de szerinte ezeket a hatóságok nem vizsgálták ki kellő alapossággal. Tovább küzd, mondván: „akik támogattak, megérdemlik”.

Támogass bennünket - havi 5000 forint adományból évi 12 olyan embernek tudunk védelmet nyújtani, akinek megsértették a jogait, mert felszólaltak a hatalmi visszaélések ellen!

• A Csíkszerdával közösen karácsonyi koncerteket szerveztünk Miskolcon, Debrecenben és Pécsen, hogy legalább egy órára megtörjük a kórházakban és intézményekben élő kisbabák magányát, és köszönetet mondjunk az őket gondozó egészségügyi dolgozóknak.
• A koncertekkel arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a gyerekeknek joguk van szerető családi környezetben ünnepelni.
• Egyetlen gyermeknek sem lenne szabad intézményben felnőnie: a kisbabák családra vágynak, és ha a sajátjukban nem lehet, akkor nevelő- vagy örökbefogadó családokban lenne a helyük.
• Miközben a kormány megoldást ígér, továbbra sem ad ki valós adatokat a gyerekek helyzetéről, ezért kérd velünk együtt a felelős szervektől a bírósági döntés végrehajtását!
• Nézd meg videós összefoglalónkat a koncertekről!

Ha csak egy órára is, de törjük meg azt a hideg ürességet, azt a hetek vagy hónapok óta tartó magányt, amit a kórházakban maradt, vagy onnan csecsemőotthonokba szállított gyerekek érezhetnek a rácsos ágyakban – ez lebegett szemünk előtt, amikor három városban, Miskolcon, Debrecenben és Pécsen szerveztünk nekik karácsonyi koncertet a Csíkszerdával közösen. Az énekléssel az őket gondozó egészségügyi személyzetnek is kifejeztük hálánkat, hiszen nekik nem az lenne a feladatuk, hogy egészséges kisbabákról gondoskodjanak a nap 24 órájában.

Egyetlen gyermeknek sem lenne szabad kórházban vagy csecsemőotthonban élni. Ez a több száz kisbaba ugyanúgy szülőkre és testvérekre vágyik, mint minden más gyermek. Leginkább a saját családjukban kellene ünnepelniük, de ha ez lehetetlen, akkor örökbefogadó vagy nevelőcsaládokban elhelyezve kellene ismerkedniük a frissen sütött kalács és bejgli illatával, izgatott hangokkal, rengeteg öleléssel, melegséggel.

Bár a felelős minisztériumok azt hangoztatták, hogy karácsonyig rendezik a több száz érintett kisgyermek sorsát, a valóságban csak annyi történik, hogy a propagandában a szüleiket sározzák, és továbbra sem adnak ki valós információt a számukról, elhelyezésükről, jogi státuszukról. Bár a bíróság is kimondta, hogy azonnal ki kell adni az adatokat, ennek is ellenállnak az állami szervek, hogy a végletekig rejtegethessék felelősségüket.

Ha téged is felháborít, hogy nem teljesítik a bíróság döntését, küldj levelet a felelős szerveknek, hogy adják ki a gyermekekre vonatkozó adatokat!

Mi pedig továbbra is egyetlen dolgot tehetünk: elvállaljuk a hozzánk forduló szülők jogi támogatását, és bíróságra megyünk a hatóságokkal szemben, hogy minél több babát hazavihessenek a szüleik. Valamint kiállunk egy valódi gyermekvédelmi rendszer mellett, hogy minél több kisbaba találhasson szerető családra akár nevelőszülők, akár örökbefogadás révén.

Ne feledkezzünk el róluk.

• Fellebbezett a Belügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Országos Kórházi Főigazgatóság a bírósági döntés ellen, amely kötelezi őket a kórházban maradt babákra vonatkozó adatok kiadására.
• A miniszterelnöki biztos ma olyan számokat közölt az érintett gyerekekről, ami alapján jogosan gondolhatjuk, hogy jóval több gyerek lehet magára hagyva a kórházakban, mint amiről eddig tudtunk.
• Mindeközben a kormány bűnbakkereséssel hárítja a gyermekvédelem összeomlásáért viselt felelősségét.
• Küldj te is levelet a felelős szerveknek és követeld velünk, hogy hozzák nyilvánosságra a kórházi babákról szóló adatokat!

Elborzadva nézi az ország, ahogy az összeomló gyermekvédelmi rendszer miatti felelősséget bűnbakkereséssel próbálja lerázni magáról a hatalom. Hazudnak a kórházban tartott gyerekek ügyéről is: hiába nyertünk pert az állami fenntartók ellen, a felelős minisztériumok továbbra is terelnek, tagadnak, és most is inkább megtámadták a bíróság ítéletét, mintsem hogy végre kiadják azokat az adatokat, amikről ők maguk is naponta nyilatkoznak.

Novemberben a kórházfenntartó állami szerv azt állította, hogy 353 olyan gyermek van kórházi ellátásban, akikről a szüleik lemondtak, vagy nem vihették őket haza magukkal. A számok azonban nem stimmelnek: legutóbb a területért felelős miniszterelnöki biztos arról beszélt, hogy november végén 344 baba volt még a kórházakban, miközben a hónap folyamán 136 gyermeket sikerült máshol elhelyezni.

Vagyis valójában akár 480 baba is lehetett november elején a kórházakban.

A miniszterelnöki biztos csak decemberben 150 újonnan bekerülő babára számít.

A kormány legújabb magyarázata szerint az áll a kórházban hagyott babák tragédiája mögött, hogy mostanában rengeteg szülő hagyja el a gyermekét. Ennek a narratívának épp annyi köze van a valósághoz, mint annak a propagandának, amely a traumatizált, megnyomorított javítóintézeti gyerekeket gonosz bűnözőknek igyekszik beállítani. Mindkét esetben nyilvánvaló, hogy a kormánynak esze ágában sem volt foglalkozni a problémákkal addig, amíg végképp tarthatatlanná nem vált a helyzet. Most pedig azzal van elfoglalva a hatalom, hogy olyan gyerekeket sározzon, akiknek a sorsát épp az állami gyermekvédelem tette tönkre, és azt is el kellene hinnünk neki, hogy hirtelen százával lettek olyan szülők, akik szívtelenül elhagyják a gyermekeiket.

Sokkal hihetőbb azonban, hogy olyan szülőkről van szó, akiktől – az egyre növekvő társadalmi leszakadás következtében – szegénységük miatt szakítják el a gyermekeiket.

Sorra érkeznek a TASZ-hoz olyan jogsegélyes megkeresések, mint azé az édesanyáé, akivel közölték, hogy nem viheti haza a gyermekét a rossz lakhatási körülményei miatt, majd két nap múlva olyan határozatot kapott a gyámhivataltól, mely szerint bent hagyta a kisbabáját a kórházban, így örökbefogadhatóvá nyilvánítják.

Itt is kiderült, hogy az anyának eszébe sem jutott elhagyni a gyermekét: amint elküldték a kórházból a kisbabája nélkül, kétségbeesve keresett meg minket, hogy segítsünk őt visszakapni.

A hamis és félrevezető narratíva, amely szerint a kórházi babák szörnyű sorsa mögött elhanyagoló, szívtelen szülők állnak, csak arra szolgál, hogy a társadalom ne a gyermekvédelmi rendszert fenntartó szerveket tartsa bűnösnek. Családok százai szeretnének jobb körülményeket biztosítani a gyerekeiknek, de nincs rá lehetőségük, mert nem kapnak semmilyen támogatást – márpedig a gyermekjóléti alapellátás is állami feladat. A kormányzati propaganda a saját narratívájának alátámasztására részinformációkat oszt meg, történeteket mutat be drogos és elhanyagoló anyákról, de valódi adatokat továbbra sem ad ki.

Mi továbbra is kiállunk a szétszakított családok védelmében, ha kell, újabb és újabb pereket indítunk, hogy megtudjuk,hány kisbaba és milyen státuszban van kórházban.

És most arra kérünk mindenkit, hogy írjon levelet a felelős szerveknek, hogy teljesítsék a Fővárosi Törvényszék ítéletét, és adjanak ki végre valódi adatokat a kórházakban élő gyerekekről.

• A Szőlő utcai javítóintézetben élő gyerekek többsége már korábban is súlyos állami elhanyagolást és erőszakot szenvedett el.
• A kormány még több rendészeti fegyelmezéssel reagál ahelyett, hogy azonnali terápiás segítséget adna a traumák feldolgozásához.
• Mintha most nyíltan bevallanák, hogy ezeket a gyerekeket tényleg csak bántani akarják, és soha nem is gondolták komolyan, hogy védelmet és segítséget érdemelnének.

A kormányzat a létező legkegyetlenebb módon reagál az épp rájuk égő Szőlő utcai botrányra. Ne legyen kétségünk: azok a rettegő gyerekek, akiket tegnap egy ország látott a videófelvételeken, ahogy végignézik, amint egyik társukat egy marcona intézményvezető fenyegeti, veri és tapossa, gyakran ugyanazok, mint akiket tíz-tizenöt évvel ezelőtt elszakítottak a szüleiktől – úgy, ahogy most teszik a kórházakban maradt 353 kisbaba többségével.

Ezeknek a gyerekeknek a nagy része úgy jutott a Szőlő utcai, vagy a többi gyermekvédelmi intézménybe – ugyanis Gulyás Gergely gonosz és téves elhatárolásával szemben ezek nagyon is gyermekvédelmi intézmények – hogy egész eddigi életükben az állami szervek nyomorították meg őket. Az itt élő gyermekek többsége gyermekotthonokban, szakellátásban él évek óta, születésük óta bántalmazza őket a rendszer. Elszakították őket a szüleiktől, csecsemőotthonokban, gyermekotthonokban éltek folyamatos érzelmi elhanyagolásnak és gyakori bántalmazásnak kitéve, sokszor már kiskoruktól szökésben, hajléktalanként, kiszolgáltatva a bűnszervezeteknek, gyermekkereskedelemnek, szexuális kizsákmányolásnak.

Miközben a miniszter azt mondja, hogy a javítóintézet nem a gyermekvédelem része, és ott a fiataloknak „bv-szerű fegyelemmel kell találkozniuk”, valójában ezeknek az intézményeknek nem a büntetés a feladata, hanem a nevelés, támogatás, a társadalmi visszailleszkedés segítése. Ide azok a fiatalok kerülnek, akiknél a bíróság úgy látja, hogy a büntetésnél célravezetőbb a támogató, változást elősegítő környezet.

A gyerekek elképzelhetetlen mennyiségű trauma és szenvedés után kerülnek a javítóintézetbe, ahol a törvények szerint végre biztonságot, terápiát, és támogatást kellene kapniuk. Ehelyett azt kapták, amit eddig is: bántalmazást és megalázást.

Képzelhetjük, hogy milyen pszichológusi támogatást kaptak a gyerekek attól a Kovács-Buna Károlytól, aki elvileg pszichológusként dolgozott az intézményben, de ezen foglalkozásának gyerekek megtaposásával, megrugdosásával gondolt eleget tenni.

Felfoghatatlan cinizmus és kegyetlenség, hogy most, amikor végre napvilágot látott az intézményben zajló bántalmazás és szexuális erőszak, ezeket a gyermekeket nem azonnali terápiás támogatással, traumafeldolgozással segítik, hanem még durvább rendészeti fegyelmezéssel fenyegetik. Mintha most nyíltan bevallaná a kormányzat: ezeket a gyerekeket tényleg csak bántani akarja, soha nem is gondolta komolyan, hogy védelmet és segítséget érdemelnének.

A minisztérium saját bántalmazási protokollja is előírja, hogy ha egy gyermek esetében felmerül a bántalmazás gyanúja, azonnal, de legkésőbb egy napon belül traumafeldolgozó terápiás segítséghez kell őt juttatni, ki kell menteni az abuzív környezetből. A Szőlő utcában, és minden gyermekvédelmi intézményben most csak ez következhet: fel kell számolni a rendészeti szemléletet, a megalázást, fegyelmezést, bántalmazást, és végre valódi traumatudatos terápiás segítséget kell nyújtani azoknak a gyermekeknek, akiknek az egész eddigi élete az állami szervektől elszenvedett traumákról szólt.

Követeld velünk együtt, hogy a döntéshozók tegyenek azonnali lépéseket! Írd alá a nyílt levelünket! tasz.hu/gyermekvedelem

• Minden gyermek családot érdemel, mégis miközben sokan otthon örömmel bontogatják az ajándékaikat, több száz társuk továbbra is kilátástalan intézményi körülmények között él.

• A kormány a szakma tiltakozása ellenére újabb tömegintézményeket hoz létre ahelyett, hogy a kisbabákat családjukhoz, vagy szerető örökbefogadó szülőkhöz, nevelőszülőkhöz juttatná.

• Ezért ma, Mikulás napján levelet írtunk több száz ellenzéki és kormánypárti képviselőnek és a felelős állami politikusoknak, amiben arra hívtuk fel a figyelmüket, hogy most van az utolsó lehetőség, hogy megmentsék a kórházakban maradt kisbabákat.

• A helyzet sürgős megoldást követel: a jogaikat tiszteletben tartva, családi elhelyezést kell biztosítani minden érintett kisgyermek számára.

Ma reggel a szerencsésebb, családokban élő kisgyermekek boldog izgatottsággal keresték a csizmájukat az ablakban, Mikulás-csomagokat bontogattak a szüleikkel, testvéreikkel, az adventi időszakban készülve a karácsonyi ünnepek boldog meghittségére.

Nehezebb sorsú kortársaik ezen a napon is kórházi rácsos ágyakban várják, hogy elteljen a nap, ami ugyanolyan sötét és kilátástalan, mint az eddigiek. Pedig ők is megérdemlik a család adta örömöket, az ölelést, ajándékokat, a csillagszóró varázsát!

A miskolci kórházban hónapok óta várakozó kisbabák közül 72 gyermeknek most valamennyire megváltozik az élete. De nem a családjukba kerülnek vissza, és nem is a rájuk várakozó örökbefogadó vagy nevelőszülői családokhoz, csupán az egyik kórházi szárnyból egy másikba, a patológia és a hospice részleg között ezen a héten megnyitott csecsemőotthonba viszik át őket, hogy egy másik tömegintézményben sínylődjenek a következő hónapokban, években. Lehet, hogy itt szebbek a matricák a falon, de cinikus “csodák palotájának” titulálni ezeket az intézményeket, ahogy a miniszterelnöki biztos nevezte őket, hiszen a kisbabáknak nem felújított neonlámpák jelentenék a “csodát”, hanem az, ha egész nap csak rájuk figyelő, velük foglalkozó szülők karjaiban lehetnének. Így csak csöbörből vödörbe kerülnek.

Ugyanis hiába tiltakozik kézzel-lábbal az egész hazai gyermekvédelmi szakma az ellen, hogy családi elhelyezés helyett szakemberek nélküli, elhanyagoló intézményekbe kerüljenek, a kormány büszkén hirdeti: szerintük így kell megoldani a 353 baba életét.

Ez a felgyorsított intézményesítés egy tragédia. A 353 kisbaba, a gyermekvédelmi szakma és az egész magyar társadalom tragédiája.

A kisgyermekek egy nagy részét szerető családja várja haza. Számtalan ügyünkben derült ki az elmúlt évben, hogy sokukat kegyetlenül és értelmetlenül szakították el szüleiktől, hogy aztán bántalmazó intézményekbe kerüljenek. Noelt olyan súlyosan bántották az intézményben, hogy családja szerint maradandó károsodásokat szenvedett. Marianna félévig harcolt kisfiáért, akit jogsértően szakítottak el tőle. Zoét is hazavárták szülei, akik egyetlen bűne az volt, hogy édesapja látássérült, édesanyja pedig csípőproblémákkal küzd. Evelin is egy évig élt a családjától távol a gyámhatóság kegyetlen és értelmetlen döntése miatt – a napokban sikerült őt hazaperelnünk szerető családjához. Jelenleg is zajlanak pereink olyan kisgyermekek érdekében, akiket jogtalanul szakítottak el szüleiktől.

Ezek nem elszórt, véletlenszerű esetek, hanem rendszerszintű jogsértések. A jéghegy csúcsát jelentik azok az esetek, amik eljutottak a TASZ jogsegélyszolgálatához. Kutatások, jelentések által bizonyított tény, hogy ezeknek a gyermekeknek minimum a harmadát jogsértően szakítják el a szüleitől. Ez alapján a kórházi babák közül is legalább 120 gyermeket most azonnal haza lehetne és kellene gondozni a saját családjába, azokhoz a szülőkhöz, akik kétségbeesve és szeretettel várják haza gyermekeiket. Ugyanabból a pénzből, amiből most új gyermekotthonokat építenek, a gyermekek családját kellene támogatni, így nem lennének még anyagi értelemben sem veszélyeztetve az érintett kisgyermekek.

Vannak gyermekek, akiről valóban lemondtak. Őket örökbefogadó családokhoz kell adni. De ahogy azt szintén évek óta jelzik a hazai gyermekvédelmi szervezetek, az örökbefogadási rendszer megváltoztatása, az egyedülálló örökbefogadó szülők ellehetetlenítése oda vezetett, hogy pont a nehéz sorsú, gyakran roma származású gyermekeket nem fogadhatják örökbe azok a szülők, akik erre valódi elkötelezettséggel vállalkoznának. Tavaly összesen 11 örökbefogadást engedélyeztek egyedülállók számára, miközben rengeteg gyermek csak rájuk számíthatna. Ők csak azért szenvednek ma is intézményekben egyedül, mert nem engedik meg nekik, hogy szerető szülőkhöz kerülhessenek.

Végül azokat, akiket nem lehet hazagondozni a családjukba, de nem is mondtak le róluk, nevelőszülői családokban kell elhelyezni. Ami biztos, hogy intézményben nem élhetnek, sem kórházban, sem gyermekotthonban. Minden gyermek családot érdemel! A legrosszabb, ami történhet velük, ha most kórházi rácsos ágyakból 80 fős intézetekbe kerülnek. Az ENSZ Gyermekjogi egyezménye szerint, a teljes európai gyermekvédelmi szakmai konszenzus alapján, de még a magyar jogszabályok szerint is jogsértő és tiltott csecsemőotthonokat létrehozni! Egy gyermek feldolgozhatatlan traumákat szenved el, ha nincs családi jellegű elhelyezése, kötődési lehetősége az őt gondozó szülőkhöz. Ráadásul nyilvánvaló tény, hogy ma hazánkban nincs kellő számú szakember a gyermekotthonokban. A kizsigerelt, alulfizetett nevelők nem tudják ellátni a gyermekeket, így sok gyermekotthon a bántalmazás helyszínévé válik. A bántalmazások csak ritkán derülnek ki, az intézményi struktúra lényege, hogy ezeket eltussolják, de még így is kiderülnek olyan súlyos esetek, mint az egyéves Noel bántalmazása.

Mikulás napján ezért arra emlékeztettük a képviselőket és a felelős állami politikusokat, hogy még most, az utolsó pillanatban, mielőtt a kormány az összes kisgyermeket elrejti a frissen felhúzott intézményekben, tegyenek azonnali és hathatós lépéseket, hogy a több száz kisgyermek családba kerülhessen, és semmiképp ne üres tömegintézményekbe.

Boros Ilona, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának vezetője

Támogass bennünket, hogy felléphessünk azokért a gyerekekért, akiket cserben hagy az állam!

• Józsa lakói régóta tartottak attól, hogy az autópálya-csomópont megnyitása tönkre fogja tenni a nyugalmukat.
• Aláírásokat is gyűjtöttek, de a polgármester megígérte: addig nem nyitják meg a lehajtót, amíg nem épül elkerülő út.
• Az elkerülő nem készült el, a lehajtót mégis megnyitották, most pedig autók, teherautók robognak a szűk utcákon, a házak ablakai alatt.
• A TASZ segít azoknak a civileknek, akiknek az érdekei háttérbe szorulnak egy-egy beruházás mögött.

Kevés olyan sokkoló dolog van, mint amikor valakinek az otthona körül élhetetlenné válik a környezet. Aki kertvárosba költözik, az madárcsicsergésre, csendre, jó levegőre számít – Józsán ez pillanatok alatt foszlott szét, amikor az M35-ös autópályáról érkező forgalmat ráengedték a keskeny, kertes házakkal szegélyezett utcákra.

Az autópálya és a 35-ös főút között elterülő Józsa egykor önálló település volt, ma Debrecen része. A közelben található a BMW új autógyára, amelyhez autópálya-csomópont is épült – ez nyugat felé a gyárhoz, kelet felé pedig Józsára ágazik le. Az autópálya könnyű megközelíthetősége akár meg is könnyíthetné a kertvárosban élők életét, ők azonban már régóta tartottak attól, hogy a csomópont megnyitása tönkreteszi a nyugalmukat. 2023 őszén 630 aláírással tiltakoztak a józsai leágazás megnyitása ellen, Papp László debreceni polgármester pedig meg is ígérte, hogy ez nem fog megtörténni addig, amíg meg nem épül az az út, ami az autópálya-csomópontot a lakott részeket elkerülve köti össze a főúttal. A városvezető nem tartotta a szavát: a leágazást megnyitották, míg az elkerülő út megépítésére még éveket kell várni.

Azok, akik a csend és nyugalom miatt költöztek Józsára, most azzal kénytelenek szembesülni, hogy a forgalom élhetetlenné teszi a lakhelyüket. Az autók, sőt teherautók az ablakaik alatt robognak, a zajterhelés mellett a rázkódás az épületeket is károsíthatja. A lakók érdeke nem számított, csak az, hogy a közlekedőknek egérutat adjanak, miközben az ipari beruházások miatt egyre nő a környék forgalma.

Vivien az egyik tagja annak a tízfős csoportnak, amely a TASZ segítségével is küzd azért, hogy a józsaiak visszakapják a nyugalmukat. Mint elmondta, gyerekes családok és nyugdíjasok is laknak a Rózsavölgyi és az Elek utcán, amelyre az autópályáról érkezik a forgalom. Ezek annyira keskeny utcák, hogy a szemből érkező autóknak le kell húzódniuk, hogy elférjenek, és még rendes járda sincs: amíg csak az itt élők jártak erre, nem is volt rá szükség. Most is csak óránként harminc kilométeres sebességgel lehetne itt haladni, de ennek a betartását nem ellenőrzik – sok autós nem is tartja be. A lakók a gyerekeiket már nem merik kiengedni az utcára, az idősek pedig, akik biciklivel, mopeddel jártak boltba, most félnek ezt megtenni.

A TASZ segíti azokat a bátor polgárokat, akik kiállnak a környezetük védelméért, a természetkárosító beruházások ellen. Ami Józsán történik, az is illeszkedik ebbe a sorba.

A lakók a segítségünkkel kikérték a csomópontra vonatkozó terveket és hatósági engedélyeket, de az önkormányzat ezt arra hivatkozva utasította el, hogy döntéselőkészítő adatról van szó – miközben már meg volt nyitva a józsai lehajtó. Vivien a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult a közérdekű adatigénylés elutasítása miatt.

A fellépésre még vannak lehetőségek, egészen addig, hogy helyi népszavazást kezdeményezzenek. Szombaton tüntetést tartanak, hogy változást követeljenek.

Amikor a nyugodt lakókörnyezet, vagy a természet védelme háttérbe szorul egy beruházás mögött, a civil kiállás és a következetes jogérvényesítés segíthet a fellépésben. Honlapunkon bővebben is olvashatsz arról, hogy aktív polgárként mit tehetsz.

Támogass bennünket, hogy segíthessünk azoknak, akik kiállnak a lakóhelyük védelméért!

• Ma debütál a HBO sorozata Pogány Indulóról, akit morális pánikkeltésre használ fel a drogháborúzó kormány.
• A drogfogyasztást a Fidesz azzal szorítaná vissza, hogy megszabja, mi kerülhet a dalszövegekbe.
• A fiatalok védelme fontos cél, de a drogügyi kormánybiztos kirohanásai aligha segítenek nekik.
• A drogellenes intézkedések pedig rendre olyan előadókat érintenek, akiknek koncertjein zúg a „mocskos Fidesz”.

A HBO pénteken mutatja be a „Vajon mit mondana anya” című sorozatot, ami arról szól, hogyan vált Szirmai Marcellből Pogány Induló, és milyen árat kellett ezért fizetnie. Pogány Induló nem maffiavezér vagy drogdíler, mégis a kormány drogháborújának frontvonalában találta magát, amikor Horváth László drogügyi kormánybiztos morális pánikkeltésbe kezdett amiatt, hogy a rapper rendszeresen megkérdezi közönségét:

Szívtatok ma rendesen?

Tavasszal alaptörvénybe foglalták, hogy tilos Magyarországon a kábítószer népszerűsítése, kábítószerügyi kormánybiztosnak nevezték ki a szakmai múlttal nem rendelkező Horváthot, és azóta is egymást követik a razziák, amelyeken a rendőrségnek hatalmas felhajtás közepette sikerül 1 gramm kokaint lefoglalni. (Állásfoglalásunk a diszkórazziákról, a szórakozóhelyek elleni fellépésről itt olvasható.) És miközben a hátrányos helyzetű falvakban aligha sikerült felszámolni a dizájnerdrogok okozta problémákat, a kormánybiztos élen jár a kioktató, hangzatos Facebook-bejegyzések írogatásában. Így azt is megtudhatjuk tőle, hogy az előadóknak igenis felelőssége van: ha a dalaikban a drogfogyasztás visszatérő téma, az a követőiknek példa lehet, a „drogmarketinges” előadók pedig „bűntársai a drogkereskedőknek”. Pintér Sándor belügyminiszter is fogékony volt erre az érvelésre, amikor a parlament Kulturális Bizottságának előadta, hogy a kormány betiltaná a drogok emlegetését „bizonyos művekben”, de szerencsére úgy tűnt, hogy még ő sem tudja pontosan, mire gondol ezzel kapcsolatban.

A kormánybiztos szerint az egyetlen cél, hogy felszámolják a drogok terjesztését és kereskedelmét a gyermekek testi és szellemi védelme érdekében. Ha ez így van, azzal mi is messzemenőkig egyet tudunk érteni. A jelek azonban arra utalnak, hogy a drogháborús intézkedéseket inkább a politikai haszonszerzés motiválja.

A magánélet szabadságához hozzátartozik, hogy elmehessünk szórakozni anélkül, hogy razziáktól és előállításoktól kelljen tartanunk.

A politika ebbe a szabadságba avatkozik be a látványos akciókkal, ismert embereket használ fel hisztériakeltésre, dalszövegekre és szórakozóhelyekre mutogat, közben pedig magára hagyja a gyerekeket, és nem kínál valódi alternatívát azoknak, akik számára a mindennapi valóságból a drog jelent kézenfekvő kiutat.

Ha valaki zenét ír, az a művészi önkifejezés szabadságát gyakorolja. Ha a szövegei politikai tartalmúak, akkor a véleménynyilvánítás szabadsága is képbe kerül. Ha a fiatalok védelme a cél, akkor végső soron a bulizók magánszférához való joga, és a művészek jogai is korlátozhatók, de jóval többre van szükség ehhez annál, minthogy a kormány bemondja, hogy a drogtémát érintő szövegek rossz hatással vannak rájuk. Tudományos bizonyítékokat kellene felmutatni arról, hogy a dalszövegek és a rajongók drogfogyasztása között egyértelmű összefüggés van –

a kormánybiztos kirohanásai az alapjogok korlátozásához aligha elegendők.

Demokráciában a véleménynyilvánítás szabadságát a vélemény tartalma miatt nem, csak annak hatása miatt lehet korlátozni. A kábítószer említésének betiltása sem fér össze az alkotmányossággal: tiltani csak azt a beszédet lehet, amelynek hatására másnak az alapvető jogai igazoltan sérülnek. Azt pedig annak kellene igazolnia, aki a jogkorlátozó intézkedésekről dönt, azokról törvényeket alkot, és beleírja az alaptörvénybe is. Mivel azt senki nem tudja, hogy mit jelent a kábítószer „népszerűsítése”, a tiltó szabályok azt üzenik: jobb, ha nem is említed a témát.

Ezek a korlátozások szembe mennek a szólásszabadságra épülő demokráciával, különösen úgy, hogy az intézkedések tendenciózusan olyan előadókat érintenek, akik koncertjein zúg a „mocskos Fidesz”. Ennek fényében az üzenet már inkább így hangzik: ha szidod a kormányt, majd jól beviszünk drogozásért. Már az a látszat is problémás, hogy a büntetőeljárások politikai megrendelést elégítenek ki – hát, ha még ez igaz is.

A TASZ megalakulása óta képviseli azokat, akiket véleményük miatt vonnak jogi eljárás alá. A tudatos polgárok nem azért szabadok, mert az állam ezt megengedi nekik. A szabadságunk forrása az a tudat, hogy az üres fenyegetéseknek nem kell bedőlni. Az alkotás szabad, ha pedig az állam ezt megkérdőjelezi, akkor a bíróság előtt is el kell tudnia számolni az indokokkal.

Pásztor Emese

A „Pogány Induló - Vajon mit mondana anya” című sorozat készítőit a TASZ jogi tanácsadással segítette.

Támogass bennünket - havi 5000 forint adományból évi 12 olyan embernek tudunk védelmet nyújtani, akit a véleménye miatt fenyeget a hatalom!

• Be kellett perelnünk a gyermekvédelemért felelős állami szerveket, hogy kiderüljön: tényleg nem tudnak arról, hány magára hagyott kisbaba vár a kórházakban jogszerű elhelyezésre, vagy csak nem vállalják a felelősséget azért, hogy képtelenek róluk gondoskodni?
• A Gyermekjogi Világnapon eléggé egyértelművé vált, hogy az utóbbiról van szó: a sajtónak elárulták a kórházi babák számát, majd a bíróságon váltig állították, hogy fogalmuk sincs ezekről a gyerekekről és nem is gondolják, hogy közük lenne hozzájuk.
• A legfelháborítóbb nem is az, hogy nem mondanak igazat, hanem az, hogy több száz kisbaba sínylődik hónapok, vagy akár évek óta rácsos kórházi ágyakban, az állami szervek mégsem gondolják, hogy bármit tenniük kellene értük.

November 20-án, épp a Gyermekjogi Világnapon abszurd fordulatot vett az a perünk, amit azért indítottunk, hogy kiderüljön, hány olyan kisbaba van, akiket születésük után nem vittek, vagy nem vihettek haza szüleik, és azóta is félreeső kórházi folyosókon várják, hogy valaki gondoskodjon róluk. És legfőképpen: melyik állami szerv vállalja a felelősséget azért, hogy hónapokig, vagy akár évekig képtelenek őket jogszerűen elhelyezni?

A csütörtöki bírósági tárgyaláson az állami gyermekvédelmi szervek és a felelős minisztériumok képviselői elmondták, hogy fogalmuk sincs a kórházban élő több száz kisbaba létezéséről, azt se tudják, hogy hányan vannak és mi a jogi helyzetük, de nem is gondolják úgy, hogy volna bármi közük a családjukból kiszakított, kórházakban szenvedő gyerekekhez. Különös volt ezt úgy végighallgatni, hogy pár órával korábban jelent meg a Telexen a perben is érintett Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) nyilatkozata, melyben minden további nélkül elárulták az érdeklődő újságírónak, hogy nyilvántartásuk szerint jelenleg 353 kisbaba vár a kórházakban családi elhelyezésre. Tehát még egyszer:

az állami kórházak fenntartója a sajtónak elárulta, hogy vezetnek nyilvántartást a kórházi babákról és tudják a pontos számukat is, majd rögtön ezután a bíróságon már azt állította, hogy nem vezet nyilvántartást róluk, és fogalma sincs ezeknek a gyerekeknek a helyzetéről.

A bíró szünetet rendelt el, hogy az alperesek is elolvashassák a frissen megjelent cikket. Ám a feketén-fehéren leírt tények sem tudták őket kizökkenteni, és furcsábbnál furcsább érvekkel próbálták magyarázni a megmagyarázhatatlant. Például, hogy a cikkben nem is a kórházakban visszatartott babákról van szó, és a gyermekvédelmi szervek csak a nevelőszülőhöz vagy intézménybe kerülő gyerekekről tudnak, de arról fogalmuk sincs, hogy honnan keverednek oda.

Miközben a bíróságon váltig állítják a felelős minisztériumok, a gyermekvédelmi fenntartó és a kórházi főigazgatóság képviselői, hogy semmilyen információjuk nincs a kórházi babákról, a belügyminiszter és az államtitkára is rendszeresen nyilatkozik róluk. Pintér Sándor még egy olyan elképesztő felvetést is megfogalmazott egy kórházi konferencián nemrég, hogy a szüleiktől megfosztott újszülötteket a kórházakból bölcsődei ellátásba kellene helyezni. Nehezen felfogható, hogy a gyermekvédelemért felelős miniszter mire gondolt: mi lenne a terv a több száz, szüleitől megfosztott, magatehetetlen csecsemővel a bölcsődékben, és mi történne velük a napközbeni bölcsődei ellátás után?

A legnagyobb baj azonban nem az, hogy az állami szervek nem mondanak igazat. Nyilvánvalóan van adatuk a kórházi babákról, és ezt mégis letagadják.

Ennél sokkal dühítőbb és felháborítóbb, hogy már több száz kisbaba szenved hónapok, talán évek óta kórházi rácsos ágyakban, és még ezután is azt merik mondani az értük felelős gyermekvédelmi szervek, hogy nincs közük a problémához, nem érzik megszólítva magukat, hogy bármit tegyenek ezekért a magányosan sínylődő gyerekekért.

A kórházban visszatartott babák tragikus sorsa mutatja a legfájdalmasabban, hogy a gyermekvédelmi rendszer összeomlott.

Indokolatlanul szakítanak ki gyermekeket a családjukból, és nem tudják már őket hová elhelyezni. Parkolópályán, félreeső kórházi folyosókon várakoztatják őket, hogy majd egyszer jogszerű elhelyezést kapjanak. Pedig ezzel egy napot sem szabadna várni: ezeknek a babáknak nincsenek hónapjai, pláne évei, hogy kivárják azt, hogy a felelős szervek végre megmozduljanak.

Ezért azt kérjük azoktól a politikai szereplőktől, akik tenni akarnak a gyermekekért, hogy azonnal intézkedjenek annak érdekében, hogy kiderüljön: hány baba fekszik kórházban, hol és miért vannak a szüleiktől visszatartva, és intézkedjenek az azonnali jogszerű, családi jellegű elhelyezésükről. Segítsék a nevelőszülői hálózatokat abban, hogy biztonságban, felkészülten fogadhassák a kisgyermekeket, a gyermekvédelemben dolgozó szociális szakemberek pedig megbecsülést és támogatást kapjanak munkájukhoz.

Boros Ilona, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának vezetője

Követeléseinket nyílt levélben is megfogalmaztuk, amihez már tízezernél többen csatlakoztak – köztük ismert közéleti szereplők és szakmai szervezetek. A nyílt levél itt érhető el.

Támogass bennünket, hogy felléphessünk azokért a gyerekekért, akiket cserben hagy az állam!

• Az intézmény szerint a beteg férfi nem volt elég súlyos állapotban ahhoz, hogy engedélyezzék a látogatását, és „dacból” nem működött együtt.
• Az élettársa csak egyszer, fél órára láthatta, lányai telefonon sem beszélhettek vele.
• A családnak csak annyit mondtak, amikor rosszabbra fordult az állapota, hogy „nem hajlandó kinyitni a szemét”, két nappal később pedig már Péter haláláról értesítették őket.
• A bíróság első fokon kimondta, hogy megsértették Péter lányainak jogait, de a Szent Imre kórház fellebbezett.

Három éve vesztette el édesapját Noémi és Zsófia. Péter 2022-ben, egy novemberi napon lett rosszul. A Szent Imre kórházba vitték, ahol az izolációs részlegre került, miután pozitív lett a Covid-tesztje.

A lányai hiába kérték, hogy látogathassák Pétert: a kórház arra hivatkozott, hogy a házirend és az osztályos látogatási rend alapján nem mehetnek be hozzá, amíg nincs negatív Covid-tesztje. Egyedül az élettársának engedélyeztek egyetlen látogatást, azt is szigorúan fél órára: ő akkor rossz állapotban, elhanyagoltan, éhesen és szomjasan talált rá Péterre.

A kórház szerint Péter nem volt elég súlyos állapotban ahhoz, hogy engedélyezzék a látogatását, és csak azért tűnt rossz állapotúnak, mert „dacból” nem működött együtt.

Arra is hivatkoztak, hogy ha Péter családjának megengedik a látogatást, akkor másoknak is meg kellene, erre pedig nincs kapacitás.

A család megpróbált beküldeni egy mobiltelefont a kórházba, hogy azon tarthassák a kapcsolatot Péterrel, de ezt nem engedték meg a kórház dolgozói: azt mondták, nem akarják, hogy ők legyenek felelősek azért, ha a készülékkel történik valami. Más úton sem sikerült megoldani, hogy legalább telefonon beszélhessenek vele.

Péter december 2-án életveszélyes állapotba került. A családot csak arról tájékoztatták, hogy „nem hajlandó kinyitni a szemét”. Élettársa csak akkor tudta meg, hogy Péter állapota válságosra fordult, amikor az ügyeletes orvos két nappal később a férfi elhunytáról értesítette.

Másnap, amikor a család bement a kórházba, a kezelőorvos azt mondta,

a kórház és a dolgozók általános leterheltsége miatt nem értesítették a családot arról, hogy Péter állapota leromlott – és azért, mert „ilyen a rendszer”.

A betegdokumentáció alapján egyértelmű, hogy végig súlyos állapotban volt, de a hozzátartozók ennek ellenére sem találkozhattak vele, és elbúcsúzni sem tudtak tőle.

Noémi és Zsófia a TASZ segítségével pert indított a kórház ellen, amely nem tájékoztatta őket édesapjuk állapotáról, megtagadta tőlük a kapcsolattartás és az elbúcsúzás lehetőségét. A Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórház az elsőfokú ítélet szerint megsértette Péter lányainak emberi méltósághoz való jogát, a családi és magánélethez fűződő személyiségi jogukat, valamint a kapcsolattartáshoz fűződő jogukat. A Fővárosi Törvényszék az intézményt arra kötelezte, hogy Noéminak és Zsófiának fizessen fejenként másfélmillió forint sérelemdíjat kamatokkal együtt, valamint perköltséget. A kórház azonban fellebbezett, így az ügy másodfokon folytatódik.

Az eset idején már lecsengőben volt a koronavírus-járvány, nem volt hatályban országos előírás a kórházi látogatások korlátozására. Mi azonban már a járvány csúcsán is felhívtuk a figyelmet arra, hogy a súlyos állapotú betegeknek joguk van ahhoz, hogy az általuk megjelölt személy mellettük tartózkodjon. A szeretteikkel való kapcsolattartás a betegek mentális terheit is enyhíti, a hozzátartozók személyiségi jogaiba pedig beletartozik, hogy a haldokló betegtől elbúcsúzhassanak.

A kórházak mérlegelhetik ugyan, hogy arányos mértékben korlátozzák a kapcsolattartáshoz való jogot, de a súlyos betegek látogatásának teljes tilalma jogellenes. A kapcsolattartást korlátozó intézkedéseket pedig ellensúlyozni kell azzal, hogy a beteg állapotáról folyamatosan tájékoztatják a hozzátartozókat. Nyilvánvaló, hogy Péter esetében erről szó sem volt,

az ő és családja jogait súlyosan megsértette a kórház azzal, hogy megtiltották a kapcsolattartást és örökre megfosztották őket az elbúcsúzás lehetőségétől.

Tudjuk, hogy a magyar egészségügyi ellátórendszer milyen problémákkal küzd, rendszeresen értesülünk arról is, hogy az egészségügyi dolgozók túlterheltek és nem kapnak elegendő megbecsülést. Ezek az állapotok eredményezik az olyan jogsértő helyzeteket, mint ami Péter családjával történt, és amelyekről rendszeresen beszámolunk a TASZ felületein.

A sérelemdíj nem adja vissza az utolsó pillanatokat, amelyektől Péter családját megfosztották. Fontos azonban, hogy bírósági ítélet is kimondja a jogsértést. Mi pedig azért is dolgozunk, hogy végre elinduljon a rendszerszintű változás, és ne kelljen a családoknak hasonló tragédiákat átélniük. A családot a perben Dr. Szegi Péter képviselte.

Támogass bennünket: havi 5000 forint adományból évi 12 olyan embernek tudunk védelmet nyújtani, akinek megsértették a jogait az egészségügyben!

• Ibolya utólag tudta meg, hogy a nyugdíja mellett a gyod teljes összegére jogosult lenne, ha néhány hónappal később ment volna nyugdíjba.
• A kormányhivatali ügyintéző erről nem tájékoztatta, így elesett a támogatástól, ami nagy segítség lett volna.
• Az unokájáról gondoskodó nagymama tudja, hogy ezen már nem lehet változtatni, de segítségünkkel az ombudsmanhoz fordult, hogy mások ne kerüljenek ilyen helyzetbe.
• Az alapvető jogok biztosa azonban nem lát kivetnivalót abban, hogy az állami szervek nem adnak teljes körű tájékoztatást.
• Mi tájékoztatót készítettünk, hogy a hasonló helyzetben lévő emberek élhessenek a jogaikkal és lehetőségeikkel.

Vajon a súlyosan fogyatékos unokáját gondozó nagymamától kell elvárnunk, hogy a szociális ellátások minden feltételével és lehetőségével tisztában legyen, vagy a kormányhivataloktól és azok ügyintézőitől, hogy tájékoztatást adjanak ezekről?

Ibolya 2011 óta gondoskodik unokájáról, aki kisagyhiánnyal született, és 24 órás ápolásra szorul. A nagymama emiatt más munkát nem is tud végezni, de mivel 2011 óta főállásban gondozza unokáját, a gyermekek otthongondozási díjának (gyod) teljes összegére jogosult volt.

2023-ban Ibolya felhívást kapott a Vas Vármegyei Kormányhivataltól, hogy 65. életévének betöltése miatt el kell indítani az öregségi nyugdíjazását. Ez meg is történt, ám később megtudta, hogy ha néhány hónappal később indították volna el a nyugdíjazást, akkor elérte volna a tízéves gyod-jogosultsági időt, aminek leteltével a nyugdíja mellé igényelhette volna a gyod teljes összegét.

Mivel a kormányhivatali ügyintéző erről a lehetőségről nem tájékoztatta, a nagymama jelentős támogatástól esett el: 216 ezer forintos nyugdíja mellé csupán a gyod különbözetét, 73 ezer forintot kapja, ez az összeg pedig alig fedezi a megélhetésüket és az unoka gondozását, fejlesztését, gyógyszereit.

Ha az ügyintéző megfelelően és teljeskörűen tájékoztatta volna a lehetőségeiről, akkor lehetővé vált volna Ibolya számára, hogy éljen a jogaival, és a számára legkedvezőbb döntést hozza. Tisztában van azzal, hogy a nyugdíjazását már nem lehet visszacsinálni, de szeretné, hogy legalább mások megkapják a szükséges tájékoztatást hasonló helyzetben. Ezért segítségünkkel az alapvető jogok biztosához fordult azt kérve, hogy vizsgálja ki az esetet és fontolja meg, hogy ajánlást ad ki a hatóságok számára, illetve jogszabály-módosítást kezdeményez.

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény (Ákr.) alapelvei kötelezik ugyan a hatóságot arra, hogy teljes körű tájékoztatást adjon, de ehhez nem társul konkrét iránymutatás. Így sokan lehetnek, akik az információhiány miatt sokkal rosszabb helyzetbe kerültek, mint amire lehetőségük volt.

Nem várható el egy állampolgártól, hogy ugyanolyan mély tudással rendelkezzen a szociális ellátásokról és azok feltételeiről, mint a hatóság, vagy annak ügyintézője. Ha nem kap megfelelő támogatást a döntéseihez, azzal a szociális biztonsága sérül.

Az alapvető jogok biztosának hivatala mindössze arról tájékoztatta a nagymamát, hogy az eljárás nem sértett jogszabályt, és nincs előírva a közigazgatási szerveknek, hogy az ügyfelet tájékoztatni kell minden, őt esetlegesen érintő lehetőségről. De ezt eddig is tudtuk, és épp azért fordultunk – hiába – az ombudsmanhoz, hogy kezdeményezze az átfogó tájékoztatás kereteinek megteremtését.

Mintha az állam és szervei egyáltalán nem is lennének érdekeltek abban, hogy az állampolgárok tisztában legyenek azzal, hogy milyen ellátásra jogosultak. Nemrég a WMN cikkében is beszéltünk arról, hogy egyre gyakrabban találkozunk olyan esetekkel, amikor más ügyekre nem jellemző módon, eljárási hibákra hivatkozva utasítanak vissza, szüntetnek meg, vagy fizettetnek vissza gyod-támogatásokat.

Itt is felidézünk néhány esetet: tavaly szeptemberben például egy súlyosan beteg kislányát otthon ápoló ügyfelünket szólították fel, hogy fizessen vissza több mint hárommillió forintnyi gyod-ot arra hivatkozva, hogy egy költözés után nem jelentette be a kormányhivatalban lakcímének megváltozását. Pedig ezt megtette, de elképzelése sem volt arról, hogy ugyanabban a kormányhivatalban egy másik ügyintézőnek is jeleznie kellett volna a címváltozást. A hivatal mindenféle utánajárás nélkül rosszhiszeműséget állapított meg, pedig ügyfelünk ugyanúgy gondozta lányát az új lakhelyükön, mint addig. Az édesanyának jogi segítséget nyújtottunk, és pert nyert a kormányhivatal ellen.

Egy másik ügyfelünktől szintén kapásból rosszhiszeműséget feltételezve vették el a támogatást. A súlyosan fogyatékos kisfiát nevelő édesanya azért nem tudta időben benyújtani az éves felülvizsgálathoz szükséges iratokat, mert az egészségügy leterheltsége miatt a határidőn belül nem kaptak időpontot orvoshoz. A kormányhivatal meg sem próbálta kideríteni, hogy mi a késlekedés oka, hanem egyből súlyos döntést hozott, ami nem arányos és nem is méltányos. Ebben az ügyben már bíróságra sem kellett mennünk, a hivatal elismerte, hogy védhetetlenül rossz döntést hozott.

Hosszú évekig tartó küzdelem eredménye volt, hogy felemelték a gyod méltánytalanul alacsony összegét. A hatalom már nem tudta tovább halogatni, hogy érdemi segítséget adjon azoknak, akik minden idejüket az ápolásra szoruló hozzátartozójuk gondozásának szentelik. A szociális kiadások a magyar költségvetésből ugyan minimális részt tesznek ki, de a szociális büdzsén belül a gyod jelentős tétel. Úgy tűnik, mintha megpróbálnák az ellátásból kigolyózni, akit csak lehet.

Pedig a gyod nem kegy, hanem ellenszolgáltatás azért a munkáért, amit az állam nem tud elvégezni. Ezért is fontos, hogy az ellátásra jogosultak megkapjanak minden információt a tájékozott döntéshez, hogy tisztában legyenek azzal, hogy mikor milyen ellátással járnának legjobban.

Bár az állam ezt láthatóan képtelen megadni, mi tovább dolgozunk annak érdekében, hogy elérjük ezt, és addig is saját eszközeinkkel igyekszünk pótolni ezt a tájékoztatást: tudástárunkban megtalálod, hogy kinek jár, hogyan igényelhető a gyod, és hogyan vehető igénybe különböző élethelyzetekben. Ha nem találod meg a keresett információt, jogsegélyszolgálatunkat is felkeresheted.

Támogass minket havi 5000 forinttal, és fogadd örökbe 12 Ibolyához hasonló ember jogsegélyét! A támogatásoddal még több olyan embernek tudunk segítséget nyújtani, akiknek az állam nem biztosítja, hogy élhessenek a jogaikkal!

• Misi kisbaba kora óta kórházban élt, nem tudott mozogni és beszélni, ezért különösen fontos volt, hogy szülei és nagyszülei látogathassák, hiszen ez volt az egyetlen kapcsolata a külvilággal.

• A kórház egyre szigorodó szabályai miatt a látogatási idő egyre csökkent, végül napi egy órára szűkült, és ez alatt is csak az édesanyja lehetett a kisfiúval.

• A szülők első- és másodfokon is megnyerték a TASZ segítségével indított pert a kórház ellen.

• Misi időközben elhunyt.

Tavaly január elején, nyolcévesen elhunyt Misi, aki az élete nagy részét kórházban töltötte. Ezalatt egyre csak csökkent az az idő, amit a szülei vele tölthettek – volt, amikor naponta csak egy órát lehettek mellette, a nap többi részében jórészt egyedül volt a kisfiú, mert a kórházban nem tudtak vele külön foglalkozni.

Misinél nem sokkal születése után diagnosztizáltak izomsorvadással járó SMA-betegséget, ami miatt nem tudott mozogni és lélegezni sem, öthónapos kora óta kórházban élt. Viszont teljesen ép értelmű kisfiú volt, és beszélni ugyan nem tudott, de a szüleivel, Zsuzsannával és Péterrel egy sajátos jelrendszer segítségével tudott kommunikálni, és szemmozgással képes volt a környezete tudtára adni, hogy mindent érez és átél, ami körülötte történik.

A kisfiúnak nagyszüleivel is bensőséges volt a kapcsolata, ők és a szülők először még délelőtt tíztől este nyolcig bent lehettek a kórházban mellette. 2019-től már csak délután egy órától este fél hatig maradhattak, majd 2020 januárjában, még a koronavírus-járvány előtt a kórház választás elé állította a szülőket: vagy beköltözik valamelyikük a kórházba, vagy csak mindig ugyanaz a szülő mehet be Misihez, és naponta csak egy órát. Júniusban annyit lazítottak a szigoron, hogy a napi egy órában Zsuzsanna és Péter válthatták egymást kisfiuk mellett.

A szülők nem tehették meg, hogy akár csak egyikük is a kórházban éljen, ezért kénytelenek voltak elfogadni, hogy csak Zsuzsanna lehet Misivel, naponta egy órára. A kisfiú így öt hónapig nem láthatta édesapját, és nem találkozhatott a nagyszüleivel sem. A család nem tudott belenyugodni ebbe a helyzetbe, már csak azért sem, mert tudták, hogy Misi állapota nemhogy nem javulhat, de fel kell készülniük arra is, hogy bármikor elveszíthetik őt. Először kérelmekkel és panasztétellel próbálkoztak, de hamar kiderült, hogy ezek nem vezetnek eredményre. Következő lépésként a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz (NNK) fordultak, amely megállapította, hogy a kórház házirendje nem felelt meg a törvényi előírásoknak. A kórház nagy nehezen, 2021 novemberére végre változtatott a szabályokon, a külön töltött idő azonban nem múlt el nyomtalanul sem Misi, sem Zsuzsanna és Péter, sem a nagyszülők lelkében.

A család további jogi segítséget keresve jutott el a TASZ-hoz. Az általunk felkért ügyvédek, Kollarics Flóra és Stánicz Péter segítségével Zsuzsanna és Péter pert indított a kórházzal szemben, mert az intézmény megfosztotta őket attól, hogy gyermekükkel megfelelő módon és időtartamban tarthassanak kapcsolatot. A perhez csatlakoztak a nagyszülők is. Végül pedig Misi nevében is keresetet nyújtottak be, hiszen leginkább az ő jogai sérültek: a kórházi szabályok teljesen megfosztották attól, hogy szeretteivel lehessen. A pert a család első- és másodfokon is megnyerte, de Misi időközben elhunyt.

A legértékesebb, legbecsesebb idő az volt Misi és a mi életünkben, amit együtt tölthettünk, amikor odaadhattuk a szeretetünket neki. Misi egy csodálatos, nagyon szeretetre méltó kisfiú volt, akivel mindig öröm volt együtt lenni – mondta Zsuzsanna.

Az eset jól mutatja, hogy bár egyre több a jó gyakorlat, a kórházak még mindig húzódoznak attól, hogy korlátlan lehetőséget biztosítsanak a szülőknek arra, hogy kicsi gyermekük mellett lehessenek. A bíróság azonban kimondta, hogy a kórházak a házirendjükben csak a kapcsolattartás módját szabályozhatják, de nem korlátozhatják a kapcsolattartáshoz való jogot. A törvény alapján a gyereknek joga van ahhoz, hogy a szülője mellette tartózkodjon, ennek a szabálynak pedig az egyetlen helyes értelmezése az, hogy a szülő folyamatosan a gyermek mellett lehet.

A kórház arra hivatkozott, hogy Misi nem tudta volna érdemben értékelni a szeretteivel töltött időt, hiszen nem ép értelmű. A bíróság viszont leszögezte, hogy a szülők folyamatos jelenléte a kiskorúakat az aktuális testi-lelki állapotuktól függetlenül megilleti, pusztán életkoruk alapján. Misi valójában ép értelmű volt, de akkor is vele lehettek volna a szülei, ha nem az, hiszen a fogyatékossággal élő gyerekek is pontosan ugyanazt a bánásmódot érdemlik, mint bármelyik gyerek.

Az ítéletben a bíróság azt is hangsúlyozta, hogy az egészségügyi intézményektől egyre inkább elvárja a társadalom, hogy a test gyógyítása, a testi funkciók fenntartása mellett figyelemmel legyenek a kiszolgáltatott helyzetben lévő betegek és hozzátartozóik lelki egészségének megőrzésére is. Minél hosszabb ideig van valaki kórházban, ez annál fontosabbá válhat, hiszen a betegség kiszolgáltatott állapot, különösen gyerekek esetében. A kórháznak ezért igenis próbálkoznia kell a nehéz helyzetek megoldásával, akár egyéni megoldások révén is.

Zsuzsanna szerint a TASZ ügyvédeinek köszönhetően a bíróság is jól megértette a helyzetet: Megható volt hallani az ítéletet a bírónőtől. Azt gondoltam, milyen jó lenne, ha ezt hallaná és felfogná mindenki, akinek köze volt az embertelen körülmények alakításához.

Mi a TASZ-nál azért küzdünk, hogy az egészségügyi ellátás során is mindenki megőrizhesse jogait és emberi méltóságát. A súlyos betegekkel való kapcsolattartás szabályait és a hozzátartozók jogait ebben a tudástár anyagunkban dolgoztuk fel.

Évente több száz beteg és az őket ápoló családtagok fordulnak hozzánk segítségért, miután megsértették a jogaikat a kórházakban. Nekik az az ingyenes jogi segítség, amit a TASZ-tól kapnak, az egyetlen lehetőség. Állj mellénk, hogy továbbra is ott lehessünk azokkal a bátor emberekkel, akik a legnehezebb és legkiszolgálatottabb helyzetekben is kiállnak magukért és szeretteikért.

• Miközben a Szőlő utcai javítóintézet kapcsán Semjén Zsolt került a figyelem középpontjába, fontos lenne, hogy azokról a gyerekekről beszéljünk, akik elszenvedik a gyermekvédelmi rendszer válságát.
• A gyermekvédelmi dolgozóknak sem állhat más az érdekében, mint az, hogy ha másként nem megy, a botrányok miatti társadalmi felháborodás nyomán változzon meg a rendszer működése.
• Mit tehetnek azok, akik úgy érzik, hogy a hivatalos utakat járva nem tudnak fellépni a visszaélések ellen és tartanak a megtorlástól, de szeretnék megnyugtatni a lelkiismeretüket azzal, hogy mindent megtettek?

A gyermekvédelem helyzete nem most vált tarthatatlanná. A TASZ felületein és a sajtóban régóta számolunk be olyan történetekről, amelyekből úgy tűnik, hogy a hivatalok és az állami szervek nem a problémák megoldásában, hanem az ügyek lezárásában érdekeltek, a gyerekek és a családok érdekeit figyelmen kívül hagyva. Ahelyett, hogy segítenének elérni azt, hogy a gyerekek megfelelő körülmények közt, a saját szerető családjukban nevelkedhessenek, kiszakítják őket onnan, és még reménytelenebbé teszik a helyzetüket azzal, hogy olyan intézményekbe kerülnek, ahol gondoskodás helyett bántalmazásban, elhanyagolásban, akár kizsákmányolásban van részük.

Hogyan jutottunk idáig?

Ha a hatalom a gyerekek védelmezőjének akarja beállítani magát, miért nem látszik a szándék sem a problémák szakmai alapú megoldására, és arra, hogy biztosítsák az ehhez szükséges forrásokat? Ehelyett a teljes közéletet felforgatják azok a botrányok, amelyek rávilágítanak a kormány gyermekvédő szólamainak álságosságára: a tavalyi kegyelmi botrány után most arra vár választ a közvélemény, hogy a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója miként folytathatta hosszú éveken át bűnös tevékenységét, melynek során szexuálisan kizsákmányolta a gyermekvédelmi rendszerben ellátottakat.

Bizonyítékok nincsenek, csak feltételezések, de azok egyre hangosabbak: a vezető politikusok érintettségéről szóló pletykák napok alatt a legmagasabb szintre jutottak, és a kormány már megtorlással fenyeget miattuk. Ám miközben Semjén Zsolt személye került a figyelem középpontjába, a legfontosabb mégis az lenne, hogy a gyerekekről essen a legtöbb szó, akik elszenvedik a gyermekvédelmi rendszer válságát. Már önmagában az is épp eléggé felháborító, hogy a kormány cserben hagyta őket. Követelni kell a visszaélések, jogsértések, bűncselekmények teljes körű feltárását, a rendszer gyökeres átalakítását, garanciákat arra, hogy ilyenek ne fordulhassanak elő – de a bizonyítékok nélküli, felelőtlen vádaskodás épp a gyerekek helyzetéről tereli el a figyelmet. Ha az alá nem támasztható pletykák kerülnek előtérbe, az a hatalom számára lehetőséget ad arra, hogy ne a lényegről, a gyerekek helyzetéről kelljen beszélnie, és alkalmat teremt ahhoz, hogy leszámoljon azokkal, akiket ellenségeinek jelölt ki – ilyen például a független sajtó, amely egyébként felelősen eljárva nem nevezte meg Semjént, és nem is utalgatott a személyére.

Egyes gyermekvédelmi dolgozók azt érzik most, hogy olyan irányba ment el a közbeszéd, ami az ő méltóságukat sérti. Érthető, hogy vannak, akiket rosszul érint, hogy a hivatásuk vagy a munkahelyük ma döntő részben botrányok miatt szerepel a nyilvánosságban, és nem kerül minden cikk mellé egy másik, ami a lelkiismeretes gyermekvédelmi dolgozók erőfeszítéseiről szól. Ám nekik sem állhat más az érdekükben, mint az, hogy ha máshogyan nem megy, akkor a botrányok miatti társadalmi felháborodás nyomán megváltozzon a gyermekvédelmi rendszer működése, és ne fordulhassanak elő ismétlődően olyan visszaélések, amelyekből egy is elviselhetetlen.

Mit tehetek gyermekvédelmi dolgozóként, ha visszaélést tapasztalok?

A gyermekvédelemben dolgozók kötelesek jelezni a tudomásukra jutott visszaéléseket. De mit tehetnek, ha azzal találkoznak, hogy a visszaéléseket a szőnyeg alá söprik, és a feltárásuk helyett azzal vannak elfoglalva a feletteseik, hogy annak az életét keserítsék meg, aki megpróbált tenni valamit?

A hazai közéletben eseményszámba megy, ha valaki az egzisztenciáját kockáztatva a nyilvánosság elé áll, hogy leleplezzen egy visszaélést, amely ellen a hivatalos utakat járva nem tudott fellépni. Sokan lehetnek azonban, akik nem szeretnének a figyelem középpontjába kerülni, nem tehetik meg, hogy a megélhetésüket feláldozzák, de szeretnék megnyugtatni a lelkiismeretüket azzal, hogy mindent megtettek. Ebben szövetségesük lehet a független sajtó, amely feltárja és nyilvánosságra hozza azokat az információkat, amelyeket olyan állampolgároktól kap, akik elkötelezettek a szakmájuk iránt, és a nyilvánosság a végső eszközük ahhoz, hogy változást érjenek el.

Fontos, hogy ha a tudomásodra jutott visszaélésekről a sajtóval szeretnél információkat megosztani, járj el körültekintően: válassz olyan megbízható médiumot, amely betartja a sajtóetikai szabályokat. A sajtót megilleti a forrásvédelem, ami azt jelenti, hogy az újságírók és médiumok alapvetően nem kötelezhetők arra, hogy felfedjék információik forrását – ez hozzátartozik a sajtószabadsághoz, és csak kivételes esetben korlátozható. Nagyon súlyos sajtóetikai vétségnek minősül, ha az újságíró ennek ellenére elárulja, hogy kitől kapott információt, és végérvényesen lerombolhatja ezzel a saját hitelességét. Komoly szerkesztőségek és újságírók ezt soha nem kockáztatnák meg.

Ha még így is tartasz attól, hogy kiderül a kiléted, gondold végig, hogyan kerülheted el, hogy az információ kiszivárogtatójaként azonosíthassanak téged. Egyes szerkesztőségek titkosított csatornákat is fenntartanak az érzékeny információk fogadására, ezekről az impresszumukban tájékozódhatsz. Segítsd az újságírók munkáját azzal, hogy összefoglalod az ügyet, kontextusba helyezed az általad küldött információkat, iratokat.

Fontos, hogy mindezt ne érezd árulkodásnak, vagy árulásnak. Csak úgy érhető el a gyermekvédelem, és végső soron az egész állam működésének megtisztulása, ha a közügyekkel kapcsolatban mindannyian tisztán látunk. Ha visszaélésről van tudomásod, minket is megkereshetsz, segítünk abban, hogyan léphetsz fel a jogsértéssel szemben.

• Miután rákos elváltozást találtak Erzsébetnél, nem kapott egyértelmű tájékoztatást arról, hogy milyen kezelést terveznek az orvosai.
• Miközben állapota egyre rosszabbodott, kezelőorvosa szabadságra ment, ellátást pedig arra hivatkozva nem kapott, hogy nem tudják, mit tervez az orvos.
• Mire nekiláttak volna a kezelésnek, már késő volt.
• A klinika elismerte, hogy hibázott – lánya bízik abban, hogy annyit elért, hogy megjegyezzék édesanyja nevét.

Hogyan fordulhat az elő, hogy egy daganatos beteg hiába jelentkezik folyamatosan ellátásra, hónapokon át nem kezdik el a kezelését, és még a fájdalmait sem csillapítják, amíg meg nem hal?

A beteg megfelelő tájékoztatásának elmaradása, és az orvosok közötti kommunikáció hiánya miatt került ilyen helyzetbe a négy évvel ezelőtt, 59 évesen elhunyt Erzsébet*, akinek lánya, Ildikó a segítségünkkel pert indított a klinika ellen, ahol ez történt. Az intézmény elismerte, hogy szakmai hibát és mulasztást követtek el, és nem várták meg, hogy a bíróság hozzon ítéletet: megegyeztek ügyfelünkkel.

Erzsébetnél 2021 februárjának végén állapítottak meg rosszindulatú rákos elváltozást. Először március közepén találkozott kezelőorvosával, aki azt mondta: az onkoteam (a daganatos beteg kezelési tervét felállító, szakorvosokból álló munkacsoport) fog konzultálni az állapotáról és a lehetséges kezelésekről. Az onkoteam javaslata el is készült, de az abban szereplő orvosi szakszavak és latin kifejezések érthetetlenek voltak a beteg és családja számára. Erzsébetet szóban arról tájékoztatták, hogy kemoterápiára lehet szükség, és egy kísérleti gyógyszeres kezelés is szóba jöhet. Szövettani vizsgálatra is szükség volt: ahhoz, hogy a folyamatot meggyorsítsák, a család elköltötte az összes megtakarítását arra, hogy ezt egy magánszolgáltatónál végeztessék el.

Amikor április közepén a szövettani vizsgálat eredményével bement a kórházba, Erzsébet még mindig nem kapott semmilyen kezelést, de még tájékoztatást sem legalább arról, hogy az életmódján mit változtasson, hogy ne romoljon az állapota.

Miközben Erzsébet állapota egyre rosszabbodott, a kezelőorvosa szabadságra ment. Április végétől Erzsébet rendszeresen megjelent a szakrendelésen, és többször is bekerült a kórházba, de rosszulléteivel sem foglalkoztak. A kezelések elmaradását a hozzátartozók szerint azzal indokolták, hogy Erzsébet kezelőorvosa szabadságon van, és nem tudják, hogy ő mit tervez.

A család emailben érte utol a kezelőorvost, aki azt válaszolta: elfogadhatatlan, ha a beteget az ő szabadságára hivatkozva nem látják el. Az onkoteam elnöke ugyancsak emailben azt írta, hogy félreértések vannak a kezelés kapcsán: a betegdokumentációban nem volt szó a műtétről, amire Erzsébet a kórházban hivatkozott, ezért csak azt tudták neki tanácsolni, hogy egyeztessen erről a kezelőorvosával.

Május 10-én az onkoteam elnöke felajánlotta a hozzátartozóknak, hogy másnap telefonon megbeszéli a kemoterápiát Erzsébettel. Ám Erzsébet másnapra annyira rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Ekkor kivizsgálások történtek és a hasából folyadékot szívtak le, de május 12-én Erzsébet állapota hirtelen annyit romlott, hogy még aznap elhunyt. A zárójelentésből egyértelműen kiderül, hogy a rák diagnosztizálása és a beteg halála között nem történt semmilyen kezelés, aminek felelősségét Erzsébetre hárították. „A páciens a megajánlott kezeléstípusok mellett nem hozott döntést, terápiát nem kezdte el” – áll a dokumentumban.

Még több, mint négy év után is élénken emlékszem minden beszélgetésre, a tehetetlen dühre, reményvesztettségre

– mondja Ildikó. Amikor édesanyja halálának másnapján bement a kórházba, a főnővér azt mondta: „ez nagyon rapid volt”.

Akkor arra gondoltam, persze, hogy az volt, hiszen azóta, hogy kiderült a betegség, a haláláig egyetlen szem gyógyszert, fájdalomcsillapítást, palliatív kezelést nem kapott.

Ildikó a segítségünkkel bírósághoz fordult, ahol annak megállapítását kértük, hogy a kórház megsértette magánszférához és teljes családban éléshez való jogát. Az utóbbi nemcsak hosszabb, de harmonikusabb együttélést is jelent, amit ellehetetlenítettek azzal, hogy Erzsébet még az állapotát javító kezeléseket sem kapta meg.

A klinikai központ ezt elismerte és megegyezett ügyfelünkkel.

Az első ajánlatukban azt láttuk, hogy azért hajlanak a megegyezésre, mert nem több millió forintot követeltünk. Feltételezhették, hogy 500 ezer forinttal és egy zárt ajtók mögötti bocsánatkéréssel, titoktartási nyilatkozat mellett el is intézik az ügyet. De ez nekem csak egy üres gesztusnak tűnt: az elejétől az volt a célom, hogy a bíróság kimondja, hogy hibáztak, és nem a pénz érdekelt, hanem hogy ezt írásban is elismerjék

– mondta Ildikó, aki végül megkapta az írásba foglalt bocsánatkérést, és a klinika vezetése személyesen is fogadta őt. Erről azt mondta:

A Szülészeti és Nógyógyászati Klinika igazgatójára hárult a feladat, hogy részt vegyen a megbeszélésen, látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát. Pedig édesanyám halála előtt pár nappal ő volt az egyetlen, aki próbált segíteni nekünk. Elmondta, hogy négy év alatt sok minden változott, most már prioritás, hogy a betegéletút jól dokumentált legyen és ne fordulhasson elő, hogy a szakrendelőben az orvos semmit nem csinál, amikor látja, hogy hatalmasra fújódott hassal, tolószékben viszik be a beteget, de ő nem tudja, hogy a szabadságon lévő kezelőorvos mit szeretne.

A bírósági egyezségen túl a kórház azt is vállalta, hogy belső képzést tartanak az orvosok közötti kommunikációról, hogy ne ismétlődjenek meg az ilyen helyzetek.

Nemrég írtunk Anitáról és családjáról, akiket szintén a megfelelő betegtájékoztatás elmaradása hozott drámai helyzetbe. A súlyos daganatos betegséggel küzdő Anitát ugyan ellátták, de csak halála előtt derült ki az ő és családja számára, hogy a betegsége gyógyíthatatlan, és a kezelések csak a szenvedés enyhítését szolgálják. Ezzel megfosztották őket attól, hogy a gyógyulásért folytatott kilátástalan küzdelem helyett minél több szeretetben töltött idővel, méltó módon készülhessenek fel Anita életének befejezésére.

A velük történtek is azt mutatják, hogy fájdalmasan hiányzik a magyar egészségügyből az életvégi ellátás tervezésének gyakorlata, amikor a hozzátartozókat is bevonva meghatározzák a beteg számára fontos értékeket, célokat, kezeléseket. Ehelyett sokszor előfordul az, hogy a kezelőorvos nem osztja meg a beteg gondozásához, ápolásához szükséges információkat vele és a hozzátartozóival, miközben az ellátás feladata és felelőssége a családra hárul.

Ildikó úgy látja, hogy a daganatos betegek kezelése „futószalagon” zajlik a magyar egészségügyben. A klinikával való megegyezést így értékelte:

Bízom benne, hogy elértem, hogy Anyukám ne csak egy statisztikai adat legyen náluk, hanem megjegyezzék a nevét.

*A történet szereplőinek nevét kérésükre megváltoztattuk.

Mi a TASZ-nál azért küzdünk, hogy az emberek az egészségügyi ellátás során is megőrizhessék jogaikat és emberi méltóságukat.

Segíts, hogy folytathassuk ezt a munkát. Legyél a rendszeres támogatónk és nyújts velünk együtt segítséget az érintetteknek!

• Kitiltani, büntetni, kizárni könnyebb, mint összetartó közösségeket építeni, de az önazonosság fogalma akkor sem lehet jolly joker, ami bármit szentesít.
• Egy településnek az önazonosságát nem kizárással, hanem befogadással kellene megteremtenie – még ha ez sokkal nehezebb is, de hosszú távon csak ez a járható út.

Július 31-én hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, több település pedig azonnal kapott az alkalmon, például olyan rendelkezések megalkotásával, amelyek érettségihez, vagy büntetlen előélethez, netán bizonyos összeg megfizetéséhez köti, hogy valaki oda költözhessen. Felmerülhet a kérdés, hogy ez miféle önazonosságot véd, és egyáltalán mi az az önazonosság, amelyet meg kell védenie a településeknek?

Az önazonosság nem jolly joker, ami mindent szentesít. Ha valaki azt mondja, hogy az ő önazonosságának része a pénteki berúgás és verekedés, azt aligha gondolnánk elfogadhatónak. Nem lehet mindent önazonosságnak tekinteni, amit valaki annak hív annak érdekében, hogy ne kelljen egy olyan szokását megváltoztatnia, amivel másoknak bajt, fájdalmat, hátrányt okoz. Az önkormányzatok sem használhatják ekként.

A törvénynek egy olyan alaptörvény-módosítással ágyaztak meg, amely szerint a helyi önazonossághoz való jog védelmet nyújthat azoknak a települési közösségeknek, amelyek meg akarják óvni a helyi társadalmak életformáját, hagyományait, szokásait, rétegződését, és meghatározni, hogy mekkora lakosságszámot tartanak kívánatosnak. Ez lenne tehát a válasz a kérdésre? Az önazonosság a helyi szokásokat, hagyományokat, rétegződést jelenti?

Valaha szokás volt a boszorkányégetés, a röghöz kötés, a céhrendszer vagy a kegyetlen testi büntetések is. Azt talán mégsem gondoljuk, hogy ezeket a szokásokat érdemes lett volna megőrizni. Vannak szokások, amiket megváltoztattunk, hagyományok, amiket magunk mögött hagytunk, és ezzel egy élhetőbb világot teremtettünk.

Az Alaptörvénybe 2023-ban került be, hogy Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége. De az Alkotmánybíróság már 2016-ban is foglalkozott az önazonossággal – egy akkori határozatban azt írták, hogy Magyarország alkotmányos önazonosságának részét jelentik a szabadságjogok, a hatalommegosztás, a köztársasági államforma, a vallásszabadság, a jogegyenlőség vagy a velünk élő nemzetiségek védelme is. Ez a határozat egyébként arról szólt, hogy miért ne engedjenek be hazánk területére menedékkérőket, de azt még ennek kapcsán sem írta le az Alkotmánybíróság, hogy a kirekesztés, a könyörtelenség és a bezárkózás olyan értékek, amelyek részei az önazonosságunknak. A szabadságjogok, vagy a jogegyenlőség viszont valóban olyan értékek, amelyeket érdemes megőrizni és tovább vinni.

Azt, hogy meddig terjednek a szabadságjogok és mit jelent a jogegyenlőség, az európai alkotmányos kultúra közösen munkálta ki, és munkálja folyamatosan. Amíg ennek a közegnek vagyunk a részei, addig az önazonosságunk sem térhet el bármilyen irányba ennek a közösségnek a mércéitől. Az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke szerint az Unió az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának értékein alapul. A tagállamok osztoznak ezeken az értékeken: a megkülönböztetés tilalmán, a tolerancián, az igazságosságon, a szolidaritáson, a nők és férfiak közötti egyenlőségen. Kérdés persze, hogyan lehet számon kérni ezeket az értékeket, de az biztos, hogy az önazonosságot ebben a keretben érdemes meghatároznia Magyarországnak, és az egyes önkormányzatoknak is.

A diszkrimináció – még ha közvetett is – biztosan nem fér bele ebbe a keretbe. Nem alkotható olyan szabály, ami a romákat egyértelműen hátrányba hozza. Nem lehet az ártatlanság vélelmét félretéve kitiltani egy településről azt, aki büntetőeljárás alatt áll. Nem lehet egy bérleti szerződést azért ellehetetleníteni, mert a bérlőnek nincs érettségije vagy nem beszél magyarul.

Az Európai Unióról szóló szerződésben felsorolt értékek jelentik azt a keretet, amelyben érdemes magunkat meghatározni, mert ezen kívül a szemet szemért, az önkény és az elnyomás világa van, amitől évszázadokon keresztül szabadulni akartak őseink.

Egy híressé vált, 2004-es ügyben az Európai Unió Bírósága azt vizsgálta, hogy Németország kitilthat-e egy lézeres-lövöldözős játékot a területéről, ami ellenzői szerint a gyilkosság élményét kínálta a résztvevőknek. Az üzemeltető cég arra hivatkozott, hogy a tiltás sérti az európai belső piac egyik alapeszméjét, a szolgáltatások szabad mozgását. Az Európai Unió Bírósága viszont úgy ítélte meg, hogy az emberi méltóság védelme és a közrendi célok felülírhatják a szolgáltatások szabad mozgását, a tiltás tehát indokolt. Az emberi jogok, az emberi méltóság védelmére tehát alapozhatjuk az önazonosságunkat, ahogy Németország is hosszú ideig ragaszkodotta maga háború- és fegyverkezésellenes önazonosságához.

Azok a normák, amelyek az államokra vonatkoznak, az önkormányzatokat is kötik, hiszen azok is kontrollt gyakorolnak az emberek élete felett. Ezt mutatják a mostani rendeletek is: az önkormányzat akarja eldönteni, ki költözhet be egy településre, és kinek adhatja bérbe a tulajdonos az ingatlanát. Mivel az önkormányzat közhatalmat gyakorol, rá is vonatkoznak azok a megkötések, amelyek az alkotmányos demokráciákat élhetővé teszik.

Mindezek miatt egy településnek az önazonosságát nem kizárással, hanem befogadással kell megteremtenie. A közösségek építése, a közös terek, programok, beszélgetések, ünnepek segíthetnek megtalálni az önazonosságunkat. Persze nagyon nehéz erről ábrándozni olyan leszakadóban lévő településeken, ahol a fiatalokat letarolják a dizájnerdrogok, vagy az erőforrások szűkössége egymás ellen fordítja az embereket. Ez azonban nem önazonossági, hanem gazdasági és szociálpolitikai probléma.

Lehet és kell olyan társadalompolitikát kialakítani, ami nem fordítja egymás ellen az egy településen élőket, ami érdekeltté teszi őket abban, hogy együtt járjanak könyvtárba, művelődési központba, templomba. Igaz, hogy ilyen közösségeket sokkal nehezebb felépíteni, mint kitiltani, büntetni, kizárni embereket, de Európában nincs más lehetőség, és a társadalomtörténeti tapasztalatok alapján hosszabb távon csak ez működik. És mi másról szólhat az Alaptörvénybe is beleírt keresztény kultúra, ha nem a jövevények befogadásáról és integrálásáról?

Szabó Attila, a TASZ jogsegélyszolgálatának koordinátora

• Csak halála előtt tájékoztattak egy daganatos betegségben szenvedő édesanyát, hogy betegsége gyógyíthatatlan, és a régóta tartó kezelések csak a szenvedés enyhítését szolgálják.
• Ezzel megfosztották családját attól, hogy a kilátástalan kezelések és a gyógyulás hiábavaló reménye helyett az élete méltó befejezésére készüljenek fel.
• Anita férje az ápoláshoz sem kapott segítséget, pedig a hospice ellátás is elérhető lett volna számukra, sőt, el is kellett volna rendelni.
• A család a TASZ segítségével pert indított, de a kórház nem várta meg az ítéletet: beleegyezett, hogy kifizeti a keresetben követelt jelképes sérelemdíjat.

Négy és fél évvel ezelőtt súlyos daganatos betegségben hunyt el egy kétgyermekes édesanya. Anita és családja az utolsó pillanatig reménykedett a gyógyulásban – senki nem tájékoztatta őket arról, hogy Anita betegsége gyógyíthatatlan, és a kezelések már kizárólag a tünetek enyhítését szolgálják. Így arra sem kaptak lehetőséget, hogy méltó módon felkészüljenek az édesanya halálára.

2016-ban emlődaganattal diagnosztizálták Anitát, két évvel később csontvelő- és májáttétet, 2020 elején pedig agyi áttétet találtak nála. Az év őszétől már nem javult érdemben az állapota. Egyre nagyobb fájdalmai voltak, emiatt a kórházban és a háziorvosnál egyre nagyobb dózisú és erősségű fájdalomcsillapítókat, és a tünetek enyhítésére irányuló kezeléseket írtak fel neki. Októbertől már többször kórházba került, volt, hogy mentő vitte be végtagfájdalom, bénulás vagy fulladásos tünetek miatt. A kezelések után kiengedték, de sem neki, sem férjének nem mondták meg, és a dokumentációban sem szerepelt, hogy Anita otthon milyen ápolásra szorul, nem tájékoztatták a betegsége lehetséges kimeneteléről, a kezelések céljáról. Arról, hogy Anita életvégi támogatásáról gondolkodjanak, hogy hospice ellátást vegyenek igénybe, szó sem volt.

Soha senkitől nem kaptam semmiféle információt, hogy mi az az otthonápolás, vagy hogyan kell végezni. Mindent, amire Anitának szüksége volt vagy kért, megcsináltam, mellette elláttam a gyerekeket is: óvoda, iskola és a teljes háztartás

– mondta Anita férje, Gábor.

2020 legvégén, december 28. és 31. között Anita kórházba került nehézlégzés és lábfájdalom miatt. Ekkor jelent meg először az orvosi dokumentációban, hogy végstádiumban van, és a kezelési terv a palliációra, a betegséggel járó szenvedés enyhítésére irányul. 2021. január 3-án Anita elhunyt.

Gábor és a gyerekek számára Anita betegsége, különösen a halálát megelőző időszakban, rendkívül megterhelő és megrázó volt. Rengeteg időt vettek el a kezelések, amit annak reményében folytattak, hogy Anita meggyógyulhat. Azzal, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást, megfosztották a családot attól, hogy a gyógyulásért folytatott kilátástalan küzdelem helyett minél több, szeretetben együtt töltött idővel, méltó módon felkészüljenek az édesanya életének végére.

Gábor saját magát is okolta feleségének szenvedése és halála miatt, mert nem tudta őt szakszerűen ellátni, pedig erről nem ő tehetett. Arról sem tájékoztatták őket, hogy elérhető lett volna számukra az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott otthoni szakápolás és hospice ellátás, sőt, a háziorvosnak ezt saját hatáskörben el kellett volna rendelni. Ez nagy segítséget jelentett volna az ápolással kapcsolatos teendőkben, de a legfontosabb, hogy a hospice ellátásban a beteget és családját együtt készítik fel az élete befejezésére.

A családdal történtek rávilágítanak arra, hogy a hazai egészségügyi ellátórendszer sokszor nem tud kellő odafigyeléssel és empátiával viszonyulni a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőkhöz. A magyar egészségügyből hiányzik az életvégi ellátás tervezésének gyakorlata, amikor a hozzátartozókat is bevonva meghatározzák a beteg számára fontos értékeket, célokat, kezeléseket. Ha erre sor került volna, nem fordulhatott volna elő az a mérhetetlen fájdalommal és kiszolgáltatottsággal járó helyzet, hogy a család nem kapott tájékoztatást Anita állapotáról, arról, hogy a betegsége gyógyíthatatlan és a neki nyújtott kezelések már nem a gyógyulást célozzák.

Gábor a TASZ, és az általunk felkért Kollarics Flóra Ügyvédi Iroda ügyvédje, Stánicz Péter segítségével pert indított a kistarcsai kórház és Anita háziorvosa ellen, mert a tájékoztatási kötelezettségük elmulasztásával emberi méltóságot sértő helyzetbe hozták a családot. Fontos fejlemény, hogy a kórház nem várta meg a bíróság ítéletét, hanem beleegyezett abba, hogy kifizeti a keresetben követelt sérelemdíjat Anita férje, és két kiskorú gyerekük számára. Jelképes összegről van szó, hiszen a perben nem a pénzen van a hangsúly, hanem azon, hogy kimondják: azzal, ahogyan Anitával és családjával bántak, súlyosan megsértették jogaikat és emberi méltóságukat.

Az egészségügyben sajnos gyakran előfordul, hogy a kezelőorvos nem osztja meg a beteg gondozásához, ápolásához szükséges információkat vele és a hozzátartozóival, miközben az ellátás feladata és felelőssége a családra hárul. Pedig a jogszabályok is kimondják, hogy a beteg jogosult a teljes körű tájékoztatásra, életkorának, iskolázottságának, ismereteinek, lelkiállapotának megfelelő módon. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az egészségi állapotára, és joga van megismerni az egyes vizsgálatok, beavatkozások eredményét. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy eldönthesse, milyen ellátásba egyezik bele.

Amikor hasonló ügyekben eljárást kezdeményezünk, azért tesszük, hogy elérjük, hogy az emberek az egészségügyi ellátás során is megőrizhessék jogaikat és emberi méltóságukat. Fontos, hogy a peren kívüli megállapodással a kórház elismerte, hogy nem teljesítette tájékoztatási kötelezettségét, aminek következménye megrázó volt Anitára és családjára nézve. Az igazán fontos azonban az lenne, hogy az egészségügyben kialakuljon a betegek körültekintő tájékoztatásának gyakorlata, ha pedig a gyógyulás már nem lehetséges, ők és hozzátartozóik is minden segítséget megkapjanak, hogy felkészüljenek az elkerülhetetlen halálra, legyen szó akár az életvégi ellátás tervezéséről, vagy a hospice ellátásról.

Mi a TASZ-nál azért küzdünk, hogy az emberek az egészségügyi ellátás során is megőrizhessék jogaikat és emberi méltóságukat.
Segíts, hogy folytathassuk ezt a munkát. Legyél a rendszeres támogatónk és nyújts velünk együtt segítséget az érintetteknek!

• Újabb családot hozott lehetetlen helyzetbe a kormányhivatal, amikor kapásból rosszhiszeműséget feltételezve elvette a támogatást egy súlyosan fogyatékos kisfiút nevelő édesanyától.
• Az édesanya azért nem tudta időben benyújtani az éves felülvizsgálathoz szükséges iratokat, mert az egészségügy leterheltsége miatt nem kaptak időpontot az orvoshoz a határidőn belül.
• A kormányhivatal meg sem próbálta kideríteni, mi a késlekedés oka: egyből súlyos döntést hozott, ami se nem arányos, se nem méltányos.
• Nemrég egy kísértetiesen hasonló ügyben pert nyertünk, de ezúttal már bíróságra sem kellett mennünk: a hivatal elismerte, hogy védhetetlenül rossz döntést hozott.

Március végén a kormányhivatal váratlanul megfosztott a gyermekek otthongondozási díjától (GYOD)-tól egy édesanyát, aki súlyosan fogyatékos ötéves kisfiát gondozza. Az indoklás szerint Andrea* akadályozta az éves felülvizsgálatot, mert nem nyújtotta be időben az orvosi dokumentumokat. De ezt nem lustaságból, vagy nemtörődömségből tette: hiába kért időpontot a gyermek kezelőorvosához a szükséges vizsgálatra, az egészségügyi rendszer leterheltsége miatt az orvos nem tudott a kormányhivatal által megszabott határidőn belül időpontot adni.

Nem először találkozunk olyan esettel, amikor a hatóság egy kisebb mulasztás miatt kapásból rosszhiszeműséget feltételez, és létfontosságú támogatástól foszt meg egy családot anélkül, hogy bármilyen vizsgálatot folytatott volna, és a legkisebb erőfeszítést is tette volna azért, hogy megoldást találjon a problémára. Nemrég pert nyertünk a kormányhivatal ellen Anikó ügyében, aki minden idejét ritka genetikai betegséggel élő kislánya gondozásával tölti: tőle nemhogy megvonták a GYOD-ot, de még hárommillió forint visszafizetését is követelték, mindössze azért, mert egy faluval arrébb költöztek, amit a támogatást kezelő osztályon nem jelentett be, csak ugyanabban a hivatalban egy másik ügyintézőnek.

A mostani esetben pedig a kormányhivatal fél évre eltiltotta Andreáékat attól, hogy újra igényeljék a támogatást.

A kisfiunk sok odafigyelést igényel. A GYOD nemcsak azért volt fontos, mert így Andreának több ideje jut a gyermekünkre, de a szükséges különórákat is ebből tudtuk fizetni

– mondta Andrea férje arról, hogy milyen helyzetbe hozta őket ez a döntés.

A hatóság azt is felrótta az anyának, hogy nem jelent meg egy március 12-i egyeztetésen, miközben az erre vonatkozó felhívást csak március 14-én kapta meg. Az orvosi vizsgálatot pedig, ha késve is, de elvégezték, az eredmény birtokában pedig a család azonnal jelentkezett a kormányhivatalnál. Arról senki nem értesítette őket, hogy korábban, a vizsgálat megtörténte nélkül is kötelező lett volna megjelenniük a hivatalban.

Könnyedén döntöttek, utánajárás nélkül

A kormányhivatal szerint a késlekedés az eljárás akadályozását jelentette. Mi ezzel nem értettünk egyet, és jogi képviseletet biztosítottunk a családnak: a gondozási díj megvonása és a hathónapos eltiltás ugyanis se nem arányos, se nem méltányos, különösen egy ilyen sérülékeny család esetén.

Andreáék igazolták, hogy miután megkapták az erre vonatkozó felhívást, gyakorlatilag azonnal kértek időpontot az orvosi felülvizsgálatra. A kormányhivatal nem tájékoztatta őket arról, hogy mi a teendő, ha csak az eljárási határidő lejárta után kapnak felülvizsgálati időpontot. Szerintünk az eredmény késedelmes benyújtását a kormányhivatalnak úgynevezett igazolási kérelemként kellett volna kezelnie: ilyet azok adhatnak be, akik önhibájukon kívül elmulasztanak valamilyen eljárási határidőt.

A dr. Bagdi Katalin ügyvéd által benyújtott keresetlevélben azzal is érveltünk, hogy a kormányhivatalnak az együttműködés alapelvéből eredően fel kellett volna vennie a kapcsolatot a családdal, vagy legalább valamilyen módon kideríteni, hogy miért nem teljesítették a határidőt, még mielőtt szankcionálták volna őket. A hatóságnak bizonyítania kellett volna, hogy Andrea rosszhiszeműen akadályozta az eljárást, de nem is végeztek olyan vizsgálatot, amiből kiderült volna, hogy nincs szó erről.

A történet végül jóra fordult: a kormányhivatal visszavonta az Andreáékat elmarasztaló határozatot.

Keresetünk alapján a kormányhivatal elfogadta, hogy a késés magyarázható volt, és egyáltalán nem rosszhiszemű. Míg a korábbi esetben perre kellett menni, a hatóság most elismerte, hogy védhetetlenül rossz döntést hozott, amit nemcsak visszavont, de még a felmerült költségeket is kifizette.

Nagyon megkönnyebbültünk. Az anyagi segítség mellett ez az igazságérzetünknek is sokat jelentett, hiszen nagyon bántó volt, hogy ilyen könnyedén hozta meg a kormányhivatal azt a határozatot, amivel elvette tőlünk a támogatást

– mondta Andrea férje.

Örülünk annak, hogy ezúttal nem kellett bíróságra menni: a hivatal nem ragaszkodott a tévedéséhez, hanem elismerte, hogy hibázott, a jogaiért kiálló családnak pedig igazat adott. Ám sokan lehetnek még, akik kiszolgáltatottak a hatóságok rossz döntéseivel szemben. Amellett, hogy segítséget nyújtunk számukra, még jobban örülnénk, ha az állami szervek nem vétenének ekkora hibákat, és ahelyett, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák őket, odafigyeléssel gondoskodnának a családokról.

Mi a TASZ-nál azért küzdünk, hogy a bürokrácia ne tiporja el azokat, akik a legnagyobb terhet viselik. A GYOD ugyanis nem kegy, hanem elismerés. Annak az elismerése, hogy ezek a szülők olyan munkákat végeznek, amit az állam másként nem tudna ellátni.

Segíts, hogy folytathassuk ezt a munkát. Legyél a rendszeres támogatónk és nyújts velünk együtt segítséget az érintett szülőknek!

*Az ügy szereplőinek nevét kérésükre megváltoztattuk.

• Petíciók születtek, tüntetések szerveződtek, szervezetek határolódtak el a Kneecap szigetes fellépése kapcsán: így zajlik egy közéleti vita egy demokratikus társadalomban.
• Aztán jött a kormány, és megmutatta: a végső szó nálunk nem az érveké, hanem az önkényé.
• A legfelső szinten megszületett a döntés, a közigazgatás pedig cselekedett: ez történt akkor is, amikor a miniszterelnök közölte, hogy nem lesz több Pride Budapesten.
• Ha a közéleti vitát a politikai hatalom fojtja el, akkor azt még egy hatékony jogi fellépés sem tudja feltámasztani.

Sokszor érzelmileg túlfűtött és végletesen megosztott hangnemben, de fontos közéleti vita zajlott az elmúlt napokban arról, hogy helyes-e, ha az északír Kneecap hip hop-trió fellép a Sziget fesztiválon. Petíciók születtek, művészek és közéleti szereplők mondták el véleményüket, szervezetek határolódtak el, tüntetések szerveződtek, míg mások a művészi és véleménynyilvánítási szabadság mellett kiállva támogatták a fellépést.

A Kneecap tudatosan képvisel vitát generáló, megosztó, provokatív véleményt, ami helyenként talán még jogsértő is, de pont ezért lesz a róla szóló vitának morális tétje. Az együttes véleménye pedig épp a sok tiltakozás, elhatárolódás miatt vált széles körben ismertté.

Ez a vita, minden feszültségével együtt, a demokratikus közélet és a szabad véleménynyilvánítás fontos megnyilvánulása volt.

Aztán jött a magyar kormány, és mindent elrontott.

Ahelyett, hogy hagyta volna a társadalmat érvelni, vitázni, mérlegelni, hatalmi eszközzel avatkozott be: kitiltotta az együttes három tagját Magyarországról és megakadályozta a fellépésüket. Ezzel beszüntette a nyilvános társadalmi vitát, megmutatva, hogy a végső szó nálunk nem az érveké, hanem az önkényé.

Nem arról foglalunk állást, hogy jogilag védhető-e a Kneecap három tagjának három évre szóló kitiltása Magyarországról. És nem is arról, hogy a szólásszabadság által védett körbe tartoznak-e a korábbi megnyilvánulásaik.

Számunkra most fontosabb, hogy milyen a közélet állapota, amelyben ez a döntés megszületett.

Nem először fordul elő, hogy a hatalom legfelsőbb szintjén megfogalmazódik egy politikai akarat, majd a közigazgatás – látszólag jogi formák mögé bújva – végrehajtja azt. Ugyanez történt, amikor a gázai konfliktus kirobbanását követően a miniszterelnök óhajának megfelelően megtiltott a rendőrség minden béketüntetést, ami a palesztin civil áldozatok mellett is kiáll. De ez történt akkor is, amikor a kormányfő közölte, hogy többé nem lesz Pride Budapesten, és a hatóságok ennek megfelelően hozták meg tiltó döntéseiket. Ezekben az ügyekben hiába indult jogorvoslati eljárás, a legfelsőbb bírói szerv, a Kúria rendre megtalálta a módját annak, hogy igazolja a hatósági önkényt.

A Kneecap esetében nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva hozott kitiltó határozatot az idegenrendészeti hatóság. Hogy valóban volt-e ilyen kockázat, nem tudhatjuk, mert a határozat indokolása nem ismerhető meg. Lehet, hogy van nemzetbiztonsági kockázata a fellépésüknek, de az is lehet, hogy nincs. A jelenlegi igazságszolgáltatási rendszerben, a bíróságok – és különösen a Kúria – függetlenségének meggyengülése és a nemzetbiztonsági érvekre való hivatkozás közepette ezt nem lehet megbízhatóan kideríteni. Jól mutatják ezt azok az ügyek, amelyekben a Kúria rendre érdemi vizsgálat nélkül elfogadja a kormány jogkorlátozó döntéseinek nemzetbiztonsági indokait. Ezt pontosan tudjuk a Pegasus kémprogrammal összefüggő ügyekben szerzett tapasztalatainkból.

Ez a történet nem a Kneecap, vagy a közönségük vesztesége, hanem a magyar állampolgároké.

Látszólag a nemzetbiztonság és a szólásszabadság konfliktusáról van szó, de valójában nem ez a helyzet. A zenekar tagjainak megismerhető és megvitatható indokolás nélküli kitiltása nyilván felveti a szólásszabadság korlátozhatóságának kérdését, de ennél sokkal fontosabb, hogy egy olyan rendszert látunk működni, amelyben a politikai akaratot végrehajtó állami döntéseket nem lehet a bíróságokon hatékonyan vitatni. Amelyben a közéleti vita nem a nyilvánosságban, hanem egy kormányzati utasítást tükröző határozatban ér véget.

Ideje lenne, hogy a magyar állam közéleti vitákban való részvételre képes, gondolkodó emberek közösségeként tekintsen polgáraira. Az önkény viszont azzal jár, hogy a közéleti vitákat nem a társadalom tagjai döntik el jogi, erkölcsi vagy világnézeti érvek mentén, hanem a kormány, kizárólag politikai érdeke alapján.

Nem azért szólalunk fel, hogy a Kneecap felléphessen egy üzleti vállalkozásként működtetett zenei fesztiválon. Azért dolgozunk, hogy Magyarországon ne politikai önkénytől vezérelten, hanem csakis kiszámítható és pártatlan eljárásokban lehessen olyan alapvető jogokat korlátozni, mint a szólásszabadság. Ha a Kneecap fellépése ellen petícióban tiltakozók sikerrel jártak volna és a Sziget szervezői lemondják a zenekar fellépését, nem szólaltunk volna meg. Arra viszont fel kell hívnunk minden szabadságszerető magyar figyelmét, hogy ha a kormányzat közhatalmi erővel vágja el a közéleti vitát, akkor azt még a hatékony jogi fellépés sem tudja feltámasztani.

• Egy újabb sikeres kezdeményezés bizonyítja, hogy hiába próbálja a kormány kitiltani a „gender” szót a közbeszédből, hiába folytatnak permanens hadjáratot a civilek ellen, és hiába démonizálják az Európai Uniót.
• A magyar emberek továbbra is kiállnak az emberi jogok és az azokat védő civilek mellett.

Több mint 17.000-en írták alá Magyarországon a My Voice, My Choice, magyarul az Én hangom, az Én döntésem című európai polgári kezdeményezést, amely azt szeretné elérni, hogy az EU pénzügyi támogatást nyújtson a biztonságos abortuszhoz való hozzáférésre a tagállamoknak.

Az európai polgári kezdeményezés arra ad lehetőséget, hogy uniós állampolgárok közösen tegyenek javaslatot fontos ügyekben, és ezzel közvetlenül is hatással legyenek az EU döntéseire. Ehhez legalább egymillió aláírást kell összegyűjteniük, ráadásul úgy, hogy a támogatók legalább hét tagállamból érkezzenek, és mindenhol elérjék az EU által meghatározott minimumot. Ha ez sikerül, az Európai Bizottságnak hivatalosan is foglalkoznia kell a javaslattal, és mérlegelnie kell egy új uniós szabályozás előterjesztését.

A My Voice, My Choice kezdeményezés időközben sikeresen teljesítette a feltételeket: összegyűlt az egymillió aláírás, így az ügy most már hivatalosan is az Európai Bizottság asztalára került. A magyarok is hozzájárultak ehhez a közös sikerhez, sőt, jócskán túlteljesítették az elvárt számot, több mint háromezer aláírással haladva meg a Magyarországra vonatkozó minimumot. Ez is világosan mutatja:

a magyar társadalom aktívan támogatja a biztonságos abortuszhoz való hozzáférést.

Az abortuszt ma már számos ország alapvető női egészségügyi ellátásként ismeri el. A tiltása és a hozzáférés megnehezítése pedig nemcsak testi kockázatot jelent a nők számára, hanem súlyos gazdasági és lelki terheket is ró rájuk. Ez különösen igaz azokra a marginalizált közösségekre, amelyek egyébként is a legnehezebb helyzetben vannak, amelyeknek tagjai nem engedhetik meg maguknak, hogy külföldre utazzanak a biztonságos abortuszért.

A tudományos és nemzetközi szakpolitikai konszenzus ma már világos: az abortuszok számát nem a tiltás vagy a korlátozás csökkenti, hanem az, ha mindenki – nők, férfiak, fiatalok – hozzáfér a megbízható szexuális felvilágosításhoz és a korszerű fogamzásgátlási lehetőségekhez. A szigorítások ezzel szemben csak azt érik el, hogy egyre többen kényszerülnek veszélyes, nem biztonságos megoldásokra. Ez nemcsak az érintett nők egészségét veszélyezteti, hanem hosszú távon egész közösségeket is kiszolgáltatottabbá tehet.

A My Voice, My Choice kampány mögött nem pártok állnak, hanem civil szervezetek, jogvédők és állampolgárok – azok, akiket a kormány jelenleg is minden erejével próbál ellehetetleníteni.

De bármilyen sok pénzt költenek el propagandára, bármilyen látványosan próbálják tematizálni a közbeszédet, a valós problémák nem maradhatnak rejtve. A valóság pedig az, hogy újra bebizonyosodott: a civilek nem idegen érdekeket képviselnek, hanem értünk dolgoznak. Az emberek pedig élni akarnak a jogaikkal, ha hagyják nekik.

Mi azért vagyunk, hogy ne érezze magát egyedül az, akinek elvették a hangját. Hogy legyen, aki mellé áll annak, akit az állam magára hagyott. Hogy azok is megértsék a jogaikat, akiket soha senki nem tanított meg rájuk. Hogy legyen kihez fordulni, amikor az állam csak hallgat vagy félrenéz.

Éppen ezért írtunk egy olyan jogtudatosító, informatív tájékoztatót, amiben az abortuszhoz való hozzáférést magyarázzuk el érthetően az érintettek számára.

Az abortuszról szóló tájékoztatónkat évente tízezrek olvassák,mert a döntés csak akkor valódi és szabad, ha van hozzá információ. Ingyenes jogsegélyszolgálatunk pedig mindenki előtt nyitva áll. Mi itt vagyunk, nem rettenünk meg, és nem hagyjuk, hogy elhallgattassanak.

• Az ellenséges környezet ellenére a 30. Budapest Pride felvonulás gigagyűlés lett, és különösebb közrendi-közbiztonsági zavar nélkül zajlott le.

• A tömegkezelés hatékony volt.

• Tüntetés és ellentüntetés egyaránt csak szükséges és arányos korlátozást szenvedett.

• A rendőrségnek nem volna szabad a szabálysértési bírságolási eljárásokat megindítania.

Akkora felvonulást rendezett meg a főpolgármester és a Szivárvány Misszió Alapítvány, ami a holdról is látszott.

Közben pedig nem volt forgalmi káosz. Nem omlott össze a főváros közlekedése, pedig két híd is le volt zárva (ráadásul csak az egyik a Pride miatt), plusz a Kiskörút és a Rákóczi-Kossuth Lajos-Szabad sajtó út, meg a Gellért-rakpart és tér. Nemcsak a rendőrségen múlt a felfordulás elkerülése, hanem azon is, hogy már hetek óta mindenki a Pride-ról beszélt, és napok óta ismert volt végre az útvonal is, épeszű ember tehát nemigen ment ma a belváros közelébe (mínusz a turisták), hacsak nem pont azért, hogy a felvonuláson részt vegyen. A lényeg tehát, hogy a közlekedők jogai nem szenvedtek aránytalanul nagy csorbát.

Még lényegesebb, hogy ahhoz képest, milyen sokan voltak, a felvonulás közbiztonsága a rendőrség szerint is példás volt (mindössze három segélyhívás, 36 igazoltatás, és csak két ember elleni eljárás – a kétszázezerből).

A felvonulás sikeréhez elengedhetetlen volt a hatékony tömegmenedzsment,

mindenekelőtt a felvonulás és a nácik közbiztonsági célú különtartása. A felvonulást a szervezők elfordították az Astoriánál az Erzsébet híd felé, a rendőrök pedig nem engedték le a nácikat a Szabadság hídról a budai oldal felé sem, így a felvonulás eljuthatott a Műegyetemhez. (A 25 ellentüntető a szikla előtt rendőrsorfal mögött tartása szintén jó húzás volt.) Elvezették azt a rengeteg embert a forró és szűk pesti belvárosból a szellősebb hídon a Dunán át a tágas budai oldalra. A felvonulás békés és biztonságos jellegét a rendőrség nem tette kockára azzal, hogy feltartóztatja, feloszlatja.

A felvonulás és az ellentüntetés gyülekezési jogi alapú biztosítása is jogszerű volt.

Függetlenül attól, hogy a fővárosi rendezvény vagy gyűlés vitában a főpolgármesternek, vagy a rendőrségnek van-e igaza, az alapjogi konfliktusok alkotmányos gyakorlata alapján azok a korlátozások, amelyeket a felvonulással és az ellentüntetéssel szemben is alkalmazott a rendőrség, nyomós indokból szükségesek voltak, és a rendőrség arányos eszközökkel tett eleget ennek a feladatának: biztosította, hogy a véleménynyilvánítás szabad legyen.

A felvonulók gyülekezési jogát a rendőrség eleve szükségtelenül és aránytalanul korlátozta, amikor tiltó határozatot hozott az önkormányzati rendezvénnyel kapcsolatban, továbbá közleményekben fenyegette a felvonulást, hárította a szervezőkre a felelősséget, és még aznap sem tájékoztató jellegű, hanem fenyegető üzenetű videót osztott meg. Szombaton, amikor a felvonulás ténylegesen megvalósult, a rendőrség nyúlhatott volna a feloszlatás eszközéhez – de nem tette. Korrigált. Nem mondta, hogy a felvonulás egy jogellenes gyűlés, sem a gyülekező idején, sem később, és nem utasította a résztvevőket a helyszín elhagyására, hanem úgy kezelte, mint aminek a megvalósulását biztosítania és elősegítenie kellett, és ezt meg is tette.

Az ellentüntetők oldalán is volt korlátozás: a Fővám tértől nem engedte őket a rendőrség az Astoria-Városház-tér útvonalra, és a Szabadság-hídról nem engedte őket le a Gellért térre, holott itt tudomásul vett gyűlést tarthattak volna. Ez a korlátozás éppen akkora mértékű volt, amekkora ahhoz kellett, hogy náciknak ténylegesen is a véleménynyilvánítási joga legyen védve és biztosítva, de a Pride-felvonulást ne tudják megakadályozni. Ha a rendőrség nem korlátozta volna a nácik vonulási terveit, akkor ők ténylegesen is megakadályozhatták volna a felvonulást, ahogyan azt nyilvánosan tervezték is. (Kifejezetten a felvonulás megakadályozására foglalták le a felvonulás teljes útvonalát.)

A korlátozásokkal járó terhek is egyenlően oszlottak meg. A nácik hídra zárásával a felvonulásnak nem a tervezett eredeti útvonalon, a Szabadság hídon, hanem az Erzsébet-hídon kellett áthaladnia a Duna budai oldalára. A náciknak ugyanakkor nem is csak a hídon volt lehetőségük a véleménynyilvánításra, hanem a Gellért-hegy tövében is, rendőri védelem alatt, közvetlenül a felvonulás közelében, ahol senki sem fojtotta beléjük a szót, és a felvonulók is értesülhettek az ő álláspontjukról.

A demokratikus szükség ilyenkor az, hogy a Pride-felvonulás is, és a szélsőjobboldali, buta és homofób ellentüntetés is egyszerre megvalósulhasson, méghozzá “within sight and sound”, azaz látó- és hallótávolságon belül. Nos, a 30. Budapest Pride-on ezzel nem volt gond. A demokrácia az ilyen helyzetekben él.

A versengő alapjogok között a kölcsönös biztosítási és korlátozási kényszerek sűrűjében nem könnyű egyensúlyban maradni.

A rendőrség vitathatatlan érdeme, hogy nem hagyta, hogy a nácik ellehetetlenítsék a felvonulást, de azt hagyta, hogy az ellenvéleményüket eljuttathassák a felvonulókhoz. A felvonulás szervezőinek és annak a mérhetetlen sok embernek, aki részt vett benne, pedig az az érdeme, hogy még egy olyan autokráciában is, amelyik törvénnyel akarja betiltani a Pride-ot, sikerült olyan helyzetbe hozni a rendőrséget, hogy az ne is akarja megakadályozni a felvonulást és a résztvevők szabad vonulását és véleménynyilvánítását.

Ezért nem volna helyes az sem, ha a rendőrség utólag szabálysértési eljárás alá akarná vonni a résztvevőket. A felvonulás nem valósított meg semmit, ami előzetes tiltás indoka lehetett volna. A felvonulás nem járt a közbiztonság vagy a közrend közvetlen, szükségtelen és aránytalan mértékű sérelmével, illetve mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével. A felvonulás békés volt, a felvonulók békések voltak, így nincs alkotmányos, alapjogi indoka annak, hogy utólag szankcionálják őket. Azzal a puszta részvételt, az alapjoggyakorlást magát szankcionálnák. Egy demokratikus rendőrség ilyet nem tenne.

Amennyiben mégis megtennék, keresd a budapestpride.hu/jogsegely oldalon a mintabeadványokat és jogorvoslati segédleteket, amelyeket a jogvédő szervezetek – az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért jogászai – bocsátanak a megbírságolt résztvevők rendelkezésére, vagy írj a jogsegely@budapestpride.hu email-címre.

• „Következményeket” ígért a sértett iskolaigazgató, amikor egy szegény roma család jobb intézménybe akarta átíratni a jótanuló gyerekeit.

• Ezután az iskola nem fogadta el a gyerekek betegségének orvosi igazolását, emiatt az amúgy is nehéz helyzetben élő szülőket többszázezer forintra büntették, és megvonták tőlük a családi pótlékot is.

• A jogsértő bosszú a család szétszakításával, a szülők bebörtönzésével és a gyerekek állami rendszerbe kerülésével fenyegetett.

• A TASZ segítségével egy évnyi keserves küzdelem után végül a bíróságon nyert a család, de mi lett volna, ha nincs, aki melléjük álljon?

A TASZ legújabb sikertörténetének főszereplője egy nyolcfős roma család, akik egy vidéki városban élnek mélyszegénységben, mégis rengeteg eltökéltséggel. A hat gyerek közül a legkisebb másfél éves, a legnagyobb már kamasz. A szülők 2024 tavaszán úgy döntöttek: gyerekeik jövője fontosabb annál, mint hogy beletörődjenek a szegregált oktatásba. Át akarták őket íratni egy másik iskolába, abba, amelyikben valódi esélyt láttak arra, hogy a jó képességű, jól tanuló gyerekek minőségi oktatáshoz jussanak, hogy ne ragadjanak bele abba az igazságtalan rendszerbe, amely már a rajtvonalnál megszabja, hogy meddig juthatnak.

A gyerekek akkori iskolájának igazgatója viszont nem örült a szülők döntésének. Azt mondta, „meglesznek a következményei”, ha tényleg elviszik a gyerekeket az iskolából. A szülők ekkor persze még nem hitték, hogy ezt szó szerint kell érteniük.

Igazolt hiányzásokból kreáltak szabálysértési ügyet

Néhány hónappal később, már a tanév vége felé, a család összes tagját ágynak döntötte egy vírusos fertőzés. A gyerekek 11 napot hiányoztak, de nem azért, mert nem akartak iskolába járni, hanem mert egyikük sem volt olyan állapotban, hogy közösségbe mehessen.

Az anya a szokásoknak megfelelően kikérte az orvosi igazolásokat, amiket a legnagyobb lány másnap be is vitt az iskolába. Két testvér igazolását elfogadták, a másik kettőét viszont nem. Az osztályfőnökök azt állították: már lezárták a KRÉTA-rendszert, nem tudják bevinni az adatokat. Ez nyilvánvalóan nem volt igaz, hiszen akkor még az év végi jegyeket sem rögzítették, és a másik két gyerek esetében épp ugyanazt az igazolást elfogadták, ugyanattól az orvostól, ugyanabban az időszakban.

De ez nem a rendszer működési zavara volt, hanem az igazgató bosszújának az első lépése.

Néhány héttel később a család két levelet is kapott. Az egyik arról szólt, hogy két gyerekük után felfüggesztették a családi pótlékot. A másik pedig arról tájékoztatta őket, hogy az egyik gyerek ügyében szabálysértési eljárás is indult a szülők ellen és pénzbírságot szabtak ki rájuk. Majd hónapokkal később, decemberben derült csak ki, hogy a másik gyerek ügyében is elindult a szabálysértési eljárás, csak mivel azt a levelet nem kapták meg a szülők és minden lehetséges jogorvoslat határideje már lejárt, ezért a pénzbírságot elzárásra változtatta volna át a bíróság.

Az egyik ügyben 52 ezer, a másikban 65 ezer forintra bírságolták a szülőket – fejenként. Ez összesen 234 ezer forintot jelentett egy olyan családnak, ahol minden fillér számít.

Mindezt úgy, hogy a gyerekek valóban betegek voltak, a szülők pedig bemutatták az orvosi igazolásokat.

A szülők kétségbeesetten keresték meg a TASZ ingyenes jogsegélyszolgálatát. Lehetetlen helyzetbe kerültek: az amúgy is szűkölködő család anyagi helyzetéhez képest elképesztően magas, befizethetetlen bírságokat szabtak ki rájuk, és ha ezt nem fizették volna be, elzárásra változtatták volna a büntetésüket. Attól tartottak, hogy mivel a bírságot nem tudják befizetni, mindkét szülőnek börtönbe kell vonulnia, ami miatt a gyermekeiket is elveszíthetik.

A segítségünkkel a család megpróbálta újra megszerezni az orvosi igazolásokat, de kiderült: a vidéki háziorvosi rendelőben az elektronikus rendszer gyakran nem működik, csak helyettesítő orvosok látták el ebben az időszakban a körzetet, az asszisztensek egy kockás füzetben vezetik a hiányzásokat, amit nincs mindig idejük az elektronikus rendszerben is rögzíteni. Így utólag mindössze 3 napról tudtak igazolást kiállítani, amivel lehetetlen volt bizonyítani, hogy valójában 11 napig voltak otthon betegen a gyerekek.

Ebben az ügyben győztünk, de mennyi lehet még?

A bíróság végül három tárgyalást tartott, hat tanút hallgatott meg, és pontosan egy évvel az iskolai hiányzások után megszüntette az eljárást, mivel sehogy sem lehetett bizonyítani, hogy a szülők valóban szabálysértést követtek volna el. Sőt, a bíróság szerint az ügy jóval túlmutat a TASZ ügyfelein:

az oktatási és egészségügyi rendszer hibái, valamint a rendőrség hanyagsága mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy kiszolgáltatott család hónapokon át küzdjön az igazáért – miközben végig ott lebegett felettük a legsúlyosabb következmény árnya: a szülők elzárása, és vele együtt a gyermekeik elvesztése.

A szülők végül nyertek. De csak azért, mert volt erejük végigmenni ezen az úton, és mert nem maradtak egyedül. Mi ott voltunk mellettük.

Ez az ügy megmutatja, mi történik akkor, ha egy iskolaigazgató a hatalmát arra használja, hogy megtorolja a neki nem tetsző szülői döntést. És azt is, hogy milyen nehéz egy kiszolgáltatott családnak bizonyítani az igazát, ha a rendszer minden szintjén falakba ütközik. Arra is rámutat, hogy mennyire értelmetlen és túlzó büntetés jár azért, ha egy nehéz sorsú családban a gyerekek pár napig betegség miatt otthon maradnak, hiszen ezzel a szüleik börtönbe vonulását, családjuk szétszakítását, és teljes anyagi összeomlást is kockáztatnak.

Sajnos azt is tudjuk, hogy nem ők az egyetlen család Magyarországon, akik ilyen értelmetlen szabálysértési eljárásnak vannak kitéve. Viszont az érintettek túlnyomó többsége nem talál jogi támaszt, egyedül marad a kiszolgáltatottságában.

Mi azért dolgozunk, hogy ezek a családok ne maradjanak magukra. Ezért készítettük el a szabálysértési eljárásokról szóló, közérthető tájékoztatónkat. Ezért működtetjük az ingyenes jogsegélyszolgálatunkat. Hogy legyen, aki azt mondja: elég volt.

Mindehhez azonban pénzre van szükségünk. Állj mellénk, hogy a következő kétségbeesett család se maradjon egyedül. Támogasd a TASZ-t, hogy újra és újra végigküzdhessük ezeket az igazságtalan ügyeket!

Vinnai Edina

Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Program, szakértő

• Hamarosan szavaznak a törvényről, amellyel a kormány bárkit kiszoríthat a nyilvánosságból – a sajtót, a civileket, a kritikus véleményeket.
• A javaslat tartalmát még sok kormánypárti politikus sem ismeri, miközben az egész társadalmat érinti.
• A TASZ egyik munkatársa személyesen keresett fel egy fideszes önkormányzati képviselőt, hogy elmondja: ez a törvény félelmet kelt benne.
• Egyetlen ilyen beszélgetés nyilván nem tesz csodát, de lépés lehet egy szétszakított ország gyógyítása felé.

Kevesebb mint két hét múlva várhatóan elfogadják azt a Putyini mintára készült törvényt, amellyel a kormány bárkit ellehetetleníthet – civil szervezeteket, sajtót, piaci szereplőket –, akit ki akar szorítani a nyilvánosságból.

Én pedig épp egy fideszes önkormányzati képviselő irodájában ülök, és arról beszélek neki, hogy félek. De hogy jutottam el idáig?

Ez a törvény bennünket is érint. Ha nem dolgozhatunk, nem tudunk évente több ezer embernek jogi segítséget adni.

Hiába nagy a törvénytervezet elutasítottsága, a kormány és a javaslatot beterjesztő képviselők láthatóan nem rettenek ettől vissza. Zártak, és magabiztosan viszik végig a korlátozó szándékot.

Közben viszont azt is érzékeljük, hogy a rendszer, ami emberekből áll, repedezik. Nem csak miniszterek és országgyűlési képviselők alkotják, hanem például több ezer fideszes önkormányzati képviselő is, akik elérhetők a saját településeinken, kerületeinkben. Nem ők hozzák a törvényeket, de a társadalmi feszültségeket ők is érzik. A hatalomhoz pedig sokkal közelebb állnak. Velük érdemes lehet beszélni.

Én is ezt próbáltam meg. Az esetemben több kormánypárti képviselő is szóba jöhetett volna, ezért utánanéztem, ki tűnik nyitottnak, emberileg megbízhatónak, olyannak, akitől akár megvennék egy autót. Végül tőle kértem egy időpontot. A telefonban még nem árultam el, miről szeretnék beszélni. Nem is tudtam, hogy később írni fogok erről. (Ezért is írom név nélkül ezt a beszámolót. Azt gondolom, hogy az ő esetleges leleplezése pont azt romobolná le, amit építeni igyekeztem.)

A beszélgetés reggelén eldöntöttem, hogy őszinte leszek. Azzal kezdtem: számomra ez a törvény, és az, ahová a közélet jutott, félelmetes. A képviselő végighallgatott. Nem vágott közbe, nem próbált meggyőzni. Látszott, hogy ő is zavarban van – ahogyan én is. Egyetértettünk abban, hogy a polarizáció rossz, mégis mindent áthat.

A törvényről viszont nem tudtunk mélyen beszélni. Úgy tűnt, valóban azt hiszi, hogy az „átláthatósági törvény” technikai jellegű. Nem tudta, pontosan mit tartalmaz.

És nem ő az egyetlen. A Fidesz politikusainak és szavazóinak jelentős része sincs tisztában a javaslat részleteivel és valódi hatásaival, nyilván nem véletlenül.

Aki szeretné egy fideszes ismerősének - vagy akár hozzám hasonlóan a helyi kormánypárti képviselőjének - elmagyarázni, hogy miről is van szó, annak ajánlom Dezső András útmutatóját.

Ezt még egy fontos szemponttal egészíteném ki: gyakori vád, hogy a civileket külföldről támogatják. Ami igaz, de egyáltalán nem úgy, ahogy a propaganda sugallja. A TASZ-t is támogatják külföldi magánalapítványok, például olyan gazdag emberek, akik fontosnak tartják azokat az értékeket, amelyeket mi képviselünk. Az a céljuk, hogy tudjunk magyar embereknek segíteni.

Magyarországon nem igazán akad olyan filantróp milliárdos, aki emberi jogi munkát finanszírozna. Ezért ilyen mértékű támogatás itthonról egész egyszerűen elképzelhetetlen.

Mi a fideszes képviselővel nem jutottunk el oda, hogy érdemben vitassuk meg, miért árt ez a törvény minden magyar állampolgárnak. De ez nem baj. A baj az, hogy ma már szinte lehetetlen demokratikus keretek között együtt élni, mert nem vitapartnert, hanem ellenséget látunk a másikban. Ez a polarizáció nem véletlenül alakult ki, de nem is oldható meg harccal, most gyógyításra van szükség.

Abban egyetértettünk a képviselővel, hogy több ilyen személyes találkozásra lenne szükség. Kezet fogtunk, és mosolyogva váltunk el. Nem tudom, ő mit érzett ez után a feszültségekkel teli beszélgetés után, de én könnyebb szívvel jöttem el.

Nem kell, hogy már az első beszélgetés eredményt hozzon. Elég, ha egy olyan emberrel ülünk le, aki – ha akar – közvetlenül tudja jelezni a hatalom felé, hogy a környezetében sokan félnek, bizonytalanok, kiszorítva érzik magukat.

Mert a hatalom döntései nem elvont intézményeket érintenek, hanem embereket. Embereket, akiknek arca és hangja van. Akikkel kezet lehet fogni.

Meg kell mutatnunk, hogy mindannyian méltósággal bíró polgárok vagyunk. Mert ha ez elfelejtődik, akkor vagy szavazógéppé, vagy célponttá silányulunk a hatalom szemében. Ez ellen csak személyes kapcsolatok építésével lehet tenni. Mert több köt össze, mint ami elválaszt.

És nem érdemes azt várni, hogy egy ilyen beszélgetés azonnal megváltoztat valamit. Inkább tekintsünk rá úgy, mint egy apró, de fontos lépésre a mesterségesen szétszakított társadalom gyógyításában.

Ehhez nyitottság kell. Készen kell állnunk arra, hogy engedjünk a saját meggyőződésünkből, és közös pontokat keressünk, mert biztosan vannak. Ne győzni akarjunk, mert akkor ellenfelek leszünk. És ne bűnbakokat keressünk, hanem azokat a szándékokat, amelyek – ha máshogyan is – de bennünk mind ott vannak.

Mert végső soron ugyanazt akarjuk: egy élhetőbb, igazságosabb világot, nekünk és a gyerekeinknek.

Hosszú ideje nem volt ennyire érezhető: valami megmozdult ebben az országban. És nem csak azokban, akik régóta próbálnak tenni a szabadságért, hanem végre azokban is, akik eddig hallgattak. Már a legnagyobb színpadokon is megszólalt az ellenállás hangja. Először Krúbi biztatta tüntetésre a Facebook-követőit, aztán a múlt hétvégén még több népszerű hazai zenész üzent a koncertjén: Caramel, a Halott Pénz, a Carson Coma és a Quimby frontembere, Kiss Tibi is egyértelműen nemet mondtak a rendszer gyűlöletkeltő politikájára. A közönség pedig velük együtt kiáltott.

Mintha egyszerre több irányból is megindult volna a repedés: azok is, akik eddig csendben szolgálták a rendszert, most elkezdtek kilépni az árnyékból:

• A KDNP egyik alelnökségi tagja azért mondott le, mert elfogadhatatlannak tartja Semjén Zsolt stílusát.
• Egy másik KDNP-s politikus az alpolgármesterségről mondott le Sümegen, sőt feljelentést is tett a helyi kormánypárti vezetést érintő korrupciógyanús ügyekben.
• Egy rendőr őrmester nyilvánosan követelte Rétvári Bence államtitkártól, hogy ne használja propaganda célokra a róla készült fotót – ezért később fegyelmi eljárás indult ellene.
• Szentendrén pedig tüntettek annak a rendőrnek a lefokozása ellen, aki intézkedett egy Magyar Péter-rendezvényt megzavaró megafonos exlelkésszel szemben.

Ezek az emberek nem forradalmárok. De felemelték a fejüket, és kimondták, amit gondolnak – még akkor is, ha ez korábban elképzelhetetlennek tűnt.

A TASZ-nál 1994 óta dolgozunk azon, hogy Magyarország egy szabad, egyenlő és bátor ország legyen. Szerintünk ez a három cél egymástól nem elválasztható. Csak a szabad és bátor polgárok közössége tud tenni az egyenlőségért, és csak az egyenlő és szabad polgárok számára könnyen elérhető a bátor kiállás.

Az elmúlt tizenöt évben azonban elveszett a szabadság, és nem jutottunk közelebb az egyenlőséghez. Ezért van most óriási szükség a bátorságra.

A rendszer sokáig zártnak, egységesnek tűnt, nem engedett belátást az esetleg korábban is létező egyet nem értésekbe. Most viszont láthatóvá vált, amit mi a saját munkánkban is érzékelünk: egyre több a kibeszélés, a szabadkozás, a kettős beszéd. Budapesten, valamint Debrecenben, Miskolcon és Pécsett – a TASZ Regionális Programjának városaiban – is találkozunk olyan kormányzati tisztviselőkkel, rendőrökkel, bírákkal, szociális dolgozókkal, akik belülről élik meg az elmozdulást, és most már el is kezdték kimondani azt, amit eddig csak gondoltak.

Sokáig az emberek inkább a kiszámítható megélhetést tartották szem előtt, mintsem hogy szabadon kiálljanak az elveikért. Most úgy tűnik, ez az egyensúly változik. Nem a legutóbbi törvényjavaslat volt az első, ami erkölcsi szempontból átlépett egy határt – sajnos láttunk már ilyet. Ami most új, az az, hogy egyre kevésbé tűnik stabilnak a hatalom pozíciója.

Az emberek elkezdték érezni: nem biztos, hogy a lojalitás jelenti a biztonságot. Lehet, hogy ezt ma már épp az autonómia szolgálja.

A hatalom eddig áthatolhatatlannak tűnő fala csak akkor omlik le, ha nem állítjuk meg a repedések terjedését. Tudjuk, hogy ez nem könnyű. Nehéz évtizedes hallgatás után megszólalni. Nehéz a leszegett tekintetet felemelt hangra cserélni. És nehéz félretenni a múltbeli szerepek miatti morális ítélkezést is. Mégis ezt kell tennünk, ha változást akarunk.

Ezért is fontos, hogy támogatást adjunk azoknak, akik most végre mernek kiállni. Bátorságot adni nekik, és közben felismerni: attól, hogy valaki eddig hallgatott vagy a rendszer részeként dolgozott, még lehet most szövetséges. Még akkor is, ha korábban – akár a saját meggyőződésével szemben – segített felépíteni azt a falat, ami a magyar társadalmat körbezárta. Ezért fontos, hogy odaforduljunk hozzájuk, és megerősítsük őket abban, hogy ma már van értelme kiállni a szakmai álláspontjukért és a lelkiismeretükért – akkor is, ha ez szembe megy a vezetőik akaratával.

A TASZ már az elmúlt években is kiállt olyan kormányzati tisztviselők mellett, akiket a véleményük, a szakmai meggyőződésük vagy az igazság melletti kiállásuk miatt távolítottak el. És ezt a jövőben is meg fogjuk tenni. Támogatást nyújtunk azoknak, akikben most erősödik a szakmai függetlenség és az erkölcsi felelősségvállalás igénye. Bárhol is dolgoznak a rendszerben, ha a véleményük kimondása miatt hátrány éri őket, a TASZ ott lesz mellettük.

Hiszünk abban, hogy a következő egy évben sok ilyen bátor ember fog megszólalni. De tudjuk: a bátorság csak akkor tud valódi változást hozni, ha van tere és táptalaja az egyenlőségnek és a szabadságnak is.

Szabó Attila, a TASZ jogsegélyszolgálatának koordinátora

A TASZ azok mellett áll, akik ma kockázatot vállalnak, mert ki mernek állni az igazukért. Azért próbálja a kormány Putyint idéző eszközökkel elhallgattatni a munkánkat, mert fél attól, hogy elveszíti a hatalmát.

Most rajtad a sor.

Légy bátor. Szólalj meg. Szerveződj! És buzdíts erre másokat is, hogy a repedések ne álljanak meg, hanem végleg beszakadjon az a fal, amely fogva tartja az országot! Támogasd a TASZ-t, hogy folytathassuk.

„Itt nincs olyan felnőtt, aki ellen ne indult volna végrehajtás” – osztotta meg velünk az egyik közösségi vezető egy észak-magyarországi faluból. Azóta mi is tudjuk, ez nem túlzás. Ott ez a valóság, amit nem a külvilág okoskodása old meg.

A TASZ Roma Jogtudatosító Programját (RJP) öt éve indítottuk el, és azóta rengeteg mindent tanultunk. Elsősorban azt, hogy mit nem látunk, amikor ilyen nagy távolságból akarunk segíteni.

Sokáig úgy gondoltuk, hogy ismerjük azokat a jogi problémákat, amelyekkel a mélyszegénységben élő vidéki roma közösségek küzdenek. Aztán kiderült, hogy amit mi jogvédelmi kérdésnek látunk, az sokszor csak a jéghegy csúcsa. Ezért döntöttünk úgy, hogy szerepet cserélünk: nem mi határozzuk meg, milyen ügyekkel kellene a romák érdekérvényesítése során foglalkozni, hanem bevonjuk a közvetlen érintetteket. Az RJP lényege, hogy a helyi közösségi vezetők mondják meg, mi számít problémának, és ők segítsenek megtalálni a megoldásokat is.

Így derült ki például az, hogy van több olyan észak-magyarországi falu, ahol végrehajtási eljárás folyik gyakorlatilag minden ott lakó ellen. Ez a példa világosan megmutatja, milyen kiterjedt problémáról van szó – amely kiterjedtsége ellenére a társadalom többsége számára szinte teljesen láthatatlan.

A végrehajtások tömeges jelenléte mellett az RJP révén más, hasonlóan súlyos, elsősorban a romákat és a mélyszegénységben élőket érintő problémák is láthatóvá váltak: lakhatási válság, diszkriminatív intézményi gyakorlatok, a közszolgáltatásokhoz való egyenlőtlen hozzáférés, hogy csak néhányat említsünk. Ezek a problémák az érintettek számára gyakran leküzdhetetlennek tűnnek – részben az információhiány, részben a társadalmi elszigeteltség és a védelmet nyújtó közösségek hiánya miatt.

Nem a divatos megoldásokban, hanem a helyi tapasztalatokban hiszünk

Erre a problémára igyekszik válaszokat kínálni az RJP, amelynek keretében jelenleg hét észak-magyarországi település roma közösségi vezetőivel dolgozunk együtt.

Az RJP résztvevői abban hisznek, hogy a valódi szakértők maguk az érintett közösségek. A mi feladatunk az, hogy támogassuk őket abban, hogy saját tapasztalataikra és tudásukra építve – azt megerősítve és szükség esetén kiegészítve – képesek legyenek kiállni magukért. Nem „exportált” megoldásokat viszünk, hanem olyan közösségi tanulási folyamatokat támogatunk, amelyek lehetővé teszik, hogy a helyben élők egymást segítve találjanak kiutat a problémáikból.

Ahogy Makula Réka, a program egyik mentora mondja:

„Ha valaki bajban van, a másik elmondja, ő hogyan járt, mit tanult belőle. Ettől lesz közösség a közösség.”

Apró sikerek, valódi változások

Az elmúlt fél évben több mint 50 helyi tudásátadó alkalmat tartottak a program résztvevői, és több mint 100 konkrét ügyben segítettek. Ilyen kisléptékű, de az érintettek szempontjából életmentő eredményeink voltak:

• sikerült elhalasztani egy kilakoltatást,
• csökkenteni egy igazságtalanul kiszabott bírságot,
• megszerezni egy jogos, de eddig elérhetetlen támogatást.

Az RJP nemcsak abban segít, hogy valaki jogi úton érvényt szerezzen az igazának. Ennél többről szól: arról, hogy megerősítse a közösségeket, és elérhetővé tegye számukra azt a tudást, amire szükségük van ahhoz, hogy kiálljanak magukért. Nem az a célunk, hogy minden problémát mi oldjunk meg, hanem az, hogy segítsünk olyan közösségi tudást kialakítani, amivel az érintettek maguk tudnak kiállni az igazukért, és hosszú távon is változást elérni. Nem bírósági ítéletekben bízunk elsősorban, hanem a közösség erejében.

És ha jól csináljuk, reméljük idővel egyre kevésbé lesz ránk szükség.

Balázs Anna, a TASZ szakértője

A projekt az Európai Unió "Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.

• Ügyfelünk, Anikó otthon ápolja súlyosan beteg kislányát, és ezért jogosult a gyermekek otthongondozási díjára, azaz a GYOD-ra.
• Mégis felszólították, hogy fizessen vissza több mint hárommillió forintot, csak mert egy költözés után nem jelentette be másodszor is, hogy megváltozott a lakcíme.
• A kormányhivatal mindenféle utánajárás nélkül állapított meg rosszhiszeműséget, miközben Anikó pontosan ugyanúgy gondozta a lányát az új lakcímen, ahogy tette azt korábban.
• Ez az ügy nem csak Anikóékról szól, az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy miközben a GYOD összege nőtt, a hozzáférés egyre szigorúbb lett.

Anikó háromgyermekes édesanya. Legidősebb lánya, Mira 12 éves, Prader-Willi szindrómával él, ami egy ritka genetikai betegség. Mira sosem érzi magát jóllakottnak: ha nem figyelnek rá, bármilyen ételt elfogyaszt. „Volt, hogy a borsot vagy a vajat ette meg magában. Neki mindegy, mert mindig éhes” – mondja Anikó, aki minden napját lánya felügyelete és fejlesztései köré szervezi. A külön diéta, a terápiák, az otthoni állandó jelenlét nemcsak érzelmi, de anyagi értelemben is komoly teher. A GYOD ezt tudja enyhíteni.

Ez a támogatás azonban 2024 szeptemberében hirtelen megszűnt, sőt, Anikót egyévi ellátás, több mint hárommillió forint visszafizetésére kötelezték.

A kormányhivatal indoklása szerint Anikó rosszhiszemű volt, mert nem jelentette be, hogy megváltozott a lakcíme. Pedig Anikó bejelentette a költözést, csak nem a támogatást kezelő osztálynak, hanem egy másik ügyintézőnek, ugyanazon hivatalon belül. A lakcímváltozás ráadásul nem érintette a támogatásra való jogosultságát: ugyanúgy otthon folytatta a gondozást, csak egy faluval arrébb. A kormányhivatal mégis automatikusan, bizonyítás nélkül rosszhiszeműséget állapított meg, és visszafizetést követelt.

A hivatal és a fizetős ügyvédek nem segítettek, de a TASZ igen

Anikó épp otthon volt a férjével, amikor megérkezett a postás ajánlott levéllel. A kormányhivatal határozatában az állt, hogy több mint hárommillió forintot kell visszafizetnie.

„Először sokkolt. Ültem a konyhában, és nem hittem el, amit olvasok” – emlékszik vissza. Azonnal felhívta az ügyintézőt, de nem kapott érdemi választ, csak annyit, hogy a döntés végleges. Hétvégén már ügyvédeket keresett, a következő héten két irodában is járt személyesen, de segítséget így sem kapott.

„Azt mondták, ez a határozat jól meg van írva, nincs mit tenni ellene. Ajánljam fel a kormányhivatalnak, hogy ha a felére csökkentik az összeget, akkor azt egyben kifizetem”.

Anikó azonban hajthatatlan volt, nemcsak azért, mert esélytelen lett volna, hogy ekkora összeget egyben befizessen. „Ez elvi kérdés: miért fizessek vissza olyat, ami jogosan járt nekünk?” Végül a kormányhivatallal abban állapodtak meg, hogy részletekben törleszt: most havonta 50 ezer forintot kell befizetnie.

Annak ellenére, hogy miután tavaly szeptemberben elvették tőle a támogatást, októbertől újra megigényelte, és ismét meg is kapta az illetékes járási hivataltól a GYOD-ot, hiszen továbbra is jogosult rá.

„Így most tudjuk fizetni a részleteket, de inkább a gyermekeimre költeném ezt a pénzt, minthogy az állam feneketlen kútjába dobáljam bele.”

Miután sem a hivatalban, sem a felkeresett ügyvédeknél nem talált segítséget, Anikó eljutott a TASZ ingyenes jogsegélyszolgálatához. Itt már az első beszélgetés után megkönnyebbült, először érezte azt, hogy valaki valóban megérti a helyzetét, és kész kiállni mellette.

Az ügyét bíróságra vittük, ahol Anikót a TASZ megbízásából Bagdi Katalin ügyvéd képviseli. A célunk az, hogy kimondják: Anikó nem volt rosszhiszemű, a támogatás pedig az új lakcímén is jogosan járt neki, így nem indokolt a visszafizetés sem.

Ez nem csak Anikóékról szól

Azért vállaltuk el Anikó képviseletét, mert meggyőződésünk, hogy az államnak nem üldöznie, hanem támogatnia kell azokat, akik a legnagyobb terhet viselik, köztük azokat az anyákat, akik súlyosan beteg vagy fogyatékos gyermeküket otthon ápolják.

A gyermekek otthongondozási díjára nem kegyként kell tekinteni, hanem elismerésként, annak elismeréseként, hogy ezek a családok olyan munkát végeznek, amit az állam máshogy nem tudna ellátni.

Mégis, az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy miközben a GYOD összege nőtt, a hozzáférés egyre szigorúbb lett. A kormányhivatalok egyre gyakrabban próbálják visszavonni a támogatást, és mint látjuk még automatikusan visszafizetésre is köteleznek. Teszik ezt ráadásul anélkül, hogy valóban megvizsgálnák az eset körülményeit.

Ez nemcsak jogilag problémás, hanem embertelen is.

A törvény világosan kimondja: csak az kötelezhető visszafizetésre, aki rosszhiszeműen, jogosulatlanul vette igénybe a támogatást. A rosszhiszeműség megállapításához azonban alapos vizsgálatra van szükség, nem lehet pusztán egy adminisztratív mulasztásra hivatkozva milliós összegeket visszakövetelni.

A hatóságok azonban sokszor úgy tesznek, mintha az állampolgárnak kellen bizonyítania a saját ártatlanságát, holott ez épp fordítva van.

Anikó története nem kivétel, hanem példa. Példája annak, hogyan bánik az állam azokkal, akik a leginkább ki vannak szolgáltatva. De példája annak is, hogy van lehetőség kiállni az igazságtalansággal szemben.

A TASZ azok mellett a szülők mellett áll, akiktől az állam mondvacsinált, bürokratikus okokkal próbálja elvenni azt, ami jogosan jár nekik. Most pontosan ezt a munkát bélyegezné meg a kormány új törvényjavaslata,

mintha nem az ártana a magyaroknak, ha a legkiszolgáltatottabb embereket bünteti a rendszer, hanem az, hogy van, aki melléjük áll és képviseli őket.

A hatalom fél, ezért akar ránk ijeszteni, de mi nem hátrálunk meg. Minden tudásunkkal és eszközünkkel azon dolgozunk, hogy folytathassuk a munkánkat, és közben egy pillanatra sem engedjük el ügyfeleink kezét. Jogsegélyszolgálatunk továbbra is működik, és segítünk, ahol csak tudunk.

Ehhez azonban szükségünk van rátok is. Most még biztosan fel tudod ajánlani nekünk adód 1%-át, és amíg lehet, pénzbeli adománnyal is segíthetsz minket.

A kormány retteg a hatalom elvesztésétől: a keddi törvényjavaslatuk is erről szól, nem a szuverenitás védelméről.

A hatalom fél a nyilvánosságtól, fél a kritikától, fél attól, hogy nem kontrollálhat mindent. Ezért listáz. Ezért fenyeget. Ezért akarja engedélyhez kötni a közéleti részvételt.

A veszélyt a magyar szuverenitásra nem mi jelentjük, amikor a hatalmat kritizáljuk, hanem az az állam, amelyik a polgárok befizetett adóját hazugságok terjesztésére, ellenfeleinek elhallgattatására, gyűlöletkeltésre és az ország megosztására fordítja.

Ez nem példa nélküli, láthattuk Oroszországban, ahogy Putyin is sorra darálta be a kritikus, tőle független hangokat, mert az autoriter vezetők nem akarnak valódi választásokat.

Orbánék javaslata sem védeni akar, hanem uralni. A célja nem az átláthatóság, hanem az, hogy csak az beszélhessen, aki nem zavarja a rendszert. Hogy aki kérdez, az ellenség legyen. Akit támogatnak, az gyanús. Aki nem hallgat, az veszélyes.

Ez nem védelem, ez rettegés. Egy olyan rendszer rettegése, amely már nem bízik sem a saját polgáraiban, sem önmagában, csak a csendben.

Mi nem maradunk csendben.

A kormány bekényszeríthet minket a föld alá, de azt az elkötelezettséget és hitet, amivel védjük a legkiszolgáltatottabb magyar emberek jogait is, nem vehetik el tőlünk. Taszosnak lenni hivatás, mindegy hol és hogyan működünk, mi mindig hinni és tenni fogunk a bátor, egyenlő és szabad országért.

Minden tudásunkkal, minden eszközünkkel azon dolgozunk, hogy biztosítsuk a működésünket, miközben az ügyfeleink kezét sem engedjük el: továbbra is elértek minket az ingyenes jogsegélyszolgálatunkon keresztül.

Mindez csak veletek, a szövetségeseinkkel együtt sikerülhet. Szükségünk van további adományokra: idén még biztosan támogathatsz minket az adód 1%-ával, és a törvény elfogadásáig biztos, hogy pénzbeli adománnyal is segíthetsz minket.

Dojcsák Dalma, a TASZ ügyvezető igazgatója

Az elmúlt hetekben a fél ország azt találgatja, hogy milyen jogi eszközökkel rukkolhat elő a hatalom (nevezzük így a kormány-kormánypártok-parlamenti többség együttesét) annak érdekében, hogy a következő országgyűlési választásokra bebiztosíthassa a most megingott pozícióját.

Az ötleteknek lassan csak a fantázia szab határt. Jöhetnek újabb, a kormánypártoknak kedvező, egyoldalú választási szabálymódosítások, ahogy már megszokhattuk? Előrehozott választás, vagy éppen a választások elhalasztása? A választási eredmények megsemmisítése? A fő kihívó ellehetetlenítése, politikusok “levétele a sakktábláról”? Vagy éppen ezek kombinációja?

Bárhogy is lesz, a találgatásokból jól látszik: a társadalom jelentős része már nem hisz abban, hogy a kormánypártok önként átadnák a hatalmat, ha elveszítenék a választást.

Az elmúlt napok eseményei ráadásul azt igazolják, hogy van alapja ezeknek a találgatásoknak. Két ügy is rámutat arra, hogy a hatalom a képviselők korlátozásán keresztül tervezi csorbítani a választói akaratot, ez pedig akár a következő választásokra is kihatással lehet.

Kitiltott és 10 millióra büntetett képviselők

Kezdjük a momentumos képviselők és Hadházy Ákos ügyével. Ők füstgyertyákkal tiltakoztak azon a parlamenti ülésen, ahol elfogadták a gyülekezési jog korlátozásáról (amely a Pride ellehetetlenítésére irányul) és az arcfelismerő rendszerek kiterjesztéséről szóló törvényt. Már ekkor sejthető volt, hogy komoly szankciókra számíthatnak Kövér László házelnöktől és a kormánypárti többségtől. A törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy a rendbontó képviselőket nemcsak pénzbírsággal sújtsák, hanem akár ki is tiltsák a parlamentből – kivéve a szavazásokat.A döntés pedig meg is született: a képviselőket hetekre kitiltották a parlamentből és összesen több mint 80 millió forint bírságot kaptak.

Egy ilyen döntés hatásai egészen mélyrehatóak, ez nemcsak a képviselőket, hanem a választókat is súlyosan érinti. Magyarországon a képviseleti demokrácia alapja, hogy az emberek az általuk választott képviselőkön keresztül érvényesíthetik az akaratukat a törvényhozásban vagy az önkormányzatokban. Ezért a képviselők mindenfajta korlátozása a választópolgárok, az ő akartuk korlátozása - és éppen ezért illeti meg az átlagosnál sokkal szélesebb körű szólásszabadság is a képviselőket.

Ha egy képviselőt kizárnak a munkából, azzal az ő választóinak a szavát némítják el a parlamentben.

Hiába lehet azt mondani, hogy a szavazásokon így is részt vehet a kitiltott képviselő, a parlamenti munka ennél sokkal több: viták, egyeztetések, bizottsági munka, kérdések, azonnali kérdések és interpellációk is ide tartoznak. Egy kétharmados, gyakorlatilag minden kompromisszumot és ellenzéki javaslatot elutasító kormánypárti többség mellett éppen a szavazáson való részvétel kizárása okozná a kisebb sérelmet a képviselőnek és a választónak, persze, az ugyanúgy Alaptörvény-ellenes lenne.

A kitiltás emiatt egy időleges és részleges mandátum-vesztés.

A brutális pénzbírság pedig közvetetten alkalmas lehet arra, hogy a népképviseletben szintén alapvető fontosságú pártokat ellehetetlenítsék. Gyakori ugyanis, hogy a pénzbírságot - legalább részben - a pártkasszából fizetik. Ennek viszont a párt más tevékenységei látja kárát.

Tehát a pénzbírság sem elsősorban a képviselők egyéni egzisztenciális helyzetét érinti, hanem annak a lehetőségét szűkíti, hogy meg tudják jeleníteni azt, amit a választóik elvárnak tőlük.

A "Lex Magyar"

A másik, nagy figyelmet kiváltó a TISZA Pártot – és különösen Magyar Pétert – érinti, de más Európai Parlament képviselőket is sújthat. A parlamenti többség ugyanis elfogadta az EP-képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről szóló jogszabályt, amely kötelezővé teszi számukra a magyar országgyűlési képviselőkéhez hasonló vagyonnyilatkozat-tételt. Ez az úgynevezett "Lex Magyar". Aki ezt elmulasztja, vagy szándékosan hamis adatot közöl, azt a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megfoszthatja a mandátumától.

A vagyonnyilatkozatok fontos eszközei lehetnének a korrupció elleni küzdelemnek – ha valóban komolyan vennék őket. De a jelenlegi módosítás nem erről szól.

A döntés jogát ugyanis az NVB kapta meg, amelynek tagjai két alapon kerülnek a testületbe: részben pártok delegálják őket, részben a köztársasági elnök javaslatára a parlament választja meg őket. Az NVB tagjainak ki- és megválasztása átláthatatlan eljárásban zajlik, azaz nem tudjuk, hogy miért éppen az adott tagok mellett dönt a köztársasági elnök, majd a parlament. Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy a megválasztásuk során egyoldalúan érvényesíthető a politikai akarat azzal, hogy kizárólag a kétharmados kormánypárti többség döntésén múlik a tagok személye.

Ez pedig átsugározhat az NVB döntésére a vagyonnyilatkozatok kérdésében is. Ha ez megtörténik, az szintén a választók jogait sérti.

Ahhoz, hogy a választók akarata valóban érvényesülni tudjon, korlátokat kell szabni a mindenkori többség hatalmának. Egy képviselő mandátumát csak kivételes esetben, átlátható és pártatlan eljárásban lehessen elvenni, hatalmi önkény nélkül.

Mi a közös a két ügyben?

Mindkét példa azt mutatja: a hatalom készen áll arra, hogy a választópolgárok akaratát a képviselők jogainak csorbításán keresztül korlátozza.

Ezt azonban senkinek nem kell elfogadnia és tétlenül néznie! Első lépésként szükséges tudatosítanunk, hogy

a hasonló döntések nem elsősorban a képviselők egyéni érdekeit sértik, hanem a demokráciát óhajtó polgárok jogait lopják meg.

A következő egy évben kiemelt figyelmet fordítunk minden olyan jogi és politikai lépésre, amely alkalmas lehet a 2026-os országgyűlési választások befolyásolására. Választási jogi programunk keretében dokumentáljuk, elemezzük és nyilvánosságra hozzuk ezeket az eseteket, hogy mindenki tisztában legyen azzal, ha a hatalom a szabályok önkényes átszabásával vagy a képviselet korlátozásával próbálja eltorzítani a választók akaratát.

A szabad és tisztességes választásokhoz nem elég, ha a szavazókörökben rendben zajlanak az események – ahhoz az is kell, hogy a képviselők szabadon képviselhessék választóikat.

Döbrentey Dániel, a TASZ Közéleti Részvételi Programjának vezetője

Tilosban sétálsz át a zebrán? A parkban sörözöl a haverokkal? A bokor mögött könnyítesz magadon? Nem találja el a kukát az általad elhajított papírzsepkendő? Mostantól akár ezek miatt is élesíthetik az arcfelismerő rendszert.

Nem, ez nem egy új Black Mirror-epizód sztorija, hanem egy friss magyar törvénymódosítás.

Áprilistól a rendőrség már nemcsak bűncselekmények, hanem egyszerű szabálysértések esetén is igénybe veheti az állami arcfelismerő szoftvert. Ez elsőre talán nem is hangzik olyan vészesen. Ki ne szeretné, ha tisztábbak lennének a közterek, vagy ha mindenki betartaná a közlekedési szabályokat?

De a kérdés az, hogy valóban ez-e a megoldás. Hiába lehet valós, apróbb problémákra is mutogatni, ha az eszköz, amit mostantól bevethetnek ellene, az a nehéztüzérség: aránytalan, diszkriminatív, és komolyan sértheti a magánéletünket. Mondhatnánk úgy is, hogy kilóg a lóláb.

Az arcfelismerésről szóló új törvényt nyilvánvalóan azért alkották, hogy megfélemlítsék azokat, akik a kormányzati tiltás ellenére is részt vennének idén a Pride-on – vagy éppen bármilyen olyan tüntetésen, amit a hatalom önkényes és mondvacsinált indokokkal el akar lehetetleníteni.

Bárki ellen bevethetik az arcfelismerést?

Igen, elméletileg bárki ellen bevethetik a szoftvert, aki ellen mondjuk a rendőrség, az ügyészség, a titkosszolgálatok vagy a menekültügy eljárást indít. A törvény nem válogat: az arcfelismerő rendszer mostantól nemcsak a súlyosabb, elzárással is büntethető ügyeknél, hanem minden szabálysértésnél, vagyis a legapróbb hétköznapi kihágásoknál is alkalmazható.

Bár az arcfelismerés nem élőben történik, hanem utólag, fotók vagy videókból kivágott állóképek alapján, ettől még komoly adatkezelési kockázatokat rejt.

Az arcfelismerő szoftverek az arc általános jellemzőit vagy egyes jellegzetes pontjait ismerik fel, és ezekből készítenek egy biometrikus profilt, ami egy mindenkire egyedileg jellemző adatsor. Ha valakit azonosítani akarnak, ezt vetik össze egy háttéradatbázissal.

Ez Magyarországon így néz ki: az eljárást indító hatóság (pl. a rendőrség) fotókat küld be egy központi intézetbe, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központba (NSZKK), ahol egy automatikus szoftver elemzi az arcokat, és találatokat dob vissza. A döntést, hogy a rendszer által kidobott találatok közül ki a képen látható személy, hús-vér embereknek kell aztán meghoznia. Ez általában két szakértőt jelent, akik egymástól elkülönülten kell, hogy ugyanarra a következtetésre jussanak ahhoz, hogy valaki találatnak minősüljön.

De a szabálysértések kivételek: ilyenkor az elemzés automatikus, és az igénybe vevő rendőrnek kell megítélnie, hogy a kapott találatok közül valamelyik helyes-e.

Miért probléma ez?

Egyrészt azért, mert tömeges adatgyűjtést jelent, ráadásul olyan esetekben is, amikor az elkövetett szabálysértés legfeljebb pár tízezer forintos bírsággal jár.

Másrészt azért, mert nem volt előzetes hatásvizsgálat arról, hogy milyen költségei lesznek ennek a hosszadalmas és munkaigényes folyamatnak, ha valóban elkezdik a legpitiánerebb ügyekben is alkalmazni. Sőt, a kormány még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményét sem kérte ki arról, hogy a potenciálisan tömeges és potenciálisan diszkriminatív adatkezelés nem jogsértő-e, holott erre törvény kötelezi.

Arról sem érdemes megfeledkezni, hogy ahol a hatalom maga dönti el, hogy mi a „nemkívánatos viselkedés”, ott ez az eszköz könnyen visszaélés tárgyává válhat.

Aligha várható, hogy a hatóságok mostantól minden szabálysértés miatt arcfelismerő szoftverrel azonosítják az elkövetőket – például, ha egy köztéri kamera rögzít egy eldobott csikket. A veszély nem ez, hanem az, hogy csak azok után mennek, akikre külön oda akarnak figyelni, akiket a legkönnyebb akár pénzbírsággal is megfélemlíteni: hajléktalanokra, romákra, fiatalokra, tüntetőkre.

A szelektív, diszkriminatív és visszaélésszerű jogalkalmazásnál kevés rosszabb van, márpedig pontosan ezt teszi lehetővé az a széles felhatalmazás, amit most kaptak a hatóságok az arcfelismerő használatára.

Biztosan megbüntetnek, ha elmegyek a Pride-ra?

A rendőrség valószínűleg felvételt fog készíteni a felvonulásról, és ennek kielemzése után küld majd ki bírságot. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy mindenkit megbüntetnek, ugyanis rengeteg technikai probléma merülhet fel.

• Több ezres tömegben, ahol az emberek mozognak, takarják egymást, nehéz jól felismerhető képeket készíteni.
• Minden azonosított személy ellen eljárást kell indítani, és mindegyiküknek lehetőséget kell adni a meghallgatásra – ez hosszadalmas és sok munka.
• Ha politikai nyomásra gyorsítani próbálják a folyamatot, az hibákhoz vezethet, így előfordulhat, hogy valakit tévesen azonosítanak, és megbírságolnak, pedig ott sem volt.
• A külföldi résztvevők pedig eleve nem azonosíthatók a magyar adatbázisban, így csak tovább lassítják a rendszert.

Ráadásul, ha valakit arcfelismeréssel azonosítanak, és emiatt bírságot kap postán, nem kell belenyugodnia. A szabálysértési eljárásban több lehetőség is van arra, hogy megvédjük magunkat.

Először is, személyes meghallgatást lehet kérni a rendőrségen, ahol kötelező módon lehetőséget kell biztosítani arra, hogy elmondd a saját álláspontodat. Emellett jogod van kérni a bizonyítékokat is – például azt a fényképet vagy videóképet, ami alapján azonosítottak. Itt akár az is kiderülhet, hogy a gépi felismerés hibás volt, és nem is te vagy a felvételen.

Ha a rendőrség a meghallgatás után is fenntartja a bírságot, kifogással élhetsz, és az ügy bíróság elé kerülhet. A bíró ilyenkor dönthet úgy, hogy csökkenti a bírságot, vagy akár teljesen el is engedi, és figyelmeztetéssel zárja le az ügyet.

Érdemes élni ezekkel a lehetőségekkel már csak azért is, mert az arcfelismerő rendszer nem tévedhetetlen, és a jogaink ilyen eljárásokban is megilletnek minket.

Tartson az arcfelismeréstől az, akinek takargatni valója van?

Ez visszatérő érv a megfigyelések kiterjesztése mellett, és tény, hogy a fejlett technika nagy segítséget jelent a hatóságoknak. Mi sem ellenezzük, hogy a bűncselekmények felderítésére, eltűnt személyek azonosítására, vagy más nyomós okból arcfelismerést lehessen alkalmazni, de a széles körű kiterjesztése már valódi veszélyeket rejt.

Először is: nem mindig te döntöd el, hogy mi az, amit takargatni kell. Ahol a politikai véleményt, a kormánynak nem tetsző tüntetésen való részvételt vagy a többségitől eltérő szexuális orientációt üldözni próbálják, ott az állam a megfigyelő apparátussal visszaélve azonosíthat, követhet és ellehetetleníthet.

Ha általában nem bízol feltétel nélkül az államban, miért engednéd meg neki, hogy folyamatosan szemmel tarthasson?

Ezen kívül a magánszféra védelme természetes emberi igény. Nem bűnt rejtegetünk, csak nem akarjuk, hogy az állam mindig, mindenhol ott legyen a kórháztól a templomon át a tüntetésig.

Ráadásul az, hogy mostantól minden szabálysértésre bevethető az arcfelismerés, egy öles lépés afelé, hogy a társadalom hozzászokjon a megfigyeléshez. Ma még nincs totális kontroll, de ha ma egyre több hétköznapi helyzetbe engedjük be a megfigyelést, holnap már nem lesz visszaút.

Oké, de mit lehet tenni, ha nem akarunk totális megfigyelő államban élni?

Mi nem fogadjuk el, hogy az állam kiterjessze ezt a kontrollját a legapróbb szabálysértésekre is, úgy, hogy ezzel szándékosan aláássa a gyülekezéshez való alapjogot. Ezért beadvánnyal fordulunk a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), hogy vizsgálják meg: jogszerű-e az arcfelismerő rendszer ilyen széles körű alkalmazása, és mondják ki, hogy a tüntetőket nem lehet megfélemlíteni.

De nemcsak intézményi szinten lépünk fel, az embereknek is segítünk, mert tudjuk, hogy aki ismeri a jogait, azt nem lehet könnyen megfélemlíteni.

Ezért készítettük el a szabálysértésekről szóló közérthető tájékoztatónkat, és ezért vettünk részt a Pride-részvételi kisokos megírásában is, a Magyar Helsinki Bizottsággal és az Utcajogásszal közösen.

Ahogy az elmúlt harminc évben mindig, most is ott vagyunk azok mellett, akiknek megsértik a jogait.

Hegyi Szabolcs és Remport Ádám, a TASZ jogászai

Ha szerinted is fontos, hogy ne lehessen visszaélni a megfigyeléssel, ne hagyd magad megfélemlíteni. Oszd meg ezt a cikket, segíts, hogy a TASZ jogtudatosító anyagai minél több emberhez elérjenek, és ajánld fel adód 1%-át a TASZ-nak, hogy továbbra is segíthessünk azoknak, akiknek szükségük van ránk.

• Azért tették ki az egyik ügyfelünket a szakácsképzésről, mert szóvá tette, hogy vele szemben következetesen más szabályokat alkalmaztak, mint a nem roma csoporttársaival szemben.
• Az igazgató „közös megegyezéssel” szüntette meg a jogviszonyát, tájékoztatás nélkül, nyomás alatt íratták vele alá a papírt.
• A TASZ jogsegélyszolgálatának hála mégis sikerült elérni, hogy visszavonják a döntést, így Gábor hamarosan meg is szerzi a szakmáját.

Gábor (akinek a nevét kérésére megváltoztattuk ebben a blogban) egy roma származású fiatal, aki egy kistelepülésről indult, és szakácsképzésben vett részt egy szakképző intézményben. Februárban fordult hozzánk: azt írta, hogy az iskola „közös megegyezéssel” megszüntette a tanulói jogviszonyát, miután panaszt tett az őt érő hátrányos megkülönböztetés miatt.

A panasza lényege az volt, hogy amikor nem a gyakorlatra nem teljesen szabályszerű váltóruhát vitt magával, a jelenléti íven hiányzónak tüntették fel – annak ellenére, hogy végig ott volt az alkalmakon.

Ráadásul tudta, hogy a csoporttársainak ugyanúgy nem volt pénzük szakácskabátra és klumpára, de tőlük nem is várta el ezt a gyakorlatvezető.

Gábornak viszont olyan mennyiségű hiányzása gyűlt össze emiatt, ami veszélybe sodorta a képzés teljesítését.

A jogviszonya megszüntetésének körülményei is jogsértők voltak: Gábort az igazgató behívatta, és aláírattatta vele a „közös megegyezésről” szóló iratot anélkül, hogy előzetesen írásban tájékoztatta volna jogairól vagy a következményekről. Gábor utólag azt írta nekünk, hogy annyira váratlanul érte a helyzet, hogy nem is tudta, mit tegyen, csak aláírta a papírt, amit elé tettek.

Azonban a TASZ ingyenes jogsegélyszolgálata tudott segíteni Gábornak.

Mivel a szakképzésről szóló törvény szigorúan meghatározza, milyen esetekben szüntethető meg a tanulói jogviszony, és „közös megegyezésre” nincs benne jogalap, segítettünk Gábornak egy jogorvoslati kérelmet írni. Ebben a felszólalása miatt gyakorlatilag kirúgott diák részletesen leírta, hogy nem volt tisztában a megegyezés jogi következményeivel, és hogy zaklató, megalázó környezet alakult ki vele szemben.

Hivatkozott arra is, hogy a szakképzés szereplőinek együtt kell működniük egymással, és ennek része a pontos, előzetes tájékoztatás is, de ez az ő esetében elmaradt.

A jogorvoslati kérelem célt ért: az iskola végül visszavonta a megszüntető határozatot, így Gábor újra tanulhat. Egy másik csoportba került, és várhatóan áprilisban be is fejezi a képzést.

A siker ellenére Gábor leveléből az is kiderült, pályakezdő roma fiatalként mennyire kiábrándító tapasztalatai voltak:

„A munkáltatók és a munkahelyek nem emberközpontúak, az iskolák és a hivatalok nem azon dolgoznak, hogy minél több hozzáértő szakember legyen, és nem is az a céljuk, hogy aki rászorul, annak segítsenek. Az igazgató első gondolata volt eltusolni ezt és aláíratni velem egy felmondást, ahelyett, hogy utánajárjon, mi történt, és megtegyen mindent, hogy ezt kezelje.”

Gábor emiatt most úgy érzi, a történtek után már nem szeretne Magyarországon maradni.

Mi viszont reméljük, hogy meggondolja magát, mert ha nem, akkor egy aktív polgárral és egy jó szakáccsal lesz kevesebb ez az ország.

A TASZ-nál azon dolgozunk, hogy senkit ne érhessen hátrány amiatt, mert ki meri mondani az igazságot. És azon is, hogy Magyarország egy olyan szabad ország legyen, ahol nem a jogaikról lemondó, hanem a jogaikkal élni tudó emberek élnek.

Szabó Attila, a TASZ jogsegélyszolgálatának koordinátora

Gábor csak egy, a több mint 4000 ember közül, akiknek ingyenes jogsegélyt nyújtottunk tavaly. Ahhoz, hogy ezt továbbra is tegyük, most rád is szükségünk van! Kérlek, add nekünk az adód 1%-át

Az elmúlt napok kormányzati megnyilvánulásai és jogalkotási lépései egyre magrkánsabban támadják és kérdőjelezik meg a szólásszabadságot és a gyülekezési jogot. A Pride megtiltása, a hídfoglaló tüntetések körüli fenyegetések, valamint az a feje tetejére állított jogértelmezés, amely szerint néhány száz tüntető nem zavarhatja a több százezer ember közlekedését – mind ugyanabba az irányba mutatnak:

a hatalom nem nézi jó szemmel, ha valaki hallatja a hangját.

Mi a TASZ-nál fontosnak tartjuk, hogy mindenki tisztán lásson a gyülekezési szabadság ügyében. Ezért elmagyarázzuk, mit is jelent pontosan ez az alapjog, és mit nem.

A gyülekezési jog a demokrácia egyik alappillére

A gyülekezés joga nem kiváltság, hanem olyan alapvető szabadságjoga minden embernek, ami nélkül nincs demokratikus társadalom. Ez a közügyekben való részvétel egyik legfontosabb formája, amellyel nemcsak értékelhetjük, hanem alakíthatjuk is a politikai folyamatokat. A közéletben ugyanis nemcsak a szavazatunk négyévenkénti leadásával veszünk részt, hanem a választások között úgy is, hogy kinyitjuk a szánkat, hogy felszólalunk, akár az utcán is.

A tüntetés a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása is, a másokkal együtt nyilvánosan vállalt vélemény kifejezése. Ez eleve olyan ügyben történik, ami mindenkire tartozik – arra is, aki nem tüntet miatta.

Nem az dönti el egy tüntetés jogosságát, hogy hányan ellenzik

Sokan szembeállítják a tüntetők számát azokéval, akiket a demonstráció zavar. Ez azonban félrevezető. A szabadságjogok éppen azért részesülnek alkotmányos védelemben,mert a tüntetők kevesebben vannak, mint a nem tüntetők. Az utcai tiltakozások jellemzően arról szólnak, hogy a kisebbségben lévők fel akarják hívni a társadalmi többség figyelmét valamilyen igazságtalanságra.

Ha mindig a nagyobb számú „háboríthatatlan többség” érdekei érvényesülnének, a kisebbség soha nem hallathatná a hangját.

Márpedig a demokratikus társadalmak nem hagyják, hogy akik kisebbségben vannak, azok ne mondhassák el a véleményüket.

Az alkotmányos védelem azt is jelenti, hogy a szabadságjogok csak nagyon szigorú feltételek mellett korlátozhatók. Mások kényelme, a közéleti kellemetlenségek elkerüléséhez való vágya nem tartozik a legitim korlátok közé.

Ha a többségi érdekek korlátozhatnák az alapjogokat, akkor aligha beszélhetnénk mindenkit egyenlően megillető szabadságról, mert minden tüntetés betilthatóvá, vagy bármikor felszámolhatóvá válna.

A közlekedés nem előrébb való, mint a véleménynyilvánítás

A gyülekezési szabadság gyakorlása óhatatlanul együtt jár mások kisebb-nagyobb mérték űzavarásával, a hétköznapi rutin időszakos felborulásával. Egy tüntetés azonban éppúgylegitim módja a közterületek – utcák, terek – használatának, mint a közlekedés.

A közterületek nem csupán a közlekedésre szolgálnak, ezek a demokrácia élettel teli színterei is.

A tüntetésekkel okozott időszakos fennakadások a közlekedésben éppúgy a városi élet részei, mint a dugók vagy az útlezárások. Éppen ezért egyáltalán nem jogsértő az, ha a tüntetés zavarja a közlekedést, ahogyan az sem az, ha sportesemény, építési munkák vagy külföldi delegáció látogatása miatt kell elviselni a forgalom korlátozását.

Hol van akkor a határa a gyülekezési jognak?

Kezdjük azzal, hogy a hatályos, 2018-as gyülekezési törvény megadja a rendőrség számára a szükséges eszközöket és szempontokat, amelyekkel élhet a tüntetések bejelentésekor és biztosításakor:

• A gyülekezési jog gyakorlása nyilvánvalóan nem ad menlevelet az erőszakra, bűncselekményt tüntetésen sem szabad elkövetni.
• A demonstráló tömeg sem kényszeríthet egyetlen magánszemélyt sem arra, hogy olyan üzeneteket hallgasson végig, amelyek gyalázzák őt.
• A gyűlés megtartása nem lehetetlenítheti el a közlekedést, ennek megítélését pedig a rendőrségre bízza.

Egy időben és térben is korlátozott tüntetés azonban biztosan nem lehetetleníti el a közlekedést. Elsősorban azért nem, mert a rendőrségnek nemcsak az a feladata, hogy a tüntetést biztosítsa, hanem az is, hogy a forgalmat terelje, alternatív közlekedési útvonalakat biztosítson. Egy olyan városban, mint Budapest, ahol több híd is összeköti a városrészeket, ez nem jelenthet megoldhatatlan feladatot – akkor sem, ha a forgalomszervezésre napokon át szükség van.

A március 25-ére bejelentett hídfoglalás kapcsán a Kúria így fogalmazott: “Az EJEB és az Alkotmánybíróság gyakorlata figyelembevételével a gyülekezés helyszínéül szolgáló terület megválasztása a gyülekezési szabadság része, ezért önmagában a gyülekezés helyszínén – adott esetben – a közlekedés előre látható lassulása vagy elterelése egy meghatározott (6 óra) időintervallumban szükségképpen nem eredményezi a közlekedés rendjének oly mértékű sérelmét, amely adott esetben a gyűlés megtiltását megalapozná.”

Természetesen még a legszakszerűbb rendőri biztosítás és forgalomterelés mellett is előfordulhat, hogy egy demonstráció időben vagy térben annyira kiterjedtté válik – például több híd elfoglalásával vagy napokon át tartó hídfoglalásokkal –, hogy már túl nagy terhet ró másokra. Ilyenkor arányossági mérlegelésre van szükség, ami szintén a rendőrség feladata. Ennek során azt kell megvizsgálniuk, hogy a tüntetés a közlekedés rendjét valóban aránytalanul sérti-e. Ez a mérlegelés azonban nem lehet önkényes: csak olyan döntés születhet, ami bíróság előtt is megállja a helyét.

A rendőrségnek tehát egyszerre kötelessége biztosítania a békésen demonstrálók véleménynyilvánítását, és a forgalom haladását.

A bejelentési kötelezettség éppen arra való, hogy a rendőrség fel tudjon készülni a feladatainak az ellátására, és nem arra, hogy megalapozatlan határozatokkal sújtsa a tüntetés szervezőjét.

Sőt, még akkor is kötelessége biztosítani a békés gyűléseket, ha a demonstrációt nem jelentették be. A békés véleménynyilvánítás attól még nem válik jogsértővé, hogy eltér a bejelentett helyszíntől vagy időponttól. Egy tüntetés önmagában nem lesz jogellenes, csak mert máshol vagy tovább zajlik, mint ahogy azt eredetileg tervezték.

Elvárjuk ezért a rendőrségtől, hogy a békés demonstrációkat és az azokban részt vevő polgárok békés véleménynyilvánítását sem a helyszínen, sem hivatalos kommunikációjában ne nevezze jogellenesnek mindaddig, amíg a közlekedés rendjét fenn tudja tartani.

Az erőszakmentes utcai tiltakozás indokolatlan karhatalmi elnyomása a jogellenes.

A miniszterelnöktől pedig elvárjuk, hogy hangulatkeltés helyett tájékozódjon a hatályos gyülekezési törvényről, ami kifejezetten előírja a rendőrség számára a tüntetések és a közlekedés rendjének az egyidejű biztosítását. Nem arra van szükség, hogy a jogalkotó további korlátozásokat írjon a törvénybe, hanem arra, hogy a rendőrség a felhatalmazása keretein belül tegyen mindent, ami a feladata.

Hegyi Szabolcs, a TASZ gyülekezési jogi szakértője

Bármilyen hátrány is érjen amiatt, ha tüntetsz, mi segítünk abban, hogy jogorvoslathoz juss.

Békésen kiállni másokkal együtt minden magyar egyenlő jogaiért, egyenlő emberi méltóságáért egyszerűen nem jogellenes, bármit is ír a kormánypárt a törvényekbe. Ne hagyd magad megfélelemlíteni!

• A kedden nyilvánosságra hozott új drogtörvény tervezete arra hivatkozva született, hogy a fiatalokat megvédje a drogok káros hatásaitól. Pedig azzal, hogy rendészeti kérdést csinál szociális és gyermekvédelmi problémákból, nem lehet megvédeni a gyerekeket.
• A kormánynak 15 éve volt rá, hogy hatékonyan kezelje a droghelyzetet, de láthatóan most is csak azzal akar politikai hasznot húzni, hogy a legsérülékenyebb társadalmi csoportokat kriminalizálja, miközben nem nyújt segítséget azoknak, akik valóban rászorulnak.
• A most benyújtott törvény csak büntetésről és rendészeti fenyegetésekről szól, egy szó nincs a probléma megelőzéséről, az áldozatok valódi támogatásáról. Ez persze nem meglepő, hiszen a kormány egyáltalán nem egyeztetett a törvényről a területen dolgozó szervezetekkel és szakemberekkel, így az nem tükrözi a nemzetközi és hazai szakmai érveket.

Mutatjuk, hogy a hangzatos lózungok mögött mit rejtenek valójában a jogszabályváltoztatások.

Álságos védelem – A gyerekekre hivatkoznak, de nem védik meg őket.

1. Az egyik legaggasztóbb változtatás az orvosi titoktartás korlátozása, ami komoly következményekkel járhat a fiatalok egészségére nézve. A törvény szerint ezentúl a kezelőorvos köteles értesíteni a szülőt, ha egy 18 év alatti fiatal drogot fogyasztott. Nem nehéz belátni, hogy ez azt eredményezheti: a kamaszok akkor sem mernek majd orvosi segítséget kérni, amikor arra valóban szükségük lenne.

2. Bár a kormány mostanában szinte minden döntését a „gyermekvédelem” jelszavával indokolja, e módosításkor sem él a lehetőséggel, hogy valódi védelmet nyújtson a gyerekeknek – pedig a terepen dolgozva pontosan látjuk, erre mekkora szükség lenne. Ügyfeleink között is rendszeresen találkozunk olyan kiskamaszokkal, akik szegregátumokból, súlyos droghasználat miatt kerülnek azonnal gyermekvédelmi ellátásba, mert a gyermekvédelmi alapellátás nem tud mit kezdeni velük. Aztán a gyermekotthonokban sem kapnak valódi segítséget: bár a törvény szerint ezekben az intézményekben elérhetőnek kellene lennie a drogrehabilitációnak, a valóságban ezek a szolgáltatások nem működnek. Sőt, gyakori tapasztalat, hogy épp a gyermekotthonban válnak függővé a fiatalok.

3. Eddig is 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntették, ha egy 18 év fölötti egy 18 év alatti segítségével, vagy az ő számára szerez be, vagy tart csekély mennyiségű kábítószert. A tervezet itt már 1-5 évig tartó szabadságvesztést ír elő. Életszerű helyzet, hogy egy 18 év fölötti középiskolás a magának vett füvet megosztja egy 18 év alatti osztálytársával, hogy csak egyiküknek kelljen érintkeznie a terjesztővel. Még ha csak egy-két grammról is van szó, ez a kamasz az új törvény alapján könnyen börtönben találhatja magát.

Társadalmi problémára rendészeti válasz – A függőséget büntetik, nem kezelik.

1. Az elrettentés önmagában sosem volt hatékony válasz a függőségre – különösen nem akkor, amikor valakinek a mindennapjai eleve kilátástalanok, és nincs mit veszítenie. A dizájnerdrog-használatot jellemzően az extrém szegénység hajtja. A kormány részéről cinikus lépés, hogy ahelyett, hogy szociálpolitikai és egészségvédelmi eszközökkel segítenék, hogy minél kevesebben használjanak drogokat, valójában ezek a fogyasztók most csak még súlyosabb büntetést kapnak függőségük miatt.

2. Az új törvény megszünteti az új pszichoaktív anyagok – vagyis a dizájner drogok – külön kategóriáját, így ezek is kábítószernek minősülnek. Ez azt jelenti, hogy a dizájner drogok fogyasztása és kis mennyiségben való tartása mostantól nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek számít. Bár technikai módosításnak tűnhet, ez súlyos következményekkel jár: a büntetőeljárás hosszabb, megterhelőbb, és akár bűnügyi nyilvántartásba vétellel is járhat. Már az is komoly lelki teher, ha valakit gyanúsítottként kezelnek – különösen, ha fiatal vagy eleve nehéz helyzetben él. Mivel a dizájner drogokat jellemzően a kilátástalan szegénységben élők használják, mostantól ők is súlyos büntetésekre és akár több százezres, milliós bűnügyi költségekre számíthatnak – olyan összegekre, amelyeket biztosan nem tudnak kifizetni. Ahelyett tehát, hogy ez a csoport nagyobb védelmet kapna és támogatást a felépülésben, börtönbüntetéssel és számukra megfizethetetlen költségekkel fogják sújtani őket.

Szigorítás mindenek felett – Nemcsak a dílert, hanem a fogyasztót is durván büntetik.

1. A kormányzati kommunikáció szerint a szigorítás a dílereket célozza, valójában azonban a fogyasztókat sújtja a leginkább. Miközben a törvény szinte minden téren szigorodik, a kábítószer-kereskedelemre vonatkozó büntetési tételek változatlanok maradnak. A jövőben ugyanakkora büntetés jár majd a csekély mennyiséget meghaladó drogtartásért, mint a kereskedelemért – vagyis a fogyasztókat egy szintre emelik a dílerekkel. Ez nemcsak aránytalan, de teljesen szembemegy a kormány saját állításával is. A változás leginkább azokat sújtja, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak, és akiket a rendőrség a legkönnyebben elér, például a szegregátumokban élő szerhasználókat. Számukra mostantól valós veszély, hogy többszöri tettenérés után nem segítséget, hanem letöltendő börtönbüntetést kapnak.

2. A fogyasztók szempontjából különösen súlyos változás, hogy az egyetlen valódi kiutat kínáló jogintézmény, az elterelés is nehezebben lesz számukra elérhető. Igaz, hogy az új szabályozás szerint a csekély mennyiségű dizájnerdrogot használók is részt vehetnek ilyen programban (mivel a használat bűncselekménynek számít), de a feltételek szigorodnak. A jövőben csak azok élhetnek az eltereléssel, akik legfeljebb két alkalommal vettek részt ilyen programban korábban (a korábbi, kétévenkénti újraindítás lehetősége megszűnik). Emellett új feltétel, hogy az elterelésre jelentkezőnek meg kell neveznie a terjesztőt is, ami különösen nehéz helyzetbe hozhatja a dílerektől sok esetben függő, tőlük félő, nekik kiszolgáltatott fogyasztókat.

3. A korlátozások azt eredményezhetik, hogy azok a fogyasztók, akik már többször kerültek eljárás alá (különösen a dizájner drogokat használók, akikkel szemben gyakrabban indul eljárás), rövid időn belül kizáródnak az elterelés lehetőségéből, és tényleges szabadságvesztéssel kell szembenézniük. Ez nem a segítség irányába tett lépés, hanem az ellehetetlenítés felé.

4. Különösen aggályos és aránytalan jogkorlátozást jelent, hogy a javaslat értelmében a bódult állapotban lévő személyeket nemcsak egészségügyi intézménybe szállíthatják, hanem 72 órára közbiztonsági őrizetbe is vehetik. Ez az őrizet nem kizárólag egészségügyi vagy úgynevezett kijózanító intézményben történhet, hanem akár rendőrségi fogdában is. A bírói kontroll nélküli, háromnapos kényszerelhelyezés súlyosan korlátozza a személyi szabadságot, ráadásul ilyenkor sem a megfelelő egészségügyi ellátás, sem rehabilitációt nem biztosított. Ez nemcsak jogilag problémás, de az érintettek egészségére is komoly veszélyt jelenthet.

Szelektív szigor – Az alkoholtól nem félnek, a drogot démonizálják.

A javaslat jelentősen szigorítaná az emberölés és testi sértés büntetési tételeit, ha az elkövető kábítószer hatása alatt állt. Ugyanakkor teljesen figyelmen kívül hagyja az alkohol szerepét. Pedig köztudott, hogy az erőszakos bűncselekmények – így különösen a testi sértések és emberölések – jelentős részét (az Országos Kriminológiai Intézet adatai szerint az emberölések közel felét) alkoholos befolyásoltság alatt követik el. Ez a különbségtétel nemcsak szakmailag megalapozatlan, hanem súlyosan torzítja a valóságot. A büntetőpolitikai üzenet így nem a valódi kockázatok csökkentését szolgálja, hanem kizárólag a drogfogyasztók démonizálását. Abszurd, hogy a család- és gyermekvédelem nevében épp azt a szempontot hagyják figyelmen kívül, amely a gyerekek elleni erőszakban is gyakran szerepet játszik.

Mit tenne egy felelős állam?

Ha komolyan vesszük, hogy meg akarjuk védeni a fiatalokat a drogok káros hatásaitól, akkor egy átgondolt stratégiára van szükségünk, amivel csak Magyarország nem rendelkezik az Európai Unióban. Ennek a stratégiának pedig a politikai szemfényvesztés helyett a szakemberek, szakmai szervezetek évtizedek óta megfogalmazott tudására kell épülnie, amely a távlati célokat szem előtt tartva az aktuális kihívásokra is reagál.

1. A fiatalokat nem csak a kábítószerek fogyasztásától, hanem minden olyan tevékenységtől meg kell védeni, ami szenvedélybetegséget okozhat. Ennek a legmegfelelőbb módja az egészségfejlesztés szempontjainak beemelése és az egészségtudatos döntések megerősítése a mindennapokban.

2. A drogfogyasztás nem elsősorban rendészeti probléma. A fiatalok fizikai és lelki egészségére egyaránt hosszú távú befektetésként kell tekinteni. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy azzal, hogy a hatalom különbségtétel nélkül mindenkit bűnözőként kezel, azok is elesnek a segítségtől, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá.

3. A megelőzést, kezelést és ártalomcsökkentést végző szervezeteket meg kell erősíteni és a prevenciót be kell engedni az oktatási intézményekbe. Jelenleg az ezekkel foglalkozó szervezetek súlyosan alulfinanszírozottak és a törvény következtében megbélyegzettekké válnak. Ilyen körülmények között komoly nehézségekbe ütközik minden fogyasztó számára, hogy segítséget merjen kérni, és megfelelő kezelésbe kerülhessen, arról nem is beszélve, hogy jelenleg a fiatalok még megfelelő prevenciós foglalkozásokon sem tudnak részt venni.

Kardos Tamás, a TASZ drogjogi szakértője

Mi a TASZ-nál egy olyan országban szeretnénk élni, ahol mindenki biztonságban érezheti magát. Ahol a hatalom komolyan veszi és megfelelően kezeli a droghelyzetet: segít azoknak, akiknek segítségre van szükségük. Szövetségben, partnerként kezeli a prevencióban tapasztalattal rendelkező civil szervezeteket, a pedagógusokat, az egészségügyi dolgozókat, a szülőket és mindazokat, akik a jelenlegi drogpolitikai helyzet elszenvedői. Egy olyan országot szeretnénk, ahol a drogfogyasztók megkapják a szükséges egészségügyi kezeléseket és szociális szolgáltatásokat, míg a rendőrség a rajtuk nyerészkedő kereskedők felderítésén és felelősségre vonásán dolgozik.

• Négy év küzdelem után első fokon megnyertük azt a stratégiai pert, amelyet egy volt állami gondozott fiatal indított az őt bántalmazó gyermekotthonok és a felelős állami szervek ellen.
• A bíróság kimondta: az állam felelős azért, hogy a TASZ ügyfele, Ricsi éveken át testi-lelki bántalmazást szenvedett el a gyermekvédelmi rendszerben.
• Ricsi nem csak önmagáért perelt. Bátor kiállásával annak a több ezer gyereknek mutat példát, akik ma is mindennaposan elhanyagolást, bántalmazást élnek át az intézmények falai között.
• Azért vállalta bátran a jogi küzdelmet, hogy ne történhessen meg mással az, ami az ő egész gyermekkorát meghatározta.

A TASZ ügyfele, Ricsi most 22 éves. Életének első két évtizede nem arról szólt, amiről egy gyereké kellene, hogy szóljon: biztonságról, szeretetről, lehetőségekről. Mélyszegénységbe született, szülei helyett nagynénje nevelte egészen korai haláláig. Mindössze 14 éves volt, amikor állami gondozásba került. Addigra azonban már a telepi drogterjesztés áldozataként drogfüggővé vált, és biztos lakhatás, valamint szülői gondoskodás híján életveszélyes helyzetben volt.

Az állami gyermekvédelmi rendszer azonban egyáltalán nem volt felkészülve arra, hogy segítsen Ricsinek.

Mivel az állam törvényi kötelessége ellenére nem tart fenn speciális szükségletű gyermekekre felkészített nevelőszülői hálózatot, így Ricsi hosszú kerülők után zárt gyermekotthonba került.

A kalocsai gyermekotthonban Ricsit az első perctől kezdve bántalmazták. Ebben a hírhedt intézményben a frissen bekerülő gyerekeket „betörik”: a csoport legkeményebb tagjai – a nevelők hallgatólagos beleegyezésével – lebokszolják az új fiút. Ricsi is ezt élte át, aztán mindennapos lett az életében a megalázás, az erőszak és a félelem.

Az egyetlen biztos pontot számára a Bagázs Egyesület jelentette. Egyik önkéntesük, egy nyugdíjas mentor, András rendszeresen látogatta Ricsit, érzelmi támogatást nyújtott, és ő volt az egyetlen felnőtt, aki kiállt érte.

Nagyjából egy évvel később Ricsit a gyermekkorában elkövetett, drogfüggőségéhez köthető lopások miatt átszállították az aszódi javítóintézetbe.

Ricsi paradox módon évek után először a büntetésként kiszabott javítóintézetben érezte magát biztonságban: volt fedél a feje felett, emberi szó a nevelőktől, és ott nem is bántották.

Annyira megrendítő volt számára ez a kontraszt, hogy külön kérelmezte: hadd maradhasson a javítóban, de ez nem lehetséges egy büntetés letöltése után. Visszatért Kalocsára, ahonnan később áthelyezték Zalaegerszegre.

Hiába reménykedett, hogy kikerül az állandó rettegés, bántalmazás körforgásából, valójában még rosszabb helyre került. Az intézményben rendszeres eszköz volt a bezárás: a gyerekeket 24 órára is elkülönítették egy zárt szobában. A kortárs bántalmazás mellett ez a gyakorlat is hozzájárult Ricsi mentális összeomlásához. Könyörgő leveleket írt a Bagázs egyesületnek, hogy mentsék ki onnan, mert nem bírja tovább.

A Bagázs hosszadalmas küzdelme végül akkor vezetett eredményre, amikor Ricsi már többedik öngyilkossági kísérletén is túl volt. Ekkor a zárt intézetből civil segítséggel végre egy fiatal függőknek fenntartott rehabilitációs otthonba került.

Amikor végre biztonságban érezte magát, úgy döntött: nem hallgat tovább.

Néhány hónappal a 18. születésnapja után megbízta a TASZ-t, hogy indítsunk pert az őt bántalmazó és elhanyagoló intézmények, valamint a felelős állami szervek ellen.

Ez a stratégiai per 2021 őszén indult, és négy év után született meg benne az elsőfokú ítélet. A Fővárosi Törvényszék minden lényeges kérdésben igazat adott Ricsinek:

• A bíróság kimondta, hogy a minisztérium és a fenntartó megsértették Ricsi egyenlő bánásmódhoz való jogát azzal, hogy nem biztosítottak számára megfelelő nevelőszülői ellátást.
• A gyermekotthonok megsértették a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi jogait, mert nem nyújtottak számára drogrehabilitációt, és folyamatosan bántalmazó, megfélemlítő környezetnek tették ki.
• Jogellenes volt az is, hogy indokolatlanul zárták el az elkülönítő szobába, ami súlyos lelki károkat okozott neki.

Ricsi nemcsak a saját igazságáért harcol, hanem azokért is, akik ma is ugyanabban a rendszerben élnek, amibe ő majdnem belehalt.

Az ő bátorsága, hogy kiállt és pert indított, most kapaszkodót adhat más állami gondozott gyerekeknek is. Ez az ügy nemcsak róla szól, hanem arról a több ezer rendszerben felnövő gyerekről is, akiknek az állam még mindig nem biztosít védelmet.

Ricsit a TASZ megbízásából Nehéz-Posony Kata ügyvéd képviselte a bíróságon.

Mi a TASZ-nál azért dolgozunk, hogy soha többé ne történhessen meg az, ami Ricsivel megtörtént.

Boros Ilona,
a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának vezetője

A Hell energiaitalt gyártó vállalat tulajdonosai sorozatosan perelték a vagyonosodásukról beszámoló Forbes magazint. Egy ilyen pert nemrég jogerősen elvesztettek, ám az ügy számukra ezzel még nem ért véget. Miután a Forbes-ot képviselő TASZ is beszámolt az ítéletről,

a cég tulajdonosai most már nemcsak a szerkesztőséget, hanem a TASZ-t is támadják: egy 12 oldalas levélben sorolják személyiségi jogi sérelmeiket.

Az erről szóló levél tökéletes példája annak, hogyan működik a SLAPP (strategic lawsuit against public participation), azaz stratégiai per a közéleti részvétel ellehetetlenítésére. Az ilyen típusú pereskedés valódi célja nem jogos igények érvényesítése, hanem az, hogy különböző jogi eljárásokkal – leggyakrabban a jó hírnév és Magyarországon kiemelten az adatvédelem hivatkozásával – zaklassák, megfélemlítsék, pénzügyileg és pszichésen is kimerítsék az ellenfelet.

A SLAPP első lépése tipikusan egy ügyvéd által írt felszólító levél, amely komoly következményeket helyez kilátásba arra az esetre, ha az érintett nem vonja vissza állításait vagy nem törli a kifogásolt cikkeket. Gyakran nyilvános bocsánatkérést és nagy összegű anyagi jóvátételt is követelnek. Az ilyen levelek bizonyos jellegzetességeik alapján könnyen felismerhetők,

vegyük végig őket a Barabás család saját leveléből vett példák segítségével!

A Forbes a legnagyobb családi vállalkozások között mutatta be a Hell energiaitalt is gyártó céget, amely a Barabás család tulajdona, emellett id. Barabás Ernőt az 50 leggazdagabb magyar közé is sorolta. Barabásék ezek miatt számos jogi eljárást indítottak: polgári pereket, helyreigazítási ügyeket, és adatvédelmi hatósági eljárásokat is. Most az ezek eredményeiről szóló beszámolókat sérelmezik.

Bár ők indítottak eljárásokat, amelyek közül az egyiket legutóbb jogerősen elveszítették, egy igazi SLAPP-elő sosem mutatkozik agresszorként. Mindig saját magát állítja be olyan áldozatként, akinek jó hírnevét igazságtalan támadás érte:

„A TASZ […] előszeretettel tünteti fel megbízóimat agresszorként, magát pedig áldozatként, holott megítélésünk szerint ez a helyzet éppen fordítva van.” „Megbízóim soha nem indukáltak egyetlen jogvitát sem, minden egyes peres, vagy hatósági eljárás mindig a sajtó, főként a Forbes magazin tevékenységének, vagy magatartásának következménye volt, mindig csak válaszlépés, reakció volt, soha nem agresszió."

Áldozati szerepük alátámasztásául még a NER-elittől is elhatárolódnának. Barabásék ugyanis azt, ahogy az ő pereskedéseiken mutatjuk be, hogy mi is a SLAPP, a következők miatt sérelmezik:

“Ezzel megbízóimat a történelemből ismert elnyomó uralkodó osztállyal, a jelen aktuális társadalmi, közéleti eseményekből ismert diktatúrával, oligarchákkal, NER-es elittel helyezi egy platformra.”

Barabásék egyszerre bújnak áldozati szerepbe és terelik el a figyelmet a saját felelősségükről. Annak ellenére ragaszkodnak ahhoz, hogy sorozatos pereskedésük jogaik érvényesítésére szolgál, és követelik, hogy a pereskedésükről szóló beszámolókat töröljük az internetes felületeinkről, hogy a bíróság már jogerősen is megállapította, hogy a keresetük megalapozatlan.

Azt is kifogásolják, hogy a pereskedési tevékenységük aktuális állásáról beszámoló írásainkban és videóinkban nem arról írunk és beszélünk, amiről ők szeretnének:

“A videók és írások arról sem adnak számot, hogy megbízóim, illetve a tulajdonukban álló gazdasági társaságok milyen gazdasági sikereket értek el helyi, régiós, országos és nemzetközi szinten, hogy ennek a javarészét önerőből teremtették meg a saját tehetségüknek és szorgalmuknak köszönnhetően [...].”

Még azt is sérelmezik, amit nem róluk, hanem magunkról állítunk. Például ezt a mondatunkat:

“A TASZ azért dolgozik, hogy ne lehessen cenzúrázni az újságírók munkáját, és ne lehessen elrejteni a gazdasági hatalmi rendszer kiépülését.”

Ezt Barabásék magukra vették, persze nem teljesen alaptalanul. Valóban célunk bemutatni, miként próbálják a gazdasági hatalmi elit képviselői megakadályozni, hogy róluk cikkek jelenjenek meg, vagy eltüntetni azokat, amelyek már megjelentek. Ebben a munkában különösen hálásak lehetünk Barabáséknak: az általuk nekünk küldött felszólító levél tökéletes illusztrációja annak, hogyan működik egy SLAPP-eljárás.

Mondhatjuk, hogy Barabásék levele maga a tökéletes SLAPP-útmutató. Ha egyszer hasonló levelet kapsz a sajtó munkatársaként vagy jogvédőként, már pontosan tudni fogod, hogy neked is egy igazi SLAPP-elővel van dolgod.

A SLAPP fő célja, hogy idő- és forrásigényes jogi eljárásokkal blokkolja a közbeszédet.

Így próbálják a sajtóval kapcsolatban azt elérni, hogy inkább hallgasson, mint hogy perbe keveredjen. Barabásék ezzel kapcsolatban viszont azt írják:

„Egy olyan eljárás egyébként sem jelenthet súlyos fenyegetést, ahol a felek a törvényes jogaikat akarják gyakorolni annak társadalmi rendeltetésével összhangban."

Csakhogy a Barabásék által érvényesíteni kívánt GDPR szabályainak rendeltetése nem az, hogy ne lehessen a közpénzeket is felhasználó nagyvállalkozók gazdagodásáról a nyilvánosságban beszélni, és az erről szóló cikkeket elkészíteni. Pontosan így válik a jogi eljárás legitimnek álcázott ürüggyé az igazság kimondásának elnyomására – valójában viszont ez az eljárás maga a fenyegetés.

A SLAPP-eszköztár része az is, hogy olyan mértékű elégtételt követelnek, ami eleve teljesíthetetlen, így az újságírókat és szervezeteket folyamatos bizonytalanságban tartják.

A TASZ-tól a Barabásék keresetét elutasító ítéletekről beszámoló írások és videók tartalma miatt például 10 millió forintot követelnek.

Ez az összeg a TASZ számára óriási kiesést jelentene: ennyi pénzből három havi vidéki jogsegélyezésünket tudjuk finanszírozni. Barabásék számára viszont aprópénz, a legutóbbi üzleti évben ugyanis minden egyes nap több mint négyszer ennyi profitot termelt számukra a Hell Energy.

Ez a túlzó összegű követelés világosan mutatja: a cél nem a jogorvoslat, hanem a fenyegetés, hogy ne csak az újságírók, mi jogvédők se merjünk a jövőben róluk kritikusan megszólalni.

A TASZ-t azonban nem lehet ennyivel elhallgattatni, mi továbbra is azért fogunk dolgozni, hogy ne lehessen cenzúrázni az újságírók munkáját, és ne lehessen elrejteni a gazdasági hatalmi rendszer kiépülését.

Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója

Ha szerinted is fontos, hogy ne lehessen az adatvédelem mögé bújva elrejteni azokat az információkat, amik közügyekről szólnak, akkor áll mellénk! Támogass minket az adód 1%-ával!

Kapronczay Stefánia nélkül nem az lenne a TASZ, ami. Sőt, könnyen lehet, hogy TASZ sem lenne. Ő volt az, akinek irányításával a TASZ egy stratégiavezérelt, professzionális, széles körben ismert és népszerű szervezet lett. Stefi vezetése alatt dolgozta ki a TASZ azokat a tevékenységeket, amelyek egy körülöttünk épülő autokráciában is releváns és hatékony szervezetté tettek minket.

Most Stefi búcsúját olvashatjátok.

Kezdem a nyilvánvalóval, jó? A hatalom éppen tekeri fel a gyűlöletet, még jobban próbál elijeszteni mindenkit a cselekvéstől. Amikor alapvető értékeinket érinti a támadás, könnyen megeshet, hogy a megszokott és jól ismert eszközeinkhez, reakcióinkhoz nyúlunk. Holott éppen ilyenkor van szükség arra, hogy a hosszútávú célt ne veszítsük szem elől és emlékezzünk a korábban levont tanulságokra.

Ezekből a tanulságokból szeretném kiemelni és egyfajta jelzőfényként itthagyni a számomra legfontosabbakat.

• Miért vagy kiért dolgozunk? Érdemes ezt a kérdést feltenni a legnehezebb helyzetekben, cselekvést latolgatva. A kérdés nem csak arra keresi a választ, hogy kik azok az emberek, akiket szolgálunk, mi az a cél, amit el akarunk élni. Az is benne rejlik, hogy vajon közelebb visz-e a célhoz, amit tenni készülünk? A TASZ évente rengeteg és sokféle embernek nyújt valódi segítséget, hogy a jogaira támaszkodva ki tudjanak állni magukért, a közösségükért és az értékeikért. A mostani helyezetben azért is érdemes ezzel a kérdéssel kezdeni, mert minden stresszkezelési technikánál hasznosabbnak bizonyult számomra, amikor valaki megköszönte, hogy végre kiállt mellette valaki.

• Rosszul működő, megalázó és elnyomó rendszereket akarunk megváltoztatni, így nekünk is rendszerben kell gondolkozunk. Nem lehet egy-egy eseménytől, egyfajta cselekvéstől remélni változást. A TASZ-nál ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy a jogi eszközök mellé kerültek más módszerek is. Módszerek, amik segítségével meggyőzően tudunk egy témáról beszélni vagy egy közösség erejét tudjuk megmutatni egy-egy cél érdekében. Ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy akár nyertes per valóban változást hozzon az érintettek számára, hogy a döntéshozók tényleg azt érezzék, lépniük kell.

• Egyedül mindenki gyengébb. Az elmúlt években saját hibáinkból is tanulva, a közös célokat felismerve építettünk partnerségeket más civil szervezetekkel, közösségekkel, emberekkel. Nem létezik olyan szervezet, ami képes egyedül elérni a rosszul működő, megalázó és elnyomó rendszer átalakulását hozó változást. Hálásan gondolok az alkalmakra, amikor egymást megérteni próbálva, a közös tevékenységeket csiszolgatva dolgoztunk együtt a felfedezett közös célokért.

• Tudatosan kell tenni az elaprózódás ellen. A hatalom célja, hogy az emberek között meglévő különbségeket felnagyítsa, a közösségeket megossza és ezzel megakadályozza, hogy együtt cselekedjünk. Ez ellen úgy lehet tenni, ha folyamatosan keressük és tökéletesítjük a módját annak, hogy ne szoruljunk be egyre kisebb és kisebb, egymással mindenben tökéletesen egyetértő körökbe. A TASZ ezért kezdte el kiépíteni a regionális irodákat, hogy valóban értsük milyen kérdései, nehézségei vannak a polgároknak és ezekre adjunk emberi jogi válaszokat. Ez a munka vezetett ahhoz is, hogy változtak és bővültek a témák, amikkel a szervezet foglalkozik.

• Egy jól működő, egyenlőségre és szabadságra épülő rendszer létrehozása maratoni munka. Van úgy, hogy minden kilátástalannak tűnik. Mégis meggyőződésem, hogy van hatásunk a változásra, ha tartjuk magunkat a miért?-re adott válaszhoz, időről időre feltesszük magunknak a kérdést, hogy megfelelő eszközökkel szolgáljuk-e azokat, akikért dolgozunk és közösen cselekszünk.

Bár a TASZ-tól most búcsúzom, de alapvetően mindig jogvédő maradok. Mindig nagy büszkeséggel fogok gondolni a TASZ-szal töltött közel 20 évre: az életem felét töltöttem itt, rengeteg szakmai és emberi barátság köt ide. Itt szilárdultak meg az értékeim, tanultam meg összetett és nehéz helyzetekben helytállni és rengeteg bátorságot láttam az ügyfeleinktől, a partnereinktől és a taszosoktól. Innen is üzenem minden taszosnak, hogy húzzák ki magukat, emeljék fel büszkén a fejüket, mert bizony a valódi hazafiak azok, akik felerősítik azoknak is a hangját, akiket a hatalom el akar hallgattatni.

A Pride-on tali.

Kapronczay Stefánia

• A kormánynak nem a Pride szervezőivel van baja, hanem veled, aki kimennél tüntetni a jogegyenlőségért. Téged akar elriasztani, megfélemlíteni. Miért tennéd meg neki azt a szívességet, hogy otthon maradsz?
• Miért, miért, hát azért, mert elég súlyos a fenyegetés, amit a legújabb törvénymódosítás tartalmaz, nem?
• Tilos minden gyűlés, ami a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést vagy a homoszexualitást nemcsak népszerűsíti, hanem egyszerűen megjeleníti. Aki ilyet szervez, vagy akár csak részt vesz ilyenen, az szabálysértést követ el. Az elkövetőt pedig arcképfelismerő rendszerrel fogják azonosítani, tehát meg sem lehet úszni a büntetést. A menetet pedig úgyis fel fogja oszlatni a rendőrség, és nem akarom, hogy gumilövedékkel kilőjék a szemem. Hát ezért nem megyek, mondhatnád.

Szerintünk azonban ez nem elég ok arra, hogy otthon maradj! Ha részt veszel a Pride-on, korántsem kockáztatsz olyan sokat, mint amit a kormány el akar hitetni veled.

Nézzük a szabálysértést!

Kezdjük azzal, hogy ez nem bűncselekmény, nem büntetőeljárás. Ha meg is állapítják a felelősségedet, legfeljebb pénzbírságot kapsz. Ennek a maximuma lehet a kettőszázezer forint, de ténylegesen a Te konkrét esetedben ez pár tízezer forintra fog rúgni. Lehet, hogy neked ennyi meg sem kottyan - ha gyorshajtásért már bírságoltak, akkor tudod is, hogy mire számíthatsz: jön a határozat és a csekk, befizeted, viszlát, ügy lezárva. De ha nem akarod annyiban hagyni, akkor kifogással élhetsz a rendőrség határozatával szemben, és a bíróság valószínűleg csökkenteni fogja a bírság mértékét, még jobb esetben figyelmeztetésre változtatja, azaz nem kell fizetned. Az eljárás pár hónap alatt lezajlik, nem is ügyvédköteles, és neked sem kell a bíróságra járkálnod miatta. A szabálysértési felelősség nem fog megjelenni az erkölcsi bizonyítványodban, nem lesz priuszod, rajtad kívül senki sem fog tudni róla, a munkahelyeden vagy az iskoládban nem érhet miatta hátrány - hogyan is érhetne, hiszen minden szigorú szólam ellenére ez ugyanolyan szabálysértés, mint eldobni egy cigarettacsikket a buszmegállóban, vagy rossz helyen parkolni. Tehát szó nincs arról, hogy súlyos büntetésnek, és megterhelő jogi procedúrának kellene alávetned magad - mi pedig kifejezetten a Pride-résztvevőkre szabott mintabeadványokkal fogunk segíteni! Arról nem is beszélve, hogy ha a strasburgi emberi jogi bíróság elé is elviszed az ügyet, akkor a bíróság nagy valószínűséggel kártérítésre fogja kötelezni az államot a Te javadra, amiért a magyar állam megsértette a gyülekezési szabadságodat, és minden bírságot, költséget kamatostól visszakapsz majd.

Most lássuk az arcfelismerést!

Az arcfelismerő rendszert évek óta használja az állam, főként bűnüldözési célból, és egyes szabálysértések elkövetőinek felderítésére is. Mostantól minden szabálysértésre ki fog terjedni a használhatósága. Azt hagyjuk is, hogy ugyan mi értelme és mennyire arányos mondjuk a köztisztasági szabálysértés (értsd: taknyos papírzsebkendő eldobása) elkövetőjének a beazonosítására is egy ilyen költséges rendszert használni, mert nyilván ez is a Pride-résztvevők elrettentését célozza. Azt akarják, hogy féljünk: ha részt veszünk a tilos gyűlésen, a rendőrségnek igazoltatnia sem kell, mert a kamerafelvételek alapján is be fog azonosítani, és meg tud bírságolni.

Az arcfelismerésről azonban tudni kell, hogy igencsak erőforrásigényes eljárás, különösen akkor, ha azt egyszerre több ezres vagy tízezres nagyságrendben akarják csinálni - hiszen Pride résztvevői több tízezren vannak! Arról nem is beszélve, hogy elég komoly egyezésnek kell lennie ahhoz, hogy egyértelmű legyen az azonosítás, és az megálljon a bíróság előtt is. Tehát a legutóbbi igazolványképednek, és a felvonuláson rólad készített kamerafelvételnek kell egyértelműen egyeznie.

Mit gondolsz egyébként, mi lesz, ha több tízezer arcfelismerési kérelem érkezik egyszerre a szakértői intézetbe, ahol az arcképazonosítást végzik? Bingó: hónapokig kellene csak ezzel foglalkozniuk. A vége pedig az a szabálysértési eljárás, amiről az előbb beszéltünk, ahol nemcsak arra lesz lehetőséged, hogy a magatartásod jogellenességet és társadalomra veszélyességét vitasd, hanem arra is, hogy kétségbe vond az arcképelemzés eredményét. Tehát ne abban gondolkodj, hogy majd jól eltakarod az arcod, vagy maszkot veszel fel, mert azzal büntetőeljárást kockáztatsz. Jobban jársz, ha arra készülsz, hogy vitatni fogod az arcfelismerést.

Még valamit ehhez: Az arcképelemző rendszer használata egyfelől riasztó, másfelől azonban azt is jelenti, hogy nagy valószínűséggel nem fog igazoltatni a rendőr, és ha nem igazoltat, akkor nem is állíthat elő azért, mert nem tudod magad igazolni (ettől függetlenül legyenek nálad az okmányaid).

Az oszlatásról

Az elfogadott törvénymódosítás szerint a Pride formálisan jogellenesnek fog minősülni, úgyhogy a rendőrség valóban fel fogja oszlatni. A feloszlatás nem azonos a tömegoszlatással: a feloszlatás azt jelenti, hogy a rendőrség közli a részvevőkkel, hogy a gyűlés jogellenes, és abba kell hagyni a demonstrációt. Tömegoszlatásra, kényszerítő eszközök alkalmazására, előállításra csak akkor kerülhet sor, ha a (többszöri) felszólítás ellenére sem hagyják el a helyszínt a résztvevők (gumilövedéket pedig tilos tömegoszlatásra használni). Ugyanakkor nagy kérdés, hogy valóban nekiállna-e a tömegoszlatásnak a rendőrség a tízezres békés Pride-felvonulással szemben, kamerák kereszttüzében… Gondold csak el, a felvonuláson százával vesznek részt külföldi EU-polgárok, multinacionális cégek dolgozóinak csapatai, nagykövetek, parlamenti, fővárosi és EP-képviselők… Biztos, hogy érdekében áll a kormánynak az, ha súlyos botrányba, erőszakba fullasztja a menetet? Annak a kormánynak, amelyik a mai napig táplálkozik abból, hogy nem ők azok, akik békés tüntetők szemét lövetik ki? Ilyet még egy néhány száz fős tömeggel szemben sem merne megtenni.

Nem gondoltál rá, de van még egy kockázat, és ezt is vedd számításba. A homofób jogalkotás valószínűleg fel fogja bátorítani a szélsőségeseket, akik lehet, hogy most nemcsak egy-két transzparenssel és zászlóval fognak ellentüntetést tartani, hanem agresszívan fognak fellépni. Bár mivel a Pride mostantól törvényileg tilos gyűlés, és a rendőrség nem fogja biztosítani, ettől függetlenül az kötelessége a rendőrségnek, hogy a közrendet és a közbiztonságot fenntartsa, és fellépjen azokkal szemben, akik mások jogaira törnek. Azaz a rendőrség ugyanolyan erővel fog készülni a mostani Pride kapcsán, mint korábban, hogy szükség esetén megakadályozza a bűncselekmények elkövetését - akkor is, ha a gyűlés jogilag tilos, hiszen az államnak kötelessége megvédeni polgárait. De ha ebben nem bízol, akkor tudj róla, hogy a Pride szervezői hosszú évek óta üzemeltetnek egy nagyon komoly saját biztosítási rendszert. Ennek a biztosítási rendszernek az a lényege, hogy számos konfliktuskezelésre felkészített menetkísérő önkéntes figyel a biztonságra, akik csapatokban, csapatvezetők alá rendelve, egymással kapcsolatban állva végzik a dolgukat és tartják fenn a rendet. A csapatokhoz továbbá jogi megfigyelők vannak rendelve, akik felvételkészítésre készen figyelik, ha bármi rendbontás, provokáció, agresszió történik, és a rendőrség nem megfelelően végzi el a munkáját. Mindez azt a célt szolgálja, hogy ha szükséges, utólag minél könnyebb legyen a megfelelő felelősségrevonási eljárásokat megindítani.

Sárkány ellen sárkányfű, jogfosztás ellen joggyakorlás!

Mi lehet a konklúziója a fentiek mérlegelésének? A kockázatokat nem tudjuk helyetted mérlegelni, de az biztosan következik a fentiekből, hogy minél sikeresebb a megfélemlítés, és emiatt minél kevesebb ember vesz részt a felvonuláson, a hatóság annál sikeresebben tud fellépni ellenük. A lényeg pedig az, ami ebből következik: minél többen vonulunk fel, annál kisebb a kockázat és annál nagyobb biztonságban lesznek a résztvevők! Minél többen állunk ki a jogegyenlőség mellett és tiltakozunk a jogfosztás ellen,

• annál kisebb az esélye annak, hogy eljárást indítanak ellened, aminek a végén súlyos tízezreket kellene befizetned;

• annál kisebb az esélye annak, hogy a rendőrség kényszert alkalmazzon és tömegoszlató eszközöket vessen be a felvonulók szétzavarásához;

• annál kisebb a valószínűsége annak is, hogy az erőszakos és homofób ellentüntetők valódi kárt tudjanak okozni akár a menetben, akár a résztvevőkben.

Bármilyen hátrány is érjen amiatt, hogy felvonulsz, mi segítünk abban, hogy jogorvoslathoz juss.

Békésen kiállni másokkal együtt minden magyar egyenlő jogaiért, egyenlő emberi méltóságáért egyszerűen nem jogellenes, bármit is ír a kormánypárt a törvényekbe. Ne hagyd magad megfélelemlíteni, mert nem kockáztatsz olyan sokat a felvonuláson való részvétellel, hogy megérné távol maradni, és hagyni, hogy Orbán ezt a csatát a Te segítségeddel nyerje meg.

Az alkotmánynak a társadalom közös értékeit kell kifejeznie: mindazt, ami minket magyarokat bőrszíntől, etnikai vagy társadalmi hovatartozástól, vallástól vagy politikai meggyőződéstől függetlenül egy nemzetté köt össze. Ezzel szemben a Fidesz legújabb, szám szerint 15. Alaptörvény-módosítása ismét csak arra jó, hogy megossza a társadalmat, sőt nyílt provokációkkal támadjon bizonyos társadalmi csoportokat.

Bűn az alkotmányt politikai fegyverként használni.

Egy demokráciában az alkotmánynak épp az a feladata, hogy az államhatalmat korlátozza és ezzel megvédje az állampolgárait. Ehelyett újból azt látjuk, hogy a gránitszilárdságú Alaptörvényt propaganda célból írják át. A kormány a módosítással az állampolgárok magánéletébe még mélyebben beavatkozik, a közéleti részvételüket pedig tovább akadályozza.

Vannak olyan módosítási elemek is, amelyek teljesen értelmezhetetlenek. Ilyen az, amikor az eddig is Alaptörvénybe foglalt jogát a gyermekeknek minden más alapjog fölé emeli, ahelyett, hogy az eddig is garantált jogi védelmüket végre valahára végrehajtaná.

Ha komolyan vennék a most beiktatott alkotmányos szöveget, abból az alábbiak következnének:

• Egyetlen gyermek sem nőhet fel nyomorban vagy szegregált lakókörnyezetben, hiszen minden hátrányos helyzetű család megkapja a szükséges állami támogatást.
• Többé tényleg nem szakíthatnak ki gyermeket a családjából pusztán szegénység miatt, és nem történhet olyan gyermekkiemelés sem, amelynek nincs valódi indoka.
• A gyermekjóléti szolgálatok elegendő forráshoz jutnak ahhoz, hogy a nehéz sorsú családokat ténylegesen támogatni tudják, mert a megoldás nem a gyerekek elszakítása, hanem a családok segítése.
• A hónapok óta jogszerűtlenül kórházban tartott több mint 300 kisbaba végre hazatérhet a szüleihez vagy szerető nevelőcsaládokhoz kerül.
• A gyermekotthonokban élő gyerekek végre valódi otthonra találnak: többségük hazakerülhet a vérszerinti családjához, a többieket pedig felkészült nevelőszülők fogadják be.
• Minden fogyatékossággal, vagy sajátos nevelési igénnyel élő gyermek megkapja a szükséges fejlesztéseket, hogy valódi inkluzív oktatásban részesüljön, megfelelően felkészített és megbecsült pedagógusok segítségével.
• A kampánycélokra felhasznált gyermekek védelmet élveznek, és felelősségre vonják azokat a politikusokat, akik az oktatási intézményeket politikai eszközként használják.
• A környezetkárosító beruházásokat minden olyan településen leállítják, ahol akár egyetlen gyermek is él, hiszen az ő jövőjük minden másnál fontosabb.
• A tüntető diákokat nem hallgattathatják el hatósági zaklatással, büntetőeljárásokkal vagy megfélemlítéssel.
• A kamaszokat nem újraindított, fenyegető diszkórazziákkal védik meg a droghasználattól, hanem valódi preventív gyermekvédelmi eszközökkel.
• Az iskolákban újra tarthatnak civil szervezetek is érzékenyítő foglalkozásokat, hogy az LMBTQ gyerekek biztonságban érezzék magukat, és ne kelljen magukat másodrendűnek érezniük, hiszen a gyermekek alapvető joga a megkülönböztetéstől való védelmük.
• És végre támogatni fogja a kormányzat a Pride felvonulást is, hogy az LMBTQ gyerekek is érezhessék, ugyanolyan tagjai a társadalomnak, hiszen a gyermekek alapvető joga a megkülönböztetéstől való védelmük.

De ne legyünk naivak. Mindannyian tudjuk, hogy hiába következne ez az új alkotmány szövegéből jogilag, egyértelmű, hogy nem ez a kormány valódi célja.

Ez a propagandamódosítás nem a gyermekek érdekeit védi, hanem a hatalmonlévők pozícióját, úgy, hogy közben megint politikai célok elérésének eszközévé teszi a gyerekeket.

A TASZ álláspontja egyértelmű: a gyermekek védelmére tett politikai vállalások csak akkor hitelesek, ha azok a való életben is megvalósulnak. Az Alaptörvény nem propagandaeszköz.

Ha a kormány valóban a gyermekek jogait akarja védeni, akkor ne a szavakkal zsonglőrködjön hanem fordítsa erőforrásait az oktatás, a gyermekvédelmi rendszer és a családokat támogató szolgáltatások fejlesztésére.

Mi valóban teszünk a gyermekvédelemért. Ezért kell a TASZ! Támogass minket most adománnyal, vagy az adód 1%-val, hogy legyen, aki visszapereli szüleikhez a szegénység miatt elszakított gyerekeket, és legyen, aki megvédi az állami gondoskodásban élő gyerekek jogait.

• A magyarországi roma közösségek számára a jogtudatosság nem csupán egy elvont fogalom, hanem a mindennapok túlélésének eszköze.
• A TASZ évek óta dolgozik azon, hogy ne csak jogi segítséget nyújtson, hanem olyan lokálisan működő közösségeket is erősítsen, amelyek hosszú távon képesek lesznek saját érdekeik érvényesítésére.
• A mi jogászaink is a saját közösségeiket vezető roma nőktől tanulják a helyi jogvédelmet, mert ők a jogsértések igazi szakértői.

Ki akarták lakoltatni, de a helyi roma közösség közbelépett

Amikor egy Szabolcs-megyei roma férfi tavaly ősszel, még a kilakoltatási moratórium előtt azzal szembesült, hogy el kell hagynia otthonát, még nem tudta, hogy a közössége lesz az, aki segít neki. Nem egy hivatali ügyintéző, és nem is egy jogász, hanem azok a helyi roma vezetők, akik az elmúlt években megtanulták, hogyan kell jogot érvényesíteni. Az ő segítségükkel sikerült megakadályozni a kilakoltatást.

Ez az eset nem egyedi.

Az elmúlt fél évben a TASZ Roma Jogtudatosító Programjának (RJP) keretében 35 képzést, esetmegbeszélést és közösségi eseményt tartottunk, valamint több, mint 50 egyéni ügyben segítettünk az egyéni tanácsadások során, amit minden esetben a program helyben élő roma közösségi vezetői tartottak. Ennek az eredményei pedig kézzelfoghatóak:

csökkentek az indokolatlanul kiszabott bírságok, a közvetítések révén rugalmasabbá váltak a helyi hatóságok, elősegítettük a társadalombiztosítási ellátásokhoz való hozzáférést, valamint a gyermekvédelmi ügyekben a közösségi vezetők hatékony fellépésével támogattuk a gyerekek zavartalan beiskolázását és jogaik érvényesítését.

Jogtudatosítás alulról

A TASZ évek óta dolgozik azon, hogy ne csak jogi segítséget nyújtson, hanem helyi közösségeket erősítsen, amelyek képesek saját érdekeik érvényesítésére. 2021-ben teljesen új szemlélettel indítottuk útjára az RJP-t, amely

• szakít a hagyományos, „felülről” irányított jogvédelemmel, és az érintett közösségek aktív részvételére épít;
• a roma közösségi vezetők irányítása mellett, saját közösségeik képzésére és egyúttal a nagyon értékes, de mindezidáig kevés figyelmet kapó helyi tudások felhasználására fókuszál.

Célunk egy olyan tudásmegosztási rendszer kiépítése és folyamatos fejlesztése, amelyben maguk a roma közösségek válnak képessé arra, hogy felismerjék az őket érő jogsérelmeket, és azokat az eszközöket, amelyekkel problémáik orvosolhatóak.

A modell kísérleti szakasza négy évvel ezelőtt két észak-magyarországi roma női vezetésű szervezettel indult, mára pedig hét településesre bővült.

Közösségi vezetők a frontvonalban

A program egyik legfontosabb eleme a mentorálás. Ezért kértük fel Makula Rékát, a XXI. Századi Roma Nők Egyesületének vezetőjét és Dánielné Tóth Beátát, a Bódva-völgyi Roma Nők Egyesületének vezetőjét arra, hogy közösségeikben jogtudatosító képzéseket indítsanak, és ezekkel ne csak közösségeiket, de a TASZ jogászait is tanítsák a helyi jogvédelemre.

Az RJP mentorai és mentoráltjai képzéseket tartanak a helyi roma közösségek számára a lokálisan legfontosabb kérdésekről, emellett tanácsadásokat szerveznek, ahol az egyéni ügyeket az ügyféllel közösen igyekeznek megoldani, sok esetben közvetítőként fellépve a helyi intézményekkel és szolgáltatókkal szemben.

"Nagy öröm számomra, hogy a mentoráltjaim folyamatosan fejlődnek, és most már ők maguk nyújtanak tanácsadást a kis közösségükben, meg tudnak válaszolni jogi kérdéseket, ha pedig mégis bizonytalanok valamiben, kikérik a tanácsomat”

- meséli az RJP borsodi csoportjának mentora, Dánielné Tóth Beáta. Ő azt élvezi igazán ebben a programban, hogy a TASZ szabad kezet nyújtott neki, és a saját módszereivel dolgozhat, így igazán hatékony lehet.

Mi a következő lépés?

A Roma Jogtudatosító Program már most érezhető változást hozott az érintett közösségek életében. A résztvevők egyre tudatosabbak, bátrabban kérnek jogi segítséget, és a helyi mentorok révén aktívan dolgoznak saját jogaik védelmén.

A következő hónapokban az a célunk, hogy tovább erősítsük a közösségi szintű érdekvédelmet, és hogy megpróbáljunk nemcsak egyéni, hanem közösségek egészét érintő rendszerszintű ügyekben is fellépni.

Most a TASZ biztosítja a háttértámogatást, de hiszünk abban, hogy az RJP-ben résztvevő közösségek idővel teljesen önállóan is képesek lesznek jogi ügyekben fellépni.

Balázs Anna, a TASZ szakértője

A projekt az Európai Unió "Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.

• Közel fél éve, születése pillanatától fogva kórházban tartják Marianna kisfiát. Nem azért mert beteg, hanem azért, mert a hatóságok úgy döntöttek: jobb neki ott, a szerető szüleitől elzárva, mint a saját otthonában.
• A kisfiú már fel sem ismeri az édesanyját, akit december óta csak kéthetente, alig egy órára láthat.
• A Partizán hétfő esti adásában nyilvánosság elé álló Marianna családjáért a TASZ küzd. Bíróságra vittük az ügyét azért, hogy a családjától jogtalanul elválasztott kisfiú életében először végre hazatérhessen.
• Most te is segíthetsz nemcsak ennek az egy családnak, de másik több száz hasonlóan tragikus sorsú, kórházba zárt csecsemőnek is, ha csatlakozol a TASZ levélküldő akciójához!

Marianna kisfia tavaly szeptemberben született meg, igazi csodaként, hiszen az anyukának korábban azt mondták az orvosok, hogy sosem lehet gyermeke. A családnak azonban nem volt lehetősége az önfeledt örömre, ugyanis a lassan féléves babát soha nem engedték haza a kórházból.

Marianna és a párja azonban elszántan küzd azért, hogy visszakaphassák a gyermeküket, hogy a kisfiúnak ne egy kórházi részlegen kelljen tengődnie, és ne a mára teljesen összeomlott állami gyermekvédelmi rendszeren belül kelljen felnőnie. A TASZ segítségével bíróság elé vitték az ügyet, és az édesanya a Partizán műsorában azt is vállalta, hogy a nyilvánossággal is megosztja az abszurd, felháborító és hatósági jogsértésektől hemzsegő történetét.

Ezzel a bátor szerepléssel pedig nemcsak a saját gyermekéért áll ki, több száz hasonlóan tragikus sorsú, kórházba zárt baba tarthatatlan helyzetére is felhívja a figyelmet.

Nem is lehetett volna így kórházban tartani a babát

A bátor édesanya, Marianna kálváriája a dolgok szerencsétlen együttállásával kezdődött: a kisbabája koraszülöttként a vártnál picit hamarabb jött világra, a párja munkahelyétől elnyert szolgálati lakás átadása pedig csúszott. A család így épp a két állandó otthona között volt, amikor a kisfiúk született, de volt átmeneti lakhatásuk ekkor is. Sőt, két héttel a szülés után már az új lakásuk kulcsait is megkapták Mariannáék.

A kórházból először mégis arra hivatkozva nem engedték haza az egészségügyi ellátást nem igénylő csecsemőt, hogy “bizonytalan”, hová vinnék őt. Aztán hiába költöztek be gond nélkül a szülők az új otthonba, a kisfiúkat így sem adta ki a kórház, annak ellenére, hogy a döntést nem tudták hivatalosan megindokolni.

Mariannáék ma már tudják, hogy sem a kórháznak, sem a gyermekvédelmi dolgozóknak nem volt joga arra, hogy az egészséges kisfiút bent tartsák, mert nem született erről hatósági döntés. De ahogy a Partizán adásában Boros Ilona, a TASZ jogásza kifejtette:

mindennapos, hogy hatalmi pozíciókban lévők félretájékoztatják azokat a szülőket, akiktől jogtalanul választották el a gyermeküket a szülés után. Hiába tudja valaki a jogait és megy akár jogi képviselettel a kórházba azért, hogy hazavigye a saját kisbabáját, ha az útját állják a biztonsági őrök, tehetetlen a gyakorlatban.

Aki nem szimpatikus, az egyből alkalmatlan?

Mariannáék kisfia már egy hónapja a kórházban volt, amikor a költözködés közepén, előzetes egyeztetés nélkül megjelent a szülőknél a védőnő és a családsegítő. Az anyuka orra alá nyomtak egy papírt, amit elolvasás nélkül alá is akartak irattani vele.

Marianna azonban nem hagyta magát, így jött rá: azt akarták volna lepapírozni vele, hogy a gyermekvédelem bevonását ő maga kérte az ügybe.

Mivel erre nem volt hajlandó, gyakorlatilag megfenyegették: nem hagyják, hogy visszakapja a kisfiát, hiszen “nem működött együtt” a gyermekvédelmi szakemberekkel.

A családsegítő ezután írásban javasolta a gyámhivatalnak, hogy Marianna babája továbbra se kerülhessen haza. Hivatalosan csak ezzel kezdődött meg az a december végéig tartó eljárás, amelynek a végén a gyámhivatal úgy határozott, hogy a babát hivatalosan is ki kell emelni a családjából (azaz állami gondozásba kell venni), annak ellenére, hogy

• semmilyen bizonyíték nem volt arra, hogy Marianna alkalmatlan lenne a gyereke nevelésére, ezt kizárólag a szakemberek szubjektív benyomásai alapján állapították meg;
• lakhatásukat rendben találták;
• az apát pedig olyan türelmes, szeretetteljes szülőként írták le, aki gyermekét mindennap látogatta a kórházban.

Ezután a kisbabát átszállították a kórház területén található másik osztályra, amelyet korábban a katasztrofális szakellátási helyhiány miatt “gyermekotthonnak” neveztek át. Ettől kezdve a szülők már nem tudták mindennap látogatni gyermeküket, a gyámhatóság kegyetlen döntése miatt kéthetente tölthetnek csak el vele egyetlen órát.

A kisfiú, aki lassan fél éves lesz, már meg sem ismeri az édesanyját.

A család most a segítségünkkel bíróságon próbálja kikényszeríteni, hogy a fiúk végre hazatérhessen.

Többszáz kisbaba sorsáról van szó, de most te is segíthetsz!

Mariannék kisfia immár közel fél éve fekszik teljesen indokolatlanul egy kórházi osztályon kiszolgáltatva, a szülei nélkül, ami felmérhetetlen lelki károkat okoz neki, és szüleinek is. De nem ő az egyetlen tragikus sorsú csecsemő ebben a méltatlan helyzetben.

Az országban ősszel nyilvánosságra került információk szerint legalább 300 hasonló sorsra jutott újszültött volt, akiket ismeretlen okból nem engednek haza a családjukhoz, de nem kerültek jogszerű szakellátásba, azaz nevelőszülőkhöz sem. Azt, hogy most pontosan hány ilyen kórházba zárt csecsemő van Magyarországon, nem tudjuk, mert nem adnak erről tájékoztatást a hivatalos szervek, de a gyermekvédelmi rendszer állapotát ismerve valószínű, hogy nem csökkent ez a szám.

De bárki tehet azért, hogy ezek a jogsértések ne maradjanak következmények nélkül.

Ahogy azt a Partizánban Boros Ilona kifejtette, az első lépés, hogy tisztában kell lenni a szülők és gyermekek jogaival (amiről a TASZ tudástárából bárki tájékozódhat online), így nemcsak magunkat védhetjük, hanem másokat is segíthetünk, ha bajban vannak.

Ha pedig a környezetünkben olyan esetet látunk, hogy egy gyermeket igazságtalanul akarnak elszakítani a családjától, ne legyintsünk, és ne nézzünk félre! Legyünk azok, akik szólnak, akik segítenek, akár jogvédő szervezet bevonásával, akár a nyilvánosság erejével.

Emellett az is fontos, hogy fejezzük ki a szolidaritásunkat az érintett szülőkkel, támogassuk őket erkölcsileg és emberileg, és kérjük számon a hatóságokat, mert valódi változás csak akkor történik, ha együtt állunk ki a jogainkért.

Most te is segíthetsz, ugyanis a TASZ nagyszabású levélküldő akciót indított, az igazságtalan gyerekkiemelések ellen.

Csatlakozz te is! Üzenj Mariannáéknak, és követeld velünk együtt az illetékes kormányhivatalnál azt, hogy

• Mariannáék gyermekét azonnal engedjék haza a családjához,
• rendezzék a kórházban fekvő összes baba sorsát,
• és indítsanak vizsgálatot azért, hogy soha többé ne történhessen meg az indokolatlan elválasztás.

Csatári Flóra Dóra

A TASZ több mint tíz éve küzd a jogellenes gyermekkiemelések ellen. Ingyenes jogi segítséget, tanácsadást és bíróság előtti képviseletet nyújtunk az érintett szülőknek azért, hogy minden gyermek szeretetben nevelkedhessen a saját családjában. Legutóbb decemberben sikerült egy szintén kórházban tartott babának hazatérnie a segítségünkkel.

Orbán Viktor és Donald Trump közös támadása azonban most a TASZ működését fenyegeti. Ha nincs TASZ, nincs, aki segítsen, hogy a családjuktól indokolatlanul és jogellenesen elválasztott, kórházba zárt kisbabák hazatérhessenek.

Ezért kell a TASZ! Állj mellénk most, és támogasd a munkánkat.

• A Hell Energy Magyarország Kft. tulajdonosai 2019-ben azért indítottak adatvédelmi pert a Forbes ellen, hogy ne szerepeljenek a lap milliárdos listáján.
• Ezután évekig egyáltalán nem lehetett a lapban leírni a Barabás testvérek nevét.
• Az ügy egyértelmű példája annak, hogyan lehet Magyarországon fegyverként használni a sajtó ellen a GDPR-t.
• Bár a perben elsőfokon a TASZ által képviselt Forbes számára kedvező ítélet született, a folyamat hosszú évek óta súlyos fenyegetésként lebeg az újságírók feje felett.

A magyar társadalomnak határozottan van igénye arra az alapos újságírói munkára, amely feltárja, kik és hogyan gazdagszanak meg Magyarországon, és milyen szerepe van mindebben a politikának. Ezt mutatja az is, hogy az elmúlt napokban már több mint kétmillióan nézték meg A dinasztia című dokumentumfilmet, amely az Orbán család gazdasági birodalmának kiépüléséről szól, és amely szintén támaszkodik a Forbes által elvégzett vagyonbecslésekre is.

De hiába a legalaposabb oknyomozói munka, ha nincs, aki megvédje az újságokat, amikor el akarják hallgattatni őket.

Mit sem érnek a tényfeltáró cikkek, ha nem jelenhetnek meg, mert nincs, aki kiáll az ellen, amikor a gazdagok és hatalmasok arra használják a pénzüket, hogy cenzúrára kényszerítsék a sajtót.

Bánáti Anna, a Forbes milliárdos listáját korábban évekig szerkesztő, ma a Telexnél dolgozó újságíró úgy látja, hogy

a Hell Energy Magyarország Kft-vel a magyar gazdaságban betöltött szerepéhez és az elnyert állami támogatásaihoz képest kifejezetten keveset foglalkozott a média.

Ennek pedig köze lehet ahhoz, hogy a tulajdonosairól elterjedt: nem tolerálnak semmit, ami róluk jelenik meg.

Miért fontos ez a történet?

Mert nem csupán egy lap és egy gazdag család konfliktusáról van szó. A személyes adatok védelme és a sajtószabadság közötti határvonal elmosódása komoly veszélyt jelenthet a független tájékoztatás szempontjából.

Ahogy arra ebben a friss videóriportban Hüttl Tivadar, a TASZ jogásza rávilágít: a GDPR magyarországi alkalmazása olyan jogi bizonytalanságot hozott, amelyet a sok erőforrással rendelkező szereplők könnyedén kihasználhatnak akkor, ha nem tetszik nekik, amit a sajtó velük kapcsolatban feltárt.

Nem Barabásék az egyetlenek, akik ezt fegyverként használják. Az pedig a Forbes ellen hasonló ügyet indító Bige László esetében is világos: az ilyen pereket jellemzően azzal a stratégiai céllal indítják, hogy túlterheljék a szerkesztőségeket jogi munkával, és hogy elriasszák az újságírókat a NER közeli gazdasági elit működésének feltárásától.

Csatári Flóra Dóra

A TASZ azért dolgozik, hogy ne lehessen cenzúrázni az újságírók munkáját, és ne lehessen elrejteni a gazdasági hatalmi rendszer kiépülését.

Állj mellénk és támogasd a munkánkat rendszeres adománnyal vagy ajánld fel nekünk az adód 1%-át, hogy továbbra is kiállhassunk a sajtó szabadságáért!

Hiába tűnik túlzásnak, a magyar drogpolitika annyira szigorú, hogy akár egy kis adag fű birtoklása is komoly jogi és anyagi következményekkel járhat. Persze a gyakorlatban ritkán zárnak be valakit egyetlen joint miatt, de így is komoly probléma, hogy Magyarország az egyike a drogfogyasztást legkeményebben szabályozó európai országoknak.

A droghasználat visszaszorításához ugyanis nem járul hozzá az, hogy ha a kábítószer-fogyasztókat bűnözőként kezeli és üldözi a rendszer. Jól példázza ezt ez a friss, 11 európai ország szabályozását és kannabisz használati arányát elemző kutatás, amely megállapította: nincs erős kapcsolat a kannabiszra vonatkozó jogszabályok és a szabadidős kannabiszhasználat gyakorisága között a fiatalok és fiatal felnőttek körében Európában.

Mindeközben ennek a kriminalizáló felfogásnak a káros következményei az egész társadalmat érintik:

• Ahelyett, hogy a drogfogyasztók segítséget kérnének, inkább rejtőzködnek a jogi következményektől való félelem miatt.

• Ahelyett, hogy a függők olyan kezeléshez juthatnának, ami segítené a leszokást, inkább a jogrendszerrel küzdenek, ami akadályozza a felépülésüket.

• Ahelyett, hogy az állam lehetővé tenné az orvosi kannabisz ellenőrzött hozzáférését a rászoruló betegeknek, a feketepiaci beszerzésre kényszeríti őket és a büntetőjog széles repertoárjával keseríti tovább az életüket.

Mindeközben a függők segítésére nem jut forrás, de a rendszer rengeteg pénzt emészt fel azzal, hogy fenntartja a drogfogyasztók üldözésére épülő bürokratikus gépezetet.

Bár Magyarországon létezik az úgynevezett elterelés, ami papíron alternatívát ajánl a büntetés helyett, de valójában nem jelent teljes mentesülést a következmények alól.

Mi az az elterelés, és mi a baj vele?

Az elterelés olyan lehetőség, amelyet a kisebb mennyiségű kábítószer miatt indult ügyek esetében lehet igénybe venni. Ez egy legalább féléves terápiás program, amelynek célja a kábítószer-használat csökkentése vagy teljes megszüntetése.

Ha valaki sikeresen befejezi az elterelést, akkor mentesül a büntetőeljárás alól, így nem kell börtönbe mennie, pénzbüntetést fizetnie vagy közérdekű munkát végeznie. Ez az elterelés előnye.

A legtöbb esetben azonban az elterelteknek is ki kell fizetniük a több százezer forintos bűnügyi költséget, amit az ügyükben végzett nyomozás alapján számláznak ki. Ha pedig két éven belül újra elkapják őket, akkor már biztosan büntetést kapnak. Fiatalkorúak esetében ráadásul a családsegítők kirendelése megbélyegzéshez, esetenként iskolai meghurcoláshoz is vezethet. És ha mindez nem lenne elég, az elterelést elvégzők nem minden esetben kaphatnak erkölcsi bizonyítványt, így többek között az amerikai vízum megszerzésétől is több évre elesnek

Mi lenne jobb megoldás?

A dekriminalizáció, ami a közhiedelemmel ellentétben nem azt jelenti, hogy legálissá válik a fű vagy más drogok használata. Ez az a megközelítés, ami nem bűnözőként üldözi a fogyasztókat, hanem segítségre szoruló emberekként kezeli őket. Ebben a megközelítésben a hosszas büntetőeljárás helyett csupán helyszíni bírságot kapnak a fogyasztók, és ami ennél is fontosabb: az állapotuk által indokolt egészségügyi kezeléseket és szociális szolgáltatásokat ajánlanának fel nekik.

Mindez nem csak papíron működő elképzelés. Több mint 20 éve működik dekriminalizáció Portugáliában, és 15 éve Csehországban. Mindkét esetben elmondható, hogy az intézkedés hatására nem nőtt a kábítószerek kipróbálásának aránya a fiatalkorúak körében, miközben a problémás szerhasználók nagyobb arányban tudnak kezelésbe kerülni.

Portugáliában ez a drogpolitikai fordulat volt szükséges az elharapódzó HIV járvány visszaszorításához, míg Csehországban ezt követően látványosan emelkedett a drogkereskedők elleni sikeres akciók száma. A két jógyakorlat jelentős szerepet játszott abban, hogy világszerte mind kevesebben látják már értelmét a fogyasztók üldözésének.

Magyarország mennyire van messze ettől?

Magyarországon 2008-ban törvénytervezet is született dekriminalizációról, amit azonban a széleskörű szakmai támogatás ellenére sem vett napirendre az országgyűlés. Azóta mind távolabb kerülünk ettől a céltól, miközben a globális drogpolitika épp ellenkező irányba halad. Mostanra már az ENSZ sem a további szigorításoktól várja a megoldást, hanem szemléletbeli fordulatot sürget, amiben a droghasználatra egészségügyi és emberi jogi szempontból tekintenek.

A Fidesz ellenzékben és a kormányon is bizonyította, hogy drogügyben az elrettentésben és a kemény rendészeti fellépésben hisz, ezért aligha várható tőle, hogy a közeli jövőben a dekriminalizáció irányába nyisson.

Így sem kell lemondanunk minden reményről! A 2023 decemberében elfogadott első Fővárosi Drogstratégia egyik feladata, hogy felülvizsgálja az EU dekriminalizációit, majd ez alapján javaslatokat tegyen a mindenkori kormánynak. Talán lesz még olyan politikai erő Magyarország élén, ahol ezek a javaslatok nyitott fülekre találnak.

Kardos Tamás

Ha érdekel a téma, további érdekes cikkeket találsz a honlapunkon!

De nem hagyta magát, segítségünkkel elérte, hogy módosítsák az őt korlátozó jogszabályt.

A sors

McNeill Brigitta, kaposvári polgár sorsát meghatározza, hogy otthon neveli két autizmus spektrum zavarral élő gyermekét. A gyerekeiről való gondoskodás napi 24 órás feladat, képtelenség lenne mellette főállásban munkát vállalni. Ehhez a helyzethez a magyar állam biztosít is egy támogatást, a gyermekek otthongondozási díját, ez a GYOD. Ez a támogatás a többi szociális jellegű ellátáshoz képest egészen nagyvonalú, viszont – érthető módon - kizárja, hogy mellette teljes állásban munkát lehessen végezni.

Brigitta azonban a gondoskodáson túl szeretett volna máshogy is tenni a gyerekeiért és a gyerekei sorstársaiért.

2023-ban jelentkezett, és fel is vették a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Doktori Iskola Alkalmazott Pszichológia doktori programjába, hogy autizmus-specifikus kutatást folytathasson. A jelentkezése nem is volt előzmények nélküli, már 2019-ben, egyetemi hallgatóként különdíjat nyert egy rangos tanulmányi versenyen ebben a témában. Sőt, az egyetemet is kitüntetéses diplomával fejezte be, és tanulmányokat is publikált a témájában.

A doktori program azonban csak nappali rendszerű oktatásban érhető el és a nappali tanulmányok folytatását a GYOD-ra vonatkozó szabályok, ugyanúgy, mint a teljes munkaidős munkavállalást, kizárták. Jóindulatú értelmezésben a jogalkotó ezzel a korlátozással azt szerette volna elérni, hogy a támogatott szülő teljes idejében a gyerekeivel foglalkozzon.

Nem hagyta annyiban

A szabály tehát azt jelentette Brigitta számára, hogy választania kell: vagy kapja a gyermekek otthongondozási díját és elengedi az álmait vagy az álmai mellett dönt, de akkor elesik a bevételétől. Brigitta ezen a ponton fordult hozzánk. Az álláspontunk az volt, hogy a szabályozás értelmetlen és diszkriminatív. Brigitta is azt mondta, amit mi gondoltunk: a doktori programban való részvétel nem olyan, mint egy teljes állás. Jutna mellette ideje a gyermekei ellátására. Tehát a szabálynak lehet, hogy van értelme a munkavállalás vagy a nappali egyetemi képzés esetén, de biztosan értelmetlen, feleslegesen korlátozó egy sokkal kötetlenebb időbeosztást jelentő doktori program esetében.

Az érveinkkel felszerelkezve Brigitta 2024 májusában levelet írt az illetékes minisztériumnak. Ebben kifejtette a helyzetét és rámutatott hogy őt egy értelmetlen szabály akadályozza a tanulásban, abban, hogy autizmus-specifikus kutatást folytathasson. Rámutatott, hogy doktorandusz hallgatóként sem ő nem töltené be rosszabbul a gondozási szerepét, sem pedig a gyerekei nem járnának rosszabbul, ha elmehetne tanulni.

Levelében így fogalmazott: “A doktori iskolai tevékenységem nem befolyásolta negatív módon gyermekeim ápolását, a róluk való gondoskodást, gondozást. Mivel a doktori kutatás jellegzetessége az otthonról végezhető elméleti kutató munka, kevés jelenléttel járó egyetemi részvétellel, különösen önköltséges formában, az engedélyezett levelező munkarend óraszámait sem értem el az első szemeszterben. Így a GYOD-on lévő gondviselőktől megtagadni komoly szellemi produktumok létrehozását sérti a tehetséggondozás alapelveit is, és akadályozza szakmai fejlődésüket, a jobb életminőséghez való jogukat, így az alapvető emberi jogokat is sérti a korlátozás.”

Az állam dolga

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján könnyen azt gondolhatjuk, hogy az állam az ilyen, állampolgároktól vagy civil szervezetektől érkező, ámde, észszerű és megalapozott kéréseket is is képes lesöpörni. Brigitta esetében azonban nem ezt történt. A kormány benyújtott egy jogszabály-módosítási csomagot, amelyben különböző, a felsőoktatásra vonatkozó szabályokat rendezett. Ezek közé illesztették be azt is, amit Brigitta javasolt.

A megoldás egészen egyszerű volt. Mindössze erről van szó:

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 39/B. § (1) bekezdés c) pontjában a „felsőoktatási” szövegrész helyébe az „a doktori képzés kivételével felsőoktatási” szöveg lép.

Ennyin múlt, hogy Brigitta megvalósíthassa az álmait.

A módosítás 2024. december 21-el hatályba is lépett. Brigitta a kitartásával és az érvelésével nagyjából egy év alatt érte el, hogy módosítsanak egy értelmetlen jogszabályt és a következő tanévre már benyújthassa a jelentkezését a doktori programra anélkül, hogy elveszítené a megélhetését.

Azt gondoljuk, hogy többek között ez lenne az állam és kifejezetten a kormány dolga: hallgassa meg a polgárok érveit, észrevételeit és cselekedjen.

Nem vagyunk naivak, Brigitta sikeréhez az is kellett, hogy egy olyan problémát tematizáljon, ami nincsen a politika fókuszában, ráadásul a nagyon kevés számú érintett miatt valószínűleg egészen elhanyagolható a módosítás költségvetési vonzata. Ezzel együtt is azt gondoljuk, hogy minden észszerű, érvelhető ügybe megéri beleállni, hiszen, ha nem is lesz rögtön változás, mint Brigitta esetében, de legalább a jogszabályok előkészítésén dolgozók rendszeresen szembesülhetnek azzal, hogy egy-egy szabály hogyan akadályozza a polgárok boldogulását. Ez pedig segíthet abban, hogy az állam emberei még a jelenlegi körülmények között se tudják elfelejteni, hogy az végső soron az állam értünk, polgárokért van.

Szabó Attila

• Első karácsonyát tölti ismét szabad emberként ügyfelünk, Imre, akit évekre gondnokság alá helyeztek, és arra kényszerítettek, hogy szociális otthonban éljen

• A bíróság megalapozatlanul állította, hogy Imre nem tud magáról gondoskodni, ezért hosszú évekig minden lépéséről egy számára idegen gondnok döntött

• Imre rokonain keresztül kereste fel a TASZ-t, mi pedig segítettünk neki visszaszerezni önállóságát. Négy év pereskedés után Imre idén ismét úgy töltheti a karácsonyt, ahogy szeretné.

Imre gondnokságban töltött évei alatt előfordult, hogy még az ünnepekre sem engedték ki az otthonból. Mára azonban újra dolgozik, saját otthona van, és újraépítette az életét. Az ötvenes éveiben járó férfi szabadságát hét évvel ezelőtt vették el, ugyanis édesanyja halála után a bíróság kizáró gondnokság alá helyezte, mondván, hogy a férfi túl könnyen befolyásolható, és nem képes önállóan gondoskodni magáról. Ennek értelmében egy kihelyezett gondnok felelt minden döntéséért, nem rendelkezhetett saját életéről úgy, mint egy felnőtt ember.

Imrét szociális otthonba kényszerítették, ahol közel 130 másik emberrel élt egy fedél alatt, és minden lépését szigorú felügyelettel kísérték az ott dolgozók.

A gondnoka eközben úgy gazdálkodott Imre pénzével és földjeivel, hogy valódi kapcsolatot sosem tartott a férfival. Az otthon szabályai jelentősen korlátozták Imrét, a szigorú vacsoraidő miatt még a napi híradót sem nézhette, pedig mindig is szenvedélyesen követte az aktuálpolitikát, érdekli a történelem, az egyik egy tárgyaláson még a Fidesz kormányzásáról is elmondta a véleményét, hogy bizonyítsa a gondnokság szükségtelenségét.

Imre elkeseredésében az ekkor még külföldön élő unokatestvérének, Gyöngyinek írt. Gyöngyiék feladva külföldi életüket, hazaköltöztek, hogy férjével közösen mindent megtegyen azért, hogy Imrét kiszabadítsák az intézetből. A gyámhatóság rendre elutasította a kéréseiket a gondnokváltásra, Imre pedig úgy érezte,

összeesküdtek ellene.

A férfi a sajtóban hallott először a TASZ-ról, és arra kérte unokatestvérét, hogy vegye fel velünk a kapcsolatot. A megkeresés után Gyöngyit képviselve kezdtünk dolgozni azért, hogy Imre visszakaphassa korábbi életét. Ez idő alatt rendszeresen írt hosszú leveleket Gyöngyinek, és férjének Jánosnak, amelyekben

mérhetetlen szabadságvágyáról beszélt.

A pereskedés 2019-ben kezdődött, és hosszú évekig húzódott. 2020-ban a koronavírus nemcsak a tárgyalásokat késleltette, de Imre csekély mozgásterét is a végsőkig korlátozta. Ebben az időszakban még hétvégente sem hagyhatta el a szociális otthont, hogy meglátogassa Gyöngyit és férjét.

Rabbá vált a gondnokságban.

Imrének négy hosszú évig kellett bizonygatnia a bíróságon, hogy képes tájékozódni a világban, és tud önállóan dönteni a rá vonatkozó kérdésekben. Egy ilyen alkalommal azt is elmondta, hogy mindenkinek ajánlja a TASZ-t, a szervezet nélkül ugyanis

“Soha nem szabadul ki innen”.

Ám végül kiszabadult. 2021 áprilisában jogerősen kimondta a bíróság, hogy Imre gondnokság alá helyezése nem indokolt, így ismét szabadon dönthet a lakhelyéről és életmódjáról.

Imre élete nagyot változott mióta kiszabadult az intézetből: ismét hódol régi szenvedélyének, és kiváltotta a vasutas igazolványát, jogosítványt szerzett és elvégzett egy vagyonőri tanfolyamot is. Távolléte alatt édesanyjával közös házát a megkérdezése nélkül elbontották, ám Imre azóta új otthont teremtett magának.

Fontos neki, hogy önállóan éljen.

Bár már az intézeten kívül élhetett, továbbra is Gyöngyi gondnoksága alá tartozott. Imi teljes szabadságra vágyott, ami jár is neki, hiszen minden módon bizonyította: képes az önálló életre. A segítségünkkel újabb pert indított a teljes felszabadulásért. Idén ősszel a bíróság jogerősen is kimondta: Imre teljesen cselekvőképes szabad ember.

Olvasd el a gondnokság kérdéseiről szóló tájékoztatónkat, és oszd meg ismerőseiddel a videót, hogy minél többen megismerhessék Imre történetét, és lássák, hogy a TASZ a gyámhatóság visszaéléseivel szemben is segítséget nyújt!

Hegedűs Eszter, TASZ

• A kormány ahelyett, hogy valódi reformokkal segítené az állami rendszerben nevelkedő gyerekek sorsát, olyan látszatintézkedéssel, felesleges vizsgálatokkal esett neki a gyermekvédelmi dolgozóknak, ami csak tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetet.
• Ez látszik egy ügyfelünk személyes történetéből is.
• Csóka János, egy 20 éve elhivatottan dolgozó nevelő, nem volt hajlandó alávetni magát ennek a vizsgálatnak, ezért elbocsátották.
• A TASZ elvállalta, hogy a bíróságon is képviseli az ügyét, hogy bebizonyítsuk, alkotmányellenes az úgynevezett “kifogástalan életvitel” vizsgálat.Az ügyében első körben sikert arattunk: elértük, hogy az Alkotmánybíróság elé kerüljön a kérdés.

„Teljesen felesleges és megalázó. Azt akarják tudni, milyen a házasságom és rendőrökkel kutattatnák át az otthonomat, mintha valami bűnöző lennék, miközben arra sem képesek, hogy rendbe hozzák a gyermekotthon ablakait. Azokat az ablakokat, amik 2 éve törtek be, egy olyan balesetet során, aminek következtében több öltéssel kellett a sebet összevarrni a fejemen.” - mondja Csóka János a gyermekvédelmi dolgozók számára kötelezővé tett, úgynevezett “kifogástalan életvitel” vizsgálatról.

2024 nyarán a kormány ismét bebizonyította, hogy a gyermekvédelemben nem az érdemi megoldásokat keresi, amikor olyan szabályozásokat vezet be, amelyek tovább nehezítik a szakemberek munkáját. Az úgynevezett „kifogástalan életvitel” vizsgálat papíron azzal a céllal jött létre, hogy kiszűrje a pedofil elkövetőket. A gyakorlatban azonban ez a rendszerben dolgozók emberi méltóságát súlyosan sértő eljárás a kitűzött céljára teljesen alkalmatlan.

Azt viszont elérte, hogy az amúgy is szakemberhiánytól sújtott területet sok ezer gyermekvédelmi dolgozó hagyja el.

Köztük olyan lelkiismeretes szakemberek, akik eddig minden probléma ellenére küzdöttek a gyerekek érdekében, hogy életben tartsák a rendszert.

Ügyfelünk, János, aki pedagógus végzettséggel már két évtizede a gyermekvédelemben dolgozott, egyike ennek a több ezer szakembernek. Legutolsó állásában egy olyan budapesti otthonban volt nevelő, ahová különösen nehéz diplomás szakembereket találni, mert a bentlakó gyerekek korábban bűncselekményeket követtek el. Naponta 20 gyerek sorsáért felelt, és úgy tervezte, hogy ebből az állásából fog nyugdíjba menni.

“Szerettem a munkámat, elhivatott voltam. A gyerekekkel fociztunk, beszélgettünk. Voltak nehezebb napok, de tudtam, hogy számítanak rám. Nem őket hibáztatom, ha lopás vagy atrocitás történt, mert a környezetük az, ami elárulta őket.”

A munkakörülmények azonban sosem voltak megfelelőek: az alulfinanszírozottság és a szakemberhiány is évek óta sújtja azt az intézményt is, ahol ő dolgozott. Jánosnak nevelőként hivatalosan a 12 vagy 24 órás műszakjait egy másik nevelővel, párban kellett volna teljesítenie, de többször előfordult, hogy egyedül maradt a 20 gyerekkel, mert egyszerűen nem volt kit beosztani mellé. Az sem számított ritkaságnak, hogy takarítania kellett, mert épp nem volt takarító.

Amikor nyáron először hallott a gyermekvédelmi dolgozók tervezett átvilágításáról, Jánosnak azonnal görcsbe rándult a gyomra. Úgy érezte, hogy ennek a látszatintézkedésnek semmi köze a gyerekek érdekeihez. Sokkal inkább arra szolgál, hogy megfélemlítse és még kiszolgáltatottabbá tegye a gyermekvédelmi dolgozókat; hogy ne legyen se erejük, se bátorságuk már felszólalni, ha szembe találják magukat a rendszer hibáival.

Ügyfelünknek esze ágában sem lett volna magától otthagyni a gyermekotthont, ahol nevelő volt, de mikor a munkáltatója telefonon fenyegette azzal, hogy ha most nemet mond, öt évig nem dolgozhat a szakmában, már biztos volt benne, hogy nem vállalja a “kifogástalan életvitel” vizsgálatot.

„Ez nem a gyermekvédelemről szólt, hanem arról, hogy sakkban tartsanak minket. Végül a szabadságom alatt hívtak fel, hogy többé ne menjek vissza.”

Annak ellenére küldték el azonnali hatállyal, hogy a nyugdíj előtti időszakban már védett korú munkavállalónak számít, és korábban sosem volt panasz a munkájára, sőt két éve még jutalmat is kapott mellyel a 25 éves közalkalmazotti munkáját ismerték el.

Nem csak azért nehéz János számára a kirúgása, mert azóta nem talált új munkát, így az előnyugdíjából és a kis konyhakertjében megtermelt zöldség-gyümölcsből kényszerül megélni. Azzal a tudattal is egyedül maradt, hogy azok a gyerekek, akik számára nyolc éve biztos pont volt, derült égből villámcsapásként, egyik napról a másikra vesztették el őt.

„Néha még ma is eszembe jut, hogy milyen lehet most nekik. Tudom, hogy ők is érzik a változásokat, és bánt hogy nem vagyok ott, amikor szükségük lenne rám.”

János története nem egyedi, a megalázó “kifogástalan életvédelmi” vizsgálatok még mindig zajlanak. Szomszédokat faggatnak titokban, szexuális szokásokról érdeklődnek, és azt kutatják, milyen ingatlanjaik vannak a gyermekvédelmi dolgozóknak. Eközben a gyermekvédelmi rendszer mélyrepülése folytatódik, hiszen egyre kevesebb szakember marad talpon.

Sajtóértesülések szerint a szakemberek harmada felállt nyáron,

hiszen a méltóságukat és a magánélethez való jogukat mélyen sértő vizsgálathoz nem kívántak hozzájárulni.

A TASZ azonban kiáll a gyermekvédelem ügye mellett! A hozzánk forduló szakemberek képviseletében több munkaügyi pert is indítottunk, azzal a céllal, hogy magát a törvényt vigyük az Alkotmánybíróság elé.

János perében azt akartuk elérni, hogy a munkaügyi bíróság is felismerje, hogy a “kifogástalan életvitel” vizsgálatról szóló törvényi szabály, amit alkalmaznia kellene a perben, alapjogsértő, és ezért maga a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, kérve a jogszabály megszüntetését.

Az első ilyen perünkben, Csóka János ügyében rögtön sikerrel is jártunk.

A majdnem nyugdíjas korú, több évtizedet a gyermekvédelemben kiválóan dolgozó szakember képviseletében elértük, hogy a munkaügyi bíróság felfüggessze a pert, és az Alkotmánybírósághoz forduljon az érveink hatására. Reméljük, hogy az Alkotmánybíróság felismeri a törvény alapjogsértő jellegét, és megszünteti a kifogástalan életviteli vizsgálatot.

Ez az ügy nemcsak egy emberről, nemcsak János életéről szól, hanem az egész gyermekvédelemről. Egy olyan rendszerről, amely reformok helyett megfélemlítéssel próbálja fenntartani magát, miközben azoknak az embereknek az életét teszi tönkre, akik erejükön felül dolgoznak a legkiszolgáltatottabb gyerekekért.

Ha fontosnak tartod, hogy a kormány valódi reformokat vezessen be az állami gondozott gyerekek jogainak védelmében a látszatintézkedések helyett, támogasd munkánkat adományoddal!

Csatári Flóra Dóra

"Történt pedig azokban a napokban, hogy" - kezdődik a Bibliában a karácsonyi történet. A folytatásból kiderül, hogy egy szegénységben élő, de meleg, biztonságos, szerető családba születő kisbaba azért került életveszélybe, mert a hatalom emberei értelmetlen és kegyetlen módon üldözni kezdték.

Történt pedig 2024 végén, advent első hetében, hogy egy másik szegénységben élő, de szerető, összetartó családba várt kisbabát szakítottak el a szüleitől, minden indok nélkül, a hatalom értelmetlen kegyetlensége miatt

Zoé, egy fiatal pár első gyermeke hosszas készülődés és boldog várakozás után született meg. Az első napokban a szülők örömmel gyönyörködtek kislányukban a kórházban, de az örömöt hamarosan kétségbeesés váltotta fel.Ugyanis a gyermekvédelmi szervek alkalmatlannak titulálták őket a gyermeknevelésre.

Két nap múlva a szülőket hazaküldték a kórházból, kislányuk nélkül.

A hatósági eljárást a falubeli gyermekvédelmi szervek jelzése indította el. A dokumentum külön kiemelte, hogy a

• a szülők lakása tiszta és rendezett volt,

• az édesanya rendszeresen járt terhesgondozásra,

• együttműködő volt.

Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy az anyának van egy enyhe testi fogyatékossága: biceg. Emellett epilepsziás, bár elismerték, hogy gyógyszert szed, állandó orvosi kontroll alatt áll és a terhessége kezdete óta nem volt rohama.
Az apa “fő bűne” a jelzések szerint, hogy fél szemére vak, súlyos látássérült.

Bár mindkét szülő kifogástalan életvitelű, dolgoznak, és együttműködnek, ám láthatóan szegénységben élnek. Így a jelentés testi fogyatékosságuk és anyagi hátterük miatt alkalmatlannak tartotta őket gyerekük gondozására.

Ahelyett, hogy ezt a teljesen abszurd és felháborító jelzést visszautasította volna a gyámhatóság, automatikusan megindították a gyermekkiemelési eljárást.

Így lett Zoé a 301. olyan újszülött, akire a média kórházakban "hagyott"-ként hivatkozhatna.

Pedig valójában őt is, mint feltehetően több száz sorstársát, elszakították a szüleitől.

Zoé és a szülei azonban a több száz kórházból haza nem engedett csecsemő családjához képest kivételesen szerencsések. Nekik olyan családtagjaik vannak, akik bátor és bölcs hozzáállásukkal azonnal képesek voltak segíteni.

Zoé nagyszülei rögtön a gyámhatósághoz fordultak, ahol jegyzőkönyvbe mondták, hogy készek beköltözni a fiatal családhoz, és minden támogatást megadni. Egy helyi civil szervezet is kiállt mellettük, vállalva, hogy segítik a szülőket a gyermek gondozásában.

De a gyámhatóságnak még ez sem volt elég. Több mint egy hétig a kórházban maradt az újszülött baba minden nappal több magányt, félelmet, traumát elszenvedve teljesen értelmetlenül, miközben szülők, nagyszülők, nagynénik és unokatestvérek várták haza a kis jövevényt.

Ezen a ponton lépett be Zoé történetébe a TASZ. Miután a család az ingyenes jogsegélyszolgálatunk keresztül is segítséget kért, határozottan felléptünk, jeleztük, hogy jogi eljárást von maga után, ha továbbra is indokolatlanul elválasztják az újszülöttet a szerető családjától.

Segítségünknek és a család bátor kiállásának köszönhetően két hét elteltével Zoét végre hazaengedték.

Most mi is velük örülünk, hogy Zoé otthon, nagycsaládja körében ünnepelheti első karácsonyát!

Boros Ilona, a TASZ Egyenlőségprogramjának vezetője

• 2018 óta esedékes a választókerületek újrarajzolása, de a kormány, amelyet ciklusokon át nem zavart a törvénysértés, valamiért csak most állt neki.
• A 2026-ra javasolt új választási térkép egyértelműen a Fidesznek kedvez, de nem csak ezzel van baj.
• Ahhoz, hogy hatékonyan küzdhessünk az igazságtalan választási rendszer ellen, fontos, hogy értsük, miért problémás nemcsak a végeredmény, de az idáig vezető út is.

Annyira megszoktuk már, hogy a kormány a választási rendszert saját érdekei szerint alakítja, hogy szinte fel sem kapjuk a fejünket, amikor az éjszaka közepén benyújtanak egy újabb választási törvény-módosítást.

Pedig a választókerületek újrarajzolása nem csak azért jelent komoly problémát, mert kimutathatóan a Fidesznek kedvez - ahogy az a Választási Földrajz részletesen bemutatta.

Fontos megérteni, hogyan jutottunk odáig, hogy a főváros új választókerületi térképe a választókerületi határok manipulálásának példája lett, miközben Pest és Fejér megyében módosítások történtek, de a Fidesz számára erős Tolna és Somogy megyékben nem nyúltak hozzá a határokhoz, pedig ott is indokolt lett volna a változtatás a csökkenő lakosságszám miatt.

Az új választókerületek kijelölésének folyamata már önmagában is aggodalomra ad okot. Hiszen a sokáig halogatott, aztán sebtében levezényelt, nyilvánosságot kerülő módosítások és a társadalmi egyeztetés mellőzése újra azt mutatja, hogy a kormány a választásokra vonatkozó szabályokat is saját politikai érdekeinek megfelelően alakítja.

Minden választópolgárt egyenlő súlyú szavazat illet meg

Az Alaptörvény leszögezi, hogy az országgyűlési képviselőket a választópolgárok egyenlő és titkos szavazással választják, és biztosítani kell azt, hogy a választáskor mindenki szabadon kifejezhesse akaratát.

Az egyenlő választójog nemcsak azt jelenti, hogy minden választónak egy szavazata van, hanem azt is,

hogy minden egyes szavazatnak nagyjából azonos értékkel kell bírnia, függetlenül attól, hogy melyik választókerületből érkezik.

Ha egy kerületben többen élnek, mint az átlag, ott a szavazat kevesebbet ér, míg ha kevesebben, akkor túl nagy súllyal bír. Ezért a választási törvény előírja, hogy a választókerületekben nagyjából azonos számú választópolgár kell, hogy éljen.

A törvény 15 százalékos eltérést még elfogadhatónak tart, de ha a különbség meghaladja a 20 százalékot, akkor kötelező a választókerületek határainak módosítása. Ezt a választások előtti évben már nem lehet végrehajtani, ezért kerül rá most sor.

De ne ez ne tévesszen meg senkit: valójában nem a huszonnegyedik órában vagyunk a módosítással, hanem egy sokéves adósságot törleszt most a jogalkotó.

A sokéves adósság

A választókerületek újrarajzolásával régóta adós az Országgyűlés: már 2014-ben is voltak aránytalan kerületek, 2018-ra pedig konkrétan törvénysértővé vált a helyzet.

De hiába tett 2020-ban javaslatokat a választókerületek módosítására a Nemzeti Választási Iroda akkor leköszönő elnöke, Pálffy Ilona, és később hiába nyújtott be az ügyben törvénymódosító javaslatot az ellenzéki Szabó Tímea is.

A kormánypárti többség a képviselői indítványt leszavazta, így a 2022-es választásokra továbbra is törvénysértő kerületbeosztás maradt érvényben.

Pedig nem lehet azt mondani, hogy az ekkor már harmadik kétharmados többségével kormányzó Fidesz ne nyúlt volna hozzá bátran a választási rendszerhez, de ezt mindig olyan esetekben tették, amikor a saját érdekeik szerint tudtak csavarni egyet a rendszeren.

Így történt 2020-ban is, amikor alapvetően átírták az országgyűlési választások szabályait, jelentősen megemelve a listaállításhoz szükséges egyéni jelöltek számát. Az erről szóló javaslatot pedig éppen azokban a percekben nyújtották be, amikor kihirdették a veszélyhelyzetet és a kijárási tilalmat a koronavírus-járvány miatt.

Manipuláció és a nyilvánosság megkerülése

Idén ősszel újra téma lett a választókerületek módosítása. Pletykák kaptak szárnyra a határon túli választókerületek átalakításáról (melyet a javaslat végül nem tartalmazott). A Nemzeti Választási Iroda elnöke pedig ismét felhívta a figyelmet a szükséges módosításokra, majd a Választási Földrajz által javasolt változtatásokat az Igazságügyi Bizottság elutasította.

Aztán november 18-án egy új, kerülethatárokat átszabó, Igazságügyi bizottsági javaslat került napirendre.

A javaslatot a nyilvánosságban elsősorban a bizottság egyik tagja, Pajtók Gábor képviseli, aki a hírhedt, egri gerrymanderingről (azaz választókerületi határok manipulálásáról) szóló hangfelvételén is szerepel.

Mivel az átrajzolásról szóló javaslat bizottságtól származik, nem kötelező a társadalmi egyeztetés. A kormány által gyakran alkalmazott veszélyhelyzeti rendeletek mellett ezzel a módszerrel is megkerülhető a nyilvánosság.

A javaslat a bizottsági szakaszon már villámgyorsan túl is jutott, de az Országgyűlésnek is el kell még fogadnia.

Nem kizárt, hogy érkeznek még módosítók hozzá, de az is biztos, hogy a Fidesz kétharmados többsége miatt végül úgy módosulnak majd a választókerületek határai, ahogy azt a Fidesz akarja.

Már megszámolni is nehéz, hányadszor ismétlődik ugyanaz a forgatókönyv: nyilvánosságot kizáró előkészítés, gyors beterjesztés és egypárti döntés.

Pedig a választási jogszabályoknak valódi konszenzussal kellene megszületniük.

Mihez kezdjünk most?

A választási jogszabályok évek óta folyamatosan változnak, és sajnos a politika játékszerévé váltak. Pedig mindannyiunk érdeke az volna, hogy ezek a törvények stabilak legyenek, és minden politikai erő számára elfogadott, közösen megalkotott alapelveken nyugodjanak.

Tudjuk, hogy hosszú út vezet még addig, hogy végre valóban igazságos választási rendszerünk legyen, de fontos hogy ne nyugodjunk bele az újabb és újabb manipulációs kísérletekbe csak azért, mert láttunk már korábban is ilyet.

Most is számos lehetőség van arra, hogy közösen tegyünk a szabad, tisztességes és tiszta választásokért.

A jogalkotónak sincs korlátlan mozgástere a választókerületek kialakításában: az Alkotmánybíróság már korábban kimondta, hogy

a lakosságszám minimális eltérése is alkotmányellenes, ha az politikai manipuláció célját szolgálja, azaz gerrymanderingnek minősül.

A TASZ mindig itt lesz, hogy a választások során mellettetek álljunk! Segítünk tisztán látni a jogszabályokban, ha jogsérelmet szenvedtek vagy választási visszaéléseket tapasztaltok. Folyamatosan tájékoztatunk titeket, és a nyilvánosság erejével felhívjuk a figyelmet arra, amit a választások kapcsán változtatni kell az államnak, hogy mindenki számára biztosítva legyen a szabad és tisztességes választás.

Döbrentey Dániel, a TASZ Politikai Szabadságjogi Programjának vezetője

• Ügyfelünk, Mária egy fiatal anyuka, aki segítséget keresett egy baba-mama csoportban, ehelyett egy pszichiátriai zártosztályra került.
• Egy hónapig tartották ott törvénytelenül, elválasztva a kisfiától, akit ezelőtt még szoptatott.
• Bár a bíróság jogsértőnek ítélte a fogvatartását, kártérítést nem kapott, ezért a TASZ Strasbourgig viszi az ügyét.
• Mária történetén keresztül azt is bemutatjuk, miért van, hogy megnyert ügyek után is újra, meg újra bíróságra kell járkálni a jogvédőknek.

A stratégiai pereskedés a jogvédő szervezetek egyik legfontosabb eszköze, amely nemcsak egy-egy jogsértés orvoslására irányul, hanem hosszú távú változásokat is előidézhet a jogi környezetben, hiszen a bírósági döntések hatással vannak a jövőbeni jogi normákra.

A TASZ már 30 éve képvisel olyan embereket, akiknek a jogait megsértették pszichiátriákon, és a célunk nemcsak a konkrét jogsértés orvoslása volt, hanem új jogi precedensek kialakítása is.

Közéjük tartozik Mária is, akinek a történetéről ez a cikk szól. Az ő konkrét ügyén keresztül arra is szeretnénk rávilágítani, hogy a stratégiai pereskedés önmagában nem csodaszer. Előfordul, hogy a már kivívott eredmények érvényre juttatásáért is újra, meg újra meg kell küzdenünk, ezért megyünk el a jogsértő módon pszichiátriára zárt ügyfelünkkel, Máriával Strasbourgig.

Segítség helyett elzárás

Mária egy fiatal anya, aki kamaszkora óta küzdött depresszióval. Amikor terhes lett a kisfiával, segítséget kért az orvosától, hogy a gyógyszert ideiglenesen elhagyva minél jobb állapotban tarthassa magát. Ennek köszönhetően gyermeke egészségesen megszületett, és Mária egy évig szoptatta kisfiát, miközben gyógyszer nélkül, de szoros terápiás kísérésben próbált talpon maradni.

Amikor párkapcsolati konfliktusa miatt nehezebb helyzetbe került, minden tőle telhetőt meg akart tenni azért, hogy mentálisan és fizikailag is jól legyen a gyermekével, ezért segítséget kért egy budapesti kórház baba-mama csoportjában.

Ez a csoport kifejezetten pszichiátriai betegségekkel élő anyáknak kínált támogatást, hogy átvészelhessék a nehezebb időszakokat, a gyermekükkel együtt maradva. Mária nem számított arra, hogy segítség helyett pszichiátriai zártosztályra kerül.

A csoportból azonban zárt osztályára vitték, ahol heves ellenkezését megtörték, kezéből elvették kisbabáját, telefonját elkobozták, és gyógyszerekkel elzárták.

Pár nappal később a bírói szemlén elrendelték a kötelező gyógykezelését, azaz egy hónapig zárt osztályon maradt. Ez alatt az idő alatt nem szoptathatta és nem is láthatta a kisfiát, a külvilággal pedig alig tudott kommunikálni.

Ezt a horrorfilmbe illő fogvatartást mindössze annyival indokolták, hogy Mária a párkapcsolati konfliktusok miatt szorong, a kérdésekre kitérő válaszokat ad, erős paranoid feszültség, hárítás jellemzi.

A TASZ azonban kiállt az igazságtalanul elzárt anya mellett, fellebbeztünk Mária ügyében, és a segítségünkkel másodfokon olyan jogerős ítélet született, amely kimondta:

a döntés nem lett kellően alátámasztva, hiszen például a párkapcsolati problémák miatti szorongás nem indokolhat olyan súlyos intézkedést, hogy valakit egy hónapra zártosztályon tartsanak, Mária fogvatartását tehát jogsértőnek ítélték.

Arra is figyelmeztette a törvényszék az alá tartozó bíróságokat, hogy óvatosan kell bánniuk az ilyen döntésekkel, és alapos indoklásra van szükség, mivel a személyi szabadság korlátozása az egyik legsúlyosabb intézkedés.

Nem elég, ha kimondják a jogsértést

Bár a bíróság kimondta a jogsértést, ez már nem változtatott a korábbi, bő egy hónapos elzárásukon, így nem jelentett jóvátételt sem Mária, sem a kisfia számára, aki a jogsértő elzárás miatt egy teljes hónapra elvesztette édesanyját. Ezért ismét a bírósághoz fordultunk.

Személyiségi jogi perben szerettük volna elérni, hogy a bíróság megállapítsa: Mária és kisfia alapvető jogait megsértették, amikor alaptalanul tartották Máriát zártosztályon. Sérelemdíjat is követeltünk, hogy legalább anyagi jóvátételt kapjanak a lelki traumákért, és hogy a bíróságok érzékeljék döntéseik súlyát.

Az ügyet többek között arra alapozva vittük bíróság elé, hogy a nemzetközi emberi jogi dokumentumok – például az Alapjogi Charta és az Emberi Jogok Európai Egyezménye – egyértelműen garantálják a személyi szabadságot, és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság gyakorlatában is világos, hogy nemcsak a börtönben, hanem a pszichiátriákon is jár kártérítés, ha bebizonyosodik, hogy törvénytelen volt az elzárás.

Az is bizakodásra adott okot, hogy egy korábbi ügyünkben már az Alkotmánybíróság is megállapította, hiányzik a jogszabály, amely automatikusan kártérítést adna a pszichiátrián elzárt személyeknek, és felszólította a parlamentet, hogy alkosson ilyen jogszabályt 2024 márciusáig.

A Kúria azonban felrúgva a nemzetközi és hazai konszenzusos gyakorlatot, Mária ellen ítélt.

Arra hivatkoztak, hogy Mária maga kérte a kezelést, figyelmen kívül hagyva, hogy segítséget keresett egy baba-mama csoportban, és végül sokkos állapotban, gyermekétől elválasztva zártosztályra került. Ráadásul a kezelés ellen folyamatosan tiltakozott.

Bár a Kúria szerint Mária zártosztályra szállítása és a kezelése nem volt elég súlyos ahhoz, hogy mindez jogsértést jelentsen, és ezért kártérítést kapjon, mi továbbra is képviseljük az anyát és a ma már 6 éves kisfiát.

A Kúria felháborító döntése ellen a nemzetközi bírósághoz fordulunk, bízva abban, hogy a Strasbourgi Bíróság folytatva eddigi egyöntetű gyakorlatát, Máriának végre valóban elégtételt szolgáltat.

Ez a per nemcsak arról szól, hogy Máriának igazságot szerezzünk. Ilyen perekkel tudjuk megmutatni, hogy mennyire tarthatatlan az, ha valakinek megvonják a személyi szabadságát, és ezért később kártalanítást sem kaphat.

Nekünk a TASZ-ban, jogvédőkként az a dolgunk, hogy addig járjunk a bíróságra, amíg el nem érjük egyrészt az, hogy a jövőben senkivel se fordulhasson elő hasonlóan méltatlan helyzet. Másrészt azt, hogy azok, akiket törvénytelenül zártak pszichiátriákra, megkaphassák a nekik járó kártérítést.

Boros Ilona, a TASZ Egyenlőségprogramjának vezetője

A cikk egy stratégiai pereskedésről szóló cikksorozat részeként jelenik meg, amely a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ közös projektjének eredménye.

Az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerzők álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

• Az EU-s pénzek nem csak a gazdaságot formálják, a mindennapi szabadságunkra is hatással vannak.
• Ezt Magyarországon a saját bőrükön érezhették meg a fogvatartott polgártársaink és az ő szeretteik, akiket a látogatások során még a koronavírus járvány lecsengése után is plexifalakkal zártak el egymástól.
• Az uniós alapjogi előírásokra és az EU-s pénzek felhasználására hivatkozva a TASZ-nak a Helsinki Bizottsággal együttműködve sikerült elérnie, hogy emberibb legyen a börtönlátogatási gyakorlat.

Ahogy arról a TASZ blogján már többször írtunk, az uniós jogot bizonyos ügyekben lehet pajzsként használni a hatalmi túlkapások szemben, a magyar emberek alapvető jogainak védelmében is. Ez akkor is igaz, ha az uniós pénzekről van szó, ugyanis

az Európai Unió által finanszírozott programok nem csak gazdasági fejlesztéseket kell, hogy szolgáljanak, az alapvető emberi jogok védelmét is biztosítaniuk kell.

Mi a TASZ-ban aktívan dolgozunk azon, hogy ezek a jogok Magyarországon is érvényesüljenek. Ebből a szempontból az úgynevezett monitoring bizottságokban betöltött szerepünk kulcsfontosságú, ebben a cikkben pedig elmeséljük azt, hogyan működik ez a gyakorlatban.

Az Európai Unió előírja, hogy minden fejlesztési ciklusban (vagyis hét olyan hét évben, amire egy hosszútávú uniós költségvetés készül) létre kell hozni monitoring bizottságokat, amelyek ellenőrzik az uniós pénzek felhasználását.

A TASZ jelenleg két ilyen bizottságnak is tagja, amelyekben kimondottan az a feladatunk, hogy biztosítsuk: az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt jogok nem csupán papíron, hanem a gyakorlatban is érvényesüljenek Magyarországon. Ezek egyike a közneveléssel, társadalmi felzárkózással, szociális és gyermekvédelemmel, valamint család- és ifjúságüggyel foglalkozó fejlesztések (EFOP Plusz) monitoring bizottsága, ahol rendszeresen véleményezzük azokat a pályázatokat, amelyeket uniós forrásokból kívánnak megvalósítani.

A monitoring bizottságban tudtuk meg 2023 őszén, hogy az EFOP Plusz keretében finanszíroznának egy olyan reintegrációs (vagyis a börtönökben fogvatartottak társadalomba való visszailleszkedésére fókuszáló) programot, aminek a Belügyminisztérim lenne a megvalósítója. A program célja fontos volt számunkra is, de miután a téma szakértőjének számító Helsinki Bizottsággal is egyeztettünk, nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar börtönökben épp olyan súlyosan jogsérő látogatási rendszer működik, aminek a káros hatása mellett minden egyéb reintegrációs törekvés hatása eltörpülne.

A COVID-19 járvány alatt járványügyi szempontokra hivatkozva bevezették, hogy a fogvatartottak csak egy plexifallal elválasztva találkozhattak szeretteikkel, akikkel egy telefonkészülék-szerű eszközön keresztül ugyan beszélhettek, de egymást nem tudták megérinteni, megölelni, megcsókolni. Aztán hiába csengett le a világjárvány, az embertelen látogatási rend velünk maradt, ami nyilvánvalóan nem kedvezett a családi kapcsolatok fennmaradásának, és rossz hatással volt a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésére is.

Azt, hogy ez a látogatási rendszer alapjogsértő, egy a Helsinki Bizottság által vitt ügyben már Strasbourgban is kimondta az Emberi Jogok Európai Bírósága, a magyar állam mégsem változtatott.

Ez pedig sajnos egyáltalán nem kirívó eset. Általában rendkívül nehéz kikényszeríteni a strasbourgi ítéletek végrehajtását, különösen akkor, ha azok túlmutatnak az egyéni kompenzáción. Bár a magyar kormány hajlandó kifizetni a kártérítést, ezután még évtizedes küzdelem kell gyakran ahhoz, hogy olyan lépéseket is tegyen az állami, amik rendszerszintű változást jelentenek, és biztosítják, hogy ugyanaz a jogsértés ne fordulhasson elő ismét.

A monitoring bizottságban viszont hatékonyan tudtuk felhívni a figyelmet erre a jogsértő gyakorlatra és arra, hogy a családi kapcsolatok megszakadása jelentősen rontja a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésének esélyeit.

Azt javasoltuk, hogy a Belügyminisztérium számára elérhető uniós forrásokat csak akkor biztosítsák, ha megszüntetik ezt az alapjogsértő gyakorlatot. Az érveinket megismerve az Európai Bizottság is ragaszkodott ahhoz, hogy akkor van értelme uniós pénzeket költeni a fogvatartottak reintegrációjára, ha közben megszűnik Magyarországon az a gyakorlat, amelyik éppenhogy hátráltatja a visszailleszkedésüket. Az írásos és személyes egyeztetések eredménye az lett, hogy

megváltoztatták a börtönökre vonatkozó szabályokat és mára már a fogvatartottak egy jó része megölelheti látogatóját, legyen az az édesanyja, kisgyereke, vagy párja.

Ahogy a jogsértő plexifalas történetben elért sikerünk is megmutatta, a monitoring bizottságban nemcsak az a célunk, hogy megelőzzük a jövőbeli jogsértéseket, hanem hogy a már fennálló jogsértések ellen is fellépjünk. Az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt jogokat konkrét ügyekre alkalmazva dolgozunk azon, hogy amikor a magyar polgárok alapvető jogai sérülhetnek, az uniós finanszírozás eszközeivel ezeket megelőzzük, vagy ha már megtörténtek, elérjük, hogy megszűnjenek.

Fernezelyi Borbála, a TASZ Magánszféraprogramjának szenior szakértője

A cikk egy stratégiai pereskedésről és az Európai Unió Alapjogi Chartájáról szóló cikksorozat részeként jelent meg, amely a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ közös projektjének eredménye.

Az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerzők álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

• Ügyfelünk, Móni nem lehetett magánál, amikor megszületett a kislánya, de ezt nem tudta előre, így nem is tudott felkészülni a nehéz helyzetre.
• Hiába fordult a kórházhoz utólag, a traumatikus szülésélményét relativizálták, a panaszát pedig lesöpörték az asztalról.
• Móni ebbe nem nyugodott bele, a TASZ segítségével perre vitte az ügyet, és győzött.
• A bíróság kimondta, hogy a kismamának akkor is joga van a megfelelő tájékoztatáshoz, ha egy beavatkozás elkerülhetetlen.

“Sírva aludtam el. Csak az járt a fejemben, hogy nem fogom hallani, mikor felsír a kislányom” - meséli ügyfelünk. Móni természetes úton szeretett volna szülni, de tudta, hogy számolnia kell a császármesztés opciójával is. Arról azonban fogalma sem volt, hogy ha erre sor kerül, akkor nem lesz magánál, amikor a kislánya világra jön.

Már a műtőasztalon feküdt, mikor véletlenül megtudta, hogy el fogják altatni.

A döntésnek volt orvosi oka, egy korábbi betegsége miatt számára kockázatos lett volna a helyi érzéstelenítés. Erről viszont nem tájékoztatták időben, így felkészülni sem tudott rá, és később is csak nagyon nehezen dolgozta fel azt, hogy ahogy ő fogalmaz:

“Elaludtam nagy hassal, és arra ébredtem, hogy már nem egy testben vagyunk.”

A kislánya már több hónapos volt, mire Móni egyáltalán képes lett azzal is foglalkozni, hogy miért nem hagyja nyugodni az, ami a kórházban történt. Panaszt tett a kórháznál, de azt lesöpörték az asztalról.

Mint megannyi magyar nő, akinek traumatikus volt a szülésélménye, Móni is megkapta: örüljön, hogy egészségesek a babájával!

Ő azonban nem törődött bele ebbe a lekezelő, és a problémát relativizáló válaszba. Azt akarja ugyanis, hogy ha felnő a kislánya, neki már ne kelljen attól tartania, hogy majd őt is semmibe veszik a szülészeten.

Móni kitartásának és bátorságának köszönhetően a bíróság kimondta, hogy egy kismamának akkor is joga van a teljes körű tájékoztatáshoz, ha nem dönthet egy beavatkozás szükségességéről.

A kórház ezt az ítéletet nem fogadta el, és a Kúriához fordult. Ebben az eljárásban természetesen továbbra is képviseljük Mónit, és kiállunk az igaza mellett.

Móni ügyét nem csak azért vállaltuk el, mert a TASZ évtizedek óta képviseli, hogy a kórházban mindenkit megillet a megfelelő tájékoztatás joga.

Abban is hisszük, hogy az édesanyák és a kisbabáik érdekét is az szolgálja leginkább, ha a lehető legnyugodtabb és legbiztonságosabb körülményeket biztosítjuk számukra a szüléshez.

Épp ezért harcoltuk ki korábban egy másik ügyfelünk, Heni esetében azt a precedens értékű ítéletet, amely kimondta, hogy nem lehet indokolatlanul elválasztani egy anyát az újszülött csecsemőjétől. Ezért készítettük el ezt a tájékoztató anyagot is, amelyből már hatezren ismerték meg azt, hogy milyen jogai vannak a várandósság idején, a szülészeten és a gyermekágyi időszakban a nőknek.

Segíts, hogy minél több hasonló helyzetben lévő nőnek segíthessünk kiállni a jogaiért!

Oszd meg ezt a videót az ismerőseiddel, ajánld a figyelmükbe a szülészeti tájékoztatónkat, és támogass minket rendszeres adományoddal, hogy továbbra is képviselhessük azokat, akiknek megsértik a jogait a kórházban.

Csatári Flóra Dóra, TASZ

Beczkó Mónit az ügyben Dr. Bodrogi Bea ügyvéd képviselte
Videó: Pivarnyik Balázs

Karsai Dániel meghalt, de sok mindent hagyott ránk.

Többek között a reményt, hogy lehet és érdemes Magyarországon érzékeny témákról közbeszédet kezdeményezni. Kitartása és küzdeni akarása nem csak az utolsó nehéz éveiben volt példaértékű: jogvédőként hálásak lehetünk neki, hogy tragikusan rövid, ám szakmailag rendkívül eredményes életében igazán jelentős sikereket ért el az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

Különösen jól ismerte a strasbourgi gyakorlatot, így sok jelentős ügyben tudta meggyőzni a bíróságot, hogy az általa előadott, a releváns precedensekre hivatkozásokkal megalapozott jogi érvelését fogadja el a magyar kormányéval szemben.

De Karsai Dániel hagyatéka nem csupán abban áll, hogy sok fontos ügyet megnyert ügyfeleinek. Az általa képviselt esetek sok későbbi, tőle független eljárásban is megkerülhetetlen, alapvető fontosságú hivatkozási alapokká váltak, a bíróságon keresztül az emberi jogok értelmezését az ő jogászi érvelése is alakította.

Olyan ügyekben győzte meg a bíróságot arról, hogy az ő jogi érvelését fogadja el, amelyekben aztán a bíróság egy-egy szabadságjoggal összefüggésben mérföldkőnek számító ítéleteket hozott, és amikre mi jogvédők rendre hivatkozhatunk:

• A Z.H. v. Hungary ügyben születettre hivatkozunk, amikor fogyatékkal élő, kommunikációban akadályozott személyek jogát kell megvédeni a hatóságok embertelen, megalázó bánásmódjával szemben, és ha amellett kell érvelnünk, hogy a különösen sérülékeny helyzetben lévők fogvatartása csak akkor lehet jogszerű, ha a hatóságok kellő intézkedéseket tesznek a speciális helyzetükre tekintettel lévő, megfelelő bánásmód biztosítására.
• A Karácsony and Others v. Hungary ügyre hivatkozunk, amikor a parlamenti képviselők szólásszabadsága témájában amellett érvelünk, hogy a parlamenti munka rendjének fenntartása és a parlamenti autonómia nem adhat alapot arra, hogy a többség az ellenzék jogait csorbítsa. Az arányosság követelménye és a minimális eljárási garanciák biztosítása nélkül a házelnöki önkény érvényesül, és az ellenzéki képviselők szólásszabadsága nem garantált.
• Az L.B. v. Hungary ügyre hivatkozunk, ha arról akarunk valakit meggyőzni, hogy még egy releváns és legitim cél érdekében sem hozható törvényileg nyilvánosságra egy személyes adat, ha nem veszik figyelembe annak hatását az érintett magánéletére.
• A Magyar Keresztény Mennonita Egyház and Others v. Hungary ügy például arra alkalmas, hogy rámutassunk: bár az államnak nagy szabadsága van a vallási közösségekkel való együttműködés kialakításában és amikor számukra különféle kiváltságokat biztosít, ilyenkor sem sértheti meg a semlegesség követelményét. Hogy melyik egyházzal alakít ki szorosabb kapcsolatot az állam, azt átlátható és világos kritériumok alapján kell eldönteni.
• A László Magyar v. Hungary ügyre hivatkozik az, aki a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatának olyan rendszerét kívánja elérni, amely nem sérti a megalázó és embertelen büntetés tilalmát. Az ítélet segít abban is, hogy tisztázza: a köztársasági elnök kegyelmi jogköre önmagában nem elegendő garancia az elítéltek jogainak védelmére.
• És nagyon sokat fogunk még hivatkozni a Bakirdzi and E.C. v. Hungary ügyre, amikor az immáron bírósági ítélettel is megállapítottan jogsértő magyar választási rendszer hibáinak kijavíttatását fogjuk követelni. A rendszer jelenlegi formája sérti a szavazás titkosságát, korlátozza a nemzetiségi választók szabad döntését, és még matematikailag is lehetetlenné is teszi, hogy a tizenhárom magyarországi kisebbségből tizenegy egyáltalán nemzetiségi képviselőt juttasson a parlamentbe.

De Karsai Dániel legfontosabb hagyatéka számunkra az utolsó ügye volt. Bár ebben nem sikerült meggyőznie a bíróságot, mégis ez koronázta meg az életművét.

Amikor megtudta, hogy az élete nagyon fiatal korában, hamarosan véget ér, a hátralévő időt egy mindenkit érintő ügynek szentelte: hogy elismerést nyerjen az életvégi döntések szabadsága. Saját helyzetét arra használta fel, hogy az életvégi döntések nehéz és megosztó témájában értelmes, tiszteletteljes párbeszédet kezdeményezzen.

Saját magán mutatta meg, hogy egy szabadságjog kikényszerítéséhez szükség van egy jogában sérelmet szenvedett érintett bátorságára. Rájött, hogy személyében ő maga a legtökéletesebb ügyfél, akinek a példáján a jogsérelem nyilvánvalóvá tehető és megérthető.

Olyan betegségben szenvedett, amelynek természetéből adódóan az életfenntartó kezelés visszautasításának a magyar jogban elvileg létező joga sem lenne alkalmas a szenvedés enyhítésére. Azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg: a végstádiumú, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők jogait sérti az, hogy számukra lehetetlen az asszisztált halál igénybevétele, még olyan országban is, ahol ez jogszerű volna. A magyar jog ugyanis még akkor is büntetni rendeli az asszisztált halálban segítő családtagokat, barátokat és orvosokat, ha ez külföldön, olyan országban történik, ahol ez jogszerű.

De nem csak a bíróságon küzdött az élet méltó befejezésének szabadságáért.

Éppen egy éve, 2023. szeptember 27-én közzétett egy Facebook-bejegyzést, amiben tájékoztatta a nyilvánosságot az elhatározásáról.

Ettől a naptól kezdve olyan energiával és elkötelezettséggel formálta az eutanáziáról szóló közbeszédet, ami még egy életerős, egészséges embertől is szokatlan lett volna. És ennek meg is lett az eredménye: az életvégi döntések korábban tabuként kezelt témája ma már széles körben ismert, és most már olyanok szerint is el kell ismerni ezt a jogot, akik korábban még csak nem is gondoltak erről semmit.

Karsai Dániel adott egy lehetőséget a strasbourgi bíróságnak, hogy felülvizsgálja két évtizedes álláspontját az életvégi döntésekkel kapcsolatban. Hogy ebben sikeres legyen, arra minden esélye megvolt, hiszen az ezidő alatt eltelt időben a közfelfogás és az európai államok hozzáállása is sokban változott. A bíróság az eddigi történetének talán a legjelentősebb ítéletét hozhatta volna meg, de ezt a lehetőséget most elmulasztotta.

Ám a jog folyamatosan fejlődik. A rossz precedensek is felülírhatók, ha a jogi vagy társadalmi környezet annyira megváltozik, hogy a korábbi döntés értelmetlenné, ésszerűtlenné vagy egyértelműen igazságtalanná válik, így fenntartása már nem lehetséges.

Hogy a társadalmi környezet az ehhez szükséges mértékben megváltozzon, azt pont az a társadalmi vita fogja elhozni, amit Karsai Dániel elindított.

És ha egyszer egy újabb kérelmező ügyében a strasbourgi bíróság megváltoztatja a mostani álláspontját, és az életvégi döntés szabadságát elismerő ítéletet hoz, abban egészen biztosan visszaköszönnek Karsai Dániel most elutasított kérelmének jogi érvei is.

Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója

A TASZ megalakulása óta, immár 25 éve foglalkozik életvégi kérdésekkel, így szakmai szempontokkal mi is érveltünk Karsai Dániel álláspontja mellett a strasbourgi eljárásban. Az életvégi kérdésekről és az orvosi ellátás visszautasításának lehetőségeiről szóló tájékoztatónkban igyekszünk minden kérdésre választ adni a témában, de ingyenes jogsegélyszolgálatunkon is rendelkezésre állunk az érdeklődők számára.

A TASZ Szabad-díját 2024-ben a közönség szavazatai alapján Karsai Dániel nyerte el. Egészségi állapota miatt a díjat testvére, Karsai Péter vette át helyette.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Társaság a Szabadságjogokért (@ataszjelenti) által megosztott bejegyzés

• A COVID-vakcinaregisztrációkor megadott email-címekre a választási kampány során a kormánypártokat egyértelműen támogató kampányüzeneteket küldött a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
• Az, hogy a kormány és a kormánypárt kampánya összemosódik, az a választások régóta fennálló problémája Magyarországon.
• A 2022-es országgyűlési választások után a bíróságok nem találták jogsértőnek a vakcinaregisztrációs e-mail-címek kampánycélra való felhasználását.
• Az viszont, hogy az adatokat az európai parlamenti képviselők választása során is felhasználták, új lehetőséget nyitott a visszaélés kimondatására.
• Az ügy megmutatja, hogy egy már eldöntött jogkérdést mennyire más megvilágításba tud helyezni, ha az EU joga is alkalmazandóvá válik.

A 2024-es európai parlamenti választások kampányában a kormány újra elővette az egyszer már bevált módszert: a COVID-vakcinaregisztráció alkalmával begyűjtött e-mail-címekre küldött kampányüzeneteket. Ezúttal a Fidesz “Csak a béke! Csak a Fidesz!” jelszavával, és a párt politikusai által képviselt orosz-ukrán háborút érintő álláspontjával összhangban álló politikai üzenetet közvetített a covid alatt begyűjtött e-mail címekre. Ez ismét felvetette a kérdést: vajon rendben van-e, hogy a kormány állami adatbázisokat használ a politikai kampányhoz?

Azt, hogy erre Magyarországon mi a válasz, sajnos eddig is tudtuk.

Már a 2022-es országgyűlési választások idején is felmerült, hogy a kormány a vakcinaregisztráció során megszerzett adatokat arra használta, hogy a választópolgároknak kampányüzeneteket küldjön. Akkoriban a Kormányzati Tájékoztatási Központ a választási kampány során azt az üzenetet közvetítette, hogy az ellenzék katonákat és fegyvereket küldene Ukrajnába, veszélyeztetve ezzel Magyarország biztonságát és gázellátását.

A TASZ emiatt akkor a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB) tett panaszt. Arra hivatkoztunk, hogy a kormány állami szervként kampánytevékenységet folytatott, visszaélve a helyzetéből adódó versenyelőnnyel. Az NVB azonban elutasította a kifogást azzal az indokkal, hogy az állami szervek tevékenysége nem minősül kampánynak.

Ezután a bírósághoz fordultunk, és bár a Kúria eleinte megállapította, hogy a kampánytevékenység sérti a választási esélyegyenlőséget, nem örülhettünk sokáig. Az Alkotmánybíróság ugyanis végül megsemmisítette ezt az ítéletet. Így a kormány szabadon folytathatta azt a gyakorlatot, hogy állami adatbázisokat használ a saját kampányához, megerősítve a állami semlegesség hiányát a választásokon.

Az idei EP-választási kampány ugyanakkor lehetőséget teremtett arra, hogy a kérdést egy új szintre emeljük.

Az EP választásoknak ugyanis nemcsak a magyar jognak, hanem az Európai Unió jogszabályainak is meg kell felelniük. Az Unió pedig sokkal szigorúbb szabályokat alkalmaz a választások tisztaságával kapcsolatban, mint a magyar törvények, különösen a választáson indulók közötti esélyegyenlőség terén. És bár a magyar jogot az Alkotmánybíróság úgy értelmezte, hogy az a kormánynak jó legyen, ugyanezt az EU jogával már nem tudja ilyen könnyen megtenni.

Az, hogy a kormány a COVID-vakcinaregisztráció során gyűjtött e-mail-címeket most az EP-választások kampányában is felhasználta, új lehetőséget teremtett arra, hogy az adatkezelés és a kampánygyakorlat jogszerűségét az uniós jog alapján is megvizsgálják.

A jogsértő eljárás az EP-választásokon ugyanis egyben azt is jelenti, hogy a magyar jogértelmezés miatt egy európai intézménybe kerülnek képviselők, akiket olyan körülmények között választottak meg, ami az EU alapszerződéseinek nem felel meg. És mi úgy véljük, ha a választási kampány idején a kormány kampányol, és ez összemosódik a kormánypárt kampányával, ez az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) egyenlőségről, demokráciáról és a képviseleti demokráciáról megfogalmazott követelményeinek, és az Alapjogi Charta választásokra vonatkozó előírásainak sem felel meg.

Ezt azonban bírósággal ki is kell mondatni. Az ügyet el kell juttatni az EU bíróságához, amit a magyar kormány nem tud úgy a szolgálatába állítani, mint ahogy az Alkotmánybírósággal megtette.

A TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság emiatt közösen kezdeményezte, hogy a magyar bíróság az Európai Unió Bíróságához forduljon, és az EU jogának fényében vizsgálják meg, jogszerű-e a magyar kormány kampánygyakorlata, és hogy az megfelel-e az európai választási normáknak.

A bírósági eljárás során kértük a Kúriát, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához (EuB), hogy tisztázza: a magyar választási szabályok összhangban vannak-e az uniós joggal. A Kúriának, mint Magyarország legfelsőbb bíróságának, ilyenkor fel kell függesztenie az eljárást, és meg kell várnia, amíg az EuB dönt, majd annak fényében kellene ítélkeznie.

Azonban a Kúria arra hivatkozott, hogy a kérelmező, aki választópolgárként kapta a kampányüzeneteket nem volt érintett az ügyben, ezért elutasították a kérelmet. Még azt is hozzátették, hogy ha az ügyfél érintett is lett volna, akkor sem függesztették volna fel az eljárást, mert a választási ügyekben nagyon rövidek a határidők – mindössze három nap áll rendelkezésre a döntéshozatalra, és ezt nem lehet megszakítani.

A Kúria szerint fontos, hogy a választási jogsértéseket gyorsan orvosolják, hogy még az adott választás során legyen következménye a jogsértéseknek. Ezzel egyet is értünk, de azzal nem, hogy ez azt is jelenti, hogy választási ügyben nem lehet előzetes döntéshozatalt kérni az Európai Unió Bíróságától. Szerintünk ez az értelmezés azt jelentené, hogy a magyar választási szabályok fontosabbak az uniós jognál.

Az egyes országoknak van mozgástere a választási rendszerük kialakításában, de a közös uniós alapelveknek így is meg kell felelniük. Az Európai Bizottsághoz fordulunk annak érdekében, hogy a helytelen kúriai értelmezést vizsgálják felül.

Bár egyelőre nem jártunk sikerrel, maga az ügy egyértelműen rávilágít arra, az uniós jog alkalmazása olyan ügyeket is új megvilágításba helyezhet, amelyek a hazai bíróságokon lezárulva reménytelennek tűnnek.

Az Európai Unió jogrendszere lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar választási rendszer hibáit és jogsértéseit nemzetközi fórumokon is megkérdőjelezzék, különösen akkor, ha azok európai intézmények választására is hatással vannak. Az Európai Bizottság beavatkozása pedig reményt adhat arra, hogy hosszú távon változás történjen a választási jogorvoslati rendszerben Magyarországon.

Kunos Zsuzsanna, a TASZ jogásza

A cikk egy stratégiai pereskedésről szóló cikksorozat részeként jelenik meg, amely a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ közös projektjének eredménye.

Az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerzők álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

• Szeptember elsején életbe lépett az a rendelet, ami az eddiginél szigorúbban – de korántsem észszerűbben – korlátozza azt, hogy a tanulók milyen tárgyakat vihetnek be és használhatnak az iskolában.
• Bár a szabályozás nem tiltja ki egyértelműen a telefonokat az iskolákból, az már most látszik, hogy az alkalmazása nagyon eltérő lehet iskoláktól, tankerületektől függően.
• Hatalmas a káosz az iskolakezdés óta, és a TASZ ingyenes jogsegélyszolgálatára is számos kérdés érkezett a mobiltilalom gyakorlati részleteiről. Ezek közül válaszoljuk meg itt a legfontosabbakat.

Hozhat olyan szigorú szabályt az iskola, ami még azt sem engedi meg, hogy a gyerekek az iskoláig magukkal vigyék a mobiljukat?

Nem. Egyrészt azért, mert az iskola a törvény szerint csak olyan tárgyakat tilthat ki, amelyek nem szükségesek ahhoz, hogy a tanuló tudja teljesíteni a kötelességeit, illetve érvényesíteni a jogait az iskolában. A mobiltelefon ezekhez viszont kellhet, például ha ennek segítségével lehet megoldani egy órai feladatot, vagy ha ezen keresztül éri el a Krétát, ahol látja a jegyeit, vagy az online megosztott tananyagot.

Másrészt azért is problémás, ha az iskola azt is megtiltja, hogy a diákok magukkal vigyék az iskolába a telefonjukat, mert így a diákok tanítási nap végén sem használhatják a telefonjukat. Pedig a mobiltelefon manapság már személyes alapfelszerelés, főként akkor, ha nagyobb gyerekről van szó, aki már önállóan jár-kel, utazik, és részben önállóan szervezi az életét.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Társaság a Szabadságjogokért (@ataszjelenti) által megosztott bejegyzés

Azt, hogy a mobiltelefonokat nem lehet teljesen kitiltani az iskolából, már több mint tíz éve megerősítette az oktatási jogok biztosa is.

Lehet intőt adni az engedély nélküli telefonhasználatért?

Igen, de csakis abban az esetben, ha erről rendelkezik az iskola házirendje. Ez konkrétabban megfogalmazva azt jelenti, hogy ha a házirendben szerepel

• az intő mint fegyelmezési eszköz,
• illetve az, hogy a jogszabályokban előírt iskolai kötelezettségek megszegése miatt intőt lehet adni (vagy saját maga is leírja, hogy az iskolában nem szabad engedély nélkül használni a mobilt),

akkor jogszerű lehet intőt adni. Egyéb esetekben azonban nem adható intő még a jogszabálysértő magatartásért sem!

Ha a gyermekem lead egy (akár működésképtelen) telefont, akkor van joguk átkutatni, hogy megnézzék, hogy van-e nála másik készülék?

Semmiképp nincs. A csomag (táska) vagy a ruházat átvizsgálása súlyos beavatkozás a magánszférába, ezért szigorú szabályok vonatkoznak rá, és alapvetően csak rendőr végezheti el. Még egy biztonsági őr, vagyonőr is csak nagyon korlátozottan nézhet bele egy ellenőrzött személy csomagjába, a ruházatot pedig egyáltalán nem is érintheti az átvizsgálása.

A pedagógus csak általános felszólítással élhet, arra nem kötelezheti a tanulót, hogy fordítsa ki a zsebeit vagy pakolja ki a felszerelését.

Nem véletlen, hogy az új szabály úgy fogalmaz, hogy a pedagógus „elsősorban felszólítja a tanulót a tárgy átadására”. Vagyis annál többet nem tehet, minthogy bízik abban, hogy a diák önszántából át fogja adni neki a nála lévő tárgyat.

Elkobozhatják a gyerekemtől a mobilt, ha nincs rá engedélye?

Igen. A szabályozás nemcsak lehetővé teszi ezt, hanem egyértelműen kötelezi is a pedagógusokat arra, hogy vegyék el attól a diáktól a mobilt, aki engedély nélkül használja azt. Ugyanakkor, ha a diáknak az adott időszakra van használati engedélye, akkor nem vehetik el tőle a mobilt, illetve, ha korábban elvették, akkor vissza kell neki adni azt.

Mi történik, ha a gyerekem nem adja oda a pedagógusnak a telefonját?

Ilyenkor a pedagógus kérheti azt, hogy a diák igazolja: nincs nála a telefonja. Arról már nem szól a jogszabály, hogy a diáknak milyen módon kell ezt megtennie, ahogy arról sem, hogy mi történik, ha nem tudja megfelelőn igazolni, hogy nincs nála mobil.

Ha a diák mondjuk otthon hagyta a mobilt, akkor az igazolás nemigen történhet meg másként, mint hogy kipakolja a padját, a zsebeit és a táskáját. Ezt azonban csakis „önként” teheti, a tanár – ahogy azt a korábbi válaszban is írtuk – nem kötelezheti erre, mert az súlyos beavatkozás lenne a diák magánszférájába.

A TASZ szerint az nem önkéntes magatartás, ha egy diák szótfogad a tanára utasításának.

Ha egy telefonból eltávolítom a mikrofon-, a kamera-, a SIM-, a Wi-Fi- és a Bluetooth-modult, az eszköz telekommunikációra és rögzítésre alkalmatlanná válik. Egy ilyen módosított telefont legálisan be lehet vinni az iskolába anélkül, hogy le kellene adni?

Ha az új szabályok célját vesszük figyelembe, vagyis azt, hogy alapvetően azokat az eszközöket szeretné korlátozni, amelyek telekommunikációra, kép- és hangrögzítésre, illetve internetelérésre alkalmasak, akkor simán mondhatnánk, hogy egy kibelezett telefon már nem ilyen. Ez legfeljebb egy számológéppel van azonos szinten.

De mivel a törvény kifejezetten említi a mobiltelefont mint korlátozott tárgyat, és egy kibelezett telefon is mobiltelefon (vagy legalábbis annak látszik), nem javasoljuk a kérdésben szereplő módszert.

Ha szülőként, diákként vagy pedagógusként, igazgatóként élni szeretnél az új rendelet adta mentesítési lehetőségekkel és ezzel kapcsolatban kérdésed van, vagy úgy érzed, hogy nem szabályosan jártak el az iskolában veled vagy a gyerekeddel szemben keresd a TASZ jogsegélyszolgálatát a témában a jogsegely@tasz.hu címen!

Zeller Judit, a TASZ jogásza

• Még fel sem ocsúdhattak az oktatás résztvevői a diákok mobilhasználatának tiltása és a Madách igazgatójának kirúgása miatt, amikor váratlanul, egyik napról a másikra a kormány a tanárok iskolai mobilhasználatát is betiltotta.
• A hétfőn megjelent közlöny szerint az órán és más foglalkozások ideje alatt, illetve akkor, amikor a tanár diákok felügyeletét látja el, a telefonját csak oktatással összefüggő célokra használhatja.
• Intézményen kívüli program (például osztálykirándulás vagy múzeumlátogatás) alatt ez a tilalom nem érvényes, mint ahogy az sem tilos, hogy a tanár segítséget hívjon, veszélyt hárítson el a telefonja segítségével.

Mindennek még kevesebb értelme van, mint a diákok mobilhasználati korlátozásának.

Nyilvánvaló, hogy a tanár, aki órát tart, gyereket felügyel, eddig sem mobilozhatott ezalatt, mert ezzel a legalapvetőbb munkavégzési feltételeknek sem tett volna eleget. Ezek megismétlése egy miniszteri rendeletben másra nem alkalmas, mint a tanárok további megrendszabályozására, megfélemlítésére.

Ráadásul, szemben a diákokra vonatkozó szabályozással, itt egy szó sem esik arról, hogy ki és hogyan fogja betartani ezt a szabályt, ki ellenőrzi majd a pedagógust, és milyen következményei lehetnek a tilalom esetleges megszegésének.

Mi változik tehát? Lényegében semmi: most még egy szabály mondja ki, hogy amit eddig sem volt szabad, azt ezután is tilos.

Csak a tanárok érezhetik azt, hogy még az eddigieknél is rövidebb pórázra fogják őket, egy újabb kérdésben igyekeznek korlátozni a mozgásterüket. Akiket a leginkább meg kellene becsülnie a kormánynak, azokat bántja a leginkább.

Így ez valóban nem több, mint értelmetlen vagdalkozás.

Ahogy arról a diákok telefonjaira vonatkozó tiltásról korábban már megírtuk, bár az a szabályozás sem tiltja ki egyértelműen a telefonokat az iskolákból, az már most látszik, hogy az alkalmazása nagyon eltérő lehet iskoláktól, tankerületektől függően.

Álláspontunk szerint amiatt, ha valaki a jogszabály adta lehetőségeket kihasználva a tudatos eszközhasználat mellett dönt a tiltás helyett, nem érhetné semmilyen hátrány.

Ha szülőként, diákként vagy pedagógusként, igazgatóként élni szeretnél az új rendelet adta mentesítési lehetőségekkel és ezzel kapcsolatban kérdésed van, vagy úgy érzed, hogy nem szabályosan jártak el az iskolában veled vagy a gyerekeddel szemben keresd a TASZ jogsegélyszolgálatát a témában a jogsegely@tasz.hu címen!

Asbóth Márton, a TASZ Magánszféra programjának vezetője

• Szeptember elsejétől életbe lép az a rendelet, ami az eddiginél szigorúbban – de korántsem észszerűbben – korlátozza azt, hogy a tanulók milyen tárgyakat vihetnek be és használhatnak az iskolában.
• A kormány ismét a tiltás eszközéhez nyúlt, mint mostanában a legtöbb olyan helyzetben, amikor egy összetett problémát kellene megoldani.
• Bár a szabályozás az iskoláknak pedagógiai megfontolásból elég tág mozgásteret ad, a tankerület mégis felmentette a budapesti Madách gimnázium igazgatóját amikor az iskolában úgy döntöttek, nem veszik el a diákoktól a mobiltelefonokat.

Az iskoláknak eddig is lehetőségük volt arra, hogy a házirendben megtiltsák, hogy a diákok egyes tárgyakat bevigyenek az iskolába. Viszont az oktatási jogok biztosa már tíz éve is éppen azt állapította meg, hogy például a mobiltelefon annyira alapfelszerelésnek számít, hogy nem tiltható ki teljesen az iskolából. A házirendek korábban is rendelkezhettek arról, hogy bizonyos tárgyakat a tanítás során nem szabad használni, akár azzal a megoldással, hogy a telefont a tanítási nap elején vagy az óra elején le kell adni, és csak tanítási idő végeztével szabad újra használni.

Mi ehhez képest az újdonság? Az, hogy a most hatályba lépő szabályozás szemlélete a korábbihoz képest egész más.

Mit mond az új rendelet?

Az új rendelet „alapbeállítása” a tilalom, amelyet a kormány előszeretettel alkalmaz, bármilyen megoldandó helyzetről is legyen szó. Ez a szemlélet azt vallja, ha megtiltunk valamit, akkor meg is oldottuk a problémát, nem kell olyan macerás dolgokkal foglalkozni, mint ismeretátadás, nevelés, érzékenyítés, (jog)tudatosítás.

Ez jelen esetben annyit tesz, hogy míg eddig az iskolának akkor kellett lépéseket tennie, ha korlátozni vagy tiltani akart egy tárgyat, most akkor, ha szeretné megengedni egy-egy tárgy használatát. És ha megengedi, persze, magára vessen.

Nézzük a szabályozás részleteit, először azt a szakaszt, ami a tiltott tárgyakról szól! Tiltott tárgyat soha, semmilyen körülmények között nem szabad bevinni az iskolába. Ilyen például a kábítószer, lőfegyver vagy robbanószer.

Amellett, hogy persze nagyon fontos, hogy ilyen tárgyak ne kerüljenek be az iskolába, az erre vonatkozó szabályokat valójában teljesen fölösleges volt beletenni az új rendeletbe.

Ezekről a tárgyakról ugyanis érdemes tudni, hogy általánosságban sem tarthatjuk őket csak úgy magunknál az utcán, tömegközlekedési eszközön vagy nyilvános helyen. Vagyis nemcsak az iskolába nem vihetjük magunkkal, hanem sehova sem, és nemcsak gyerek nem viheti magával, hanem felnőtt sem – hacsak nem katona, rendőr vagy olyasvalaki, akinek van rá speciális engedélye.

A teljesen nyilvánvalótól lépjünk eggyel tovább, a „még mindig elég egyértelmű” felé! Azokat a tárgyakat sem szabad bevinni az iskolába, amiket 18 év alatti nem vásárolhat meg. Ebbe a körbe tartoznak a dohánytermékek (cigi, e-cigi) és az alkohol. Fontos azonban, hogy a fogamzásgátló termékek nem tartoznak ide! Óvszert például 18 év alatti is vehet, ezért ez nem minősül tiltott tárgynak.

Az előzőeknél jóval kacifántosabb a korlátozott használat. Az ide sorolt tárgyakat csak akkor szabad használni, ha erre a diák kifejezetten engedélyt kap az igazgatótól vagy a pedagógustól. Ebben a kategóriában szerepel a mobiltelefon is. A rendelet nem tesz különbséget az okostelefon és a „nem okos” telefon között, mindkettőt korlátozza. Ide tartoznak a kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök (például diktafon vagy kamera) és az internet elérésre alkalmas okoseszközök (tablet, laptop, stb.) is.

A korlátozott kategóriába eső tárgyak használatára tehát engedélyt kaphatnak a diákok. Engedélyt egészségügyi okból az igazgató, pedagógiai célból pedig az igazgató és a pedagógus adhat.

A pedagógiai cél elég nagy mozgásteret hagy az iskolának, hiszen a nevelési, oktatási cél elég sokféle lehet. Nyilvánvaló a pedagógiai cél, ha az óra vagy foglalkozás során konkrétan szükség van az eszközre, de pedagógiai cél lehet akár az is, hogy lyukasórában, tanórán kívül a gyerekek szabadon böngészhessék az interneten a koruknak megfelelő tartalmakat, így tájékozódjanak, tanuljanak a világról és a világhálóról.

A jogszabály gyakorlati megvalósítását, a tiltott és korlátozott tárgyak begyűjtésének, ellenőrzésének rendszerét a házirendben kell meghatározni. Az új szabályok július 8-i kihirdetése óta pedig a legtöbb iskola valószínűleg még nem tudott új házirendet elfogadni. Már csak azért sem, mert

a házirendet és ennek módosítását először véleményeztetni kell az iskolaszékkel vagy a kollégiumi székkel és a diákönkormányzattal. A szülői közösség és a diákok tehát aktívan tehetnek azért, hogy az iskola vezetője és pedagógusai éljenek a jog adta mozgástérrel és éljenek kivételekkel a szigorú szabályok alól.

Mi a baj ezzel a rendelettel?

Egyrészt az, hogy látszatmegoldás. A puszta tilalom még sosem oldott meg érdemben egy problémát sem. Másrészt az, hogy mindezek ellenére sajnos nagyon is megkeserítheti számtalan tanuló, szülő és pedagógus életét. Feltehetően épp azokét, akik amúgy is nehezebb helyzetben vannak. Várható, hogy azok az iskolák, amelyek jobb helyzetben vannak anyagilag, ahol elég pedagógus és más szakember van, ott lesz kapacitás azzal foglalkozni, hogy kialakítsanak egy jó házirendet és egy jó rendszert arra, hogy mikor megengedett az eszközhasználat. Ezek az iskolák valószínűleg tudnak majd azzal is foglalkozni, hogy a gyerekek tudatosan használják az okoseszközöket és az internetet.

Azok az iskolák, amelyek egyébként is rosszabb helyzetben vannak, még nagyobb hátrányba kerülhetnek az új intézkedés nyomán. A pedagógusi kapacitásnak azt a részét, amit lehetett volna akár a tudatos internethasználat tanítására fordítani, a telefonok le- és visszaadásának logisztikája és adminisztrációja fogja felemészteni. Az ide járó gyerekek elveszítik annak a lehetőségét, hogy az iskola felkészítse őket az önálló felnőtt életre, a jövő kihívásaira. Ez pedig épp a köznevelés fő céljával ellentétes, mivel a gyerekek közötti különbséget nemhogy csökkenteni, hanem növelni fogja.

Most akkor lehet bevinni mobilt vagy sem?

Jó hír, hogy az új szabályozás nem jelent béklyót, ha az iskola, a diákok és a szülők tesznek ellene. Beszélj a szülőtársaiddal, egy támogató pedagógussal vagy – különösen akkor, ha magad is szülői szervezet képviselője vagy vezetője vagy – magával az igazgatóval erről a kérdésről. Együtt, egymás támogatásával sokkal könnyebb megoldást találni arra, hogy hogyan küszöböljétek ki az okoseszközök káros hatásait és hogyan fordítsátok gyerekeitek hasznára a technikát és a tudományt az iskolában!

Bár a szabályozás nem tiltja ki egyértelműen a telefonokat az iskolákból, az már most látszik, hogy az alkalmazása nagyon eltérő lehet iskoláktól, tankerületektől függően. Álláspontunk szerint amiatt, ha valaki a jogszabály adta lehetőségeket kihasználva a tudatos eszközhasználat mellett dönt a tiltás helyett, nem érhetné semmilyen hátrány. Ha szülőként, diákként vagy pedagógusként, igazgatóként élni szeretnél az új rendelet adta mentesítési lehetőségekkel és ezzel kapcsolatban kérdésed van, vagy úgy érzed, hogy nem szabályosan jártak el az iskolában veled vagy a gyerekeddel szemben keresd a TASZ jogsegélyszolgálatát a témában a jogsegely@tasz.hu címen!

Zeller Judit

• Két évvel ezelőtt egy tüntető gázmaszkban tiltakozott az erdők tarvágása ellen.
• Bár rendőri felszólításra levette a maszkot, mégis büntetőeljárás indult ellene.
• Az ügyészség az esetet elrettentő példaként használná, és a szaporodó tüntetésekre hivatkozva az eredeti, kétéves próbára bocsátásnál súlyosabb büntetést követel.
• Ügyfelünk esete egyértelműen megmutatja, hogy a hasonló eljárásokkal a tüntetők kedvét próbálják elvenni a véleménynyilvánítástól, de mi mindent megteszünk, hogy megvédjük az alapvető jogokat.
  

Egy tüntető 2022 augusztusában gázmaszkban vett részt egy budapesti tüntetésen, ahol több ezer ember tiltakozott az ellen a kormányrendelet ellen, ami természetvédelmi területeken is lehetővé tette az erdők tarvágását. A tüntető a gázmaszk viselését szimbolikusnak tartotta:

ha kevesebb a fa, fogy a levegő.

Csakhogy a gyülekezési törvény szerint a tüntetéseken nem takarhatják el az emberek az arcukat, hacsak nincs erre valami különleges indok, amit már a bejelentésben elfogadott a rendőrség. A gázmaszkos tüntető viszont nem tudott erről a szabályról, és amikor felszólították, hogy vegye le a maszkot, ezt rögtön meg is tette.

Később meglepődött azon, hogy mégis eljárás indult ellene azért, mert eltakarta az arcát.

Ráadásul nem is csak szabálysértési eljárásról volt szó, hanem az ennél jóval súlyosabb büntetőeljárásban kellett bíróság elé állnia. (Így jártak más esetben azok a diáktüntetők is, akik a korábbi tüntetések könnygáz-támadásai miatt sállal vagy maszkkal eltakart arccal tüntettek az oktatásért.)

A környezetvédelmi tüntető ügyfelünket először két évre próbára bocsátották. Ez a büntetés azt jelenti, hogy ha két éven belül nem követ el újabb bűncselekményt, a próbaidő után megszűnik a büntethetősége. Az ügyészség ezzel nem elégedett meg, súlyosbításért fellebbezett. Ügyfelünk ekkor keresett meg minket, a képviseletét március óta látjuk el.

Abszurd módon a fellebbezésben az ügyészség arra hivatkozott, hogy a megszaporodott tüntetések indokolják a szigorúbb büntetést. Olyan ez, mintha az ügyészség elrettentő példaként akarná használni az esetet. Ügyfelünk nem tehet arról, hogy ekkoriban - történetesen teljesen más témában - de gyakoribbak voltak a tüntetések.

Júniusban ismét tárgyalást tartott a bíróság, ahol ítéletében a próbára bocsátást helybenhagyta. Azonban az ügyészség ismét fellebbezett, így az ügy még mindig nem ért véget.

Szerintünk a gázmaszkos tüntető esete egyértelműen megmutatja, mi az ilyen eljárások valódi célja: az, hogy elvegye a tüntetők kedvét attól, hogy kifejezzék a véleményüket.

Ügyfelünk elismerte, hogy hibázott, amikor nem ismerte az arc eltakarását tiltó szabályt, azonban a büntetőeljárás sorozatos megpróbáltatásai aránytalanul súlyosak egy ilyen bagatell cselekmény miatt.

Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsék, vagy elhallgattassák azokat, akik politikai véleményt fogalmaznak meg! Ingyenes jogsegélyszolgálatunk elérhető bárki számára, akinek a hatalom indokolatlanul korlátozza az alapjogait!

Állj ki te is a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, és támogass minket rendszeres adományoddal, hogy továbbra is képviselhessük azokat, akiket el akarnak hallgattatni!

Kunos Zsuzsanna, a TASZ jogásza

• Néhány napnyi polgári engedetlenség miatt 2022 novemberében a tanév kellős közepén, azonnali hatállyal rúgtak ki hat tanárt a XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnáziumból.
• Horváth Brigitta, Nemes Mária, Ősi Judit, Rábai János, Pfeiffer Norbert, Velényi Dóra nemcsak akkor állt ki bátran a jobb oktatásért, ma is példát mutatnak.
• Az igazságtalan és megfélemlítő célzatú kirúgásuk miatt a TASZ segítségével beperelték az őket elbocsátó tankerületet.
• A bíróságon Sziklai Tamás képviseli őket, az ügyükben pénteken várható az első fokú ítélet.
• Arról, hogyan élték meg a kirúgásukat övező hatalmas érdeklődést és az elmúlt másfél évet, illetve, hogy mit szeretnének üzenni azzal, hogy beleálltak a perbe, Horváth Brigitta és Rábai János mesélt nekünk.

"Konkrétan úgy éreztem, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. Délután még bent voltunk az iskolában, aztán jött egy levél, hogy holnaptól nincs munkánk. Csak ahhoz tudom hasnolítan ezti, mint amikor az ember egy váratlan halálhírt kap, amikor megtudja, hogy amiről eddig az élete szól, az ettől a pillanattól megszűnt, és nincs többé" - így emlékszik vissza a másfél évvel ezelőtt történt kirúgására Rábai János.

A nagy presztízsű, XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnáziumban, ahol magyart és médiát tanított, az előző tanévben őt választották meg az év tanárának, és ekkor egy végzős osztály osztályfőnöke volt.

De mindez nem számított, amikor a Külső-Pesti Tankerület vezetője, Rábel Krisztina úgy döntött, hogy azonnali hatállyal kirúgja, azért, mert részt vett a pedagógusok polgári engedetelnségi mozgalmában.Akkoriban tele volt a sajtó az üggyel, de ma talán érdemes felidézni, miről szólt a polgári engedetlenség. Miután a kormány gyakorlatilag lehetetlenné tette a tanárok számára azt, hogy érdemben sztrájkoljanak, sok tanár döntött úgy, hogy bizonyos napokon nem veszi fel hivatalosan a munkáját, hogy így hívja fel a figyelmet az oktatási rendszer egyre romló helyzetére, és hogy változást érjen el.

Horváth Brigitta szintén magyart tanított a Karinthyban, emellett egy tizenegyedikes osztálynak volt az osztályfőnöke. Bár a kezdetektől egyetértett azokkal az elvekkel, amik miatt a pedagógusok a polgári engedetlenséget választották, a kollégái szerint ő a legszelídebben tiltakozók közé tartozott a Karnithy tantestületében.

Jánossal és másik négy, a polgári engedetlenségben résztvevő kollégájával, Csorvásiné Ősi Judittal, Nemes Máriával, Pfeiffer Norberttel és Velényi Dórával együtt mégis kirúgták 2022 novemberében őt is. Ma azt mondja: hiába tudta már akkor is, hogy a kirúgásának nem szakmai oka volt, így is nehezére esett nem magára vennie azt. "Amikor embert kirúgják, akkor egy iszonyatosan nehéz folyamat kezdődik, ami tulajdonképpen gyászmunka.

De borzasztó nehéz elengedni és aztán feldolgozni, ha valami úgy ér véget, hogy ez nem a saját döntésünkből történik, ha kiveszik a kontrollt a kezünkből és nincs ráhatásunk az eseményekre.

Nekem hosszú út, sok-sok önmagammal való foglalkozás és terápia kellett ahhoz, hogy most, másfél évvel később már azt tudom mondani: nagyjából megvagyok".

János a kirúgása után rövid ideig dolgozott a versenyszférában, de tavaly december óta ismét tanít. Nem állami intézményben, egy alternatív iskolában. Brigitta először egy önkormányzati állásban helyzkedett el, aztán ahogy ő fogalmaz, belekóstolt a tudományos életbe is, de most úgy tűnik, hamarosan ő is visszatérhet a tanításhoz. Ősszel kezd egy szintén nem állami, hanem magániskolában.

Nem lehetett csak úgy elbúcsúzni a diákoktól

Ha az ember a versenyszférában dolgozik, és kirúgják egy cégből, simán kereshet új munkát egy másiknál. A tanárok viszont egy olyan szférában dolgoznak, ahol egy nagy munkáltató van, az állam, amely János szerint a kirúgásukkal “kokrétan kimondta rólunk, hogy nem kívánt személyek vagyunk, így elképzelhetetlennek tűnt akkor, hogy fölvegyen minket bármelyik másik állami iskola. Hirtelen nagyon-nagyon beszűkült számukra a világ”.

Ez a megélhetés szempontjából is azonnal szorongató helyzetet teremtett, hiszen a tanárok a magyar diplomásokhoz viszonyítva, illetve és a nemzetközi összevetésben is példátlanul keveset kerestek ekkor. János erre mondta azt, hogy magába a rendszerbe volt beépítve az egzisztenciális félelem, szerinte sokan ezért nem is mertek beleállni az engedetlenségi mozgalomba:

"Amikor minket kirúgtak, akkor egy kezdő tanár nagyjából 201 ezer forintot keresett havonta. Úgy, hogy előtte öt évet járt egyetemre. Ezzel magában a rendszerbe van beépítve ez az egzisztenciális félelem. Ha hónapról-hónapra kell élni, akkor nagyon fenyegető, hogy ha egyik pillanatról a másikra kirúgnak, akkor utána mi lesz veled."Brigitta ehhez gyorsan hozzátette, hogy ők nagyon szerencsések, ugyanis a XVIII. kerületi önkormányzat által nyújtott anyagi segítségnek köszönhetően volt néhány hónapjuk kitalálni azt, hogy hogyan tovább.

"De én 13 éves korom óta erre a pályára készültem, egyáltalán nem tudtam, hogy mihez kezdjek az után, hogy ezt elvették tőlem." Ugyanennek az egyenletnek a túloldalán pedig ott voltak a kirúgott tanárok diákjai.

A tankerület azt állítja, hogy azért küldték el a jobb körülményekért küzdő tanárokat, mert a polgári engedetlenségük miatt sérült a diákok oktatáshoz való joga. Eközben van olyan kirúgott karinthys tanár - a biológiát németül tanító Pfeiffer Norbert - akinek a helyére a mai napig nem tudtak új pedagógust felvenni. De az is beszédes, hogy bár Brigitta és János helyére könnyebben találtak új magyartanárt, még ők is visszajártak a végzős csoportjaikhoz.

"Nem arról volt szó, hogy ne mertem volna őket már januárban, sőt akár decemberben elengedni érettségizni az addig megszerzett tudásuk alapján. Ez a lelki felkészülésről szólt. Volt köztünk egy kapocs, ők velem szerettek volna elmenni az érettségiig. Mivel ezt tőlük is elvették egyik napról a másikra, ezért egészen májusig találkoztam még velük, hogy megteremtsük az elveszett biztonságot a sikeres felkészüléshez."

János a kirúgása után osztályfőnökként el sem búcsúzott a végzős osztályától. Nemcsak érettségi felkészítés miatt találkozott velük, visszajárt osztályfőnöki órát tartani is. Épp ezért esett különösen jól neki, amikor végül a banketten a diákja azt mondták, hogy “valójában a tanár úr nem is ment el, végig velünk volt”.

"Emberi kapcsolatokat nem vágunk el. A munkánkat elvették tőlünk, de a kapcsolatokat nem. Ha nem is abban a formában, de én is nagyon sok diákommal tartom a kapcsolatot" - mondta Brigitta, hozzátéve, hogy az sem véletlen, hogy csak a következő tanévtől tér vissza a tanításhoz Őt ugyanis egy tizenegyedikes osztály osztályfőnökeként rúgták ki, és azt érezte, hogy képtelen lenne más gyerekeket tanítani más iskolában úgy, hogy tudja, a karinthys osztálya ott maradt nélküle.

Miért vállalták, hogy beleállnak a perbe a tankerület ellen?

Miközben a kirúgás minden érintett életében egy nagyon komoly, személyes krízist teremtett, a tanárokra a bátor kiállásuk és a tankerület igazságtalan és megfélemlítő válasza miatt egy egész ország figyelt. Erre János úgy próbált meg reagálni, hogy a saját gyászfolyamatát kvázi lepauzézta "a nagyobb jó érdekében", hogy minél több emberhez eljuttassa az üzenetét. Igyekezett minden médiaszereplést elvállalni, mert nem akarta, hogy karinthysok kirúgása dermesztő példaként hasson, és elhallgattassa a jobb oktatási körülményekért küzdő pedagógusokat.

Brigitta viszont sosem volt az az ember, "aki szereti magát kitenni a kirakatba", ezért ő a kirúgás után visszahúzódott és úgy próbálta túlélni a legnehezebb időszakát.

"Az életemből az a december gyakorlatilag kiesett, alig emlékszem arra, hogy akkoriban mi történt, vagy hogy egyáltalán a napjaimat hogyan csináltam végig. Azt éreztem, hogy az életem kettétört."

Azt viszont már ekkor is kutya kötelességének érezte, hogy beleálljon a tankerület elleni indított perbe. Nem csak azért, mert a kirúgásokat teljesen jogszerűtlennek tartja. "Megalázónak éreztem az egész helyzetet, hogy ma Magyarországon ilyesmi megtörténhet, hogy amikor mi azért küzdünk, hogy jobb legyen az oktatási rendszer, akkor 20 darab meg nem tartott óra miatt ki lehet rúgni minket.

Nem is annyira jogi győzelmet várok, inkább erkölcsi elégtételt. Annak az elismerését, hogy azt, amit velünk megcsináltak, senkivel sem lenne szabad megtenni”.János is kötelességének érezte, hogy a bíróságon is kiálljon az igazáért, mert látta, hogy a kirúgásokat nemcsak ők hatan, érzik igazságtalannak, hanem a diákok, a szülők, sőt “Magyarország egy jelentős része is”. Ő a perben azt szeretné elérni, hogy lekerüljön róla és a kollégáiról is az igazságtalan megbélyegzés, hogy ne legyenek kitiltva az állami intézményekből, és ne kezeljék őket úgy, mintha “közveszélyes munkakerülők lennének” azért, mert kiálltak a meggyőződéseik mellett és a diákjaik érdekében.

"Azt szeretném, hogy a tankerületnek el kelljen ismernie: hibáztak, pánikoltak és nem szakmai döntést hoztak az ügyünkben."Azt egyikük sem tagadja, hogy így is nehezen élik meg magát a tárgyalási folyamatot, hiszen a bíróságon minden alkalommal újra kell élniük az eddigi életük egyik legnehezebb időszakát a kirúgás pillanatait, illetve az ahhoz vezető és az azt követő eseményeket.

Annak viszont örülnek, hogy a hat kirúgott tanár támaszkodhat egymásra ezekben a helyzetekben is. Bár jó munkakapcsolatuk volt korábban is, 2022 november 30 -adika óta úgy érzik, hogy még a legegyüttérzőbb rokonok és barátok sem értik meg őket úgy, mint ahogy ők értik egymást.

"Volt olyan időszak az életemben a kirúgást követően, ami könnyebb volt, és volt, ami nehezebb, de arra, ahogyan kiálltam, mindig büszke leszek. Szerintem ma Magyarországon ez egy nagyon fontos üzenet. Én teljesen őszintén azt tudom mondani, hogy mindig megéri kimondani azt, amit te igazságnak gondolsz. Mert egy rossz helyzetben nem lehet hosszú távon benne ragadni"- fogalmazta meg János azt, hogy szerintem ilyen üzenete van a nyilvánosság számára az ő személyes történetének.

Brigitta pedig erre ráerősítve azt mondta: "Voltak iszonyú mélypontjaim, amikor azt éreztem, hogy nem tudom, hogyan fogok ebből kikecmeregni, de én sem bántam meg egy percig sem, hogy kiálltam a jobb oktatásért.

Morálisan még mindig ezt a döntést tartom a legjobbnak, úgyhogy én is csak azt tudom mondani, hogy igenis álljunk ki amellett, amiben hiszünk, és reméljük, hogy az igazunkat egyszer majd nagyban is elismerik."

Csatári Flóra Dóra, TASZ

Az iskola nem melegedő, hanem a tudás háza. Nem szabad belenyugodni abba, ahogyan jelenleg működik. Te is tehetsz azért, hogy jobb legyen: olvasd el a tájékoztatónkat, és támogass bennünket, hogy továbbra is megvédhessük a hatalomtól az oktatás jövőjéért kiálló tanárokat!

• “Ez a gerrymandering tudománya” - hangzik el azon a felvételen, ahol a helyi politika befolyásos, kormánypárti szereplői tervezgetik azt, hogy hogyan manipulálják majd a választási kerülethatárokat Egerben.
• Ami a Partizán által bemutatott beszélgetésből kiderül, nemcsak a választás tisztaságát sérti, de felveti bűncselekmény gyanúját is.
• Ugyanis, ha a helyi politika szereplői ráveszik a jegyzőt, hogy a párt érdekei szerint alakítsa ki a választókerületek határait, és a jegyző tényleg ennek megfelelően jár el, akkor ő visszaél a hatáskörével.

Ritkán kerül napvilágra olyan bizonyíték, ami választási visszaélés előkészítéséről annyira egyértelműen tanúskodik, mint a Partizán szerdán nyilvánosságra hozott egri hangfelvétele. Ezen összesen hárman hallhatók:

• Pajtók Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője,
• Szabó Róbert, a Heves megyei közgyűlés fideszes alelnöke,
• és Habis László, Eger korábbi, fideszes polgármestere.

Ez a három befolyásos politikus többek között arról beszélget, hogy hogyan lehetne a fideszes pártérdekeknek leginkább megfelelően alakítani, (vagyis szándékosan manipulálni) a választókerületi beosztást.

Szabó Róbert egy ponton azt állítja, hogy már korábban megkeresett ezügyben egy negyedik szereplőt, Barta Viktor megyei jegyzőt, aki állítása szerint el is vállalta azt, hogy majd segít nekik az egri jegyzőnél a választókerület újrarajzolásával kapcsolatban.

Ha ez valóban megtörtént, és az egri jegyző a fideszes pártérdekeknek megfelelően módosította a kerületi határokat, az bűncselekmény gyanúját veti fel.

Márpedig a hangfelvétel mellett a végül elfogadott választókerületi térkép is arról árulkodik, hogy pártérdekek domináltak a választókerületek meghúzásánál - ahogy azt a Telex elemzése is kimutatta.

Egészen pontosan azt a választókerületet szüntette meg és osztotta fel a szomszédos kerületek között a 2023 év végén a jegyzői határozat,

• amit a Fidesz a korábbi választások során sosem tudott megnyerni,
• és amit a kormánypárti politikusok megszüntetendőként emlegettek a nyilvánosságra került hangfelvételen.

Min megy a választási matekozás?

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért fontos, ami történt, ki kell térni arra, hogy milyen szerepet töltenek be a választókerületek a most vasárnapi szavazás során. A tízezer fő feletti városok - így Eger is - több választókerületre vannak felosztva, és egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan néz ki ez a felosztás.

Mivel minden választókerületből csak egy képviselő kerül be az önkormányzatba, ha egy választókerületben magasabb a választásra jogosultak száma, akkor ott kevesebbet ér az emberek szavazata. Ezt már korábban is elmagyaráztuk az V. kerület kapcsán, pizzaszeletekkel a TASZ TikTok-csatornáján:

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy a szavazata pontosan ugyanannyit érjen, mint bárki másé. Épp ezért mondja ki a törvény, hogy a választókerületeket minden településen úgy kell kialakítani, hogy azokban nagyjából hasonló számú ember voksolhasson.

Ehhez a választási térképek elkészítése során a jegyzőknek a következő módszertant kell alkalmazniuk. Először elosztják a választópolgárok összlétszámát annyival, ahány választókerület van az adott településnek. Aztán az így kapott átlaghoz kell igazítani minden választókerület méretét. Arra, hogy az egy választókerületre eső választópolgárok száma mégis lényegesen eltérjen az átlagtól, csak speciális esetekben, objektív szempontok alapján van lehetőség.

Ilyen objektív szempont lehet például, ha egy folyó vágja ketté a várost, és a jegyző nem akarja, hogy a választókerület átnyúljon a folyón. Ebben az esetben akár felfelé, akár lefelé is el lehet térni a települési átlagtól, maximum 15 százalékkal.

A Partizánhoz eljutott hangfelvétel alapján a kormánypárti politikusok ezt a lehetőséget kívánták kiaknázni Egerben. A Heves megyei közgyűlés fideszes alelnöke, Szabó Róbert ugyanis arról beszél, hogy a jegyző “játszhat egy kicsit” a 15 százalékokkal, ami két választókerület összevetésében összesen “akár 30 százalékos puffert is jelenthet”.

A felvételen hallható fideszeses politikusok arról is diskurálnak, hogy az a választókerület legyen minél kisebb, ahol a saját szavazóik élnek, és az legyen minél nagyobb, ahol jellemzően az ellenfelekre szavaznak. Mivel így egy ellenzéki szavazat kevesebb ér.

Ezzel azt akarják elérni, hogy kevesebb szavazatra legyen szükségük a mandátum megszerzéséhez.

Kimondják, hogy ez politikai manipuláció

A beszélgetésben az is felmerül, hogy szüntessék meg a legkevésbé fideszes választókerületet, és porlasszák szét a többi választókerület között.

“Ez a gerrymandering tudománya. Tehát alapvetően szerintem az lenne a lényeg, hogy ha van egy rossz szavazókör, ahol a legkevésbé van esélyünk nyerni…” - magyarázza Szabó, de a mondatot be sem fejezi, Pajtók Gábor már rá is vágja, hogy az egyes választókerület ilyen. Szabó ezután beszél arról, hogy ezt a “rossz szavazókört” is el lehetne porlasztani, de más lehetőségeket is vázol.

Bár a felvételen a megyei közgyűlés fideszes alelnöke azt mondja, hogy szerinte nem az egyes szavazókerület elporlasztása a jó taktika, ma már tudjuk, hogy ez megtörtént.

Ha Egerben az egyes választókerületet valóban a fideszes politikusok hatására darabolták szét és csapták hozzá más választókerületekhez, az egyrészt alkotmányellenes.Az Alaptörvény ugyanis előírja a választójog egyenlőségét, amiből az következik, hogy a választókerületeknek egyenlő méretűnek kell lenniük. Habár (ahogy azt korábban a folyós példával már bemutattuk), objektív okok miatt lehetnek kisebb eltérések a választókerületek között,

ha az eltérés gerrymandering – azaz politikai érdekeket szolgáló manipuláció – eredménye, akkor akár minimális különbségek is alkotmányellenesek lehetnek- ezt az Alkotmánybíróság is határozottan leszögezte korábban.

Márpedig a nyilvánosságra került beszélgetésen konkrétan elhangzik a “gerrymandering” kifejezés, ami egyértelműen utal a résztvevők politikai manipulációs szándékaira.

Másrészt, ha a valóban fideszes szereplők útmutatása szerint jelölték ki az egri választókerületeket, akkor a választási eljárás esélyegyenlőségről szóló alapelve is sérült.Ebből a szempontból hiába fontos bizonyíték a hangfelvétel, ami az egri fideszes politikusok beszélgetését rögzítette, a város választókerületeinek beosztását jogi úton mégsem lehet most ez alapján megtámadni. Jogorvoslati lehetőségre ugyanis az egri jegyző tavaly év végi határozata után csak egy szűk határidőn belül, idén januárig lett volna lehetőség.

Elkövethettek bűncselekményt?

A felvétel azonban nem csak a választási jogszabályok megsértése kapcsán lehet bizonyíték, felmerülhet ez alapján bűncselekmény elkövetése is. A felvételen nem hallható, de emlegetett egri jegyző ugyanis hivatalos személy, aki ráadásul a helyi választási iroda vezetőjeként a választások tekintetében a legfontosabb tisztséget tölti be.

Amikor egy jegyző ebben a minőségében dönt a választókerületi beosztásról, akkor az ő dolga biztosítani azt, hogy

• közel azonos méretű választókerületek jöjjenek létre (és ha eltérés van, azt objektív okok indokolják);
• megvalósuljon az esélyegyenlőség alapelve.

Vagyis a jegyző nem alakíthatja ki pártérdekek mentén a választókerületi beosztást.

Ha mégis így tesz, akkor bűncselekményt követ el, mivel visszaél hivatali helyzetével azért, hogy jogtalan előnyt és jogtalan hátrányt okozzon egyik vagy másik politika szereplőnek.

Amennyiben egy jegyzőt politikai szereplők keresnek fel, és a felvételen elhangzott módon győzködik, hogy milyen konkrét választókerületi beosztást fogadjon el, akkor ezt a jegyzőnek egyértelműen vissza kell utasítania. Ha nem így tesz, akkor szintén felmerül, hogy ő maga bűncselekmény elkövetőjévé, az őt győzkődő politikusok pedig felbújtókká válnak.

A konkrét egri ügyben jelenleg annyit tudunk, hogy a hangfelvétel alapján egyértelműen megvolt a helyi politikai szereplők szándéka a manipulálásra, és azt is tudjuk, hogy végül tényleg a fidesznek kedvező beosztás született:

pontosan az a választókerület szűnt meg, amelyet a résztvevők is felvetettek, és ahol a kormánypárti jelölt a korábbi választások tapasztalatai alapján a leggyengébb eséllyel indul.

“Az egyes körzetet soha nem nyertük meg” - mondja a végül elporlasztott választókerületről Szabó Róbert, a Heves megyei közgyűlés fideszes alelnöke, és a beszélgetésben utalnak arra is, hogy a résztvevők konkrét adatok birtokában ötleteltek a beosztásról.

Habis László, Eger korábbi fideszes polgármestere hívja fel a figyelmet arra, hogy Szabó Róbertnek “volt valami egzakt táblázata”, amiben minden körzet korábbi választási eredményei szerepelnek. Szabó Pedig megerősíti, hogy a táblázat létezik, majd azt mondja:

“Én arra gondoltam, ezt úgy képzelem el, hogy ezt az egész összes adatomat odaadom a Viktornak (Barta Viktor, megyei jegyző - a szerk.), rászánunk egy kis időt, leülünk és akkor

kimatekozzuk, hogy mi az, ami még törvényileg is abszolút belefér és járható, de esetlegesen a mi érdekeinkkel sem ütközik. (...) Ha ő (a főjegyző - a szerk.) együttműködő lesz, akkor úgy gondolom, hogy úgy tudjuk hajlítani, ahogy számunkra a legfontosabb.”

Ez alapján a fideszes politikusok beszélgetéséről készült egri felvétel bizonyíték lehet a nyomozás megkezdéséhez, ami aztán tisztázhatja, hogy találkoztak-e, beszéltek-e az érintettek az egri jegyzővel, és ha igen, akkor ott milyen tartalmú eszmecsere történt.

De attól függetlenül, hogy végül lesz-e nyomozás az ügyben, a hangfelvétel már önmagában is leleplezi azt, hogy milyen informális megbeszéléseken tervezgetik a választás tisztaságának megsértését olyanok, akiknek a település választókerületi beosztásához a törvények alapján semmi közük.

Mivel a sajtó munkájának köszönhetően ez az egri ügy nyilvánosságra került, így az érintettek felelőssége nem kendőzhető el. Saját tapasztalataink pedig azt mutatják, hogy a bíróságon eredményesen lehetett fellépni a jogsértő választókerületi beosztások ellen.

Döbrentey Dániel, Mécs János, Perczel Léna és Szabó Attila, a TASZ jogászai

Vasárnap választás! Vedd észre, ha csalással vagy visszaéléssel torzítanák az eredményt! Ha további kérdésed lenne, kattints a TASZ választási tudástárára, vagy hívd a választási forródrótunkat a +36 1 646 44 14-es telefonszámon!

• 2023 tavaszán fordult hozzánk egy minisztériumi dolgozó, akit több mint 20 év szolgálati jogviszony után azonnali hatállyal mentettek fel a Gazdaságfejlesztési (ma: Nemzetgazdasági) Minisztériumból.
• A kirúgást arra alapozták, hogy a Facebookon megosztott egy mémet, amin Nagy Márton miniszter fejére szerkesztettek egy sapkát, ezzel utalva a hatósági árszabályozásra.
• Az ügyben ügyvédként Székhelyi Réka járt el, a TASZ által képviselt, kirúgott minisztériumi dolgozó nyert a bíróságon.
• Kimondták, hogy a felmentése nem felelt meg a jogszabályoknak, illetve közel 5 millió forint kártérítést és annak kamatait is megítéltek neki.

Ügyfelünk több mint 20 éve állt szolgálati jogviszonyban, amikor egy péntek délutáni megbeszélésen váratlanul közölték vele, hogy azonnali hatállyal felmentik, sőt három évre eltiltják a kormányzati szektorban való alkalmazástól is. A munkájával kapcsolatban a munkáltatónak korábban soha nem volt problémája, az utolsó teljesítményértékelésen a közvetlen felettese kivételes minősítésre javasolta, ami a közszolgálatban a legmagasabb minősítési fokozat.

Szóban azt közölték vele, hogy azért szüntetik meg a jogviszonyát, mert öt héttel korábban megosztott egy mémet a Facebookon. A kifogásolt mém eredetileg az “ormánykommunikáció” nevű szatirikus mémoldalon jelent meg, Nagy Mártont ábrázolta sapkában, ezzel utalva a köznyelvben csak “ársapkaként” elhíresült intézkedésekre, amelyek alapján bizonyos termékeket csak hatóságilag maximalizált áron lehetett eladni.

Ügyfelünk a mémet azért osztotta meg, mert az ársapka fordítást szórakoztatónak találta, de ezt a bejegyzését csak bizonyos ismerősei számára tette láthatóvá (az “ismerősök, kivéve…” beállítást használta a Facebookon).

A minisztérium később azt állította, hogy a kormánytisztviselő Facebook oldalát nem ellenőrizte, hanem a hivatali szervezetrendszeren keresztül szerzett tudomást a posztról (jelentsen ez bármit is), de ezt nem bizonyította.

Az ügyet először a Közszolgálati Döntőbizottság elé vittük, amely a panaszunkat arra hivatkozva utasította el, hogy a mém “alkalmas volt a kormányzati igazgatási szerv jó hírneve, illetve a jó közigazgatásba vetett bizalom súlyos rombolására”. A Döntőbizottság határozatát a Fővárosi Törvényszéken támadtuk meg.

A bíróság pedig megállapította, hogy az ügyfelünk felmetése nem volt jogszerű, mert

• a kormánytisztviselőkről szóló törvény szerint “érdemtelenségre” hivatkozva csak az okot adó körülményt követő 30 napban lett volna lehetőség a kirúgásra;
• az ügyfelünknek a törvény alapján biztosítani kellett volna a lehetőséget arra, hogy az ellene felhozott “érdemtelenségi okokkal” szemben védekezhesen, de ez nem történt meg;
• ráadásul a felmondás indoklása sem volt megfelelő.

Nagyon fontos eredménynek tartjuk, hogy a Fővárosi Törvényszék egyetértett velünk abban, hogy egy mém megosztása nem sérti a minisztérium jó hírnevét, és a jó közigazgatásba vetett bizalmat sem rombolja, így azonnali kirúgást sem alapozhat meg egy ilyen kritika a minisztérium vezetése felé, még akkor sem, ha ennek kifejezése az interneten történik.

Azonban a bíróság szerint más, enyhébb eljárásnak (például figyelmeztetésnek vagy etikai eljárásnak) lehetett volna helye, mert a munkahellyel szembeni kritikákat elsősorban a munkahelyi szervezetrendszeren belül kell megfogalmazni.

Az elsőfokú ítélet alapján ügyfelünk közel 5 millió Ft átalánykártérítést kap és a perköltséget is a minisztériumnak kell fizetnie. A jogellenes kirúgások miatt indított perekben lehet kérni visszahelyezést is, de ebben a perben ügyfelünk ezt nem szerette volna.

Fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk azok mellett, akiknek a jogait korlátozzák. Egy vicces mém megosztása nem tehet érdemtelenné egy a munkahelyén a követelmnyeknek évtizedek óta kiválóan megfelelő dolgozót. A véleménynyilvánítás szabadsága alapjog, amit csak indokolt esetben és indokolt mértékig lehet korlátozni.

Az interneten megosztott bejegyzések is a szólásszabadság részét képezik, legyen az egy hosszabb vélemény kifejtése, vagy egy találó mém.

A munkaviszony lehet korlátja a szólásszabadságnak, különösen a közszférában, de ez sem jelenthet teljes korlátozást, nem jelenthet a véleménynyilvánítás szabadságától való megfosztást. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Például azt, hogy munkavállalóként tartózkodni kell az olyan nyilvános közlésektől, amelyek célja csak a munkáltató jó hírnevének megsértése, illetve amelyek a munkáltató magán- vagy családi életével kapcsolatos bántó vagy sértő kifejezéseket tartalmaznak.

Fontos azonban, hogy ez nem azt jelenti, hogy a munkavállalók egyáltalán nem nyilváníthatnak munkáltatójukhoz kapcsolható véleményt - főleg, ha az a vélemény közügyekhez kapcsolódik.Jogvita esetén a bíróságnak mérlegelnie kell, hogy a vélemény mennyire kapcsolódik közügyhöz, mennyire hiteles, és hogy okoz-e kárt a munkáltatónak. A joggyakorlat szerint az is figyelembe szokták venni hogy a munkavállaló jóhiszemű volt-e, illetve ha joghátrányt alkalmaznak vele szemben, az milyen súlyú. Arról, hogy munkaviszonyban hogyan érvényesül a véleménynyilvánítás szabadsága itt írunk részletesebben.

A munkáltatók kezében komoly fegyver, hogy akár valakinek a kirúgásáról is dönthetnek. Gyakran tapasztaljuk, hogy sokan éppen a hasonló következményektől tartva gyakorolnak öncenzúrát, fojtják vissza a véleménynyilvánításukat.

A TASZ segít, ha jogszerűtlenül korlátozzák az alapjogaid. Ha véleménynyilvánításod miatt hátrány ér, keresd jogsegélyszolgálatunkat!

Kunos Zsuzsanna, a TASZ jogásza

• 15 évig működött önállóan az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely független és bátor hatóságként hatékonyan védte a diszkrimináció áldozatait.
• Aztán besorolták az ombudsmani hivatal alá, és a számok alapján úgy tűnik, mára kevesebb munkatárssal, negyedannyi ügyben járnak el, így töredékére esett vissza a sikeres panaszosok száma is.
• Végül pont a leginkább sérülékeny csoportok maradnak magukra.
• Erről beszélt a Partizán podcastjében Boros Ilona, a TASZ Egyenlőségprogram-vezetője.

2005-ben állt fel az Egyenlő Bánásmód Hatóság, külön törvény hozta létre azért, hogy a sérülékeny emberek jogvédelmét minél magasabb szinten lehessen biztosítani, hogy a diszkriminációs esetek minél nagyobb számban napvilágra kerüljenek. Ez a hatóság az első másfél évtizedben jól működött, bátor volt és precensértékű döntéseket hozott az általunk indított fontos ügyekben. Így történt például a miskolci Számozott utcák felszámolása során, amikor közel ezer kilakoltatott roma ember védelmében döntött.

Aztán 2020-ban a hatóságot beolvasztották az ombudsmani hivatalba, ami egyértelműen a hatóság munkájának leromlásához vezetett. Ennek az egyik plasztikus példája, hogy a miskolci telepfelszámolással azonos módon zajló Hős utcai kilakoltatásokkal kapcsolatban a saját korábbi döntésének is ellentmondva már nem látott kivetnivalót a hatóság.

Mivel évtizedek óta foglalkozunk az egyenlő bánásmód védelmével, az esélyegyenlőség kérdésével, a munkánk során gyakran fordultunk az egyenlő bánásmód védelmére hivatott hatósághoz, de az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy drasztikusan romlott a jogvédelem a diszkiminációs ügyekben. Ezért közérdekű adatokat is kértünk a hatóságtól, hogy pontosan lássuk a hatóság működését az ügyeik számában, felvállalt témáik tükrében is.

Az így kinyert adatok és a tapasztalataink alapján készült elemzésünkből többek között kiderült, hogy

• a diszkriminációtól elsősorban eltiltott kormányzati szerveket elkezdték kivonni a vizsgálataikból, mondván, hogy őket nem ellenőrizheti;
• politikailag érzékeny témákban (LMBTQ emberek sérelmére elkövetett diszkrimináció és a politikai véleményük miatt hátrányosan megkülönböztetett emberek esetében) jelentősen megcsappant az ügyek száma;
• általában is töredékére esett vissza a hatóság által vitt ügyek száma, főleg a jogsértett polgárok melletti kiállás;
• a hatóság a sérülékeny ügyfelek oldaláról a kormányzati szervek oldalára pártolt át.

Boros Ilona, a TASZ Egyenlőségprogram-vezetője a Partizán Péntek Reggel című műsorában a fentieken túl több fontos ügyünkről is beszámolt. Volt szó például a MiHazánk embervadász akciójáról, illetve a kormányzat menekültellenes kampánya ellen és az Egyenlő Bánásmód Hatóság által indított eljárásairól is, amihez az új hatóság már asszisztál.

A beszélgetést itt hallgathatjátok meg:

Mi a TASZ-nál továbbra is egy szabad és sokszínű Magyarország megteremtéséért dolgozunk, és védjük a sérülékeny csoportok jogait. A jogtudatosító tájékoztatóinkból tavaly több mint félmillió ember kapott segítséget. Ahhoz, hogy jövőre még több témában tudjunk segíteni, te is kellesz!

Támogass minket az adód 1%-ával és legyél hatással több ezer ember életére!

Nekünk is nagyon elegünk van, de látjuk a reményt.

A reményt abban, hogy egy olyan generáció tapasztalja meg, hogy az aljasságnak van politikai következménye, amelyik még nem láthatott ilyet a saját hazájában. A pedofil bűncselekmény eltussolásában segédkezőnek adott köztársasági elnöki kegyelem a hatalom rendszerének minden aljasságára rámutat: a képmutatásra, az átláthatatlan működésre, arra, hogy egy szűk kör érdekei mozgatják a magyar államot a polgárok képviselete helyett. Minden nap érezzük ennek a fojtogatását, és közben úgy kell dolgoznunk, hogy nagyon elegünk van.

Elegünk van azért, mert évek óta folyamatosan nő a családjukból elvett gyerekek száma, akiket nem családokba, hanem tömegintézményekbe helyeznek, kiszolgáltatva őket a zárt intézmény borzalmainak. Harcolunk azért, hogy a gyerekeket szegénység miatt ne szakítsa ki az állam a családjukból, hanem segítsen az elsődleges problémájukon: a szegénységen. Képviselünk gyereket bíróság előtt, aki borzalmas intézeti bánásmód miatt pereskedik. Az intézmények aljas működésére a bicskei példa nagyon szemléletes, de nem kell ilyen súlyú tragédiáknak történnie, hogy lássuk, a kiszolgáltatottság, az ellenőrzés nélküli hatalom éppen azokat nyomorítja meg leginkább, akiket a képmutató hatalom annyira védeni ígér: a gyerekeket.

Elegünk van, mert az elmúlt években egyre erőteljesebben igyekszik elnyomni a hatalom a szabad sajtót. A Pegazus-ügy rámutat arra, hogy micsoda jogi útvesztőben kell az újságíró ügyfeleink jogaiért kiállnunk, hogy ne lehessen őket titkosszolgálati módszerekkel elhallgattatni. Közben pedig egyre kifacsartabb értelmezésekkel szemben kell érvelnünk a bíróságon, amikor bizonyítani akarjuk a nyilvánvalót. Igenis, a közérdekű adatok, ha valaki például állami pénzekből gazdagodik meg, a nyilvánosságra tartoznak. Felemeljük a szavunkat, hogy az állam döntései átláthatóak legyenek, és támogatjuk tudásunkkal azokat az állampolgárokat, akik elmennek az önkormányzati közgyűlésre, mernek kérdezni a közmeghallgatáson, és nem hagyják annyiban, ha a környezetüket akarják tönkre tenni. Elegünk van, hogy polgárokat azért kell a bíróságon megvédenünk, mert kritizálni merik a hatalmat.

De látjuk a reményt is, mert mindeközben a hatalmi aljasság ellenszere is olyan világos ezekben a napokban: megalkuvás nélkül végzi a munkáját a szabad sajtó, emberek fejezik ki a véleményüket a hatalomról, és nem félnek kimondani, hogy most már elég volt. Az, hogy lemondott a köztársasági elnök, hogy visszavonult a közélettől a volt igazságügy-miniszter, és az esetleges további személyi következmények hihetetlenül fontosak, mert most először tapasztalhatja meg a NER-ben szocializálódott generáció, hogy a tetteknek súlya van, a szabad sajtó leleplezi a hatalom aljasságát, és a cselekvéssel eredményt lehet elérni.

Cselekszünk, mert érezzük a hatását, mert látjuk, hogy merre tartunk. A mindennapjainkban sokszor alig-alig látszik a mi és az ügyfeleink tetteinek hatása: apró léptekkel haladunk előre egy szabad, bátor és egyenlő ország felé. A mostani ritka pillanatban, amikor megéltük, hogy a tetteknek következménye van, akkor ebből erőt kell meríteni arra az időre is, amikor ez nem biztos, hogy ilyen élesen fog látszani. Ezzel tartozunk azoknak, akik a legreménytelenebb helyzetben is kiálltak, azoknak a gyerekeknek, fiatal felnőtteknek és elkötelezett munkát végző szakembereknek, akik Bicskén is változást értek el.

A változáshoz hosszú távon aktív polgárok kellenek, akik, ha szembe kerülnek a hatalommal, akkor veszik a fáradtságot és kiperlik, kikutatják, bíróságra viszik az ügyeket. Az ő kiállásuk segíthet megtörni a közéletben uralkodó apátiát, ők mutatják meg másoknak is, hogy érdemes állást foglalni közéleti kérdésekben, mert csak így válhat olyanná a hazánk, amilyennek látni szeretnénk. Mi őket segítjük már 30 éve. Nem állunk meg addig, amíg a gyerekeket traumatizáló és a hatalom aljasságának teret engedő rendszer meg nem változik. Mi itt leszünk, akkor is, ha éppen kevésbé élesen látszik a remény.

A péntek 6 órakor kezdődő tüntetésen részt vesznek jogi megfigyelőink, és a tüntetés idején be lesz kapcsolva a forródrótunk is: +36 30 722 3356

Hívj minket, ha a tüntetés során azonnali jogi segítségre van szükséged!

• A rendőrség már negyedik éve rutinszerűen megtiltja a Várba bejelentett kitörésnapi demonstrációkat, pedig egy gyűlés tiltása gondos mérlegelést igényelne.
• Önmagában az, hogy egy tüntetés provokatív, felháborító, sokaknak nem tetszik, még nem ok a tiltásra. A kitörésnapi megemlékezés tiltása nem tünteti el a náci eszméket, csak alternatív keretek közé szorítja a rendezvényt.
• Ha a szélsőséges csoportok a megemlékezésüket nem tudják a gyülekezési törvény szerint nyilvánosan megtartani, akkor az ellentüntetések lényege is megkérdőjeleződik.

Bár a kitörésnapi megemlékezés nevű gyűlést a rendőrség immáron évek óta következetesen megtiltja, a neonáci csoportok így is összegyűlhetnek a Várban, mivel innen indul a kitörésnapi túra. A túra – legalábbis a szervezői szerint – nem egy közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott összejövetel; szabadidős rendezvényként így nem is jelentik be a rendőrségnek. A neonácik tehát más jogi keretek között, de ugyanúgy találkozhatnak egymással.

Ebben nem csak az a probléma, hogy a Vár tele van neonácikkal a tiltás ellenére is, hanem hogy így az erdő is tele van velük, és nemcsak a túrázókkal. Tavaly a megtiltott gyűlést a Pilisi Parkerdőben tartották meg, és bár a hatósági tiltás ellenére gyűlést szervezni bűncselekmény, a szervező ez esetben megúszta egy szabálysértéssel.

Nem mindenki számára meggyőző érv az, hogy minden egyes ember szólás- és gyülekezési szabadsága egyformán fontos, így a neonáciké is. Sokan gondolhatják, hogy egy kis hatósági önkény nem túl nagy ár azért, hogy legalább nincsenek szem előtt, de a tiltás azt sem eredményezi, amit ők várnak tőle. Sem az esemény nem hiúsul meg, sem pedig a nácik és a náci eszmék nem tűnnek el tőle. De ennél is nagyobb baj, hogy mindannyian magas árat fizetünk azért, hogy az állam rendőrségével “megvéd” bennünket a kitörésnapi megemlékezésektől, mert a tartalmon alapuló tiltást már nem csak neonáci csoportokkal szemben alkalmazza a rendőrség.

Rendőrállami döntéseknek bármilyen tüntetés az áldozatává válhat, nemcsak a szélsőségesek. Az utóbbi hónapokban a gázai konfliktushoz kötődő béketüntetéseket tiltotta meg sorozatban a rendőrség feltételezésekre és önkényesen szelektált tényekre alapozva, amivel teljesen ellehetetlenítette a megemlékezést a konfliktus civil áldozatairól. Hasonlóan a kitörésnapi megemlékezések megtiltásához, a rendőrség itt sem bizonyította azt, hogy a gyűlés megtartása komolyan felvetné az erőszak és a jogsérelem veszélyét, hanem már e veszély lehetőségnek felsejlése miatt tiltott. Afölött is túl nagyvonalúan siklott át a rendőrség, hogy a gyűlések törvényes, békés jellegének biztosítása, az egyik elsőrendű kötelezettsége volna, különösen, ha azok hordoznak bizonyos közbiztonsági kockázatot.

A tiltássorozat ráadásul ebben az esetben sem érte el a célját. A palesztin áldozatokért demonstrálók végül a rendőrség elé szerveztek egy demonstrációk tiltása elleni tiltakozást, ami hamar át is változott békés palesztinpárti gyűléssé, ahol kifejezhették azt a véleményüket, amire alapozva korábban megtiltották a gyűléseket. A kitörésnapi megemlékezés tiltása ugyanígy nem akadálya annak, hogy a szélsőségesek megtalálják a módját a nácizmus eszméi dicsőítésének.

A gyülekezési jog nemcsak szabályozott formát biztosít az eszmék, ügyek melletti kiállásra, hanem láthatóságot is ad. A nyilvánosan vállalt vélemény pedig nyilvános ellenvéleményt generál, így alakulhat ki nyílt társadalmi vita. Ez egy hatás-ellenhatás mechanizmus: a nyilvános szélsőjobboldali vonulás aktivizálhatja a társadalomnak azt a részét, amelyik elutasítja a szélsőséges eszméket és azok dicsőítését, kifejezhetik a véleményüket, megmutathatják, hogy többen vannak, akik nem értenek egyet. Erre való az ellentüntetés, amikor kifejezetten egy tüntetésen kinyilvánított vélemény ellen tiltakozunk. Ha tehát felháborodunk azon, hogy egyenruhás neonácik grasszálnak a Várban, akkor ugyancsak a gyülekezési törvény szabályai teszik lehetővé, hogy kifejezzük, hogy ezt inkább “a négy fal között tegyék”.

Abban az esetben azonban, ha a rendőrség megtiltja a neonáci gyűlést, az ellentüntetés értelme is megkérdőjeleződik. Hogyan lehet érdemben tiltakozni egy vélemény ellen, amit nem nyilvánítanak ki, ami nem látszik, nem kerül nyilvánosságra? Hogyan tájékozódhat arról a magyar társadalom, hogy kik a szélsőjobboldali és neonáci csoportok, mit gondolnak, hányan vannak, és kik a velük egyet nem értők, ők mit gondolnak, hányan vannak?

A tiltás jogi értelemben azt jelenti, hogy nincs nyilvános gyűlés, és ugyan nem jelenti, hogy ne lehetne ellentüntetést tartani, viszont így csak egy maroknyi elkötelezett, jól tájékozott antifasiszta fogja hazazavarni a nácikat, nem demokraták széles tömege. Kétségtelen, hogy a rendőrségnek kényelmesebb, ha csak egy maroknyi ellentüntető gyűlését kell biztosítania, távol attól a csoporttól, akik ellen tiltakoznak, és kényelmesebb, ha a nyílt törvénysértést - a megtiltott gyűlés csakazértis megszervezését - nem üldözi, hanem elnézi. Álláspontunk szerint nem tiltásokkal kell felvenni a harcot a népszerűtlen, felháborító véleményekkel vagy a kirekesztő ideológiákkal szemben, hanem az ellenvélemény artikulálásával, a nyilvánosság erejével. A nyilvános kiállás tudja megmutatni, hogy egy társadalom nem kér kirekesztő eszmékből. A tiltástól a vélemények, álláspontok, eszmék nem tűnnek el. A tiltás csak a legvégső eszköz lehet, és csak akkor, ha tényleg mások jogait sértővé, vagy akár erőszakossá válik egy nézet képviselete. Ez lenne a helyzet például akkor, ha a szélsőségesek egy zsinagóga előtt vagy egy romák lakta településrészen masíroznának, amivel megfélemlítenék a szertartás résztvevőit vagy a helyi lakosokat.

Ha nem értünk egyet valamivel, akkor tiltakozni lehet és kell ellene a nyilvánosság fórumain, akár az utcán és a tereken!

Ha a kitörésnapi megemlékezéssel szemben tüntetni mész, előtte tájékozódj a https://tasz.hu/tiltakozz oldalunkon. Az ellentüntetésen részt vesznek a TASZ jogi megfigyelői, és a tüntetés idején be lesz kapcsolva a forródrótunk is, amin azonnali jogi segítséget kérhetsz, ha atrocitás ér, vagy a rendőrség megsérti vagy nem védi meg a tüntetők jogait: +36 30 722 3356

Hegyi Szabolcs, a TASZ gyülekezési jogi szakértője

• Elfogadta az Országgyűlés a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának új szabályait. A változtatás alaptörvény-ellenes, ugyanis nem tartja tiszteletben azt az alapvető követelményt, hogy ilyen röviddel a választások előtt már nem lehet módosítani a szabályokon.

• Habár a bevezetett arányos rendszer üdvözlendő, ez nem szünteti meg az alkotmányellenességet. Nem elég ugyanis az, ha a választási szabályok tartalmilag összhangban vannak az alkotmánnyal, mivel a demokrácia védelme megköveteli, hogy az elfogadás eljárásilag is feleljen meg a követelményeknek. Ellenkező esetben kicsavarható a választók kezéből a demokratikus hatalomgyakorlás.

• Habár lenne jogi eszköz a módosítás alkotmányos felülvizsgálatára, az Alkotmánybíróság (AB) az elmúlt években passzivitást mutatott a választási rendszer módosításával összefüggő ügyekben. Fontos azonban, hogy napirenden tartsuk és a súlyának megfelelően kezeljük a kérdést, mert a választási szabályok manipulatív módosításai a demokrácia alapját kezdik ki.
  
  

  

  
  

December 12-én, azaz kevesebb mint fél évvel a jövő júniusban tartandó önkormányzati választások előtt elfogadta a parlament a törvényjavaslatot, amely az “igazságosabb és arányosabb” választások érdekében módosította a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának szabályait. A módosítás visszaállítja a 2014 nyara előtti állapotot, vagyis visszavezeti az arányos választási rendszert. Ennek értelmében pártlisták versengenek egymással, és mindegyik lista közel annyi százalékát kapja meg a mandátumoknak, ahány százalékát megszerezte a szavazatoknak. Vagyis, ha az egyik párt listájára a választópolgárok tíz százaléka szavaz, úgy az a párt a Fővárosi Közgyűlés mandátumainak tíz százalékát fogja megszerezni.

Hogy mi ezzel a baj? Tartalmilag semmi. Az arányos választási rendszerek általánosan elfogadottak, előnyük, hogy a képviseleti szervben (esetünkben a közgyűlésben) biztosítják a reprezentativitást, vagyis azt, hogy az egyes politikai erők szavazatarányuknak megfelelően legyenek képviselve. Sőt, az is elmondható, hogy a 2014-es és 2019-es választásokon alkalmazott korábbi rendszert az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna semmisítenie, mivel sértette a választójog egyenlőségét és közvetlenségét. A parlament tehát egy alkotmányjogilag erősen vitatható választási rendszert cserélt le egy tartalmilag kifogástalanra.

Ugyanakkor a választási szabályoknál kiemelt fontosságú, hogy milyen eljárásban fogadják el őket, és ebből a szempontból különösen releváns a módosítás időzítése. Minél közelebb kerülünk a választásokhoz, annál könnyebb felmérni, hogy a módosításnak milyen hatásai lesznek a mandátumokra nézve. Ez lehetővé teszi azt, hogy az országgyűlésben a szükséges (kétharmados) többséget élvező politikai erők a maguk képére formálják a rendszert. Azaz ne a magatartásukat igazítsák a szabályokhoz, hanem éppen fordítva, a szabályokat az éppen aktuális politikai érdekeikhez. Feltehető, hogy jelen esetben a regnáló ellenzéki többség megtörése a cél, hiszen a megerősődő, és egy arányos rendszerben minden bizonnyal mandátumot szerző MKKP-val és Mi Hazánkkal kisebbségbe kényszerülhet az ellenzéki összefogás.

Emellett fontos az is, hogy ne csak fair módon legyen módosítva a rendszer, de annak is látsszon: még ha az adott módosítás nem is szolgál pártérdeket, a választók szemében a választásokhoz közeli módosítás éppen ennek a látszatát kelti. Ilyen, a módosítás tényleges célja mellett fontos szempont az alkotmányosság látszata is, amely mindenképpen sérül, ha fél évvel a választások előtt módosítják a szabályokat.
Mindebből az következik, hogy ugyanaz a tartalmú szabály lehet bizonyos körülmények között tökéletesen alkotmányos, de más körülmények között, például, ha a választások előtt nem sokkal fogadják el, alkotmányellenes.

Képzeljük el ezt a Monopoly példájával. Tegyük fel, hogy nincs leírva a szabályban, hogy mennyit kell fizetni a Dunakorzóért, ha rálép valaki, és szálloda áll a telken. A játékosok megegyezhetnek a játék elején, hogy 200.000 játékpénzt kell fizetni, ha valaki rálép. Ekkor azt gondolhatjuk, hogy ez összhangban van a játék alapelveivel, hiszen mindenki a “tudatlanság fátyla” mögül dönt a szabályról.

De tegyük fel, hogy nem így tesznek, hanem azt mondják, hogy legyen csak 100.000 játékpénz az ára, ha valaki rálép a Dunakorzóra. Viszont képzeljük el azt, hogy valamelyik játékos megszerzi a Dunakorzót, szállodát épít rá, majd mikor látszik, hogy a többi játékos közeledik, egyoldalúan megemelheti a fizetendő bérleti díjat 100.000-ről 200.000-re. Látjuk, hogy az az összeg, amely a játék kezdetén való megegyezés esetén fair lett volna, a játék közben már nem az, hiszen a szereplők nem a tudatlanság fátyla mögül döntenek.

Ugyanez igaz a demokratikus intézményekre is. A választások sokféle rendszerben megtarthatóak. Sok ország alkotmánya – akárcsak az Alaptörvény – nem ír elő meghatározott rendszert. Alkotmányos lehet így akár egy vegyes-, vagy éppen arányos választási rendszer is. Fontos azonban, hogy ahogy közelednek a választások, úgy lesz egyre több információjuk a politikai szereplőknek, és egyre nő a veszélye annak, hogy nem semleges elvek mentén, hanem politikai számításból döntenek egyik vagy másik megoldás mellett. A Monopolyval szemben azonban itt nem csak a versenytársak (versengő pártok) érdekei sérülnek, hanem maga a demokrácia és rajta keresztül a választópolgárok választójoga is.

Pontosan emiatt az alkotmányok nemcsak a választási rendszerek tartalmát szabályozhatják, de beépíthetnek olyan garanciákat is, amelyek elősegítik a manipulatív módosítások elhárítását. Ilyen például a görög alkotmány szabálya, amely alapján a módosítás nem alkalmazandó a soron következő választáson, csak az azt követő voksoláson. Ezen túl pont a fent leírt jelenségre reagált a Velencei Bizottság 2002-ben kiadott, jó gyakorlatokat tartalmazó Kódexe, amely alapján egy évvel a választások előtt már nem kerülhet sor a választás lényegi szabályainak módosítására. A Kódex az egyik legfontosabb hivatkozási alap az európai alkotmánybíróságok gyakorlatában: a román Alkotmánybíróság egy 2012-es döntésében a Kódexre hivatkozva vezette le az (alkotmányban egyébként kifejezetten nem szereplő) egyéves tilalmi periódust. Ugyancsak fontos hivatkozási alap a magyar bírósági gyakorlatban is.

Kérdés, hogy mi következik magából az Alaptörvényből. Az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdése eljárási értelemben annyit ír elő, hogy a választási szabályokat sarkalatos (azaz kétharmados) törvényben kell elfogadni. Szövegszerűen nem tartalmaz tehát a választásokat megelőző tilalmi periódust. Ugyanakkor a jogi szövegek, és különösen az alkotmányok sajátossága, hogy nem pusztán kifejezetten megfogalmazott szabályokból, hanem alapelvekből is állnak, amely alapelvekből az azokat értelmező bíróságok pontosabb követelményeket vezethetnek le (alkotmányjogi zsargonnal: olvaszthatnak ki). Ilyen a fent is említett román eset, de például Lengyelország alkotmánya sem tartalmaz rendelkezést tilalmi periódusról, azonban a lengyel Alkotmánybíróság 2006-ban mégis kiolvasztotta azt az alkotmány általános szabályaiból, pontosabban a jogállamiság követelményéből.

Jó érvek szólnak amellett, hogy a tilalmi periódus a magyar alkotmányból, az Alaptörvényből is levezethető. Nem más érvelt így, mint Stumpf István volt alkotmánybíró, pont abban a 2014-es határozatban, amely a Fővárosi Közgyűlés akkor elfogadott szabályait vizsgálta, amelyeket éppen most helyeznek hatályon kívül. Stumpf alkotmánybírói érvelése szerint az Alaptörvény jogállamiságot rögzítő B) cikk (1) bekezdéséből következik a jogbiztonság és kiszámíthatóság követelménye, ez pedig keretek közé szorítja a parlamentet. Hivatkozta emellett a Velencei Bizottság fent említett Kódexét is, és megállapította, hogy “a választási rendszer lényegi szabályait érintő, a választás időpontjához időben ilyen közeli módosítás nem felel meg [...] a választási rendszer stabilitásával kapcsolatos követelményeknek.” Habár 2014-ben négy hónappal a választások előtt került sor a módosításra, ezek a megállapítások minden bizonnyal alkalmazandóak a mostani esetben is.

A 2014-es módosítást megtámadták az Alkotmánybíróságon, azonban tisztán tartalmi alapon. Az indítvány nem kifogásolta a választás közelségét, mint eljárási körülményt, ezért erről a határozat többségi része nem szól. Stumpf István párhuzamos indokolása azonban tartalmazza azokat a lényegi alkotmányjogi hivatkozásokat, amelyekből levezethető a jelenlegi módosítás alkotmányellenessége is.

A gond csak az, hogy a módosítás felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak van hatásköre, amely viszont passzivitást mutat a választási rendszert érintő ügyekben. Erre a legjobb példa éppen a 2014-es módosítás, amely mind az egyenlő- mind pedig a közvetlen választójogot sértette, mégsem semmisítette meg a testület. További nehézség, hogy az Alaptörvény 2012-es hatályba lépése óta nehezebb indítványozni ügyeket az Alkotmánybíróságon. Míg a korábbi actio popularis-szal bárki kezdeményezhette a módosítás alkotmányos felülvizsgálatát, addig jelenleg a legesélyesebbben a parlamenti képviselők egynegyede, azaz ötven képviselő kezdeményezhetné az eljárást. Széles körű ellenzéki összefogásra lenne tehát szükség ahhoz, hogy egyáltalán indítványozni lehessen az AB eljárását.

A jogi eljárások ennélfogva nem sok eséllyel kecsegtetnek, ugyanakkor mégis fontos napirenden tartani a témát, vagyis a választási jog eszközjellegű, manipulatív módosításának problémáját. A kétharmados többség már sokadszorra nyúl ehhez az eszközhöz: már idén tavasszal elindult az önkormányzati választások “előkészítése”, amikor – 2020, 2021 és 2022 után zsinórban – negyedszer is manipulatív módon módosította a választási szabályokat. A választási joganyag tehát örök mozgásban van, legyen szó a választási rendszerről, a választási eljárásról vagy akár magáról a választás időpontjáról, elég csak arra gondolni, hogy az önkormányzati választásokat is előbbre hozták fél évvel, egy szintén eszközjellegű alaptörvény-módosítással.

Ennek ellenére a közbeszédet a módosítások tartalma dominálja, és az eljárási követelmények csak másodlagosan merülnek fel, ha felmerülnek egyáltalán. Ezzel az a fő gond, hogy a jogi eszközök kikapcsolása esetén – ami itt az Alkotmánybíróság passzivitását jelenti – a társadalom alkotmányos immunrendszerét kizárólag a közvélekedés adja. Amíg a közbeszéd elsiklik ezek felett a módosítások felett, és nem kezeli őket a helyükön, addig a kormánypártnak továbbra is könnyű lesz és mindig megéri majd manipulatívan módosítani a rendszert. Ha azonban a közbeszédben megerősödik a választási intézmények módosítgatása iránti érzékenység, akkor a manipulatív módosítás már nem lesz kifizetődő.

Mécs János

Mi a TASZ-nál sok olyan perben képviselünk ügyfeleket, amelyek jelentősége túlmutat azon, hogy nekik segítséget nyújtunk: a perrel nemcsak az ügyfelünk helyzetén akarunk javítani, azon túlmutató célokat is szolgál, hogy vállaljuk az ügyét. De az ilyen ügyeknél észnél kell lenni: a nagyobb cél érdekében nem áldozhatjuk fel azokat, akik az életükben őket ért, talán legnagyobb sérelemmel fordulnak hozzánk segítségért. Az alábbiakban kis bepillantást adunk abba, hogy hogyan dolgozunk, és hogy a kormányzat részéről jövő, sokat tárgyalt nehézségeink mellett mik azok az igazán fontos szempontok, amikre figyelnünk kell a munkánk során.

A jogászok majd eldöntik, kinek mi lesz a jó

Képzeljük el a következő, tipikusnak tűnő jogvédői munkafolyamatot! Egy nyári délelőtt a TASZ irodában körbeülünk egy nagy asztalt, hogy kitaláljuk, mivel kell foglalkoznunk az elkövetkezendő egy évben. A telefonos jogsegélyszolgálatunkra befutó panaszok, szakértői beszélgetések, és az általunk megismert egyedi bírósági ügyek alapján arra jutunk, hogy túl gyakran fordul elő, hogy valakit a bíróság döntése alapján egy pszichiátria zárt osztályán kötelezően gyógykezelnek, begyógyszerezve és bezárva tartanak, úgy, hogy utóbb kiderül, a kötelező gyógykezelés feltételei nem is álltak fenn.

Ilyenkor ugyan a bíróság megszünteti a kötelező gyógykezelést, viszont az addig eltelt napok, hetek, hónapok alatt az érintettet ért jogsértelemért senki nem felel, őt a szabadsága korlátozásáért nem kompenzálja senki.

Némi tanakodás után arra jutunk, hogy ezt a problémát egy stratégiai perrel tudjuk a leghatékonyabban orvosolni. A célunk az, hogy – hasonlóan ahhoz, ha utólag kiderül, hogy valakit egy büntetőeljárásban alaptalanul tartóztatnak le – ebben az esetben is kárpótolják a megalapozatlan szabadságkorlátozásért. A tanakodás közben kitaláljuk, hogy milyen intézmény ellen, milyen pert indítunk majd, abban milyen jogi érvelést fogunk előadni.

Eldöntjük, hogy kik lesznek azok a jogászaink, akik dolgoznak az ügyön, és azt is, hogy az eljárás mely pontjain számolunk be a szakmai vagy a szélesebb nyilvánosságnak a fejleményekről.

Már ekkor tudjuk, hogy a pert első- és másodfokon is el fogjuk veszíteni, hiszen a jogszabályok szövege alapján valószínűtlen, hogy bármelyik rendesbíróság nekünk adna igazat, ehhez a jogszabályok által kialakított helyzet jogszerűségét is meg kell kérdőjelezni. Ezért úgy tervezzük, hogy a jogerős ítéletet az Alkotmánybíróságon megtámadjuk, ahol van esélyünk a sikerre, ha pedig mégsem így alakulna, akkor Strasbourgban folytatjuk a pert, akkor már a magyar állam ellen.

Ekkorra nagyjából kialakul, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkező ember lenne az, akit képviselve, akinek a nevében ezeket az eljárásokat megindíthatnánk, hiszen érintettre, jogaiban sérelmet szenvedett félre minden ilyen eljárásban szükségünk van.

Elhatározzuk, hogy ha a jogsegélyszolgálatunkon jelentkezik egy ilyen gyógykezelt ember, akkor meggyőzzük arról, hogy az eltervezett stratégiai perünkben legyen az ügyfelünk, így ingyenes jogi képviseletért cserébe “adja nekünk” a jogsérelmét, amit mi, az általunk kitalált, a köz javát szolgáló cél érdekében fogunk felhasználni. Ezt követően várunk az ideális ügyfélre, és ülünk, mint pók a hálójában. Amikor a megfelelő ügyfél jelentkezik, megörülünk annak, hogy végre van valaki, akinek az ügyével megvalósíthatjuk a rég kitalált célunkat, majd felvesszük a meghatalmazást, és végrehajtjuk, amit azon a nyári délelőttön a nagy asztalt körbeülve elterveztünk.

Ez azonban nagyon messze állna attól, ahogy valójában ennek történnie kell. Igyekszünk ezért másképp dolgozni, tervezni, ügyfeleinkhez hozzáállni.Alany vagy tárgy?

Hosszú évek óta foglalkozunk pereskedéssel, amit nemcsak arra használunk, hogy tudásunkkal és tapasztalatunkkal segítsünk a hozzánk forduló polgároknak jogaikat érvényesíteni, hanem arra is, hogy a per révén változást érjünk el a jogban, valamely közpolitikai témában vagy általában a közvélemény alakulásában. A pereskedés számunkra eszköz, amit a döntéshozók közvetlen meggyőzésével, a jogi ismeretterjesztéssel, a kampányokkal és a szakpolitikai munkával együtt használunk arra, hogy valamilyen rendszerszintű változást segítsünk elő.

A per számunkra különösen hasznos dolog, mert a kormányzat által módszeresen aláásni kívánt hitelességünket szerezzük vissza azáltal, hogy a bíróságok igazat adnak nekünk. De sokszor az elvesztett pereket is fel tudjuk használni, például úgy, hogy azokkal felhívjuk a figyelmet a jogrendszer vagy egyes intézmények diszfunkcióira.

Ám a perek elképzelhetetlenek az ügyfeleink nélkül, akik ilyenkor a saját bőrüket viszik a vásárra, vagyis az őket ért sérelmeiket a bíróságra. Bár nélkülük nem nagyon tehetnénk semmit, szempontjaik egy stratégiai per során könnyen háttérbe szorulhatnak Ha egy kész, akár az ő megismerésük előtt kialakított perstratégiába helyezzük be az őket ért jogsérelmet, akkor könnyen megtörténhet, hogy az eljárásokban nélkülözhetetlen ügyfelek a róluk szóló eljárások alakulásába egyáltalán nem tudnak beleszólni.

A stratégiai per lényege ugyanis az, hogy az ügyfél jogérvényesítésén túlmutató célokat is szolgál. Ez azonban könnyen elvezethet ahhoz, hogy maga az ügyfél háttérbe kerül, és szinte csak egy eszközévé válik a célnak, amit az ügye képvisel. A fenti példát folytatva tegyük fel, hogy az Alkotmánybíróság a sikeres alkotmányjogi panasz alapján megállapítja, hogy valóban ellentétes az Alaptörvénnyel, ha az utólag alaptalannak talált kötelező gyógykezelést nem kíséri valamilyen kompenzáció, és határozatában előírja a jogalkotó számára, hogy ennek a jogi kereteit záros határidőn belül alkossa meg, és a jogalkotó ezt meg is teszi. Ebben az esetben a jogvédő pezsgőt bonthat: a per stratégiai célja megvalósult, az ügy számára sikerrel zárul. De az ügyfele helyzetén, aki nélkül ez az egész nem valósulhatott volna meg, ez mit sem változtat. A jogrendszerben történt pozitív változás miatt hasonló sérelem nem érhet ugyan már másokat, de az ő jogsérelmét ez általában nem orvosolja.

A ügyfél szempontja

Ahhoz, hogy ne fordulhasson elő, hogy a jogvédő is kihasználja a tőle segítséget kérő helyzetét, az szükséges, hogy az ilyen perek ne az ügyfél nélkül, hanem, amennyire csak lehetséges, vele együtt, sőt, az ő elképzeléseinek megfelelően legyenek megtervezve. A stratégia kialakítása vele, elsősorban az ő igényeiből kiindulva történjen, mindig szem előtt tartva, hogy a per elsősorban az ő jogérvényesítéséről szól. Szolgálhat persze ezeken túlmutató célokat is, de ha ezek felismerésében, az ezekhez vezető utak kitalálásában az ügyfél is részt vesz, az biztosítja, hogy ezeket a célokat is a magáénak érzi.

Így azt, hogy az ügyét valamilyen általánosabb cél elérésére is fel kell ajánlania, nem valamifajta elviselendő, az ingyenes jogi képviseletért cserébe fizetendő árként, hanem saját céljaként éli meg. Az esetlegesen elért siker pedig a saját sikere is, amiért lehet, hogy az ügyvédnek szóló meghatalmazás aláírásán túl is hajlandó tenni valamit, például a nyilvánosságban arcot ad az akár sokakat érintő, de nehezen értelmezhető jogi problémával szembeni fellépésnek. A jogvédő is jól jár ezzel, mert bár kisebb kontrollt tud gyakorolni a per alakulása felett (hiszen az afeletti kontrollt megosztja az ügyféllel), valójában egy partnert nyer meg annak a társadalmi, jogi, vagy egyéb közjót szolgáló célnak, amelynek elérésén ő maga dolgozik. A jogi segítséget kérő így, egy részben kiszolgált, részben pedig kihasznált ügyfél helyett inkább mint egy szövetséges dolgozhat együtt a jogvédővel az absztraktabb célok elérésén.

Mi a TASZ-nál jó ideje igyekszünk így tekinteni az ügyfeleinkre és az ügyeinkre. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy ebben egyre jobbak legyünk. Ezért fontos, hogy pereskedési gyakorlatunkban jelen legyen az önreflexió, és tanuljunk olyanoktól, akik szintén ezen az úton járnak, és szakítani akarnak az elitista, jogász vezérelte stratégiai pereskedés koncepciójával. Ezért veszünk részt például a pereskedést hasonló módon felfogó európai jogvédők közösségében, egy műhelyben, ahol a közösségeket és az ügyfeleket középpontba állító jogvédő pereskedés módszereit dolgozzuk ki és igyekszünk gyakorolni.

Szabó Máté

A cikk egy stratégiai pereskedésről szóló cikksorozat első része, amely a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ közös projektjének eredménye.

Az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerzők álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

• Éveken keresztül kaptunk bántó üzeneteket egy irodánk közelében lakó polgártól. A legtöbb így szólt: “Hazámat áruló gazemberek!” Az üzenetek gyógyszeres dobozok belső oldalára voltak írva. Ez a történet nem az üzenetek szerzőjének személyéről szól, hanem arról a társadalomról, amiben élünk és amitől nagyon sokan szenvedünk.

Az üzenetek

Nem tudjuk már rekonstruálni, egészen pontosan mikor érkezhetett az első, irodánkba bedobott üzenet, de körülbelül három éve, és vagy ez állt rajta:

vagy ez:

vagy esetleg ez:

Akkoriban a közhatalommal kritikus civil szervezetek már régen a politikai színtér céltáblájának közepén voltak. A kormány megalkotta a később elbukott civilellenes törvényt és elkezdte erősíteni azt a narratívát, hogy minden külföldi forrásokat is felhasználó szervezet árt a magyar közéletnek.

Ez volt az az idő, amikor a kritikusunk elkezdte hordani a cetlijeit, és elkezdte ránk önteni a haragját és a frusztrációját. Csak pár évvel később derült ki, hogy az illető az irodánk közelében lakik, éppen egy házban az egyik kollégánkkal.

Akkor jöttünk rá, hogy ki állhat a bántó üzenetek mögött, amikor a kollégánk korán reggel jött be az irodába, és éppen a postaládánk előtt találta a közelünkben lakó dühös polgárt, akit fel is ismert. Az aznap érkezett cetlin is ez állt:

Kritikusunk ezután sem hagyta abba, folytatta az üzenetek kézbesítését:

Mi akkor még persze haragudtuk rá, hiszen a kormány nagyon sokakat hangolt a független, kormánykritikus civilek ellen, és ez az illető számunkra azt testesítette meg, hogy a kormánynak sikerült:
még a közvetlen környékünkön is van, aki annyira haragszik ránk, hogy hajlandó rendszeresen idehozni ezeket a cetliket.

Hátrébb lépve

Pár év elteltével már látjuk, hogy az üzenetek szerzője legalább annyira áldozata a rendszernek, mint mi. A magyar kormány szándékosan törekszik arra, hogy polarizálja a társadalmat, pedig a társadalom külső behatások nélkül nem lenne ennyire megosztott. Kováts Eszter szociológus azt írja, hogy a polarizációt Németországban és Magyarországon is polarizációs vállalkozók idézik elő és fokozzák. A megválasztott kormányunk ahelyett, hogy csökkentené a társadalomban meglévő politikai konfliktusokat, kiélezi azokat hatalmi megfontolásból, és a média egy része ezt csak tovább erősíti.

A körülöttünk élő dühös polgárok ennek a polarizációs vállalkozásnak az áldozatai.Nem gondoljuk, hogy ne lehetne más véleménye polarizációs törekvések nélkül is a mi dühös polgárunknak. Lehet. Gondolhatunk mást, eltérhet a véleményünk. Az viszont nem szükségszerű, hogy haragot vagy gyűlöletet is érezzünk a velünk egyet nem értőkkel szemben. Ez csak és kizárólag a polarizációs vállalkozóknak kedvez.

A polarizációs, azaz a társadalom szétszakítását célzó, ellentéteket erősítő folyamatoknak éppen azok válnak az áldozatává, akik a legkiszolgáltatottabbak, akik a legmagányosabbak, akik a legkevesebbet tudnak beszélgetni és akiknek a legkevesebb befolyásuk van.A legutolsó üzenetet fél éve kaptuk:

Nem tudjuk, mi történt a közelünkben lakó dühös polgárral. Azt viszont tudjuk, hogy mi történt a magyar társadalommal. Nem beszélünk egymással, haragszunk arra, akivel nem értünk egyet, pedig ez lehetne másként. Többször fantázáltunk arról, hogy tudnánk-e beszélni az üzenetek dühös szerzőjével, és mindig arra jutottunk, hogy nem tudnánk. Azt tudjuk tenni, hogy minden erőnkkel dolgozunk egy szabadabb és egyenlőbb Magyarországért, ahol lehet egymással beszélni és nem lehet polarizációs vállalkozóként sikereket elérni.

Minden ügyünk, minden műhelyünk és közleményünk arról szól, hogy egy közös országban élünk, ahol együtt, egymással kellene megtanulnunk békében élni. Ezért ma Magyarországon a kormány tehetné a legtöbbet, de sajnos nem tesz. Mi viszont megtesszük, ami tőlünk telik.

A közelünkben lakó dühös polgárnak soha nem tudtuk elmondani, hogy mi hogyan képzeljük a szabad, egyenlő és bátor Magyarországot. De hiszünk abban, hogy műhelyeinkkel, rendezvényeinkkel, ingyenes jogi segítségünkkel országszerte több ezer olyan embert érünk el, akikben ott van a változás lehetősége. Ez ad nekünk reményt arra, hogy hosszabb távon nem gyűlölködő cetliket fogunk kapni, hanem lesznek olyan fórumok, ahol meg lehet vitatni azokat a kérdéseket, amikben nem értünk egyet.

Boldog karácsonyt, Magyarország!

2023.12.20. napján módosítottunk a szövegen, annak érdekében, hogy a szóhasználat jobban megfeleljen a közvetíteni kívánt üzeneteknek.

• Az elmúlt években egyre jobban átmegy az Alkotmánybíróság nélkül is a bíróságokon, hogy az állami szerveket, a közhatalommal rendelkező magánszemélyeket és a közügyekben érintetteket igenis lehet akár bántóan is kritizálni.

• A közhatalommal rendelkező és a közügyekben érintett magánszemélyek tűrési kötelezettsége magasabb, mint a többi polgáré.

• Most egy ludasi ügyben mondta ki a Gyöngyösi Járásbíróság a TASZ által képviselt polgár ügyében, hogy nem bűncselekmény az a Facebook komment, ami szerint „Az egész önkormányzat egy rakás szar! A szart meg el kell hordani.”

A helyi közügy és a kritika

Az elmúlt pár évben több olyan peres ügyünk is volt, amikben olyan polgárokat védtünk, akik úgy fogalmazták meg a véleményüket közhatalmat gyakorló személyekkel szemben és közügyekben, közpénz felhasználásában érintett magánszeméllyel szemben, hogy azt a kritika címzettjei bántónak találhatták. Ezek az ügyek rendkívül fontosak számunkra, mivel az egyik legalapvetőbb szabadságjog, a véleménynyilvánítás jogának védelméről szólnak.

A helyi közügyekben megfogalmazott vélemények nagy része ma már a Facebookon jelenik meg. Így volt ez a mostani, ludasi ügyfelünk ügyében is. “A mi kis falunk - Ludas” zárt Facebook csoportban többen kritizálták a polgármestert a különböző intézkedései miatt. A kritikák lényege az volt, hogy a közpénzeket nem felelősségteljesen költi el, hanem azoknak bővebben juttat belőle, akikkel jó viszonyt ápol, akikkel rokonságban van.

Az természetesen minden faluban, minden városban közügy, hogy a közpénzeket jól és hatékonyan használják-e fel, így világos, hogy erről a polgárok beszélhetnek, írhatnak, gondolatot cserélhetnek. Ezek a párbeszédek a demokrácia lényegéhez tartoznak akkor is, ha kellemetlenek, vagy akár bántóak a hatalomgyakorlóknak. Kritka nélkül ugyanis esély sincsen arra, hogy a közhatalom megkérdőjelezhető, egy választáson leváltható, vagy egyszerűen jobb belátásra bírható legyen. “A mi kis falunk - Ludas” csoportban ez történt: formálódott a helyi közvélemény.

Van az a pont

A ludasi polgármester valahogy megtudta, hogy miről, és pontosan milyen szavakkal folyik a vita a ludasiak zárt Facebook csoportjában. A kritikákat olvasva feljelentést is tett nyolc emberrel szemben. A vád: becsületsértés és rágalmazás.

Az ügy a Gyöngyösi Járásbíróság elé került, de közben az egyik vádlott hozzánk fordult segítségért, mert meg volt győződve arról, hogy az őt is megilleti a szólásszabadság védelme a hozzászólása kapcsán. A polgármester által sérelmezett bejegyzése ez volt: „Az egész önkormányzat egy rakás szar! A szart meg el kell hordani.”

A mi álláspontunk, hogy ez a kritika nem személyeskedő, mert nem személyesen a polgármestert érinti, hanem az önkormányzatot, így belefér a szólásszabadság kereteibe. Természetesen a kritika üzenete az önkormányzatot vezető polgármesteren is lecsapódik a nyilvánosság szemében, de ezt a szintű kritikát neki a közhatalom gyakorlása miatt tűrnie kell. Ráadásul a kritika egyáltalán nem hatolt be a polgármester magánszférájába, emberi méltóságát nem sértette, hiszen éppen a hivatal működésére vonatkozott, nem pedig a magánéletére.

Voltak vádlottak az ügyben, akik nem tartották meg ezeket a határokat. Többen voltak, akik mélyen személyeskedő és sokszor dehumanizáló kritikát fogalmaztak meg a polgármesterrel szemben. Ezek a megszólalások már nem férnek bele a szólásszabadságba.

Az ítélet

A gyöngyösi bíróság ítéletét novemberben kaptuk meg. A bíróság elfogadta a TASZ ügyvédjének érvelését és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapította, hogy „A mi kis falunk - Ludas” zárt csoport Ludas település problémáinak megvitatására jött létre, ahol a vádlottak Ludas közösségi életével, közügyeivel foglalkozó csoportban tették közzé a hozzászólásaikat. Erre tekintettel a közlés a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalom alatt áll, mondja a gyöngyösi bíróság. Ez már önmagában helyes, mivel a beszűkült hazai nyilvánosságnak minden településen fontos felületei a közösségi oldalak.

Tehát a bíróság elismerte, hogy minden sérelmezett közlés közüggyel foglalkozik. Azonban a közlések egy része vagy hamis tény állított, vagy pedig értékítéletet (tehát nem tényt) fogalmazott ugyan meg, de rendkívül bántó módon. Csak egy példával illusztrálva: a bíróság szerint a “főféreg, alféreg, féregkatona kifejezések használata vonatkozásában a véleményszabadság már nem nyújt védelmet, figyelemmel arra, hogy ez a kifejezés a közügyek vitatásának körén kívül esik, öncélú, célja pedig a puszta megalázás volt.”

A szólásszabadságnak tehát megvannak a határai, de a bíróság helyesen ismerte fel, hogy az ügyfelünk „Az egész önkormányzat egy rakás szar! A szart meg el kell hordani.” kommentje egy olyan értékítélet, ami belül marad ezeken a határokon.A bíróság több vádlottat elítélt és néhányat felmentett. Úgy tudjuk, hogy a polgármester minden felmentett vádlottal szemben fellebbezett, kivéve a mi ügyfelünket.

Bízunk abban, hogy az TASZ érvelése és a bíróság ítélete alapján egyre több közhatalmat gyakorló érti meg, hogy az értékítéleteket tartalmazó kritikát nekik fokozottan kell tűrniük.

Szabó Attila

• A tízezer fő feletti települések és a budapesti kerületek jegyzői ezekben a hetekben állapítják meg az önkormányzati választókerületek határait.

• Ez alapvetően befolyásolja a választások eredményét és az egyenlő választójogot, mert így van olyan település, ahol majdnem háromszor annyit ér a legkisebb választókerületben élők szavazata, mint a legnagyobb kerület lakóié.

• Mit tehetsz te választópolgárként a kerületek jogtalan átszabása, azaz a gerrymandering ellen?

Jövőre önkormányzati választások lesznek. A tízezer fő feletti településeken és a budapesti kerületekben, azaz összesen 168 településen vegyes választási rendszer működik. Ennek lényege, hogy a település fel van osztva választókerületekre, és a választópolgárok egyéni jelöltekre szavaznak. Az egyéniben győztes jelöltek bekerülnek az önkormányzat legfontosabb képviseleti szervébe, a képviselő-testületbe. A mandátumok nagy része egyéniből tevődik össze, a többit pedig a kompenzációs mandátumok adják. Az egyéni kerületek száma a lakosságszámtól függ: A 14 ezres Tapolcán például nyolc egyéni kerület van (és három kompenzációs listás mandátum), míg Budapest VIII. kerületében, ahol 65 ezren laknak, 12 egyéni és 5 kompenzációs listás mandátumból áll össze a testület.

Nagyon nem mindegy viszont, hogy miként van felosztva az adott település. Elképzelhető ugyanis, hogy nagy különbség van az egyes választókerületek között a választópolgárok száma tekintetében. Tegyük fel, hogy az egyik kerületben 500, míg a másik kerületben 1500 választópolgár választ meg egy képviselőt. Ekkor a kisebb, azaz 500 választót számláló kerületben háromszor annyit ér a választópolgárok szavazata, hiszen csak harmadannyian választják meg a képviselőt.

Ez sérti a választójog egyenlőségét, amelyből következik, hogy a választókerületekben a választásra jogosultak számának lehetőleg azonosnak kell lennie. Az Alkotmánybíróság ezt már 2005-ben levezette az egyik alaphatározatában, emellett a követelmény a választási eljárási törvénybe is bekerült.

A törvény szerint a választókerületekben törekedni kell arra, hogy azonos számú választópolgár válassza meg a képviselőket. Ez persze nem mindig lehetséges, hiszen lehetnek olyan településszerkezeti vagy történelmi szempontok, amelyek eltérést indokolnak. Viszont a törvény előírja, hogy a kerületeket úgy kell meghatározni, hogy az adott település egyéni kerületi átlagától az eltérés ne haladja meg a tizenöt százalékot. Azaz, ha egy településen 1000 választópolgár jut átlagban egy választókerületre, úgy a legnagyobb kerület sem lehet 1150 fölött, és a legkisebb sem lehet 850 alatt.

A határokat a település jegyzője (mint a Helyi Választási Iroda vezetője) állapítja meg. A jegyzők október közepén kapták kézhez a lakosságszám adatokat. Ebből először megállapították a képviselő-testület méretét. Zugló lakossága például 2019 óta 110.000 alá csökkent (107.438), ezért a korábbi 15 helyett 14 kerületre kell felosztani a települést, de a budapesti kerületek és általában a nagyvárosok jelentős részében népességcsökkenés ment végbe. Ilyen esetekben tehát módosítani kell a kerületi beosztást, amelyet a jegyző november 30-ig tehet meg. Azonban egyéb esetben is kötelező lehet módosítani: ilyen az, ha a település lakossága nem változik, de belső demográfiai mozgások miatt változik a kerületek közötti különbség - éppen a már fent említett arányosság megőrzése érdekében.

Sajnos azonban előfordul, hogy a fenti elvárások nem teljesülnek. Erre a legfrissebb példa Sárospatak, ahol november 3-án jelent meg a jegyző határozata az új kerületi beosztásról. A határozatból látszik, hogy három választókerület tekintetében az eltérés meghaladja a törvényes maximumot: az 1. kerület 16,18%-al, a 6. kerület pedig 15,18 %-al magasabb az átlagnál. Azonban ennél súlyosabb a helyzet a 8. választókerületben, ahol közel 54 százalékkal kevesebb a választópolgárok száma az átlagnál.

Ez azt jelenti, hogy a 8. választókerületben két és félszer annyit ér a választók szavazata, mint az 1. választókerületben voksolóknak. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a legkisebb és legnagyobb kerület közötti különbség semmilyen esetben sem haladhatja meg a kétszeres mértéket, ez esetünkben két és félszeres.

Nem csak a kerületek közötti aránytalanság eredményezhet jogellenességet. A jegyzőnek minden 5 % feletti eltérést indokolnia kell. Ez az indokolás nem lehet pusztán formális: nem elég az, ha azt írja a határozat, hogy “az eltérést településszerkezeti tényezők indokolják.” Fontos még, hogy a jegyzőnek ki kell kérnie a Helyi Választási Bizottság véleményét. Ha ez hiányzik, az is jogellenessé teszi a beosztást.

Emellett jogszabálysértő az is, ha a jegyző megszüntet egy választókerületet, mert ez szükséges a lakosságszám változása miatt, azonban a változással nem csökken a választókerületek közötti eltérés. Ez volt a helyzet Miskolcon 2019-ben, ahol úgy szüntetett meg egy kerületet a jegyző, hogy habár volt lehetősége rá, nem csökkentette a kerületek aránytalanságát. A kerület átszabását bíróságon támadták meg, ahol kimondták, hogy a határokat újra kell tervezni.

Végül, az aránytalanság és az indokolás hiánya mellett akkor is fennállhat jogellenesség, ha a kerületek alakjából manipulációra következtethetünk. Ez a klasszikus értelemben vett gerrymandering. Ekkor a választókerületek úgy vannak kialakítva, hogy az egyik politikai erő szavazóit szétszórják külön kerületekbe, hogy a lehető legtöbb kerületben kisebbségben maradjanak (ún. “cracking”). Emellett olyan kerületeket hoznak létre, ahol a másik fél “túlnyeri magát” (ún. “packing”).

Ez a jogilag legnehezebben megfogható, választókerület-kialakítással kapcsolatos probléma, hiszen ez a technika úgy is alkalmazható, hogy nincs eltérés a kerületek között a választásra jogosultak száma tekintetében. Árulkodó lehet, ha a kerületeknek - földrajzi okokkal nem indokolható - nagyon furcsa alakjuk van, adott esetben nem alkotnak összefüggő területet, vagy csak kis “folyosók” kötik össze a választókerület egyes részeit.

Erre példa Dunaújváros korábbi kerületi beosztása.

Kovalcsik Tamás, egyetemi tanársegéd, a Választási Földrajz munkatársa így elemezte a helyzetet:

“Dunaújvárosban használt beosztás, melyben a 9-es EVK három különböző beépítésű (lakótelepi, kertvárosias és falusi) területeket is tartalmaz, míg a 10-es EVK a teljesen falusias jellegű dunapentelei városrész jelentős részét és a Béke lakótelep egy részét tartalmazza úgy, hogy egy rendkívül elnyúlt alakú kerületet formáz. A 2-es, 4-es és 6-os EVK pedig a nem összefüggő területegységekre példa, hiszen mindhárom EVK-nak volt exklávéja a kerületi beosztásban. Ehhez hasonló megoldások nem javasoltak az új rendszerek kialakításakor.”Példás módon a dunaújvárosi jegyző észlelte a problémát, és információink szerint a választókerületek újrarajzolását tervezi, immár a jogszabályokkal összhangban.

A jogellenes kerületi beosztást bírósági úton lehet megtámadni. Kiemelten fontos viszont, hogy csak egy tizenöt napos időablak áll rendelkezésre a határozat megtámadására. Azaz, ha megjelenik a honlapon, vagy a jegyző hirdetőtábláján a polgármesteri hivatalban, akkor tizenöt nap áll rendelkezésre, hogy bíróságra vigyék az ügyet. A bíróság megsemmisítheti a beosztást, ahogy ez a fent említett miskolci ügyben is történt.A kérdés az, hogy mit tehetnek a választópolgárok, helyben aktív civilek

• A legfontosabb, hogy figyeljék, van-e változás a kerületi beosztásban. Ezt jellemzően a helyi választási iroda honlapján teszik közzé, de lehet, hogy a polgármesteri hivatalban függesztik ki a hirdetőtáblára.
• Ha nagy (15 százalékot meghaladó) eltérést, hiányos indokolást, vagy furcsa alakú kerületeket tapasztalnak, forduljanak bírósághoz. Fontos azonban tudni, hogy nem minden szokatlan alakú választókerület, vagy röviden indokolt határozat jogsértő - ahhoz, hogy ezt meg lehessen ítélni, érdemes szakemberrel konzultálni. A TASZ jogsegélyszolgálata segít értelmezni a változtatásokat, szükség esetén a Választási Földrajzzal együttműködve, és ha beigazolódik, hogy jogsértés történhetett, segítünk az eljárás megindításában.
• Tegyék helyi közüggyé a kérdést! Írjanak róla a helyi lapban, vitatkozzanak róla, jelezzék a jegyzőnek és a helyi választási bizottságnak a problémát - nem csak a már meghozott határozatok kapcsán, hanem akkor is, ha úgy vélik, hogy a 2019-ben használt beosztás módosítására van szükség ahhoz, hogy a jogszabályi követelmények érvényesüljenek. Ebben segítségükre lehet a TASZ általános jogsegélyszolgálata mellett regionális jogsegélye is, amely jelenleg Debrecenben, Szegeden és Pécsett működik.

Mécs János

• A Direkt36 tényfeltáró tevékenységének segítségével lehullott a lepel a számokról: 2013-hoz képest drámaian romlott a helyzet, bő másfélszer annyi kórházi fertőzéssel nézünk szembe.

• Ha a kormány folytatja az adatok eltitkolását, tovább szaporodhatnak a fertőzések.

Aki régebb óta követi a TASZ munkáját, emlékezhet, hogy néhány éve milyen sokat foglalkoztunk a kórházi fertőzések témájával. Átfogó kampányunkban igyekeztünk mindent megtenni, ami csak befért a tevékenységeink körébe, és reméltük, hogy partnerek segítségével mélyreható változásokat tudunk elérni. Most a Direkt36 hatalmas áttörést ért el azzal, hogy elvégezték a korábban általunk kiperelt adatok elemzését, a témát pedig cikksorozatban és ma megjelent dokumentumfilmjükben tárják fel, amiben mi is megszólalunk.

2016-ban egy egyszerű adatigényléssel indult a történet, ami most a Direkt36 epikus hosszúságú és lenyűgözően részletes cikksorozatában, valamint bő másfél órás dokumentumfilmjében csúcsosodott ki. Ekkor derült ki, hogy az állam egyetlen igazán érdemi tevékenysége a kórházi fertőzések problémájának kezelésére a titkolózás: noha külön jogszabály is kötelezi arra, hogy nyilvánossá tegye, hogyan állnak a magyar kórházak a fertőzésekkel, képesek voltak a Kúriáig vinni az adatigénylésünk miatt indított pert, csak hogy megakadályozhassák az információk nyilvánosságra kerülését.

Mi motiválhatta ezt a hatalmas erőfeszítést az adatok napvilágra kerülése ellen? Hamar kiderült, hogy minden jogászinak és szakmainak álcázott érv mögött a kórházak siralmas állapota és az egészségügyi vezetés tétlensége áll. A cikksorozat kíméletlen precizitással tárja fel mindazt, amit mi már évekkel ezelőtt megtapasztalhattunk: hogy az állam minden lehetséges ponton a legrosszabb stratégiát követi. A kórházakat nem teszi érdekeltté sem a valós helyzet feltárásában, sem a fertőzési helyzet javításában. Nem ösztönzi azt sem, hogy koncepcionális, átfogó stratégiák mentén lehessen visszaszorítani a fertőzéseket, nem áldoz a jó gyakorlatok meghonosítására, a szakemberek képzésére, az infrastruktúra javítására. Így aztán nem csoda, hogy a folyamatosan pénzszűkében lévő kórházak inkább a már kialakult betegségek sokkal költségesebb kezelésére, semmint a számszerűen is olcsóbb megelőzésre fordítják a pénzt.

Nem csoda az sem, hogy a legtöbb erőfeszítést cselekvés helyett az igazság eltitkolásába fekteti a kormány.Az adatok nyilvánossága érdekében indított pert 2019-ben végül jogerősen is megnyertük: az állam abszurd ellenérveit nem fogadta el a Kúria. Az adatokat ugyanakkor használhatatlan formában kaptuk meg. Ahogy a Direkt36 írja: „a pdf-fájlok összesen 6189 oldalon, több tízezer sorban tartalmazták a fertőzések adatait, csak éppen teljesen értelmezhetetlen módon”. Az általuk letisztázott és Ferenci Tamás, az ország egyik legelismertebb biostatisztikusa által elemzett adatbázis végül csaknem 26.000 sort tartalmazott. Ez alapján sikerült végre értelmezhető, kórházakra lebontott adatokat nyerni a kórházi fertőzésekről.

A vonatkozó jogszabály szerint az előző évi kórházi fertőzésekről szóló jelentést minden év november 1-jéig kell közzétenni. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a mi erőfeszítseinknek is köszönhető, hogy sok év után először a 2022-es évről szóló jelentést határidőben közzétették. Maga a jelentés is hatalmasat változott 7 év alatt: a korábban laikusoknak olvashatatlan szakmai szöveg mára jóval közérthetőbb, az adatok értelmezését pedig táblázatok, grafikonok is segítik. Igaz, az adatok teljességéhez továbbra sem lehet hozzáférni: a Direkt36 a 2021-es adatokra vonatkozóan megismételte ugyanazt az adatigénylést, ami a mi jogerősen megnyert perünkhöz vezetett – a Müller Cecília vezette NNGYK pedig ugyanúgy megtagadta az adatok kiadását, mintha már nem bukták volna el a pereskedést velünk ugyanezen az alapon minden bírósági fokon. Persze a Direkt36 sem hagyta annyiban – az adatok nyilvánossága érdekében indított perben mi képviseljük őket.

Az is igaz, hogy a friss jelentést átnézve látható, hogy a fertőzéses helyzet drámaian romlik – 2013-hoz képest bő másfélszer annyi lett a fertőzések abszolút száma, miközben az ápolási napok száma majdnem megfeleződött.

A kérdés már csak ez: Meddig folytathatja ezt a magatartást az állam következmények nélkül? 2015 októberében tűz ütött ki egy bukaresti szórakozóhelyen – a tragédiában 27-en haltak meg a helyszínen és 37-en a kórházban. 2019-ben drámai dokumentumfilm tárta fel, hogy a mindent átszövő korrupció, a hatóságok alkalmatlansága és a hígított fertőtlenítőszerek miatt haltak meg ennyire sokan a kórházban. Az események hatására lemondott a román kormány.

Arra nyilvánvalóan illúzió várni, hogy a magyar kormány magától észbe kap – épp ezért ideje lenne, hogy a civilek mellett az egészségügyi szakma is felsorakozzon azok mellé, akik tarthatatlannak tartják, hogy a helyzet évek óta romlik, és hogy rendre egy kisvárosnyi magyar embertelen szenvedések közepette kerül nyomorúságos egészségi állapotba és hal meg a szőnyeg alá söpört kórházi fertőzések miatt. De a Direkt36 tényfeltáró munkája újabb esélyt jelent a szembenézésre és a változásra.

Nézzétek meg a frissen megjelent tényfeltáró dokumentumfilmjüket itt:

Asbóth Márton

Sztrájkoltak a gyereked iskolájában a tanárok? Tudod, mi a baj státusztörvénnyel? Hallottál a 7igenes alternatív népszavazásról? Voltál te vagy a gyereked tüntetni? Ha bármelyik kérdésre igen a válaszod, hozzád is elért az oktatási mozgalom, és talán magad is részt vettél benne valamilyen formában. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy a megmozdulások, akciók mögött egy elkötelezett, pedagógusokból, diákokból, szülőkből és civilekből álló csoport sok száz, sok ezer órás munkája húzódik meg, akik közül sokan több mint másfél éve folyamatosan részt vesznek a mozgalom építésében. Legújabb rövidfilmünk róluk szól, az ő történeteikből mutatunk be néhányat.

Amikor egy akció vagy mozgalom eredményeit vesszük számba, könnyen eshetünk abba a hibába, hogy csak az egyszerűen számszerűsíthető dolgokra koncentrálunk. Hányan sztrájkoltak, hányan mentek el tüntetni, hányan szavaztak és hány hírben jelent meg mindez. Pedig a változásért dolgozó csoportok erejét nem csak ez adja, hanem a benne résztvevők sokszínűsége, ami segíti, hogy adaptívan reagálhassanak a környezet változásaira. A működésének természetes része az is, hogy vannak csendesebb időszakok: időről időre szükség van háttérmunkára, a hosszú távú célok meghatározására, és az ezek eléréséhez szükséges együttműködés fejlesztésére.

Az oktatási mozgalomra is igaz mindez. Olykor látványos, olykor nem, de az biztos, hogy fokozatosan fejlődik. A mozgalom sokszínű közössége, sokféle akciója lehetőséget ad arra, hogy a demokrácia a mindennapokban is megélhető élmény legyen.

Zeller Judit

videó: Pivarnyik Balázs, Forrás Anzs

• Magyarországon 2010 óta az az abszurd helyzet állt elő, hogy csak a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány tud országos népszavazást kezdeményezni.
• De milyen lehetőségei vannak akkor azoknak a polgároknak, akik nem törődnek bele, ha a hatalom nem veszi figyelembe a véleménynyilvánítás egyéb formáit, és szeretnének a közvetlen demokrácia eszközeivel élni?

Ma az oktatás helyzete az egyik legforróbb téma a közbeszédben. A diákok többezres tüntetéseket szerveznek, a pedagógusok tömegével hagyják el a pályát. Aktív polgárok számos akció során egyértelművé tették, hogy azt akarják, a döntéshozók foglalkozzanak a témával. A tiltakozások a döntéshozók részéről mégis érdemi visszhang nélkül maradnak. Ennek egyik oka az, hogy az országgyűlési munkát és a törvényhozást jó ideje nem övezi társadalmi egyeztetés.

Ha választott képviselőink útján nem tudjuk kifejezni az akaratunkat, akkor még mindig ott vannak a közvetlen demokrácia eszközei, mint amilyen a népszavazás is. Az országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben országos népszavazást lehet, sőt, kétszázezer választópolgár kezdeményezése esetén kell tartani. Az elmúlt években mégis csak az tud népszavazást kezdeményezni, akinek erre a legkevesebb szüksége van: a kormány. A hatalom előszeretettel él is a népszavazások intézményével, hogy növelje politikai népszerűségét. Másnak azonban már jó ideje nem volt erre lehetősége. Az utolsó, választópolgárok által kezdeményezett népszavazás a 2008-as szociális népszavazás volt, amit az akkor még nem kormányzó Fidesz-KDNP szorgalmazott.

A népszavazási kérdéseket hitelesítő szervek, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), a Kúria, és az Alkotmánybíróság (AB) az elmúlt években minden olyan kezdeményezést ellehetetlenítenek, amelyek kellemetlenek lehetnének a kormánynak. Legtöbbször azért nem hitelesítik a kérdést, mert szerintük az nem egyértelmű. Az egyértelműségnek persze van egy minimumtartalma, hiszen a választópolgároknak nagyjából ugyanazt kell gondolniuk arról, hogy miről is szól a kérdés. Például az, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy tegye rendbe az országgyűlés az oktatást?” nem felel meg ennek a minimumtartalomnak, mert a „rendbe tenni” mindenkinek mást jelent.

A népszavazási kérdések sorsáról döntő szervek azonban az egyértelműség fogalmát alkotmányellenesen kitágítják, és beleértik például azt is, hogy a választópolgárnak át kell látnia a kérdés társadalmi, gazdasági, egyéb közpolitikai hatásait. A legabszurdabb példa erre talán a vasárnapi boltzárral kapcsolatos NVB határozat, amely úgy érvelt, hogy a választópolgárok nem fogják fel, hogy mivel járna, ha a boltok nyitva lennének vasárnap. Ez a megközelítés lekezeli a választópolgárokat és ellentmond a demokrácia alapeszméinek. Görbe tükröt tartott ennek az MKKP 2017-es kérdése, mi szerint: „Egyetért ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos állampolgári tájékoztatásról annak érdekében, hogy a Nemzeti Választási Bizottság ne minősíthesse a választópolgárok számára túl bonyolultnak az atomenergiával kapcsolatos népszavazási kérdéseket?” Természetesen ezt sem hitelesítették.

Idén tavasszal a Pedagógusok Szakszervezetének két kérdése kapcsán is úgy érvelt az NVB, hogy a választópolgárok nem látnák át a kérdések egyes következményeit („továbbgyűrűző hatásait”), vagyis a kérdés túl komplex a választópolgároknak. Az érvelés tarthatatlanságát jól igazolja, ha a választásokra gondolunk: egy országgyűlési választásnak igazán messzire ható következményei vannak, mégsem merülhet fel, hogy a választópolgárok ne mehetnének el szavazni. A Kúria korábban számos más ügyben helybenhagyta az NVB hasonló döntéseit, most azonban máshogy döntött. A bíróság kifejtette, hogy egyrészt a választópolgárok kompetensnek tekintendők, másrészt a népszavazást kampány előzi meg, amelynek célja pont a komplex közpolitikai kérdések közérthetővé tétele.

Ekkor jött azonban az Alkotmánybíróság, és két lábbal beleszállt a kivételesen megfelelő tartalmú kúriai jogértelmezésbe. Megsemmisítette a döntést, és új eljárásra kötelezte a Kúriát. Nemcsak az a baj tehát, hogy az egyértelműséget túl tágan értelmezik a szervek, hanem az is, hogy még ha jól is döntenének, az AB mindig kéznél van, hogy pártpolitikai érdekek mentén ellehetetlenítse a népszavazást.

A szigorú egyértelműségi és egyéb kritériumok persze nem vonatkoznak azokra az esetekre, amikor a kormány akar népszavazást kezdeményezni. Sem a 2016-os menekültkvóta referendum, sem pedig a 2022-es országgyűlési választásokkal egy napon tartott nemátalakításra és a gyerekek fejlődését befolyásoló szexuális tartalmakra vonatkozó kérdések nem feleltek meg az egyértelműségi követelményeknek, mégis kivételével nélkül hitelesítették őket. Ugyancsak önkényes az Alkotmánybíróság abban, hogy milyen ügyben fogadja be és vizsgálja érdemben a hitelesítést. Alapvetően a testület visszautasítja a Kúria döntéseinek felülvizsgálatát, arra hivatkozva, hogy a törvényi és alkotmányos feltételek értelmezése a Kúria feladata. Ha azonban a kormány kérdése a tét, vagy az, hogy ne lehessen népszavazás a kormánypártoknak kényes témában (lásd például Fudan Egyetem), akkor befogadja az indítványokat, és gyakran konkrét jogértelmezést mond tollba a Kúriának.

Ma már nincs szükség kopaszokra, akik megtöltik az NVI előterét, hogy a kezdeményező ne adhassa le a kérdést – mint ahogy a vasárnapi boltzár ügyében történt. Az NVI és a Kúria úgyis ellehetetlenítik a népszavazást, ha pedig nem így történne, még mindig ott az Alkotmánybíróság.

Ez azonban csak az országos népszavazásokra igaz. A helyi népszavazásokon a polgárok sikerrel tematizálhatnak kérdéseket és kinyilváníthatják az akaratukat. Helyi népszavazást az önkormányzati hatáskörbe tartozó kérdésekben, azaz az adott települést érintő közügyekben lehet tartani. Míg az országos népszavazás esetében centralizált az intézményrendszer, vagyis mindig ugyanaz a két szerv jár el a hitelesítésnél (NVB-Kúria), addig a helyi népszavazásnál a helyi választási bizottság (HVB) dönt, és az adott megye szerinti törvényszékre kerül az ügy bírósági szakban. Ez a decentralizált jelleg segít, hogy egy-egy kérdés átcsússzon a hatalom kezei között. Pilismaróton például helyi népszavazást tartottak a lakosságot felháborító bánya tervéről, és bár a szavazás érvénytelen lett, a nemek aránya elsöprő volt, és az önkormányzat visszavonta a beruházás tervét. Hasonló helyi sikert értek el a tatai tópartot védő civilek is.

Országos jelentőségű témákban már sokkal nehezebb a helyzet. Erre példa az akkumulátorgyárak ügye, amely alapvetően érinti a helyieket, de országosan is fontos téma. Győrben a törvényszék hitelesített egy kérdést, amely megakadályozhatta volna az ottani akkumulátorgyár felépítését, azonban az AB itt is közbeavatkozott. Emellett az is fontos, hogy a helyi népszavazás csak helyi ügyekben lehet tartani, az oktatás pedig nem ilyen.

A formális csatornák ellehetetlenítése azonban nem jelenti azt, hogy a polgárok ne nyilváníthatnák ki egyértelműen az akaratukat országos jelentőségű ügyekben. Olyan ez, mint a választások kapcsán az előválasztás: hiába nem volt jogi kötőereje az eljárásnak, a választók képesek voltak befolyásolni vele a politikai versenyt.

Ezt a célt szolgálja az aHang és az Egységes Diákfront által kezdeményezett, oktatási témájú alternatív népszavazás is. Az EDF idén tavasszal hét kérdést nyújtott be, az NVB azonban mind a hét kérdésben megtagadta a hitelesítést. A szervezők a segítségünkkel négy NVB-döntést megtámadtak a Kúrián, azonban a bíróság szintén a hitelesítés megtagadása mellett döntött. A sztrájkjogot ellehetetlenítő törvény ellen benyújtott kérdést kifacsartan értelmezte, és alkotmányellenesnek nyilvánította a Kúria, de hasonló szellemben döntött a többi kérdésről is. A kezdeményezők azonban nem adták fel, és kilépve az ellehetetlenített, formális csatornákból saját népszavazást szerveznek. A polgároknak pedig láthatólag igényük van a véleményük kinyilvánítására, hiszen egy nap alatt több mint tízezer szavazat gyűlt össze, amely időközben 50 000 fölé emelkedett.

Mécs János

• Pert nyertünk ügyfelünk, Rita képviseletében, akit azért rúgtak ki, mert egészségügyi okokból nem vette fel a Covid-oltást.
• A járvány alatt a Kormány az egészségügyi szférában dolgozók számára kötelezővé tette a koronavírus elleni védőoltást: akik nem oltatták be magukat, azokat azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül elbocsátották, kivéve, ha egészségügyi okokból nem kaphatták meg az oltást.
• A bíróság most kimondta, hogy a munkáltató jogsértő módon járt el, amikor ügyfelünket egészségügyi állapota ellenére az oltás felvételére akarta kötelezni és annak hiányában elbocsátotta.

Ügyfelünk, Rita, már tizenhét éve dolgozott a hévízi kórház informatikusaként, amikor a Kormány az egészségügyi szférában dolgozók számára kötelezővé tette a koronavírus elleni védőoltást. Azoknak, akik nem oltatták be magukat, súlyos szankcióval kellett szembenézniük: azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül elbocsátották őket. Ez csak arra a kevés dolgozóra nem vonatkozott, akik az oltást egészségügyi okból nem kaphatták meg, ezért orvosi felmentést kaptak. Rita ebbe a szűk körbe esett.

Rita több krónikus betegségben, köztük egy ritka, a teljes szervrendszert érintő autoimmun betegségben szenved. Állapota normalizálását a felállított diagnózisok mellett is csak hosszadalmas, komplex kezelések útján sikerült elérni. Bár a jogszabály az egészségügyben dolgozók felmentéséről szóló döntést a munkáltató üzemorvosára bízta, a döntést a munkavállaló háziorvosának javaslata alapján kellett meghozni. Rita háziorvosa tisztában volt a nő egészségügyi helyzetével, és úgy ítélte meg, hogy az oltás ronthat az állapotán, ezért az oltási kötelezettség alóli felmentését javasolta. Az üzemorvos ennek eleget is tett, és a mentességet a munkáltató tudomásul vette, így Rita oltás hiányában is megtarthatta az állását.

Egészen addig nem volt ebből probléma, amíg három hónappal később Rita új munkáltatóhoz nem került, miután a hévízi kórház informatikai osztályának összes dolgozóját áthelyezték a Zala Megyei Szent Rafael kórházba. Az új munkáltató nem fogadta el a korábbi munkahelyen már meghozott üzemorvosi döntést Rita oltás alóli mentességéről. Hiába adta be a korábban megszerzett háziorvosi és üzemorvosi szakvéleményt, az új üzemorvos nem érte be ezekkel, hanem friss szakorvosi leleteket követelt tőle.

Rita egyáltalán nem értette, hogy miért kell újra végigmennie a mentesítési procedúrán, ahogy azt sem, hogy milyen alapon kötelezik szakorvosi vélemény beszerzésére, amikor a jogszabály szerint az üzemorvosnak a felmentés kérdésében a háziorvosi szakvéleményre kell hagyatkoznia. Ezeket megkérdezte a munkáltatójától is, magyarázat helyett azonban a munkáltató arról tájékoztatta Ritát, hogy ha három héten belül nem igazolja a védőoltás felvételét vagy a mentességét, a munkaviszonya azonnali hatállyal megszűnik.

Rita ettől kezdve versenyt futott az idővel állása megőrzéséért, de a kívánt szakorvosi vélemény beszerzése lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. Az ő betegsége esetében már a laboreredményekre is több mint két hetet kellett várni, nem beszélve az előjegyzési nehézségekről az immunológiai szakambulancián. Öt nappal a kitűzött határidő lejárta előtt Rita már szinte biztos volt benne, hogy nem fogja tudni teljesíteni a kérést, ezért levelet írt munkáltatójának, amelyben haladékot kért. A munkáltató pontosan tudhatta volna, hogy mennyi időn belül reális a kért szakvélemény megszerzése, hiszen a Rita munkáltató kórház szakrendelésére jelentkezett be, amiről tájékoztatta a munkáltatóját és az üzemorvost is. A halasztásra vonatkozó kérésére Rita nem kapott választ, ehelyett a munkáltatója a határidő lejártát követően postázta az azonnali hatályú felmondását. Ekkor már kapcsolatba került jogsegélyszolgálatunkkal, mi pedig vállaltuk a képviseletét a munkáltató ellen indított perben.

A pandémia idején folyamatosan hangsúlyoztuk, hogy a járvány leküzdésében fontos szerepe van a védőoltásoknak, és kiálltunk amellett, hogy egy járvány alatt jogszerű lehet, hogy kötelezővé teszik az oltás felvételét az egészségügyi szférában. Ez utóbbit azonban csak fontos megszorításokkal tartottuk elfogadhatónak: hangsúlyoztuk, hogy figyelembe kell vennie az oltási kötelezettség indokaival versengő jogokat és érdekeket, például a kötelezettek egészségének védelmét, tehát kiálltunk az oltásfelvételi kötelezettségnek határt szabó jogok védelméért is.Rita esetében a munkáltató tilosban járt, amikor kirúgással fenyegetve megpróbálta kikényszeríteni a védőoltás felvételét egy olyan dolgozótól, akinek már volt a jogszabálynak megfelelő, érvényességi időhöz nem kötött igazolása arról, hogy nem kell felvennie az oltást. Az igazolás érvényességét a munkáltató mindenféle jogalap és magyarázat nélkül vonta kétségbe. Ráadásul a mentesség újbóli igazolására teljesíthetetlen feltételeket szabott. Ez az önkényes és tisztességtelen magatartása már önmagában is komoly fizikai megterhelést és lelki gyötrelmet okozott Ritának, amelyhez a munkaviszony megszűnésével súlyos anyagi veszteségek társultak. A bíróság mind első-, mind másodfokon nekünk adott igazat és Rita oldalára állt. A jogerős ítélet hangsúlyozza, hogy az oltás alóli mentesítés lehetősége éppen azt garantálja, hogy még tomboló járvány idején se lehessen senkit az egészségét veszélyeztető oltás beadására kötelezni. Az ítélet értelmében a munkáltató több mint hárommillió forintot és kamatait köteles megfizetni Ritának.

Ritát az ügyben Szegedi Zsolt és Ilyés Henrietta, a TASZ ügyvédei képviselték.

Vissy Beatrix

• A rendőrség feladata a tüntetések biztosítása, a szeptember 15-i diáktüntetésen ezzel szemben inkább a tüntetés megakadályozásán dolgoztak.
• Önkényesen zártak le területeket a tüntetők elől, jogsértő módon akadályozva meg a véleménynyilvánítást, később pedig félretájékoztatták a közvéleményt.
• Jogi megfigyelőink tapasztalatai alapján panaszt teszünk a rendőrségen.

A rendőrség szerint a 2023. szeptember 15-i diák- és klímatüntetést követően a résztvevők Karmelitához vonulása jogellenes volt, a fiatalok a rendőrsorfalat lökdösték és balesetveszélyt okoztak, ez indokolta a beavatkozást. Jogi megfigyelőink jelen voltak a Várban péntek este, így közvetlen tapasztalataink vannak arról, milyen hibákat vétett a rendőrség pénteken, és hogyan tájékoztatják félre a történtekről a közvéleményt.

Egy gyűlés akkor válik jogellenessé, ha elveszíti a békés jellegét – önmagában a bejelentés hiánya azonban nem teszi jogellenessé. A rendőrség ezt pontosan tudja, hiszen évtizedes hazai és nemzetközi szabályozás és joggyakorlat támasztja alá: a bejelentés elmaradása egy olyan adminisztratív szabálysértés, ami miatt csak azt a személyt lehet felelősségre vonni, aki szervezte a gyűlést, de elmulasztotta azt bejelenteni. Ha pedig nincs szervező, mint a spontán gyűléseknél, akkor még ennyi szabálytalanság sincs. Ehhez képest a rendőrség közleményében félrevezetően, négyszer is szerepel a “jogellenes gyűlés” fordulat. Az egyetlen dolog, ami jogellenessé tehette volna a pénteki tüntetést, ha elveszti békés jellegét. Ez azonban nem történt meg.

Ezzel a rendőrség is tisztában volt, ezért is nem oszlatta fel magát a tüntetést. Az oszlatás ugyanis nemcsak joga a rendőrségnek, hanem kötelessége is. Abban az esetben, ha a gyűlés nem békés többé, a rendőrségnek kötelessége véget vetnie neki. Viszont amíg ez nem történik meg, addig biztosítania kell, hogy a résztvevők hangot adhassanak a véleményüknek, még akkor is, ha ezt a Várban szeretnék megtenni.A gyűlés eredeti helyszínéről a Várba vonuló tüntetők rendőrsorfallal találkoztak, mielőtt felértek volna a Miniszterelnökségnek helyet adó egykori Karmelita kolostorhoz. Nem is csoda, hogy néhányan mérgesek lettek, hiszen indok nélkül nem engedték be őket egy üres területre. Az elöl álló néhány tüntető természetesen neki is feszült a rendőrsorfalnak, de a Király lépcső tetején felsorakozó rendőrök könnyen ellentartottak a tüntetőknek, megakadályozva ezzel a Várba lépésüket. A rendőrség balesetveszélyre figyelmeztetett, miután elállta a tüntetők útját, mert egyesek valóban a lépcsősor melletti meredélyen próbáltak feljutni vagy leereszkedni. Csakhogy fel sem merült volna, hogy bárki is ne a lépcsőt használja a feljutásra, ha a rendőrség nem állta volna el a lépcső tetejét. Mint ahogy ebben az esetben a menet első sorában álló tüntetők, jellemzően diákok összenyomása, rosszulléte sem merült volna fel. Az agresszió a tüntetők részéről legfeljebb verbális volt, ami természetesen szintén nem teszi jogellenessé a gyűlést, a rendőrök részéről azonban a súlyos alapjog-korlátozás és a veszélyeztető magatartás megkérdőjelezi a rendőri akció törvényességét.A rendőrök célja nem lehet az, hogy akadályozzák a tüntetéseket. Éppen ellenkezőleg: biztosítaniuk kell ezek békés megtartását. A rendőröknek a lépcső és a Karmelita körüli terület lezárása helyett lehetővé kellett volna tenniük, hogy a tüntetők a Várban fejezzék be a tiltakozásukat. Ebben a szereptévesztésben különösen visszás volt, hogy a rendőrök arról beszéltek a hangosbemondón, hogy “a tüntetők magatartása tragédiához vezethet”, illetve hogy “vigyázzanak magukra és embertársaikra”. A Várba vonulás egyáltalán nem volt fenyegető, nem veszítette el a békés jellegét – a tüntetők dühét éppen a lezárás váltotta ki.

Világos, hogy a rendőrség a tavaszi kordonbontás megismétlődését kívánta megelőzni. Erről árulkodott az, hogy hatalmas létszámban készültek arra, hogy a pénteki tüntetés is a Várban fog folytatódni. A Király lépcső tetején és a Hunyadi János úton rengeteg rendőr sorakozott fel, a Dísz-teret és a Palota utat keresztbe fordított buszokkal is zárták. Mindeközben a terület gyakorlatilag üres volt, néhány turista járt arra, kormányzati munka nem folyt már a Miniszterelnökségen.

A rendőrség tehát úgy korlátozta a tüntetők gyülekezési jogát, hogy azt aktuálisan semmilyen biztonsági ok nem indokolta. A rendőrség sem a helyszínen, sem az utólag kiadott közleményében nem indokolta meg a területzárat, sőt, közleményük erről említést sem tesz, pedig a gyülekezési jog korlátozása érdemi indokolást kívánna, hiszen az Alaptörvényben is védett jog. Ok nélkül nem lehet közterületeket elzárni sem a tüntetők, sem senki más elől. A jogsértést tetézi, hogy a turistákkal kivételt tett a rendőrség a tüntetők rovására, amikor őket átengedték a sorfalon. Ráadásul ellentmond annak is, hogy a terület lezárása biztonsági okból került volna sor, hiszen ha valóban így lett volna, akkor a rendőröknek minden arra járót fel kellett volna tartóztatniuk.

Összefoglalva, a rendőrség úgy zárta le a tiltakozás elől a helyszínt, hogy arra aligha volt nyomós indoka, segítő szándékot nem tanúsítottak, hanem eleve a gyűlés megakadályozása volt a cél, a lezárás indokát nem kommunikálták, kérdésekre nem válaszoltak, a hangosbemondón keresztül a tüntetőkre tolták a balesetveszély felelősségét, az értékelő közleményükben pedig félrevezető magyarázatot adtak a történtekre. Mindezek miatt panaszt teszünk a rendőrséggel szemben, hiszen nem elfogadható, hogy biztosítás helyett akadályozzák a tüntetések megtartását, és félretájékoztassák mind a tüntetőket, mind a közvéleményt. Ha érdekel, hogy mihez van joga a tüntetőknek, a rendőrségnek és mi az arányos fellépés, olvasd el korábbi posztunkat.

Hegyi Szabolcs, a TASZ gyülekezési jogi szakértője

Támogass minket, hogy továbbra is segíthessük azokat, akik kiállnak magukért, és megvédhessük azokat, akiket el akarnak hallgattatni!

• Népszavazással dönthettek a pilismaróti polgárok a településre tervezett sóderbánya sorsáról, és a szavazók 87 százaléka nemet mondott a környezetpusztító beruházásra.
• A civilek tiltakozása már korábban is eredményes volt: a civilek hatására az akkori önkormányzat lemondott, bejelentésükre a bánya környezetvédelmi engedélyét visszavonták, pert nyertek a bíróságon, és elérték, hogy népszavazáson dönthessenek a kérdésben.

Augusztus 27-én szavazhattak a pilismaróti polgárok arról, hogy az önkormányzat lehetővé tehesse-e a bányaépítést a településen. A szavazásra jogosult polgárok közel fele nyilvánított véleményt és a 770 érvényes szavazat 87 százaléka volt nem. Ez minden eddiginél egyértelműbben fejezi ki a polgárok akaratát.

A szavazás érvényességéhez még 185 szavazat hiányzott volna, de eredménye nemcsak a jogilag érvényes és eredményes népszavazásoknak lehet. A magas részvételi küszöb miatt többször előfordul, hogy egy helyi népszavazás eredménye nem lesz érvényes, mégis hatással van a döntéshozatalra. Így volt ez Tatán is, ahol az Öreg-tó védelméről szóló népszavazáson a kiemelkedően sok elutasító szavazat miatt az önkormányzat mégsem engedte a tó életközösségét veszélyeztető szálloda építését. Ez a feladata a pilismaróti önkormányzatnak is: a környezet védelmében kinyilvánított hangsúlyos helyi akaratot kell figyelembe vennie, képviselve a polgárok szándékát. A népszavazás ráadásul csak egy eszköz a sok közül, mellyel a pilismarótiak éltek az elmúlt évek során, hogy megakadályozzák a bánya megépítését. Pilismaróton az önkormányzat nem kérte ki a polgárok véleményét: kész tények elé állította őket, akik ezt nem hagyták annyiban.

Az önkormányzat döntése után egy éven belül megalakították a Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesületet, közérdekűadat-igényléssel sikeresen információkat szereztek, közérdekű bejelentést tettek, kreatív tiltakozási akciókat szerveztek és lakossági fórumokon tárgyalták széles nyilvánosság előtt az ügyet. Kiállásuk megbuktatta a beruházást kezdeményező önkormányzatot, az új képviselő-testület pedig hatásukra úgy döntött, hogy népszavazáson kéri ki a polgárok véleményét, akik a bánya ellen szavaztak.

Mindez megmutatja, hogy a természetes élőhelyek védelmében milyen fontos szerepe van a helyi lakosoknak. Fordulj hozzánk, ha te is szeretnél fellépni valamilyen természetkárosítás ellen vagy szeretnél változást elérni a helyi döntéshozóknál!

Aujeszky Nóra

• A státusztörvény nemcsak a pedagógusokra lesz hatással az új tanévben, hanem a diákokra és a szülőkre is.
• A legfontosabb változás maga a pedagógusok státuszváltása, emellett azonban a köznevelési törvényt is módosították, a végrehajtás részletes szabályai viszont még csak most kerültek nyilvánosságra.
• Összeszedtük, hogy mi az, amit már most lehet tudni.

A státusztörvény több hullámban fog hatályba lépni. A legfontosabb változás, a pedagógusok státuszváltása csak jövőre lép életbe, de már szeptemberben érezteti a hatását. A státuszváltás azt jelenti, hogy míg a pedagógusok eddig közalkalmazottak voltak, 2024. január 1-től úgynevezett köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba kerülnek át, kivéve azokat, akik nyilatkoznak arról, hogy ezt nem szeretnék, és ezzel megszüntetik a munkaviszonyukat.

A státuszváltás nem csak bürokratikus változás. A pedagógusok egy csomó korábbi kedvezményüket is elveszítik, és olyan feltételekhez kötik a munkavégzésüket, amelyekkel eddig nem kellett számolniuk. Sok pedagógus emiatt már az iskolakezdést sem várta meg, és nyáron felmondott, ezért jelentős átalakulásokra kell számítani szeptembertől a pedagógusi karban mind az óvodákban, mind az iskolákban. Várhatóan több intézményben helyettesítésekre lesz szükség.

Újabb elvándorlási hullámra az őszi szünet végével kell számítani. Szeptember 15-29. között kell ugyanis jelezniük a pedagógusoknak, ha nem akarják a státuszváltást a jövő év elejétől. Akik így tesznek, november 1-től mentesülnek a munkavégzés alól. Így előfordulhat, hogy egy gyerek óvodapedagógusa, osztályfőnöke, tanára két hónappal a tanévkezdés után már nem dolgozik tovább. Ez sokaknak megterhelő lehet, de érdemes a pedagógusok szempontjait is figyelembe venni, akik csak akkor kapnak végkielégítést, ha szeptemberben még elkezdik az oktatást, és a kijelölt időszakban, szeptember 15-29. között jelzik távozási szándékukat.

A köznevelési törvény egyéb módosításai elsősorban a már így is súlyos, és a törvény miatt várhatóan tovább súlyosbodó pedagógushiány elfedésére hivatottak. Például ha az intézmény működése bármilyen okból nem biztosítható, az iskolát, osztályokat, csoportokat átszervezhetik, a tanulókat akár másik iskolába is irányíthatják, illetve a tantárgyfelosztás és az órarend is módosítható. Ráadásul ezekben az esetekben egy sor korábbi minőségi követelménynek sem kell megfelelni. Nagyobb lehet a gyerekcsoportok létszáma és az egyébként kötelező eszközbeli feltételektől is el lehet térni. Az új szabályok alapján tehát az is elképzelhető, hogy a gyerekek hónapokig, vagy egy teljes tanévig olyan körülmények között tanulnak, amelyek nem felelnek meg a normális körülmények között elvárt, általános előírásoknak, így nem teljesítik a minőségi oktatás követelményét. A törvény előírásai szerint csupán „törekedni” kell arra, hogy a gyerekek megfelelő színvonalú és mennyiségű oktatás-nevelésben részesüljenek.

További nehézség, hogy valójában még félkész, hiszen a megvalósítási szabályai még csak most léptek életbe, így tanév közben is várhatók átalakulások. Ez a bizonytalanság sem a pedagógusoknak, sem a gyerekeknek nem tesz jót. A tervezetben ráadásul számos aggályos elem van még a pedagógushiány elfedésére. A részletszabályok arra is lehetőséget adnak, hogy valaki szakos vagy akár pedagógus végzettség nélkül tanítson. Egy másik aggodalomra okot adó változás, hogy pedagógus munkáját a munkáltató úgy ellenőrizheti, hogy közben a diákokról szóló információk ismertté válhatnak az intézményvezető előtt. Ez azt jelenti, hogy a pedagógussal bizalmasan közölt információ a pedagógus szándéka ellenére is a munkáltató tudomására juthat.

A pedagógusok azért kezdtek közel másfél éve tiltakozásba, hogy helyzetük, és ezzel együtt az oktatás helyzete javuljon. A kormányzat viszont érdemi tárgyalások helyett megalkotta a státusztörvényt, amellyel még nehezebb helyzetbe hozta őket, és törvénybe iktatta a rosszabb oktatást.

Az elmúlt tanév tapasztalatai alapján látható, hogy a pedagógusok egyedül nem tudnak változást elérni az oktatáspolitikában, ehhez a diákok és a szülők támogatására is szükség van, ezért fontos, hogy ők is hallassák a hangjukat. Nem fogadhatjuk el, hogy az óvodák és az iskolák gyerekmegőrzőkké silányulnak, hiszen az oktatás jövője az ország jövője.Jelenleg is számos pedagógus-, diák- és szülői szervezet dolgozik egy jobb oktatásért, mi pedig továbbra is segítjük őket ebben. Emellett ingyenes jogi segítséget nyújtunk azoknak, akiket a státusztörvény miatt jogsérelem ér. Jogsegélyszolgálatunk elérhető a jogsegely@tasz.hu címen, a honlapunkon pedig a megváltozott szabályokról is részletesen írunk.

Fernezelyi Borbála

• A legkiszolgáltatottabb helyzetben a tömegintézményekben elhelyezett gyerekek és fogyatékos felnőttek élnek, ezek ugyanis a rendszerszintű bántalmazás melegágyai.
• Az Alapvető Jogok Biztosa ahelyett, hogy feladatát végezve védené az itt élők jogait, lírai leírásokat gyárt jelentéseiben és a gondozottakat bírálja.
• Kozma Ákos jelentéseit látva kijelenthetjük, hogy az alapvető jogok biztosa nem látja el megfelelően a zárt intézményekben fogvatartott fogyatékos emberek és gyermekek jogvédelmét.

“A közvetlen vízkapcsolatos telek, a hatalmas park az örökzöldekkel és lombhullató fáival, kacskaringós ösvényeivel, pihenő padjaival, és a közelmúltban felújított haranglábbal optimális fizikai környezetet biztosít a családjukból kikerült, különböző mértékben traumatizált gyermekek számára. Nyugalmat árasztanak a szemközti part, a Tapolcai-medence tanúhegyei, megmozgatja a fantáziát a balatoni madárvilág szárnyalása, a vitorlások suhanása. Egy egykori ellátott versbe is foglalta, amint szomorkás, hazavágyó hangulatában a „mesés látvány, a hullámokban csillogó nap” vigasztalta. Sportolásra, kikapcsolódásra, feltöltődésre minden évszakban alkalmas a parkosított terület.” – így írja le Kozma Ákos, az Alapvető Jogok Biztosa egyik gyermekotthoni vizsgálatát a jelentésében. Az ombudsman úgy ír az intézményről, mintha üdülő lenne, pedig a legkevésbé sem az: traumatizált, szüleiktől elszakított, gyakran pszichiátriai beteg, illetve fogyatékos, gyermekek élnek az ilyen intézményekben, ahol rendszeresen érik őket bántalmazások és elhanyagolás. Ráadásul az ombudsman az intézmény ellenőrzése helyett a bent élő kiszolgáltatott gyermekeket minősítgette, őket “vandál rombolásokban” találta felelősnek, de az ilyen problémák hátterét nem vizsgálta. Pedig a feladata a - jogsértő módon még mindig - intézményekben élő hétezer gyerek védelme lenne, nem elítélése. Az ombudsman feladata az lenne, hogy az ENSZ kínzás és embertelen bánásmód ellen létrehozott nemzetközi egyezménye alapján független ellenőrző szervként, rendszeresen vizsgálja a fogvatartási helyszíneket és fellépjen az itt tapasztalt jogsértésekkel szemben. Bármilyen intézmény, amit az érintett nem hagyhat el önkéntesen, fogvatartási helynek számít, vagyis a börtönökön túl a gyermekotthonok, fogyatékossággal élőket gondozó szociális intézmények és a pszichiátriai zárt osztályok is. Életkorukból, fogyatékosságukból, helyzetükből adódóan is az ilyen, gyakran többszázfős tömegintézmények lakói vannak a leginkább kitéve az intézményi bántalmazásnak, elhanyagolásnak. Nem véletlen, hogy a nemzetközi szervek több mint egy évtizede követelik, hogy az ilyen intézményeket bezárását, és az itt élők emberhez méltó otthonba helyezését.Hazánkban a fogvatartási intézmények felülvizsgálatáért az Alapvető Jogok Biztosa, Kozma Ákos felel egy személyben. Az ő szerepe azóta még fontosabb, amióta ezek az intézmények kitiltották azokat a civil jogvédőket, akik feltárták és dokumentálták a legdurvább bántalmazásokat és jogsértéseket. Hiszen így, hogy még a korábbinál is zártabbá váltak az intézmények, minden eddiginél elszigeteltebbé és védtelenebbé váltak az itt élők. Mindezek ellenére az ombudsman ahelyett, hogy érdemi munkát végezne, csak ritkán, előre bejelentett látogatásokat tesz, ahol emiatt esélye sincs felmérni az adott intézményben uralkodó állapotokat és valós képet kapni az ott élők problémáiról.

Részletesen megvizsgáltuk, hogy hogyan végezte a munkáját Kozma Ákos e téren a 2020-as és 2021-es év jelentései alapján. Rendszeres látogatások helyett ezalatt a két év alatt összesen csupán kilenc vizsgálatot folytatott le, 2020-ban öt, 2021-ben négy intézményt látogatott csak meg. Nagy a különbség azon vizsgálatok között, amelyeken személyesen is jelen volt, és amelyeken nem. A részvételével zajló látogatásokat jóval előre bejelentették az intézményeknek, így azoknak volt ideje felkészülni az ellenőrzésre. Ráadásul ezeken a látogatásokon nagyon kevés érintettel beszélgettek, és alapvetően a tárgyi körülményeket vizsgálták, érdemi ajánlásokat nem fogalmaztak meg a jelentésekben.

Nyilvánvaló, hogy csak akkor van esély egy ilyen zárt intézményt ellenőriznie az ombudsmani hivatalnak, ha nem jelzi előre a látogatási szándékát. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy annál érdemibb a vizsgálata, minél több ott élő érintettel készít interjút bizalmas körülmények között, és ezeket az interjúkat hozzáértő szakértők készítik. Emellett, - mivel az egyetlen szerv, amely bemehet az ország összes zárt intézményébe, - az is egyértelmű, hogy akkor végzi el a munkáját az Alapjogi Biztos, ha rendszeresen látogatja végig a lehető legtöbb intézményt. Lehetősége van pszichológusokat, gyógypedagógusokat, szociális munkásokat, orvosokat is magával vinnie egy-egy ilyen látogatásra, akik arra képzett szakemberek, hogy a traumatizált gyermekekkel, fogyatékos vagy pszichiátriai beteg felnőttekkel valódi beszélgetést folytassanak, érdemben utána tudjanak járni, hogy milyen bánásmódnak vannak kitéve az adott intézményben. Egy-egy ilyen vizsgálat több napot is igénybe vehet, hiszen több tucat érintettel érdemben beszélgetni csak több szakember párhuzamos, több órás munkája révén lehetséges. Azon a két látogatáson, amelyen nem vett részt Kozma Ákos, a hivatal dolgozói ehhez hasonló, átfogó vizsgálatokat folytattak.

Az általunk is vizsgált jelentések viszont világosan megmutatják, hogy az ombudsman a ritka, előre bejelentett vizsgálataival nem látja el megfelelően a zárt intézményekben fogvatartott fogyatékos emberek és gyermekek jogvédelmét, ahogy a többi feladatát sem.

A jelentések vizsgálatáról honlapunkon írtunk részletesen.

Mi továbbra is azon dolgozunk, hogy az intézményi bántalmazásokra fény derüljön. Az ombudsmant pedig felszólítjuk, hogy sokkal gyakrabban, előre nem bejelentett módon, az érintettek minél nagyobb körével beszélve végezzen ellenőrzéseket a fogvatartási helyszíneken, hiszen másképp nem tölti be a funkcióját.

Boros Ilona

A kedden elfogadott státusztörvénnyel a kormány beismerte, hogy nem akar javítani a pedagógusok helyzetén és az oktatás színvonalán. Másfél évvel a pedagógustiltakozások kezdete után az érintettekkel közösen kidolgozott, átfogó oktatási reform helyett inkább törvénybe foglalták a rossz gyakorlatokat. Egy olyan rendszert hoztak létre, amely még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza az oktatás összes szereplőjét: a diákokat, a pedagógusokat és a szülőket is.

A pedagógusi életpálya az elmúlt évtizedekben drámai módon elvesztette vonzerejét a fiatalok számára. Az erkölcsi és anyagi megbecsülés, illetve az autónómia hiánya miatt egyre nagyobbá vált a pedagógushiány, amiről a kormány nem akar tudomást venni. A hiányt már jó ideje látszatintézkedésekkel és kényszermegoldásokkal igyekeztek elfedni. Az oktatási ágazatot egyre jobban központosították, a még pályán lévő pedagógusokat pedig túlterhelték. Ezeket a megoldásokat betonozza be most a státusztörvény. Bármennyit is alakított a kormány a tervezeten a státuszváltásról szóló első hírek megjelenése óta, a törvény továbbra sem alkalmas arra, hogy bármilyen problémát megoldjon, helyette csorbítja a nevelőtestületek jogait, megelégszik a romló minőségű oktatással és munkajogi szempontból is rosszabb helyzetbe hozza a pedagógusokat. A törvény ráadásul ellentétes azokkal az EU-s feltételekkel is, amelyek teljesítését Magyarország a fejlesztési forrásokhoz való hozzáférés érdekében vállalta.

A státuszváltás béremeléssel sem feltétlenül jár: a törvényben foglalt új bérsávok egyáltalán nem biztos, hogy tényleges béremelkedést jelentenek adott pedagógus esetében. De még ha magasabb is lesz a bér, a státusztörvény többi előírása annyival rosszabb helyzetbe hozza a pedagógusokat, hogy kioltja a béremelkedés esetleges pozitív hatásait. Márpedig, ha a pedagógusoknak rosszabb, akkor a diákoknak és a szülőknek is rosszabb, sőt az egész társadalomnak is. Tanár nélkül ugyanis nincs jövő.

Az új törvény elvileg azonos jogállást generál az állami és nem állami iskolák számára, de valójában elmélyíti a közöttük lévő különbséget. A státuszváltás hatásai ugyanis elsősorban és először az állami iskolákat fogják sújtani, hiszen itt már jelenleg is nehezebb a helyzet. Az állami iskolák nagy részének tehát azonnal ki kell használnia a státusztörvény adta foglalkoztatási lehetőségeket, ami a pedagógusok nagyobb terhelését jelenti. A magánfenntartású – alapítványi és egyházi – iskolák egy ideig feltehetően még tartani tudják a jobb feltételeket, ezért még inkább el fogják szívni az állami iskolákból a jó pedagógusokat, amíg egyáltalán léteznek még ilyenek.

Ahogy egyre kevesebben maradnak a rendszerben, egyre több kényszermegoldást kell alkalmaznia az iskoláknak, szükségszerűen növelniük kell majd az áthelyezéseket, túlórákat, a csoportösszevonások számát – ezeket a státusztörvény lehetővé is teszi. Ezzel még tovább nő a terhelés, és így hosszú távon azok is el fogják hagyni a rendszert, akik hivatástudatból még mindig maradnának a pályán.A státusztörvény életbelépésével a pedagógusok két rossz opció közül választhatnak: ha tehetik, már most elhagyják a pályát, vagy kénytelenek lesznek elfogadni a feltételeket, amelyekkel még kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek. Bárhogy is döntenek ebben a nehéz helyzetben, mi ott leszünk mellettük. Tájékoztató oldalunkon minden fontos, a státuszváltással és a felmondással kapcsolatos kérdésre választ adunk, és ingyenes jogsegélyszolgálatunkon is várjuk a megkereséseket.

Fontos hangsúlyozni, hogy a státusztörvény célja nemcsak a problémák elfedése, hanem a tiltakozások ellehetetlenítése, a pedagógusok, diákok és szülők egymás ellen fordítása is. Ne hagyjuk, hogy ez megtörténjen, hiszen az egész társadalom ugyanabban érdekelt, az oktatás színvonalának javításában. Továbbra is olyan átfogó oktatási refomra van szükség, amely a pedagógusok, diákok, szülők bevonásával, az ő igényeiket és kéréseiket figyelembe véve valósul meg.

A státusztörvény alakulására is hatással voltak a tiltakozások és a különböző fórumokon zajló érdekérvényesítés. Ebből is látszik, hogy van értelme annak, ha a pedagógusok, diákok és szülők hallatják a hangjukat. Mi ezután is támogatunk mindenkit, aki az osztályteremben vagy azon kívül dolgozik egy jobb oktatásért.

Zeller Judit

• Egy 16 éves középiskolai diákot hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítottak meg, mert tüntetés közben üres műanyagpalackot dobott a rendőrök felé.
• Szerintünk ez nem tekinthető hivatalos személy elleni erőszaknak, de a szigorú szabályokat könnyen a tiltakozók elhallgattatására lehet használni.
• A tüntetők jogainak védelmében számos panaszeljárást indítottunk a rendőrség ellen a könnygáz használata miatt, és jogi segítséget is nyújtunk azoknak, akiket alaptalanul vontak eljárás alá.

Az április 24-i volt az első olyan tüntetés, ahol a rendőrség minden előzetes figyelmeztetés nélkül, közvetlen közelről fújt le könnygázzal diákokat. Az aránytalan és figyelmeztetés nélküli erőszak miatt két diák nevében tettünk panaszt a rendőrséggel szemben. A célunk az, hogy kimondassuk a könnygáz alkalmazásának jogellenességét, és elérjük a felhatalmazásukat túllépő rendőrök felelősségre vonását.

Egy héttel később, a következő tüntetésen ismét könnygázt vetettek be a rendőrök, több véletlenszerűen kiválasztott embert kiemeltek a tömegből és előállítottak, illetve többeket szintén véletlenszerűen igazoltattak a helyszínen. Az előállított diákok közül végül három résztvevőt az arcuk eltakarása miatt gyanúsított meg a rendőrség, és az igazoltatott tüntetőkkel szemben is maszkviselés miatt indult büntetőeljárás. Nekik, összesen kilenc főnek, ügyvédi képviseletet biztosítunk, mert alkotmányellenesnek tartjuk, hogy az arc eltakarása automatikusan büntetőeljárást vonhat maga után. A megvádolt tüntetők ugyanis nem a személyazonosságuk megállapítását akarták meghiúsítani, hanem a könnygáz ellen akartak védekezni. A kilenc tüntető képviseletében panaszt is tettünk a könnygáz alkalmazása és az előállítás miatt.

A két tüntetés kapcsán Pankotai Lilit százezer és százötvenezer forintra bírságolta a rendőrség azért, mert nem jelentette be a Várba vonulást. Neki jogi segítséget nyújtunk a szabálysértési eljárásban, mert

az ilyen magas összegű bírság egyáltalán nem szokványos, és nem is áll arányban a mulasztással.Később kiderült, hogy a május 3-i tüntetés résztvevői ellen az ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt is nyomozást indított. Ez azt jelenti, hogy legalább három tüntető ellen nyomoznak. Eddig egy 16 éves diákról tudunk, akit azért gyanúsítottak meg, mert a tiltakozás hevében távolról eldobott egy üres műanyag flakont a kordont védő rendőrök irányába. Szerintünk az ügyészség alaposan eltúlozza a cselekedete súlyát azzal, hogy hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsította meg a fiatal lányt. A cél az, hogy a büntetőeljárás elrettentő példa legyen a többi diáktüntető számára is. Neki is jogi védelmet biztosítunk, hogy tisztességes eljárásban legyen része, amire szüksége is lesz, mert

az ügyész már az első kihallgatásán alkotmányellenes alkut ajánlott neki: elkerülheti a vádemelést, amennyiben egy évig nem vesz részt tüntetéseken.

Fontos tudatosítani, hogy minden olyan mozdulat, ami a rendőrök felé irányul, felveti a hivatalos személy elleni erőszak lehetőségét, ezért nem meglepő, ha maga után vonja a gyanúsítást.

A törvény szerint ugyanis nem kell ténylegesen sérülést okozni a rendőrnek, és az sem szükséges, hogy fennálljon a sérülés veszélye. Hivatalos személy elleni erőszaknak minősül a rendőri intézkedés aktív megakadályozása is. Amikor tehát bíróság elé kerül egy ilyen ügy, akkor nemcsak azt mérlegelik, hogy amit a rendőrök felé dobott a tüntető, alkalmas volt-e arra, hogy sérülést okozzon, hanem azt is, hogy hátráltatta-e a rendőrt abban, hogy eljárjon. Szerintünk ebben az esetben nemhogy sérülésveszélyről, de akadályozásról sem volt szó. Azt tanácsoljuk mindazoknak, akiket esetleg szintén hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak meg, hogy az első kihallgatásukon ne tegyenek vallomást (később ezt bármikor megtehetik), viszont kérjék el az ügyésztől a gyanúsítás alapját képező bizonyítékokat (videófelvételeket, fotókat, jelentéseket, feljegyzéseket, stb.), és ha jogi tanácsra van szükségük, keressenek minket.

A tüntetéseken való részvételre, a tüntetők és a rendőrök jogaira különleges szabályok vonatkoznak. Ezért mindenkinek azt javasoljuk, hogy tájékozódjon a www.tasz.hu/tiltakozz oldalon, mielőtt tüntetni megy, és írja fel a forródrótunk számát +36 30 722 3356 arra az esetre, ha azonnali jogi segítségre lenne szüksége!

Hegyi Szabolcs

• Több strasbourgi bírósági döntés után májusban az Európai Parlament Pegasus-bizottsága is elmarasztalta Magyarországot azért, mert a hazai titkosszolgálatok lényegében korlátlan megfigyelési jogosítványokkal rendelkeznek.
• Új filmünkben azt járjuk körbe, miért alakult így, hogy a titkosszolgálatok könnyen politikai fegyverré válhatnak a hatalom kezében.
• A film premiervetítésén Kadlót Erzsébet ügyvéddel, volt bíróval, Pethő Andrással, a Direkt36 alapító szerkesztőjével, illetve Remport Ádámmal és Kapronczay Stefániával, a TASZ munkatársaival beszélgettünk a titkos megfigyelések jogi és társadalmi hátteréről, és a technológiai adatgyűjtés veszélyeiről.

A 2021-ben nyilvánosságra került Pegasus-botrány rávilágított a legsúlyosabb rendszerhibákra, és igazolta, hogy a titkosszolgálati visszaélésekkel szemben nincs hatékony védelem Magyarországon. Ez az ügy azonban csak a jéghegy csúcsa, valójában soha nem működött megfelelő kontroll a szolgálatok felett, ami megágyaz a politikailag motivált visszaéléseknek. Új rövidfilmünkben ezt a problémát jártuk körbe, és a Pegasus-ügy érintettjei mellett bemutatjuk két másik ügyfelünket, Várady Zsolt iWiW-alapítót, illetve a korábban diáktüntetéseket szervező Békés Gáspárt, akik szintén a szolgálatok látókörébe kerültek.

A film bemutatóján felmerült, hogy miért tűnik úgy, hogy a Direkt36 első, nagy felháborodást kiváltó cikkei után a társadalom viszonylag hamar napirendre tért az ügy felett. Pethő András szerint ez talán nem is volt annyira meglepő, hiszen az újságírók már korábban is szinte természetesnek vették, hogy megfigyelhetik őket. A Pegasus-ügy inkább olyan élmény lehetett sokak számára, hogy “tudtam!” A másik ok szerinte az, hogy a digitális kor személytelenné tette a megfigyeléseket, ezért kevésbé érzékenyek rá az emberek, mint korábban, amikor a megfigyelés még azt jelentette, hogy valaki követte őket az utcán. Pedig a technológiai adatgyűjtéssel sokkal több információt lehet szerezni, és ebből a szempontból veszélyesebb is ez a fajta megfigyelés. „Úgy törnek be a magánszférába, hogy nem rúgják be az ajtót” – mondta Pethő.

A TASZ által indított Pegasus-eljárásokért felelős Remport Ádám ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az alapvető jogok érvényesülése – így a magánszféra védelme is – a nemzetbiztonság része, amit a nemzetbiztonsági törvény is elismer. Nem lehet a nemzet biztonságáról beszélni ott, ahol az állampolgárok magánélete nem védett az állami túlhatalomtól. A kerekasztal résztvevői szerint meghúzható egy olyan határ, ahol a titkosszolgálatok is el tudják látni a feladataikat, mégis van annyi kontroll felettük, hogy ne lehessen visszaélésszerűen használni őket – éppen ezeket a határokat állapította meg több ítéletében is a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.

Ilyen garanciát jelent például, hogy a megfigyelések elrendeléséről bírónak kellene döntenie, hogy az ne a kormánytagok egymás közötti, politikai megállapodásán múljon. Az utólagos jogorvoslat is fontos lenne, amelynek alapvető feltétele, hogy értesítsék azokat, akiket úgy figyeltek meg, hogy erre nem volt alapos ok, vagy a titkossághoz már nem fűződik további nemzetbiztonsági érdek. Jelenleg azonban senki, kérésre sem kaphat arról információt, hogy egyáltalán kezelnek-e róla aktát a szolgálatok, ezért általában csak véletlenül derül ki, ha valakit megfigyeltek.Kadlót Erzsébet úgy fogalmazott, hogy a technológiai megfigyelések korában már követni sem tudjuk, hogy milyen alapon, milyen nagyságrendben és milyen okból figyelnek meg minket a rejtélyes közbiztonságra hivatkozva. Kadlót szerint az engedélyezéskor, a megfigyelés közben és a folyamat végén is be kellene vonni az – alapjogi szempontok mérlegelésére is megfelelően felkészített – bírókat, hogy elejét vehessék a jogsértéseknek. Arra is reagált, hogy sokan nem értik, hogy miért probléma, ha esetleg megfigyelik őket, hiszen nincs rejtegetnivalójuk. Kadlót Erzsébet hangsúlyozta, hogy az óriási volumenű technológiai adatgyűjtés korában a látszólag jelentéktelen információk is fontossá válhatnak később: soha nem tudhatjuk, hogy ki, mikor érzi majd szükségét, hogy ezeket az adatokat felhasználja valamire.

A beszélgetésen felmerült, hogy ha bármikor, bárkit megfigyelhetnek, és ilyen nehéz elérni a jogorvoslatot, mi értelme egyáltalán azoknak az eljárásoknak, amelyeket a TASZ elindított a Pegasus-ügyben. Remport Ádám szerint valóban igaz, hogy az eljárások során gyakran ütközünk falakba, de valójában ezek az információk is hasznosak jogvédői szemmel. „Olyan utakon járunk ezekben az ügyekben, ahol még senki nem járt,

az eljárásokban folyamatosan alakul ki, hogy milyen módon lehet fellépni a titkosszolgálatokkal szemben”– mondta. Az is fontos szempont, hogy az érintetteknek elégtételt szolgáltassunk, és valaki kimondja, ez nem volt rendben így, megsértették a jogaikat. Emellett a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét is fel tudjuk hívni a problémára. Ez azért fontos, mert az autoriterré váló rendszerek egyik alapvető tulajdonsága, hogy egyre inkább elkezdik hatalmi célokra használni a titkosszolgálatokat. Szerencsére még nem tartunk ott, hogy kiépült volna egy szabályos politikai rendőrség, de mindent meg kell tennünk azért, hogy ez ne is következhessen be – mondta Remport Ádám.

A TASZ eljárásainak végső célja, hogy a mindenkori hatalom megérezze: a közvélemény, de

a hazai és a nemzetközi jogi fórumok sem tolerálják a titkosszolgálati visszaéléseket, így azok politikailag sem kifizetődőek. Ez pedig nemcsak a jelenlegi kormányzatnak, hanem minden utána következőnek fontos üzenet.Szóba került az is, hogy a Rogán Antal által felügyelt Nemzeti Információs Központ alá kerültek a polgári (vagyis nem katonai) titkosszolgálatok (mik ezek), ami jóval centralizáltabb irányítást jelenthet a működésükben. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a legmagasabb rangú kormányzati szereplők – ideértve magát a miniszterelnököt is – visszatérően bélyegzik nemzetbiztonsági kockázatnak a teljes civileket és a független sajtót, akkor ez a központosítás is riasztó. Pető András azt is hozzátette, hogy nagyon keveset értünk még abból, hogy mi zajlik színfalak mögött, de az biztos, hogy nagy az érdeklődés a kormány részéről a high tech megfigyelések iránt, ezért elengedhetetlen foglalkozni a problémával.

A rendőrség minden bizonnyal levonta az előző két diáktüntetés félrekezelésének tanulságait, mert pénteken nem kényszerítő eszközök bevetésével, hanem úgynevezett tömegkezelési műveletekkel próbálták kezelni a kialakult helyzetet. Ez mindenképpen arányosabb fellépés volt, kérdés azonban, hogy miért kellett egyáltalán a tömeget kiszorítani a Lendvay utcából.

Szintén kérdéses, hogy miért volt szükség egyáltalán ekkora erővel lezárni a Fidesz székházának utcáját, és egészen szombat hajnalig rendőrsorfallal védeni. Szemben a Karmelitával, ami a kormány központja, egy párt székháza nem kormányzati épület, ott nem folyik hivatalos tevékenység, tehát aligha indokolt, hogy a rendőrség területlezárással védje. A területlezárásokról és azok indokairól nyilvánosan kellene kommunikálnia a rendőrségnek, hogy ezzel erősítse a közbizalmat. Ez talán a be nem jelentett demonstrációk hevességét is csökkentené.

A legnagyobb probléma azonban az, hogy a rendőrség továbbra is jogellenes tüntetésekről és agresszív diákokról beszél, pedig egy tüntetést nem tesz jogellenessé a bejelentés hiánya, és az indulatos, sértő, trágár skandálás sem jelenti azt, hogy a tiltakozás erőszakos lenne. A rendőröket azért képezik ki, hogy az ilyen, érzelmileg túlfűtött helyzeteket is megfelelően kezeljék.

Fontosnak tartjuk, hogy a rendőrség a tiltakozásokban résztvevő diákokat ne agresszorként, önmagát pedig ne áldozatként mutassa be. A rendőrségnek ugyanis a legfontosabb feladata az, hogy biztosítsa a résztvevők békés tiltakozáshoz való jogát. Nem üzenhetik azt, hogy aki az utcára vonul, az jogellenes dolgot cselekszik, ezért félnivalója van.

Jogi megfigyelőink a következő tüntetéseken is ott lesznek, hogy továbbra is értékelni tudjuk a rendőrség munkáját, és segítsünk azoknak, akiknek tiltakozás közben megsértik a jogait.

Támogass minket, hogy továbbra is ott lehessünk azok mellett, akiket el akar hallgattatni a hatalom!

• Három éve kitartóan tiltakoznak a pilismaróti polgárok a városba tervezett sóderbánya ellen, a civil összefogás most meghozta eredményét.
• A döntő fordulatot a nemrég engedélyezett népszavazás hozhatja el a bánya ügyében: a helyi polgárok így közvetlenül tudnak dönteni a környezetkárosító beruházásról.
• Az, hogy a bányáról való döntés visszakerül a pilismaróti polgárok kezébe országszerte jó példa lehet arra, hogy van értelme a helyi civil összefogásnak.

Derült égből villámcsapásként érte három éve a pilismaróti polgárokat annak a híre, hogy sóderbányát tervez nyitni az önkormányzat a dunaparti községben. Akkor még Pilismaróton nem volt helyi környezetvédelmi egyesület, amelyik fel tudott volna lépni a bányaépítési terv ellen. Bátor helyiek viszont voltak, akik eldöntötték, hogy mindent megtesznek a gyönyörű kultúrtáj védelmében. Az elkötelezett polgárokból egy éven belül megalakult a Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület, a “DUNAKÉKE” – bánya pedig azóta sincs Pilismaróton.

Amikor kitudódott, hogy az önkormányzat a helyiek háta mögött tervez bányát a településre, elindult a közösségi szerveződés, aláírást gyűjtöttek és tüntetést szerveztek a pilismarótiak. Olyan mértékű civil ellenállásba ütközött a helyi hatalom, hogy a polgármester és az egész képviselő-testület lemondott: belebuktak a bánya ügyébe. Ideális esetben ez másképp történt volna. A városvezetés már akkor bevonhatta volna a helyieket a döntési folyamatba, amikor a beruházás ötlete először felmerül. Tarthattak volna közmeghallgatást, majd a lakossági észrevételek tükrében tárgyalhatták volna a kérdést, civil vagy környezetvédő szervezeteket is bevonva az egyeztetésbe. Egy ilyen folyamat végén pedig akár az önkormányzat is kiírhatott volna népszavazást a kérdésről, hogy megadják a lakosságnak a döntés lehetőségét. Ezzel szemben az önkormányzat lemondása nyilvános beismerése volt annak, hogy az átlátható és részvételt biztosító helyi döntéshozatal ellentéte valósult meg.

Azonban a történet itt még nem ért boldog véget, sőt: a civilek története itt kezdődött csak el igazán. Annak ellenére, hogy helyiek közérdekű bejelentésére a kormányhivatal visszavonta a bánya környezetvédelmi engedélyét, a bányavállalkozó pert indított, és visszaszerezte azt. A pilismarótiak új polgármestert választottak, aki újrakezdte a tárgyalást a vállalkozóval, arra hivatkozva, hogy az önkormányzatot köti a korábbi szerződés.

A polgári ellenállás azonban új szintet lépett, a tiltakozó civilek létrehozták a Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesületet.

Ez azért fontos, mert a környezetvédelmi egyesületeknek extra jogosultságaik vannak: ügyfélként beléphetnek hatósági eljárásokba, és észrevételeikkel alakíthatják többek között az engedélyezési eljárások menetét. Emellett joguk van közreműködni a helyi területi tervek kidolgozásában és véleményezni különböző jogszabályokat, környezeti programokat. Sőt, pert is indíthatnak a környezet veszélyeztetése, szennyezése, károsítása esetén.

A pilismaróti polgárok az egyesületen keresztül közérdekűadat-igényléssel tudtak meg egyre több információt, így szerezték meg például a tervezett bánya környezeti hatástanulmányát, petíciót és nyílt leveleket írtak, a terület védetté nyilvánítását kezdeményezték az önkormányzatnál, közvetítették a nyilvánosság felé az ügyüket, felléptek a hatóságok és a bíróság előtt is. Kitartásuk meg is hozta a gyümölcsét: márciusban az Energiaügyi Minisztérium megsemmisítette a bánya engedélyét. A döntés szerint a földhivatal felhívta rá a figyelmet, hogy a beruházás értékes termőföldeket veszélyeztet és az engedélyt nem lehetett volna megadni addig, amíg az érintett termőföldek igénybevételét külön eljárásban nem döntik el. A bánya területének kijelöléséhez a helyi szabályokat is módosítani kellett volna, ezt azonban civilek részvétele nélkül nem teheti meg a városvezetés. Így a lakossági ellenállásnak köszönhetően ezt nem tudta végrehajtani az önkormányzat, enélkül pedig nem adhatnak engedélyt a beruházásnak. A minisztérium miután megsemmisítette a visszakapott engedélyt, új engedélyezési eljárást írt elő. Ebbe az eljárásba pedig a DUNAKÉKE egyesület már be tud lépni környezetvédelmi egyesületként.

A döntő fordulatot a bánya ügyében azonban egy másik eszköz, a helyi népszavazás hozhatja el.

A civilekkel összefogva néhány képviselő népszavazást kezdeményezett a bányáról. A kezdeményezést mi is véleményeztük, és a helyi választási bizottság jóváhagyta a kérdést. Ezt a döntést a bányavállalkozó érdekeit képviselve valaki megtámadta, de a bíróság a civileknek adott igazat. Már csak a képviselő-testületnek kell megszavaznia a népszavazás elrendelését ahhoz, hogy a bányáról való döntés joga visszakerülhessen az érintettek kezébe: Pilismarót polgáraihoz. A helyiek küzdelme a bánya ellen példaértékű. A civilek végül saját maguk közösségi megmentőivé váltak. A sikerük egyik kulcsa az volt, hogy azonnal cselekedtek és összefogtak. Fontos volt, hogy nem dőltek hátra az első sikernél, hanem tovább szerveződtek. Ennek eredményeként a DUNAKÉKE környezetvédelmi egyesület megalapításával az önkormányzat munkájában is részt tudnak venni, és minden olyan hatósági ügybe be tudnak lépni, ami Pilismarót környezetét érinti. Már nemcsak a bánya ellen lépnek fel, hanem céljaik közé tartozik a „Dunakanyar-Kultúrtáj” megőrzése, az ökológiai sokszínűség védelme, a jövő generációkért való felelősségvállalás, ahogy a helyi természet- és környezetvédelmet tudatosító tevékenység is.

Sem a bánya elleni küzdelemben, sem más környezeti ügyben nem lehet kikerülni a DUNAKÉKE egyesületet, így a helyiek részvételét sem.

Aujeszky Nóra Ilona

Fordulj hozzánk, ha további segítségre lenne szükséged, hogy fellépj valamilyen természetkárosítás ellen vagy szeretnél változást elérni a helyi döntéshozóknál! Támogass minket adód 1%-ával, hogy még több környezetvédelmi ügy mellett állhassunk ki ! Tegyünk együtt egy igazságosabb, zöldebb és szabadabb Magyarországért!

• Aki a Miniszterelnökség előtt balhézik, számíthat a könnygázra? Erőszakos tüntetők ellen indokolt a határozott fellépés, akkor is, ha diákokról van szó? Egyáltalán ki engedte meg nekik, hogy odamenjenek? Szegény rendőrökre is gondolni kell, nem csoda, ha nem bírták türelemmel…
• A Karmelitánál zajlott tüntetések kapcsán még azok közül is sokan a rendőrök oldalára álltak a tüntetőkkel szemben, akik egyébként szimpatizálnak a tiltakozókkal és követeléseikkel.
• Írásunkban ezekre a kritikákra válaszolunk.

A szólásszabadságba nem tartozik bele a miniszterelnök irodája előtti kurvaanyazás!

A tiltakozáshoz való jog egy alapszabadság, akár egyénileg, akár közösen gyakoroljuk. Mivel szabadságjog, tőlünk függ, hogyan akarjuk gyakorolni. A tévé előtt morgolódás, a sajtóban megfogalmazott szakértő vélemény ugyanúgy ennek a jognak a gyakorlása, ahogy a Miniszterelnökség előtti káromkodás. A tiltakozáshoz való jog határát nem a vélemény tartalma vagy stílusa szabja meg, hanem mások jogai. Akármit és akárhogy is mondunk, az nem akadályozhatja meg, hogy mások is akármit és akárhogy mondjanak, és nem járhat más alapjogok, például az emberi méltóság sérelmével.

Ebből következik, hogy ha egy tüntetés erőszakossá válik, akkor véget ér az alapjogi védelem, és a rendőröknek joguk van közbeavatkozni. A rendőri fellépés jogszerűségét innentől az dönti el, hogy mennyire áll arányban a történtekkel.

Nem jelentették be a tüntetést, tehát a rendőröknek joguk volt elzavarni őket!

A nem bejelentett tüntetést ugyanolyan alkotmányos védelem illeti, mintha be lett volna jelentve, ezért mindaddig jogszerű, amíg békés marad. A résztvevőket tehát önmagában azért nem lehet felelősségre vonni, mert elmentek egy nem bejelentett tüntetésre. Az egyetlen, aki felelősségre vonható, a szervező, aki elmulasztotta a bejelentést. Ellene szabálysértési eljárás indítható. A diákok tüntetése a Clark Ádám tértől a Karmelitáig ugyan nem volt bejelentve, de békés maradt egészen addig, amíg a kordont le nem döntötték. A kordon ledöntése már nem jogszerű magatartás, ez volt az a pont, ami megteremtette a rendőri fellépés jogalapját. De egészen eddig a pontig a bejelentés hiánya miatt az indulatos tiltakozás nem vált jogellenessé.

Ennyi mocskolódást senkinek sem kell elviselnie, nem csoda, ha a rendőrök odacsaptak!

A rendőröknek az a feladatuk, hogy éles helyzetben is higgadtak tudjanak maradni. Ezért kapnak alapos kiképzést, és ezért vannak felhatalmazva a kényszer alkalmazására. Átlagos állampolgárként bárki gondolhatja azt, hogy azok a diákok, akik kurvaanyáznak, neveletlenek, ezért szappannal kéne kimosni a szájukat, de a rendőrségnek ebben a kérdésben nem lehet véleménye. A szólásszabadság a káromkodás szabadságát is jelenti, és nem a rendőrség dolga az, hogy jómodorra tanítsa a polgárokat.

A rendőrség csak az agresszióra válaszolt könnygázzal!

A rendőrség akkor sem tehet meg bármit, ha egy tüntetés erőszakossá válik. A rendőri fellépésnek ugyanis fontos kritériuma az arányosság, vagyis az, hogy a fellépés erejének egyensúlyban kell lennie az elérni kívánt céllal. Ez azt is jelenti, hogy a rendőrnek mindig a lehető legenyhébb, de még hatékony eszközt kell választania, ha fellép a tüntetőkkel szemben. A rendőrségi törvény kimondja, hogy “Több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.” Az arányosság követelménye alapján dől el tehát a fellépés jogszerűsége. A diáktüntetőkkel szemben bevetett könnygáz szerintünk aránytalan fellépés volt, mert a tüntetők nem támadtak rá a rendőrökre. A munkaterületre léptek be, és egy kordonelemet döntöttek le, ami ellen máshogy is felléphetett volna a rendőrség.

A rendőröknek az a dolguk, hogy bármi áron megvédjék a fontos kormányzati épületeket!

A rendőri fellépésnél nincs olyan, hogy a cél szentesíti az eszközt. A rendőrség csak azt teheti meg, amire a törvény felhatalmazza, csak olyan kényszerítőeszközt vethet be, amit a törvény lehetővé tesz a számára, és csak olyan módon léphet fel, ahogyan azt a törvények neki megengedik. Kétségtelen, hogy a védett személyek és épületek biztosítása legitim cél, és hogy e cél érdekében felléphetnek az indulatos tömeggel szemben. A rendőr ugyan alkalmazhat kényszert, de hogy milyen kényszerítő eszközt választhat, azt korlátozza a törvény. Ebben az esetben a rendőrök nem védekeztek, és a fontos kormányzati épületet biztosították, hanem inkább támadtak, és egy építkezési munkaterületről igyekeztek kiszorítani a tüntetőket.A rendőrség csak utólag és akkor sem magától ismerte el, hogy valójában hivatalos területlezárás miatt vannak ott. Egészen mostanáig nem cáfolták azt a kormányzati állítást, hogy a Színház utca az építkezés miatt van elkerítve. Mind a korábbi kordonbontási akciókat, mind pedig május 3-ig kordondöntést abban a tudatban hajtották végre a tiltakozók, hogy a kordonok és a rendőrök egy építési területet védenek. Ebben a helyzetben pláne aránytalan volt, hogy könnygázt alkalmaznak a kerítés épsége érdekében.

Azt is értékelni kell, hogy a tüntetők nem jutottak közel a Karmelita épületéhez még a kordonelem ledöntése után sem. Egyetlen dologban tettek kárt: a kordonban. Sem a rendőrökben, sem a védett személyekben, sem a védett épületben. Tény, hogy a veszélye mindennek fennállt, de az is tény, hogy az ilyen helyezetekre kiképzett és felszerelt készenléti rendőrség megfelelő nagyságrendben volt jelen, és ennél kompetensebb módon, kevésbé erőszakosan kellett volna kezelnie a helyzetet.

A könnygáz nem válogat, aki odamegy egy tüntetésre, számíthatna arra, hogy bajba kerül!

Maga a rendőrség is azzal védekezett, hogy a könnygáz nem válogat. Ez az érvelés azért problémás, mert a Karmelitánál annak ellenére is közvetlen közelről fújtak le több tüntetőt, hogy nem tanúsítottak erőszakos magatartást. Aki pedig nem erőszakos, azzal szemben nem is lehet erőszakot alkalmazni. A könnygáz valóban nem válogat, válogatnia tehát a rendőrségnek kellett volna a rendelkezésére álló eszközök között, ha fel akarta oszlatni a tüntetést. A könnygáz ugyanis nemcsak azokat éri, akiknek szánják, hanem mindenki mást is, aki a közelben van: békés tüntetőket, újságírókat, járókelőket, turistákat, kiskorúakat és beteg embereket egyaránt. A rendőrségnek erre is tekintettel kell lennie, amikor a kényszerítőeszközök között válogat.

Ha pedig a törvények szigorúan szabályozzák a rendőrség fellépését és előírják az arányosság követelményét, akkor egy tüntetés résztvevői joggal várhatják el, hogy amíg nem támadnak a rendőrökre, addig a rendőrök sem támadnak rájuk.

A parancsnoki kivizsgálás mindent szakszerűnek és jogszerűnek talált, tehát ez így is volt!

Egy szigorúan hierarchikus, fegyveres rendvédelmi testületben védik a mundér becsületét. Nem véletlen, hogy bírói jogorvoslat is rendelkezésre áll: számtalan rendőri intézkedésről állapította meg utólag a bíróság, hogy az nem volt jogszerű. Sokat elmond, hogy a rendőrség legalább hét embert előállított hivatalos személy elleni erőszak miatt, ám végül egyiküket sem gyanúsították meg ezzel a bűncselekménnyel. Valakit egyáltalán nem jelentettek fel, a többieket pedig csak azzal gyanúsították meg, hogy az arcukat eltakarva jelentek meg, tehát egy nem erőszakos és igen csekély súlyú vétség miatt jelentették fel. Ennek ellenére a rendőrség még ezután sem erről, hanem rendőrökre támadó erőszakos tüntetőkről beszélt.

Mégis, mit kellett volna csinálnia akkor a rendőröknek? Csendben tűrni, hogy tüntetők hőbörögnek a Miniszterelnökség előtt?

Mutatjuk:

Kiskorúak mit keresnek egyáltalán egy tüntetésen? Ki engedi meg nekik, hogy tüntessenek?

A szabadságjogok nem életkorhoz kötődnek, ezért a szólásszabadság gyakorlása, amelybe a tüntetés is beletartozik, a gyerekeket is megilleti. A közoktatás állapotai miatt zajló tüntetésen pedig ki más tudná hitelesebben képviselni az ügyet, mint a diákok? A gyerekek részvétele a demokráciában azt jelenti, hogy joguk van elmondani a véleményüket, és ezzel aktívan alakítani a közügyeket. A demokratikus nevelés ráadásul a köznevelési törvény által is elismert célja az oktatásnak. A mostani események azonban rámutattak arra, hogy mennyire ellentmondásos mindez. Az államnak elvileg kötelessége, hogy önmagukért kiállni képes állampolgárokat neveljen, de ha ilyenekkel kerül szembe, megpróbálja elhallgattatni őket. Aki diákként a könnygázzal szemben is ki mer állni magáért és a jövőjéért, az sok felnőttnek is példát adhat abból, mit jelent elkötelezettnek lenni a közügyek iránt.

Az, hogy egy tüntetésre elengedi-e kiskorú gyerekét, vagy ha engedély nélkül megy el, akkor felelősségre vonja-e, jogilag a szülő döntése. Ebbe az államnak, a rendőrségnek nincs és nem is lehet beleszólása. Ugyanakkor a rendőrségnek, a helyszín parancsnokának nagyon is van felelőssége abban, hogy a tüntetés biztonságos legyen, és tekintetbe vegye, ha a tüntetők között fiatalok is vannak. Az arányosság követelménye azt is jelenti, hogy egy diáktüntetést máshogy kell kezelni, mint egy felnőtt résztvevőkből álló demonstrációt. Mivel a könnygáz nem válogat, válogatnia a rendőrségnek kell!

Ha az oktatás ügyéről van szó, nem radikális eszközökre van szükség, hanem tárgyalásra és szakmai egyeztetésre!

A diákok és az oktatás ügyéért küzdő más csoportok (pedagógusok, szülők, oktatási szakértők és más civilek) évek óta kérik a döntéshozókat, hogy hallgassák meg őket. A mostani tiltakozáshullám több mint egy éve kezdődött. 2022. október 23-án hozták nyilvánosságra az érintettek szakmai javaslatait összegző 9 pontot, amelynek az első pontja épp ez: érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Ennek ellenére a kormány semmilyen formában nem adott lehetőséget a valós párbeszédre. Pintér Sándor 2022 decemberében ugyan összehívott iskolaigazgatókat és pedagógusokat, ám a résztvevők elmondása szerint valójában inkább eligazítást tartott, mint hogy meghallgatta volna őket. Az esemény előtt egyébként a diákok is szerettek volna átadni egy levelet a belügyminiszternek, de ő nem vette át ezt, és azóta sem adott lehetőséget a diákoknak, hogy elmondják javaslataikat. Sőt, 2023 tavaszán, több mint egy évvel a tiltakozások kezdete után, a pedagógusok munkajogi státuszának megváltoztatásáról, jogaik korlátozásáról érkeztek hírek a státusztörvény kapcsán.

Amikor a hatalom nem áll szóba a polgárokkal az őket érintő legalapvetőbb kérdésekben, akkor más eszközökkel kell hallatniuk a hangjukat. Ha ezeket is ignorálja a hatalom, akkor egyre hangosabbak és mérgesebbek lesznek a résztvevők. A hatalom felelőssége, hogy meghallgassa a polgárokat, különben nincs más választásuk, mint kiabálni.

Hegyi Szabolcs

Május 19-ére ismét tüntetést hirdettek meg a diákok. A tiltakozáson ezúttal is jelen lesznek jogi megfigyelőink és forródrótunk is élni fog a +36307223356-os számon!

Támogass minket adód 1%-ával, hogy továbbra is ott lehessünk a jobb oktatásért küzdő diákok, pedagógusok és szülők mellett!

• Tegnap a Miniszterelnökség épülete előtt a rendőrség másodjára is könnygázt vetett be a diákok ellen, hivatalos közleményükben pedig minden felelősséget a tiltakozókra tolnak.
• Az igazán súlyos erőszakot azonban nem a tüntetők, hanem a rendőrök követték el, akik kiskorúak ellen, aránytalanul és indokolatlanul vetettek be könnygázt és tonfát, egy olyan tüntetésen, ami egy több mint egy éve tartó, békés és a kormány által eddig teljességgel semmibe vett tiltakozássorozat következő állomása volt.
• A tüntetésen végig jelen voltak jogi megfigyelőink, az előállított fiatalok mellett pedig egész éjjel ott volt az ügyvédünk.

Mi történt a tüntetésen?

A szabályosan bejelentett tiltakozó menet délután indult a Szent István Bazilika elől, a Margit hídon jutott át a budai oldalra, és a Clark Ádám téren ért véget, ahol már nemcsak a közoktatás helyzete volt a témája, hanem összekapcsolódótt más, az akkumulátorgyárak és a lakhatási szegénység miatt bejelentett tiltakozásokkal.

A bejelentett vonulás után a dühös tömeg alig várta, hogy újra felmehessen a várba, a Karmelita kolostor elé. Így is tettek, de rögtön szögezzük le: sem az indulatos skandálás, sem a bejelentés hiánya nem teszi jogellenessé a tüntetést. A rendőrségnek ugyanolyan kötelezettsége van minden békés tüntetéssel kapcsolatban, akár be van jelentve, akár nincs: biztosítania kell. A bejelentés elmaradása mindössze annak az egyetlen személynek a szabálysértési felelősségét alapozza meg, akinek szervezőként be kellett volna jelentenie a tüntetést. A dühös, olykor trágár rigmusok pedig teljesen természetes velejárói a tiltakozásoknak, különösen, ha a tiltakozásokra cinikus közöny a válasz.

A felvonuló tömeget a Karmelitánál két rendőrsorfal várta: az egyik közvetlenül a Karmelitához vezető Színház utca bejáratánál, a másik az épülő volt Honvéd Főparancsnokság tömbje mögött. A tiltakozók először az utóbbihoz érkeztek meg, mert itt a múlt héten még be lehetett menni a tömb mögé, közvetlenül a Karmelita elé. Itt kiteljesedett tüntetés, heves skandálás kezdődött, de nyomakodásnál több nem történt – azaz a gyűlés továbbra is békés volt. Ennek ellenére a rendőrség kisvártatva jogellenesnek nyilvánította a gyűlést, és felszólították a tüntetőket, hogy hagyják el a helyszínt, mert feloszlatják a tüntetést. A felszólításban hivatalos személy elleni erőszak elkövetését emlegették, és figyelmeztettek a kényszereszközök alkalmazására. Tanulva a múlt heti ballépésből, a felszólítások itt szabályszerűen hangzottak el, de a feloszlatás indoka szerintünk ekkor még nem állt fenn.

A felszólításoknak a tüntetők nem engedelmeskedtek, sőt, még hangosabban skandáltak, egy jókora részük le is ült. A rendőrség pedig ekkor még türelmes volt, nem kezdtek tényleges tömegoszlatásba, hiszen a tömeg továbbra sem volt erőszakos.

Ezután a tüntetők elhagyták ezt a területet és a másik oldal felé indultak, és az építési területről kezdték el lebontani a Színház utca felőli kordonsort. Amikor áttörték, szembetalálták magukat a rohamrendőrökkel, akik némi dulakodás után könnygázt és tonfát vetettek be, hogy visszaszorítsák a tüntetőket. A rendőrök eközben berántottak pár embert a kordonsor mögé, és hátul a földre teperve megbilincselték őket. Később maszkviselés miatt igazoltattak diákokat, azon az alapon, hogy a gyülekezési törvény tiltja a maszkviselést, pedig itt a tüntetők a könnygáz elleni védekezésül takarták el az arcukat. Az igazoltatás azért is önkényes volt, mert csupán néhány, véletlenszerűen kiválasztott embert emeltek ki a tömegből valószínűleg azért, hogy megfélemlítsék a tüntetőket.Mi történt a rendőrségen?

Végül összesen öt embert állítottak elő hivatalos személy elleni erőszak miatt. Közülük négyet később nem ezzel gyanúsították meg, hanem a maszkviselési tilalom megszegésével, tehát egy sokkal kevésbé súlyos bűncselekményért, aminek egyébként szerintünk legfeljebb szabálysértésnek kellene lennie. Sőt, azt a fiatalkorút, akinek közelről a fejére fújták a könnygázt, és akit a legdurvább erőszakkal tepertek le és billincseltek meg, gyanúsítás nélkül engedték el. Neki előállítása egész ideje alatt nem engedték meg azt sem, hogy találkozzon a szüleivel. (Az ötödik, és egyben egyetlen felnőtt előállítottat csütörtök délután hallgatják ki a rendőrök.)

Mindebből az látszik, hogy igazán súlyos erőszakot a rendőrök alkalmaztak, nem a tüntetők. Könnygáz közvetlen közelről fejre fújva, tonfa, bilincselés a kövön, órákig tartó előállítás a semmiért vagy bagatell vétségért, mindez fiatalkorúakkal és fiatal felnőttekkel szemben, akik nem rendőrökre támadtak, hanem pár kordonelemet döntöttek le. A kordondöntés megalapozhatta volna ugyan az oszlatást, de mivel nem a rendőrökre támadtak a tüntetők, a reakció így is aránytalan volt: nagyrészt fiatalokból álló tüntetőkkel szemben alkalmazott azonnal könnygázt és tonfát a rendőrség. Pedig nem érte váratlanul a rendőröket a tiltakozók indulata, egy ilyen helyzetben az erre kiképzett, elvileg professzionálisan felkészített rendőrségnek kellett volna észnél lennie, nem utólag hibáztatnia a nagyon is jogos indulattól fűtött diákokat.

Mindez ráadásul egy olyan tüntetésen történt, ami egy több mint egy éve tartó, békés eszközökkel zajló, és a kormány által eddig teljességgel semmibe vett tiltakozássorozat következő állomása volt. Itt az ideje, hogy a Belügyminisztérium végre foglalkozzon a pedagógusok, diákok és szülők követeléseivel, ahelyett, hogy megpróbálja rendőrökkel megfélemlíteni és elhallgattatni őket.Ha úgy érzed, neked is megsértették a jogaidat a rendőrök a tüntetésen, hívd forródrótunkat a +3630 722 3356-os számon!

Hegyi Szabolcs

Támogass minket adód 1%-ával, hogy továbbra is ott lehessünk a jobb oktatásért küzdő diákok, pedagógusok és szülők mellett!

• Az átalakítás előtt az orvosi kamara etikai eljárásai egyre inkább hozzájárultak ahhoz, hogy a betegjogi jogsérelmek ne maradjanak következmények nélkül: egy szülészeti és egy védőoltással kapcsolatos esetben is sikerült megállapíttatnunk az orvos etikátlan magatartását.
• Mióta a kormány elvette a MOK-tól az etikai felügyeletet, ez a jó gyakorlat megszakadt, az eljárások szünetelnek, és hosszú távon is sérülhetnek a betegek jogai.

Még tavaly zárult le az az etikai ügyünk, amelyben egy édesanyát és a lányát képviseltük az iskolaorvossal szemben. Az iskolaorvos ugyanis a szülő kifejezett, írásos tiltása és a gyerek szóbeli tiltakozása ellenére beadta a HPV elleni – nem kötelező – védőoltást. Az édesanya csak annyit kért az orvostól, hogy lánya a HPV elleni oltást ne a kötelező Hepatitis-B oltással együtt, hanem később kapja meg. Az orvos viszont szakmai szemmel nem látta akadályát a két oltás egyidejű beadásának, így felülírta a szülő rendelkezését. Az ügyben a Magyar Orvosi Kamara etikai vizsgálata megállapította, hogy az iskolaorvos súlyosan megsértette a beteg autonómiáját, ezért figyelmeztetésben részesítették. Hiába nincs ellenjavallat egy adott oltás beadásával szemben, a beteg (és szülője, törvényes képviselője) rendelkezését az orvosnak feltétlenül tiszteletben kell tartania.

A MOK eljárása azért is kedvező volt, mert a betegjogsértésekkel szemben nagyon nehéz más, hatékonyabb módon fellépni. Régi probléma, hogy az egészségügyben nincs olyan eljárás, ami egyszerűen megindítható lenne és amiben bízhatnánk abban, hogy egy független állami szerv alaposan kivizsgálja az adott panaszt. Míg a fogyasztóvédelmi ügyekben egyszerűen fordulhatunk a hatósághoz, az egészségügyi panaszoknál a bonyolult, költséges és hosszan húzódó per az egyetlen igazán hatásos lehetőség. Az etikai eljárás viszont alkalmas arra, hogy orvosolja azoknak a sérelmét, akik nem akarnak perelni, de azért szeretnének valamilyen következményt a sérelmeik miatt. Arra is jók ezek az eljárások, hogy későbbi perben bizonyítékként használjuk fel a megállapításaikat.

Egy másik ügyünkben egy olyan édesanya fordult a segítségünkkel az etikai bizottsághoz, akit nem tájékoztattak megfelelően az orvosok és ezért traumatikus élménnyé vált számára a szülés. Az édesanya eredetileg olyan orvost keresett, aki támogatta volna abban, hogy farfekvéses babáját – a modern szülészeti felfogásnak megfelelően – természetes úton szülhesse meg. Csakhogy a váratlanul megindult fájások és a nem tiszta magzatvíz miatt kénytelenek voltak a legközelebbi ügyeletes szülészetre menni, ahol már korántsem tapasztaltak hasonló nyitottságot. A traumát az édesanyának nem is elsősorban az okozta, hogy az orvosok váratlanul császármetszés mellett döntöttek – ebbe kénytelen-kelletlen beleegyezett –, hanem az, hogy ezt altatásban végezték. Ráadásul hiába kérdezett rá többször, és hiába ígértek részletes tájékoztatást, csak a műtőasztalon fekve, egy elcsípett mondatból tudta meg, hogy altatni fogják. „Ha előre tudom, hogy altatást terveznek, lehet, hogy bele sem egyezek az egészbe. Borzasztó traumát okozott maga a császár is, hogy esélyt sem kaptam a természetes szülésre , de a legrosszabb az egészben a váratlan altatás volt, amiről nem tájékoztatott senki” – emlékszik vissza.Az ügyben az etikai bizottság végül másodfokon figyelmeztetésben részesítette az aneszteziológust, amiért megsértette a tájékoztatásra vonatkozó jogszabályi és etikai előírásokat.

A fenti két eset is jól mutatja, hogy a MOK etikai eljárásai lehetőséget adnak a jogsértések tisztességes felgöngyölítésére, és az etikai szabályokat megsértő orvosok felelősségre vonására. Sok beteg be is éri ennyivel: a legtöbben nem hosszan húzódó pereskedésre vágynak, hanem erkölcsi elégtételre. Az etikai ügyek ráadásul nemcsak az érintett beteg érdekeit szolgálták, mert az etikai döntések a többi orvos számára is iránymutatásként szolgáltak. Emellett arra is jók voltak, hogy fel lehessen tárni a betegellátás rendszerszintű problémáit és elmaradottságait. Egy alaposan lefolytatott etikai eljárás ráadásul abban is segített, hogy a beteg bíróság elé vigye az ügyét. Egy perben ugyanis az etikai eljárás során feltártak, az ott rögzített nyilatkozatok és a bizottság megállapításai erős bizonyítékok lehettek.

Mindennek azonban most vége.

A kormány ugyan a betegek érdekeire hivatkozott, amikor a Magyar Orvosi Kamarát alig 24 óra leforgása alatt megfosztotta minden lényeges jogkörétől, a betegek viszont egyértelműen vesztenek azzal, hogy az etikai felelősségre vonás évtizedeken át szervesen fejlődő rendszerét szétrombolták.Az etikai panaszokat ezentúl nem a kormánytól független orvosi kamara, hanem a belügyminiszter alá tartozó Egészségügyi Tudományos Tanács bírálja el, amely mindeddig még csak hasonló feladatokat sem végzett. Ráadásul az etikai kódexet sem az orvosok közössége alkotja meg, mint eddig, hanem a belügyminiszter adja majd ki – erről itt írtunk részletesen.

Ezzel minden fontos elem elvész, amelyek az etikai eljárások lényegét adták:

• Az etikai szabályrendszer többé nem az orvosok maguk számára szabadon meghozott – a jogszabályoknál szigorúbb – szakmai és elvi vállalások együttese lesz, hanem a miniszter által rájuk kényszerített, ismeretlen elvekből és megfontolásokból táplálkozó szabályozás, ami lényegében semmiben sem fog különbözni egy miniszteri rendelettől.
• Többé semmi sem garantálja, hogy az ügyeket valóban alaposan feltárják és pártatlanul bírálják el. A belügyminiszter által kinevezett és a hivatalába integrált köztisztviselők testülete végzi a feladatot, amely saját főnöke, a belügyminiszter alá rendelt szervezetet vizsgálja.
• Mindezzel nemcsak az etikai felelősség megállapítása válik kérdésessé, hanem az a funkció is, hogy az etikai eljárásban feltártak egy későbbi bírósági eljárásban bizonyítékként felhasználhatók legyenek.
• Talán a legfontosabb veszteség mégis az, hogy az átszervezéssel biztosan elvész az etikai eljárások morális súlya. Semmivel sem összehasonlítható az erkölcsi nyomatéka annak, amikor egy orvost a saját, autonóm szakmai közössége ítél el a közösen elfogadott szabályok megsértése miatt.

Mindezek után szinte már nincs is jelentősége annak, hogy a belügyminiszter a mai napig, immár majdnem két hónapja nem alkotta meg az új szabályrendszert. A MOK egy napon belüli ellehetetlenítését a képviselők példás fegyelmezettségével zavarták le, de az, hogy mi történik a folyamatban lévő és az azóta megindítani tervezett etikai eljárásokkal, láthatóan már senkit sem érdekel. Amíg a belügyminiszter meg nem alkotja az új etikai szabályrendszert, addig ezek az eljárások nemes egyszerűséggel szünetelnek – immár hetek óta.

Az üzenet egyértelmű: ahogy az egészségügy átalakításában, úgy a betegpanaszok kivizsgálásában sem szükséges érvényesíteni a szakmai szempontokat a kormány szerint.

Asbóth Márton, Vissy Beatrix

Támogass minket adód 1%-ával, hogy továbbra is ott lehessünk a kiszolgáltatott helyzetbe került emberek mellett!

• Hiába nyilatkozott úgy már majdnem ötezer pedagógus, hogy elhagyja a pályát, ha életbe lép a státusztörvényként emlegetett oktatási reformcsomag, a kormány továbbra is ragaszkodik a terveihez.
• A törvénymódosítás nemcsak a pedagógusokat érintené hátrányosan: a diákok és a szülők jogait is csorbítaná azzal, hogy még tovább rontana az oktatás színvonalán, és bizonytalan helyzetet teremtene az iskolákban.

A pedagógusok jogállásának megváltoztatására irányuló tervet azzal indokolta a kormány, hogy az oktatás színvonalának javítását szolgálja. Azoknak a tanulóknak az érdekeire hivatkoznak tehát, akiket ugyanúgy hátrányosan érintene a törvény bevezetése, mint magukat a pedagógusokat.

A pedagógusok jogállásának megváltozása sokkal kedvezőtlenebb foglalkoztatási feltételeket jelentene, emiatt várhatóan tömegesen hagynák el a pályát. Ez már önmagában is súlyos veszteség egy olyan helyzetben, amikor a diákok oktatáshoz való joga rendszeresen sérül az iskolában a pedagógushiány miatt.

Már több ezer pedagógus jelezte, hogy a törvény hatályba lépése esetén felmondana, ha ez megtörténik, tovább súlyosbodna a már most is nap mint nap tapasztalható szakemberhiány.

Ráadásul ahelyett, hogy a törvény kezelné ezt a helyzetet, olyan intézkedésekkel próbálja meg elfedni a pedagógushiányt, amelyek még tovább rontanák az oktatás színvonalát.

• Csökkentenék az intézményben a főállású alkalmazottak számát, a hiányzó státuszokat pedig nem főállásban dolgozókkal és pedagógushallgatókkal töltenék fel.
• A pedagógusoknak akár több mint fele is lehetne nem főállásban dolgozó, a végzett tanárok helyett pedig pedagógushallgatók is önálló pedagógiai munkát végezhetnének. Ezzel csökkenne az összeszokott pedagógusi munkaközösségek jelentősége, nehezebb lenne összetett oktatási programokat megvalósítani, és a tanórákon kívüli oktató-nevelő tevékenységre (szakkör, kirándulás, versenyfelkészítés stb.) is kevesebb figyelem jutna.
• A pedagógusok terhei tovább növekednének, például a napi munkaidő maximum 8-ról 12 órára, a heti munkaidőkeret 40-ről 48 órára, az elrendelhető helyettesítések számát évi 30-ról 80-ra emelnék. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok végletekig kizsigerelve látnák el a feladataikat, így még kevesebb tere lenne a diákok igényeihez igazodó, kreatív pedagógusi munkának.
• A rendkívüli felmentéssel elbocsátott pedagógusok még taníthatnának a tenév végéig. Ha egy pedagógus olyasmit cselekszik, ami alkalmatlanná teszi a munkavégzésre, rendkívüli felmentéssel elbocsátható. Csakhogy, a tervezet értelmében lehetőség van arra, hogy a tanév végéig foglalkoztassák tovább.

De nemcsak a pedagógushiány elfedésére irányuló törekvések csorbítják a diákok oktatáshoz való jogát. A tervezet egyik fontos eleme, hogy az iskola pedagógiai programját, továbbá szervezeti és működési szabályzatát a tankerület felülírhatja.

A tanulók mindennapi életére kiható kereteket így nem az őket legjobban ismerő pedagógusok alakítanák ki, hanem egy központosított rendszerben, felülről jövő igények szabályoznák. Ráadásul a szülő hiába választana egy számára szimpatikus (mondjuk idegen nyelvi nevelésre specializálódott) iskolát, a tankerület bármikor megváltoztathatná ezt. Habár a nevelőtestülettől elvett jogokat a törvénytervezet az igazgatónak adná át, a döntés a tankerületi jóváhagyás nélkül nem lenne érvényes, ezért valójában a tankerületben dőlne el, hogy mi kerül a pedagógiai programba és munkatervbe.

Ugyanígy kikerülnek majd a nevelőtestület hatásköréből a fegyelmi ügyek. Az új szabály szerint fegyelmi ügyekben az igazgatóból, a fenntartó delegáltjából és pusztán egyetlen, a nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógusból álló bizottság dönt majd. Ez azt jelenti, hogy nem a gyereket és környezetét, helyzetét ismerők ítélik majd meg a fegyelmi vétséget. Ráadásul a fentartó helyett majd egyből bíróságnál lehet jogorvoslattal élni a fegyelmi döntéssel szemben. A bírósághoz fordulás bonyolultabb és költségesebb eljárás, amelyet valószínűleg kevesebb tanuló és szülő választ majd jogainak orvoslása érdekében.

A tervezet emellett több szempontból is bizonytalanságba kényszerítené a tanulókat és a családjaikat. Ha elfogadják a státusztörvényt, sosem lehet a szülő biztos abban, hogy a megszokott tanár várja a gyermekét a következő nap, hiszen a pedagógusokat a tankerület utasíthatja másik intézményben történő munkavégzésre.

Azt sem lehet majd biztosan tudni, hogy mikor van vége a tanévnek, mivel nem egy meghatározott dátumhoz, hanem bizonyos számú tanítási naphoz kötnék a hosszát. Ha tehát valamilyen ok miatt több tanítási nap is elmarad – például mert a tanárok a munka beszüntetésével tiltakoznak –, akkor akár július közepéig is meghosszabbítható lenne a tanév az adott iskolában. A diákokat azzal is büntetnék, hogy átirányíthatóak lennének másik intézménybe, ha a tanáraik sztrájkolnak.

Ezek egyértelmű törekvések arra, hogy szembefordítsák egymással a tanárokat és a diákokat, szülőket, miközben mindannyian ugyanabban érdekeltek: az oktatás színvonalának javításában.

Óriási tehát a tét: ha hatályba lép a státusztörvény, hosszú távon a gyerekek lesznek a legnagyobb vesztesei ennek a változásnak. De akár már szeptember elsején is, amikor kiderül, hogy a megszeretett óvodapedagógus, tanító vagy a kedvenc matektanár nem dolgozik többé az intézményben és nem is tudtak felvenni helyette senkit. Ezért fontos, hogy a szülők se maradjanak csendben, hanem a pedagógusokhoz hasonlóan kinyílvánítsák a véleményüket a státusztörvénnyel kapcsolatban. Csatlakozz te is az országos sztrájk napjára, április 24-ére szervezett demonstrációhoz!

Mi továbbra is azért dolgozunk, hogy a kormány az érintettek meghallgatása és bevonása után kezdjen átfogó oktatási reformba, és ne látszatintézkedésekkel próbálja elfedni a rendszer problémáit.

cikk: Fernezelyi Borbála és Zeller Judit, címlapi fotó: Pivarnyik Balázs

Támogass minket adód 1%-ával, hogy ezután is ott lehessünk a jobb oktatásért küzdő pedagógusok, diákok és szülők mellett!

• Az orvosi kannabisz elérhetővé tétele nemcsak magyar betegek tízezreinek, hanem az egész társadalomnak az érdeke – hangoztatjuk évek óta.
  
• Egy most publikált, több kutatás eredményét összegző tanulmány részletekbe menően támasztja alá ennek az igazságát.

Azok a politikusok, akik azzal érvelnek, hogy a kannabisz orvosi célú engedélyezése veszélyes a fiatalokra és az egész társadalomra, vagy tévednek vagy szándékosan nem mondanak igazat. Ezt most már biztosan állíthatjuk egy nagyszabású kutatás eredményei alapján, ami több mint 140 tanulmány adatait összegezte.

A kutatók az Egyesült Államokra koncentrálva a 2013-2020 közötti időszakot vették alapul. Mivel az első szabadidős célú legalizációk csak 2014-ben léptek életbe, míg a kannabisz orvosi célú engedélyezése már 1996-ban elkezdődött, a kutatók a két szabályozási forma eredményeit külön vizsgálták. Az alábbiakban mi is feltüntetjük, hogy az egyes változások melyik típusú engedélyezéshez köthetők.

A hazai tilalompártiak leggyakoribb érve, hogy még az orvosi célú elérhetővé tétel is rossz üzenet hordoz a fiatalok számára, hiszen bátoríthatja a fogyasztást. A tapasztalat ennek épp az ellenkezőjét mutatja. Az orvosi célú engedélyezést követően 8-9 százalékkal esett vissza a marihuána használata a tizenévesek körében. A kutatók szerint ennek egy lehetséges magyarázata, hogy „a tizenévesek számára nehezebb a marihuánához való hozzáférés, ha a drogkereskedők helyett engedélyezett, életkor igazolását megkövetelő gyógyszertárak működnek”.

Mivel a szabadidős célú engedélyezés esetén a vásárlás szintén korhoz kötött, nem meglepő, hogy a legalizációkban 8 százalékos csökkenést regisztráltak a középiskolások fogyasztásában, valamint 9 százalékos visszaesést a gyakori használatban.A felnőttkori használat esetén már ellentmondásos eredmények láttak napvilágot. Míg egyes kutatások nem találtak összefüggést, mások 4-7 százalék növekedést mutattak ki az orvosi, és akár 30 százalék növekedést a szabadidős legalizáció esetén. A kutatók ezt részben azzal magyarázzák, hogy a felnőttek az engedélyezést követően bátrabban vallanak a saját fogyasztásukról. Ezzel egyidejűleg az alkohol értékesítése 5 százalékkal csökkent és több eredmény utal arra, hogy a kannabisz helyettesítheti az alkohol fogyasztását. A leginkább látványos mutató Washington államé, amely az elsők között legalizálta a kannabiszt. Itt 20 százalékos csökkenést regisztráltak a mértéktelen ivásban, ami az egyik legjelentősebb egyéni és társadalmi kockázattal járó szerhasználati forma. Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek az adatnak a jelentőségét Magyarországon, ahol a legfrissebb felmérés szerint a társadalom 21,2 százaléka alkoholbeteg. Ezzel világelsők vagyunk az egy főre jutó alkoholbetegek számában.

Visszatérve Amerikába, nem feledkezhetünk meg az opioidok használatáról sem. Az USA-ban az opiodok túladagolása csak 2021-ben több mint 80 000 halálesetért volt felelős. A tanulmány rámutatott, hogy az orvosi célú legalizációk akár 25 százalékkal csökkentették az opioidok használatához köthető halálozást, és növelték a heroinhasználók kezelésbe kerülését. Ami a szabadidős célú legalizálást illeti, egyes kutatások 14-21 százalékos visszaesést mértek az opioidok okozta halálesetekben.Az orvosi marihuána legalizálása a kokain és a heroin birtoklása miatti letartóztatások 0-15 százalékos csökkenésével is járt, ami összhangban van azzal a hipotézissel, hogy a marihuána veszélyesebb kábítószereket is helyettesíthet.

A kevesebb alkohol fogyasztása rendszerint együtt jár a közúti balesetek csökkenésével, amit szintén sikerült kimutatni. A tanulmány alapján az orvosi marihuána engedélyezése 9-10 százalékkal csökkentette a halálos kimenetelű közúti balesetek arányát.Végezetül pedig nézzünk egy olyan területet, amiben szintén kiemelkedik Magyarország, az egy főre jutó öngyilkosságok számát. Három kutatásból kettő 10 százalék körüli csökkenést tapasztalt az öngyilkosságokban a 20-40 év közötti korosztályban az orvosi kannabisz engedélyezését követően, míg egy kutatás nem talált jelentős eltérést. Egy, a megkérdezettek beszámolóin alapuló felmérés pedig kimutatta, hogy az orvosi kannabisz engedélyezése 5 százalékkal javította a mentális egészséget.

A tanulmány összességében megerősíti azt az általunk is képviselt álláspontot, hogy a kannabisz orvosi engedélyezése nemcsak a betegeken segít, hanem számos más, kedvező közegészségügyi hatást eredményezhet.

Ha szeretnél többet megtudni az orvosi kannabiszról, kattints tájékoztató oldalunkra, ahol mind az orvosok, mind az érintett betegek számára hasznos információkat gyűjtöttünk össze. Célunk, hogy a döntéshozókat is meggyőzzük a magyar orvosi kannabisz program elindításáról.

Kardos Tamás

Olga 75 éves, a legidősebb azok közül az anyák közül, akik segítségünkkel több mint öt évvel ezelőtt beperelték az államot, mert az nem biztosít méltó lakhatást súlyos fogyatékossággal élő gyerekeiknek. Olgának és a többi öt édesanyának hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor 2021 decemberében igazat adott nekünk a bíróság és kimondta: jár a támogatott lakhatás a gyerekeiknek, azt haladéktalanul létre kell hoznia az államnak. Az ítélet nemcsak a hat érintett családnak, hanem több ezer hasonló helyzetben lévő sorstársuknak adott reményt. A szülők nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a tervezgetésbe, de a végrehajtásra azóta sem kerülhetett sor. Az állami szervek ugyanis rendkívüli jogorvoslattal éltek, és a Kúriához fordultak, hogy ne kelljen végrehajtaniuk a jogerős ítéletet. Ezalatt az idő alatt több család helyzete tarthatatlanná vált.

Olga 43 éve gondozza otthonában az autista, értelmi- és mozgássérült Veronikát, saját életét teljesen a gondozási feladatoknak szentelve. A törvények értelmében ennek nem kellene így lennie. Veronikának joga van az édesanyjához közel, de önállóan, családias légkörben élni, a számára szükséges segítséggel. Erre azonban nincs lehetősége, mert Budapesten nem létezik megfelelő, támogatott lakhatás.

Olga a per kezdetén 70 éves volt, és érezte, hogy egyre nehezebben tud gondoskodni felnőtt lányáról. Az azóta eltelt több mint öt év sokat rontott a család egyébként is kétségbeejtő helyzetén. A Covid-járvány miatt vidékre kellett költözniük, ahol azt a kevés segítséget sem tudják megkapni, mint korábban. Egy évvel ezelőtt még egy súlyos csapás érte a családot: Veronika kórházba került, ahonnan tragikus állapotban érkezett haza. A kórházban elszenvedett traumák annyira megviselték az addig mindig vidám, életteli Veronikát, hogy kizárólag feküdni tudott és szobatisztaságát is elvesztette. Olga az elmúlt időszakot azzal töltötte, hogy gyógyítsa a kórházban elszenvedett lelki sebeket, és újra járni tanítsa 43 éves lányát. Emberfeletti munkával elérte, hogy Veronika mostanra újra jár, de ez a törékeny, idős asszonyt lelkileg és testileg is még jobban megviselte. Több bordája is eltört, de nincs lehetősége kórházba menni, hiszen lányát nem hagyhatja magára.

A kilátástalannak tűnő helyzetben felfoghatatlan élmény volt Olga számára, amikor négy év pereskedés után kimondta a bíróság: jogsértő, ami vele és lányával történik, az állam köteles otthont biztosítani Veronikának, méghozzá Olga közelében, hogy ne kelljen egymástól elszakadniuk. Ekkor azt hitte, megérte az évtizedes küzdelem, hamarosan biztos kezekben tudhatja lányát és végre megpihenhet a 24 órás gondozó munka után. A kúriai jogorvoslat híre azonban letaglózta Olgát, aki úgy érzi, nem várhat tovább, muszáj rendeznie Veronika jövőjét. Így előállt az az abszurd helyzet, hogy habár jogerős ítélet van Olga kezében arról, hogy Veronikának méltó otthon jár, most mégis kérte a felvételét egy olyan távoli tömegintézménybe, amitől évtizedek óta minden erejével igyekszik távol tartani a lányát. Innentől versenyfutás kezdődik az idővel: az állam teljesíti előbb törvényben vállalt és jogerős ítéletben kimondott kötelezettségét, vagy Olgának fogy el az ideje és az ereje.

A perben érintett többi szülő is hasonlóan kiélezett élethelyzetben várja, megérkezik-e végre a segítség, vagy végképp magukra maradnak. Van, aki már nem élte meg a másodfokú eljárás végét sem, egy fiatal másfél évvel ezelőtt meghalt. Az ő édesanyja már sosem tudja meg, fia tovább élt-e volna, ha nincs teljesen magára hagyva a család.A többi, korábban fáradhatatlannak tűnő édesanyán is meglátszik az elmúlt több mint öt év. Többen vesztették el utolsó támaszaikat, olyan családtagokat, akikre legalább néha-néha rá tudták bízni gyermekeiket, és akikkel megoszthatták a folyamatos gondozással járó lelki terheket.

A végeláthatatlan pereskedést is egyre nehezebben viselik, ezért abban bíznak, hogy a Kúria mielőbb dönt az ügyben. Nemcsak nekik, hanem a többi, fogyatékossággal élő gyereket nevelő család számára is óriási jelentőségű a felülvizsgálat eredménye. A legfelsőbb bírói fórum megerősítheti, amit már két bíróság is kimondott: a fogyatékossággal élő embereknek is joguk van a méltó lakhatásra. Ha pedig másként dönt a Kúria, azzal megerősíti azt, amit most is megtapasztalnak a családok: nem számíthatnak érdemi segítségre az államtól.

Boros Ilona

• Az elmúlt években a Magyar Orvosi Kamara látványosan elkezdte ellátni korábban elhanyagolt feladatait, amire a kormány azzal válaszolt, hogy gyakorlatilag megsemmisítette a szervezetet.

• Az indoklással szemben ez nemhogy nem szolgálja a betegek érdekeit, hanem kifejezetten hátrányos lehet a betegjogok érvényesítésére – de nincs még minden veszve.

Leginkább alvilági leszámoláshoz hasonlít, ahogy a kormány két nap alatt megsemmisítette a Magyar Orvosi Kamarát azzal, hogy minden fontos jogkörét elvette és megszüntette az orvosok kötelező tagságát. A minden jogállami elvet megcsúfoló eljárás nemcsak a már amúgy is romokban heverő egészségügyet sújtja, hanem a betegjogok érvényesítését is megnehezíti. A kormány nyilvánvalóan példát akart statuálni, de az már orvosokon múlik, hogy a szakmai önigazgatás megsemmisítése után is folytatják-e érdekeik érvényesítését.

A szakmai kamarák, mint amilyen az orvosi mellett például az ügyvédi vagy a gyógyszerészi, a céhekig visszanyúló hagyományok folytatói. A szakmai önigazgatás szervei ezek: olyan önkormányzó szervezetek, amelyekben az adott szakmák képviselői saját maguk számára határozhatnak meg a jogszabályinál szigorúbb sztenderdeket, etikai szabályokat, kifelé pedig egységesen képviselhetik a szakmájuk elveit, érdekeit. Fontosságukról mi sem tanúskodik jobban, mint hogy az állam rájuk bízza, hogy ki folytathatja az országban az adott mesterséget: aki nem tagja a kamarának, nem lehet orvos, ügyvéd, gyógyszerész. Az etikai szabályok betartását a kamara saját maga kéri számon a tagjain, nagyban szolgálva ezzel a betegek érdekeit is.Legalábbis mostanáig így volt.

2019 végén olyan orvosokat választottak a MOK vezetőinek, akik elkötelezték magukat a hálapénzmentes orvoslás és a modern, európai egészségügy mellett. A kamara megnövekedett súlyát jelzi, hogy 2020 októberében, a covid-járvány alatt a miniszterelnök személyesen tárgyalt a MOK vezetőivel az orvosi béremelésről.

Ebben az időszakban a MOK látványosan elkezdte ellátni korábban elhanyagolt érdekképviseleti funkcióit: az egészségügy modernizálása érdekében strukturális reformokat követelt, az orvosi mellett a szakdolgozói bérek emelése mellett kardoskodott, a követelések teljesítése érdekében pedig azzal szeretett volna nyomást gyakorolni, hogy a háziorvosok ne írják alá új ügyeleti szerződéseiket.

A MOK ezzel semmi olyat nem tett, ami ne következne egy szakmai kamara rendeltetéséből: képviselte a szakmája és a tagjai érdekeit, igyekezett nyomást gyakorolni, hogy a kormány szakmai szempontok alapján hozzon döntést, ráadásul mindvégig az ellátás színvonalának javítását, vagyis a betegek érdekeit szem előtt tartva cselekedett. Azt, hogy ebben nem voltak teljesen sikertelenek, mi sem jelzi jobban, mint a kormány hisztérikusnak nevezhető reakciója: kivételes eljárásban, kevesebb mint 24 óra alatt vették el a MOK szinte valamennyi érdemi jogkörét. A kormány a törvény indoklásában maga vallja be, hogy a módosítás oka kizárólag a MOK kormánynak nem tetsző magatartása. Nincs rendszerszerű magyarázat: a kötelező tagságot csakis azért szüntetik meg, az etikai jogköröket csakis azért veszik el a MOK-tól, mert szembe mertek szegülni a kormánnyal. Hogy mennyire nem a kamarákkal általában van baja a kormánynak, azt jól mutatja, hogy az ügyvédi vagy a gyógyszerészi kamara átalakítása fel sem merült.

Az a kormány tehát, ami lépten-nyomon a többségi felhatalmazásra hivatkozik, egyetlen ökölcsapással zúzza szét azt a szervezetet, ami az orvosok többségi felhatalmazása birtokában végzi jogszabályban meghatározott érdekképviseleti tevékenységét. Bár úgy tűnhet, hogy a kormány a kamara vezetőségének csapott oda, döntése valójában az egész orvostársadalmat sújtja.

A kormány érvelésével ellentétben a MOK megsemmisítése nem szolgálja a betegek érdekeit sem. Etikai panaszaikat mostantól nem a független Kamara, hanem a Belügyminisztérium eddig semmi hasonló funkciót el nem látó fiókszerve bírálja el; magát az etikai kódexet is a MOK-ot éppen szétzúzó belügyminiszter fogja kiadni. Pedig eddig az etikai eljárásoknak több okból is kiemelt jelentőségük volt. Egyrészt az etikai kódex a jogszabálynál szigorúbb követelményeket támaszt az orvosokkal szemben, másrészt az eljárás független volt az államtól, így nagyobb esély volt arra, hogy helyt adnak a betegek kérelmeinek. Nem utolsó sorban pedig az etikai kódexet az orvosok maguk fogadják el, elsősorban szakmai szempontok alapján. Ezért lesz óriási veszteség a betegeknek is, ha az etikai kódexet a miniszter adja majd ki – hiszen így az eljárás függetlensége is elvész, vagyis éppen az az elv szenved csorbát, hogy az állam ne saját magát vizsgálja. Szó sem lesz szakmai önkormányzásról és önigazgatásról, mert az eljárás szabályait és szereplőit is a miniszter határozza majd meg.Csakhogy hiába cserélhető le a kamara, másik orvostársadalom nincs. Még beérhet a MOK elmúlt pár éves tevékenységének kései gyümölcse azzal, ha az orvosok egységet mutatva kamarai tagok maradnak és folytatják a nyomásgyakorlást. Az állampolgároknak, nekünk, „leendő betegeknek” pedig kiemelt felelősségünk van abban, hogy ne engedjünk magunkat az orvosok ellen hangolni, hanem támogassuk önszerveződésüket és törekvéseiket. Mert végső soron nekik kell eldönteniük, milyen egészségügyben szeretnének dolgozni.

Asbóth Márton

• Kedden volt Budapesten az Európai Parlament Pegasus-bizottságának meghallgatása, melyen mi is részt vettünk. Látogatásuk során azt vizsgálták, hogyan használta a kormány a kémszoftvert.
  

• Varga Judit igazságügy-miniszter nem találkozott a bizottsággal, arra hivatkozva, hogy a nemzetbiztonság nem uniós ügy. Szerintünk igazságügyi miniszterként kötelessége együttműködni az Unió szervezeteivel, ráadásul a botrányban a jogállamiság és alapvető uniós jogok sérelme is felmerült.

• A Pegasus-ügy rávilágított a legsúlyosabb rendszerhibákra és igazolta, hogy a titkosszolgálati visszaélésekkel szemben csak a jogállamiság látszatát keltő, de valójában működésképtelen intézmények állnak rendelkezésre, amelyek alkalmatlanok az állampolgárok jogainak védelmére.

• Összegyűjtöttük, hogy milyen alapvető pontokon kéne megváltoztatni a magyar szabályozásokat az állam visszaéléseivel szemben.
  

Egy demokratikus jogállamban elengedhetetlen, hogy az állami szervek működése átlátható legyen a polgárok számára, az állam viszont csak a szükséges adatokat tartsa számon a polgárokról. Magyarországon a személyes adatok védelmére hivatott hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) mindössze a demokrácia díszlete: ritkán védi meg a polgárok jogait az állami érdekkel szemben. Az állam kampányolásra használja a más célból begyűjtött adatokat, gyakorlatilag bármilyen megfigyelés lehet jogszerű, és az érintettek még utólag sem kapnak semmilyen információt arról, hogy milyen adataikhoz fért hozzá a hatalom. A Pegasus-ügy rámutatott, hogy a független kontroll hiánya miatt a megfigyelések könnyen politikai eszközzé válhatnak.

A hét elején Budapesten járt az Európai Parlament Pegasus-bizottsága, hogy megvizsgálják, hogyan használta a kormány a Pegasus kémszoftvert. Varga Judit igazságügyi miniszter visszautasította a velük való találkozást arra hivatkozva, hogy a bizottság túlterjeszkedik az uniós hatáskörökön, amikor nemzetbiztonsági kérdéseket vizsgál. Bár a nemzetbiztonság valóban tagállami hatáskör, azonban ha egy tagállamban a titkosszolgálatokat visszaélésszerűen pártpolitikai célokra használják fel, az nem nemzetbiztonsági, hanem jogállamisági kérdés. A nemzetbiztonságra hivatkozni nem aduász, a nemzetbiztonsági szolgálatokat nem lehet bárhogy felhasználni az állampolgárok ellen. A 2021 nyarán kipattant Pegasus-botrány élesen rávilágított arra, amit jogvédők régóta állítanak és az Emberi Jogok Európai Bírósága is kimondott már: a megfigyelésekre vonatkozó szabályozás és gyakorlat alapvető jogokat sért Magyarországon. A bizottság jelentéstevője most hozzátette: az ilyen applikációk jelenleg a legnagyobb fenyegetést jelentik a demokráciára, mert sokféleképp alkalmasak arra, hogy az ezekkel visszaélő kormányok jogtalan módszerekkel maradjanak hatalmon.

Egy demokratikus jogállamban az állam csak a működéséhez és mások jogainak védelméhez feltétlenül szükséges adatokat gyűjti a polgárairól. A személyes adatok védelméhez való alapjogot tiszteletben kell tartania és arra hatékony intézményrendszert kell működtetnie. Ezzel szemben a nem demokratikus rendszerekre jellemző berendezkedésben az állam indokolatlanul széles körben tart nyilván adatokat a lakosságról, és ezekkel gyakran visszaél hatalmának védelme érdekében. Ezzel a jelenséggel nap mint nap találkozhatunk, hiszen a hétköznapokban is egyre több személyes adatunkat gyűjti az állam: elég a térfigyelő kamerák ezreinek képeit központi rendszerbe terelő Szitakötő-projektre gondolnunk, vagy például arra, hogy bűnüldözési célokra való kétes hivatkozással a szálláshelyeknek le kell adniuk a náluk megszállók személyes adatait. A megfigyelési botrányok mellett az ilyen esetek is az állandó megfigyelés érzését keltik. A személyes adatok védelmére hivatott hatóság ritkán védi meg a polgárok jogait az állami érdekkel szemben. Erre sokatmondó példa, hogy nem talált kifogásolni valót abban, hogy a kormány választási kampánycélokra használta fel azokat az e-mail címeket, melyeket a polgárok a koronavírus elleni vakcinához való hozzáférés érdekében adtak meg.

Mit lehet tenni az állam visszaéléseivel szemben?

Bár az Emberi Jogok Európai Bírósága már 2016-ban kimondta, hogy a magyar jog nem biztosít kellő garanciákat a visszaélésekkel szemben, az állam azóta sem tett semmit a helyzet orvoslására. A visszaélésszerű megfigyelések több ponton csorbítják a jogállamot, aláásva annak alapvető intézményeit. Az állampolgárok például félhetnek részt venni a közéletben, vagyis a kormány és az állam hatalmának ellenőrzésében is. A sajtószabadságot sérti, ha lehetőség van a kontroll nélküli megfigyelésekre: a Pegasus használata azért is különösen érzékeny újságírók esetében, mert rombolja a források bizalmát akkor, amikor egyébként is egyre nehezebb megszólaltatni állami szervek dolgozóit. Hasonlóképpen sérül az igazságszolgáltatás integritása és a tisztességes eljáráshoz, illetve akár a védelemhez való jog, ha semmi garancia nincsen arra, hogy ne gyűjthessék akár mondvacsinált indokokkal is az ügyvédek és ügyfeleik kommunikációját. Végül pedig nem mellékes szempont, hogy minden visszaélésszerű megfigyelés a tényleges nemzetbiztonsági feladatoktól von el kapacitást.

Szerintünk a magyar szabályozást három alapvető ponton kellene módosítani azért, hogy ez megváltozzon:

• Pontosabban meg kellene határozni, hogy milyen kérdésekre kell kitérni a megfigyelésre vonatkozó kérelemben, ugyanis a hatályos szabályok szerint a megfigyelés engedélyezője még azt sem tudja, hogy milyen technológiát használnak majd a megfigyeléshez – így aligha tudja eldönteni, hogy csak a szükséges és arányos mértékig avatkoznak-e be a megfigyelt magánszférájába.. Az engedélyezések nem válhatnak formális rutinná, hanem érdemi mérlegelésen kell alapulniuk.

• Független bíró jóváhagyásához kéne kötni a megfigyelések engedélyezését. Jelenleg az igazságügy-miniszter hagyja jóvá a megfigyeléseket, neki pedig egy olyan parlamenti bizottságnak kell titkos eljárásban beszámolnia, melyben többsége van a minisztert adó kormánypárt képviselőinek. Az ilyen eljárás nem jelent védelmet a politikai célú felhasználás ellen.

• A megfigyelésben érintett polgároknak biztosítani kéne, hogy információt szerezhessenek a megfigyelésről, és jogsértés esetén jóvátételt kaphassanak. Erre megoldás lenne, ha a megfigyelés lezárása után – miután ez már nem sért nemzetbiztonsági érdeket – értesítenék az érintettet, vagy ha azok is bírósághoz fordulhatnának, akik nem tudják bizonyítani, hogy megfigyelték őket, a bíróságnak pedig így is joga lenne a lehetséges megfigyelést vizsgálni.
  

A Pegasus-ügy igazolta, hogy nem elméleti jellegű problémákról van szó: úgy törhették fel magyar állampolgárok telefonjait, hogy ennek a jelek szerint semmilyen nemzetbiztonsági oka nem volt. Nem beszélhetünk emberi méltóságról ott, ahol teljesen átláthatóvá válunk az állam számára. Ezért úgy döntöttünk, minden lehetséges fórumon fellépünk a Pegasus-ügy érintettjeit képviselve, hogy elejét vegyük a politikailag motivált megfigyeléseknek. A TASZ tíz, megfigyelési ügyekben képviselt ügyfelének tapasztalata számos eljárás alapján az, hogy itthon az érintettnek esélye sincs választ kapni arra, hogy megfigyelték-e. Ezen az oldalon bemutatjuk az összes jogi tevékenységet, amelyet a TASZ a Pegasus-ügyben végez.

Ha neked is fontos, hogy továbbra is dolgozhassunk az adatok védelméért és egy jobb rendszerért, legyél a rendszeres támogatónk!

• Fontos ítéletet hozott a Kúria: a sztrájk mint politikai véleménynyilvánítás nem lehet ok a munkavállaló elbocsátására, még próbaidő alatt sem, amikor a felmondást amúgy nem kell indokolni.
• A döntés megerősítést jelent a tiltakozó pedagógusoknak is. A sztrájkban való aktív részvétel és a sztrájkkövetelések melletti kiállás olyan véleménynek minősül, amely védett a diszkriminációval szemben.
• Faur Anna esete precedensértékű: a Kúria döntésétől más bíróságok csak kivételesen indokolt esetben térhetnek el, így ez a döntés minden munkavállalónak hivatkozási alapként szolgálhat.

Faur Annát, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatóját 2020 novemberében próbaideje alatt rúgták ki. Meggyőződése szerint azért, mert támogatta az SZFE dolgozóinak sztrájkköveteléseit és aktívan részt vett a dolgozói sztrájkban. Próbaidő alatt a felmondást nem kell indokolni, ám a felmondás ilyenkor sem lehet megtorló jellegű, ezért pert indítottunk az ügyben. A bíróság az elsőfokú, majd a másodfokú ítéletben is nekünk adott igazat: kimondták, hogy az SZFE jogellenesen megkülönböztette Annát, amikor a politikai véleményének megtorlásaként megszüntette meg munkaviszonyát. Ez az ítélet túlmutat az SZFE ügyén, és megmutatja, hogy nem lehet a munkavállalót a kirúgás fenyegetésével elhallgattatni, mert mindenkinek joga van ahhoz, hogy fellépjen érdekei védelmében a munkahelyén. A munkáltató a jogerős ítéletbe sem törődött bele, és felülvizsgálatot kezdeményezett a Kúriánál.

Az ügy precedensértékű, ugyanis a Kúria úgy ítélte meg, hogy egy munkavállalónak a sztrájkolás, a sztrájkkövetelések és a tiltakozás támogatása személyisége lényeges eleme. Azt is megállapították, hogy ha a dolgozók sztrájkkövetelései önmagukban is politikai véleményt fejeznek ki, ahogy ez az SZFE és a tiltakozó pedagógusok esetében is igaz, akkor ezek messze túlmutatnak a csupán a munkaviszonyt érintő követeléseken. A Kúria döntése megerősítést jelent az aktuálisan sztrájkoló pedagógusoknak is, ugyanis egyértelművé teszi: a sztrájkban való aktív részvétel, illetve annak kimutatása, hogy ha valaki elkötelezett a sztrájkkövetelések iránt olyan véleménynek minősül, amely védett a diszkriminációval szemben. A jogszabály szerint sztrájkolás miatt egyébként sem lehet senkit kirúgni, de az ítélettel a Kúria megerősítette:, hogy még próbaidő alatt sem lehet valakit azért eltávolítani, mert a munkáltatónak nem tetszik a véleménye, ami akár csupán a sztrájkhoz való csatlakozás is lehet. A Kúria döntésétől más bíróságok csak kivételesen indokolt esetben térhetnek el, így ez a döntés minden munkavállalónak hivatkozási alapként szolgálhat.

A TASZ továbbra is kiáll azon pedagógusok mellett, akik a politikai véleményük miatt hátrányos helyzetbe kerülnek – ha érintett vagy, írj nekünk a jogsegely@tasz.hu címen! A közoktatásban résztvevők tiltakozásáról szóló tájékoztatónk pedig ezen az oldalon érhető el.

Takács Ádám, Zeller Judit

• A Legfelsőbb Bíróság is kimondta korábban: olyan csoport tagjait, akik nyíltan szembehelyezkednek a törvényekkel és különböző kisebbségek ellen jöttek létre, nem védi fokozottan a büntetőjog az előítéletek ellen, vagyis nem lehetnek gyűlölet-bűncselekmények áldozatai.
  
• A gyűlölet-bűncselekmények kategóriája szerintünk azért létezik, hogy a társadalom sérülékeny, kiszolgáltatott csoportjait védje attól, hogy alsóbbrendűnek tekintsék és megtámadják őket mások, például szélsőséges csoportok.
• Szerintünk a rendőrség álláspontja a szombati eseményekről a törvény kifordítása, céljával ellentétes értelmezése.
  
• Azon túl, hogy ez a minősítés álláspontunk szerint jogilag helytelen, nagyon rossz üzenetet is közvetít a társadalom felé.

A hétvégén a Budai Várban zajlott a szélsőjobboldal egyik fontos eseménye, a kitörésnapi megemlékezés, amire nagy számban érkeztek antifasiszta ellentüntetők is. (A Várban történt eseményekkel külön cikkben foglalkoztunk.) Az eseményre a szélsőjobboldal régóta készült, és antifasiszta csoportokból is tudni lehetett, hogy ellentüntetést terveznek. Bár a rendőrség nagy erőkkel volt jelen a Várban, a város más pontjain súlyos bűncselekmények kísérték a szombati rendezvényt, többen megsérültek. Az antifasiszta ellentüntetők és a szélsőségesek közötti konfliktusoknak végül kívülállók is súlyos áldozatául estek. A Várban történt eseményekkel ebben a cikkben foglalkoztunk.

Mi történt pontosan?

Szombaton nyolc-tíz szélsőséges, feltehetően a Betyársereghez tartozó férfi rátámadt egy ebédelni tartó társaságra a Retek utcában, akiket antifasisztának néztek. A hírek szerint egyikőjüknek eltörték az arccsontját és az orrát, egy másik áldozat pedig agyrázkódást és koponyazúzódást szenvedett. A rendelkezésre álló információk alapján nagyon úgy tűnik, hogy azért bántalmazták súlyosan a járókelőket, mert antifasiszta ellentüntetőnek hitték őket. Ebben az ügyben a rendőrség garázdaság és súlyos testi sértés miatt nyomoz. Ugyanezen a hétvégén több antifasiszta súlyosan bántalmazott olyan férfiakat, akik ruházatuk alapján számukra jobboldali radikálisnak tűnhettek. Közülük többen súlyos sérüléseket szenvedtek, volt olyan akire viperával támadtak és olyan is, akit műanyag kalapáccsal ütöttek. Ezekben az ügyekben viszont a rendőrség egy súlyosabb bűncselekmény, az ún. közösség tagja elleni erőszak miatt indított eljárást. Szerintünk egyik esetben sem közösség tagja elleni erőszak történt.Mi az a gyűlölet-bűncselekmény?

Ha valaki azért ver meg egy idegent, mert azt hiszi róla, hogy egy általa lenézett vagy ellenségesnek tartott csoporthoz tartozik, azt közösség tagja elleni erőszaknak nevezik. Egy ez kiemelt, szimbolikus védelmet jelent az általános szabályokhoz képest. Fontos, hogy akkor beszélhetünk erről a bűncselekményről, ha egy olyan tulajdonsága miatt támadják meg az áldozatot, ami a személyiségének lényeges része, tehát például a bőrszíne vagy az anyanyelve miatt. A Büntető Törvénykönyv szövege és a vonatkozó gyakorlat alapján azonban a politikai meggyőződés vagy egy szubkultúrához tartozás is ide tartozhat. Előbbire jó példa lehet az antifasiszta csoportosulás. A közösség tagja elleni erőszak gyűlölet-bűncselekmény, ami nem csak az áldozatnak okozhat súlyos sérelmet, hanem annak a csoportnak, amihez ő tartozik, végső soron pedig az egész társadalomnak. A büntetőjog ezért ezt nagyon súlyos bűncselekménynek értékeli és szigorúan bünteti. A TASZ a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport tagjaként több mint egy évtizede küzd azért, hogy a rendőrség az ilyen speciális eseteket felismerje és helyesen minősítse.

Mivel a politikai vélemény miatti bántalmazás is lehet gyűlölet-bűncselekmény a bírói gyakorlat (és más jogvédő szervezetek véleménye) alapján, az antifasiszták is lehetnek egy olyan csoport, akiket a törvény meg akar óvni ezzel szemben. A TASZ-nak viszont az az álláspontja, hogy csak azokat a csoportokat kell védje ez a tényállás, akik adott társadalomban rendszerszintű hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve, sérülékenyek. Szerintünk ugyanis ennek elsősorban kisebbségvédő funkciója van. Azt, hogy adott csoport sérülékeny-e, az ország történelmi múltja és a jelenben létező elterjedt stigmák vagy nagyfokú előítéletesség alapján kell mérlegelni. A törvény szövege nem ezt az álláspontot tükrözi, ezért a megtámadott járókelők hivatkozhatnak arra, hogy vélt politikai véleményük miatt verték meg őket, és gyűlölet-bűncselekmény történt. Akkor is így van ez, ha valójában nem tartoznak ahhoz a csoporthoz, amit a támadók feltételeztek róluk. A bűncselekmény megítélését ugyanis a támadók motivációja befolyásolja: azért támadtak, mert az antifasiszta csoporttal szemben ellenségesek, őket akarták megfélemlíteni, vagy csoporthovatartozásuktól függetlenül, valamilyen más okból fajult a helyzet idáig. Ha előbbi motiválta az elkövetőt, akkor lehet szó gyűlölet-bűncselekményről, illetve akkor is, ha a kettő egyvelege történt, de elsősorban mégis a csoporttal szembeni előítélet, ellenséges érzés vezetett a bűncselekményhez.

Miért problémás a rendőrség reakciója?

A rendőrség hétfőn sajtótájékoztatót tartott a hétvégi eseményekről, de ezt kizárólag a szélsőjobboldalinak tűnő áldozatoknak szentelte, akiknek az ügyében gyűlölet-bűncselekmény elkövetése miatt nyomoznak. A Retek utcai esetről nem ejtettek szót. Úgy tűnik tehát, hogy a rendőrség szerint a fekete bomberdzsekis, radikális férfiak egy olyan csoportot alkotnak, akit megillet a fokozott büntetőjogi védelem az előítéletekkel szemben. Szerintünk a gyűlölet-bűncselekmények kategóriája azonban a sérülékeny csoportokat védi például éppen a szélsőséges, egyenlő emberi méltóságot tagadó csoportoktól. Ettől függetlenül természetesen a radikális csoportokat is védi a büntetőjog, de nem a gyűlölet-bűncselekmények kategóriájával. Ezt az álláspontot a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette korábban, amikor kimondta, hogy egy olyan csoport tagjait, akik nyíltan szembe helyezkednek a törvényekkel és különböző kisebbségek ellen jöttek létre, nem védi fokozottan a büntetőjog az előítéletek ellen, vagyis nem lehetnek gyűlölet-bűncselekmények áldozatai. A bíróságok töretlen gyakorlata is ennek felel meg. Ugyanakkor vannak olyan ítéletek, amelyek a magyarságukra tekintettel nyilvánítottak gyűlölet-bűncselekmény áldozatának olyan embereket, akik egyébként szélsőséges nézeteket vallanak.

Tapasztalataink szerint a rendőrség gyakran garázdaságnak tekint előítéletes, gyűlölet motiválta cselekményeket valóban sérülékeny csoportok esetében, azaz, kisebb súlyt ad ezeknek az eseteknek, mint kellene. Ez alapján különösen visszásnak tartjuk, hogy a rendőrség épp akkor tart nagyszabású sajtótájékoztatót és nyomoz egy súlyosabb bűncselekmény, a közösség tagja elleni erőszak elkövetése miatt, amikor szélsőséges gyűlöletcsoportok tagjait támadja meg valaki. Sérülékeny csoporthoz tartozó sértettek esetén sajnos gyakran közel sem ennyire aktív és elkötelezett az ügy mellett.Hangsúlyozzuk: nem kérdés, hogy valamennyi fenti esetben bűncselekmény történt, és az erőszak mindig üldözendő, tehát a rendőrség helyesen teszi, ha mindkét esetben nyomozást folytat. A probléma az, hogy a rendőrség a szélsőségesek által súlyosan bántalmazott járókelők helyett éppen a szélsőséges csoporthoz tartozókat védi nagyobb vehemenciával, álláspontunk szerint a törvény céljával ellentétesen. Azon túl, hogy ez a minősítés szerintünk jogilag helytelen, nagyon rossz üzenetet is közvetít a társadalom felé. A gyűlölet-bűncselekmények lényege épp az, hogy az elkövető üzenni akar az általa lenézett csoportnak, ahogy feltehetően a Betyársereg tagjai üzenni akartak szombaton a Retek utcában az antifasiszta ellentüntetőknek. A rendőrségnek pedig arra kellene törekednie, hogy ezt az üzenetet az elkövető ne tudja sikerrel eljuttatni a célpontjához. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az antifasiszta támadókat ne kellene felelősségre vonni. A rendőrségnek viszont jóval körültekintőbben és érzékenyebben kellene állnia a kérdéshez, és helyesen kellene minősítenie a cselekményeket. A Retek utcai járókelők ügyéről is ugyanolyan fontos lett volna sajtótájékoztatót tartani, vagy legalább megemlíteni azt.

Reméljük, hogy a rendőrség korrigálja a tévedését, és nagyobb hangsúlyt szán a jövőben a sérülékeny csoportok valódi támogatásának, mint a szélsőséges csoportok védelmének.

• A kitörés napjára tervezett szélsőséges gyülekezést a rendőrség már évek óta tiltja, de idén ismét bebizonyosodott, hogy ez messze nem a legjobb döntés.
• Idén a Normafánál titokban megrendezett gyűlést a rendőrség feloszlathatta volna, a szervezővel szemben pedig büntetőeljárást kellene indítani.
  
• A tiltás sem jogilag, sem morálisan nem helyes, nem tudja megakadályozni a tüntetést, ráadásul kiszámíthatatlan helyzetet teremt, mert így a rendőrség nem tud megfelelően felkészülni az esetleges akciókra.
  
• Ha a gyűléseket engedélyeznék, a rendőrség szabályozott keretek között és megfelelő felkészültséggel tudna reagálni rá, könnyebben elkerülhetőek lennének a szombatihoz hasonló atrocitások.

Jogvédő szervezetként fontosnak tartjuk, hogy megfigyelőként részt vegyünk a tüntetéseken, ellentüntetéseken, hogy személyesen is lássuk, milyen jogsértések, atrocitások történnek, azokat a rendőrség hogyan kezeli, és hogy akár azonnali jogi segítséget is tudjunk nyújtani a jelenlévőknek. Cikkünkben munkatársunk tapasztalatai alapján a szombati események gyülekezési jogi szempontból releváns aspektusait vizsgáljuk. A támadásokkal külön fogunk foglalkozni.

Hogyan gyűlhettek össze a szélsőségesek a Normafánál, ha azt a rendőrség megtiltotta?

A Várba idén is jó előre bejelentették a kitörésnapi megemlékezést, amit a magyar és külföldi szélsőjobboldali (fasiszta, neonáci) szcéna szereplői évek, évtizedek óta rendszeres találkozásra és közös dzsemborira használnak fel. A bejelentett gyűlést ugyan a rendőrség megtiltotta, de a szélsőségesek mégis összesereglettek a Normafánál. Állításuk szerint a Pilisi Parkerdő Zrt.-től kértek és kaptak erre engedélyt. Egy ilyen engedély viszont csak akkor tenné legálissá a gyűlést, ha a terület és az erdő magántulajdonban lenne. Csakhogy ez nem így van: a Pilisi Parkerdő nem magánerdő, hanem állami tulajdon, az állam által alapított Zrt. csak kezeli azt, a Normafa pedig egyébként is közhasználatra szolgáló, bárki által korlátozás nélkül igénybe vehető terület. A közterületen tartott gyűlést viszont be kell jelenteni a rendőrségnek.

Fontosabb azonban az, hogy megtiltott gyűlés szervezése bűncselekménynek minősül1 és a tiltás ellenére megtartott gyűlést a rendőrségnek fel is kell oszlatnia2. Azt persze bizonyítani kell, hogy a Normafánál az eredetileg a Várba bejelentett és megtiltott gyűlést tartották-e meg vagy egy másik, be nem jelentett akcióról van szó. Mindenesetre árulkodó, hogy a fasiszta hírportálok előre egyértelművé tették, hogy a tiltás ellenére meg fogják tartani a gyűlésüket, annak helyszínét pedig titokban tartották és csak két órával a gyülekező előtt hozták nyilvánosságra. A rendőrség tehát minden további nélkül jelen lehetett volna a Normafánál is, és fel is oszlathatta volna a szélsőségeseket, a szervezővel szemben pedig büntetőeljárást kezdeményezhetett volna. Ez utóbbit még most is megtehetné, sőt meg is kellene tennie, feljelentés nélkül is.Mi történt a Várban, és hogyan történhetett meg?

A Normafa mellett a Várban is készülődött egy megmozdulás, itt a rendőrség orra előtt gyűltek a neonácik. A hatóságok látványosan és nagy erőkkel voltak jelen: több utcát és teret lezártak, rengeteg csapatszállító furgon és bevetési egység állt készen arra, hogy ha olyasmi történik, amit nem jelentettek be, akkor arra azonnal reagáljon.

A szélsőségesek évek óta emléktúra szervezésével játsszák ki a bejelentési kötelezettségüket, mivel az emléktúra jellege szerint nem gyűlés, így nem kell bejelenteni a rendőrségnek. A túrázók az Esztergomi rondellán gyülekezhettek és bár fokozott ellenőrzés volt elrendelve, a rendőrség mindenkit átengedett, aki azt mondta, hogy túrázni jött.

Szigorúan ellenőrizték viszont a jogszerűen és békésen lezajlott ellentüntetés résztvevőit. Amikor délután négy órakor véget ért az ellentüntetés, a résztvevőket a rendőrség a Mátyás-templomtól csak egyenkénti igazoltatás, arc- és csomagellenőrzés után engedte el egy tömegben, a Halászbástyáról lefelé vezető lépcsőn. Mielőtt az ellentüntetők elhagyhatták volna a templom mögötti teret, megjelent ott pár gyanús alak, többen fekete öltözékben és maszkban a Légió Hungária logójával a ruhájukon, akiket korábban az Országház utca másik végének lezárását biztosító rendőrök igazítottak útba. Miután megnézték maguknak az ellentüntetőket, az Országház utcában csatlakoztak 20-30, hasonló öltözéket viselő társukhoz, és együtt mentek vissza a Halászbástyához. A helyszínen hemzsegő rendőrök nem mutattak különösebb érdeklődést a csoport iránt. A szélsőségesek végigsétáltak a Szentháromság téren ahhoz lépcsőhöz, amin épp akkor távoztak az ellentüntetők. Ott viszont már rohantak, és a felső lépsősorról üvöltve, tárgyakat dobálva, öklüket rázva szidni kezdték a lépcsőn alattuk álló antifasisztákat. Szerencsére közvetlenül nem támadhatták meg őket a nácik, mert a két csoport között egy csapat rendőr helyezkedett el. A rendőrök ekkor közbeléptek, a szélsőségesek pedig visszaszaladtak a Mátyás-templomhoz. Ott a rohamrendőrök csak akkor álltak fel láncba, és mentek utánuk, amikor a csoport már a Tárnok utca irányába távozott. A szélsőségeseket végül a Tárnok utcában igazoltatták és vizsgálták át.

Komolyabb atrocitás végül nem történt, és ebben kétségtelenül van szerepe a rendőrség jelenlétének. Bár a támadók közül sokakat igazoltattak – a police.hu-n csak egy szűkszavú hír jelent meg, amiből nem derül ki, hogy melyik tábor tagjaival szemben került sor intézkedésekre, előállításokra. Az pedig rejtély, hogy az ellentüntetők közvetlen közelébe hogyan juthatott a társaság.

A tiltás nem megoldás!

A fasiszta megemlékezés megtartását a rendőrség tavaly is, idén is megtiltotta és a tiltást a Kúria is helybenhagyta. Az idei események azonban ismét azt bizonyították, hogy a tiltás messze nem a legjobb döntés. Amellett, hogy sem jogilag, sem morálisan nem helyes, gyakorlatilag is nehezebben kezelhető helyzetet eredményez, mint a gyűlés tudomásul vétele. A tudomásul vétellel ugyanis szabályozott keretek között lehet tüntetni, amire a rendőrség szintén szabályszerűen előre fel tud készülni: a gyűlést a bejelentés szerinti helyen és időben kell megtartani, és a rendőrség erre tud biztosítási tervet készíteni, ami magában foglalja annak megtervezését is, hogy ha fel kell oszlatni a gyűlést, akkor azt hogyan kell végrehajtani. Különösen alapos lehet a biztosítás megtervezése, ha ellentüntetés is készülődik, hiszen akkor azt is meg kell tervezni, hogy a két ellenséges csoportot hogyan tartsák távol egymástól, ideértve a helyszínről való távozást is. A bejelentési kötelezettség éppen ezt az előzetes felkészülést teszi lehetővé, a tiltás pedig ezt lehetetleníti el.

Amint látjuk, a tiltás egyrészt nem akadálya annak, hogy a szélsőségesek összegyűljenek, akár egy teljesítménytúrán, akár egy titokban tartott helyen az erdőben. A teljesítménytúrára való gyülekezés leple alatt pedig minden további nélkül be tudnak szivárogni a Várba, és eljutni oda, ahová akarnak. Ezen túl különösen kontraproduktív a tiltás a rendőri biztosítás szempontjából: a rendőrség nem tudja, hogy a szélsőségesek hol vannak, mennyien vannak, mire készülnek, és váratlanul érheti őket, ha történik valami.Annak érdekében, hogy világosan lássunk, és megerősítsük a rendőrség részrehajlásmentes működésébe vetett közbizalmat, fontos volna látni a szombati nap biztosítási tervét, ezért közérdekű adatigényléssel igyekszünk elérni annak nyilvánosságát.

1 Btk. 217/C. § Aki megtiltott gyűlést szervez, vagy azon való részvételre a gyülekezési jogról szóló törvény szerint felhív, ha más bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő

2 Gytv. 18. § (1) A rendőrség a gyűlést feloszlatja, ha a) azt megtiltó határozat ellenére tartják meg

Hegyi Szabolcs

• Óriási felháborodást váltott ki a debreceniek körében a városba tervezett kínai CATL akkumulátorgyára, de sokan úgy érzik, már nem lehet megakadályozni a projektet.

• Valójában a lakosságnak mindaddig van esélye megakadályozni a gyár létrejöttét, amíg meg nem épül, hiába született meg a kormányzati döntés.

2022 augusztusában jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, hogy Debrecen mellé épít akkumulátorgyárat a CATL, szeptember 5-én pedig alá is írta a kormány az erről szóló megállapodást. Mire Debrecen és a környező települések polgárai ráeszméltek, hogy a jelen és jövő generációjának életminőségére is nagy hatással lévő gyárat építenek fel a szomszédságukba, a döntés már megszületett, anélkül hogy a véleményüket megkérdezték volna. Szijjártó Péter szeptember elején azt mondta: “Az első, jogilag már kötő erejű dokumentum létrejött, amely gyakorlatilag végleg biztossá teszi azt, hogy a CATL Magyarország történetének valaha volt legnagyobb beruházását hozza el ide, Debrecenbe.” Szerintünk azonban van még lehetősége a polgároknak beleszólni abba, hogy megvalósul-e a beruházás, és ha igen, milyen formában. A helyi polgárok először hónapokkal a szerződéskötés után, idén januárban tudták számonkérni a döntéshozókat egy közmeghallgatáson. Mivel nem kaptak megnyugtató választ kérdéseikre, az ellenállás a gyárral szemben csak fokozódott. Tiltakozó civil kezdeményezések indultak debreceni és mikepércsi lakosok részvételével. Jelenleg is szerveződnek tüntetések, valamint több politikai pár is benyújtott helyi vagy országos népszavazási kezdeményezést.

Debreceni irodánk jogsegélyszolgálatához is számos kérdés érkezett az akkumulátorgyár kapcsán. A hozzánk fordulók leggyakrabban arra keresték a választ, hogy miért hagyták ki a lakosságot a döntési folyamatból, és meg lehet-e még akadályozni a gyár megépítését. Szerintünk a gyár megépítése elsősorban politikai kérdés, ezért elsősorban a politikai nyomásgyakorlás folytatásával, tüntetéssel, tiltakozásokkal lehet hatni a döntéshozókra.Egy működő demokráciában egy ekkora beruházás esetén két út áll a döntéshozók előtt:

1. meghallgatják a polgárokat és az ő véleményük alapján döntenek,
2. vagy nem törődnek a polgárok akaratával, ekkor viszont a polgárok visszaveszik a döntés jogát a képviselőktől és népszavazást kezdeményeznek.

Ideális esetben a polgárokat úgy kell bevonni a döntési folyamatokba, hogy már jó előre véleményt nyilváníthassanak az őket érintő ügyekről. A kormány pedig a debreceni beruházás "nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé" minősítésével elvette a helyi önkormányzatok döntési jogát, és ki akarta kerülni, hogy meghallgassa a polgárok véleményét. A helyiek bevonásának a debreceni vezetés sem tett eleget, mert anélkül írták alá a szerződést, hogy a lakosságot erről előzetesen tájékoztatták, véleményüket meghallgatták volna. Így a tiltakozás egyik legerősebb eszköze a népszavazás maradt.

Szerintünk, ha a lakosság érvényes helyi népszavazással utasítja el a beruházást, akkor jogszerűen a gyár nem épülhet meg. Az országos népszavazás pedig alkalmas arra, hogy megkösse a kormány kezét és hosszú távon is ellehetetlenítse a környezetet súlyosan terhelő beruházások megvalósítását, ha azt a helyiek nem támogatják. A gyakorlatban a kormány persze alkotmányellenes jogtechnikai ügyeskedéssel felülírhatja a népszavazáson született döntést. Ebben az esetben azonban súlyos politikai árat kell fizetnie ezért.

A tiltakozás és a népszavazás mellett is vannak eszközei a debreceni polgároknak. Azoknak, akik a tervezett gyár közvetlen közelében, azaz a hatásterületen élnek, érintettként joguk van részt venni a hatósági döntéshozatalban . Ugyanez igaz a helyi és országos környezetvédelmi szervezetekre is, akik ügyféli joggal rendelkeznek a környezetvédelmi eljárásokban, így ezekbe ők is beleszólhatnak.

Az egészséges környezethez való jog ugyanis alapjog, ezért a környezet védelmét biztosítani kell hasonló beruházások esetén is. Jelenleg is vizsgáljuk, hogy ezeket a jogokat hogyan lehet érvényesíteni a Debrecenbe tervezett akkumulátorgyár kapcsán. Arra továbbra is minden helyi és nem helyi polgárnak joga és lehetősége van, hogy felemelje a szavát a beruházás ellen. A véleménynyilvánítás jogát ráadásul az Alaptörvény védi, így sokkal fontosabb, mint bármilyen nemzetgazdasági érdek vagy előzetes megállapodás, amit a kormány aláírt.

Fordulj hozzánk, ha te is szeretnél fellépni a beruházás ellen, és ebben segítségre van szükséged, vagy tájékozódj a tiltakozás lehetőségeiről gyűjtőoldalunkon!

Jakkel Barbara

• A pedagógustiltakozás egyik leggyakoribb formája a sztrájk mellett a polgári engedetlenség, de a tiltakozások kezdete óta több pedagógust kirúgtak, mert engedetlenkedett.
  
• De jogosak-e az elbocsátások, és mit lehet tenni ilyenkor? Mi vár azokra, akik folytatják a munkabeszüntetést? És milyen változást hoz mindebben az elbocsátások határidejének a kitolása?

Mi a polgári engedetlenség?

A polgári engedetlenség egy tudatos, nyíltan vállalt, erkölcsi indíttatású és erőszakmentes szabályszegés. Célja, hogy felhívja a figyelmet az adott problémára és ezzel érjen el változást. Fontos, hogy a polgári engedetlenség akkor vethető be, ha nincs (más) lehetőség a probléma megoldására. A tanárok közül sokan ezt az eszközt választják a tiltakozásra, a pedagógusok sztrájklehetőségének kiüresítése miatt. A polgári engedetlenkedést választó, munkavégzést megtagadó tanároknak munkajogi következményekkel kell számolnia: például nem kapnak bért, vagy más szankciókat is kiszabhatnak rájuk. Az engedetlenkedő tanárok kirúgása viszont szerintünk nem jogszerű. A néhány órás engedetlenkedés ugyanis nem arányos azzal, hogy valaki végleg elveszítse az állását. A véleményszabadság jogát is tekintetbe kell venni, amely magasabb rendű, úgynevezett alapjog. A kirúgott tanárok perében a bíróságnak ezt is mérlegelnie kell.A polgári engedetlenség és a sztrájk közötti különbségekről, és arról, hogy melyiket miért választják a pedagógusok, itt írtunk részletesen, ezen az oldalon pedig összeszedtük minden fontos tudnivalót a tiltakozás különböző formáiról.

Mit tegyen, aki a polgári engedetlenséget választja?

A pedagógusoknak a polgári engedetlenséget érdemes pár nappal előre bejelenteniük az igazgatójuknál, így az intézmény fel tud készülni a pótlásukra. Emellett ezzel igazolni is tudják, hogy nem egyszerű mulasztásról van szó, hanem tiltakozásról van szó.

Mi történik az iskolában, ha polgári engedetlenséget választják a tanárok?

A polgári engedetlenség miatt az iskolaigazgató nem rendelhet el rendkívüli szünetet. Így csak akkor rendelkezhet, ha az iskola működtetése rendkívüli, elháríthatatlan okok miatt nem lehetséges. A sztrájk és a polgári engedetlenség nem tartozik ebbe a kategóriába, ilyenkor meg kell oldani a tanárok pótlását.

Mit lehet tenni, ha valakit kirúgnak az engedetlenkedés miatt?

Ha valakit a polgári engedetlenség miatt kirúgnak, annak jogszerűségét megtámadhatja. Ilyenkor a bíróságnak az ügyben azt is figyelembe kell vennie, hogy akár több évtizedes életpálya áll szemben pár elmaradt órával. Emellett nem egyszerű mulasztásról van szó, hanem arról, hogy a pedagógus az egyetlen megmaradt tiltakozási, nyomásgyakorlási és véleménynyilvánítási eszközt választja.

A tiltakozások miatt eddig kirúgott pedagógusokat a tankerület azonnali hatállyal felmentette. Ezt csak akkor teheti meg, ha valaki munkájában olyan jelentős mértékben megszegi kötelezettségeit, hogy az a jogviszony fenntartását ellehetetleníti. Ilyenkor alapvetően azonnal megszűnik a jogviszony, a pedagógusnak nem kell tovább dolgoznia.

Milyen változást hoz mindebben az elbocsátások határidejének kitolása?

A kormány januárban a tanárok kirúgásának szabályait egy súlyosan jogsértő rendelettel módosította, amellyel az elbocsátások határidejét hónapokra kitolták. Ez annak a beismerése, hogy a tanárok polgári engedetlensége célt ért, és a kormány képtelen megoldani a krónikus tanárhiányt. Az új szabály nyomán a kirúgott pedagógusok még hónapokig taníthatnak annak ellenére, hogy a tankerület szerint fenntarthatatlan a jogviszonyuk. A kormány ezzel nyilvánvalóan a polgári engedetlenség alól akarja kihúzni a szőnyeget, és el akarja venni a tanárok kedvét a tiltakozástól, hiszen még inkább növelné a kiszolgáltatottságukat. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy az ilyen elbocsátások megtámadhatók a bíróságon, és eljuthatnak egészen az Alkotmánybíróságig.

Jogos a tankerület érvelése, tényleg el kell bocsátani a tiltakozó tanárokat?

A tankerület a fenyegető levelekben és a rendkívüli felmentésekben is a gyerekek tanuláshoz való jogának sérülésére hivatkozik. Ez az érv azonban vitatható, mert a tanuláshoz való jog érvényesülése nem egy (konkrét) tanár személyéhez kötött.

Léphet-e bármit az igazgató a kirúgások ellen?

Az állami iskolákban az igazgatónak a kirúgásokban még javaslattételi joga sincsen, ugyanis nem ő a pedagógusok munkáltatója. Nincs jogi eszköze arra, hogy megakadályozza a pedagógusok eltávolítását.

Ki lehet rúgni nyugdíjas, várandós és kisgyermekes tanárokat?

Rendkívüli felmentéskor alapvetően nem élveznek semmilyen védettséget a nyugdíj előtt állók és a kisgyermekes tanárok sem. Várandósság és szülési szabadság alatt viszont nem lehet kirúgni a pedagógusokat. Emellett fontos, hogy nyugdíjkorhatár előtti öt évben közalkalmazotti jogviszonyt csak különösen indokolt esetben szüntethet meg a munkáltató. Ezen kívül egy perben az is fontos lehet, hogy egyedülálló szülőt a gyermek 18 éves korának betöltéséig csak alapos indokkal lehet felmenteni.

Mit kell tudnom, ha perelni szeretnék?

Többek között a Helsinki Bizottság, az Ügyvédek a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) és a TASZ is ajánlott ingyenes jogi képviseletet és segítséget a kirúgott pedagógusoknak. Az eddig kirúgott tanárokat is védő ügyvédek tapasztalata, hogy a munkaügyi bíróságok szakmai alapon döntenek a politikailag érzékeny témákban is, ezért mindenképpen érdemes belevágni egy ilyen perbe. A pedagógus a kirúgás után 30 naptári napig adhat be keresetet és támadhatja meg felmentését.

A Magyar Helsinki Bizottság, az ÜDE és a TASZ által közösen készített polgári engedetlenség következményeiről szóló részletes tájékoztatónk ezen az oldalon elérhető.

• „A betegek vagy legálisan meghalnak, vagy illegálisan túlélnek” – foglalta össze nekünk a helyzetet Dr. Lumír Hanuš, a kannabisz gyógyászati alkalmazásának egyik legismertebb kutatója 2016-ban.
• Azóta a nemzetközi hozzáállás jelentősen megváltozott, Magyarországon viszont egyre több beteg kénytelen az illegális túlélést választani.

Történeteiket a törvénytől való félelem miatt a legritkábban osztják meg, két beteg azonban hajlandó volt arra, hogy videóban is meséljen nekünk. Az ő beszámolóikon, illetve egy orvos tapasztalatain keresztül mutatjuk be, hogy mi a baj a magyar szabályozással, és hogyan használható a gyógyászati kannabisz egy olyan országban, ahol a betegek szempontjai a legfontosabbak.

Habár Magyarországon a kannabisz továbbra is tiltott szernek minősül, vannak legálisan felírható kannabisz-alapú készítmények. Tapasztalataink szerint az orvosok többsége nem tud ezekről, fél felírni ezeket vagy egyszerűen nem kíván magának extra papírmunkát. Mindez arra indított minket, hogy az eddigi jogi segítségnyújtásunk mellett tényszerű ismeretekkel és praktikus tanácsokkal is szolgáljunk a betegeknek és az orvosoknak, miközben tovább küzdünk a törvényi környezet megváltoztatásáért.

Tematikus oldalunkon összeszedtük az orvosi kannabisz hatékonyságát alátámasztó tudományos bizonyítékokat és azokat a kannabisz-alapú gyógyszereket, melyek jelenleg is felírhatók. Felvértezzük a betegeket a szükséges információkkal, hogy ezeket fel tudják íratni az orvosaikkal, de tanácsokat adunk nekik arra az esetre is, ha a jobb lehetőség híján az illegális öngyógyítás mellett döntenek.

A döntéshozókat változatlanul arra sarkalljuk, hogy hozzák meg az egyedüli helyes döntést, és dolgozzák ki a magyar orvosi kannabisz program alapjait.

Sorozatunk korábbi cikkeiben írtunk arról, hogy hol a helye az orvosi kannabisznak a gyógyszerek között, mi vezetett oda, hogy évtizedekre megakadjon a kannabisz egészségügyi felhasználása, milyen hatással van a betegekre, hogy a magyar kormány továbbra is mereven elzárkózik az engedélyezéstől, illetve részletesen is bemutattuk, hogy mit tanulhatunk a németektől.

Kardos Tamás

Videó: Pivarnyik Balázs

• Ügyfelünket, Henit a szülés után azonnal elválasztották újszülött fiától, majd koraszülöttségre hivatkozva csak napi kétszer fél óra látogatást engedélyeztek neki.
• A szülők ezt nem fogadták el, és átvitték a kisfiút egy másik kórházba, ahol annyi időt tölthetett együtt édesanya és fia, amennyire szükségük volt.
• A bíróság egy precedens értékű ítéletben kimondta, hogy az első kórház eljárása jogsértő volt, mert az édesanyának joga van a csecsemőjével kapcsolatot tartani, és ez aránytalanul és indokolatlanul nem korlátozható.
  

Heni öt éve harmadik gyermekével volt várandós, amikor váratlanul, a 34. héten megindult a szülés. Férjével azonnal a kórházba siettek, ahol pár óra vajúdás után és szükségtelen beavatkozások nélkül megszületett Benjámin, aki azonnal felsírt. Pár perccel később azonban a kisfiút elválasztották Henitől, inkubátorba helyezték, az édesanyának pedig napi kétszer fél óra látogatást engedélyeztek.

Heni elfogadhatatlannak tartotta, hogy ilyen keveset találkozzon újszülött kisbabájával, ezért többször kérte az osztályvezető főorvost, hogy több időt lehessen Benjáminnal, azonban a házirendre hivatkozva elutasították ezt. A szülők úgy döntöttek, hogy saját költségen és felelősségre a Cerny Alapítvány segítségével átszállítják fiukat egy baba-mama barát kórházba. A Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikáján teljesen más hozzáállást tapasztaltak: koraszülöttsége ellenére tetszőleges időt tölthettek együtt Benjáminnal, állandó testközelben tarthatták. Heni naponta 6-10 órát töltött újszülött gyerekével, és meg is szoptathatta.

A korai elválasztást, a kétnapos elszakadást és az ezáltal okozott traumát azonban sem Heni, sem Benjámin nem heverte ki. Benjámin több figyelmet igényel, mint a testvérei, 3 éves koráig akár nyolcszor is felkelt éjszakánként, és testi kontaktus nélkül a mai napig nehezen tud elaludni. Édesanyja szerint mindez összefügghet azzal, hogy összesen több mint 48 óra telt el, mielőtt maga mellett tarthatta volna újszülöttként.

Heniék története nem egyedülálló, rengeteg nőt ér nap mint nap szülészeti erőszak. Az újszülött és az anya elválasztása bevett kórházi gyakorlat, különösen koraszülésnél. Bár sokan megszenvedik ezt a hozzáállást, csak kevesen tudják vagy akarják az ügyet jogi útra terelni. Heni azonban nem szerette volna annyiban hagyni a vele történteket, a traumája feldolgozását segítő terápia végére arra az elhatározásra jutott, hogy jogi lépéseket tesz a kórházzal szemben.

Heni ügyét nemcsak azért vállaltuk el, mert hisszük, hogy az édesanyák és csecsemőik érdekét az szolgálja leginkább, ha az első órákban és napokban minél több időt tudnak egymással tölteni, hanem azért is, mert ezt a magyar jogszabályok is kimondják. Az emberi méltóságot, a családi élet és a magánszféra védelmét, valamint a gyermek védelméhez és gondoskodáshoz való jogát az Alaptörvény védi, a hatályos egészségügyi törvény pedig rögzíti a kapcsolattartáshoz való jogot is. 2016-ban az EMMA Egyesülettel közösen az ombudsmanhoz fordultunk, aki szintén megállapította, hogy lehetővé kell tenni azt, hogy anya és újszülöttje minél több időt tölthessen együtt.

Heni kitartásának és bátorságának köszönhetően most

a bíróság jogerősen is kimondta, hogy az édesanyáknak kapcsolattartási joga van csecsemőjükkel, amit nem lehet indokolatlanul és aránytalanul korlátozni. Az ügy precedensértékű lehet, és megannyi várandós nőnek segít megismerni jogait, hogy nekik már ne kelljen átélniük hasonló traumákat.

Tilly Henit az ügyben Dr. Bodrogi Bea ügyvéd képviselte

Videó: Pivarnyik Balázs

• A szakmai szervezetekkel folytatott érdemi egyeztetés nélkül, javaslataikat figyelmen kívül hagyva fogadták el az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomagot.
• Az indoklás szerint a szabályozás az egészségügy megújítását szolgálja, azonban félő, hogy a módosítás több kárt okoz, mint hasznot.
• Összeszedtük, hogy mik a főbb problémák az elfogadott keretszabályokkal.
  

Az egészségügy válsághelyzetben van Magyarországon, ezért annak átalakítása elengedhetetlenül szükséges lenne már évek óta. A december 7-én elfogadott törvénymódosítás és az ez alapján tervezett átalakítás azonban semmiképpen sem szolgálja a közérdeket.

Bár a kormány állítja, hogy a régóta meglévő orvoshiányt enyhíteni fogja a reformcsomag, könnyen lehet, hogy a változtatások hatására tovább nehezedik az ellátáshoz való hozzáférés. A kormány gyakorlatilag úgy oldja meg az orvoshiányt, hogy azt mondja, nincs is szükség ennyi orvosra. A háziorvoshiányt ugyanis látszatra talán megoldja a régóta betöltetlen praxisok megszüntetése, összevonása vagy a praxishatárok átrendezése, azonban messzebb kerülhetnek a praxisok a betegektől, és egy orvosra több páciens juthat.

Régóta fennálló probléma a kórházi szakrendelésekhez való nehéz hozzáférés is. A kormány ezt úgy tervezi megoldani, hogy vármegyei és városi kórházakat hoz létre, és a városi kórházakat beszervezi a vármegyei kórházak alá. A városi kórházakkal szemben nem elvárás, hogy sürgősségi osztályt működtessenek, csupán az, hogy 0-24 órában fogadjanak betegeket, és legalább két szakrendelésük legyen. Valószínűleg azok az intézmények kapnak majd ilyen minősítést, ahol ezelőtt sem működött sürgősségi ellátás, és az egészségügyi dolgozók hiánya miatt bizonyos szakellátások sem. A szakrendelésekhez való nehéz hozzáférésre nem jelenthet megoldást az egyes kórházakkal szembeni elvárások csökkentése és az alacsonyabb szintű ellátást nyújtó intézmények beszervezése a magasabb szintű intézmények alá.

A fentiek csak kiragadott példák az összesen hat törvényt módosító csomagból, de ezeken keresztül is kirajzolódik az a tendencia, hogy a módosítások biztosan nem csökkentik, de akár még növelhetik is a fennálló hiányosságokat. Az új rendelkezéseket ráadásul bevallottan úgy vezetik be, hogy csak most fogják az ország egy-egy területén tesztelni őket. A magyar egészségügy jelenlegi állapotában ez elfogadhatatlan.

Amikor az ellátás a teljes összeomlással fenyeget, nem felelős kormányzás az, hogy csak a rendszer átalakítása után kezdik tesztelni a működését. A mentőszolgálat bevonása az ügyeleti ellátásba az egyetlen olyan intézkedés, amelyet Hajdú-Bihar megyében már kipróbáltak, és a kormánytagok állításai szerint jól működik, azonban az ezt alátámasztó statisztikákat vagy hatásvizsgálatokat nem tették közzé.

A reformcsomag az egészségügyi dolgozókra vonatkozóan is tartalmaz rendelkezéseket. Egyrészt előírja, hogy a központi irányító szervként működő vármegyei kórház az ellátás biztosítása érdekében bármikor, bármely megyei intézményhez kirendelheti az egészségügyi dolgozókat. Elképzelhető tehát, hogy egy orvos hétfőn Debrecenben rendel majd, kedden az onnan 20 km-re található Hajdúszoboszlón, szerdán pedig a 45 km-re lévő Berettyóújfaluban. Ez azért probléma, mert nem várható el – különösen egy idősebb vagy családos – egészségügyi dolgozótól, hogy úgy utazzon akár hetente többször napi két órát, hogy ezt nem önként vállalta. A módosítás ilyen formában további bizonytalanságokhoz vezethet mind az egészségügyi dolgozók, mind a betegek számára. Bevezetik továbbá a régóta pedzegetett illetmény-eltérítési rendszert is, ami gyakorlatilag teljesítményhez köti a bérezést. Az eddigi 20% helyett 40%-kal téríthetik majd el az illetményeket felfelé, 20%-kal pedig lefelé a dolgozók teljesítménye alapján. Ahhoz azonban, hogy ez átláthatóan, objektív szempontok alapján történhessen meg, részletes minősítési rendszer kidolgozására lenne szükség. Ez eddig nem történt meg.

A tartalmi kérdéseket félretéve az is óriási probléma, hogy a jogszabály-módosítások előkészítése tizenkét év semmittevés után, erőltetett tempóban és gyakorlatilag titokban zajlott. Az Országgyűlés a nyár folyamán módosította a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényt, hogy megfeleljen az Európai Unió által támasztott követelményeknek, és hozzájussunk a Helyreállítási Alap pénzeihez. A probléma azonban korábban sem a törvényi szabályozásban rejlett, hanem annak végrehajtásában, hiszen valós társadalmi egyeztetésre évek óta nem volt példa.

A társadalmi részvételről szóló törvény a jogszabályok megalkotása során kétféle egyeztetési formát szabályoz: az általános és a közvetlen egyeztetést. Általános egyeztetés keretében bárki véleményt nyilváníthat egy jogszabály-tervezetről. Ennél jóval komplexebb, ezáltal hatékonyabb forma a közvetlen egyeztetés, amikor a jogszabály előkészítője civil, szakmai vagy érdekképviseleti szervezetekkel működik együtt. Bár Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár november 10-én egyeztetett a javaslatról a Magyar Orvosi Kamara elnökségével, a Magyar Kórházszövetséggel és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával, az egyeztetés után mindössze öt napot biztosított a szakmai szervezeteknek a reformcsomag véleményezésére. Öt nap rettenetesen kevés idő arra, hogy a szakma áttekinthesse és érdemi véleményt alakíthasson ki egy olyan átfogó módosításról, amely jelentősen átszervezi az alapellátást (azaz a háziorvosi, házi gyermekorvosi és a védőnői ellátást), az ügyeleti ellátást, valamint a kórházak és rendelőintézetek közötti feladatmegosztást. Egy ilyen mértékű módosítás csak akkor lehet elfogadható és megnyugtató, ha az hosszútávú, hatástanulmányokkal alátámasztott koncepció alapján, a szakmai szervezetek érdemi bevonásával készül el. A hosszútávú koncepcióról és a hatástanulmányokról azonban sem a társadalom, sem a szakma nem szerezhetett tudomást, az egyeztetésre pedig csak az utolsó pillanatban, tessék-lássék módon került sor, ráadásul a szakmai szervezetek javaslatait nem is vették figyelembe.

Az orvostársadalom felháborodását a reformcsomaggal kapcsolatban mi sem példázza jobban, mint hogy a Magyar Orvosi Kamara Közleménye szerint 4500 orvos hajlandó letétbe helyezni a felmondását a módosítások miatt, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka szerződéseiket mondanák fel. Ez olyan csapást mérne az egészségügyre, amelyet az már nemigen tudna kiheverni.

Mindezek alapján fennáll annak a veszélye, hogy a koncepciótlan módosítás tovább csökkenti majd az ellátás színvonalát. Ez már önmagában nem felel meg a jogbiztonság követelményének. Folyamatosan monitorozni fogjuk a törvénycsomag módosítását, az egészségügyi ellátórendszer változásait és a részletszabályok megalkotását. Ahogy eddig, úgy ezután is ingyenes jogi segítséget fogunk biztosítani az érintett orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak, és tájékoztatókat készítünk majd, hogy az új szabályok átláthatók legyenek. Továbbra is azért fogunk dolgozni, hogy mindenki számára kikényszerítsük a magasabb szintű ellátást, miközben védelmet nyújtunk az orvosok, egészségügyi dolgozók jogsérelmeivel szemben is.

Lebedi Réka

• A zárt osztályi kezelés az egyik legsúlyosabb szabadságkorlátozás, mégis előfordul, hogy valakinél tévesen rendelik el.
• Egy csecsemőjétől elszakított édesanya 29 napot töltött a zárt osztályon, egy fiatal férfit 17 napig tartottak bent úgy, hogy kirendelt ügyvédje egy szót sem váltott vele, egy kamaszlányt pedig megalázó körülmények között vizsgált meg a bíróság és rendelte el a kötelező gyógykezelését.
• Ügyfeleink történetein keresztül mutatjuk be, hogy mi a baj a kötelező gyógykezelések elrendelésével, és miért lenne fontos, hogy a bíróságok és szakértők jóval körültekintőbb vizsgálatot folytassanak.
  

Képzeljünk el egy helyet, ahol nincs semmiféle beleszólásunk abba, hogy mi történik velünk. Még azt sem dönthetjük el, hogy felkelünk az ágyból és sétálunk egyet, eszünk egy szendvicset vagy találkozunk a szeretteinkkel. Sokan valószínűleg börtönt látnak maguk előtt, amikor ezekre a körülményekre gondolnak. Van azonban egy olyan hely, ahol az embereknek néha még a fogvatartott raboknál is kevesebb személyes szabadságuk van: a kórházak pszichiátriai zárt osztályán. Bár a zárt osztály funkciója nem a büntetés, hanem a gyógyítás, mégis sokban hasonlítható egy börtönhöz: a betegek nem találkozhatnak bárkivel, nem mozoghatnak szabadon. Még abban is korlátozhatják őket, hogy kikeljenek az ágyból, és akár mind a négy végtagjukat rögzíthetik egyszerre – ez még egy börtönben sem gyakran fordul elő. Okkal gondolhatjuk, hogy ilyen típusú ellátásra is szükség van, mert a zárt osztályon tartott emberek olyan súlyos állapotban vannak, hogy saját maguk érdekében vagy mások biztonsága miatt teljesen el kell zárnunk őket a külvilágtól egy időre. A sürgősségi és kötelező pszichiátriai gyógykezelésnek valóban fontos szerepe lehet abban, hogy emberek életét, testi épségét meg tudják óvni az orvosok, ezért szükség van ilyen típusú ellátásra is, ahogy bizonyos esetekben a szabadságvesztésre is.

A büntetőeljárások szabályai azért ilyen részletesek és szigorúak, hogy véletlenül vagy tévedésből senkit ne lehessen börtönbe zárni, ez ugyanis a legsúlyosabb büntetés, ami ma Magyarországon bárkit érhet. Mivel hasonlóan súlyos korlátozás, a kötelező pszichiátriai gyógykezelés elrendelésének is szigorú feltételei vannak: a bíróságnak a beszállítást követő 72 órán belül meg kell vizsgálnia, hogy az illető veszélyes-e saját magára vagy másokra. Erre a bírósági szemlére a kórházban kerül sor, amin jelen van az illető kezelőorvosa és egy kirendelt igazságügyi elmeorvos szakértő is a bíróság képviselője mellett. A bírói döntés arra vonatkozik, hogy valóban szükséges volt-e az érintett beszállítása, bent tartása és, hogy elrendelik-e a kötelező gyógykezelését. Az érintett kap egy ingyenes ügyvédet az államtól (ügygondnokot), és még jogorvoslati lehetősége is van, fellebbezést nyújthat be a bíróság döntése ellen. Ezek alapján megnyugodhatnánk, hogy valóban csak azokat az embereket kezelik a zárt osztályon, akiknél ez indokolt.

Sajnos a valóságban sokszor nem ez történik. Három ügyfelünk esete is igazolja, hogy a bíróság által tartott szemle általában csupán formalitás. A törvényi garanciák nem mindig érvényesülnek, hiszen nem történik alapos vizsgálat. A beteg begyógyszerezve alig tudja követni az eljárást, a kirendelt ügyvéd pedig nem tudja képviselni az érdekeit, hiszen a legtöbb esetben egyáltalán nem is beszél az érintettel. A szakértő mélyebb vizsgálódás nélkül, mintegy futószalagon hozza a döntéseket, mond véleményt, a fellebbezés pedig mit sem ér, így sokan kellő indok nélkül is a zárt osztályon végezhetik.

Ez történt Máriával is (ügyfeleink nevét kérésükre megváltoztattuk), aki bipoláris affektív zavarral, korábbi nevén mániás depresszióval él. Mária a hangulatingadozások miatt sokáig gyógyszert szedett, de amikor várandós lett, a magzat védelme érdekében, orvosi tanácsra fokozatosan elhagyta gyógyszereit, és helyette rendszeresen pszichiáterhez, majd pszichodráma órákra járt. A folyamatos orvosi felügyeletnek köszönhetően problémamentes volt a terhessége, 2018 tavaszán pedig megszületett kisfia, egészségesen. Egy évvel később Máriának párkapcsolati problémái lettek, és emiatt állapota elkezdett romlani. Tisztában volt vele, hogy segítséget kell kérnie, hogy a betegség ne hatalmasodjon el rajta. Ezért jelentkezett az illetékes pszichiátriai gondozónál, ahol beutalót kapott a Szent János Kórház és Szakrendelő baba-mama részlegére. Itt a pszichiátriai betegséggel élő anyukáknak lehetőségük van arra, hogy kisgyermekükkel maradjanak a kezelés során, és tudják őket rendszeresen szoptatni. Mária a beutalóval önként jelentkezett 2019 augusztusában a kórházban, ahol ahelyett, hogy a baba-mama részlegen helyezték volna el, elrendelték a sürgősségi gyógykezelését. Zárt osztályra vitték, elszakították tőle a kisfiát, elvették a telefonját, és olyan gyógyszereket adtak neki, amelyek mellett egyáltalán nem szoptathatott. Bár a kirendelt igazságügyi szakértő sem indokolta meg kellően, hogy önmagára vagy másra veszélyes lett volna, Mária mégis közel egy hónapot töltött kötelezően a pszichiátrián. A kórház és a bíróság szerint lényegében azért volt szükség a kényszergyógykezelésre, mert Mária feszültsége és szorongása miatt nehezen tudott együttműködni a kórházi dolgozókkal, hangulata irritált volt. Bár ez valóban problémát jelentett, ahogy azt Mária is érzékelte, azt semmiképp sem lehet mondani, hogy magára vagy másokra közvetlen veszélyt jelentett volna. Ezt Mária is így gondolta, ezért a kórházból saját kezűleg írt fellebbezést a gyógykezelés ellen, amit a másodfokú bíróság alaposnak is talált: kimondta, hogy nem álltak fenn a zárt osztályi kezelés feltételei, azt nem kellett volna elrendelni. Ez azonban már mit sem változtatott a tényen, hogy Mária 29 napot töltött begyógyszerezve a zárt osztályon, elszakítva másfél éves kisfiától.

András még 2016-ban annak kapcsán került pszichiátriára, hogy az utcán “bemutatott” az arra járó rendőröknek. Emiatt a rendőrök igazoltatni akarták, majd miután nem vette elő önszántából a személyi igazolványát, megbilincselték és földre teperték. Mivel találtak nála két gázsprayt és egy kést, bevitték a rendőrségre. A rendőrségen zavartnak érezték Andrást, ezért beszállították a Szent János Kórház és Szakrendelő pszichiátriai gondozójába. Andrásnak a diagnózisa alapján nem meghatározott szorongása van, amikor pedig bevitték a rendőrök a kórházba, az orvosok azt állapították meg, hogy paranoid pszichotikus zavara volt, tehát attól félt, hogy a rendőrök ártani fognak neki. A zárójelentésében viszont az szerepel, hogy a kezelése során végig együttműködött a kórház dolgozóival, betartotta a rá vonatkozó szabályokat, azaz nem jelentett veszélyt. Önmagában a szorongásra való hajlam sem jelenti azt, hogy veszélyes lenne magára vagy másokra. András mégis 17 napot töltött a zárt osztályon úgy, hogy a kirendelt ügyvédje nem beszélt vele egy szót sem, és a döntést sem kapta meg, amiben leírta a bíróság, hogy miért rendelték el a gyógykezelését, azaz fogalma sem volt róla, hogy pontosan milyen indokkal tartották bent. András később úgy döntött, hogy kikéri a kórháztól a kezelésére vonatkozó iratokat. Ekkor látta először leírva, hogy miért fosztották meg a személyes szabadságától. Ha ezt nem teszi meg, valószínűleg soha nem jutott volna el hozzá a róla szóló döntés. A korábbi gyógykezelése ellen ekkor fellebbezett, és a másodfokú bíróság kimondta: valóban jogellenes volt a kezelése. Ez azonban már semmilyen jóvátételt nem jelentett számára.

A 16 éves Éva szülei azért kértek segítséget lányuknak egy pszichiátriai osztályon, mert pszichotikus panaszai voltak. Pár hét múlva a szülők hazavitték lányukat, de később belátták, hogy további terápiára van szüksége a pszichiátrián, így visszavitték, és önkéntes alapon kérték a kezelését. Váratlanul érte őket a hír, hogy a kórház kötelező gyógykezelést akar kezdeményezni a lányukkal szemben, hiszen saját akaratukból kértek segítséget. Megijedtek a helyzettől és hozzánk fordultak segítségért, mert azt szerették volna, hogy ne csak a kirendelt ügyvéd legyen jelen a másnap reggel tartott bírósági szemlén. A péntek reggeli szemlén a TASZ ügyvédje számára nyilvánvalóvá vált, hogy az ügygondnok, a szakértő és a bíró egy összeszokott csapat, akik rutinszerűen végzik ezeket a szemléket, az érintettek konkrét helyzetére viszont egyáltalán nem jut figyelem, és az szinte fel sem merül, hogy ne rendeljék el a kötelező gyógykezelést. A bíróság nem engedte meg azt sem, hogy ügyvédünk beszélhessen a fiatal lánnyal a vizsgálat előtt. Éva hiába kérte többször is, hogy felöltözhessen a nyolc vadidegen felnőtt jelenlétében, erre nem adtak neki engedélyt. A szakértő megjegyzést tett rá, hogy “alig akar neki válaszolni”, mire ügyvédünk jelezte, hogy nyilvánvalóan megterhelő lehet egy 16 éves lánynak nyolc ismeretlen felnőtt előtt, pizsamában ülve, bizalmas kérdésekre válaszolnia saját magáról. Amikor pedig Éva arról beszélt, hogy szeretné már viszontlátni a barátait, azt a szakértő úgy értékelte, hogy meg akarja szakítani a gyógykezelését, és emiatt veszélyes önmagára. Azon túl, hogy a szemle borzalmas emlék maradt az egész családnak, teljesen alkalmatlan volt arra is, hogy Éva ügyében megalapozott döntés szülessen. Miután fellebbezést nyújtottunk be az ügyben, a másodfokú bíróság itt is megállapította, hogy jogellenesen rendelték el Éva kötelező gyógykezelését, és a szemlén megalázták azzal, hogy nem hagyták még felöltözni sem.

Mária és András képviseletében pert indítottunk, hogy a bíróság azt is kimondja: az indokolatlan gyógykezeléssel súlyosan megsértették személyiségi jogaikat, emberi méltóságukat, és ezért sérelemdíj illeti meg őket. Hiába állapította meg ugyanis minden esetben a másodfokú bíróság, hogy törvénysértő volt a kezelés, az így elszenvedett hosszú napok, hetek miatt akkor semmilyen kompenzációt nem kaptak az érintettek. Mária perében most megítélték a sérelemdíjat, amit a kórháznak kell kifizetnie.

Ezeket a pereket viszont nemcsak azért indítottuk, hogy ügyfeleink jóvátételt kapjanak, hanem azért is, hogy a bíróság és a szakértők máshogy álljanak ezekhez az ügyekhez. Máriának, Andrásnak és Évának, valamint sok, hozzájuk hasonló helyzetben lévő embernek valóban szüksége lehet pszichiátriai segítségre, ez azonban nem egyenlő a zárt osztállyal és a kötelező gyógykezeléssel. Hatalmas különbség van az önkéntes és a kötelező gyógykezelés között, és sokszor épp az előbbi jelentene valódi segítséget.

Mi azt szeretnénk elérni, hogy az eljáró bírák és szakértők tudatában legyenek: különösen súlyos jogfosztásról döntenek a kötelező gyógykezelés elrendelésekor, a döntésük ellen pedig nincs valódi, hatékony jogorvoslat, ami korrigálni tudná a tévedésüket. Ezért ilyen döntést csak körültekintő vizsgálat és érzékeny mérlegelés után hozzanak akkor, amikor erre valóban szükség van.

Boros Ilona & Landgraf Erna

• 2022. október 19-én a magyar kormány világossá tette, hogy nem tartja többé elsőrendű feladatának a társadalom elesettjeinek védelmét, szociális biztonságát.
• Pedig az államnak Alaptörvényben is vállalt kötelessége a kiszolgáltatott polgárok védelme, társadalmi helyzetük javítása.

A kormány szerdán benyújtott törvénymódosító javaslata szerint az emberek, így a mélyszegénységben élők, a fogyatékos emberek és az állami gondozásban élő gyerekek is, mostantól elsősorban magukra számíthatnak, saját felelősségük szociális helyzetük megoldása. Ha maguk ezt valamiért mégsem képesek megtenni – és természetesen helyzetükből adódóan sokan nem tudják, – akkor családtagjaik kötelesek őket ellátni. Ha a család sem képes teljesíteni ezt a feladatot – ami sok esetben teljesíthetetlen is –, akkor pedig az önkormányzatok és a karitatív szervezetek, főleg persze az egyházak feladata lenne ellátni őket.

Több olyan családot is képviselünk a bíróságon, akik évtizedek óta nyögik, hogy az állam nem segít súlyos-halmozott fogyatékossággal élő gyerekeik ellátásában, hanem magára hagyja a szülőket. Ezeknek a családoknak a története megmutatja, hogy mi történik, ha állam nélkül kell megoldani azt, amihez állami eszközök kellenének.

Fülöp Attila szociális területért felelős államtitkár az állami szerepvállalás csökkentéséről egyházi fórumon azt mondta, hogy a kommunizmus “álságos és tarthatatlan” öröksége volt az az elv, miszerint a szociális problémák megoldásáért az állam felel. Ezzel szakít mostantól a magát családbarátnak nevező kormányzat. A törvénymódosítás és a nyilatkozat

annak az utóbbi években egyre látványosabb folyamatnak a beismerése, hogy az állam nem képes vagy nem akarja megvédeni gondoskodásra szoruló polgárait. Fokozatosan kiszervezte a gyermekvédelmi, a szociális és a fogyatékosügyi ellátást az átláthatatlanul működő egyházaknak, miközben súlyosan sérti az egyenlő bánásmód követelményét, hogy az állam előnyben részesíti az egyházakat a civil szolgáltatókhoz képest.

Elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy ahelyett, hogy megoldja a szociális problémákat, az állam inkább kivonul ezekről a területekről. Az államnak ugyanis kötelessége törekedni polgárai szociális biztonságának megteremtésére, ahogyan azt az Alaptörvény is rögzíti. Hiába változtatja meg a kormány pillanatnyi politikai érdekei alapján a jogszabályokat, továbbra is érvényes marad az az állami kötelesség, hogy törekednie kell a társadalmi egyenlőtlenségek kiegyenlítésére. Amikor elfogadjuk az állam hatalmát, így sok esetben jogaink korlátozását, azért tesszük ezt, mert bizonyos feladatokat közösségi szinten lehet megoldani. Ilyen feladat a szociális ellátás megszervezése is, hiszen ennek egyéni megteremtése már eleve hátrányban lévő emberektől várna el emberfeletti erőfeszítést.

Az egyenlő méltóság tiszteletben tartásának állami kötelessége nem azt jelenti, hogy minden polgárral pontosan ugyanúgy kell bánni. Hanem azt, hogy

az államnak hatékony lépéseket kell tenni az emberek között születési helyzetükből fakadó hátrányok leküzdésére. A kormány a részben maga által okozott szociális nehézségek kezeléséből tehát nem hátrálhat ki.

Különösen egy súlyos megélhetési válság küszöbén cinikus ez a lépés, hiszen várhatóan tömegek kerülnek majd kilátástalan egzisztenciális helyzetbe. Ebben a kritikus helyzetben a kormánynak kiemelt feladata a szociális ellátás biztosítása. Mi továbbra is azért küzdünk, hogy ezt a felelősségét számon kérjük rajta.

• A márciusban kezdődő országos pedagógustiltakozások a tanév kezdete óta új erőre kaptak. De miért a sztrájk a tanárok legfontosabb követelése, ha egyes tanárok most is sztrájkolnak? És miben más a polgári engedetlenség?
• Összeszedtük, hogy mik a legfontosabb tudnivalók a sztrájkról, miért vonatkoznak más szabályok a pedagógusokra, és miért mondják azt a szakszervezetek, hogy a kormány ellehetetlenítette a sztrájkot az oktatásban.
  

Mire való a sztrájk?

A sztrájk alapjog. Ezt igazolja, az Alaptörvény is: „a munkavállalóknak [...] joguk van ahhoz, hogy [...] érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, amely magában foglalja a munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát.” Sztrájkkal gazdasági vagy szociális érdekeket lehet érvényre juttatni. Ilyen tipikusan a magasabb bér, a jobb munkafeltételek, de akár a munkavállalók beleszólásának lehetősége a munkahelyi döntésekbe – ezért kezdtek sztrájkba például 2020-ban az SZFE dolgozói. A sztrájk fő funkciója a nyomásgyakorlás. Legális lehetőség arra, hogy a munkavállalók érdeksérelmet okozzanak a munkáltatónak azért, hogy saját érdekeiket érvényesíteni tudják. Ha nincs nyomásgyakorló erő, azaz a munkáltatónak nem árt a munkabeszüntetés, akkor a sztrájk értelmetlen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a dolgozók bármit megtehetnek. Bár elsőre furcsa lehet, hogy a jog egy nyomásgyakorlási módot próbál szabályozni, mégis vannak jogi előírások, amelyeket be kell tartani egy szabályos sztrájkhoz.

Hogyan lehet Magyarországon szabályosan sztrájkolni?

Először is: szabályosan nem lehet csak úgy belekezdeni a sztrájkba. Ha megfogalmazódtak a munkavállalók követelései és fellobbant az érdekérvényesítés lángja, akkor ezt először le kell hűteni. Ezt az időszakot tényleg így hívják: “lehűlési időszak”. Ennek során a sztrájkkövetelésekről békésen, vagyis tárgyalásos úton kell egyezkedni, legalább hét napon keresztül. Ez alatt a hét nap alatt csak egyszer lehet egy rövid, figyelmeztető sztrájkot tartani, ami maximum két órás.

Ha a tárgyalások során a munkáltató és a munkavállalók nem tudtak a követelésekről megegyezni, akkor jöhet a sztrájk, vagyis maga a munkabeszüntetés. A dolgozó ilyenkor megjelenik a munkahelyén, csak épp tudatosan, nyomásgyakorlási céllal nem végez munkát. A tanársztrájk kapcsán sokszor megjelent, hogy ez „mulasztás”, ez azonban nem így van! A sztrájk egy jogszerű magatartás, vagyis semmiféle mulasztást nem követ el az, aki szabályosan sztrájkol. Épp ezért nem is érheti emiatt semmiféle hátrány azon kívül, hogy arra az időre, amíg sztrájkolt (vagyis pontosan annyi munkaórára), nem kap fizetést, hiszen munkát sem végzett.

Azoknál a munkáltatóknál, amelyek a lakosságnak biztosítanak alapszolgáltatásokat – ilyen az egészségügy, a közművek, a tömegközlekedés és a magyar bíróságok szerint a köznevelés is – egy további feltételnek kell teljesülnie a szabályos sztrájkhoz. Nem lehet teljes egészében beszüntetni a munkát, bizonyos szintű szolgáltatást sztrájk idején is biztosítani kell. Ezt hívjuk még elégséges szolgáltatásnak. Általában az a jellemző, hogy a még elégséges szolgáltatás nincsen pontosan meghatározva, azaz maga is alku tárgya. A munkáltató és a munkavállalók tehát még a tényleges sztrájk előtt egymásnak feszülnek, hogy hányan és hol dolgozzanak a sztrájk ideje alatt. Ha nem tudnak megegyezni, akkor bíróság dönt a kérdésben a felek által benyújtott ajánlatok alapján.

Mi a helyzet az oktatásban? Miért követelik a tanárok, hogy adják nekik vissza a sztrájk jogát?

Egyes ágazatokban előfordul, hogy a még elégséges szolgáltatást jogszabály határozza meg. Ilyenkor az állam átnyúl a felek feje fölött, és saját maga írja elő törvényben, hogy milyen szintű szolgáltatást kell biztosítani. A tanárok esetében ez egészen addig nem volt így, amíg egyre veszélyesebbé nem vált a fellépésük. 2022 márciusáig a köznevelésben tervezett vagy zajló sztrájkok esetében is egyeztetés zajlott a még elégséges szolgáltatásról, és végül bíróság döntött a kérdésben. 2022 márciusa óta viszont – először egy veszélyhelyzeti rendeletben, majd törvényben – írták elő, hogy mi az elégséges szolgáltatás “minimális” mértéke sztrájk idején. Ez a törvényben meghatározott szolgáltatás pedig minden, csak nem minimális.

• A gyerekfelügyeletet az általánosan előírt időnél hosszabban kell biztosítani.
  Hiába nincsenek órák, a tanulói csoportokat olyan szigorúan el kell különíteni az osztálytermekben, ahogy még a koronavírus-járvány idején sem kellett, amihez persze külön-külön felügyelőtanár is kell.
• A sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók esetében egyetlen foglalkozás sem maradhat el. A gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok ezért az iskolai foglalkozások terhére nem is sztrájkolhatnak.
• Az érettségizőknek a kötelező érettségi tárgyakból szintén minden órát meg kell tartani.
  

Könnyen láthatjuk, hogy ha alig néhány óra marad el, ha a gyerek ugyanúgy jár iskolába, mint eddig, akkor a sztrájk nem tölti be a korábban leírt feladatát, a nyomásgyakorlást. Ezért vannak a tanárok felháborodva. És ezért jelenik meg egy további tiltakozási mód: a polgári engedetlenség.

Ha nincs értelme az oktatásban a sztrájknak, miért sztrájkolnak mégis egyes pedagógusok?

A támadható korlátozás ellenére továbbra is sokan választják a sztrájkot. Ennek egyéni és taktikai okai is lehetnek. Egyéni szempontból a sztrájk egy szabálykövető tiltakozási forma, és a sztrájkolókat egyértelműen védi a jog. A bér megvonásán kívül nem érheti őket más hátrány. A szakszervezetek álláspontja szerint pedig az egész iskolát nézve taktikai lépés lehet az, hogy az intézményben sztrájkot és polgári engedetlenséget is hirdetnek. Sztrájk esetén ugyanis kötelező a szülőket értesíteni. Ha a szülők támogatóak, és nem küldik be a gyerekeiket az iskolába, akkor a polgári engedetlenséget választó tanárokon sem lehet számon kérni, hogy nem tanítottak, és ezzel megsértették a tanulók oktatáshoz való jogát.

A szakszervezetek számára az is fontos, hogy ne tudatos szabályszegésre szólítsák fel a tagjaikat, hanem kreatív módon használják ki a sztrájkszabályokat és ennek keretei között tegyék láthatóvá a tiltakozást. Ezért hirdettek szeptember 19-től „gördülősztrájkot”, ami azt jelenti, hogy a tanárok nem egy alkalommal hosszan, hanem ütemezetten, valójában egy meghatározott „órarend” szerint sztrájkolnak. A gördülősztrájk fontos eleme, hogy a tanítás ne kezdődjön el a megszokott 8 órás időpontban (így sokak által észlelhető, hogy sztrájk zajlik), viszont egy-egy napon nem kell hosszan sztrájkolni. Annak érdekében, hogy ne mindig ugyanazok az órák maradjanak el, van „A” hét és „B” hét, mindkettőn más napokon zajlik sztrájk.

Mit jelent a polgári engedetlenség?

A polgári engedetlenség egy tudatos, nyíltan vállalt, erkölcsi indíttatású és erőszakmentes szabályszegés. Célja, hogy felhívja a figyelmet az adott problémára és ezzel érjen el változást. Fontos, hogy a polgári engedetlenség akkor vethető be, ha nincs (más) lehetőség a probléma megoldására. A polgári engedetlenség eszköz lehet a tiltakozásra az igazságtalan, méltánytalan, alapjogsértő szabályozás ellen – ahogy most a tanárok esetében tapasztaljuk.

A tanárok polgári engedetlensége abban áll, hogy nem veszik fel a munkát, hiába a szigorúan előírt még elégséges szolgáltatás. Jogilag ez azért megalapozott, mert – ahogy láttuk – tárgyalásaik a köznevelésért felelős miniszterrel nem vezettek eredményre, sztrájkjogukat pedig a törvény teljesen kiüresíti. Vagyis nincs más eszközük arra, hogy felhívják a figyelmet egyre romló helyzetükre, és változást érjenek el.

Tettük erkölcsi indíttatását igazolja a társadalmilag fontos ügy, amelyért kiállnak: az oktatás helyzete. Ha nincs színvonalas oktatás, nem teljesül a diákok tanuláshoz való joga, ami az ország jövőjének az alapja.Az oktatás szakemberek – tanárok – révén olyan ismereteket ad, amelyet a szülő nem biztos, hogy képes lenne nyújtani. Aligha lehet erősebb erkölcsi alapot elképzelni, mint a tanulók és ezáltal a társadalom jövőjéért való kiállás.

Fontos az is, hogy a polgári engedetlenkedő mindig vállalja tette következményeit. A munkavégzést megtagadó tanároknak ezért munkajogi következményekkel kell számolnia: például nem kapnak bért, vagy ha a szerződésük alapján ez lehetséges, akkor más szankciókat is kiszabhatnak rájuk. Az viszont, ha valakit kirúgnak, szerintünk nem jogszerű szankció. A néhány órás engedetlenkedés ugyanis nem arányos azzal, hogy valaki végleg elveszítse az állását. Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy a tiltakozáshoz mindenkinek joga van. A kirúgás szabályszerűsége ezért nem ítélhető meg pusztán munkajogi alapon, a véleményszabadság jogát is tekintetbe kell venni, amely magasabb rendű, úgynevezett alapjog.

A polgári engedetlenség bátor és tiszteletre méltó kiállás az oktatásért akkor, amikor a helyzet tarthatatlan és nincs más eszköz arra, hogy az érintettek kifejezzék elégedetlenségüket.

Zeller Judit

A TASZ ingyenes jogi segítséget nyújt azoknak a bátor pedagógusoknak, akiket a hatalom megpróbál elhallgattatni. Péntekenként 10 és 12 óra között munkajogi kérdésekkel fordulhatnak hozzánk a tanárok a +36 1 279 22 35-ös számon. Nagyobb tiltakozó akciók esetén bekapcsoljuk a forródrótunkat a +36 30 722 3356 telefonszámon. A jogsegely@tasz.hu címen pedig folyamatosan várjuk a megkereséseket.

Részletes információ a közoktatásban való tiltakozásról a honlapunkon érhető el:

• A kölcseys tanárok múlt pénteki kirúgása csak olaj volt arra a tűzre, ami a közoktatás állapotai miatt a tanárokban, diákokban és szüleikben már régóta lobog.
• Országszerte tartanak megmozdulásokat, a közoktatás napjára időzítve pedig a tanárok sztrájkkal, polgári engedetlenséggel, a diákok pedig tüntetésekkel készülnek.
• Ennek kapcsán felmerül a kérdés: milyen formában vehetnek részt a tiltakozó akciókban a diákok?
  

A diákokat ugyanúgy megilleti a gyülekezéshez való jog, életkoruktól függetlenül, mint mindenki mást. A tüntetés a véleménynyilvánítás egy formája, amit az Alaptörvény alapvető jogként minden egyes ember számára biztosít. A tiltakozás, a véleménynyilvánítás, a tüntetésen való részvétel tehát nem életkorhoz vagy nagykorúsághoz kötött. Ezt a jogot nemzetközi megállapodások is biztosítják, például a Magyarország által is ratifikált ENSZ Gyermekjogi Egyezmény.

Természetesen ahhoz, hogy a diákok is érdemi véleményt tudjanak nyilvánítani, nagyon fontos, hogy értsék a tiltakozások célját. A felnőttek, azaz a szülők és tanárok felelőssége, hogy megvitassák velük, miről is szólnak ezek a megmozdulások.

Mivel a véleménynyilvánítás alkotmányos védelmet élvez, ezt a jogot kizárólag törvényben lehet korlátozni, minden más típusú tiltás jogszerűtlen. Sem a tanárnak, sem az igazgatónak, sem a tankerületnek nincs joga megtiltani, hogy a diákok tüntetésen vegyenek részt vagy ilyet szervezzenek, és büntetni sem lehet ezekért senkit. Természetesen kötelezni sem lehet a diákokat arra, hogy vegyenek részt a tüntetésen. Akinek az oktatási jogai sérültek emiatt (például azért nem írhat meg egy dolgozatot, mert tüntetésen vett részt), az Alapvető Jogok Biztosához fordulhat panasszal.

Tüntetni természetesen iskolaidőben is lehet. Ám ez nem jelenti azt, hogy a tüntetésen való részvétel felmentést ad az iskolalátogatási kötelezettség alól. Ha tehát tanítási időben megy el egy tanuló tüntetni, akkor vagy a szülőnek kell igazolnia a hiányzást, vagy a diák vállalja az igazolatlan órát. A szülő az iskola házirendjében megszabott módon kérhet engedélyt arra, hogy – betegségtől független okból – gyermeke igazoltan hiányozzon az iskolából. A távolmaradás indoka nemcsak családi ok lehet. Ezt az engedélyt írásban és előzetesen kell kérni (sok iskolában például erre szolgáló formanyomtatványon), a nagykorú diákoknak pedig saját maguknak kell ezt megtenniük.

Szigorúan tilos az is, hogy az iskola nyilvántartást vezessen a tiltakozásokon résztvevő vagy attól távol maradó tanulókról, vagy, hogy akár az igazgató, akár a tankerület erre kötelezze a tanárokat.Külön tájékoztatóban is összegyűjtöttük, hogy mit kell tudni a tiltakozásról a közoktatásban, a tasz.hu/tiltakozz oldalon pedig minden véleménynyilvánítással kapcsolatos fontos kérdésre kitérünk.

Hegyi Szabolcs

• Alsóörstől a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalon át az Oktatási Hivatalig látszik, hogy az állam ellenszenve a közügyekben részt venni akaró polgárokkal szemben felesleges konfliktusokat gerjeszt.
• Összeszedtük a közelmúlt legabszurdabb közérdekű adatigénylő eseteit.

Abban semmi újdonság nincs, hogy az állami szervek nem segítik azokat az újságírókat, akik kérdéssel vagy kéréssel fordulnak hozzájuk. Azonban nemcsak az újságírók munkáját, hanem hétköznapi problémák megoldását is megnehezíti az önkormányazatok és az állam titkolózása.

Alsóörsön, a Balaton beépítése miatt kialakult egy aktív civil közösség, akik a különböző beruházásokhoz kapcsolódva többször igényelnek közérdekű adatot a polgármesteri hivataltól is. A polgármester ezt szemmel láthatóan azért nem szereti, mert a közérdekű adatok összegyűjtése és kiadása munkával jár. A Facebook-oldalán panaszkodott arról, hogy

“szinte heti rendszerességgel, a COVID időszak alatt bombáztak minket adatigényléssel. Míg más a járvány kezelést kívánta önkéntes felajánlással elősegíteni, ezen emberek a szűk kapacitású apparátusunkat terhelték. Illetve a szakhatóságokat is leveleikkel.

Egyik legutóbbi adatigénylés többek között egy 13 évvel ezelőtti (!) rendezési terv teljes, terjedelmes anyagát kéri. Ennek előteremtése és elektronikus feldolgozása 8 munkaórát jelent számunkra, amellett, hogy ezer az egyéb dolgunk. Az adatvédelmi partnerünk szerint ezért pénzt kérhetünk. Sajnos a hatóság szerint nem! Amíg e levelet írtam, addig is érkezett ugyanettől a személytől több kérdést illetően adatigénylés...

Hát így telnek napjaink.”

A helyiek közül van, aki a polgármesterrel ért egyet amiatt, hogy

eddig is mindent meg lehetett beszélni a "megfelelő" fórumon: Ilikénél, az alsóörsi legendás kocsmában. Egy közügyekben aktív törzsvendég például Facebook kommentben arról írt, hogy gyerekkora óta nem emlékszik olyan esetre "a három okoskodón" kívül, amit "egy beszélgetés vagy egy fröccs mellett Ilikénél ne lehetett volna tisztázni."

Abban ezeknek a kommentelőknek igazuk van, hogy jó, ha az információ hatékonyan áramlik és ha a részvételiségnek megvannak a helyi fórumai. Az azonban nincs rendben, ha csak az adott kocsmában bennfentes polgárok beszélhetik meg egy sokakat érintő probléma megoldását. Ráadásul fröccsözés közben nem mindig elérhetőek a viták tisztázásához szükséges adatok, szerződések, tervek – tehát azok az információk, amelyekhez ügyfeleink szeretnének az önkormányzattól hozzájutni.

Egy másik esetben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal tájékoztatta arról ügyfelünket, hogy

mivel "személyes motivációval bír" az ügyben, így nem jogosult a kért adatok megismerésére.

Ez az érvelés alapjaiban hibás, mert az adatigénylést nem kell formálisan megindokolni, az adatkezelőnek pedig nincs joga személyes motivációkat firtatni, pláne nem azokra hivatkozva megtagadni egy igénylést. A legtöbb polgár amúgy sem azért igényel közérdekű adatot, mert nincs jobb dolga, vagy a hivatalok munkáját akarja akadályozni. Azok az emberek fordulnak ehhez a lehetőséghez, akik nem tudnak egy ügy mellett szótlanul elmenni, és a cselekvéshez információra van szükségük. A közérdekű adat pedig éppen attól közérdekű, hogy annak megismerésére bárki jogosult. Ha személyes motivációra hivatkozva kizárhatóak lennének a közös ügyekből a polgárok, akkor éppen azok nem foglalkozhatnának egy fontos üggyel, akiket a leginkább érint, vagy akik a legjobban értenek a probléma megoldásához.

A munkateherre való hivatkozásnak pedig azért sincs értelme, mert

ha az állam vagy önkormányzat megpróbálja lerázni az elszánt polgárokat, olyan jogviták keletkeznek, amelyek csak további terheket rónak rájuk. Az oltási terv eltitkolása miatt például több minisztérium és más állami szerv ellen is pert indítottunk, végül már ott tartottunk, hogy a miniszterelnököt idéztetjük be a bíróságra, amikor több mint egy éves huzavona után egyszerűen nyilvánosságra hozták a dokumentumot – amit jóval korábban is megtehettek volna.

Egy másik ügyünkben az Oktatási Hivatal nemrég már azt is túlzásnak érezte, hogy megkérdeztük, rendelkeznek-e útmutatóval az óvodahalasztási kérelmek elbíráláshoz. Igaz, ezt csak egy véletlenül a kollégánknak is elküldött levélből tudtuk meg.

Ezek az esetek arra mutatnak rá, hogy az állam a közügyeket egyre inkább saját belső ügyének tekinti, amibe az állampolgároknak nem kell beleszólniuk. Pedig a közérdekű adatok megismerhetősége alapvető jogunk, amit a legtöbb esetben még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is elmond a jogsértések miatt bepanaszolt önkormányzatoknak és állami szerveknek.

A közérdekű adatok nyilvánossága ráadásul nemcsak egy elvi tétel, hanem az élhető közösségek, a jól működő állam alapfeltétele. Ha nem tudjuk megnézni a 13 évvel ezelőtti települési rendezési tervet vagy nem írja meg az állami szerv, hogy vannak-e nála az adott ügyhöz kapcsolódó adatok, akkor az állam ellenőrizhetetlenné válik.

Egy jól működő demokráciában éppen ezért ki sem alakulhatnának ilyen helyzetek. Ha a közérdekű adatok hozzáférhetőek az interneten és az egyszerű kérdésekre készségesen válaszolnak az állami szervek sajtóosztályai és ügyfélszolgálatai, akkor nincs szükség adatigénylésekre és jogi vitákra. Ha az állami szervek igazán el szeretnék kerülni a közérdekű adatigénylésekkel járó “terhes munkát”, arra már van jól bevált recept: az állampolgárokkal való tiszteletteljes és készséges kommunikáció.

A nyilvánosság plusz feladatokkal jár az állami és önkormányzati szerveknek, ez kétségtelen. Ez a munka azonban kamatostul megtérülne, ha minél többen sajátunknak érezhetnénk az államot, amiben élünk.

Szabó Attila

• Jogerősen felmentették hajdúböszörményi ügyfelünket, aki egy önkormányzati képviselőt tehetségtelennek, a Civilek a Lakóhelyért Egyesület tagjait pedig szavazógépeknek nevezte a Facebookon.
• A bíróság már több ügyünkben kimondta, hogy a képviselőknek tűrnie kell a kritikát, akárhol is tegyék közzé, mert az beletartozik a véleménynyilvánítás szabadságába.

Jogerősen felmentették ügyfelünket a Debreceni Törvényszéken, ahol egy olyan hajdúböszörményi lakost védtünk, aki Nagy Imre önkormányzati képviselőt és az őt a választásokon indító Civilek a Lakóhelyért Egyesületet kritizálta Facebook-kommentekben. Ügyfelünk a Böszörményben hallottam Facebook-csoportban tehetségtelennek nevezte a képviselőt, és szavazógépként hivatkozott az egyesület tagjaira, akiket szerinte a kormánypárt támogat. A kommentet egy olyan poszt alá írta, amelyben az egyesület kenyérsütési recepteket osztott meg. Nagy Imre rágalmazás és becsületsértés miatt indított büntetőeljárást ügyfelünk ellen.

Elsőfokon a bíróság a képviselőnek adott igazat, mert kifogásolta a kommentek helyét. Arra hivatkozott, hogy a kenyérsütés témájához nem kapcsolódik az önkormányzati képviselővel és egyesületével szembeni kritika.

Másodfokon korrigált a törvényszék, és kimondta, hogy a vélemény akkor is szabad, ha épp két kenyérkovász-nevelési tipp között hangzik el. A bíróság továbbá azt is megerősítette, hogy a képviselőnek tűrnie kell a kritikát.Nem ez az első olyan ügyünk, amikor civileket próbálnak közhatalom-gyakorlók, azaz képviselők vagy polgármesterek elhallgattatni. 2020-ban felmentették azt az ügyfelünket is, aki a győri alpolgármestert nevezte fasznak, amikor munkáját kritizálta. De a kőszegi önkormányzat egyik képviselője is hiába próbálta perelni egy másik ügyfelünket azért, mert a fiát semmirekellő kölöknek hívták egy Facebookos megjegyzésben.

A véleménynyilvánítás joga mindenkit megillet. Persze ez nem azt jelenti, hogy bárkiről, bármit, bárhogyan lehet állítani. Először is azt fontos mérlegelni, hogy tényről vagy véleményről van szó. A különbség a kettő között az, hogy az első valóságtartalma bizonyítható, ezért ha valakiről hamis tényeket állítunk rágalmazás vagy jóhírnév megsértése miatt eljárást indíthatnak ellenünk. Például nem lehet senkiről sem azt mondani, hogy 100 milliót sikkasztott, egészen addig, amíg az állítás tényekkel nem bizonyítható. Ugyanakkor szubjektív véleményt büntetlenül megfogalmazhatunk, és lehet ugyanazt a köztisztségviselőt csaló jelzővel illetni. Vagy a fenti esetben, lehet tehetségtelennek nevezni egy önkormányzati képviselőt, hiszen az, hogy kit találunk tehetségtelennek, személyes meggyőződés kérdése. Bármilyen szélsőséges vagy megbotránkoztató is legyen a véleményünk, védi a szólásszabadság, egészen addig, amíg senkinek nem sértjük az emberi méltóságát indokolatlanul bántó és lealacsonyító kijelentésekkel.

A közhatalmat gyakorlóknak ráadásul másokhoz képest fokozottan tűrniük kell a kritikát. A politikai beszéd kiemelt védelmet élvez, hiszen egy demokratikus társadalom elengedhetetlen eleme, hogy közügyekről, intézményeink működéséről szabadon elmondhassuk véleményünket.Éppen ezért fontos, hogy visszaszorítsuk azt a gyakorlatot, amikor politikusok indítanak eljárásokat kritikus, a közéletben aktív polgárok ellen. Az ilyen eljárások célja a kritikus hangok elhallgattatása, ami szembemegy a szólás- és véleményszabadsággal. Mi továbbra is mindent megteszünk azért, hogy az aktív állampolgárok szabadon mondhassák el a véleményüket az őket érintő ügyekről. Nem kell eltűrnöd, hogy elhallgattassanak! Keress bátran minket, ha hasonló sérelem ér.

• A vasárnapi tatai népszavazás érvénytelen lett, mert kevesebb, mint a választóképes lakosság fele adta le a voksát.
  
• Bár a tatai népszavazás eredménye hasonlít azokra a referendumokra, amelyeket a kormány kezdeményezett az utóbbi időben – meglehetősen egyöntetű szavazatarány mellett lettek érvénytelenek –, hiba lenne a kettőt egymáshoz mérni.
  
• Igaz, hogy jogilag a népszavazás eredménye nem kötelezi a beruházás felfüggesztésére a helyi képviselőket és a polgármestert, mégis erős üzenete lehet annak, hogy felépült egy olyan civil bázis, amely a jövőbeli tiltakozások alapja lehet.
  

Vasárnap Tatán helyi népszavazást tartottak, amit civilek kezdeményeztek az egyedülálló tó partja és környezete védelmében. Az Avalon – mely a Hell Energy energiaital-gyártó cég érdekeltségébe tartozik – ugyanis több mint két éve jelentette be, hogy 15 milliárd forintból 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene az Öreg-tó partján. A terv nemcsak a tatai lakókat, hanem az egész országot sokkolta. A középkori eredetű vár és a barokk kastély meghatározza a tóparti látványt, amit véglegesen átírna a modern épülettömb. Az eredeti (azóta a tiltakozások hatására módosított) terv ráadásul a szállodához tartozó partkaszt lezárta volna. Egy ilyen környezeti változtatás nagyon érzékenyen érintené a helyieket, ezért a szavuk meghatározó kell, hogy legyen a kérdésben.

Várható volt, hogy a kérdés tömegeket fog megmozgatni – az azonban mindig bizonytalan, hogy egy népszavazás érvényes lesz-e. Ezúttal nem lett az, bár hatalmas számban adták le a helyiek a szavazatukat. Érvényes és eredményes népszavazást összehozni nem egyszerű. Az érvényességhez a szavazásra jogosultak több mint a felének érvényes szavazata kell, az eredményességhez pedig legalább felüknek egyirányba kell voksolnia.

Tatán ehhez nagyjából 10 ezer embernek kellett volna elmennie érvényesen szavazni, és több mint a felüknek kellett volna igennel vagy nemmel szavaznia. Ehhez képest a közel 8400 érvényesen leadott szavazat kifejezetten jó eredménynek számít. Főleg igaz ez, ha figyelembe vesszük a nyár közepi időpontot és azt, hogy a helyi népszavazások 2020 márciusától szüneteltek a koronavírus-járvány miatt – annak ellenére, hogy a kormány érdekében kivételt tettek és országos népszavazást már 2021 nyarától lehetett kezdeményezni és tartani.

A szervezők szerint a kezdeményezés ennek ellenére siker volt és ezzel sok szempontból egyet lehet érteni.

A helyi népszavazás egy erős, de nem kizárólagos eszköz arra, hogy a polgárok egy közügyben megnyilvánuljanak, sőt, döntsenek. Tatán azonban jóval több történt, mint hogy egy civil csoport helyi népszavazást kezdeményezett. A helyiek kampányt szerveztek, számos tüntetést tartottak, az építkezés ügyét tematizálták a sajtóban és nyomás alatt tartották az önkormányzatot – vagyis folyamatos és kiterjedt aktivizmust folytattak, mert tudták, hogy a demokrácia nem egy nap. A tó védelmének ügye számos polgárt aktivizált, akik a saját idejüket, eszközeiket bocsátották a kampány céljára. A város örökségének szeretete még a hihetetlenül erős pártpolitikai törésvonalaknál is erősebbnek bizonyult – többen szavaztak a szálloda ellen, mint az önkormányzati választásokon a polgármester mellett. Számos civil szervezet segítette a szervezőket, ki aktivistákkal, ki az információk terjesztésével, és mi is adtunk jogi tanácsokat.

A helyi civilek munkájának a szavazással biztosan nincs vége, másrészt pedig a leadott szavazatok száma és iránya (a választók 90%-ban “igen” szavazatokat adtak le, ami jelen esetben a beruházás elutasítását jelentette) nagyon erős figyelmeztetés a helyi közhatalomnak.

Mindezek mellett adja magát a párhuzam a 2016-os kvótanépszavazással, valamint az idei országgyűlési választások napján megtartott homo- és transzfób propaganda népszavazással, melyek szintén érvénytelenek lettek. Ezeknél a kormány a jogi érvénytelenséget előszeretettel magyarázta úgy, hogy a népszavazások “politikai értelemben” mégis érvényesek voltak, mert a válaszadók egyértelmű többsége az általuk propagált válasz mellett voksolt. A politikai érvényesség címke a valódi, jogi érvényességet relativizálja, mert egy egészséges demokráciában az is döntésnek számít, ha a választók nem akarnak döntést hozni. Ez azt jelenti, hogy a döntést meghozhatja a parlament (vagy helyi szinten az önkormányzat képviselő-testülete), ahogyan az egyébként lenni szokott.

A népszavazás tehát elvileg két döntés egyben: a nép dönt arról, hogy akar-e dönteni, ha pedig akar (tehát elég számú érvényes szavazat érkezik be), akkor az eredményből kiolvasható, hogyan döntött. Ez azonban csak akkor van így, ha a népszavazás valóban eredeti rendeltetését tölti be, tehát maguktól az érintettektől, a polgároktól – azaz nem a hatalomtól – indul a szervezés, a közeg pedig alkalmas arra, hogy minden érintett tudjon arról, hogy azzal is dönt, ha nem ad le érvényes szavazatot. Tata esete mindkét tényezőt tekintve különbözik a legutóbbi két országos népszavazástól.

A kormány által kezdeményezett országos népszavazások végtelen állami erőforrásokból, a jogi követelményeket felrúgva szervezett események voltak, amelyek ahelyett, hogy a nép akaratának a megismerésére irányultak volna, az állami propagandát szolgálták. Ezekről mindenki értesülhetett, így aki nem, vagy érvénytelenül szavazott, az nagy eséllyel nem tájékozatlanságból, hanem azért tett így, mert így akarta kifejezni a véleményét. Tatán ezzel szemben a helyiek által vitt, tudományos tényekkel is alátámasztott kampány zajlott – tehát aki leadta a szavazatát, az előtte tudott megfelelően tájékozódni, és így kerültek az igenek közel 94%-os többségbe. Akik pedig távol maradtak, azoknak több oka is lehetett erre: információink szerint voltak, akik nem kaptak választási értesítőt, míg másokat valószínűleg nem érintett meg a téma, de lehettek olyanok is, akik már nem bíznak a demokratikus folyamatokban.

A tatai népszavazás így jogi értelemben érvénytelen lett, de ettől még a helyiek mozgalmával felépült valami, ami önmagában is eredmény. A konkrét ügy sincs még veszve (ennek már most is van jele), ha pedig mégsem táncolnak vissza a döntéshozók, az Öreg-tó védelmére alakult mozgalom olyan biztos alap lehet, amelyre a jövőben bármilyen közügyben lehet építeni. A népszavazás eredménye nem végállomás, hanem egy folyamat egyik állomása, idővel pedig az eredmény sem marad el. Tatán legközelebb nem 8400 választópolgárt, hanem csak a hiányzó 1600-at kell meggyőzni arról, hogy számít, mit gondolnak.

Döbrentey Dániel és Pásztor Emese

• Orbán Viktor szombati tusványosi beszédében közölte, hogy “Mi nem vagyunk kevert fajúak” – és nem is akarunk azzá válni.
• A miniszterelnök ezzel a kijelentéssel éppen azoknak a magyar embereknek a jogait sérti meg, akiknek a védelmére hivatkozik.
• Ez a sérelem független attól, hogy a szóban forgó magyar emberek éppen milyen származásúak, és független attól is, hogy a miniszterelnök kivel szemben szítja éppen a hívei dühét.
  

A véleménynyilvánítás szabadsága a demokráciákban az egyik legfontosabb alapjog. A demokrácia arra épül, hogy amíg mások jogai nem sérülnek, addig minden vélemény elhangozhat – az elhangzottakról pedig mindenki eldöntheti, hogy mit gondol, és ezt az álláspontját ugyanúgy elmondhatja a nyilvánosságban. Egy véleményt tarthat a többség kártékonynak, kirekesztőnek és ellenszenvesnek, a véleménynyilvánítás szabadsága azonban nem a helyeselhető véleményeket védi, hanem a vélemények közlésének szabadságát, hiszen ha nem szólalhatnának meg provokatív hangok, az a szabad vita végét jelentené. Sőt, ha nem szólalhatnának meg az alapértékeinket megkérdőjelező hangok, akkor még maguk az alapértékeink is feledésbe merülnének. Nem mindegy azonban, kinek a véleményéről van szó.

A véleménynyilvánítás szabadsága minden polgárt megillet, de csakis a polgárokat. Az államnak és az állami szereplőknek – ha ebben a minőségben járnak el –, nincs joguk véleményekhez. Jogok helyett nekik feladataik vannak, amelyeket el kell látniuk. Aki az állam, a magyar politikai közösség nevében beszél, az nem a saját véleményét fogalmazza meg, hanem az a tőlünk kapott felhatalmazással él.

Orbán Viktor Tusványoson viccelődött azzal, hogy a felesége legszívesebben néha agyoncsapná, a Bálványosi Szabadegyetemen mégsem családapaként és ötszörös nagypapaként, hanem Magyarország miniszterelnökeként, tehát állami szereplőként vett részt. A két szerep, a miniszterelnöki és a magánemberi nem mereven szétválasztható, de fontos különbséget tennünk, amikor értékeljük a szavait.

Programadó szombati beszédében a magyarok nevében szólalt meg, a nevünkben mondta el, hogy szerinte mi milyen fajúak vagyunk és mivé akarunk válni. A miniszterelnök közlése tudományosan is vitatható, üzenete azonban messze túlmutat azon a ténykérdésen, hogy honnan is származnak a magyarok, és hogy ki mindenkivel keveredtek akár csak a kárpát-medencei történetük során.

A miniszterelnök üzenete a kirekesztés: arról beszélt, hogy elutasítja az európai és Európán kívüli népek együttélésének gondolatát a Kárpát-medencében.A TASZ nem szimpatizál azokkal az emberekkel, akik a kirekesztést hirdetik, de amíg ez másokra közvetlen veszélyt nem jelent, elismeri, mi több, védi azt a jogukat, hogy elmondhassák, amit gondolnak. Azért teszünk így, mert hiszünk abban, hogy a kirekesztés ellenszere a szabad, nyílt vita és a meggyőzés, nem pedig az, ha elhallgattatjuk azokat, akik nem értik az egyenlő emberi méltóság gondolatát.

Orbán Viktor viszont, ha miniszterelnökként beszél, nem véleményt nyilvánít, hanem alkotmányos felhatalmazásával él, ennek megfelelően nem fogalmazhat meg az alkotmányos értékekkel ellentétes álláspontot. Az állam képviselőjeként nem illeti meg ez a jog, nem védett a véleménye, hanem éppen vele szemben védi a jog a vélemények szabadságát. Ha pedig a magyar emberek nevében fogalmaz meg kirekesztő állításokat, akkor tőlük vitatja el a szólás szabadságát, mert azt csak a polgárok mondhatják meg, hogy kik ők és mivé akarnak válni, az államnak nincs joga ezt helyettük eldönteni.

A beszéd elhangzása óta többen kerestek minket azzal, hogy fel szeretnének lépni a miniszterelnök közléseivel szemben, akinek elvileg az a feladata, hogy minden magyar miniszterelnöke legyen. A még szabad sajtóban és a közösségi médiában is látható felzúdulás mutatja, hogy a miniszterelnök beszéde nemcsak azokat sérti, akik Orbán Viktor szerint idegenek, hanem mindannyiunkat, akik úgy gondoljuk, hogy minden ember ugyanabba a fajba tartozik. Aki fajokról, és azok keveredéséről beszél, az nem csak az Európán kívül élő embereket nem tartja sokra, hanem a magyarokat sem. Sokkal több köt össze minket, mint ami elválaszt, és a jövőben is minden lehetőséget megragadunk, hogy ezt az üzenet a miniszterelnökhöz is eljuttassuk.

Abban, hogy egy társadalom mennyire befogadó, mindenkinek van felelőssége.

Használd eszközeinket, hogy a hétköznapi helyzetekben is tegyél egy elfogadóbb világért!

• Tiltakozz, emeld fel a szavad a kormányzati gyűlöletkeltéssel szemben! Ne hagyd, hogy azt gondolja a hatalom, a gyűlöletkeltés elfogadható! A tiltakozásnak számos formája van, erről itt olvashatsz részletesen.
  
• Ha gyűlöletkeltő műsorokat látsz vagy hallasz, tegyél bejelentést a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak és szólj a civil szervezeteknek, értesítsd a sajtót! Ebben az esetben, a miniszterelnök oldalát tudod jelenteni, ahol megjelent a teljes beszéde.
  
• Ha az interneten látsz gyűlöletbeszédet, jelentsd az adott oldal szolgáltatójának (Facebook, Youtube, Twitter stb.)! Ezek a szolgáltatók a 2016 májusában az Európai Bizottság kezdeményezésére elfogadott magatartási kódex alapján 24 órán belül törlik a rasszista és idegengyűlölő tartalmakat.
  
• Ne menj el szó nélkül a gyűlöletkeltés mellett, mindig fejezd ki ellenvéleményed! A rasszizmus és az intolerancia egyéb formáival szembeni harc egyik leghatékonyabb eszköze az, ha egyértelművé tesszük, hogy nem csak a kirekesztő vélemény létezik. A gyűlöletkeltő megnyilvánulások akár lehetnek széles körben elfogadottak is, de ettől még ugyanúgy kártékonyak, amire fel kell hívnunk mindenki figyelmét!
  

Pásztor Emese, Hegyi Szabolcs

• A kata-törvény elleni tüntetéseknek visszatérő elemévé vált a hídfoglalás.
• A rendőrség egy hét után alkalmazni kezdte legújabb kényszereszközét, a sokkolót.
• Jogszerű-e egy híd lezárása, és jogszerű-e a sokkoló használata?

Ha a kormány egyik napról a másikra vezet be százezreket, milliókat érintő szigorításokat, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy a tiltakozó akciók is hasonló gyorsasággal szerveződnek, azok mértéke pedig igazodik a kormányzati lépések súlyosságához. A tüntetők eddig egy-egy híd elfoglalásával adtak nyomatékot a követeléseiknek, nemcsak Budapesten, hanem vidéki városokban is (pl. Győrött vagy Szegeden). A tiltakozás formája nyilván nem véletlen: egy forgalmas híd órákon át tartó blokádja jóval erőteljesebb eszköz, mint egy ugyanennyi ideig tartó gyűlés a parlament előtt. Ez azonban azt is jelenti, hogy egy forgalmas híd lezárása a kívülállók hétköznapi életében, különösen a napi közlekedésben is jóval nagyobb zavarokat okoz, mint egy tüntetés a Kossuth téren. A rendőrség éppen erre hivatkozott, amikor feloszlatta a hídfoglaló demonstrációkat: aránytalan az, hogy kevesen okoznak komoly bosszúságot sokaknak. Igaz ez?

A gyülekezési törvény nem tesz különbséget kis és nagy létszámú gyűlések között, létszámtól függetlenül ugyanolyan alkotmányos védelem illeti a gyülekezési jog gyakorlását, még akkor is, ha egy eredetileg nagy létszámú gyűlésen végül csak maroknyian maradnak. A törvény szerint azt kell vizsgálni, hogy az adott gyűlés okoz-e szükségtelen és aránytalan mértékű sérelmet a közlekedés rendjében. A rendőrség azért számolta fel a múlt heti katás tüntetéseket, mert szerinte erre a kérdésre igen a válasz. A katás tüntetések órákon keresztül zajlottak, ez idő alatt a rendőrség lezárta az adott hidat és a forgalmat elterelte, tehát a közlekedés rendjét valamilyen mértékig ezek a tiltakozások biztosan zavarták. Csakhogy, volna még itt pár szempont, ami nem pusztán árnyalja a képet, hanem inkább a másik irányba billenti a mérleg nyelvét.

Az egyik az, hogy a múlt heti, napközben kezdődő és hídfoglalásba torkolló tüntetések rendőrségi felszámolására az esti, éjszakai órákban került sor. Azaz olyan időpontban, amikor a közlekedés rendjét már sokkal kevésbé zavarta a gyűlés, mint akkor, amikor elkezdődtek, és amikor a rendőrség még nem látott elég okot a jogkorlátozásra. Az esti, illetve éjszakai órákban a rendőrségnek jóval kisebb erőfeszítésébe került volna a közlekedés rendjének fenntartása, különösen akkor, ha a tüntetők létszáma valóban megfogyatkozik.

A másik fontos szempont az, hogy a közlekedés rendjéhez fűződő közérdek kevesebbet nyom a latban, mint egy alkotmányos szabadságjog, a gyülekezési jog gyakorlása. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a közlekedés rendjének sérelme csak akkor alapozza meg a tüntetés feloszlatását, ha a gyűlés nem egyszerűen zavarja, hanem lehetetlenné teszi közlekedést. Kétségtelen, hogy egy híd lezárása jókora zavart okoz a közlekedésben, de az is vitathatatlan, hogy fővárosi közlekedésrendészetnek számolnia kell az ennél jelentősebb felfordulásokkal is. Zavart szinte minden tüntetés eredményez, és fordítva: nem csak tüntetések szoktak gondot okozni a közlekedés rendjében.

A hétfő reggeli hídfoglalásban nemcsak az volt újdonság, hogy a rendőrség a blokád hivatalos végét követően szinte azonnal megkezdte a folytatódó tüntetés feloszlatását – annak ellenére, hogy a reggeli csúcsforgalom addigra már véget ért –, hanem az is, hogy sokkolót is bevetettek a passzívan ellánálló tiltakozókkal szemben. A rendőrségi törvény szerint ezt megtehették a rendőrök,

ám a sokkoló használatának aránytalansága a napnál is világosabb. A rendőrök kapnak kiképzést arra, hogy a passzív ellenállást hogyan kell testi kényszerrel megtörni. Évek óta látjuk a legkülönfélébb tüntetések kapcsán, hogy a felszólításnak nem engedelmeskedő tiltakozókat két-három (négy-öt, amennyi kell) rendőr kicipeli a járdára. A katás tüntetők esetében is ez volt a helyzet.

A felvétel tanúsága szerint abban az esetben, amikor a sokkolót alkalmazták, nem volt semmilyen extra ellenállás, amit a rendőrök ne tudtak volna testi erővel is leküzdeni. (Ugyanez a helyzet a kilakoltatás elleni tiltakozó AVM-aktivista sokkolózásával is.)

Ezt az aránytalanságot nem enyhíti az a tény, hogy a nemrég beszerzett sokkolók nyilvánvalóan alkalmasabbak arra, hogy az ellenállást célzottan törjék meg, mint a tömegbe fújt könnygáz vagy paprikaspray. Nehéz elvonatkoztatni attól a visszatartó hatástól [chilling effect], amivel a sokkoló váratlan alkalmazása járhat az ezt követő tiltakozások tekintetében. (A rendőrség által bevetett sokkolóról általánosságban itt lehet többet olvasni.)

Egy tüntető, akinek jogsegélyt nyújtottunk, így számolt be a sokkoló használatával kapcsolatos élményéről:

“A sokkolás fájt, senkinek nem ajánlom. Az intézkedés aránytalan volt, ezt ott helyben a rendőrök is érezték. Egy olyan fegyvert kapnak a kezükbe, amiről nem tudják, hogy pontosan milyen hatást válthat ki annak az embernek a szervezetében, akin alkalmazzák. Egy kiszámíthatatlan fegyvert alkalmaztak ellenem, hogy elkerüljenek egy balesetet, ami abból fakadhatott volna, hogy összekapaszkodtam a mellettem ülő lánnyal. Érdekes paradoxon.”Mindenkit arra biztatunk, aki erőszakmentesen tiltakozik, és kényszerítő eszközt alkalmaznak vele szemben, tegyen panaszt, vagy forduljon jogsegélyszolgálatunkhoz a jogsegely@tasz.hu címen! A tüntetések idején él a forródrótunk is: +36 30 722 3356, ahol jogászaink nyújtanak azonnali jogsegélyt!

Hegyi Szabolcs

• Egy éve robbant ki a Pegasus-botrány, az ügy fejleményei azóta látványosan igazolták, hogy Magyarországon a jogsértő megfigyelés is megfelelhet a törvény betűjének.
• A botrány hét érintettjének képviseletében minden lehetséges hazai és külföldi fórumot bejárunk, hogy fellépjünk a jogsértő gyakorlatok ellen. Összefoglaltuk az eddigi tapasztalatokat.

A titkos megfigyeléssel kapcsolatban egy dolog biztosan nem titok: hogy Magyarországon a jogsértő nemzetbiztonsági célú megfigyelés is törvényes. Az Emberi Jogok Európai Bírósága már 2016-ban kimondta, hogy a magyar jog nem biztosít kellő garanciákat a visszaélésekkel szemben – ennek ellenére az állam azóta sem tett semmit a helyzet orvoslására. A legfőbb probléma, hogy a megfigyelést az igazságügyi miniszter engedélyezi, aki a kormány tagjaként nem alkalmas arra, hogy megakadályozza a kormányzat visszaélésszerű megfigyeléseit – sőt, érdekelt is lehet ezekben.

A lezárult megfigyelést pedig szinte lehetetlen támadni. Az elméletben létező jogvédő intézmények elfogultak az állam irányában, bíróság elé pedig nehézkesen lehet olyan jogsérelmet vinni, amelyről az érintett hivatalosan soha nem értesül, ezért a szükséges bizonyítékok sem állnak a rendelkezésére.

Mindez nem elméleti probléma. A Pegasus-ügyben sorozatosan mondtak csődöt azok a szervek, amelyeknek papíron a jogvédelmet kellene szolgálniuk:

• A parlament nemzetbiztonsági bizottságát előbb – szokásukhoz híven – bojkottálták a kormánypárti képviselők, majd amikor sikerült megtartani az ülést, annak anyagát 2050-ig titkosították.
• Az alapvető jogok biztosa eltolta magától a feladatot azzal, hogy az a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságra (NAIH) tartozik, és rá nem, aminek semmi alapja nincs. Alkotmánybírósági határozat is kimondja, hogy az ombudsmannak vizsgálnia kell a titkosszolgálati visszaéléseket.
• A NAIH ugyan vizsgálta az ügyet, de mindent rendben talált, mert kizárólag a magyar törvényeknek való megfeleléssel foglalkozott. Azzal nem, hogy azok aránytalanul korlátozzák-e a megfigyeltek jogait, illetve, hogy a korlátlan megfigyelést lehetővé tévő törvény nemzetközi jogot sért.
• Az ügyészség lezárta a nyomozást – ami annyiban érthető, hogy a magyar jog tág keretei között szinte lehetetlen olyan megfigyelést végrehajtani, ami büntethető. Az általunk ismert adatok alapján soha senki nem is követte még el ezt a bűncselekményt.

Az sincs jobb helyzetben, aki valamilyen okból tudja, hogy titkos adatokat kezelnek róla. Közérdekű adatigénylésünkből kiderül, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal 2018 és 2022 májusa között 270 esetből egyetlen egyszer sem adott lehetőséget a hozzáférésre. A bírói gyakorlat hasonló: egyetlen esetet leszámítva nem tudunk olyan perről, ahol a bíróságok adatközlésre kötelezték volna a titkosszolgálatokat. Azaz eddig senki nem tudhatta meg a bíróságon sem, hogy milyen adatokat gyűjtöttek róla. Az Alkotmánybíróság pedig nemrég kimondta, hogy az ilyen ítéleteket nem vizsgálhatja alkotmányjogi szempontból, ami abszurd, hiszen éppen a bírói ítéletek alkotmányosságának felülbírálata lenne az egyik alapvető feladata. Mindez azt jelenti, hogy a titkosszolgálatok pártját fogó bírói gyakorlat velünk marad.

Míg a fenti, diszfunkcionális intézmények képtelenek hatékonyan védeni a polgárok magánszféráját, folyamatosan emelkedik az elrendelt megfigyelések száma: 2015 és 2021 között körülbelül 40%-kal. Mindeközben még a különösen érzékeny újságírói és ügyvédi hivatások kiemelt védelméről sincs szabály, holott ez alapvető jogállamisági elvárás lenne.

A kormány és az elméletben jogvédelemre hivatott állami szervek pedig úgy tesznek, mintha a probléma nem létezne, és a megfigyeltek jogai védve lennének. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy végigjárjuk az összes elképzelhető hazai „jogorvoslati” utat, ami két eredményre vezethet: vagy bebizonyosodik, hogy a jogellenes megfigyeléseknek legfeljebb a titkosszolgálatok és politikusok jóindulata szab határt, vagy sikerül legalább részben megtudnunk, hogy ki és miért figyeltette az ügyfeleinket. Ha itthon nem érünk el sikert, nemzetközi fórumokig visszük az ügyet, mert elfogadhatatlan, hogy Magyarországon ismét bevett gyakorlattá váltak a politikailag motivált megfigyelések. A nemzetbiztonság nem a hatalmon lévők mindenek feletti biztonságát, hanem mindannyiunk közös biztonságát jelenti – amit éppen az aknáz alá, ha politikai alapon bárki megfigyelhető.

Ügyfeleink:

• Adrien Beauduin diákaktivista, a CEU-tüntetések egyik résztvevője, akit egy ellene indított megalapozatlan büntetőeljárásban is sikerrel védtünk;
• Csikász Brigitta újságíró, aki korrupciós ügyeket tárt fel, és a kislánya születésnapján is aktívan figyelték;
• Dercsényi Dávid újságíró, aki egy Magyarországon terrorizmussal gyanúsított és el is ítélt szír férfi ügyéről írt több cikket;
• Németh Dániel újságíró, aki többek között arról készített fényképeket, ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László milliárdos yachtján nyaral;
• Panyi Szabolcs újságíró, aki a Pegasus-botrányt felderítő projekt tagjaként kulcsszerepet játszott a visszaélések felderítésében;
• Patócs Ilona ügyvéd, a Prisztás-gyilkosságban elítélt Hatvani István védője, akinek az ügye a lehallgatás után vett fordulatot;
• Egy magánszemély, aki egyelőre nem szeretne a nyilvánosság elé állni,
• valamint közel 40 olyan civil szervezeteknél vagy újságíróként dolgozó személy, aki potenciális céltáblája lehet a megfigyeléseknek, és akikkel közvetlenül az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulunk.

Képviseletükben

• 11 panaszt tettünk a titkosszolgálatokat felügyelő minisztereknél és a parlament nemzetbiztonsági bizottságánál;
• ügyfeleink nevében közös panaszt nyújtottunk be az alapvető jogok biztosához;
• 12 pert indítottunk meg (és még majdnem ugyanennyit fogunk);
• 7 eljárást indítottunk az adatvédelmi hatóság előtt;
• az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultunk a civil szférát és az újságírókat fenyegető megfigyelések miatt.
• panaszt tettünk az Európai Bizottságnál;
• Izrael Legfőbb Ügyészéhez fordultunk.

Minden ügyfelünk naprakészen nyomon követhető ide kattintva, ahol többet is megtudhattok a megfigyelések jogsértő rendszeréről.

Remport Ádám

Támogass minket, hogy továbbra is küzdhessünk a rendszerszintű változásokért! tasz.hu/tamogatas

• Döntött az Alkotmánybíróság: a közmédia nem terjeszthet következmények nélkül hazugságot a Menedék Egyesületről.

2018-ban a kormányhoz közel álló Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) egy sajtótájékoztatón azt állította a Menedék Egyesület irodája előtt a szervezetről, hogy “Magyarországot bevándorló országgá csinálják, Magyarországra behozzák a migránsokat”. A hazugságok terjesztésében a közmédia is részt vett azzal, ahogyan a sajtótájékoztatóról tudósított, és ennek jogellenességét ki is mondta a Kúria tanácsa. A Kúria szerint a közmédiának a felvétel közzététele előtt ellenőriznie kellett volna, hogy az tartalmaz-e olyan hamis állítást, ami sértő lehet a Menedék Egyesületre nézve. Ezt a közmédia teljesen elmulasztotta, ezzel megsértette a Menedék jóhírnevét, és félretájékoztatta azt a több százezer embert, akik a híradóiból tájékozódnak.

A közmédia a döntés után az Alkotmánybírósághoz fordult. Azzal érveltek, hogy sajtóként nem feladatuk ellenőrizni egy sajtótájékoztatón elhangzottak valóságtartalmát. Szerintük akár nyilvánvalóan hamis dolgokat is terjeszthetnek, ha azokat nem ők állítják, hanem a sajtótájékoztatót tartó személy. Ha elvárják tőlük, hogy ellenőrizzék a forrásokat és megkérdezzék a másik felet, tulajdonképpen cenzúra kerül a rendszerbe – érveltek.

Az Alaptörvény szerint azonban a közszolgálati műsorszolgáltatónak kötelessége a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás, amire a Menedék Egyesületet képviselve felhívtuk az Alkotmánybíróság figyelmét.

Az Alkotmánybíróság nekünk adott igazat: döntésében kiemelte, hogy “a közösségeket érintő ügyekről szóló tájékoztatásnak minden esetben meg kell jelenítenie a szembenálló nézeteket, ezáltal lehetővé téve, hogy a közönség megalapozott döntéseket tudjon hozni a vitatott kérdésben.”

Az IKSZ tehát hazudhat ugyan, de ha ezzel valakinek a jó hírnevét sértheti, akkor biztosítani kell az érintettnek is a cáfolat jogát, különben a nézők, olvasók nem tudják eldönteni, mi lehet az igazság. Ahogyan az Alkotmánybíróság is mondja

“a sajtószabadság gyakorlása önmagában nem terjed ki a valótlanságok közzétételére, sőt az újságírók egyik fő felelőssége éppen a közölt hírek, információk hitelességének ellenőrzése.”

Hozzátették, hogy ha már a közmédia nem kérdezte meg a Menedék Egyesületet az álláspontjáról, akkor legalább a honlapjukon közzétett cáfolatot ismertetniük kellett volna a nézőkkel.

A Kúria után tehát az Alkotmánybíróság is igazságot szolgáltatott a Menedék Egyesületnek, de a közmédia speciális, a többi médiaszolgáltatóhoz képest fokozott felelősségét nem vizsgálta. Pedig az legnagyobb probléma az ügyben éppen az, hogy a köz tájékoztatására fenntartott sajtó gondolta úgy, hogy kritikátlanul terjeszthet hazugságokat.

Szabó Attila

• A kormánypártok javaslatára 2024-től az európai parlamenti és önkormányzati választásokat egy napon tartanák, ezzel megszűnne az októberi, külön időpontban tartott önkormányzati választás.
• Az indoklás ugyanaz, mint az országos népszavazás és az országgyűlési választás esetében volt: a költségcsökkentés.
• De milyen jogi és politikai következményei lehetnek ennek?

A tervezet szerint 10 milliárd forint körüli összeget lehetne megtakarítani a két választás összevonásával és hiába tartanák előbb az önkormányzati választást, minden képviselő és polgármester kitölthetné az őszig szóló mandátumát, tehát senkit nem penderítenek ki idő előtt előtt a pozíciójából. Eddig csupa pozitívum, igaz?

A helyzet ennél bonyolultabb.

Figyelembe véve csak a tavalyi költségvetési hiányt, amely 5000 milliárd forintra rúgott, egy ehhez képest elenyésző, 10 milliárdos csökkentés aligha magyarázható csak pénzügyi megfontolásokkal. Ekkora összegeket kormányzati kommunikációra havonta költenek el bizonyos minisztériumok, tehát máshol is meg lehetne spórolni ezt a pénzt. Ha viszont nem csak gazdasági lépésként tekinthető a mostani tervezet, milyen okok állhatnak mögötte és milyen jogi, illetve politikai következményei lehetnek a döntésnek?

A módosítás egyes esetekben legitimációs válságot is okozhat. Akár egy céges pozíció, akár egy választott közhatalmi státusz betöltőjéről van szó, nagyon fontos, hogy az átmeneti időszak minél rövidebb ideig tartson, és hogy az átadás-átvétel lehetőleg gyors és zökkenőmentes legyen.Képzeljük el, mi történik, ha a 2024 májusában tartott választáson a választópolgárok leváltanak egy polgármestert, akinek innentől mintegy fél évig úgy kellene dolgoznia, hogy tudja, mögötte ugrásra készen áll az utódja.

Ilyen esetekben két helyzet állhat elő.

A leváltottak meggondolatlan lépéseket tesznek, hiszen nem érdekeltek a “jó kormányzás” fenntartásában, mert már elvesztették a választást. Annál inkább törekedhetnek az őket váltók munkakörülményeinek ellehetetlenítésére, például azzal, hogy kaotikus viszonyokat és üres kasszát hagynak maguk után.

Vagy éppen ellenkezőleg: minden igyekeztük és jó szándékuk ellenére lehetetlen körülmények között kell dolgozniuk, olyan ellenszélben, ahol a győztesek össztüze mellett a választópolgárok sem fogadják már el őket, hiszen elbukták a választást. Történhet mindez annak ellenére, hogy 2019-ben még öt teljes, cselekvőképességgel járó évet szavaztak meg nekik, és maguk is ezt vállalták, amikor rajtvonalhoz álltak, nem pedig azt, hogy

a mandátumuk tizede alatt politikai értelemben cselekvőképtelenné válnak.A választópolgárok nézőpontjából sem mindegy, hogy mikor és milyen körülmények között értékelik az általuk választottak munkáját: a jelen állás szerint erre nem öt, hanem már négy és fél év után kerül majd sor. Vagyis a választott képviselők és polgármesterek akár az utolsó féléves teljesítményük ellenére kerülnek majd ki hivatalukból. Ez ismét arra ösztönzi őket, hogy következmények híján felelőtlen politizálással zárják megbízatásukat. De ami még fontosabb: a választópolgárok ebben az időszakban elvesztik az érdemi kontrollt választott képviselőik, polgármestereik felett.

Ha már a munka értékelésénél tartunk, akkor érdemes szót ejteni a kampányról is, hiszen ebből a szempontból is célszerű a különféle választásokat különböző időben tartani.

Minél több pozícióra választunk egyszerre tisztségviselőket, annál nagyobb lesz a hatalomkoncentráció, annál homogénebb lesz a politikai közeg.

Az egy napon tartott, eltérő választások “népszavazássá” változtatják a voksolást. A leghangosabban és a legtöbb erőforrásból kampányoló politikai erő kerül előnybe egy olyan választáson is, ahol máskor nem feltétlenül ezzel a módszerrel lehet érvényesülni. Egy nagyon felfokozott, külpolitikai témákat futtató európai parlamenti kampány hatása átgyűrűzhet az önkormányzati választásokra is, elnyomva a helyi ügyek jelentőségét – vagy éppen fordítva. De ugyanilyen lehetőség a protesthangulat elterjedése, azaz az aktuálisan kormányzó erők büntetése minden lehetséges választáson.

Ráadásul, ha egy kampányidőszak két teljesen más választásról szól, akkor a kampányok témái összekeverednek, és a jelölteknek kevesebb lehetősége van a bemutatkozásra, a választópolgároknak pedig a tájékozódásra. Ha minden választás egy napon van,

csökken annak az esélye, hogy a választópolgár tudatos döntést hoz a különböző téttel rendelkező választásokon.A technikai lebonyolítással is érdemes foglalkozni. A szavazatszámláló bizottságok tagjai, bár azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, más-más jogalapon kerülnek a testületbe. A 2022-es országgyűlési választás és népszavazás előtt is sokszor felmerült kérdésként, hogy a pártok által delegált szavazatszámlálók eljárhatnak-e a népszavazás lebonyolítása során (a válasz igen: a Nemzeti Választási Iroda korábban megerősítette azt az álláspontunkat, hogy szavazatszámláló bizottságok tagjainak ebben is azonos jogai és kötelezettségei vannak). Korántsem ennyire egyértelmű ez azonban az önkormányzati választások és az EP-választások kapcsán. Mindenképpen jogalkotással kell tisztázni, hogy az egyes delegált tagok mandátuma és feladatköre miként alakul – például ha valaki az EP-választáson listát állító párt színeiben ül a szavazatszámláló bizottságban, lesznek-e feladatai az önkormányzati választás kapcsán is.

Összefoglalva: a két szóban forgó választás egy napon tartásának vannak jogi és nem jogi értelemben vett kockázatai. A jogi kockázatokat átgondolt és alapos jogalkotással lehet csökkenteni. Van azonban, amire nincs jogi megoldás: várhatóan ezeken a választásokon is a kormánypártok elsöprő kommunikációs fölénye érvényesül, amit a választások egy napon tartása még tovább erősíthet. Ez pedig döntő hatással lehet mindkét választás kimenetelére.

Döbrentey Dániel

A hatvanéves Irén és fia, Péter egy Kaposvár melletti falu végén élnek, ahol mindenki jól ismeri őket. A család generációk óta ebben a kis házban lakik, amit egy óriási kert vesz körül. Irén a helyi általános iskolában tanított pár évvel ezelőttig, amikor még idős édesanyja is élt. Karácsony óta azonban egyedül maradt 22 éves fiával, akire most egyedül ő vigyáz. Kilenc cica és egy befogadott kutya jelenti még a társaságukat.

Napjaik hajnalban kezdődnek, megszokott, szinte rituális rendben. Irén az ablakba kikészít egy bögre teát, egy Balaton szeletet és egy két decis gyümölcslevet Péternek, aki jó esetben ezek elfogyasztása után még vissza tud aludni. Ekkor Irén a hajnali busszal berobog a kaposvári Tescóba, hogy fiának a kedvenc pogácsáit frissen megvegye. Rohan haza, hogy még ébredés előtt visszaérjen, és ne ijedjen meg Péter az egyedülléttől. Ha sikerült időben hazaérnie, akkor a napi második itóka még bontatlanul hever a párkányon. Ha később érkezik, akkor Pétert a kapuban üldögélve találja.

Irénnek ezek a hajnali körutak jelentik az egyetlen kimozdulási lehetőséget otthonról, egyébként folyamatosan együtt mozognak és lélegeznek fiával. Péter lételeme a mozgás, ha csak teheti, a hatalmas telken sétál fel és alá, naponta több kilométert is megtesz. Gyakran leül a kert végében, és figyeli a természetet vagy a fűnyíró zaját. Irén élete teljes egészében fia napirendjét követi. Ha Péter a kertben sétál vagy üldögél, akkor van ideje a ház körüli munkákat ellátni, ügyeket intézni, míg el nem jön az ebéd ideje. Péter négyféle ételt fogyaszt ebédre: tescós pogácsán kívül főtt rizst, üres zsömlét és nyers vöröshagymát hajlandó csak megenni. A lényeg, hogy minél üresebb legyen – mint ahogyan a környezete is.

A házat is Péter igényei szerint pakolta ki az édesanyja, a két matracukon kívül más nincs az otthonukban. Irén saját kezűleg épített az évek során egy kis fészert a kert végébe, hogy legyen hol tárolni a ruháikat, és a sok-sok könyvet. Bár a ruhákat Péter nem viseli el a testén, a könyvek neki is sokat jelentenek. Édesanyja rendszeresen olvas fel belőle verset neki, már kívülről tudják Péter kedvenc verseit.

Irén akkor kezdte gyanítani, hogy fia autista, amikor a kisfiú még négy évesen sem kezdett el beszélni. Az orvosok igyekeztek megnyugtatni, hogy a fiúk később kezdik a beszédet, de az édesanyának az is feltűnt, hogy fia sorba rendezi a kisautókat, és szisztematikusan egyenlő távolságra állítja fel őket a kerti padkára. Rövidesen kiderült, hogy igaza volt: Péter valóban autista. Beszélni azóta sem kezdett el.

14 éves koráig járt gyógypedagógiai iskolába, de a nyolcadik osztály első napjáról hazamenekült. Ettől kezdve édesanyja nem tudta elküldeni többé az iskolába. Mivel Péter nem beszél, így sosem derült ki, mi történt pontosan. Új gyerekek jöttek az osztályba, feltehetően ez okozott törést a kiszámíthatóságot szerető fiúnak, amit Péter otthon maradásával oldottak meg. Más, autista fiatalnak való szociális ellátás hiányában azóta, nyolc éve Péter otthon van édesanyjával. Tavaly télig Péter nagymamája, Irén édesanyja is velük élt. Ők jelentették a biztonságot Péternek egy olyan világban, amelyhez a kommunikációs akadályok és szenzoros érzékenysége miatt nehéz kapcsolódnia.

Három évvel ezelőttig Péter gondozása mellett Irén élhetett a hivatásának is, köztiszteletben álló tanító volt a helyi iskolában. Édesanyja halála és Péter rosszabbodó állapota viszont arra kényszerítette, hogy feladja munkáját. Azóta mindennapjait beszédképtelen fiával tölti. Irén emberfeletti erővel igyekszik megtalálni ebben a kilátástalan helyzetben is a jót.

“A pozitív gondolkodást igyekszem gyakorolni, sokat olvastam utána, és tulajdonképpen az segített, hogy megkerestem, mi miért történt. Már értem, mi célt szolgált, hogy tanítóként dolgoztam” – mondja. Mikor bevezették a KRÉTA-rendszer az iskolában, Irénnek otthonra is be kellett köttetnie az internetet, mert – ahogy ő fogalmaz – “hol ér rá naplózni egy pedagógus, ha nem otthon, szabadidejében”. Ennek köszönhetően talált rá a Pinterestre, amelynek segítségével megtanult koszorúkat fonni, húsvéti tojásokat festeni és virágcsokrokat kötni. “Ha nem köttetem be az internetet, erre sose rá nem találok. Most meg már ott tartok, hogy megyek az adóhivatalba, és elindítom a vállalkozásomat. Csak hálával tartozom, hogy ezeket megtanulhattam.”

Péter a természet gyermeke, napjait a kert zajainak figyelésével tölti, rója a maga által vágott ösvényeket a nagy birtokon, a nappal kel, és sötétedéssel fekszik. Négy éve viszont nem tud egyedül elaludni. Egy traumatikus kórházi kezelés óta csak édesanyja közelében tud annyira megnyugodni, hogy a paplant a fejére húzva elaludjon.

2018 tavaszán, az akkor 17 éves Péter üresség iránti vágya egyre erősebb formát öltött. Volt pár rohama, amikor lecsupaszította az akkor még berendezett házat, mindent, beleértve a polcok tartalmát és bútorokat is, kiszórt a kertbe. Mások felé semmilyen közvetlen indulat vagy agresszió nincs ilyenkor Péterben, egyszerűen csak így érzi rendben levőnek magát és a környezetét. Ha nincs benne semmi felesleges, “lecsupaszodnak a lényegig”.

Az egyik ilyen roham alkalmával nem a megszokott pécsi gyermekpszichiáteréhez vitték, hanem a közelebbi, kaposvári kórházba szállította be a mentő. Bár a vizsgálaton Péter semmilyen erőszakos mozdulatot nem tett, csak édesanyja kezét szorítva jelezte, hogy szeretne hazamenni, az orvosok úgy döntöttek, sürgősségi gyógykezelés alá vetik. Ilyen kezelés csak olyankor rendelhető el, ha valaki közvetlen veszélyt jelent a maga vagy mások életére, testi épségére. Ugyan Péter esetében nem volt ilyesmiről szó, a kórházat ettől kezdve 12 napig nem hagyhatta el. Irént hazaküldték, Péter pedig a felnőtt zárt osztályra került (lévén a kaposvári kórházban nincs kiskorúak számára pszichiátriai fekvőbeteg ellátás), és

a szabadságszerető fiút minden végtagjánál fogva az ágyhoz kötözték. Mikor másnap Irén meglátogatta fiát a kórházban, azt tapasztalta, hogy egy ágynemű nélküli műanyag matracon fekszik meztelenül, kikötözve és megalázva, az egész kórházi osztály szeme láttára. Pár nappal későbbre már a mindig nyugodt, galamblelkű Irén is elvesztette a türelmét. Zaklatottan kérte számon az ápolókon, hogy fiát mindig kikötözve találja, a rögzítés véresre sebzi kezeit, lábait, és a műanyag matracra pisil rettegésében. A kórházi alkalmazottak viszont csak lekötözéssel tudták kezelni Pétert. Amikor Irén ezt nem volt hajlandó elfogadni, előfordult, hogy ráhívták a biztonsági őröket, akik azzal fenyegetőztek, kidobják, ha magától nem hajlandó távozni az osztályról. 10 nap telt el így, az idő nagyobb részében lekötözésben, Péter és Irén számára egy örökkévalóság. Irén végső elkeseredésében a sajtóhoz fordult, hogy kiszabadíthassa fiát az osztályról. Csodák csodájára másnap reggel azzal várták a kórházban: órák kérdése, és elviheti fiát a pécsi klinikára.

Pár órával később Péter a pécsi gyermekklinikán sétálgatott a folyosón, le-leülve a folyosói játéksarokba, hogy aztán újra róni kezdje megszokott útjait. Ezen az osztályon Pétert nem kötözték le. Egy férfi ápoló rajta tartotta a szemét a békésen sétálgató fiún, és igyekeztek igényeinek és érzékenységeinek megfelelő ellátásban részesíteni őt. A szobájából is kipakolták a felesleges bútorokat. Mire a pécsi orvosok beállították a gyógyszereit, a gondozók pedig szép lassan helyrehozták a kaposvári kezelés okozta testi sebeket, Péter olyan állapotba került, hogy hazamehetett édesanyjával. A lelki sebeket azonban senki és semmi nem tudta begyógyítani. Péter azóta sem tud egyedül aludni, akkora traumát jelentett neki az a 10 nap.

Ezért 2021 nyarán Irén pert indított segítségünkkel a kaposvári kórház ellen a fiát ért embertelen bánásmód miatt. Bízunk benne, hogy a per végén a bíróság igazságot szolgáltat Péternek és édesanyjának, és az ítélet felhívja a figyelmet a pszichoszociális fogyatékossággal élő embereket sújtó mindennapos jogsértésekre.

Írta: Boros Ilona, Környei Kristóf
Fényképezte: Pivarnyik Balázs

• A kőszegi önkormányzat és a helyi sörfőzde összefonódását bírálta ügyfelünk egy rendezvény kapcsán, semmirekellő kölöknek nevezve egy fideszes képviselő fiát.
• A képviselő fia eljárást indított becsületsértés miatt, de a bíróság nekünk adott igazat: közügyekben a kritika szabad.

A járványhelyzet alatt, 2020 őszén a kőszegi önkormányzat támogatott egy háromnapos zenei eseményt a város főterén. Ezen – ahogyan általában önkormányzati rendezvényeken is –, az egyik képviselő fia árulhatta a sört, sőt, a sörfőzdéje volt a szervezője is az Őszi Zenés Esteknek. Az ugytudjuk.hu a rendezvény kapcsán részletesen beszámolt arról, hogy a Kőszegi Sört üzemeltető Kiss András milyen üzleti előnyökhöz jutott politikai összeköttetéseit felhasználva.

Az újságíró azt is hangsúlyozta, hogy a program annak ellenére jött létre, hogy a járványhelyzet miatt szinte minden nagyobb tömegrendezvényt lemondtak a környéken. A cikket sokan megosztották a Facebookon, és élénk vita alakult ki a kommentelők között. Ügyfelünk, Gábor is kommentelt. Többek közt azt írta, hogy

“az a sumákság, hogy Kiss képviselő úr semmirekellő kölkét közpénzből finanszírozzuk.”A sörfőzdés Kiss Andrásnak ez nem tetszett. Ügyvédet fogadott, és magánvádas eljárást indított a cikk írója, és két másik ember ellen is, akik szerinte becsületsértő módon kommentálták az írást a Facebookon.

Az elsőfokú bíróság az újságírót és az egyik kommentelőt bűncselekmény hiányában felmentette. Az újságírót a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva, a másik kommentelőt pedig azért, mert a kommentjeiben nem talált becsületsértő elemeket. Gábor bűnösségét azonban megállapította az elsőfokú bíróság arra hivatkozva, hogy a “sumákság” és a “semmirekellő kölök közpénzből finanszírozása” fordulatok becsületsértőek. A büntetés a legenyhébbnek számító megrovás volt. Gábor nem tudta elfogadni a bíróság döntését. Ragaszkodott ahhoz, hogy a véleménye nem becsületsértő, ezért keresett meg minket.

A fellebbezésben egyrészt azzal érveltünk, hogy a demokrácia lényege, hogy közügyekben mindenki szabadon elmondhassa a véleményét. Másrészt pedig azzal, hogy az Alkotmánybíróság által felállított mérce szerint a közügyekhez kapcsolódóan csak két fajta közlés lehet becsületsértő:

• ha a megszólaló tagadja, kétségbe vonja az érintett emberi mivoltát,

• vagy ha az emberi természet legbelsőbb köreibe hatol, öncélúan támadva a személyiség és az identitás lényegét alkotó vonásokat.

Szerintünk sem a “sumákság”, sem pedig a “semmirekellő kölök” nem esik bele egyik kategóriába sem, így nem lehet szó bűncselekményről.

A másodfokú bíróság nekünk adott igazat. A bíróság érvelésének lényege szerint azt kell vizsgálni, hogy az ügy közügy-e, és nem pedig azt, hogy a képviselő fia közszereplő-e. A bíróság velünk egyetértve úgy találta, hogy a kőszegi önkormányzat rendezvényei közügyek, így az ezekben szerződéses félként résztvevők közügyben vesznek részt.

Abban is egyetértett velünk a bíróság, hogy a “semmirekellő kölök” fordulat nem olyan tartalmú, amely büntetőjogi értelemben sértheti Kiss András becsületét.

A bíróság érvelése szerint nem az a fontos, hogy Kiss Andrásnak hogyan esik a kritika, hanem az, hogy a társadalom azt hogyan ítéli meg. A bíróság szerint közügyhöz kapcsolódóan a “sumákság” és “semmirekellő kölök” is belefér, mert egyik sem gyalázkodó, megszégyenítő jellegű.

Azt persze nem tudjuk, hogy Kiss András semmirekellő kölök-e, de az biztos, hogy ha valaki közpénzeket használ fel, és az apja ül a közpénzek felhasználását befolyásolni képes képviselő-testületben, akkor ehhez kapcsolódan tűrnie kell a kritikát. Különösen így van ez akkor, ha a kritika éppen arra akar rávilágítani, hogy az üzleti lehetőségek és a családi kapcsolatok között lehet némi összefüggés.

Szabó Attila

Támogass minket, hogy továbbra is küzdhessünk a szólás- és véleményszabadságért! tasz.hu/tamogatas

Címlapi fotó: Philipp Hütter / Wikipédia

• Gulyás Gergely más kormányzati politikusokkal együtt két éve biztosított mindenkit, hogy a különleges jogrend nem fog örökké tartani, sőt, korábban ér véget, mint a legtöbb európai országban.
• A jelek szerint a különleges jogrend nemhogy nem ér véget, hanem állandósul.

A kormány a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben június 1-jéig rendelkezett felhatalmazással arra, hogy hatályban tartsa a veszélyhelyzet alatt elfogadott rendeleteket. A járványügyi korlátozásokat feloldották, a különleges jogrend azonban maradt, és ezek szerint maradni is fog. A parlament kedden elfogadta az Alaptörvény tizedik módosítását, amely lehetővé teszi, hogy a kormány ne csak az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség, hanem szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is elrendelje a veszélyhelyzetet.

A veszélyhelyzet azért különleges jogrend, mert a kormány számára különleges jogosítványokat biztosít elvileg egy jól behatárolható, korlátozott időszakra. Veszélyhelyzetben a kormánynak a szokásosnál nagyobb a mozgástere, mert rendkívüli helyzetre kell reagálnia. Ezért rendeleteivel a törvényektől is eltérhet, és arra is lehetősége van, hogy a mindenkit megillető alapjogokat az általában elfogadhatónál erőteljesebben korlátozza, vagy egyenesen felfüggessze.

Mivel iyen nagy hatalmat ad a kormány kezébe, garanciális jelentősége van, hogy a különleges jogrend valóban különleges legyen: csak az Alaptörvényben rögzített szigorú feltételek teljesülésekor lehessen elrendelni, és elrendelésének indokoltságát legyen, aki folyamatosan felülvizsgálja.

A kormány azonban az újabb alaptörvény-módosítással ismét a saját igényeihez igazítja a játékszabályokat. Azzal, hogy a jövőben mindig adott lesz a lehetőség a különleges jogrend életbe léptetésére, elveszíti különleges jellegét. Az új normálissá válik, ami veszélyt jelent mindannyiunk alapvető jogaira, és a rendeleti kormányzás még tovább csökkenti a parlament jelentőségét.

Ez nem a jövőt érintő félelem, hiszen már az eredeti veszélyhelyzetben meghozott kormányrendeletek is több esetben az alkotmányosan indokolható mértéken túl korlátozták az alapjogainkat. Az elmúlt két évben az is bebizonyosodott, hogy sem az Alkotmánybíróság, sem az alapvető jogok biztosa nem képes arra, hogy fellépjen a különleges jogrend alkotmányos kereteinek betartatásáért.

A kormány a különleges jogrendet már eddig is saját hatalmi céljainak elérésére használta, és nem a polgárok megvédésének szándéka vezérelte. Ha az alkotmánymódosítás konkrét személyek alapvető jogainak sérelméhez vezet, mindent meg fogunk tenni, hogy ezekre a sérelmekre a lehetséges európai fórumok előtt jogorvoslatot találjunk.

Pásztor Emese

• Azt mondták, tisztálkodni sem tud segítség nélkül, de mióta elköltözhetett a szociális otthonból, új szakmát és jogosítványt is szerzett ügyfelünk, Imre.
• Négy évig tartott a pereskedés azért, hogy ismét szabadon dönthessen az életéről az ötvenes éveiben járó férfi, akit indokolatlanul fosztottak meg a szabadságától.
• Imre rokonain keresztül fordult hozzánk segítségért, miután olvasott a munkánkról, mert magától még ezt sem tehette meg.

Imre édesanyja halála után nehéz helyzetbe került, így öt évvel ezelőtt otthonából a pszichiátriára szállították. Az akkor 47 éves férfi többet nem is mehetett haza. Mivel a bíróság kizáró gondnokság alá helyezte, semmiről nem dönthetett többé szabadon, kezdve attól, hogy mikor és mit szeretne vacsorázni, egészen odáig, hogy kertes házával, kutyájával mi történjen. Kijelöltek számára egy vadidegen gondnokot, aki egy 130 fős intézetben helyezte el. Minden őt érintő személyes döntést a kirendelt gondnok hozott meg, anélkül, hogy legalább a véleményét megkérdezte volna, és hónapig nem is látogatta meg Imrét az intézetben.

Kétségbeesésében Imre segélykérő leveleket kezdett írni unokatestvérének, Gyöngyinek, aki ekkor még külföldön élt férjével. Egy váratlan, sorsszerű fordulat révén Gyöngyi megtalálta a hónapok óta elázott leveleket a postaládájában, és azonnal felkereste rég látott rokonát. Ettől kezdve egy perc nyugta sem volt, elkezdtett harcolni Imre szabadulásáért. A gyámhatóságon kérelmezték férjével a gondnokváltást, hogy Imre végre velük élhessen, de a hatóság sorozatosan elutasította minden kérelmüket. Imre ekkor, a sajtón keresztül talált rá a TASZ-ra, és megkérte Gyöngyit, vegye fel a kapcsolatot velünk.

2019-ben pert kezdtünk Imre gondnokságának megszüntetéséért, de az eljárás hosszasan elhúzódott. Gondnoka az egyik tárgyaláson azzal intézte el Imre panaszait az intézetről, hogy

“a szabadságvágy van az ilyen embereknél, az írja felül a józan észt”. Imre, aki valóban megszokta a szabad életet, egyre kevésbé viselte el a bezártságot és a kiszolgáltatottságot. 2020 tavaszán a járvány miatt teljesen lezárták a szociális intézményeket, így Imre fogoly lett az intézetben, még hétvégente sem látogathatta meg Gyöngyiéket.

Már épp mindannyian kezdték elveszteni a hitüket, amikor a négy éve tartó pereskedés végre eredményre vezetett. 2020 decemberében a bíróság úgy döntött: nem indokolt, hogy Imre kizáró gondnokság alatt legyen, ezért újra szabadon dönthet a lakóhelyéről, életmódjáról. A gyámhatóság azonban nem tudott belenyugodni a döntésbe, és fellebbezett az ítélet ellen. Imrének emiatt még négy hónapot kellett várnia a szabadulásra. 2021 áprilisában jogerősen is megnyertük a pert, és Imre végre Gyöngyiékhez költözhetett. Édesanyjával közös házát időközben a megkérdezése nélkül elbontották.

Az elmúlt egy évben Imre új életet kezdett, és azóta már önállóan él.

Fontos volt neki, hogy minél kevésbé szoruljon rá mások segítségére, ezért jogosítványt szerzett és elvégzett egy vagyonőri tanfolyamot is. Azóta is sok időt tölt Gyöngyivel, és tavasszal már ő is segíteni tud a földeken, amikor sok a munka. Mivel korábban vasúti munkásként dolgozott, újra kiváltotta vasutas igazolványát is, hogy hódoljon régi szenvedélyének.

Egyetlen dolog árnyékolja be új életét: korábbi otthonának elvesztése. Ezért szabadulása után Imre első dolga az volt, hogy visszaszerezze a házzal együtt elveszett iratait, emlékeit, szeretett tárgyait. Rengeteget jelent számára, hogy megtalálta az érettségi bizonyítványát is. Ugyanez a veszteség hajtotta, amikor úgy döntött, lerombolt háza helyett új otthont teremt magának. Megnézett több házat is Gyöngyiék közvetlen közelében, és amikor az egyikbe belépve meglátta gyerekkori tűzoltóautójának másolatát a párkányon, Gyöngyihez fordult, és azt mondta:

"megvan az új otthonom, itt érzem, hazaérkeztem”.Szöveg: Boros Ilona, videó: Rubi Anna

A segítséged nélkül mi sem tudnánk segíteni. Ajánld fel nekünk adód 1%-át, hogy továbbra is ott lehessünk a kiszolgáltatott helyzetbe került emberek mellett!

• 2021 őszén az NNK-hoz fordultunk az előző évekre vonatkozó, kórházi fertőzésekről szóló jelentéseikért. Érdemi választ nem kaptunk, ezért pert indítottunk az adatokért.
• A per hatására varázsütésszerűen megjelentek a kért jelentések az NNK oldalán, így most először képet kaphatunk a kórházakban megjelent koronavírus-járvány mértékéről.
• A kórházi járványok 79%-át 2020-ban a koronavírus okozta, ami összesen majdnem tízezer embert érint.

A jogszabály szerint az országos tisztifőorvos és munkaszerve, az NNK adatokat gyűjt a kórházi fertőzésekről, majd ezekről összefoglaló jelentést tesz közzé. A dokumentumokat 2016-tól kezdve az NNK jogelődjének, az ÁNTSZ-nek az archív oldalán lehet elérni. Az előző évre vonatkozó jelentéseket eredetileg minden év június 1-jéig kellett közzétenni, ezt később fokozatosan későbbre tolták, a jelenlegi szabály szerint november 1. a határidő.

A 2019-es és 2020-as évre vonatkozó jelentést azonban a kitolt határidőig sem sikerült közzétenni. (Külön megnéztük az archív dokumentumok között is, hiszen az oltási terv is onnan került elő egyszer csak, de nem találtuk ott sem.) Emiatt 2021. november 8-án adatigénnyel fordultunk Müller Cecília országos tisztifőorvoshoz. Az adatigénylés benyújtásakor a 2019-es adatok egy évvel és egy héttel, a 2020-as adatok tekintetében egy héttel voltunk a jogszabályban szabott határidő után. Ezért azt reméltük, hogy az NNK rövid időn belül pótolja az elmaradást. Sajnos nem volt ilyen egyszerű dolgunk: a tisztifőorvos először 30, majd további 45 nappal meghosszabbította az adatigény válaszadási határidejét. A február 6-i határidő elérkeztével pedig nemes egyszerűséggel nem válaszoltak.

Felháborító, hogy egy olyan adatkérésre, amelyben nem ősrégi, vagy nagyszámú iratot kérünk, hanem egyetlen (elvileg) kész dokumentum e-mailben történő megosztását, 90 napot kellett várni arra, hogy aztán válaszra se méltassanak. A tisztifőorvos a határidők hosszabbításának indokaként az NNK alapító okiratában foglalt feladataira, többek között a járványügyi tevékenységére és a koronavírus elleni védekezésre hivatkozott, csakhogy a jelentések elkészítése is az NNK feladata, amelyre jogszabály kötelezi őket. A jóhiszeműség azért is kérdéses, mert – ahogy azt számos adaigénylésünk kapcsán korábban is bemutattuk –, az NNK sablonválaszai pontosan a határidő utolsó napján, délután 4 óra körülre vannak időzítve.

Az NNK egyértelmű jogszabálysértése miatt nem volt más választásunk: ismét adatpert kellett indítanunk ellenük. Az adatper megindítása után azonban csoda történt: a kért adatok felkerültek az NNK archív oldalára. Közzétették a másfél éve titkolt, 2019-es kórházi fertőzéses jelentést (innen elérhető), valamint a 2020-as adatokat, amelyekkel fél éves csúszásban volt az NNK (innen elérhető). Ez a jelentés azért különösen fontos, mert már azt is tartalmazza, hányan kapták el kórházban a koronavírust.

A jelentésből kiderül, hogy

429 koronavírus-járvány tört ki az egyes ellátóhelyeken, és ezekben 9847 ember fertőződött meg. Közülük 1752 fő el is hunyt, vagyis minden hatodik ember belehalt a kórházban elkapott fertőzésbe.

A nem koronavírushoz kapcsolódó kórházi járványok száma 2019-hez képest nagyságrendileg azonos számú (2019-ben 137, 2020-ban pedig 112), vagyis az összes kórházi járvány 79%-át koronavírus okozta. (Járványnak számít már két egymással összefüggő fertőzéses eset is a kórházban.)

Annyi tehát már most biztosan látszik az adatokból, hogy a koronavírus megjelenése jelentősen megnövelte a kórházi fertőzések számát, de a jelentés laikusok számára nehezen értelmezhető, ezért a részletes elemzés szakértők feladata lesz. Az adatokból az is kitűnik, hogy a magyar egészségügy nem tudja hatékonyan megvédeni a kórházakban kezelt embereket a fertőzésektől. Ahhoz, hogy hatékonyan fel lehessen lépni a probléma ellen, elengedhetetlen, hogy megfelelően monitorozzák és közérthető módon, időben közzétegyék a kórházi fertőzéses adatokat.

Takács Ádám

Az utóbbi évek parlamenti ciklusai megmutatták, hogy az országgyűlési munka kiüresedett, és egyre többször hangzik el a felvetés, hogy a képviselők akkor tudnák igazán megvalósítani a kampányukban ígért célokat, ha kilépnének a rendszer logikájából és hangsúlyosabbá válna a parlamenten kívül politizálás a részükről. A rendezvény célja az volt, hogy kérdéseket tegyünk fel frissen megválasztott politikusoknak arról, milyen terveik vannak a következő években a parlamenti munka mellett – vagy adott esetben helyett – és közösen gondolkodjunk a rendszeren kívüli politizálás lehetőségeiről.

Az április 20-án megtartott rendezvényt szakmai igazgatónk, Szabó Máté vitaindítója vezette fel, aki a jogvédők és a képviselők helyzete közötti párhuzamokra mutatott rá. A jogvédők munkájának értelme az, hogy a hatalmat ellenőrizzék és a jogot az emberek szolgálatába állítsák, ennek lehetőségei azonban az elmúlt bő évtizedben drámai módon megváltoztak Magyarországon. A TASZ-nak is sorra kellett lemondania a jogvédelem klasszikus, jogászi útjairól. Újra és újra meg kellett találnunk a módját annak, hogy a megszokott eszközök mellett vagy helyett hatékonyabbakat keressünk.

Ahogy a hagyományos jogvédelemnek, úgy a hagyományos ellenzéki politizálásnak sem nagyon termett babér az elmúlt parlamenti ciklusokban. De

a kormányzati túlhatalmat ellensúlyozni, a hatalmi túlkapásokat láthatóvá tenni akkor is szükséges, ha ez a szokásos módon nem lehetséges. Ahogy a civileknek, úgy az ellenzéki politikusoknak is fel kell tenniük maguknak a kérdést: hogyan tudnak a polgárok elvárásainak a leginkább megfelelni, úgy, hogy közben nem azt a szerepet játsszák, amit a hatalmon lévők szánnak nekik.

Szabó Máté ezzel kapcsolatban hat alapvető állítást fogalmazott meg.

1. Aminek biztosan nincs értelme, arra nem szabad energiát fordítani csak a látszat kedvéért. A látszat ugyanis a hatalmon lévők céljait szolgálja, ráadásul el is veszi az időt és energiát hasznosabb tevékenységektől.

Az ellenzéki politikusok ma Magyarországon nem tudják érdemben befolyásolni sem a törvényhozást, sem pedig azt, hogy kik kerülnek a parlamenti intézmények élére. Egy interpelláció vagy egy soha fel nem állított vizsgálóbizottság felállításának a kezdeményezése általában mit sem ér. Az ellenőrzésnek azonban vannak olyan fórumai, amelyekre érdemes odafigyelni, ezek azok, amelyekkel egy-egy hatalmi visszaélés politikai ára megemelhető.

2. Az ellenzéki politikusoknak reális célokat kell kitűzniük maguk elé.

Ha a reális cél adott esetben csak annyi, hogy egy-egy hatalmi visszaélés ne láthatatlanul és nyom nélkül történjen meg, akkor azért kell dolgozni, hogy a nyilvánosság értesülhessen ezekről a visszaélésekről.

3. A képviselői jogállás még mindig együtt jár olyan jogosítványokkal, amelyekkel egy átlagos polgár nem élhet. A képviselők dolga ezeket felkutatni és kreatívan használni.

A képviselőket tágabb körű információkérési jog illeti meg és még mindig beléphetnek bizonyos közintézményekbe, még ha ennek jelentősen szűkítették is a feltételeit. Ezekkel a jogosítványokkal több mindent feltárhatnak, mint egy átlagos polgár.

4. A képviselői eszköztár messze gazdagabb annál, mint ami a képviselői jogállásból következik, kiegészíthető a civilek és az újságírók rendelkezésére álló eszközökkel is.

A képviselő is élhet olyan, mindenki számára rendelkezésre álló eszközökkel, mint a közérdekű adatigénylés vagy a tiltakozások szervezése, esetleg a közvéleményhez fordulás. Szervezhetnek fórumokat, meghallgathatják a polgárok igényeit és a tevékenységüket ehhez igazíthatják. A polgárok segítése, az őket érdeklő ügyek felkarolása megfelelő bizalmat épít, és segít bővíteni a túl szűknek bizonyuló támogatói buborékot.

5. A képviselők együttműködhetnek civil szervezetekkel.

A civil szervezetek és az ellenzéki politikusok hosszú távú céljai egészen mások, de időről-időre vannak közös érdekek, és ilyenkor ki kell használni az ebben rejlő lehetőségeket. A jogvédők rendszeresen nyújtanak jogi képviseletet politikusok számára, ha politikai szabadságjogok érvényesítése a cél. A jogvédőkön kívül más civilek munkájának eredményei is érdemesek lehetnek a politikusok figyelmére, hiszen a civil szervezetek által feltárt társadalmi problémák sokszor jó kiindulópontot jelenthetnek a politikusok számára. A témák felkarolása, illetve nyilvános képviselete pedig mindkét fél számára előnyös lehet.

6. Azzal az eszközzel, amit az állampolgárok esetében polgári engedetlenségnek nevezünk, az autokrácia ellenzéke is élhet.

A polgári engedetlenség olyan eszköz, amellyel óvatosan kell bánni, és csak indokolt esetben használható, de autokráciában ott kell lennie az ellenzéki képviselők eszköztárában is.

Szabó Máté után Udvarhelyi Tessza, A Város Mindenkié egyik alapítója, a VIII. kerületi önkormányzat Közösségi Részvételi Irodájának vezetője beszélt arról, hogy a képviselőknek tudatos stratégiát kell felépíteniük. Nemcsak akciókban és taktikákban, hanem hosszútávú tervekben kell gondolkozniuk. Ki kell használniuk az országgyűlési képviselőségből fakadó lehetőségeket, ugyanakkor ezt szervesen hozzá kell kapcsolniuk a parlamenten kívüli munkához. Udvarhelyi Tessza arra figyelmezetett, hogy

bajt jelez, ha valaki túl sokat ül egy irodában, mert a közösség- és bázisépítés kulcsfontosságú. Azt javasolta a képviselőknek, hogy mutassák meg milyen lenne a valódi demokrácia: vigyenek érintetteket a bizottságokba, döntéshozói terekbe.

A vitaindítókat a képviselők kerekasztal-beszélgetése követte konkrét kérdésekkel. A beszélgetés alatt a képviselők a konkrét cselekvési lehetőségek helyett még többet foglalkoztak azzal, hogy a jogszabályi és társadalmi környezet miként nehezíti meg a munkájukat. A nehézségeket természetesen senki nem vitatja, de a rendezvény során éppen arra akartuk felhívni a figyelmet, hogy az egyenlőtlen versenyben való megmérettetés mellett is tehetnek azért, hogy hatékonyabb ellensúlyát jelentsék a hatalomnak, illetve eredményesebben képviseljék a rájuk szavazó polgárok érdekeit.

A legnagyobb vita a parlamenti munka kapcsán volt. Több olyan példa is elhangzott, amelyben a képviselők a parlamenti felszólalás értékét hangsúlyozták, míg mások a parlamenti munka szerepét elenyészőnek tartották. A parlamenti funkciók, például a bizottságokban való tagság kritikus értékelése csak részben valósult meg. De számos érv hangzott el amellett, hogy

a parlamenten kívülre kell vinni a munkát, a demokrácia alternatív tereit megteremtve. Abban egyetértettek a képviselők, hogy nagy szükség van arra, hogy átláthatóbb legyen a munkájuk. Ebben a tekintetben a politikai közösségek erejére és a közérthetőbb kommunikációra építenének a jövőben.

A civil szervezeti felszólalóktól (1 Magyarország, aHang, K-monitor, Budapest Pride, Fridays for Future és a Női Érdek képviselője) érkező kérdésekre nem minden esetben volt valódi válasza a politikusoknak. Voltak azonban olyan konkrét ötletek, illetve vállalások, amelyekre építve lehet a pártokkal, képviselőkkel való együttműködést keresni. A beszélgetést itt lehet visszanézni:

Mi a következő időszakban is törekedni fogunk a párbeszéd fenntartására, és igyekezni fogunk láthatóvá tenni a képviselők cselekvési lehetőségeit. Ez része a jogvédelem hatékony eszközeit kereső munkánknak.

Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója

• A nagy várakozásokkal induló cseh orvosi kannabisz program évekig csak pár tucat beteget tudott kiszolgálni.
• A szakmai szervezetek folyamatosan jelezték az akadályokat, amikre a cseh vezetés pozitív módosításokkal reagált.
• A reformok olyan sikeresek voltak, hogy szakértők szerint a cseh modell Európa mintaprogramjává válhat a következő években.
• A cseh példa fő tanulsága, hogy kellő elhivatottsággal a csorbák menet közben is kiköszörülhetők

Csehország évtizedek óta progresszív drogpolitikájáról híres, amiben ideológiák és utópiák kergetése helyett a realizmus, az emberi jogok tiszteletben tartása és a bizonyíték alapú döntéshozatal játssza a főszerepet. Csehország Kelet-Európában elsőként szavazta meg a kábítószerek dekriminalizációját 2010-ben, majd három évvel később, nagy várakozások mellett elindította orvosi kannabisz programját is.

Amikor a 2016-os orvosi kannabisz konferenciánkra meghívtuk a cseh program kidolgozásáért felelős drogpolitikai szakértőt, a tavaly elhunyt Dr. Tomáš Zábranskýt, egy nehéz kezdetekről beszámoló, ám lelkesítő előadásra számítottunk. A nehézségeket illetően nem tévedtünk, ám meglepve szembesültünk azzal, hogy három év alatt mindössze pár tucat beteg jutott orvosi receptre kannabiszhoz. Ráadásul az érdemi változások bekövetkezéséig további három évre volt szükség.

Hogyan lehetséges, hogy a szakértők által kidolgozott, magas politikai támogatottságot élvező program az első hat évben ilyen szerény eredményeket produkáljon? És mit kellett tenni ahhoz, hogy a rosszul működő modell évekkel később szárnyra kapjon?

A cseh program fő nehézségei

• Bürokratikus akadályok

Ahogyan az más országok példáján keresztül is látható, hiába lépett hatályba a törvény, ez még nem jelentette, hogy az orvosi kannabisz azonnal elérhetővé vált. Bár a cseh gyógyászati program hivatalosan 2013 áprilisában indult, az orvosok csak 2014 novemberétől tudták megkezdeni a receptek felírását. Kezdetben azonban olyan szigorú feltételeknek kellett megfelelni, hogy alig akadt beteg, aki megfelelt volna a kritériumoknak. 2015 októberében új rendelet született, amelynek köszönhetően több betegségre is felírhatták a kannabiszt, nagyobb havi mennyiségben, emellett a hatóanyag-tartalom tekintetében is bővült a választék. Ez azonban még mindig kevés volt az áttörő sikerhez.

• ·Orvosképzés hiánya

Ellentétben a német modellel, Csehországban csak a megfelelő képesítéssel rendelkező orvosok írhatnak fel kannabiszt, ezért az államnak kell gondoskodnia arról, hogy megkönnyítse és vonzóvá tegye számukra az engedély megszerzését. Képzett orvosok híján ugyanis a betegekre hárul a feladat, hogy a gyógyászati kannabisz előnyei mellett érveljenek és sürgessék az orvosuk továbbképzését, ami, valljuk be, nem sok sikerrel kecsegtet. 2017-ben még mindössze 16 orvos írhatott fel kannabiszt egész Csehországban, ám ez a szám 2021 végére már elérte a 200-at. Könnyű belátni, hogy az orvosi kannabisz program sikeressége nagyrészt az orvosok bevonásán múlik, hiszen minél többen jogosultak receptfelírásra és rendelkeznek kellő ismeretekkel az alkalmazásról, annál több beteg számára válik elérhetővé a terápia.

• Az importra hagyatkozás megfizethetetlen gyógyszerárat eredményez

Az első öt évben az orvosi kannabisz Hollandiából és Kanadából érkezett, aminek megfelelően az ára is jócskán meghaladta az utcai kannabiszét: grammjáért átszámolva több mint 4000 Ft-ot kértek. Ezzel a jogosultak nagy része kiszorult a programból, hiszen tb-támogatás híján, a betegek számára átlagosnak mondható, napi 1 grammos fogyasztással számolva ez havi bő 120.000 forintos kiadást jelentett. Bár a gyógyszer olcsóbb alternatíváját, a Csehországban előállított orvosi kannabiszt 2016-ra ígérték, ez is akadályokba ütközött. A minisztériumi rendelet alapján mindössze egyetlen cseh vállalat kaphatott jogosultságot az orvosi kannabisz előállítására és forgalmazására a gyógyszertárak számára. A vállalat meghatározása csak három eredménytelen tender után járt sikerrel, így jókora csúszással, csak 2018-ban jelent meg a cseh gyógyszertárakban, nagyjából 2500 Ft/gramm áron. A betegek költségeit ez idő alatt is csökkenthették volna, ha a törvény nem csak az orvosi kannabisz virágzat, de a belőle készített kivonatok, kapszulák és krémek alkalmazására is lehetőséget nyújt, ám ezek engedélyezésére is várni kellett.

A drága orvosi kannabisz és a kevés képzett orvos miatt

kódolva volt a rendszerben, hogy a betegek csak nagyon alacsony arányban férhettek hozzá a frissen engedélyezett terápiához. 2016 júniusában Dr. Zábranský még mindössze 55 gyógyászati kannabisz páciensről számolt be, ami az év végére nagyjából megkétszereződött. Az igazi ugrás csak 2019 után következett. Mostanra 4600 beteg jut kannabiszhoz Csehországban orvosi célra, ami a teljes lakosságnak még mindig csupán a 0,04%-a, ami egészen biztosan nem fedi le a rászoruló betegeket. Viszonyításként Németországban ez az arány 0,15%, ami elemzők szerint még a többszörösére fog nőni.

Csehország előre megy, nem hátra

Egy 2020-ban elfogadott törvénynek köszönhetően jelenleg az orvosi kannabisz árának 90 százalékát fedezi a társadalombiztosítás, maximum 30 gramm/hó mennyiségig. Emellett az Egészségügyi Minisztérium hatóságilag megállapította az orvosi kannabisz árának maximumát.

A 2022 január 1-jén hatályba lépett törvénymódosítás tovább segítheti az orvosi kannabisz program sikerét. Ennek főbb elemei a következők:

• Több cseh vállalat is engedélyt kaphat az orvosi kannabisz előállítására, így nagyobb lesz az elérhető választék. A várhatóan kialakuló árverseny is kedvez a betegeknek.
• Engedélyezetté vált az orvosi kannabisz exportja.
• Lehetővé tették a kivonatok és tinktúrák előállítását kannabisz virágzatból, amiket az orvosok felírhatnak a pácienseknek. Mivel sokan tartanak a virágzat fogyasztásától és több betegség esetében is előnyösebb a feldolgozott termékek használata, a döntés várhatóan tovább emeli a programban résztvevő betegek számát.
• Az elektronikus felírás rendszerét frissítik, ezzel megkönnyítve a recept felírását és kiváltását.
• Az 1% THC-tartalom alatti kendertermékek a továbbiakban nem minősülnek kábítószernek, így széles körben termeszthetővé válnak. Ez tovább tágíthatja az orvosi alkalmazásra is megfelelő kannabisz kivonatok és tinktúrák körét.

A reformok első eredményei már most is látszanak, hiszen 2021-ben 63%-kal nőtt az értékesített orvosi kannabisz aránya és

elemzők szerint további meredek növekedés várható, hála a friss törvénymódosításnak.A cseh orvosi kannabisz modell öt tanulsága a magyar törvényhozás számára

1. Minden olyan betegség esetében felírhatóvá kell tenni a kannabiszt, amelynél meggyőző tudományos bizonyíték támasztja alá a terápia hatékonyságát. Ennek hiányában sok olyan beteg ellátatlanul marad, aki profitálhatna az orvosi kannabisz kezelésből.
2. Magyarország leendő szabályozásának több vállalat számára is engedélyeznie kell az orvosi kannabisz belföldi előállítását, hogy minél stabilabb legyen a szükséges mennyiség és minőség biztosítása, valamint hogy nagyobb választék álljon rendelkezésre. A vállalatok között kialakuló árverseny fő nyertesei is a betegek lesznek.
3. Az orvosok képzésére kiemelt figyelmet kell fordítani már a törvény tervezésével egy időben is. Ha az országos program indulásakor az orvosok nincsenek tisztában a kannabisz alkalmazási területeivel, tényleges előnyeivel és kockázataival, valamint a felírás menetével, akkor nem lesz, aki receptet írjon a betegeknek.
4. A társadalombiztosításnak legalább részben fedeznie kell az orvosi kannabisz árát. A tapasztalatok alapján az első években minden ország az utcai árnál drágábban tudja csak biztosítani a gyógyászati minőségű kannabiszt. Fontos, hogy a rászoruló betegek már ekkor is hozzájuthassanak, és ne kényszerüljenek a bizonytalan minőségű kannabisz illegális beszerzésére.
5. A program ne csupán a kannabiszvirágzat előállítására koncentráljon, ugyanis sok betegség esetében más forma a hatékony. A betegek egy részének az elnyújtott hatás az előnyösebb, amire a gyomorban felszívódó formátumok kedvezőbbek, míg másoknál például a kannabisz hatóanyagait tartalmazó krémek használata a célravezető.

Bárhogy is álljon a kérdéshez a kormány, mi töretlenül hiszünk abban, hogy a betegek tízezreitől értelmetlenül megfosztott orvosi kannabisz terápia itthon is elérhetővé válik a közeljövőben. Addig is azon dolgozunk, hogy a megfelelő ismereteket és tapasztalatokat biztosítsuk ahhoz, hogy Magyarországnak jól működő, a betegek igényeire kiemelt figyelmet fordító orvosi kannabisz programja legyen.

Kardos Tamás

Sorozatunk korábbi cikkeiben írtunk arról, hogy hol a helye az orvosi kannabisznak a gyógyszerek között, mi vezetett oda, hogy évtizedekre megakadjon a kannabisz egészségügyi felhasználása, milyen hatással van a betegekre, hogy a magyar kormány továbbra is mereven elzárkózik az engedélyezéstől, illetve hogy mit tanulhatunk a németektől.

• A választások lezárultával lehetőségünk van leszámolni számos, a magyar választási rendszert övező mítosszal.
• Ebben az írásban a több választási ciklust végigkísérő Választási Jogi Programunk és a 2022-es választásra létrejött Tiszta szavazás koalíció tapasztalait összegezzük.
• Amellett érvelünk, hogy a választás napját övező visszaélések jelentősek, de az egyenlőtlen versenyhelyzet nagyobb mértékben befolyásolja jogellenesen az eredményt, és már a választás napja előtt létrejön a jogsértő helyzet.
• Az érdemi jogorvoslatok hiánya pedig olyan adottság, amely még fontosabbá teszi, hogy más eszközökkel is küzdjünk a szabadabb választásokért.

A választási eljárás lezárult, az eredmények véglegesek, de a számadatok önmagukban semmit nem árulnak el arról a rendszerről és eljárásról, amelyben a választások lezajlanak. Gondolhatunk bármit az immár végleges eredményről, 2022-ben – a példátlan civil összefogásnak köszönhetően is – lehetőségünk van leszámolni számos olyan, a magyar választásokat övező mítosszal, amelyek a laikusokat és gyakran a szakembereket is megtévesztik. Ezek három megállapítás köré csoportosíthatók.

1. A nagy horderejű, rendszerszintű visszaélések már jóval a szavazás napja előtt megtörténnek. A választás eredményére sokkal nagyobb hatással van az egyenlőtlen versenyhelyzet, amely már a kampány alatt vagy még korábban jogellenesen befolyásolja a versenyt.

2. Tömeges csalások és visszaélések valóban léteznek a szavazás napján, de ezek döntően nem a szavazóhelyiségben történnek. A választást nem a szavazókörökben vagy a szavazatok összeszámolásakor “csalják el”, sokkal fontosabb figyelembe venni a rendszerszintű kiszolgáltatottságot, amely a legszegényebb települések szavazóira jellemző.

3. A csalások és a visszaélések ellen nem lehet fellépni jogi eszközökkel, sem a szavazókörökben, sem országos szinten, ezért más módon kell tennünk a tisztább választásokért.

Az első és második megállapítás több elemzésben is visszaköszönt már, igazán súlyos problémává azonban az teszi őket, hogy nem lehet érdemben fellépni sem az egyenlőtlen versenyből fakadó, sem a választás napján történő visszaélésekkel szemben. A hatékony jogorvoslat léte egy olyan mítosz, amellyel 2022-ben a jogvédő szervezetek is kénytelenek voltak leszámolni. De kezdjük az elején.

1. A legnagyobb jogsértések nem a szavazás napján történnek

Egyetlen választási rendszerben sem várható el, hogy a jelöltek és a pártok a szó legszorosabb értelmében vett egyenlő esélyekkel álljanak ki a startvonalra. Demokratikus országokban nem létezhet olyan szabályozás, amely előírja, hogy az 5%-os támogatottságú pártnak ugyanannyi emberi és anyagi erőforrással kell rendelkeznie, mint a 35%-os támogatottságúnak. Vagy, hogy minden pártnak és jelöltnek ugyanolyan szimpatikus jelöltekkel és széles tömegek számára vonzó programmal kell kampányolnia, ezek hiánya esetén pedig sérül a jelöltek és jelölőszervezetek egyenlősége.

De egy demokratikus országban olyan szabályozás sem létezhet, amely megengedi, hogy az állami szervek kampánytevékenységet folytassanak. Magyarországon viszont ez történik.

A választási eljárási törvény szerint “nem minősül választási kampánynak (...) állami szervek jogszabályban meghatározott feladatuk során végzett tevékenysége.” A gyakorlatra lefordítva ezt azt jelenti, hogy

az állami szervekre nem vonatkoznak a választási kampánnyal kapcsolatos szabályok. Ezért van az, hogy formálisan jogszerűen kampányolhat a kormány óriásplakátokon maga mellett, vagy küldhet ki a miniszterelnök nevében az ellenzéket lejárató e-maileket az oltásregisztrációs adatbázisra. Ez elképesztő mennyiségű erőforrás, így már csak azért sem beszélhetünk egyenlő esélyekről, mert régen elmosódott a határ az állam és a kormányzó párt között. Az egyenlőtlenségnek azonban ezzel nincs vége.

A sajtó és a média szerepét nem lehet elég sokszor hangsúlyozni a választásokkal és a közélettel kapcsolatban. A magyar költségvetés óriási összeget, évente több mint 130 milliárd forintot költ a közmédia működtetésére. A közmédia működését elvileg több jogszabály szorítja olyan keretek közé, hogy betöltse közszolgálati jellegét. A médiatörvény szerint a közszolgálati médiaszolgáltatás célja “kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatás, valamint tájékoztatás”, “az egyes eltérő vélemények ütköztetése, a közösség ügyeivel kapcsolatos viták lefolytatása, a megbízható tájékoztatáson alapuló, szabad véleményalkotáshoz való hozzájárulás”. És hogy működik ez a valóságban?

Öt perc. Ennyi műsoridőt kaptak a választási kampányban az országos listát állító pártok és pártszövetségek programjuk bemutatására. Azon a napon, amikor a hatpárti ellenzék miniszterelnök-jelöltje élt a maga 300 másodpercével, kilencszer ismételték meg a miniszterelnök március 15-i (kampány)beszédét.

Ezt leszámítva ellenzéki politikusoknak esélye sincs megjelenni a közmédiában. Ha mégis nevüket és pártjukat említik, általában félrevezető vagy egyenesen hazug állításokat közölnek a szándékaikról. A politikai elfogultság rendszerintű a közmédiában, ahogy arra nemzetközi választási megfigyelők is felhívták a figyelmet.

Az elhallgatás és a lejáratás mellett legalább ennyire fontos a kormány propagandaüzeneteinek szajkózása. Erre akár mondhatnánk azt is, hogy bárkinek lehetősége van más csatornákból tájékozódni. De számtalan választópolgár számára a közmédia, és az abban megjelenő szereplők – az előző rendszer örökségeként, amikor kizárólag állami televízió létezett – nem kritika tárgyai, és az egyetlen hozzáférhető hírforrást jelentik.

Azok sem menekülnek a propagandától, akik valamiért nem követik a közmédia adásait. A formálisan az államtól független, de értékrendjében vállaltan kormánypárti médiabirodalom, a KESMA több száz sajtóterméket ellenőriz. Ide tartozik az összes megyei lap, amely egységes kórusban, szó szerint ugyanazokkal a tartalmakkal támogatja a kormányzatot. A kormánypártokkal kapcsolatban kritikátlanul nyilvánulnak meg a rádiók, televíziók, napi- és hetilapok, internetes híroldalak tucatjai. A kormányzat számára kellemetlen híreket elhallgatják vagy relativizálják, a számára kedvezőeket felnagyítják és unásig ismétlik, a kormányétől eltérő álláspontot képviselőket pedig kitartó munkával támadják, hiteltelenítik.

2022-ben még inkább igaz volt az, hogy a közösségi média vált az egyik legfontosabb kampányfelületté. A laza kampányköltési szabályok, vagy inkább ezek hiánya lehetővé tette, hogy a kormánypárti és állami hirdetéseken kívül 1 milliárd forintot költsenek el arra, hogy kormányközeli megmondóemberek fizetett hirdetésben sulykolják a kampányüzeneteket a Facebookon, és amikor a Telex a források hátterét feszegette, még ők kaptak pert a nyakukba.

Félreértés ne essék: minden párt legitim célja, hogy meggyőzze a választópolgárokat arról, hogy az ő jelöltjeit támogassák. Ezt hívjuk kampánynak. Azonban amit Magyarországon tapasztalunk, már túllép ezen. Egyrészt azért, mert permanens: nemcsak a választási időszakra fókuszál, hanem az év minden napján folyamatosan és kikerülhetetlenül jelen van az életünkben. Másrészt

állami erőforrások, közvagyon felhasználásával működik, ami látszólag lehet jogszerű, de ellentétben áll a jogállami elvekkel. Amikor pedig a jogszabályi keretek túl szűknek bizonyulnak, akkor azokat a kormánypárti igényekhez igazítják, így a választási szerveknek lesz valamilyen alapjuk arra, hogy ne állapítsanak meg jogsértést. Erről a harmadik pontban még szó lesz.

2. A szavazás napján nem a szavazókörökben zajlanak a tömeges csalások

Sok ellenzéki szavazó vigasztalta magát a 2018-as, harmadik kormánypárti kétharmad után azzal, hogy a választást egyszerűen elcsalták a szavazás napján. Elemzők már akkor felhívták rá a figyelmet, hogy ilyen rendszerszintű, központilag szervezett csalássorozatot nem lehet kivitelezni, és szükség sincsen rá. A több tízezer civil szavazszámlálónak és megfigyelőnek köszönhetően most bebizonyosodott, hogy a központilag szervezett, a szavazatokat meghamisító csalás olyan mítosz, amellyel egyszer és mindenkorra le kell számolni.

Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olykor súlyos visszaélések, de az ellenzéki delegáltak jelenléte idén még ezek ellen is viszonylag hatékony védelmet nyújtott a szavazókörökben. A hibák egy része valószínűleg csak a hozzá nem értésből fakadt, azok a csalási módszerek pedig, amelyektől a szavazók leginkább félnek – például az eltűnő tinta vagy a hamis pecsét –, teljesen életszerűtlenek és kijelenthetjük, hogy nem léteznek.

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy

bizonyos csalások és visszaélések megdöbbentő nyíltsággal történnek meg egyes, főleg kistelepülési szavazókörök környékén. A számos, aktivistáktól és szavazatszámlálóktól érkező beszámoló mellett felvételek is bizonyítják, hogy nem városi legenda a néhány ezer forintért vásárolt szavazat, vagy a tömegével (mikro)buszoztatott választópolgárok. Ezek a jelenségek nemhogy léteznek, de egyes helyeken a szavazás napjának természetes kísérőjelenségei. A választás tisztasága szempontjából leginkább veszélyeztetett területeken dolgozó aktivisták és jogászok első kézből tapasztalták meg, hogy valóságos konvojokkal hordják a szavazókat az urnákhoz, vagy a kistelepülési boltban útmutatást adnak egy beszélgetés közben arról, hogy a megfelelő helyre behúzott és lefotózott szavazat 10 ezer forintot ér.

A visszaélések kiterjedtségéről még nem tudunk eleget, hiszen ezeket nem a szavazóhelyiségben követik el, így a szavazatszámláló bizottsági tagoknak legfeljebb közvetett információk lehetnek erről. Ugyanakkor a Tiszta szavazás koalíciónak köszönhetően tíz megyében jelenlévő aktivisták és jogászok minden megyéből jelentettek komolyan vehető, megfigyelt választási visszaélést. Azt nem tudjuk pontosan megmondani, hogy mekkora befolyása van mindennek a végeredményre, tudjuk viszont, hogy a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat érinti a jelenség. Azt is tudjuk, hogy ha létezne erre politikai akarat, akkor lennének olyan eszközök, amelyekkel a választók kiszolgáltatottsága jelentősen mérsékelhető volna.

Honfitársaink 75%-a él az Európai Unió szegénységi küszöbe alatt, sokan közülük az emberi méltóságot is sértő körülmények között. Minél inkább szegénységben él, illetve minél kevésbé iskolázott valaki, annál nagyobb eséllyel szavaz a jelenlegi kormánypártokra. Ugyanez igaz a közmunkások arányának és a kormánypártokra leadott szavazatok arányának összefüggésére is.

A kormányzó pártok és a hozzájuk kapcsolódó különféle önkormányzati és egyéb szervezetek függőségi rendszert építettek ki az utóbbi évtizedben. Kérdés, hogy mennyire beszélhetünk szabad döntésről az olyan választópolgárok esetében, akik nemcsak ki vannak szolgáltatva a jelenlegi rendszernek, hanem híján vannak például az írás-olvasás képességének, esetleg azzal sincsenek tisztában, hogy egyáltalán kiket választunk meg a választásokon. Egy következetetést biztosan le tudunk vonni: a rossz társadalmi helyzet minden téren, így a politikai szabadságjogok gyakorlása során is kiszolgáltatottá teszi az embereket. Ezért

óriási csapda, mikor az ellenzéki szavazók a választási eredmények alakulása miatt éppen a legkiszolgáltatottabb embereket teszik felelőssé. Százezrek, milliók élnek szándékosan fenntartott információs karanténban, megfosztva a közügyek alakításának képességétől úgy, hogy erről még csak nem is tudnak. Ez olyan probléma, amellyel nem csak négyévente kellene foglalkoznunk, és meggyőződésünk szerint nagyobb jelentőségű, mint a választás napján történő visszaélések.

3. A csalásokkal és visszaélésekkel szembeni jogi fellépésre alkalmatlan a jogi környezet és az intézményrendszer

A visszaélések kiterjedtségéről és hatásáról már csak azért sem tudhatunk többet, mert a választási bizottságoktól érdemi vizsgálatot vagy fellépést ezekkel szemben nem várhatunk. A választópolgárok, a civil megfigyelők és a jelöltek is csak bejelentéseket tudnak tenni. Az már a választási szervek és a rendőrség feladata volna, hogy ezeket hatékonyan ki is vizsgálják, ők pedig legtöbbször adósok maradnak ezzel.

Ne tévesszen meg senkit, hogy a szavazást sehol sem kellett megismételni: ez nem jelenti azt, hogy mindent törvényesen zajlott április 3-án.A jogi helyzet és a választási szervek működése ennél bonyolultabb, és egyre elszomorítóbb. A választási kifogások (a köznyelvben panaszok) elsöprő többségét általában már a nulladik lépésnél visszadobják formai dolgokra hivatkozva.

Egy mindannyiunkat érintő közügyben, a választások tisztasága kapcsán szinte egy polgári peres keresetlevél alaposságát követelik meg a jogban teljesen járatlan emberektől is. Számos adat feltüntetése mellett a beadványozónak meg kell jelölnie, hogy milyen jogszabályt sérült. Nem, az nem elég, hogy a “választási törvényt”, az érintett szakasz (paragrafus), bekezdés, pont szintén szükséges. A hozzáértők számára is értelmezést igénylő választási eljárási törvény érdemi része 345 paragrafusból áll.

Utána le kell vezetni, hogy miért, mivel sértették meg az adott szabályt. Bizonyítékokat is kell csatolni: képeket, videókat, tanúvallomásokat. Az abszurd azonban akkor jár a csúcsra, amikor úgynevezett nemleges bizonyítást várnak el. Idén – ahogy az négy éve is történt – sokaknak nem vitték ki a mozgóurnát, akik így lemaradtak a szavazásról. Mivel is utasították el a kifogásukat? Azzal, hogy nem bizonyították, hogy NEM kapták meg az urnát! Lehetséges, hogy egy 10 órás vágatlan videofelvétel a lakás ajtajáról, amin nem kopogtatnak az urnával, elegendő bizonyíték lett volna.

Ha nincs megfelelő bizonyíték, akkor a visszaélés meg sem történt. Ha pedig mégis megállapítják a jogsértést, akkor is csak olyan esetekben lehet megismételtetni a szavazást, amikor a visszaélés a végeredményre érdemben kihatott. Tehát ha az első és második helyezett közötti különbség 100 szavazat, de csak 99 ember esetében bizonyítható, hogy megvették a szavazatukat, akkor nincs helye új voksolásnak.

Azaz a választási csalás megállapításának hiánya sokszor mindössze azt jelenti, hogy az adott választópolgárnak nem volt lehetősége kellően jó bizonyítékokat gyűjteni, vagy formai hibán csúszott el a beadványa, esetleg azt, hogy

csalás ugyan volt, de nem elég nagy.A nem választókerületi szintű, hanem országos jogorvoslati lehetőségekre más probléma a jellemző. A Nemzeti Választási Bizottságban a pártosság olyan mértékűvé válik, hogy a választási jogorvoslati rendszer már csak önmaga paródiája. A helyzeten csak tovább rontott, hogy az ellenzéki delegáltak száma drasztikusan lecsökkent a nagyobb ellenzéki pártok közös listaállítása miatt. Az elemi logikával és a törvényi követelményekkel leplezetlen cinizmussal szembe menő döntéseket olvashattunk szinte minden olyan esetben, amikor a kormánypártokhoz köthető, országos szintű jogsértéssel szemben akart valaki fellépni. (Vagy éppen akkor, amikor a közhatalom ellenőrzésére hivatott civil szervezetek megleckéztetése volt a cél.)

Az NVB megdöbbentő határozataival szemben a Kúriához lehet fordulni, amely szerv szintén nem mentes a politikai elfogultságtól, ha pedig a Kúria mégis megsemmisítette a döntést, akkor az Alkotmánybíróságra még mindig számíthatott a hatalom. Nézzünk pár ügyet!

A koronavírus elleni regisztráció során megadott e-mail-címekre ömlik az ellenzéket támadó, kormányzati propagadandaanyag? A választási szervek szerint az adatvédelmi szabályok nem irányadóak a választási eljárás során, és egyébként is, a kormánynak joga van kommunikálni, különösen a mostani vészterhes időkben.

Kamarai tagok a miniszterelnök aláírásával ellátott, kormányzati kampánylevelet kapnak? Csak az adott hivatást űzőket tájékoztatták a szomszédban zajló háború lehetséges következményeiről.

Levélszavazatokat égetnek el Erdélyben és a kormánnyal szoros viszonyt ápoló szervezetek aktivistái viszik ki a szavazólapokat a posta helyett a Vajdaságban? Ezzel nincs mit tenni, mert

a választási eljárás csúcsszerve szerint a választási eljárási törvény nem kényszeríthető ki Magyarország határain kívül. Kérdés persze, hogy akkor hogyan állapítja meg ugyanezen testület a levélben szavazás eredményét. Legkésőbb mostanra világossá vált, hogy a levélszavazás jelenlegi rendszere alkalmatlan a biztonságos joggyakorlásra, de ez hidegen hagyta a választási szerveket.

A választásokat tehát nem úgy és nem akkor csalták el, ahogy sokan féltek tőle. De mindenkit óva intenénk attól is, hogy a lebonyolítás viszonylagos szabályosságából és a kevés megállapított jogsértésből azt a következtetést vonjuk le, hogy tiszta és szabad választáson döntöttünk az ország jövőjéről. Tudatosítanunk kell, hogy

a szélsőségesen torz rendszerkörnyezet létrehozása is lehet választási csalás, csak nem olyan jellegű, amely ellen elég a szavazás napján fellépni. Az érdemi jogorvoslat hiánya pedig olyan adottság, amellyel szembe kell néznünk, és ezzel a tudással felvértezve kell dolgoznunk tovább a tisztább választásokért.

Döbrentey Dániel, a Választási Jogi Program koordinátora

Támogass minket adód 1%-ával, hogy továbbra is dolgozhassunk egy egyenlőbb és szabadabb országért!

Döntő többségében olyan erők fognak ülni a magyar parlamentben, akik egyértelműen bizonyították: szembemennek a demokratikus alapértékekkel, fittyet hánynak az emberek egyenlő méltóságára. De bármennyire is nagy a kísértés, ne tegyük meg a hatalomnak azt a szívességet, hogy mostantól “az utolsó kapcsolja le a villanyt” és “jó, hát akkor itt fogunk élni” jellegű posztokat írogatunk és szomorú emojikba fojtjuk a csalódottságunkat.

A 2010 óta hatalmon lévő Fidesz-kormány egyik legfontosabb célja, hogy – hasonlóan a Kádár-rendszerhez – arra vegyen rá minket: hagyjuk a politikát, foglalkozzunk a legszűkebb családunk boldogulásával. Azt üzeni, hogy ha ezt betartjuk, akkor tudunk boldogulni, talán még egyről a kettőre is jutni.

Az alku ára, hogy csukjuk be a szemünket, akkor, amikor a jogállamot leépítik, a közpénzeket ellopják, és mondvacsinált ostobaságokkal támadják azokat a honfitársainkat, akik kicsit is eltérnek az elképzelt, ideális magyar embertől. A boldogulásnak azonban egyre nagyobb ára van, amire a háborús helyzet mindennél jobban rávilágított. Most már azt is fogadjuk el, hogy az ország vezetői egy háborúban az agresszor elleni fellépés kerékkötői azokkal a szövetségekkel szemben, ahova egyébként az ország több mint háromnegyede tartozni szeretne.

Azt szeretnék elérni, hogy minél többen legyenek, akik elfordulnak a közélettől: önvédelemből vagy azért, mert elhiszik, hogy nekik ennyi jár. Sokan az elmúlt években azt a megküzdést választották, hogy amennyire lehet, kizárták az életükből a magyar államot. Megszervezték, hogy a kizsigerelt tanárokkal és megfélemlített iskolaigazgatókkal teli oktatási rendszer helyett legyen olyan iskola, ahol nem nyomorítják meg a gyerekeiket, ahol inkább a gondolkodásra tanítják őket. Elfogadták, hogy meg kell fizetni a magánegészségügyi rendszert, hiszen az államiban hónapokat kell várni egy sürgős szívműtétre, miközben a kiégett és alulfizett egészségügyi szakdolgozókkal is konfrontálódni kell. És, ami talán a legszörnyűbb: egyre többen terveznek a gyerekeiknek jobb életet egy másik országban. Az sem baj, ha mindezekért ki kell zsigerelni magunkat, mert addig sincs időnk elolvasni a korrupcióról szóló híreket, tüntetéseket szervezni a számunkra fontos ügyekért, összejönni a szomszédainkkal és helyi problémákat megbeszélni, ne adj’ isten a minket elvileg képviselő politikusokat számon kérni…

Bármekkora is a kísértés, ne tegyük meg azt a szívességet, hogy elfogadjuk, amit évek óta sulykolnak a kritikusan gondolkodó polgároknak: ez nem a ti országotok, fogadjátok el és vonuljatok ki a közéletből. Sokan – érthető módon – felteszik a kérdést, hogy miért tegyenek erőfeszítéseket egy olyan nemzetért, amely nem tart rájuk igényt. Én visszautasítom azt, hogy a politikai vezetők véleményével azonosítsam magam, illetve kizárjam saját magam abból a hazából, ahol születtem, ahova emlékeim kötnek, amihez barátaim és családom révén ezer szálon kapcsolódom.

Tűnhet kilátástalannak az, hogy valaha lesz változás. Még az is lehet, hogy napokig vagy hetekig teljesen reménytelennek látjuk a helyzetet. De utána fel kell emelni a fejünket. Nézzünk körül, és lássuk meg:

a választás eredménye csak egyetlen tényező és a kormány nem mindenható.Tevékeny és felelős polgárokként számos eszközzel tehetünk a közjóért. Ha sikerül ezeken a napon túl lenni, akkor látszik majd, hogy van mire építeni. Mondok négy példát.

Kezdjük a legfontosabbal: civil szervezetek megfeszített és kreatív munkájának köszönhetően érvénytelen lett a kiközösítő népszavazás. Mi, civil szervezetek megtanultuk, hogyan kell eredményesen kampányolni: tudtuk, hogy mi kell az érvénytelenség eléréséhez, és a körülmények feletti kesergés helyett inkább megtaláltuk a módját a polgárok elérésének. Ebben köszönettel tartozunk a kampányt a hátán vivő Amnesty International Magyarországnak és a Háttér Társaságnak. A második ok, hogy idén közel 30 000 ezer polgár jelentkezett ellenzéki szavazatszámlálónak hogy akár a lakóhelyétől távolra utazzon, idejét és erejét áldozva a választás tisztaságáért. Meggyőződésem, hogy legtöbben elsősorban nem az őket delegáló párt iránti szenvedélyes elkötelezettségből tették mindezt, hanem azért, mert felismerték, hogy szükség van rájuk, számít a jelenlétük. Számít, mert nélkülük eggyel kevesebben lettek volna. De számít azért is, mert példát mutat: látják a barátaik, a családtagjaik és idegenek is, és legközelebb talán már nekik is eszükbe jut hasonlóan cselekedni.

A harmadik a tanárok hónapok óta tartó tiltakozássorozata. Kisebb és nagyobb településeken mondják sorra ki tanárok, hogy elég volt. A számháború helyett az a fontos, hogy sok-sok ezer pedagógus mutatta meg miként lehet valódi polgárként viselkedni, aki nem elszenvedője a politikának, hanem követeli annak alakításának jogát. Ha ők meg tudták találni a tiltakozás formáját, akkor nagyon sokan meg tudjuk. És végül: megértettük azt is, hogy ha megalapozott és hiteles információhoz akarunk jutni, akkor azért fizetnünk kell. A magyar polgárok és a független sajtó sikertörténete, hogy egyre több hírportált tartunk fent.

Miután felemeltük a fejünket és körbenéztük, nézzünk magunkba is. Ismerjük fel, hogy a szabadság belülről fakad. A szabadságot nem a döntéshozóktól kapjuk ajándékba, hanem nekünk kell megküzdeni érte. A cselekvéshez nincs szükségünk felhatalmazásra. Sok munka áll még azok előtt, akik egy szabadabb, igazságosabb és egyenlőbb országban szeretnének élni. De messze nincs még minden veszve. Csak akkor van minden veszve, ha úgy döntünk, hogy elfogadjuk a hatalom által ránk osztott szerepet. Ez a döntés továbbra is a mi kezünkben van.

Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója

• A választási eljárásnak nincs vége a szavazás lezárulásával.
• Április 6-ig még van időd választási kifogást benyújtani, aminek hatása lehet az adott választókerület végeredményére is.
• Forródrótunk is hívható szerdáig a +36 30 722 3356-os számon.

Hiába zajlottak le a választások, a szavazás napjával még nem ért véget teljesen a választási eljárás. A hivatalos végeredményre még várni kell, a levélszavazatok és a külképviseleti szavazatok összesítése napokig eltarthat.

Ha a szavazás napján jogsértést tapasztaltál, kifogást nyújthatsz be, amelynek április 6-án 16 óráig kell megérkeznie a választási bizottságokhoz. A kifogással akár azt is elérheted, hogy a választások egy részét (pl. egy adott szavazókörben) megismételtessék. Itt segítünk abban, hogy hogyan léphetsz fel a választási csalásokkal szemben! Segédanyagunkban olyan kifogásmintákat is találsz, amelyeket az adott eset részleteivel kitöltve te is egyszerűen be tudsz nyújtani a választási bizottságoknak. A kifogást legegyszerűbb e-mailben beadnod, hiszen az érkezik meg a leggyorsabban.

Ha a választási visszaélés bűncselekményt valósít meg (például szavazatvásárlás, szavazásra kényszerítés), bármelyik rendőrségen feljelentést tehetsz. A választás rendje elleni bűncselekmények választási alapelvsérelmet is megvalósítanak, így javasoljuk, hogy ilyenkor kifogást is nyújts be, mert annak lehet a mostani választásokra is kiható eredménye. A rendőrségi feljelentés önmagában csak arra való, hogy a csalás elkövetőit felelősségre vonják.

Előfordulhat, hogy a választási eredmény egy választókerületben csak néhány szavazaton múlik. Ha úgy véled, hogy törvénysértés vagy valamilyen más szabály megszegése áll a háttérben, kérheted a szavazatok újraszámlálását. Ilyenkor csak a választás eredményét vizsgálják felül, a választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni fellebbezés alapján.

Kizárólag az eredmény szorossága miatt nem lehet újraszámolást kérni, és akkor sem, ha felmerül a törvénysértés gyanúja, de nem szoros az eredmény.Kétféleképpen fellebbezhetsz: hivatkozhatsz arra, hogy a szavazóköri eredményt megállapító döntés törvénysértő volt, vagy arra, hogy a szavazatok összesítésére vagy a választás eredményének megállapítására vonatkozó szabályokat megsértették. Itt segítünk abban, hogy hogyan tudod kérni a szavazatok újraszámlálását!

Ha jelöltként indultál a választásokon, még egy kötelezettséged van: szavazást követően 30 napod van eltávolítani a téged vagy pártodat támogató plakátokat. Ennek a határideje idén május 3. Ha nem távolítod el időben a plakátokat, az eltávolítás költségeit később behajthatják rajtad.

Bár a választásokon szavazhatunk arról, hogy kik képviseljenek minket az országgyűlésben, a szavazáson kívül is számos lehetőségünk van kifejezni a véleményünket a minket érintő kérdésekben. Továbbra is bátran fordulj hozzánk, ha segítségre van szükséged jogaid gyakorlásában, mert a demokrácia nem egy nap!

• Választási Jogi Programunk hónapok óta azért dolgozik, hogy minél tisztább választáson dönthessünk az ország jövőjéről.
• Frissítettük a valasztasz.tasz.hu-t, a szavazás napján pedig az urnanyitástól kezdve várjuk a hívásokat választási jogi forródrótunkon a +36 30 722 3356-os számon.

Már a szavazás napját megelőzően is napi több tucat hívást fogadtunk forródrótunkon, amelyek egy része választási visszaélésekkel kapcsolatos jogsegélykérés. Tapasztalataink szerint a szavazás napján megsokszorozódnak a hívások, ezért több mint 20 jogász fogja várni a kérdéseket és a visszéélésekkel kapcsolatos bejelentéseket a +36 30 722 3356-os számon.

A forródrót április 3-án az urnanyitástól kezdve a szavazatok összeszámlálásáig élni fog, és egészen április 6-ig hívható. Terjeszd a hírét, hogy minél több választópolgárnak segíthessünk és minél több visszaélésre fény derüljön!

Ha általános, a választási eljárással, a szavazás menetével vagy például mozgóurna-igényléssel kapcsolatos kérdésed van, kattints a valasztasz.tasz.hu oldalra amelyet frissítettünk és új tartalmakkal láttunk el a leggyakrabban felmerülő kérdésekre és problémákra reagálva – ilyen például a népszavazás lebonyolítása vagy a szavazás hatósági házi karanténból. Itt azokra a kérdésekre is választ kapsz, hogy mi számít választási csalásnak vagy visszaélésnek, és kifogásminákat is találsz arra az esetre, ha bejelentést szeretnél tenni. Azt javasoljuk, ha gyanús helyzettel találkozol és elbizonytalanodsz, inkább keress minket e-mailben (jogsegely@tasz.hu) vagy telefonon, mert

a kifogások benyújtása nem egyszerű, és formai hibára hivatkozva is visszadobhatják ezeket a választási bizottságok!A választás napján kövess minket a közösségi médiában és a 444.hu választási oldalán, ahol folyamatosan teszünk közé hasznos információkat és értékeljük a szavazás lebonyolításával kapcsolatos híreket. Ha választási visszaélést tapasztalsz, de valamilyen okból nem szeretnél hivatalos bejelentést tenni, értesítsd a sajtót, hogy ezek az ügyek se maradjanak rejtve! Ebben a videóben részletesen is beszélünk arról, mi számít csalásnak és visszaélésnek, és milyen lehetőségeid vannak fellépni ezek ellen.

Ha a szavazatszámláló bizottság tagjaként fogsz dolgozni,ajánljunk figyelmedbe az Unhack Democracy elearning oldalát, amelynek fejlesztésében mi is közreműködtünk. Április 3-án pedig bátran hívd te is forródrótunkat, ha azonnali segítségre lenne szükséged!

Támogass minket adód 1%-ával, melyet ingyenes jogsegélyszolgálatunk működésére fordítunk, hogy továbbra is segíthessünk a hozzánk fordulóknak!

• Rengetegen keresnek minket azzal, hogy polgármesterek önkormányzati erőforrásokat felhasználva kampányolnak országgyűlési képviselőjelöltek mellett.
• Ez több választási alapelvet is sért, ezért kifogásmintát készítettünk, amit bárki benyújthat, ha ilyet tapasztal.

Az, hogy egy polgármester támogathat-e nyíltan egy pártot vagy jelöltet a kampányban, az eset körülményein múlik. De

biztosan jogsértő, ha kampánytevékenységre önkormányzati infrastruktúrát használnak fel: a 2018-as országgyűlési és a 2019-es önkormányzati választásokat megelőző kampányban többször is bírságot szabott ki a választási bizottság jogsértően kampányoló polgármesterek és önkormányzati lapok ellen.

Amikor önkormányzati honlapon, önkormányzat által üzemeltetett Facebook-oldalon tesznek közzé kampányanyagokat, vagy önkormányzati pénzből nyomtatnak szórólapokat, esetleg önkormányzati dolgozók dobnak be a postaládákba olyan leveleket, amelyekben a polgármester egy jelölt melletti szavazásra buzdít, az sérti a választások tisztaságának, a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőségének és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásnak az alapelvét.

Ezért kifogásmintát készítettünk, amelyet ilyen esetekben be lehet nyújtani az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságokhoz. (A kifogást legegyszerűbb e-mailben benyújtani a választási bizottság e-mail címére elküldve. Az aláírásnak nincsenek szigorú formai követelményei, ezért elég, ha gépelve van a név, mivel kifogást bárki benyújthat. Be lehet küldeni a kifogást postán is, de az a rövid határidők miatt nem praktikus. Az írásos kifogást személyesen is be lehet vinni a választási bizottsághoz.)

A kifogással el lehet érni, hogy a választási bizottság eltiltsa a polgármestert a további jogsértéstől, vagy akár bírságot is kiszabhatnak. Többen megkerestek minket amiatt is, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara e-mailben terjesztette tagjai számára a miniszterelnök aláírásával ellátott kampányanyagot. Mivel a kamara egy köztestület, ami közhatalmat is gyakorol, ezért ez a kampányolás is jogsértő. Ezzel kapcsolatban is készítettünk kifogásmintát, amit mindenki benyújthat, aki megkapta a jogsértő e-mailt. A kifogást az nvb@nvi.hu címre kell küldeni, a személyi azonosító számmal (ami a lakcímkártyán levő szám), és érdemes csatolni printscreenben a kapott kamarai levelet úgy, hogy azon látszódjon a feladó.

Ha további kérdésed van a választással kapcsolatban, kattints a valasztasz.tasz.hu oldalra! Ha pedig jogi segítségre van szükséged, hívd forródrótunkat a +36 30 722 3356-os számon!

• Bár már rég megszűnt szinte minden járványügyi korlátozás, az egészségügyben dolgozók még ma is a kormányzat által mesterségesen fenntartott veszélyhelyzet rabjai.
• Szabadságukat jelenleg is korlátozza a felmondási tilalom, amit most újra megtámadtunk az Alkotmánybíróság előtt egy végletekig hajszolt, fiatal orvost képviselve.

A kormány tavaly novemberben másodszorra vezetett be felmondási tilalmat az egészségügyben – és nem mellesleg a rendvédelemben – dolgozók körében. A tilalom, amit a kormány a veszélyhelyzet végéig rendelt fenntartani, ezúttal is sokak életét teszi gyötrelmessé. Az elmúlt hónapokban csak jogsegélyszolgálatunkhoz 34 segélykérő levél érkezett a témában, és többen nemcsak saját helyzetükről írtak, hanem kollégáikéról is. Jól látszik az is, hogy minél inkább távolodik a járványveszély, annál nehezebben viselik az érintettek láncra vert helyzetüket. Számukra is világos, hogy

azok az alkotmányos célok, amelyek a tilalom bevezetését megalapozták, mostanra már nem állnak fenn, és a veszélyhelyzet fenntartása a választások előtt álló kormánypárt önös politikai érdekeit szolgálja.

Amikor a kormány először tiltotta meg az egészségügyi dolgozóknak, hogy otthagyják az állásukat, egy ápolót képviselve kértük az Alkotmánybíróságtól a rendelkezés megsemmisítését. A testület hónapokig kivárt a döntéssel, majd amikor a felmondási tilalmat a kormány feloldotta, „okafogyottság” miatt megszüntette az általunk kezdeményezett eljárást. Hiába jeleztük az indítványban, hogy a felmondási tilalmat a kormány még visszaállíthatja, az alkotmánybírák ezzel nem törődtek. Ahogy pedig azt várni lehetett, a járvány újabb hullámában a kormány újjáélesztette a tilalmat.

Az ügyet most ismét az Alkotmánybíróság elé vittük. Ezúttal egy orvost képviselünk, aki frissdiplomás szakorvosként jóformán egyedül visz a hátán egy kórházi osztályt az egyik vidéki kórházban. Katát (nevét megváltoztattuk) – saját bevallása szerint – testileg, lelkileg felőrli ez a felelősség. Nekünk írt panaszában oldalakon keresztül részletezi, miért érzi egyre elviselhetetlenebbnek a munkával járó terheit:

"Elmondhatatlan stresszel és lelki teherrel jár, hogy úgy kell ügyelnem egy műtétes szakmában, hogy friss szakorvosi diplomával én vagyok az egyetlen kompetens ember az osztályon, azaz amit én nem tudok megoldani ügyeletben, annak nem lesz megoldása. Mindeközben hiába szeretnék szakmailag fejlődni (így például ráépített szakvizsgát csinálni), a létszámhiány miatt az sem megoldható, hogy egy-egy ember képzés miatt távol legyen. (...) Kínomat, kínunkat fokozza, hogy a kórházban ügyeleti időben egyetlen aneszteziológus orvos van, akinek az intenzív osztályt, a covid intenzív osztályt, a sebészeti-, traumatológiai-, és a szülészeti műtőt is el kell látnia. Nem egyszer fordult elő olyan eset, hogy akutan lett volna szükség aneszteziológusra, azonban ő éppen egy másik műtőben, altatott beteg mellett tartózkodott. Csodával határos, hogy ez eddig nem vezetett tragédiához. Természetesen ezt a problémát is jeleztük a vezetőség felé, megoldás nincs (orvoshiány miatt, ugyebár).”

Mindannyiunk érdeke, hogy legyen, aki a betegellátást biztosítja. Ennek teljesülése járványhelyzetben az átlagosnál bizonytalanabb, ami rendkívüli intézkedések bevezetését, köztük akár az ellátást nyújtók jogainak korlátozását is elkerülhetetlenné teheti. Olyan súlyú jogkorlátozást azonban még járványhelyzetben sem lehet előidézni, amely már az emberi méltóság sérelmével jár. Márpedig a kényszermunka tilalma azért szerepel az emberi jogi egyezményekben, hogy az embert ne lehessen tárgyiasítani. Mi éppen azt sérelmezzük az Alkotmánybíróság előtt, hogy

a felmondási tilalom puszta eszközzé degradálja az egészségügyi dolgozókat. Az, hogy a kormány a betegellátás védelmében egy olyan drasztikus eszközhöz folyamodott, mint a felmondási tilalom, sokat elárul az egészségügyben uralkodó, kétségbeejtő állapotokról. Morálisan és anyagilag is megbecsült, megfelelő infrastrukturális körülmények között dolgozó, szabad emberként kezelt egészségügyi dolgozóktól ugyanis aligha várható, hogy éppen egy olyan krízishelyzetben hagyják ott az állásukat, mint a világjárvány. Az ilyen felelősséghárítás nem jellemző a segítő szakmákban dolgozókra. Éppen ezért, ha mégis tömeges felmondás fenyeget, vagy ha a rendszer már a szórványos felmondásokat sem bírja el, az azt mutatja, hogy az állam kudarcot vallott az egyik legfontosabb feladatában, az egészségügyi ellátás megszervezésében. Felvetődik a kérdés, hogy az állam megteheti-e egyáltalán, hogy saját mulasztásának következményeit alapjogok korlátozásával kompenzálja, ahelyett, hogy a rendszer hibáinak javításán munkálkodik.

Jól látszik, hogy a felmondási tilalom jogszerűsége bonyolult kérdés. Az ügy ráadásul társadalmi súlyát nézve is jelentős, hiszen tízezreket érintő jogkorlátozásról szól, az Alkotmánybíróság döntése pedig meghatározza a mindenkori kormány mozgásterét a járványokkal szembeni védekezés során. Emlékeztetjük az alkotmánybírákat, nehogy újra torkukon akadjon a falat:

az alkotmánybíróságoktól a demokráciák éppen azt várják, hogy mindenekelőtt az ilyen komoly társadalmi jelentőséggel bíró, nehéz ügyeket eldöntsék. Mindehhez hozzáadódik, hogy ebben az ügyben nincs más hazai fórum, amelyhez a tilalommal érintettek jogvédelemért fordulhatnának. Ezért ha az alkotmánybírák ismét kihátrálnának a döntésből, akkor – amellett, hogy gúzsba kötött polgárok tömegét néznék levegőnek – még ügyfelünk, Kata jogorvoslathoz való jogát is megsértenék.

Vissy Beatrix

• A sajtóban több helyen is megjelent, hogy a Vajdaságban a kormányhoz szorosan kötődő Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) aktivistái szállítják ki a szavazáshoz szükséges levélcsomagokat.
• Ez több választással kapcsolatos alapelvet is sért, ezért kifogásmintát teszünk közzé, amit bárki benyújthat a VMSZ és a szintén érintett Concordia Minoritatis Hungaricae ellen.

A levélszavazással eddig is könnyű volt visszaélni, azonban olyan rendszerszintű jogsértésekre, amelyeket a vajdasági Szabad Magyar Szó cikksorozata és a 444 riportja feltárt, nem derült korábban fény. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt kifogással élt az Nemzeti Választási Iroda ellen, azzal az érveléssel, hogy a választási szerv nem biztosította, hogy megfelelően célba jussanak a levélcsomagok. Mind a Nemzeti Választási Bizottság, mind a Kúria úgy döntött, hogy az NVI már azzal teljesítette a jogszabályi kötelezettségét, hogy a Magyar Postának átadta a csomagokat, azok célba jutásáért viszont nem tartozik felelősséggel.

Szerintünk az NVI mellett sokkal inkább a VMSZ és a Magyar Posta felelősségét kell vizsgálnia a Nemzeti Választási Bizottságnak. A nyilvánosságra került bizonyítékok alapján ugyanis sérült a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség és a választások tisztaságának alapelve is a Vajdaságban.

A kifogást bárki benyújthatja, de különösen biztatjuk erre az ügyben érintetteket. A kifogás választási jogi jogorvoslat. Ha a választási bizottság helyt ad neki, azzal el lehet érni, hogy a jogsértőt eltiltsák a további jogsértéstől, bírságot szabjanak ki rá, vagy akár azt is, hogy a választási eljárás kérdéses részét megismételjék. Kifogás benyújtása annak is lehet az eszköze, hogy felhívjuk a figyelmet egy jogsértés tömeges jellegére. A kifogásminta ide kattintva érhető el. (A mintából a konkrét eset körülményeire tekintettel törölhetőek részek.)

Nem most kezdődött a probléma

Számos alkalommal felhívtuk a figyelmet arra, hogy a levélszavazás jelenlegi rendszere azon túl hogy diszkriminatív, nem is működik megfelelően. A levélcsomagok sokszor késve, vagy egyáltalán nem érkeznek meg a megfelelő címre. A 2018-as választások után emiatt az ombudsmanhoz fordultunk, aki beadványunkra azt a választ adta, hogy az akkor folyamatban lévő törvénymódosítás majd orvosolja a levélszavazásokkal kapcsolatos tömeges anomáliákat. A választási eljárási törvény módosítása azonban érdemben nem változtatott a szabályozáson. Ennek megfelelően az idei választások alatt is sok panasz érkezik hozzánk a levélszavazás lebonyolításával kapcsolatban.Ahogyan a vajdasági példa is mutatja, ebben a rendszerben a választások titkossága sem ellenőrizhető rendesen. A visszaélések megelőzésére elengedhetetlen lenne, hogy csak maguk a választópolgárok férhessenek hozzá a szavazólapokhoz. Az, hogy a kitöltött szavazólapot más küldi vissza, eddig is megszokott volt, azonban az, hogy már nem is a posta kézbesíti őket – mint ahogy az a Vajdaságban a cikkek alapján megtörtént –, teljesen új jelenség.

Emellett továbbra is jogellenesnek és diszkriminatívnak tartjuk, hogy a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő vagy tartózkodó választók csak külképviseleteken szavazhatnak, miközben a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők jóval egyszerűbben, levélben adhatják le a szavazatukat.

Ha kérdésed van az országgyűlési választásokkal kapcsolatban, kattints a valasztasz.tasz.hu oldalra, ha pedig jogi segítségre van szükséged, hívd forródrótunkat a +36 30 722 3356-os számon!

Címlapi kép: MTI/Veres Nándor

• Még az előző, 2018-as parlamenti választások előtt a kormány olyan plakátokkal kampányolt, amelyen STOP tábla mögött sötét bőrű menedékkérők vonulását lehetett látni.
• Szerintünk a plakátok sértették az emberi méltóságot, így 2018 tavaszán az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárását kezdeményeztük.
• Egy ilyen eljárás ügyintézési határideje 75 nap, ehhez képest a hatóság lassan negyedik éve szabotálja a vizsgálatot.

A kormány, még az előző parlamenti választások előtt az egész országot teleplakátolta a STOP tábla mögött sötét bőrű, leginkább arab etnikai származásúnak kinéző menedékkérők vonulását ábrázoló képpel. A plakátokon az szerepelt, hogy az “kormány információ”. Erről már a 2018-as kampányidőszakban kimondta a Kúria, hogy a kormány visszaélt kommunikációs helyzetével, és a pártok közötti esélyegyenlőség elvét sértette meg azzal, hogy a “kormány információ” nem valósított meg tájékoztatást, nem közölt új információt, csak a Fidesz kampányüzenetét hangosította ki. De a plakáttal nem csak ez volt a gond. 2018. április 5-én eljárást indítottunk azért, hogy az EBH megállapítsa: a kormány STOP feliratos plakátja sérti az egyenlő bánásmódot.

Az eljárást azért kezdeményeztük, mert szerintünk a plakátok kihelyezésével a kormány és a Miniszterelnöki Kabinetiroda megsértette a Magyarországon élő, itt tartózkodó, a magyar többséginél sötétebb bőrszínű emberek egyenlő bánásmódhoz való jogát. A plakát azt az üzenetet közvetítette, hogy mindenkit, aki a képről felismerhető jellemzőkkel rendelkezik, meg kell állítani, az országon kívül kell tartani, mert ezek az emberek veszélyt jelentenek az országra nézve. A kormány ezzel a Magyarországon élő külföldiekkel szemben ellenséges, megfélemlítő környezetet alakított ki, amihez a megelőző három év idegenellenes, menekültellenes kormányzati kommunikációja is hozzájárult.

Megkezdődik a jogi pingpong

Az EBH azonban ahelyett, hogy alapjogvédő intézményként érdemben megvizsgálta volna közérdekű kérelmünket, 2018 májusában először inkább megszüntette az eljárást. A hatóság azt állította, hogy azért nem vizsgálhatta a plakátokat, mert azok a kormányzati politika és kommunikáció részei, amit az Országgyűlés elismert döntéseivel. Az Országgyűlés közhatalmi döntéseit és intézkedéseit pedig az EBH-nak nincs joga vizsgálni. A hatóság szerint azért sem volt hatásköre eljárni, mert akkor a kormány által meghozott összes intézkedés, döntés felülvizsgálható és szankcionálható lenne.

Ezen a ponton érdemes egy pillanatra megállni:

miért lenne baj az, ha a kormány mások jogait sértő intézkedéseit egytől egyig felül lehetne vizsgálni? Mert akkor a kormánynak is a jognak alárendelten kellene működnie? Eretnek gondolat.

Egy átlagos esetben, az egyenlő bánásmód követelményét betartató hatóság döntésére bő két hónapot kell várni, majd ha az érintettek nem értenek egyet a hatóság döntésével, akkor a bíróságon megtámadhatják. A bírósági eljárás lezárultával pedig véget is ér az ügy. A kormány plakátjainak ügyében azonban a bíróság elsőfokon négyszer, felülvizsgálat keretében a Kúria kétszer járt el, míg a hatóság előtt most kezdődik harmadszor újra az alapeljárás. Ez már tényleg abszurd.

Eltelt négy év, egy teljes parlamenti ciklus. Újra kampányidőszak van mint 2018 tavaszán, de az egyenlő bánásmód védelmére hivatott alapvető jogok biztosa még mindig nem hajlandó elismerni, hogy a kormány minden eljárása során köteles az egyenlő bánásmódot megtartani, és kimondani, hogy a kormány STOP plakátjai kétségbe vonták a minden embert megillető egyenlő tiszteletet.

Mi nem adjuk fel, és ha kell harmadjára is újra kezdjük az elejéről. Kitartunk, mert a jogszabályok mindenkire kötelezőek, a kormányra is. Az alapvető jogokat a kormánynak tiszteletben kell tartania, és ez akkor is így van, ha úgy tűnik, hogy az ezt ellenőrizni és betartatni hivatott szervek – élükön az alapvető jogok biztosával – a jogvédelem helyett saját intézményük szabotálásán dolgoznak.

Zsugyó Virág

• Aki nem tudja a szavazás napján a szavazóhelyiségben leadni a szavazatát, mozgóurnát igényelhet.
• Ezt a lehetőséget a járványra tekintettel kiterjesztették azokra is, akik fertőzöttek vagy kontaktszemélyként kerültek karanténba.
• Összeszedtük, mit kell tudni a mozgóurna igényléséről szavazópolgárként és szavazatszámláló bizottsági tagként.

Kik igényelhetnek mozgóurnát?

• akik olyan fogyatékossággal élnek, amely mozgásukban korlátozza őket
• egészségügyi állapotuk miatt szorulnak rá erre
• vagy fogvatartottak (előzetes letartóztatásban, szabálysértési elzárásban vannak szabadságvesztéses büntetésüket töltik, esetleg háziőrizet alatt állnak)

Egyértelműen a második kategóriába tartoznak azok is, akik koronavírus-fertőzöttek. A törvényből azonban az nem derül ki egyértelműen, hogy a kontaktszemélyek, akik szintén nem hagyhatják el az otthonukat, igényelhetnek-e mozgóurnát. Ennek kapcsán adatigényléssel fordultunk az illetékes szervekhez. Az Nemzeti Választási Iroda válaszából kiderült, hogy a szavazatszámláló bizottság nemcsak a fertőzötteknek, hanem

azoknak is kiviheti a mozgóurnát, akik kontaktszemélyként kerülnek karanténba. Ez biztosan többletterhet jelent a választási bizottságoknak, hiszen lényegesen több címre kell kivinniük a mozgóurnát, mint amennyire normális esetben kellene. Bízunk benne, hogy a választási szervek felkészültek erre, és mindenki le tudja adni április 3-án a szavazatát.

Hogyan működik?

A mozgóurnát a szavazás napján a szavazatszámláló bizottság tagjai viszik ki az igénylő címére, általában a délutáni órákban. Fontos, hogy az szszb tagoknak urnazárásig vissza kell érniük a szavazóhelyiségbe. Természetesen nem elvárható a tagoktól, hogy messzire szállítsák el a mozgóurnát. Így ha nem a lakcímed szerinti szavazókörbe vagy választókerületbe szeretnéd kérni a mozgóurnát, mert például máshol kerültél karanténba vagy kórházba, először át kell jelentkezned oda, ahol a szavazás napján tartózkodni fogsz. Fontos, hogy az átjelentkezés határideje március 25-én 16 óra, így időben kell gondolnod erre. Itt segítünk abban, hogy hogyan tudod leadni az átjelentkezési kérelmet.

(A többi, március 25-én lejáró fontos határidőről itt írtunk részletesen.)

Hogyan lehet mozgóurnát igényelni?

Mozgóurnát többféle módon lehet igényelni attól függően, hogy mikor adod be a kérelmedet. Fontos, hogy legkésőbb a szavazás napján 12 óráig lehet kérni, hogy kivigyék hozzád az urnát. Itt olvashatsz részletesen arról, hogy hogyan tudod a kérelmet benyújtani. Fontos, hogy ha mozgóurnát kértél és a kérelmedet elfogadták, nem fogsz tudni a szavazókörben szavazni, csak a mozgóurnába adhatod le a szavazatodat!

Mire figyelj szszb tagként?

A szavazatszámláló bizottsági tagoknak számolniuk kell azzal, hogy a mozgóurnás szavazatokkal könnyű visszaélni. Elkövethetnek jogsértéseket más szszb tagok (pl. megmutathatják kire ,,kell” szavazni, befolyásolhatják a választókat), de az is előfordul, hogy a helyszínen mások akarják befolyásolni a mozgóurnát igénylő szavazót. Az szszb tagok egymást is ellenőrzik, így érdemes úgy felosztani a feladatokat, hogy ellenérdekű pártok delegáltjai vigyék együtt a mozgóurnát, miközben ellenérdekű pártok delegáltjai maradnak a szavazóhelyiségben is.

Mi a teendő, ha valaki más igényel a nevedben mozgóurnát?

Ha valaki megszerzi az adataidat, mozgóurnát igényelhet a nevedben. Ez azért probléma, mert ha a visszaélés csak akkor derül ki, amikor elmész szavazni, a szavazóhelyiségben nem fogod tudni leadni a szavazatodat. Ezért érdemes utánajárni, hogy kért-e valaki helyetted vagy rokonaid helyett mozgóurnát. Először érdeklődj a választási irodánál, hogy milyen adatokat tartanak rólad nyilván, majd ha visszaéltek az adataiddal, kérd az igénylés visszavonását. Ha a szavazóhelyiségben szembesülnél azzal, hogy átkerültél a mozgóurnát igénylők névjegyzékébe, akkor sem esel el feltétlenül a szavazati jogodtól. A mozgóurnát csak a délutáni órákban kezdik kivinni, tehát ha délelőtt mész szavazni, még időben visszaérhetsz, hogy otthon találjanak a mozgóurnát szállítók. Ettől függetlenül mindenképp tegyél választási kifogást és rendőrségi feljelentést az adataiddal való visszaélés miatt!

Ritkán van alkalmunk arra, hogy olyan tisztán és egyértelműen szólhassunk bele a közügyekbe mint a választások idején. Ezért arra biztatunk mindenkit, hogy ne mondjon le szavazatáról akkor sem, ha nem tud személyesen megjelenni a számára kijelölt szavazókörben!

Ha további segítségre lenne szükséged a mozgóurna igényléssel kapcsolatban, keress minket a jogsegely@tasz.hu címen vagy hívd forródrótunkat 8-20 óra között a +36 30 722 3356-os számon!

• Kozma Ákos 2019 óta az alapvető jogok biztosa, de egyre kevésbé foglalkozik alapjogvédelemmel – általában már nem is válaszol a jogvédők beadványaira.
• Összegyűjtöttük azokat az ügyeinket, amelyekre évek óta nem kaptunk választ, és miután erre a levelünkre sem válaszolt, létrehoztuk a www.valaszoltekozmaakos.hu-t, ahol bárki megnézheti, hogyan (nem) végzi a munkáját az ombudsman.

Az ombudsman közösségi médiafelületein látható, hogy a tisztséget 2019 óta betöltő Kozma Ákos számtalan alkalommal ellenőrzi olyan alapvető fontosságú intézmények működését, mint például erdészetek, katasztrófavédelmi őrsök vagy lövészdandárok. E teendői mellett azonban egy kevésbé látványos, ám az alapjogvédelem szempontjából jóval jelentősebb tevékenységre nem marad idő. Ez az emberek nagyobb csoportjait érő, súlyos, rendszerszintű alapjogsértések kivizsgálása, ami nem mellesleg az ombudsman legfőbb feladata lenne.

Az alapvető jogok biztosának feladata, hogy az alapvető jogokkal kapcsolatos visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen. A rá vonatkozó szabályok szerint együttműködik azokkal a szervezetekkel, amelyek célja az alapvető jogok védelmének előmozdítása. A TASZ a Magyarországon működő egyik legnagyobb és legrégebbi ilyen szervezet, ezért rendszeresen felhívjuk az alapvető jogok biztosának figyelmét olyan rendszerszintű problémákra, amelyekről munkánk során értesülünk, és amelyek a polgárok jogainak sérelmét eredményezik. Hozzánk hasonlóan más civil jogvédők is így tesznek.

Ez az együttműködés azonban sajátosan egyoldalúvá vált az utóbbi időben, miközben a jogvédők olyan jogsérelmekről számolnak be, amelyekre az alapvető jogok biztosának megkülönböztetett figyelmet kellene fordítania.

Ennek ellenére

igen sok esetben még csak választ sem kapunk a beadványainkra, semmilyen reakció nem érkezik a biztostól. Bár az ombudsman eljárásának nincs törvényben meghatározott határideje, az nem elfogadható, hogy az alapvető jogok rendszerszintű sérelmét állító beadványokra hosszú évekig egyáltalán nem reagál. Még abban az esetben is válaszolnia kellene ezekre a beadványokra, ha egyébként úgy ítéli meg, hogy azokat nem kell érdemben vizsgálnia.

Ha az ombudsmani hivatal beadványok feneketlen süllyesztőjeként viselkedik, ahova ugyan lehet fordulni, de ahonnan válaszra nem lehet számítani, akkor hasonlatossá válik azokhoz a szervekhez, amelyek ellenében számos országban életre hívták ezt az intézményt.

Beadványaink súlyosan kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek rendszerint más úton nem orvosolható alapjogsérelmeire hívják fel a figyelmet. Azért fordultunk ezekben az ügyekben az alapvető jogok biztosához, mert az általában rendszerszintű jogsértések orvoslására a magyar jogrendszerben sajnos nincs az ombudsmannál hatékonyabb eszköz. Mivel az ombudsman válasz nélkül hagyja ezeket a beadványokat, azzal hozzájárul ahhoz is, hogy ezek az alapjogsérelmek továbbra is fennálljanak.

Azt üzeni ezzel minden érintett polgárnak, hogy az ő sérelmük válaszra sem érdemes. Ahogyan nem érvényesülnek alapvető jogok pusztán attól, hogy egy alapjogi katalógus deklarálja őket, úgy az ombudsman intézménye sem működik az alapvető jogok garanciájaként csak azért, mert létezik ilyen. A hivatal biztos sok beadványt válaszol meg, akár érdemben is, de a jogvédők perspektívájából nézve nem látszik, hogy Magyarországon az ombudsman hatékony jogérvényesítési fórum volna.

Néhány hónapja egy Kozma Ákosnak címzett levélben összegyűjtöttük azokat az ügyeinket, amelyekre évek óta nem kaptunk választ. Erre a levelünkre sem kaptunk választ. A gyűjtésünket ezért jogvédő partnereink válasz nélkül maradt ügyeivel is kiegészítettük, és közzétettük. A www.valaszoltekozmaakos.hu oldalon mindenki megnézheti, hogy milyen beadványokra hány éve és hány hónapja nem reagál a magyar alapjogvédelem legfontosabb intézménye. Huszonnégy rendszerszintű jogsértést sérelmező ügyet tüntettünk fel, amelyek közül

a legrégebben meg nem válaszolt beadvány tizenkét éve és két hónapja vár válaszra. Ha egy ügyben időközben érdemi válasz érkezik, a számlálót leállítjuk és jelezzük ezt a honlapon. A TASZ megválaszolatlan ügyeit tartalmazó lista 2021. novemberi létrehozása óta ezt egyetlen ügynél kellett megtennünk.

Szabó Máté Dániel, szakmai igazgató

A címlapi kép forrása: facebook.com/alapvetojogokbiztosanakhivatala

• Március 25-én 16 órakor több, az országgyűlési választással kapcsolatos határidő is lejár. Összeszedtük, hogy mik ezek és mit kell tenned, hogy ne maradj le semmiről!

Ha külföldről szavaznál vagy Magyarországon, de nem a számodra kijelölt szavazókörben, pénteken 16 óráig van időd elintézni ezt. Fontos, hogy a március 25-i határidő a kérelem beérkezésére vonatkozik. Ha például csütörtökön levélben nyújtod be a kérelmed, már valószínűleg nem fog időben odaérni, így kicsúszol a határidőből. Éppen ezért javasoljuk, hogy aki teheti, online nyújtsa be a kérelmeket.

Szavazás külföldről

Ha van magyar lakcímed, de külföldről szeretnéd leadni a szavazatod a választásokon, kérelmezned kell, hogy felvegyenek külképviseleti névjegyzékbe. Mindegy, hogy külföldön élsz, vagy csak a szavazás napján nem leszel az országban, ugyanúgy lehetőséged van leadni a szavazatodat külképviseleteken. Itt részletesen is leírtuk, hogyan teheted ezt meg. Érdemes akkor is beadni a kérelmet, ha még bizonytalan vagy abban, hogy külföldön vagy itthon szavazol. Ha ugyanis utólag kiderül, hogy mégis Magyarországon adnád le a szavazatod, március 30-án 16 óráig még visszavonhatod a kérelmed.

Átjelentkezés

Ha Magyarországon, de nem a lakcímed alapján kijelölt szavazóköröd környékén tartózkodsz a szavazás napján, átjelentkezési kérelmet kell benyújtanod. Ennek a határideje szintén március 25-én 16 óra. Elég mindössze egy átjelentkezési kérelmet leadnod ahhoz, hogy az országgyűlési választásokon és a népszavazáson is a lakóhelyedtől eltérő szavazókörben szavazhass. Erről itt írtunk részletesen. Ha átjelentkeztél már, de később kiderül, hogy mégis az eredeti szavazókörödben adnád le a szavazatod, április 1-én 16 óráig visszavonhatod a kérelmed.

A külképviseleti szavazásra és az átjelentkezésre vonatkozó kérelmek automatikusan vonatkoznak a népszavazásra is, tehát emiatt nem kell külön intézkedned.

Jelentkezés szszb tagnak

Legkésőbb március 25-én 16 óráig jelenthetik be a pártok és az ezzel foglalkozó civil szervezetek, hogy kiket és hova küldenek delegált szavazatszámláló bizottsági tagnak. A jelöltek és pártok mellett több erre a célra létrehozott civil szervezet is segít a megbízott tagok összegyűjtésében, koordinációjában, pártoknak történő “kiajánlásában”: ilyen a Számoljunk Együtt Mozgalom vagy a kifejezetten a hatpárti ellenzéki megállapodásnak megbízott tagokat gyűjtő 20K22. Ha szeretnél szavazatszámláló lenni, érdemes a lehető leghamarabb jelentkezned náluk, hogy téged is be tudjanak jelenteni péntekig.

Ha kérdésed van az országgyűlési választásokkal kapcsolatban, kattints a valasztasz.tasz.hu oldalra! Ha pedig jogi segítségre lenne szükséged, keress minket a jogsegely@tasz.hu címen vagy hívd forródrótunkat 8-20 óra között a +36 30 722 3356-os számon!

• Március 25-én több, az országgyűlési választással kapcsolatos határidő is lejár. Összeszedtük, hogy mik ezek és mit kell tenned, hogy ne maradj le semmiről!

Ha külföldről szavaznál vagy Magyarországon, de nem a számodra kijelölt szavazókörben, csütörtökig van időd elintézni ezt. Fontos, hogy március 25. 16 óra a kérelem beérkezésének határideje. Ha tehát csütörtökön levélben nyújtod be a kérelmed, már nem fog időben odaérni, így kicsúszol a határidőből. Éppen ezért javasoljuk, hogy aki teheti, online nyújtsa be a kérelmeket.

Szavazás külföldről

Ha van magyar lakcímed, de külföldről szeretnéd leadni a szavazatod a választásokon, kérelmezned kell, hogy felvegyenek külképviseleti névjegyzékbe. Mindegy, hogy külföldön élsz, vagy csak a szavazás napján nem leszel az országban, ugyanúgy lehetőséged van leadni a szavazatodat külképviseleteken. Itt részletesen is leírtuk, hogyan teheted ezt meg. Érdemes akkor is beadni a kérelmet, ha még bizonytalan vagy abban, hogy külföldön vagy itthon szavazol. Ha ugyanis utólag kiderül, hogy mégis Magyarországon adnád le a szavazatod, március 30-án 16 óráig még visszavonhatod a kérelmed.

Átjelentkezés

Ha Magyarországon, de nem a lakcímed alapján kijelölt szavazóköröd környékén tartózkodsz a szavazás napján, átjelentkezési kérelmet kell benyújtanod. Ennek a határideje szintén március 25. 16 óra. Elég mindössze egy átjelentkezési kérelmet leadnod ahhoz, hogy az országgyűlési választásokon és a népszavazáson is a lakóhelyedtől eltérő szavazókörben szavazhass. Erről itt írtunk részletesen. Ha átjelentkeztél már, de később kiderül, hogy mégis az eredeti szavazókörödben adnád le a szavazatod, április 1-én 16 óráig visszavonhatod a kérelmed.

A külképviseleti szavazásra és az átjelentkezésre vonatkozó kérelmek automatikusan vonatkoznak a népszavazásra is, tehát emiatt nem kell külön intézkedned.

Jelentkezés szszb tagnak

Legkésőbb március 25. 16 óráig jelenthetik be a pártok és az ezzel foglalkozó civil szervezetek, hogy kiket és hova küldenek delegált szavazatszámláló bizottsági tagnak. A jelöltek és pártok mellett több erre a célra létrehozott civil szervezet is segít a megbízott tagok összegyűjtésében, koordinációjában, pártoknak történő “kiajánlásában”: ilyen a Számoljunk Együtt Mozgalom vagy a kifejezetten a hatpárti ellenzéki megállapodásnak megbízott tagokat gyűjtő 20K22. Ha szeretnél szavazatszámláló lenni, érdemes a lehető leghamarabb jelentkezned náluk, hogy téged is be tudjanak jelenteni csütörtökig.

Ha kérdésed van az országgyűlési választásokkal kapcsolatban, kattints a valasztasz.tasz.hu oldalra! Ha pedig jogi segítségre lenne szükséged, keress minket a jogsegely@tasz.hu címen vagy hívd forródrótunkat 8-20 óra között a +36 30 722 3356-os számon!

• A kormány döntése értelmében 2020. november 4-e óta, tehát lassan másfél éve veszélyhelyzet van érvényben Magyarországon, miközben szinte az összes járvánnyal kapcsolatos korlátozást megszüntették.
• Az Alaptörvény csak azzal kapcsolatban tartalmaz szabályokat, hogy meddig maradhatnak hatályban a veszélyhelyzet alatt elfogadott korlátozó rendeletek, az azonban, hogy maga a veszélyhelyzet meddig tart, kizárólag a kormányon múlik.

Az lehet a benyomásunk, hogy egyik különleges helyzetből esünk a másikba, de a veszélyhelyzet elrendelésének az Ukrajnában dúló háborúhoz nincs köze. A veszélyhelyzetet a koronavírus-járvány kezelése miatt rendelte el a kormány és az Alaptörvény szerint is csak addig tarthat, amíg a kihirdetésének feltételei fennállnak, azaz, amíg a járvány ezt szükségessé teszi.

Ez azt jelenti, hogy erről a kérdésről szakmai döntésnek kellene születnie, a kormánynak pedig azonnal meg kellene szüntetnie a veszélyhelyzetet, ha a járvány miatt a fenntartása már nem indokolt, erre utaló szándéknak egyelőre azonban nincs jele. A veszélyhelyzet végét nem látjuk előre, de azért találgathatunk: a parlament június 1-ig adott felhatalmazást a kormánynak, hogy a veszélyhelyzeti korlátozó intézkedéseket hatályban tartsa, tehát 2022. június 1-ig, ha a kormány marad, igen valószínű, hogy a veszélyhelyzettel is ugyanez lesz a helyzet.

Veszélyhelyzetben a kormánynak a szokásosnál nagyobb a mozgástere, mert rendeleteivel törvényektől is eltérhet, és arra is lehetősége van, hogy a polgárokat megillető alapjogok gyakorlását az általában elfogadhatónál erőteljesebben korlátozza, vagy egyenesen felfüggessze.

A veszélyhelyzet különleges jogrend, ami két dolgot is jelent:

• egyrészt jogrend, tehát nem a jogon kívüli állapotról van szó, az állam nem korlátlanul, hanem az Alaptörvény által kijelölt keretek között működhet,
• másrészt különleges, tehát a veszélyhelyzet nem lehet az “új normális”, nem válhat a közhatalom gyakorlásának megszokott keretévé.

A múlt héten a kormány kivezette a járvány miatti korlátozások döntő többségét. Nem kell már maszkot hordani, védettségi igazolvány nélkül is mehetünk a moziba és alig maradt olyan munkahely, ahol a munkáltató kötelezővé tehetné az oltást. Gulyás Gergely büszkén jelentette be a kormányinfón, hogy “a járvány ötödik hulláma a végéhez közeledik”, de jelezte, hogy a veszélyhelyzet nem változik, a “kormány cselekvőképességének fenntartása miatt”. Tehát veszély az nincs, de a veszélyhelyzet mégis marad, hogy a kormány cselekvőképes legyen – az a kormány, ami 12 éve megszakítás nélkül hatalomban van és ami kétharmados többsége birtokában bármilyen törvényt néhány nap leforgása alatt egyébként is megszavaztathat az országgyűléssel.

Ha ezt a magyarázatot nem fogadjuk el, adja magát a kérdés, hogy valójában mégis miért van még veszélyhelyzet? Lássunk néhány lehetséges magyarázatot.

Mert kényelmes

Mármint a kormánynak. Az országgyűlésben még az ellenzék jelenleg szélsőségesen beszűkült mozgástere ellenére is vannak viták, amelyek nélkül nincs törvényalkotás. Amíg viszont a veszélyhelyzet fennmarad, elég összehívni egy kormányülést, másnap pedig ki is lehet hirdetni az elfogadott rendeletet, nincs szükség “felesleges” körökre a parlamentben. Míg 2013-ban 254 törvényre jutott 565 kormányrendelet, 2017-ben pedig 208 törvényre csak 532, addig 2021-ben a parlament 151 törvényt fogadott el, a kormány viszont kihirdetett 832 rendeletet, amiből 113 veszélyhelyzeti rendelet – tehát valójában csak ezeknek volt köze magához a járványkezeléshez. Azaz a veszélyhelyzet egyértelmű eltolódást hozott a jogalkotásban a kormányrendeletek javára, ami azért probléma, mert míg a törvényalkotás – még ha nem is ideális az a forma, amiben jelenleg megvalósul – legalább a szabályok szintjén egy garanciákkal övezett, nyilvános eljárás. Ezzel szemben a rendeletalkotás folyamata a nyilvánosság elől teljesen rejtve marad.

Mert biztonságos

– szintén a kormánynak. A veszélyhelyzet alatt ott a lehetőség, hogy szinte bármilyen alapvető jogot szabadon korlátozhasson a kormány. Kiderült valami korrupciógyanús ügy? Kapóra jön, hogy az információszabadság érvényesülését még mindig hátráltatják a meghosszabbítható határidők. Kormányellenes tüntetés formálódik? Semmi gond, veszélyhelyzetben bármikor ismét elrendelhető a teljes gyülekezési tilalom, így a kormány dönti el, hogy neki mikor fér bele, hogy az emberek tiltakozzanak. Sztrájkolnának a tanárok? Csak ki kell adni egy rendeletet, ami meghiúsítja. Akadna még újságíró, aki tudósítani akar a járványról vagy az egészségügy helyzetéről? Veszélyhelyzet alatt az Operatív Törzs távol tarthatja az újságírókat a kórházaktól. A veszélyhelyzet olyan helyzetbe hozza a kormányt, hogy az bármilyen politikai helyzetre azonnal alapjogkorlátozással reagálhat, ami a választások előtt egy hónappal felveti a kérdést, hogy hogyan lehet tisztességes az a választás, ahol csak a kormánytól függ, hogy mennyire engedi hallatszani a kritikus hangokat.

Mert kampány van

Hiába van leszállóágban a járvány, a veszélyhelyzet a cselekvő, tetterős kormány képét vetíti a választópolgárok elé, akik teszik, amit kell – amíg az ellenzék csak vitatkozik és zavart kelt. A miniszterelnök kiadja az ukázt, a jogszabályok Facebookon közvetített kihirdetésével pedig folyamatosan kommunikálható a választópolgárok felé, hogy a kormány ura a helyzetnek, akkor is, ha már saját értékelése szerint sincs helyzet, amit uralni kellene.

Mert önazonos

Valójában a kormány számára semmi különleges nincs ebben az alkotmány szerint különleges helyzetben. A veszélyhelyzeti kormányrendeleteket a nyilvánosság kizárásával fogadják el, a kormányülésekről mára sem jegyzőkönyv sem hangfelvétel nem készül, és persze kötelező társadalmi egyeztetés sincs. A veszélyhelyzetben a jogi helyzet egybeesik a valósággal: a jogszabályokat alkotó és a végrehajtó hatalom egyaránt a kormányé, ennek a hatalomnak a gyakorlásában pedig a parlament már díszletként sem jelenik meg.

Ha a különleges jogrend a kormánynak ennyire kényelmes, akkor Magyarországon már sose lesz másmilyen a jogrend, csak különleges?

Az, hogy a jövőben lehet még járvány, nem elégséges indok a különleges jogrend hatályban tartásához. Az alapvető jogok biztosának az lenne a feladata, hogy megvédje az emberek alapvető jogait, és elérje, hogy megszűnjön az a helyzet, ami az alapjogok érvényesülését veszélyezteti, ha ennek a helyzetnek többé nincs elfogadható alkotmányos indoka. A magyar közjogi rendszerben az ombudsman dolga volna felszólítania a kormányt a veszélyhelyzet megszüntetésére, ha a kormány magától nem tesz eleget alkotmányos kötelezettségének.

Pásztor Emese

A TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének vezetője

• A Fertő-Hanság Nemzeti Park területén zajlik az eddigi legnagyobb állami turisztikai beruházást, amely hatalmas és csak hosszú évek alatt helyrehozható károkat okoz.
• A közpénzből történő, több mint 45 milliárdos beruházás megvalósítása érdekében a kormány nem átall a saját maga által hozott jogszabályokkal sem szembemenni.
• Kun Zoltán civilként, a Nagy Tavak Koalícióval és segítségünkkel vette fel a harcot a beruházással szemben.
• Hiszünk abban, hogy csakis úgy érhetünk el változások zöld ügyekben, ha a döntéshozók látják, hogy az állampolgárok figyelnek, és ha kell, felelősségre vonják a felelős szerveket.

Már 2014-ben bekerült Sopron integrált településfejlesztési stratégiájába a Fertő-tavi vízitelep fejlesztése, amely a nemzeti park területén belül található. Ott és akkor erre 1,7 milliárd forintos költséget becsültek. Ezzel a kezdeti rekonstrukciós tervvel még nem is volt semmilyen probléma, hiszen a területen már eleve megtalálható kiszolgáló létesítmények, parkolók és cölöpházak javításra szorulnak az állandó használattól, és ezek a létesítmények már léteztek akkor is, amikor nemzeti parkká, illetve világörökségi területté nyilvánították a területet. Azóta azonban ennek a vízitelepnek a rekonstrukciója elképesztő módon elszállt. A tervezett beruházás területi kiterjedése már négyszerese az eredeti strandnak, és már több mint 45 milliárd forintos becsült költségről beszélünk.

Mi a baj ezzel?

Már maga az alapfelvetés is abszurd, hiszen egy nemzeti park területére – amely Natura 2000 terület és Fertőtáj UNESCO Világörökségi terület is egyben – squash pályát, műfüves focipályát és négycsillagos szállodát építeni ellentmond minden logikának. Egy nemzeti parknak az a feladata, hogy fenntartsa, ha szükséges javítsa az adott élőhely állapotát és védje az élővilágot. Burkolatra nem fog egyik faj se költeni. Tehát amikor mintegy 60 hektárnyi plusz funkciót visznek be a nemzeti park területére, súlyos élőhelyvesztés történik, nehezen visszafordítható károkat okozva a természetnek. A Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. igazgatója is elismerte, hogy a beruházással természetkárosítást hajtottak végre, amely közvetlen károkozásnak minősül.

A számos új funkció megjelenése a védett és világörökségi területen további károkat okoz. A tervekben megjelent 26 darab apartmanház, valamint egy négycsillagos szálloda, ezek mind közvetlenül a vízpartra kerülnének. Annyira közvetlenül, hogy a teraszokról akár a vízbe csobbanni is lehetne. Azonban ez – nagyon helyesen – jogszabályellenes, hiszen sérülne a vízi és vízparti ökoszisztéma. A kérdéses jogszabályt, a 83/2014.-es kormányrendeletet még a második Orbán-kormány alkotta meg.

Azzal, hogy figyelmen kívül hagyja a saját jogszabályát, nem pusztán egy olyan veszélyes precedenst teremt, amelyre ezután bármilyen új vízparti beruházás esetén lehet hivatkozni. Amikor a saját maga által hozott jogszabályhoz sem tartja magát, nem marad semmilyen biztos pont az állampolgárok számára. Egy következmények nélküli országban nem beszélhetünk se biztonságérzetről, sem pedig jogállamiságról.

Több szálon futó küzdelem

Kun Zoltán civilként, a Nagy Tavak Koalícióval vette fel a harcot a Fertő-tó ügyében, amint egyértelművé vált a számára a beruházás promóvideójából, hogy ez a minden elemében abszurd beruházás valóban megtörténhet. (A beruházás leállítását már közel 25 000 civillel közösen kérik.) “Az egész természetvédelem elaludt ezzel a beruházással kapcsolatban. Senki nem csinált semmit, pedig hatalmas probléma olyan infrastruktúrákat bevinni egy védett területre, amelyeknek ott semmi keresnivalója nem lehet” - mondja ügyfelünk.

Zoltán első közérdekű adatigényét 2019 júniusában nyújtotta be az ügyben, ekkor még gond nélkül megkapta a környezeti és hatásvizsgálati dokumentációkat. Az építési engedélyt 2020 júniusában azonban már nem akarták kiadni, így a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, akikkel hosszas köröket futott, pedig a beruházás közpénzből történik, így az információkhoz joga van.

Minket tavaly keresett meg, azóta közösen a NAIH-tól és az Észak Dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól azt próbáltuk megtudni, hogy miért nem tartatják be a kormányrendeletet. Sem a hozzájuk intézett közérdekű bejelentésünkre, sem a közérdekű adatigényünkre adott válaszukban nem tudtak a vízügyi szervek magyarázatot adni arra, hogy miért hagyták figyelmen kívül a jogszabályt. “Mintha az ORFK mondaná, hogy lopni ugyan nem szabad, de nem zavarja őket, ha valaki megteszi” - mondja Zoltán.

Az ügyben az Országos Vízügyi Főigazgatóság is becsukta a szemét.Több közérdekű adatigénylésről szóló levél összeállításával segítettük, és tovább keressük a jogi szempontból megtámadható mozzanatokat, bízva abban, hogy sikerül visszafordítani a beruházást.

A beruházás egy EU-s jogszabályt, az Élőhely Direktívát is súlyosan sérti, ezért Zoltán hivatalos panaszlevéllel fordult az Európai Bizottsághoz a Client Earth jogvédő szervezet segítségével. (A Greenpeace is kiemelt figyelmet fordít az ügyre, és szintén az Európai Bizottsághoz fordult.)

Ügyfelünk informális csatornákon keresztül azt a visszajelzést kapta a panasszal kapcsolatban, hogy a magyar állam több válaszával félretájékoztatta az EU-t. Azt állították, hogy a beruházás mindössze 17 hektárt érint, noha közel 60 hektárról van szó, ahogy az a környezeti hatásvizsgálatban is szerepel. Úgy tudjuk, hogy a Bizottság is épp vizsgálódik az ügyben. Fontos lépés lenne, hogy kötelezettségszegési eljárást indítsanak, hiszen jelenleg az EU is közvetve finanszírozza a környezetromboló beruházást, amely ráadásul még uniós jogot is sért.

Számunkra kiemelten fontos a jogi segítségnyújtás környezetvédelmi ügyekben. Nagy szükség van arra, hogy a polgárok odafigyeljenek a hasonló beruházásokra, és ha kell, felelősségre vonják a felelős szerveket. Ha a döntéshozók azt látják, hogy a környezetpusztítással elveszthetik a választók bizalmát, akkor valódi változást érhetünk el a zöld ügyekben. A választások előtt jó alkalom kínálkozik arra, hogy elmondd a véleményed vagy számon kérd a képviselődet, amihez segítséget itt találsz. Itt pedig részletesen is írtunk arról, hogy milyen lehetőségeid vannak, ha fel szeretnél lépni a környezetpusztítás ellen.

Kun Zoltánnak és barátainak a küzdelme remek példája a civil aktivitásnak, mi pedig továbbra is segítjük őket azért, hogy megvédhessék a Fertő-tó környezetét.

Hamarosan tematikus oldallal jelentkezünk, ahol részletesen olvashatsz a zöld ügyeket érintő jogi kérdésekről.

Bodor Panna

Címlapfotó: Hans Ringhofer (Klima- und Energie-Modellregionen) /CC BY-SA 2.0

• Tudtad, hogy a választási csalásokra és visszaélésekre nem csak a szavazás napján kell figyelnünk?
• Leplezd le, ha ki akarnák csavarni a kezedből a döntés jogát, ha visszaélnek az adataiddal, esetleg voksturizmussal akarnák befolyásolni a választást!
• Ha további segítségre lenne szükséged, kattints a valasztasz.tasz.hu oldalra vagy keresd jogsegélyszolgálatunkat telefonon vagy emailben!

• Megkérdezése nélkül kötöttek életbiztosítást pszichés nehézséggel élő ügyfelünk temetési költségeire 10 évvel ezelőtt, amikor 42 éves volt és jó testi egészségnek örvendett.
• Bár már évekkel ezelőtt felhívtuk az ombudsman figyelmét a jogsértő szerződéskötésre, ő nem talált benne semmi kivetnivalót.
• Ezzel szemben a fogyatékosjogi ENSZ Bizottság megállapította: a magyar állam megsértette Magdi jogait azzal, hogy nem vonták be a döntésbe, ezért meg kell téríteni a neki okozott anyagi károkat, és lépéseket kell tenni a gondnoksági rendszer megszüntetésére is.

Magyarországon körülbelül 57 000 ember áll gondnokság alatt. Ők azok a felnőtt értelmi fogyatékossággal vagy pszichiátriai zavarral élő emberek, akik nem dönthetnek önállóan az életükről. Önrendelkezési lehetőségeiket a bíróság korlátozza, vagy akár teljesen megfosztja őket a jogaiktól. Helyettük törvényes képviselőjük, a gondnokok járnak el, ami kiszolgáltatottá teszi a gondnokoltakat. Ennek az elavult rendszernek esett áldozatul ügyfelünk is.

Magdi idén lesz 52 éves. 2016 óta egy Jászberényhez közeli tanyán él élettársával, Istvánnal, akivel egy hűtőgépgyárban ismerkedtek meg a ‘90-es évek végén. István ma is egy gyárban dolgozik, Magdi pedig a takarítást és a ház körüli munkákat végzi. Nagyon szeret az állatokkal foglalkozni: megtanítani a kutyáját, hogy ne lopja el a macskák eledelét, vagy hogy magától kinyissa a félig bezárt ajtót. Ez idillinek hangzik, de sajnos nem mindig volt Magdi körül támogató környezet.

2009-ben skizofréniára hivatkozva kizáró gondnokság alá helyezték, ami azzal járt, hogy jogi értelemben gyerekké nyilvánították. Semmiről nem dönthetett a saját életével kapcsolatban, helyette törvényes képviselője, egy hivatásos gondnok járt el. Megvonták tőle választójogát, nem rendelkezhetett saját pénze felett, egészségügyi ellátásába és lakóhelyének megválasztásába sem szólhatott bele. Így került 2011-ben akarata ellenére az újszászi Kastély Otthonba.

A gondnoka elintézte egy kórházi kezelést követően, hogy ne haza szállítsák a kórházból, hanem az újszászi tömegintézménybe. A bentlakásos otthonnak helyt adó Orczy-kastély az 1880-as évek végén épült, ahol közel 250 pszichiátriai vagy szenvedélybeteg ember él. Az intézeti elhelyezés sokként érte Magdit, akit az új élethelyzet egy évig gyakorlatilag megbénított.

“Ez olyan mint egy villámcsapás. Fel sem tudtam fogni, hogy miért kell nekem ott lenni. Nem akartam ilyen intézménybe kerülni. Kb. egy év után voltam képes nyitni a lakók felé, de a dolgozók és a gondnok irányába még akkor sem. A tájékozatlanság miatt távolságtartó és elutasító voltam. Nem tudtam felfogni hogyan történhetett meg mindez.”

A kezdetekben István látogatta rendszeresen, ő tartotta benne a lelket. Próbált segíteni neki feldolgozni az új helyzetet, a fojtogató intézményi légkört. A kötött napirendet, az üzemszerű működést, a zsúfoltságot - volt, hogy Magdi 8 ágyas szobában kapott helyet. Egy alkalommal megpróbálták Istvánnal közösen megszerezni az intézményi elhelyezésről szóló megállapodást, amit a gondnok kötött az otthonnal. Az irodában közölték velük, hogy majd adnak egy másolatot, azóta sem látták ezt a papírt. Ebben az időben történt az is, hogy édesapja unszolására elmentek a gyámhivatalba, hogy utána járjanak Magdi pénzügyeinek.

Ekkor derült ki, hogy gondnoka 2012-ben életbiztosítást kötött Magdi majdani temetési költségeire, és a gyámhivatal hozzájárulásával leemeltek a számlájáról 440 ezer forintot a biztosítási kötvény kifizetésére. Mindezt anélkül, hogy tájékoztatták és megkérdezték volna Magdit arról, hogy egyáltalán akarja-e a biztosítást! A gyámhivatali határozat azzal indokolta a szerződés megkötését, hogy az Magdi érdekeit szolgálja, volt rá elég pénze, és így lehet elintézni az eltemettetését. Az édesapja mélységesen felháborodott és a gondnok eljárásával kapcsolatban az ombudsmanhoz fordult panasszal.

Az ombudsman Magdi ügyével kapcsolatban jogsértést nem talált, hiába kért be részletes beszámolót és elszámolást arról, hogyan kezelte a gondnok Magdi vagyonát, kiemelt tekintettel a biztosítás megkötésére. Két évre rá Magdi segítségünkkel végre visszanyerte lakhatással kapcsolatos döntési jogát, így 2016-ban Istvánhoz költözhetett, azóta is ott él. Magdi azon kevesek egyike, akinek sikerült visszajutnia az embertelen tömegintézmények zárt világából a saját életébe. 2016-ban a gondnok végszámadást nyújtott be, és mivel a hazai jogszabályok nem adtak lehetőséget a sérelmek orvoslására, Magdi 2017-ben segítségünkkel a fogyatékosjogi ENSZ Bizottsághoz fordult jogorvoslatért.

Mivel az ombudsmani vizsgálat során kiderült, hogy a szolnok megyei gyámhivatalok ütre főre kötnek félmilliós szerződéseket a gondnokoltnak, közérdekű adatigénylésben utánajártunk a biztosításkötések gyakoriságának. A válaszok megerősítették, hogy az életbiztosítások megkötése rutinszerű gyakorlat a a többi gyámhivatalnál is a megyében. A szolnoki gyámhivatalnál 67, a kunhegyesi gyámhivatalnál 78, a karcagi járási hivatalnál pedig 49 gondnokoltnak volt életbiztosítása, mindenkinek ugyanaz, amit Magdinak is kötöttek. A biztosítások kivizsgálása miatt még kétszer fordultunk az ombudsmanhoz, aki mindkétszer elhárította az érdemi vizsgálatot azzal, hogy visszautalt egy korábbi jelentésére, és hogy ezt a kérdést Magdi ügyében már lezárta.

A fogyatékosjogi ENSZ Bizottság viszont ezzel ellentétes álláspontra jutott. 2021 szeptemberében igazat adott nekünk és kimondta, hogy a magyar állam megsértette Magdi jogait azzal, hogy nem kérték ki a véleményét a biztosítás megkötésével kapcsolatban. Bár a gondnok azzal védekezett, hogy nem tudott vele ez ügyben konzultálni, mert „nem volt képes véleménynyilvánításra”, a Bizottság nem fogadta el a gondnok védekezését, és voltaképp a nyilvánvalót mondta ki, ami felett az ombudsman szemet hunyt: jogsértő, ha a kizáró gondnokság alatt állók meghallgatása nélkül kötnek biztosítást a gondnokok, és mindezt a gyámhivatalok jóváhagyásával!

Az ombudsman nem védte meg Magdi jogait, nem töltötte be jogvédő funkcióját, a jogsértést végül a fogyatékosjogi ENSZ Bizottság orvosolta. A Bizottság úgy határozott, hogy a kötvény visszavásárlásával okozott anyagi károkat az államnak kell megtérítenie, de ez még nem minden. Nemcsak Magdi ügyében tettek igazságot, hanem azt is egyértelműen kimondták, hogy a gondnoksági rendszert fel kell számolnia az államnak és támogatott döntéshozatali rendszerekkel kell felváltania, amelyek nem megfosztják a fogyatékos embereket a jogaiktól, hanem segítséget nyújtanak ahhoz, hogy saját maguk döntsenek az életükről. A fogyatékosjogi ENSZ Bizottság döntése óriási emberi jogi siker, amit az állam sem söpörhet le az asztalról.

A döntés végrehajtása érdekében a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottsághoz fordultunk, konkrét javaslatokat téve a gondnoksági rendszer felszámolására. Reméljük, hogy a kormány komolyan veszi az ENSZ Bizottság döntését, és a Magdi ügyében elért eredmény hozzájárul a hasonló jogsértések megelőzéséhez, a gondnoksági rendszer leépítéséhez és a támogatott döntéshozatal elterjedéséhez.

Környei Kristóf

Támogass bennünket, hogy továbbra is segíthessünk a jogaid érvényesítésében!

A kampányidőszakban aktív állampolgárként számos lehetőséged van arra, hogy megismerd a politikusokat, számonkérd őket eddigi ígéretekről, jövőbeli terveikről, vagy segíts az ismerőseidnek abban, hogy ők is kivegyék a részüket a közügyek gyakorlásából.

Választási gyűlések

A kampányidőszakban választási gyűléseket, népszerűbb nevükön lakossági fórumokat lehet tartani. A választási gyűléseken a jelöltek eljönnek a választókerületük településeire, és ott beszélnek a helyiekkel a programjaikról, elképzeléseikről. A választási gyűléseken felteheted a kérdéseid a jelölteknek: a képviselő így a nyilvánosság és a sajtó előtt kell, hogy számot adjon a terveiről, vagy éppen eddigi munkájáról. Itt olvashatsz részletesebben a választási gyűlések szabályairól.

Választási gyűlést a kampányidőszakban bárki szervezhet. A gyűlést be kell jelenteni a rendőrségnél, csakúgy mint egy tüntetést, mivel ez gyülekezésnek számít (azt, hogy hogyan kell bejelenteni, itt találod). Fontos, hogy a bejelentés nem engedélykérés a gyűlés megtartására: a gyülekezési jog alapjog, ami csak bizonyos esetekben korlátozható. A magánterületen, pl. étteremben, rendezvényteremben tartott választási gyűlést nem szükséges bejelenteni a rendőrségen (itt a tulajdonos, bérlő engedélyére van szükséged).

Szervezőként te leszel felelős a rend fenntartásáért. A választási gyűlésekről a politikai véleménye vagy nemzetisége miatt senkit sem lehet kitiltani, és nem lehet diszkriminálni abban sem, hogy ki tehet fel kérdéseket. Itt írunk részletesen arról, hogy hogyan tudsz választási gyűlést szervezni. Ha újságíró vagy, akkor fontos tudnod, hogy a választási gyűlésekről nem zárhatnak ki, aki ezt megteszi, az szabálysértést követ el.

Ne szalassz el egyetlen alkalmat sem, hogy elmondhatod a véleményed a képviselődnek!

A választási gyűlés csak az egyik módja annak, hogy elmondhasd a véleményed a képviselőknek, vagy éppen érdeklődj tőle a munkájáról, elképzeléseiről. Számos egyéb olyan eset van, amikor a közelünkben vannak a képviselőink: avatásokon, nyilvános rendezvényeken is el lehet őket érni. A képviselők szoktak fogadóórát is tartani, ezekre is be lehet jelentkezni, ha kérdezni akarsz tőlük valamit.

A kampányidőszakban különösen fontos a képviselők számára, hogy láthatóak legyenek, és meggyőzzék az állampolgárokat arról, hogy őket érdemes támogatni a szavazatainkkal a választásokon - élj ezzel a lehetőséggel, mondd el nekik, hogy mit gondolsz, tedd fel kérdéseidet!

Regisztráljatok együtt külföldi szavazásra!

A barátaidnak is segíthetsz abban, hogy leadják a szavazatukat. Ha külföldön tanultok vagy dolgoztok, kérnetek kell a felvételetek a külképviseleti névjegyzékbe (vagy ha nincs magyar lakcímetek, akkor a levélben szavazók névjegyzékébe) ahhoz, hogy a külképviseleteken adhassátok le a szavazatotokat. A külképviseleti névjegyzékbe vétel határideje március 25. 16 óra. Fontos, hogy a kérelemnek eddig az időpontig meg kell érkeznie, így célszerű azt online, Ügyfélkapun keresztül benyújtani. A külképviseletek listáját itt találod.

Sokkal könnyebb az adminisztratív teendőkön túlesni, ha együtt csináljátok, ráadásul ez alkalom is lehet arra, hogy találkozzatok! Akár azoknak is meghozhatjátok a kedvét a szavazáshoz, aki egyébként nem szeretett volna voksolni áprilisban.

Jelentkezz szavazatszámlálónak!

A szavazatszámlálók nem csak szavazatot számolnak. Kiemelkedő szerepük van abban, hogy a választás tisztaságát megőrizzük, hiszen a szavazás napján nyitástól zárásig jelen vannak, látják az eseményeket, és a jogsértő vagy gyanús eseteket jegyzőkönyvbe vehetik, majd a hatóságokhoz fordulhatnak. A szavazatszámlálók egymást ellenőrizve, akár azokat a visszaéléseket is vissza tudják szorítani, amelyeket más szavazatszámlálók követnének el.

Szavazatszámlálókat jelölnek az önkormányzatok, és delegálhatnak a pártok és a jelöltek is. Vannak szervezetek, amelyek kifejezetten azzal foglalkoznak, hogy delegált tagokat gyűjtsenek és készítsenek fel az SzSzB-ben végzett feladatokra. Ilyen a Számoljunk Együtt Mozgalom, akik civilekként továbbítják az igénylő pártokhoz a jelentkezőket, továbbá a https://20k.hu/ is, mely kifejezetten a hatpárti – ellenzéki – megállapodásban részes ellenzéki pártok számára gyűjt delegáltakat. Az utóbbi megállapodásban nem részes pártok maguk szerveznek SzSzB-tagokat, így ha az ő színeikben dolgoznál, akkor közvetlenül hozzájuk fordulj.

Ha további kérdésed maradt, vagy jogsérelem ért, írj a Panaszládánkba, vagy hívd a TASZ forródrótját a +36307223356-os számon!

• A közmédia feladata a médiatörvény szerint egyebek mellett a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatás.
  
• A közmédia felelőssége a polgárok hiteles információkhoz juttatásában békeidőben is megkérdőjelezhetetlen, amikor azonban Magyarország határai mellett háború dúl, ez a felelősség megsokszorozódik.
  

A mostani helyzet ismét ráirányította a figyelmet a jelenlegi közszolgálati médiaszolgáltatás alapvető ellentmondására: feladata szerint elméletben a közmédiának kellene ellenőrizhetővé és elszámoltathatóvá tennie azokat az embereket, akik eldöntik, hogy Magyarország hogyan alakítja az orosz agresszióval kapcsolatos külpolitikáját, miközben a közmédia éppen azok hatalmi hálójában vergődik, akiknek elszámoltathatóságát biztosítania kellene. Elszámoltatás helyett a közmédia a háborúval kapcsolatban is azt teszi, amit szokott: a kormány hatalmi érdekeinek megfelelően tálalja az eseményeket. Ezt már úgy megszoktuk, hogy szinte fel sem tűnik, de a tudósítások arcpirító igazságtalansága más léptékűvé válik, ha civil halálos áldozatokról szól.

A tények szerint 2022. február 24. napján Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, megsértve Ukrajna nemzeti szuverenitását és a nemzetközi jogot, az agresszió pedig azóta is tart. A közszolgálati médiaszolgáltatók azonban az elmúlt napokban az orosz háborúról szóló tájékoztató műsoraikban többször egyáltalán nem tettek eleget a tényszerűség és tárgyilagosság követelményének, amellyel rendszerszinten sértik a közszolgálati tájékoztatás rájuk vonatkozó törvényi szabályait.

A közfelháborodásra a Médiatanács is reagált, de ez nem sokat enyhített azon a torokszorító érzésen, ami a megtámadott ukrán emberekkel szolidáris európai polgárt hatalmába keríti, nézve, hogy a híradóban a orosz agresszióról szóló hiteles tájékoztatás helyett ukrán “szakadárokról” értekeznek. A Médiatanács álláspontja szerint nem a közmédia tevékenysége, hanem a közmédia tevékenységének kritikája az, ami alkalmas lehet a közvélemény megtévesztésére és a közhangulat felkorbácsolására.

Erre a nyilatkozatra nem lehet más a magyarázat, minthogy a Médiatanács nem nézi a köztévé híradásait - jóérzésű médiafogyasztókként be kell ismernünk, hogy mi sem szívesen nézzük azokat. A Médiatanács ugyanakkor elmondta, hogy a hozzá érkezett bejelentéseket ki fogják vizsgálni és megalapozott döntéseket fognak hozni. Azért, hogy a Médiatanács betekintést nyerhessen abba, hogy mi váltja ki az emberek felháborodását, készítettünk egy mintabeadványt, amelyet bárki személyre szabhat és benyújthat a Médiatanácshoz. A beadvány kitöltése alkalmas arra, hogy láthatóvá tegye azoknak az adófizetőknek a felháborodását, akiknek befizetéseiből fenntartják a kormányzati propaganda hangosbeszélőjeként működő közmédiát.

Nem tudjuk, hogy a kormányzati álláspont napról-napra érzékelhető változása milyen lenyomatot hagy majd a közmédia hozzáállásán, változik-e a tudósítások egyoldalúsága, de meggyőződésünk, hogy a tájékoztatás akkor lesz hiteles, ha annak tartalmát nem a politikai érdekek diktálják. A közmédia az embereké, jelen állapotában azonban nem olyan, mint amilyet megérdemlünk. A bejelentés megtételével most együtt tehetünk érte, hogy ez megváltozzon.

Pásztor Emese

a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének vezetője

• Idén először az országgyűlési képviselő-választással azonos napon népszavazást is tartanak Magyarországon.
• A közös eljárással kapcsolatban sok kérdés érkezik jogsegélyszolgálatunkhoz, összeszedtük ezek közül a leggyakrabban előfordulókat.

Csak az országgyűlési képviselőkre szeretnék szavazni, a népszavazáson nem. Megtehetem ezt?

Igen! A népszavazáson való részvétel – ahogy semmilyen választáson való részvétel – nem kötelező. Fordítva is igaz ez: lehet, hogy valaki országgyűlési képviselőre nem szeretne szavazni, csak a népszavazáson venne részt, amihez minden joga megvan.

Sokakat elbizonytalanít, hogy a két szavazást azonos napon tartják, úgynevezett közös eljárásban. De ettől még két külön szavazásról van szó, ami külön szavazólapok kitöltésével jár. Ha valamelyik szavazáson nem szeretnél reszt venni, egyszerűen ne vedd át az arra vonatkozó szavazólapot. Fontos, hogy a névjegyzéket is ennek megfelelően írd alá! Tehát ha a népszavazáson nem szeretnél szavazni, csak annál a résznél írj alá, ahol az országgyűlési képviselő-választás szavazólapjainak átvételét igazolod!

Érvénytelen szavazatot szeretnék leadni a népszavazáson, de bizonytalan vagyok benne, hogy csináljam. Mi a legjobb megoldás erre?

A legbiztosabb megoldás, ha átveszed a szavazólapot, az átvételét aláírásoddal igazolod a névejgyzékben, majd a szavazófülkében mindegy egyes kérdésnél az összes válaszlehetőséget (igen / nem) bejelölöd két, egymást metsző vonallal. Az üresen az urnába dobott szavazólap is érvénytelen, de jobb biztosra menni az előző megoldással, hogy még véletlenül se lehessen utólag bejelölni valamelyik választ. A válaszlehetőségek melletti körökbe csak + vagy x jelet tegyél, nem érdemes más, kreatív megoldásokkal kísérletezni.

Nem jobb, ha át sem veszem a szavazólapot? Így mégiscsak részt veszek a szavazásban, amivel nem értek egyet.

Az érvénytelen szavazat erősebb véleménynyilvánítás, mintha át sem vennéd a szavazólapot. Ha a szavazólapot nem veszed át, az azt is jelentheti, hogy egyszerűen közömbös számodra a népszavazás, míg az érvénytelen szavazat leadása egyértelműbben utal arra, hogy nem értesz egyet a népszavazással. Az érvénytelen szavazat ráadásul ugyanúgy nem számít bele a végeredménybe. Ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen, azaz jogilag kötelező eredménye legyen, a szavazásra jogosultak több mint felének ÉRVÉNYES szavazata szükséges. Nem az a fontos, hogy hányan dobták be a szavazólapot az urnába, hanem hányan szavaztak egyértelműen igennel vagy nemmel. Azaz, az érvénytelen szavazattal úgy fejezed ki a véleményed, hogy közben nem járulsz hozzá a népszavazás sikeréhez, de az érvénytelen szavazatok látszanak a statisztikákban, így ennek politikai hatása lehet.

Hívd a +36307223356-os számot, ha kérdésed van a szavazással vagy egy jogsértés kivizsgáltatásában kapcsolatban!Mi azért dolgozunk, hogy mindenki kivehesse a részét az országgyűlési választások folyamatából, hiszen a demokrácia nem egy nap. Ha neked is fontos, hogy minél tisztább és szabadabb választásokon dönthessünk az ország jövőjéről, kövess minket, és nem maradsz le semmiről!

• Vannak olyan választási visszaélések, amelyek bármilyen furcsák, akár veled is megtörténhetnek: átjelentkeztethetnek egy másik településre, regisztrálhatnak külföldi vagy nemzetiségi szavazóként, és akár mozgóurnát is igényelhetnek a nevedben.
• Segítünk, hogyan járj utána ezeknek, hogy ne veszítsd el a szavazatod!

Ha valamiért nem tudnál otthon, a lakóhelyeden szavazni, ott adhatod le a szavazatod, ahol éppen tarózkodsz – legyen szó akár Magyarországról, akár külföldről. Ha így szeretnél voksolni, ahhoz legkésőbb kilenc nappal a szavazás előtt kérelmet kell benyújtanod, mert csak ekkor lesz ott a lakóhelyed szerinti szavazólap a másik településen vagy a nagykövetségen. Ezzel a hasznos lehetőséggel azonban vissza is lehet élni. Előfordulhat, hogy valaki, aki meg akarja akadályozni, hogy szavazz, ellopja az adataidat és bead egy olyan kérelmet, amellyel átkerülsz egy másik település választói névjegyzékébe, még súlyosabb esetben egy külképviselet választói közé, ahova esélyed sem lenne időben eljutni.

Miért baj ez? Minden választó csak egy névjegyzékben szerepel, tehát

nem adhatod le bárhol a szavazatod, csak ott, ahol a névjegyzékben szerepelsz. Tehát hiába élsz Sopronban, ha a záhonyi névjegyzékbe kerültél átjelentkezőként, vagy a lisszaboni követségen tartanak nyilván mint külképviseleti szavazót. Ha csak a szavazás napján jössz rá erre, mikor nem találnak a lakóhelyed szerinti névjegyzékben, már késő. Nem tehetsz semmit, hiába lettél visszaélés áldozata.

A jó hír az, hogy könnyen kiderítheted, ha egy csaló ilyen módon akarná kicsavarni a kezedből a szavazati jogot. Bármikor érdeklődhetsz a választási irodánál, hogy milyen adatokat tartanak rólad nyilván: szerepelsz-e külképviseleti névjegyzékben vagy másik településre átjeleztetve, és így könnyen fény derülhet a visszaélésre. Ezután pedig már csak annyi a dolgod, hogy visszavond a kérelmet. Erre a szavazást megelőző negyedik napig van lehetőséged, azaz idén március 31-én 16 óráig.

Jellemző visszaélési forma az is, amikor például idős emberek nevében mozgóurnát igényelnek. Aki a mozgóurnát igénylők névjegyzékében szerepel, nem szavazhat a szavazóhelyiségben. Mivel a karanténban lévők is mozgóurnával szavazhatnak, az idei évben az ilyen visszaélések kevésbé lehetnek szembetűnőek a választási irodáknak. Ezért érdemes a mozgóurna-igénylésről is érdeklődni és kérni az igénylés visszavonását, ha akaratod ellenére más kért helyetted vagy rokonaid helyett mozgóurnát.

Még az előzőeknél is furcsább visszaélés, amikor nemzetiségi szavazóként regisztrálnak valakit, aki egyébként nem vallja magát az adott nemzetiség tagjának – számos ilyen eset volt a legutóbbi országgyűlési választásokon. Erre az ad lehetőséget, hogy a nemzetiséghez tartozás egy egyoldalú nyilatkozaton alapul: semmilyen feltétele nincs annak, hogy a hazánkban honos nemzetiségek egyikéhez tartozónak valld magad a választások kapcsán. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy űrlapon a személyes adataid megadása után kéred, hogy egy kiválasztott nemzetiségi lista szavazójaként vegyenek nyilvántartásba. Az adataid ismeretében egy csaló is könnyen megteheti ezt, és így megfoszthat a pártlistás szavazatodtól, ugyanis aki a nemzetiségi listát választja, nem szavazhat egyszerre pártlistára is. A szavazás napján ezt már nem lehet módosítani, csakúgy, mint az átjelentkezést vagy külképviseleti szavazást. A megoldás is hasonló: érdeklődni kell a választási irodánál, és kérni a törlést a nemzetiségi névjegyzékből.

Ha visszaélések áldozata lennél, és elbizonytalanodsz, hogy mihez kezdj, keresd jogsegélyszolgálatunkat vagy hívd forródrótunkat! Segítünk, hogy gyakorolhasd a választójogod vagy a hatóságokhoz fordulj!

• A választások lebonyolításában kulcsszerepe van a szavazatszámláló bizottságoknak: a szavazás napján több mint tízezer ilyen testület dolgozik.
• A tagok hajnaltól késő estig, sokszor éjszakáig jelen vannak, és végig ügyelnek a szavazás törvényességére, tehát az szszb tagjaként tehetsz a legtöbbet azért, hogy az adott szavazókörben garantálni tudd a választás tisztaságát.
• Összeszedtük, hogy mit kell tudni az szszb tagságról, és arra is kitérünk, van-e dolguk a szavatszámlálóknak a népszavazással.

Magyarországon nincs lehetőség arra, hogy civilek jogi értelemben elismert megfigyelőként felügyeljék a választás tisztaságát, ezért különösen fontos, hogy a szavatszámláló bizottságokban minél több párt és jelölt megbízottja képviseltesse magát.

A szavazatszámláló bizottság választott és delegált tagokból áll, így a bizottság tagjává is kétféle módon válhat a választópolgár.

A választott tagokat az önkormányzatok választják meg - sokszor önkormányzati dolgozókról van szó, ilyen úton nehezebb bekerülni. A település jegyzője összegyűjti az általa javasolt neveket, majd a képviselő-testület szavaz róluk úgy, hogy szavazókörönként három tagot választanak. A megbízás tehát végső soron politikai döntés eredménye, és az így megválasztott tagok az önkormányzat által biztosított díjazást kapnak munkájukért. Legkésőbb a szavazás napja előtt 20 nappal meg kell választania a tagokat az önkormányzatnak.

A delegált vagy megbízott tagokat a választókerületben jelöltet, illetve listát állító jelölő szervezetek (tehát pártok vagy nemzetiségi önkormányzatok), valamint a független jelöltek küldik. Minden párt, jelölő szervezet és jelölt két-két tagot bízhat meg. A jelöltek és pártok mellett több erre a célra létrehozott civil szervezet is segít a megbízott tagok összegyűjtésében, koordinációjában, pártoknak történő “kiajánlásában”: ilyen a Számoljunk Együtt Mozgalom vagy a kifejezetten a hatpárti ellenzéki megállapodásnak megbízott tagokat gyűjtő 20K22.

Ilyenkor az ő felületükön keresztül lehetséges jelentkezni, és a szervezet fogja intézni, hogy valamelyik párt delegáltjaként dolgozhasson a jelentkező. Erre azért van szükség, mert civilként, az önkormányzattól vagy jelöltektől, pártoktól függetlenül jelenleg nem lehetséges bekerülni a szavazatszámláló bizottságba. A megbízott tagok nem kapnak az önkormányzattól díjazást, az őket megbízó szervezet vagy jelölt dönthet azonban úgy, hogy tiszteletdíjat biztosít nekik. Legkésőbb a szavazás napja előtt 9 nappal be kell jelenteni a megbízott szavazatszámláló bizottsági tagokat.

Fontos, hogy a választott és delegált szavazatszámlálók jogai és kötelezettségei azonosak, ahogy azt a választási eljárásról szóló törvény 19. § (1) bekezdése kimondja. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert

sokszor megtörténik, hogy az önkormányzat által választott tagok el akarnak venni egy-egy feladatot a megbízott tagoktól, ami jogsértő.

A szavazatszámlálók munkája a nevükkel ellentétben sokrétű:

• Ellenőrzik a választópolgárok személyazonosságát, azaz csak akkor adják nekik oda a szavazólapokat, ha szerepelnek a névjegyzékben és ezt egy fényképes igazolvánnyal és lakcímkártyával igazolni is tudják.

• Figyelik, hogy minden rendben zajlik-e: észre kell venniük a visszaéléseket, feladatuk ezt jegyzőkönyvezni és feljelentést tenni.

• Intézkednek a rendkívüli eseményeknél: bombariadónál, rendbontó szavazó megjelenésénél, rosszullétnél.

• Ők viszik ki a mozgóurnát is az erre rászoruló (beteg, fogyatékossággal élő, karanténban lévő vagy fogvatartott) választópolgároknak is.

Feladatuk tehát a szavazás gördülékeny és jogszerű lebonyolítása. Ennek persze része a szavazatok megszámlálása és az eredmény megállapítása is, de közel sem ez az egyetlen dolguk. A szavazatszámlálók munkája tehát kulcsfontosságú, és bár tartogathat konfliktusokat, ezek nagy részét a jogszabályok segítségével rendezni lehet.

Új helyzetet teremt azonban az, hogy az idei országgyűlési választások napján népszavazást is tartanak.Ezt hívjuk közös eljárásnak. Ezt egy tavaly elfogadott új szabályozás teszi lehetővé, amely rengeteg technikai módosítást tartalmazott, de a szavazatszámláló bizottságokkal kapcsolatban nem sikerült tökéletesre.

A jogszabály most nem mondja ki, hogy a megbízott, azaz pártok, jelöltek által delegált tagoknak részt kell venniük a népszavazással kapcsolatos eljárásban, de még a megbízásról szóló űrlap sem utal erre. Persze a jogszabályok értelmezésével el lehet jutni oda, hogy a megbízott tagoknak is közre kell működniük a népszavazással kapcsolatos feladatokban, és egyébként is nehéz lenne elkülöníteni az országgyűlési választásokhoz és a népszavazáshoz kapcsolódó feladatokat április 3-án. Mivel fontos jogértelmezési kérdésről van szó, a Nemzeti Választási Irodához fordultunk, akik kérdésünkre megerősítették, hogy minden tag egyenlő jogokkal és kötelességekkel vesz részt mindkét eljárásban.

Még több infót az szszb tagságról a valasztasz.tasz.hu oldalon találsz. Ide kattintva pedig elérhető az a részletes tananyag, amit az Unhack Democracy készített szavazatszámlálóknak, és a létrehozásában mi is közreműködtünk.

• Két teljes évre elszakított a gyámhatóság egy 10 éves kislányt az édesanyjától.
• A felháborító és jogtalan gyerekkiemelés örök traumát okozott a családnak.
• A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a gyámhatóság az édesanyát indokolatlanul, szegénysége és hátrányos helyzete miatt büntette meg.

Két éve szakították el Krisztinát kislányától, lakhatási nehézségei és tartozásai miatt.

A gyámhatóság minden szabályt megszegett, amit csak lehetett: indokolatlanul vitte el a kislányt, az egyedülálló, idős anyját gondozó szülő anyagi gondjai miatt, majd lebeszélte az anyát a fellebbezésről, és hónapokig nem is vizsgálta felül a döntését. A jogsértések miatt tavaly ősszel bepereltük a gyámhatóságot, hogy mielőbb visszakaphassa Krisztina a lányát, de a gyámhatóság egy teljes évig (!) nem küldte tovább a keresetünket a bíróságnak, így csak idén ősszel kezdődhetett el a bírósági folyamat.

Addigra Krisztina nemcsak visszafizette a tartozásait, de új lakásba is költözött, hogy ezzel is bizonyítsa: nem szolgált rá ilyen kegyetlen büntetésre.

A Fővárosi Törvényszék egy év csúszással, idén novemberben tartott tárgyalást, majd a két héttel későbbi ítélethirdetésen a bíró magából kikelve utasította rendre a gyámhatóságot. Kiállt Krisztina mellett, és a kislány azonnali hazaengedéséről döntött.

Részletesen indokolt ítéletében kifejtette, hogy a gyámhatóság teljesen indokolatlanul, lényegében azért vette el a gyereket anyjától, hogy megbüntesse őt szegénysége, hátrányos helyzete miatt. Miközben a gyerekkiemelés “funkciója nem a szülő szankcionálása, hanem a gyermek életének, fejlődésének védelme, tehát funkciója és célja szerint védelmi eszköz.” Ez a kiemelés nem hogy a gyerek érdekét nem szolgálta, de kifejezetten a kárára vált, hiszen óriási, sosem múló traumát okozott a család számára."Minderre is tekintettel jelen ügyben az volt megállapítható, hogy a hatóság a gyermekvédelmi intézkedéseket arra használta, hogy a felperes hatóságnak nem tetsző magatartását szankcionálja, amire a nevelésbe vétel nem alkalmas, mivel ez – ahogy arra a felperesi képviselő is rámutatott – legalább olyan súlyos pszichés sérüléseket okozhat a gyermek számára, mint amitől a hatóság meg kívánja védeni."

Azt is rögzítette a bíróság, hogy a hatósági döntések semmilyen érdemi indokolást nem tartalmaztak, és bár a hivatalban tudtak arról, hogy az anya rendezte körülményeit, ezt teljesen figyelmen kívül hagyták. Végül az ítéletben kifejtették, hogy a gyermekvédelmi szervek feladata nem a szülő egzecíroztatása, hanem a valódi, hatékony segítségnyújtás. “A gyermekvédelemnek feladata ugyanis a tényleges és odafigyelő segítség nyújtása, mely során korlátozó gyermekvédelmi intézkedést csak az annak alapjául szolgáló feltételek fennállása esetén lehet tenni annak törvényi céljára figyelemmel."

Így végre a 12 éves Pálma, két év indokolatlan távollét után hazatérhetett anyukájához. A külön töltött időt azonban már soha nem kaphatják vissza, hiába ragaszkodnak egymáshoz most még jobban, mint valaha. Mi továbbra is azért dolgozunk, hogy hasonló történetek ne fordulhassanak elő, és a szegénység miatt elszakított gyerekek minél hamarabb visszatérhessenek családjaikhoz.

Boros Ilona

Videó: Rubi Anna

• Ez lesz a harmadik országgyűlési választás, amikor ismét a semmiből felbukkanó, vagy éppen magukról csak négyévente hallató pártok neveit fogjuk látni a listás szavazólapon.
• Ezek a „pártok” a politikai verseny megcsúfolói: zavart keltenek, rombolják a demokráciába vetett bizalmat és közben a kampánytámogatásokkal is visszaélnek.
• Segítünk, hogyan ismerd fel őket!

A kamupártokat azért nevezzük így, mert a valódi pártokkal ellentétben közhatalmat, parlamenti mandátumot, miniszteri pozíciókat nem akarnak szerezni. Mindössze azért léteznek, hogy hasznot húzzanak a választások folyamatából. Bizonyos esetekben a valódi pártok elől is elszívják a levegőt: például a választások előtt a közmédiában egy fix műsoridőt osztanak fel a pártok között, tehát minél több a kamupárt, annál kevesebb műsoridő jut a valódiaknak.

Hogyan ismerhetjük fel a kamupártokat?

Mint a hazug, félrevezető, álhíreket közzétevő weboldalak esetében, itt sincs egyértelmű módszer, csak olyan jelek, amelyekre érdemes figyelni.

A színrelépés időzítése. Furcsa módon ezek a tömörülések sem az európai parlamenti, sem – néhány kivételtől eltekintve – az önkormányzati választásokon nem bukkannak fel, csupán az országgyűlési választások előtti hónapokban, esetleg hetekben. A jogszabályok szerint ugyanis kampánytámogatás csak az országgyűlési választásokon való részvétel mellé jár, a többi választáson a jelöltek, pártok abból gazdálkodnak, amit elő tudnak teremteni maguknak. Ezzel el is érkeztünk a kamupártokat életrehívó, vagy éppen életben tartó egyik tényezőhöz: a rosszul szabályozott kampánytámogatásokhoz. Ezek begyűjtése sok kamupárt célja, ezért megerősítették a kampánytámogatást érintő visszafizetési kötelezettséget, amiért a párt vezetője személyesen felel. Az eredmény felemás: olyan pártot is megbüntettek, amely biztosan nem minősíthető kamupártnak, míg a “valódi” kamupártok papíron nincstelen vezetői megússzák a pénz visszafizetését.

Az információk hiánya. Túlzás lenne azt állítani, hogy a kamupártok elhalmoznak minket üzeneteikkel, vagy aktivistáik naponta kopognának az ajtónkon programjukkal a kezükben. A legtöbb kamupártnak nincs se honlapja, se közösségi média oldala, se egy nyilvánosan elérhető című, legalább kampányidőszakban nyitva tartó irodája. Sőt, talán még emailben sem lehet felvenni velük a kapcsolatot. Nem akarnak velünk, választópolgárokkal kapcsolatba lépni, és nem bánják, ha mi sem keressük őket, vagy éppen mindent megtesznek ennek elkerülése érdekében. A nyilvánosság erejétől, a sajtó kontrolljától még inkább tartanak.

A név. Egy párt elnevezése a szólásszabadság körébe esik, és ízlésbeli dolgokkal sem szeretnénk vitatkozni. De míg a valódi pártok olyan nevet választanak, amelyek kifejezik a programjuk, világnézetük lényegét, a kamupártok esetében nem ez történik. Gyanús lehet a komikus, túlzásokba eső név, de az is, ami más, régebb óta létező és valós társadalmi támogatottsággal rendelkező párt nevét utánozza.

Semmitmondó kijelentések, a program és politikai elképzelés hiánya. Az Alaptörvény szerint „A pártok közreműködnek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában.” Ilyen szándéka a kamupártoknak nincs, ezért maradnak a konkrétumokat nélkülöző, homályos kampányszövegek, amelyek után nem világos, hogy mégis mit képvisel ez a párt? Félreértés ne essék: így is szabad kampányolni, ez nem jogellenes, mindenesetre a valós politikai szándék hiányára utalhat.

Az aláírások gyűjtése. Talán a legárulkodóbb jel, hogy ezek a pártok élnek vissza legtöbbször az ajánlásokkal. Mivel a kamupártok társadalmi támogatottsággal és bázissal nem rendelkeznek és nem is céljuk ilyet teremteni (legfeljebb azért, hogy más pártoktól támogatókat szívjanak el), ezért különféle jogellenes eszközökkel, illetve törvénytelen alkukkal szerzik meg jelöltjeik számára az induláshoz szükséges ötszáz választópolgári aláírást. Gyakori az ívek másolása és cserélgetése egymás között. Az aláírások eredetiségét a választási irodák nem ellenőrzik, mivel ezt sem jogi, sem technikai értelemben nem tehetik meg. Az ügyészség pedig abszurd módon csak közokirathamisítás miatt indít eljárást, ha nem sikerült összegyűjteni az 500 aláírást, és nem jött össze a jelöltállítás. Választási csalás miatt csak akkor indíthat, ha több mint ötszáz aláírás másolt. Pedig a cél ugyanaz volt az első esetben is, csak nem jött össze.

Mi lenne a megoldás?

2020 végén, a második járványhullám alatt, mindenfajta egyeztetés és előjel nélkül módosították a választójogi törvényt. Ez a szigorítása (mely 71 egyéni jelölt indítását írja elő az országos listához a korábbi 23 helyett) megnehezíti a kamupártok helyzetét, de nem oldja meg a problémát. Ennek oka a többes ajánlások rendszere, ami továbbra is megmaradt, és ami végső soron lehetővé teszi az ajánlások másolgatását (a valódi ellenőrzés hiányával kiegészülve). A választási szervek ugyanis nem tudják ellenőrizni, hogy egy támogató aláírás valódi-e, és nem egyszerű másolat.

A többes ajánlásnak ráadásul semmi értelme nincs a magyar választási rendszerben. A választópolgár bármennyi jelöltet támogathat, miközben csak egyre szavazhat. A többes ajánlás rendszere semmilyen valódi joggyakorlást nem segít elő, csak a kamupártok érdekeit szolgálja, és ezért meg kellene szüntetni.

Addig is tájékozódj, járj nyitott szemmel és legyél kritikus, hiszen ez az egyetlen működő fegyver jelenleg a kamupártok ellen. Ez abból is látszik, hogy már jóval kevesebb embert tudnak megtéveszteni, mint akár 2014-ben.

• Elindult a valasztasz.444.hu, ahol minden, a választással kapcsolatos fontos információt és határidőt megtalálsz.
• Február 12-től telefonos forródrótunk is él, illetve e-mailben is kereshetsz minket, ha jogsértést tapasztalsz vagy jogi kérdésed van választóként, jelöltként, esetleg újságíróként.
• Kövess minket, hogy ne maradj le semmiről!

Érdekel, hogy mit tehetsz a szabad és tisztességes választásokért azon kívül, hogy április 3-án elmész és leadod a szavazatodat? Legyen szó szavazatszámlálásról, külföldi szavazásról vagy akár a kampánnyal kapcsolatos tudnivalókról, a valasztasz.444.hu oldalon minden fontos információt és határidőt megtalálsz! Az oldalon egy interaktív timeline segítségével

követheted, hogy hol tartunk az országgyűlési választások folyamatában, emellett híreket, hasznos tájékoztatókat is közzéteszünk.Frissítettük másik választással kapcsolatos oldalunkat is, ahol még több eszközt találsz arra, hogy részt vegyél a választások folyamatában, akár választópolgárként, akár jelöltként vagy aktivistaként. Segítünk, ha szeretnéd számon kérni a pártokon, hogy mit tettek eddig a számodra fontos ügyekben, ha választási gyűlést szerveznél, ha fogyatékosságod miatt segítségre van szükséged szavazatod leadásában, esetleg a lakóhelyedtől távol leszel a szavazás napján. Az oldalt folyamatosan bővítjük a legfontosabb problémákra reagálva, legutóbb például a voksturizmussal szembeni fellépéssel kapcsolatban osztottunk meg hasznos tippeket.

Tudjuk, hogy hiába a sok tájékoztató oldal, gyakran nem könnyű eligazodni a szabályok között, különösen akkor, ha egy jogsértéssel szemben szeretnél fellépni. Ezért a kampányindulás kezdetétől, február 12-től április 6-ig e-mailes jogsegélyszolgálatunk (valasztas@tasz.hu) mellett telefonos forródrótunk is működik.

Hívd a +36307223356-os számot, ha kérdésed van a szavazással vagy egy jogsértés kivizsgáltatásában kapcsolatban!Mi azért dolgozunk, hogy mindenki kivehesse a részét az országgyűlési választások folyamatából, hiszen a demokrácia nem egy nap. Ha neked is fontos, hogy minél tisztább és szabadabb választásokon dönthessünk az ország jövőjéről, kövess minket, és nem maradsz le semmiről!

• A köznyelvben gyakran használjuk a kampány kifejezést mindenfajta politikai kommunikációra, a törvény azonban ennél szűkebben kezeli a kampányt, ami idén február 12-től a szavazás napjáig tart.
• Kampányban a politikusok többet engedhetnek meg maguknak, miközben olyan szabályokat is be kell tartaniuk, amiket kampányidőszakon kívül nem.
• Összeszedtük, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban, és hogyan léphetsz fel a jogsértő kampány ellen.

Az elmúlt években a politikai kommunikáció átalakult, emiatt gyakran azt érezhetjük, hogy folyamatos kampányban élünk. Azonban a jogi értelemben vett kampányidőszak csak egy rövidebb szakaszt jelent a választások előtt – ez az, amit a törvény is szabályoz. A választási eljárásról szóló törvény kimondja, hogy a kampány a szavazás napját megelőző 50. napon kezdődik és a szavazás befejezéséig tart. A 2022-es választásokhoz tartozó kampányidőszak tehát február 12-én kezdődik és április 3-ig tart. De mit jelent mindez, ha a pártok és a jelöltek már eddig is elárasztottak minket Facebook-posztjaikkal, szórólapjaikkal és az utcák is régóta tele vannak plakátolva?

A kampányidőszak kezdete azért fontos, mert bármennyire is meglepő, ugyanazokra a plakátokra, posztokra és szórólapokra más szabályok vonatkoznak a választást megelőző 50 napban, mint előtte. Elképzelhető, hogy egy reklámújsággal semmi probléma nem volt február 11-ig, de másnaptól már jogsértő, ha bedobják a postaládánkba. De a fordítottja is igaz: lehet, hogy két jelölt egymásra tett megjegyzései miatt korábban perre lehetett volna menni, kampányidőszakban azonban ez még bőven belefér. Vannak ugyanis olyan dolgok, amik kampányidőszakban jogsértőnek számítanak, míg az év többi szakaszában nem, másrészről viszont a szólásszabadság keretei tágulnak. Ez azért van így, hogy a szavazók a lehető legtájékozottabban, de a jelöltek fair versengése mellett hozhassák meg döntésüket. Segítünk, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban.

Mi számít kampánynak?

Röviden minden, amivel a választókat meg lehet szólítani. A törvény példálózó jelleggel sorolja fel az ismertebb kampányeszközöket, mint a plakát, a választók közvetlen megkeresése, a politikai reklámok és hirdetések, illetve a választási gyűlés.

De ezeken kívül minden más is a kampány része, ha két feltétel egyszerre teljesül:

1. a választók befolyásolására alkalmas vagy ez a célja (tehát nem kell, hogy eredményes is legyen), és
2. kampányidőszakban (tehát a választásokat megelőző 50.naptól a szavazás napjáig) történik vagy használják fel.

A következőkben röviden sorba vesszük a legfontosabb kampányeszközöket, és arra is kitérünk, milyen jogsértések kapcsolódnak hozzájuk.

Plakátok

Plakátolni engedély és bejelentés nélkül lehet, de fel kell tüntetni rajta a kiadó nevét, székhelyét és a kiadásért felelős személy nevét.

Alapvetően a plakátokat bárhova ki lehet tenni, néhány kivétellel:

• magántulajdonban álló dolgon kizárólag a tulajdonos vagy a bérlő hozzájárulásával,
• állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő dolgon a vagyonkezelői jog gyakorlójának előzetes, írásbeli hozzájárulásával lehet,
• illetve védett műemléken, védett természeti területen és értéken, továbbá állami vagy önkormányzati szervek épületein vagy azon belül tilos plakátot elhelyezni.

Fontos, hogy jogsértést követ el az, aki más plakáját letépi, letakarja vagy elfedi más plakáttal. Szintén jogsértő más nevében plakátolni vagy olyan plakátot kihelyezni, amiről nem egyértelmű, hogy kit támogat, vagy ki adja azt ki, azaz nincs rajta impresszum.

Választási gyűlések

Kampányidőszakban választási gyűléseket, ismertebb nevükön lakossági fórumokat lehet tartani, ahol a jelölteket személyesen is meg lehet ismerni, és kérdezni is lehet tőlük. Fontos, hogy a gyűlések nyilvánosak, azokon bárki részt vehet, tehát csak a rend fenntartása miatt zárhatnak ki, politikai véleményed vagy más tulajdonságod miatt nem. A gyűléseken a szervezőknek engedniük kell, hogy feltedd a kérdéseid, akkor is, ha az esetleg a jelölt számára kellemetlen. Ha nem engednek be, vagy nem hagyják, hogy feltedd a kérdéseidet, kifogással fordulhatsz a választási bizottsághoz!

A választási gyűléseken természetesen a sajtó jelen lehet, és ezt annyira védi a jogszabály, hogy az újságírók kizárása szabálysértésnek minősül.

Politikai reklámok és politikai hirdetések

Kampányidőszakban a médiaszolgáltatóknak is többletkötelezettségei vannak. A törvény részletesen szabályozza azt, hogy milyen feltételekkel és hogyan jeleníthetnek meg politikai reklámokat és politikai hirdetéseket a TV-k és a rádiók. Ilyen szabály többek között az, hogy a politikai reklámhoz nem lehet véleményeket, értékelő megjegyzéseket fűzni. A közmédiára még szigorúbb szabályok vonatkoznak. Például a listát állító pártok politikai reklámjainak 470 perc adásidőt kell biztosítani, amit egyenlő arányban kell felosztani közöttük, tehát egy párt sem kaphat nagyobb teret, mint a másik.

A választási eljárás egyik alapelve a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség biztosítása, ami magában foglalja azt is, hogy ha az egyik jelöltet és programját bemutatja egy médiaszolgáltató, a többi jelöltnek is műsoridőt kell adnia. Jogsértő, ha egy városi lap csak az egyik jelöltet támogatja azzal, hogy interjút készít vele, híreket ad le a tevékenységéről.

Ezekkel a jogsértésekkel szemben szintén kifogást lehet benyújtani a választási bizottsághoz. Ha helyi sajtóban nem tartják be ezt a szabályt, az országgyűlési egyéni választókerületi bizottsághoz (OEVKVB) lehet fordulni, országos elérésű média esetén a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB).

Kampány óvodákban, iskolákban

Továbbra sem lehet kampányolni óvodákban, iskolákban, ennek ellenére mindig látunk ilyesmire példát. 2018-ban még a miniszterelnököt is megbírságolták, mert óvodásokat szerepeltetett egy kampányvideóban, és a szülők megkérdezése nélkül mutattak gyerekeket ebben. Arról, hogy hogyan tudsz az óvodákban, iskolákban zajló kampány ellen fellépni, itt olvashatsz részletesebben. Kampányidőszakon kívül is jogsértő, ha a politikusok gyerekeket használnak díszletnek anélkül, hogy ehhez a szülők hozzájárultak volna, de csak ilyenkor számít választási jogsértésnek, ezért mindenképpen érdemes fellépned ellene!

Az önkormányzatokra vonatkozó szabályok

Az, hogy egy polgármester támogathat-e nyíltan egy pártot vagy jelöltet a kampányban, az eset körülményein múlik. De biztosan jogsértő, ha kampánytevékenységre önkormányzati infrastruktúrát használnak fel: a 2018-as országgyűlési és a 2019-es önkormányzati választásokat megelőző kampányban többször is bírságot szabott ki a választási bizottság jogsértően kampányoló polgármesterek és önkormányzati lapok ellen.

Jogsértő vs. erkölcstelen kampány

Kampány alatt a szólásszabadság keretei tágulnak, hogy a választók minél jobban megismerhessék a jelöltek véleményét és terveit, a jelöltek pedig szabadon vitázhassanak egymással, illetve kritizálhassák egymást. Általánosságban nem jogsértőek a támadó, megosztó, sokakat felháborító vagy bántó megszólalások. Ilyenkor a választók kezében egyetlen eszköz van: nem szavaznak olyan pártra és jelöltre, aki gyűlölettel kampányol, és rövid távú céljai érdekében mélyíti a társadalomban lévő árkokat.

Az sem feltétlenül jogsértő, ha valaki aljas módszerekkel járatja le versenytársát, hiszen aki közhatalomért száll versenybe, köteles eltűrni a kemény kritikát is. A jelöltek magánéletére vonatkozó részletek nyilvánosságra hozatala is beleférhet, ha a jelöltről valami olyat tudhatunk meg, ami közéleti munkája vagy hitelessége szempontjából fontos. Azaz például egy nyaraláson készült fotó bemutatása jogszerű lehet, ha azzal bizonyítható, hogy a politikus olyan helyekre utazott, amit nem engedhetett volna meg magának a bevallott jövedelméből. Azonban másokról tudatosan hazugságokat terjeszteni kampányidőszakban sem lehet.

Az étel- és pénzosztás is inkább az erkölcstelen eszközök körébe tartozik. Jogsértés csak akkor bizonyítható, ha az adomány fejében az adott pártra vagy jelöltre kell szavazni.

Az ellen sem léphetünk fel, ha valaki a kampányidőszak előtt tesz olyat, ami a később jogsértő kampánynak minősülne. Tehát az adóvisszatérítés, ami a választási év februárjára esett, nem minősül kampánytevékenységnek, még akkor sem, ha a miniszterelnök a kormányzópárt kampányüzenetét írta le a NAV által küldött kísérőlevélben. Ugyanez a levél egy héttel később már jogsértőnek számított volna.

Kampány a szavazás napján

A szavazás napján már nincs kampánycsend abban a formában, ahogy korábban ismertük, de így is vannak korlátok: nyilvánvaló például, hogy a szavazóhelyiségben és annak közvetlen közelében nem lehet kampányolni. A szavazás napján politikai reklámot sem lehet közzétenni a médiában. A már korábban kihelyezett plakátokat viszont nem kell eltávolítani (akkor sem, ha azok történetesen a szavazóhelyiség előtti villanyoszlopra kerültek), és a politikusok, aktivisták a szavazás napján is becsengethetnek hozzánk.

Hogyan léphetek fel a jogsértő kampány ellen?

A jogsértő kampány ellen a választási bizottsághoz nyújthatsz be kifogást. Jogsértő kampánynak minősül a plakátolásra, a választási gyűlésre vagy a politikai reklámokra vonatkozó szabályok megsértése, de bármi más is, ami a választási eljárásra vonatkozó szabályokkal vagy alapelvekkel ellentétes. Ezt sokszor nem könnyű eldönteni, ezért ha elbizonytalanodnál, hogy egy adott eszköz vagy nyilatkoztat jogsértő vagy pusztán erkölcstelen, keresd bátran jogsegélyszolgálatunkat!

Kifogást bárki benyújthat az illetékes választási bizottságnál, de ahhoz, hogy a kifogás elutasítása után tovább lehessen vinni az ügyet, szükséges az is, hogy az ügyben érintett legyen, ilyen lehet például az egyik jelölt.

Előfordulhat az is, hogy a jogsértő kampány már bűncselekmény kategóriába esik. Ilyen például az, ha valaki fenyegeti a választókat, esetleg erőszakkal veszi rá őket az ajánlásra vagy a szavazásra. Ilyenkor a rendőrséghez is lehet fordulni, de mindenképpen érdemes választási kifogást benyújtani. A rendőrség ugyanis nem foglalkozik azzal, milyen hatása volt mindennek a szavazásra, ezt csak a választási bizottság teheti meg.

Ha jogsértő kampányt tapasztalsz, és segítségre van szükséged, hogy fellépj ez ellen, kattints tájékoztató oldalunkra! Ha itt nem találsz választ, hívd a TASZ forródrótját a +36 30 722 33 56-os számon vagy írj a valasztas@tasz.hu-ra! Fontos, hogy kifogással csak a jogsértés megtörténtétől számított három napon belül lehet élni, ami a kifogás beérkezésének határideje.* Tehát gyorsan kell cselekedned, ha fel akarsz lépni a jogsértés ellen. A kifogás formai követelményei is szigorúak, ezért azt javasoljuk, hogy elkészítésükhöz és benyújtásukhoz kérj jogi segítséget!

*Ha egy jogsértés folyamatosan fennáll (pl. plakátok esetén), akkor mindaddig benyújthatod a kifogást, amíg meg nem szűnik.

• A szülők biztonságos és bérkiesés nélküli otthonmaradása továbbra sincs biztosítva, pedig a gyerekek gyakori karanténba kényszerülése hatalmas probléma a családoknak.
• Felszólítottuk az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy bővítse a keresőképtelenséggel kapcsolatos szabályzatot, ám szerintük erre nincsen nyomós indok.
• Arra biztatunk minden érintett szülőt, hogy gyakoroljunk nyomást közösen a minisztériumra a változásért!

Januárban megírtuk, hogy egyre több családot hoz lehetetlen helyzetbe az óvodai és iskolai karantén. A szülők ugyanis semmiféle segítséget nem kapnak az államtól, ha a gyerekük ismételten karanténba kényszerül. Nem is beszélve arról, amikor több óvodás vagy kisiskolás gyerek van a családban. A karanténról szóló határozat megköveteli, hogy a gyerek lakóhelyén vagy tartózkodási helyén maradjon, és azt is előírja, hogy legyen elzárva a külvilágtól. Ez azt jelenti, hogy nem bízható meg a felügyeletével olyasvalaki, aki nem ugyanott lakik. Vagyis – hacsak nincs a családdal együtt lakó nagyszülő vagy más rokon – valamelyik szülőnek kell otthon maradnia a gyerekkel. A szülő nem mehet gyermekápolási táppénzre, ugyanis a karanténban lévő gyerek nem számít betegnek, következésképp a szülő sem minősül keresőképtelennek. Az ovist vagy kisiskolást nevelő szülő a munkáltatóval való egyeztetés alapján mehet szabadságra, fizetés nélkülit pedig csak akkor vehet ki, ha ebbe a munkáltatója beleegyezik. Arról nem is beszélve, hogy a szabadság rendeltetése sem az, hogy közben a szülő a karanténban lévő gyerekét gondozza, hanem a pihenés.

Az ügyben közérdekű bejelentéssel fordultunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához, és jeleztük, hogy szakpolitikai döntésre lenne szükség. Kértük, hogy a keresőképtelenség törvényi kategóriáit egészítsék ki a gyerek karanténba kerülésének esetével. Az EMMI közigazgatási államtitkárának válasza szerint semmi gond nincs a mostani szabályozással és nem indokolt a megváltoztatása. Végtelenül felháborító lépés a kormánytól, hogy továbbra is kiszolgáltatott helyzetben tartja a szülőket és nem ismeri el a problémát. Teszi mindezt úgy, hogy közben magát családbarátnak nevezi és a munkaalapú társadalom elvét hirdeti.

Nem lehet érv a gyerekek oltásának szorgalmazása sem, hiszen az óvodás gyerekek többsége életkora miatt még nem oltható, és sok olyan gyerek is van, akiknél betegség teszi lehetetlenné, hogy szüleik beoltassák őket. A kormányzat tehát ismét a legkisebbeket és legkiszolgáltatottabbakat bünteti.Mi továbbra is úgy gondoljuk, hogy sürgős tennivaló van a szülői táppénz kérdésében. Lehetővé kell tenni, hogy a szülő biztonságosan és bérkiesés nélkül maradhasson otthon a karanténban lévő gyerekével. Ha érintett vagy, tegyél panaszt az EMMI-nél, hogy a kormány ne söpörhesse szőnyeg alá ezt a sok ezer családot érintő problémát!

1. Töltsd le innen panaszmintánkat és töltsd ki az adataiddal!
2. Írd le pár sorban a saját helyzetedet!
3. Küldd el a kitöltött panaszt az EMMI-nek a mintában feltüntetett email címre!

Ha segítségre van szükséged a kitöltésben vagy úgy érzed, hogy az általánostól eltérő jogsérelem is ért, írj nekünk a jogsegely@tasz.hu email címre.

• A 2022-es országgyűlési választást és a vele egy napon tartott népszavazást nemcsak különleges jogrendben, hanem járványhelyzetben is rendezik, amire korábban nem volt példa Magyarországon.
• Fontos lenne, hogy az állam felkészüljön az ebből fakadó nehézségekre, és mindenki le tudja adni a szavazatát akkor is, ha karanténban van, vagy olyan országban akar szavazni, ahol szigorúbb járványügyi szabályok vannak érvényben.
• Közérdekű bejelentésekkel fordultunk az érintett szervekhez.

Az idei országgyűlési választások több szempontból is példa nélküliek lesznek: most először tartanak választásokat és népszavazást egy napon, és korábban olyan sem volt, hogy különleges jogrend mellett (veszélyhelyzetben), illetve egészségügyi válsághelyzetben kelljen több millió választópolgárnak szavaznia. Egészen az elmúlt napokig úgy tűnt, hogy a kormány nem foglalkozik a járvány jelentette kihívásokkal, és február elején is csak annyi derült ki, hogy mozgóurnát igényelhetnek azok, akik karanténban lesznek április 3-án.

Pedig Magyarországon – és a külképviseleti szavazás miatt külföldön is – számos olyan kihívást tartogat a járványhelyzet, amelyek már most előre láthatók, és amelyekre fel kellene készülnie a választási szerveknek.

Szavazás karanténban

Az első probléma mindjárt a karanténba került választópolgárokkal kapcsolatos. Aki karanténban van, az csak orvosi ellátás miatt hagyhatja el a lakóhelyét. Ilyenkor még kenyérért sem mehetünk le a boltba, tehát szavazni sem mehet a karanténba zárt választópolgár, miközben a szavazati jogát nem vehetik el tőle.

A Nemzeti Választási Iroda szerint ilyenkor a mozgóurna-igénylés a megoldás: a szavazatszámláló bizottság tagjai maszkban és védőkesztyűvel felszerelkezve keresik fel az otthonához kötött szavazót, aki így leadhatja szavazatát. Ez azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Egyrészt a jogszabály szerint mozgóurnát csak az kérhet, aki “mozgásában egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogvatartása miatt gátolt”. Ha szigorúan értelmezik a jogszabályt, akkor a “gyanús” esetek, illetve a szoros kontaktként azonosított (tehát nem igazoltan fertőzött) szavazók nem kérhetnek mozgóurnát, miközben ők sem hagyhatják el a lakóhelyüket. Ezzel elesnének a szavazati joguktól, ami elfogadhatatlan jogkorlátozás lenne.

A másik probléma az, hogy még járvány nélkül is korlátozottak a mozgóurnára fordítható kapacitások. A korábbi választásokon is volt arra példa, hogy valakihez már nem vitték ki a mozgóurnát, mert a szavazatszámláló bizottság nem ért oda időben, hiszen 19 óráig vissza kellett érniük a szavazóhelyiségbe az urnával. Április 3-ig így vagy jelentősen meg kellene növelni a mozgóurna-kapacitást, vagy más, akár párhuzamosan létező szavazási módot is be kellene vezetni a karanténban lévőknek.

Számos megoldást láthatunk erre már a nemzetközi gyakorlatban:

• előzetes szavazást tartottak Új-Zélandon, Portugáliában, Bermudán és Oroszországban,

• autós szavazásra volt lehetőség Csehországban, Izraelben, Litvániában, Hollandiában, az Amerikai Egyesült Államok több tagállamában,

• elkülönített szavazóhelyiségeket alakítottak ki Jamaicán, Dél-Koreában, Indonéziában és Ukrajnában is, és az utóbbi három országban azokat a személyeket is ide irányították át, akiknek hőemelkedésük volt,

• meghatározott idősávot tartottak fenn a karanténban lévőknek Dél-Koreában és Spanyolországban, így a hivatalos szavazási idő után vagy annak utolsó órájában mehettek el leadni voksukat.

Mozgóurnát is számos országban használtak, de például a szomszédos Horvátországban hiába lehetett a választás napján délig igényelni a mozgóurnát (ahogy nálunk is), nem volt kapacitás arra, hogy mindenhová eljussanak vele időben.

A mozgóurna kapcsán az is problémát jelent, hogy sok választó még csak nem is hallott a mozgóurna intézményéről, vagy ha hallott is, az igénylése kapcsán már biztosan tanácstalan lenne. Ezért már most tájékoztatni kellene az embereket arról, hogy létezik ez a lehetőség, és arról is, hogy hogyan tudnak élni vele, és erre kiemelt figyelmet kellene fordítani a hátrányosabb helyzetű településeken.

Külföldi szavazás

A külképviseleti szavazás is több problémát felvet, hiszen minden országban más a járványhelyzet, és az ehhez kapcsolódó korlátozások is. Lehet, hogy eljutni is nehéz a szavazásra kijelölt külképviseletre, mert a tömegközlekedés korlátozott vagy igénybevételét oltottsághoz kötik. Az is előfordulhat, hogy rendkívül szigorú szabályokat írnak elő a zárt térbe való belépésre, és ezért nem tudja valaki leadni a szavazatát. Maga a Nemzeti Választási Iroda is felhívta a figyelmet arra, hogy egyes országokban ez a külképviseleti szavazás ellehetetlenüléséhez is vezethet. Ez azzal járna, hogy a szavazás napján külföldön tartózkodó választópolgárok nem élhetnek szavazati jogukkal, vagy csak aránytalan nehézségek árán, ami nem jogszerű.

Azt szeretnénk, hogy mindenki leadhassa a szavazatát április 3-án függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy külföldön tartózkodik, karanténban van-e, illetve be van-e oltva. Ezért minden érintett szervhez közérdekű bejelentéssel fordultunk, és ezekben javaslatokat is tettünk a helyzet megoldására. Így a Nemzeti Választási Iroda mellett megkerestük a járvány elleni védekezést irányító Operatív Törzset, a járványügyi feladatkörrel rendelkező Nemzeti Népegészségügyi Központot, a külképviseleti szavazás megszervezésében szerepet játszó Külgazdasági és Külügyminisztériumot, a választás és népszavazás jogi szabályozásért felelős Igazságügyi Minisztériumot, továbbá a hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó szociális ügyekért felelős államtitkárt is.

Bízunk benne, hogy az állami szervek olyan megoldásokkal állnak elő, amelyek a járványügyi szempontokat is figyelembe veszik és garantálják azt is, hogy minden választópolgár leadhassa a szavazatát.

FRISSÍTÉS

Az illetékes szervek egy része nem válaszolt a közérdekű bejelentéseinkre (az EMMI vagy az IM), mások pedig áttették a bejelentést a Nemzeti Választási Irodához. A Külügyminisztérium válaszában kifejtette, hogy a külképviseletek semmilyen felmentést nem adhatnak a fogadó ország járványügyi szabályai alól, de mindent megtesznek a választópolgárok gyors és kényelmes joggyakorlása érdekében, egyebekben pedig minden választópolgárnak a helyzetről való folyamatos tájékozódást javasolták. Időközben a Nemzeti Választási Iroda arról is tájékoztatást adott, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió is befolyásolja a külképviseleti szavazást, ahogy a kínai járványhelyzet is.

Az NVI válaszából kiderül, hogy a már bevezetett intézkedéseken felül (pl. a szavazóhelyiségben alkalmazandó járványvédelmi előírások, emelt számú szavazatszámláló bizottsági tag megválasztása) újakat nem terveznek. Ugyanakkor egy fontos kérdés tisztázódott: a szavazatszámláló bizottság annak is mozgóurnát szállíthat ki, aki kontaktszemélyként került hatósági házi karanténba. Ezt többek között az is lehetővé teszi, hogy a szavazatszámláló bizottság nem jogosult a mozgóurna-igénylést tartalmazó kérelmen szereplő állítások valóságtartalmának vizsgálatára. Arra biztatunk mindenkit, hogy ne mondjon le szavazatáról a járvány miatt: akár igazoltan beteg, akár kontaktszemély, kérjen mozgóurnát!

• Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere a közösségi médiában számolt be arról, hogy felfegyverzett mezőörökkel évek óta illegális határátlépőkre vadászik az erdőben.
• Közérdekű bejelentésünk nyomán az illetékes állami szervek jelenleg is vizsgálják Toroczkaiék akcióját, és szabálysértési eljárás indult a mezőörök ellen.
• Közben kiderült, hogy a kormány jelentős összeggel támogatja a mezőöröket, ami annak beismerése, hogy nem akarja vagy nem tudja a határvédelmi feladatokat jogszerű keretek között ellátni.

2021 szeptemberében Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere egy videót tett közzé YouTube csatornáján. A felvételen az látható, ahogy a polgármester a helyi mezőőrökkel együtt katonainak tűnő ruházatban, felfegyverkezve a határt jogsértően átlépő embereket próbál “levadászni” éjszaka az erdőben. Miután feltartóztatják őket – mint tetten ért bűnözőket – közelről videózzák az érintettek arcát. A feliratok szerint ez egy mindennapos, bevett gyakorlat, ugyanis “az ásotthalmi önkormányzat mezőőrsége 2014 óta védi a határt, és a maroknyi csapat azóta összesen több ezer migráns elfogásában vett részt”. A videó kapcsán több közérdekű bejelentést is tettünk, többek között az Országos Rendőr-főkapitányságnál és az illetékes Kormányhivatalnál. Az ügyet jelenleg is vizsgálják és szabálysértési eljárás indult a mezőőrök ellen. De mégis mi azzal a gond, hogy mezőőrök és polgármesterek éjszaka felkerekednek, hogy a határon átszökő menekülőket felkutassák és megállítsák?

Fontos tisztázni, hogy a közérdekű bejelentéseinknek nem az a tárgya, hogy az illegális határátlépőket felelősségre kell-e vonni, és nem is az, hogy a jelenlegi menekültügyi szabályok rendben vannak-e. Fontos, hogy az állam képes legyen érvényt szerezni a jogszabályoknak és hatékonyan védje meg a polgárait. Ez nem vita tárgya. A kérdés az, hogy ezt ki és miként teheti meg.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy nem létezik szervezett állam sem rendőrség, így mindenkinek magának kell gondoskodnia arról, hogy megvédje szűk közösségét. Egy ilyen helyzetben mindenki a saját szabályait akarná számon kérni másokon, és a büntetésről is önkényesen döntene. Nem tiltaná semmi, hogy ha például vitába keveredünk a szomszédunkkal, azt ne erőszakkal akarja rendezni, vagy ha kárt teszünk valakinek az autójában, akkor ne zárhasson be minket a pincéjébe büntetésből. Ha bárki bármit megtehet, akkor eluralkodik a káosz, amelyben senki nincs biztonságban. A szervezett társadalmak éppen ezért sokkal hatékonyabbak és sokkal nagyobb biztonságot nyújtanak. Ahol léteznek olyan szervezetek, mint a rendőrség, ott egyértelmű, hogy kihez lehet és kihez kell fordulni, ha kirabolnak, megtámadnak vagy megfélemlítenek minket. A rendőrség az, akinek kötelessége fellépni az ilyen esetekben és fel van jogosítva arra is, hogy erőszakot alkalmazzon azért, hogy megvédjen minket.

Nem a másokra veszélyes emberek érdekeit képviseljük, amikor nem hagyjuk, hogy felhatalmazás nélkül bárki kezébe vegye az igazságszolgáltatást:

ezek a szabályok mindannyiunkat védenek. Így nemcsak nekünk van megtiltva mások megbüntetése, hanem mindenki másnak is meg van tiltva, hogy önkényesen minket büntessen.

Az önkény más esetekben is veszélyes: olyankor, amikor egy állami szerv él vissza a hatalmával. Ezért teljesen egyértelműen meg kell határozni, hogy adott állami szerv mit tehet meg és mit nem. A felhatalmazást körül kell bástyázni részletes hatásköri szabályokkal, szigorú képzettségi követelményekkel, elszámoltathatósággal és hatékony jogorvoslattal. Ha ez nem történik meg, akkor az államtól kapott hatalmat bármire fel lehet használni. A jogállamban az állami szervek, különösen azok, amelyek erőszakot alkalmazhatnak és fegyvert viselhetnek, csak azt tehetik meg, amit a törvények számukra megengednek. Ha maguk dönthetnének a felhatalmazásuk határairól, az nagyon hasonló lenne a szabályozatlan társadalomhoz, ahol mindenki azt tesz, amit csak akar. Ezért nagyon veszélyes az a helyzet, amikor olyan állami feladatokat akarnak ellátni az ásotthalmi polgármester és mezőőrei, amit a jogszabályok alapján nem nekik kellene. Ez nemcsak a mi álláspontunk, hanem a jogalkotóé is. A szabálysértési törvény és a büntető törvénykönyv is bünteti azt, aki olyan közbiztonsági tevékenységet végez vagy szervez, amire nincs felhatalmazása.

A magyar határ- és rendvédelemben jelenleg nincs olyan hatásköre a helyi önkormányzatoknak és a mezőőröknek, amikre Ásotthalmon feljogosítva érzik magukat. A szabályok szerint a mezőőröknek az a feladatuk, hogy “őrizzék és különböző károktól megvédjék a termőföldeket és a termőföldön lévő terményeket, állatokat és gépeket, mezőgazdasági épületeket”. Nem arra szól a megbízatásuk, hogy határátlépőkre vadásszanak. Minden, amit határvédelem címén tesznek, önkényesen és jogellenesen zajlik.

Ennek az az alapja, hogy az ásotthalmi polgármester és mezőőrei – és velük együtt biztos sokan mások is – úgy látják, hogy nem elég hatékony a határvédelem. Lehet, hogy a határvédelem és a rendőrség valóban nem működnek tökéletesen, erre azonban nem az a megoldás, hogy minden polgármester, mezőőr, közterület-felügyelő, biztonsági őr, vadász és vállalkozó kedvű állampolgár fegyvert fog a kezébe és elkezdi átvenni a rendőrség feladatait. A megoldás az, ha az állam átgondoltabban és hatékonyabban szervezi meg a határvédelmi feladatok ellátását, és minden eszközt és feltételt biztosít a rendvédelmi szervek megfelelő működéséhez.

A kormány feladata az lenne, hogy azokat az állami szerveket támogassa, akikre a jogalkotó rábízta a bűnüldözési és határvédelmi feladatok ellátását. Ők azok, akik felelősen meg tudják védeni azokat, akik védelemre szorulnak. Ehelyett a kormány több, mint 170 millió forintot adott a mezei őrszolgálatok fejlesztésére a déli határ mentén, többek között Ásotthalomnak is. Feltehetően az “embervadászat” támogatását is szolgálja ez az összeg. Azokat segíti ezzel az összeggel, akiket éppen vizsgál a rendőrség, mert visszaéltek a hatalmukkal. Szerintünk ez a támogatás annak a beismerése, hogy a kormány nem tudja vagy nem akarja úgy megszervezni a határvédelmi feladatok ellátását, hogy az valóban hatékony és működőképes legyen. A kormány menekültellenes plakátkampányának egyik szövege ez volt: “Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a törvényeinket”. Az ásotthalmi polgármester és mezőőrei jelenleg nem tartják be Magyarország törvényeit, a kormány pedig milliókkal támogatja őket ebben. Mi viszont azt szeretnénk elérni, hogy a hatalmával egyik állami és önkormányzati szerv se élhessen vissza.

• Sajtótájékoztatót tartott az adatvédelmi hatóságot vezető Péterfalvi Attila a Pegasus-ügyben: elmondta, hogy megvizsgálta, a titkosszolgálatok maradéktalanul megfelelnek-e a kifejezetten rájuk szabott törvényeknek, és arra jutott, hogy igen.

• A jelentés újabb bizonyítéka annak, hogy az adatvédelmi hatóság nem látja el az alapvető funkcióit és képtelen arra, hogy fellépjen a jogsértő megfigyelések ellen.

A jelentés szerint a hatóság csak azt vizsgálta, hogy a Pegasus-szal végzett megfigyelések megfelelnek-e a törvényi kereteknek, a megfigyelések jogalapja pedig minden esetben hiánytalanul megvan – holott a jogsértés éppen abban áll, hogy a megfigyelések szabályozása parttalan, az elrendelésük pedig a politikailag elkötelezett igazságügyi miniszter hatásköre.

Az adatvédelmi hatóság mint jogvédő szerv feladata nem az lenne, hogy megállapítsa, hogy minden le van-e papírozva (így például engedélyezte-e az igazságügyminiszter a megfigyelést vagy sem), hanem annak vizsgálata, hogy a megfigyelés szabályozásának egésze nem sért-e alapjogokat. A megfigyelést páratlanul széles körben lehetővé tevő, és az újságírói forrásvédelemre fittyet hányó törvények betartásának vizsgálatából ugyanis sosem fog kiderülni, hogy sérült-e a magánszférához való jog és a sajtószabadság. Épp ezek a szabályok okozzák az alapvető jogok sérelmét. Persze az is fontos egy jogállamban, hogy a formai szabályokat megfelelően betartsák, de amikor azok jogellenes állapotot konzerválnak, a tartalmi vizsgálat nélküli ellenőrzés csak színjáték. Ebben a színjátékban működött most közre az adatvédelmi hatóság.

Egy érdemi vizsgálat során Péterfalvi Attila nem hagyhatta volna figyelmen kívül, hogy a magyar szabályozásról az Emberi Jogok Európai Bírósága már kimondta, hogy rendszerszinten jogsértő. Egy valódi vizsgálat azt sem intézhette volna el egy mondattal, hogy az újságírókra (és más, a megfigyelés szempontjából különösen érzékeny csoportokra) a törvény szerint nem vonatkoznak más megfigyelési szabályok, mint bárki másra. Az újságírók esetében ugyanis különösen fontos lenne, hogy független szerv engedélyezze a megfigyelést, hiszen könnyen fény derülhet a forrásaikra, amivel a sajtószabadság egyik alapvető feltételének számító forrásvédelem kerül veszélybe. Ez a szempont fel sem merül a jelentésben.

A hatóság szereptévesztése abban nyilvánul meg a legvilágosabban, hogy a Pegasus-botrányt leleplezőkkel szemben kezdeményezett büntetőeljárást. Azokat büntetné meg, akik felhívták a figyelmet a visszaélésszerű megfigyelésekre, ahelyett, hogy magával a visszaéléssel szemben lépne fel. Az újságírói forrásokat akarja megbüntetni egy olyan ügyben, ami épp az újságírói források védelmének hiányáról szól.

A vizsgálat eredménye bármennyire felháborító, sajnos nem meglepő. Mi továbbra is minden rendelkezésre álló eszközzel, Magyarországon és külföldön is fellépünk a Pegasus-ügy áldozatainak érdekében. Mindezek nyomán egyszer talán majd az adatvédelmi hatóság is betölti alkotmányos rendeltetését.

Remport Ádám, Szabó Máté

• A titkosszolgálati megfigyelések magyar szabályozása rendszerszinten sérti az alapvető jogokat, ami a Pegasus-ügy kapcsán is bebizonyosodott.

• Hat érintett képviseletében eljárásokat kezdeményeztünk Magyarországon, az Európai Bizottság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, valamint Izraelben.

• Ügyfeleinkkel azt szeretnénk elérni, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló visszaélések.

Még tavaly nyáron robbant a hír, hogy egy izraeli kémszoftverrel jogellenesen figyelhettek meg olyan magyar polgárokat, akik semmiféle nemzetbiztonsági kockázatot nem jelentettek, de újságírói vagy aktivista tevékenységük kellemetlen lehetett a kormány számára.

Régóta mondjuk, hogy Magyarországon a titkosszolgálati megfigyelések felett nincs érdemi kontroll, így azzal a hatalmon lévők bármikor visszaélhetnek. A Pegasus-ügy kapcsán bebizonyosodott, hogy nem elméleti problémáról van szó, ezért sürgősen szükség van a megfigyelésre vonatkozó szabályok megváltoztatására.

A hírszerző és elhárító munka nem válhat az elnyomás eszközévé: épp ellenkezőleg, az állampolgárok védelmét kell szolgálnia. A nemzetbiztonsági munka természetesen nem képzelhető el titkosság nélkül. A probléma nem a titkos adatgyűjtések létezése, hanem az, hogy jelenleg egyáltalán nincsen olyan független szerv, amely vizsgálhatná ezek jogszerűségét, és érdemi jogorvoslatra sincs lehetőség. A titkosszolgálatok lényegében korlátlan adatgyűjtési jogosítványokkal rendelkeznek, pedig nem beszélhetünk emberi méltóságról ott, ahol teljesen átláthatóvá válunk az állam számára.

Ezért hat ügyfelünk (Csikász Brigitta, Dercsényi Dávid, Adrien Beauduin, Németh Dániel, Panyi Szabolcs és egy anonimitást kérő hatodik személy) képviseletében hazai és nemzetközi fórumokon is eljárásokat indítottunk, hogy képviseljük az érdekeiket és rendszerszintű változást érjünk el. Ügyfeleink között van oknyomozó és bűnügyi újságíró, fotóriporter és aktivista is.

A korábban a HVG-nél dolgozó Dercsényi Dávid már sejtette, hogy megfigyelik, mégis megdöbbentette, hogy ez mit is jelent valójában. „A Pegasussal minden olyan információhoz hozzáférhettek, amelyek megjelentek az okostelefonom képernyőjén, mint a gyerekeimmel kapcsolatos képek, videók, információk” – mondja. Az Átlátszó egykori munkatársát, Csikász Brigittát 2019-ben hét hónapon keresztül hallgatták le. „A kapcsolati hálómra voltak kíváncsiak, hogy kikkel beszélek, hogy kiktől milyen információkhoz jutok.”

Az újságírók esetében különösen fontos lenne, hogy független szerv engedélyezze a megfigyelést, hiszen könnyen fény derülhet a forrásaikra, amivel a sajtószabadság egyik alapvető intézményének számító forrásvédelem kerül veszélybe. A megfigyelésekről a Direkt36 számolt be, amelynek két oknyomozó újságírója is célponttá vált. Közülük Panyi Szabolcsot képviseljük az ügyben.

“Amikor megtudtam, hogy a Pegasus az én telefonomat is megfertőzte, a legszörnyűbb érzés az volt, hogy vajon mi történt, történt-e bármi a forrásaimmal. Újságíróként még a magyar törvények szerint is jogom lenne ahhoz, hogy megvédjem a forrásaimat, és a kilétüket a hatóságok előtt is titokban tartsam. Ezt a jogomat súlyosan megsértették. A TASZ segítségével indított mostani jogi eljárások messze túlmutatnak az én személyemen, az én értelmezésemben ez az egész magyar újságíró szakmáról, és a jogaink érvényesítéséről is szól. Ha most nem lépünk fel közösen, a mindenkori hatalom csak még inkább azt érezheti, hogy bármit megtehet a magyar újságírókkal szemben” – mondta Panyi Szabolcs.

Annak érdekében, hogy minden lehetséges jogi eszközt felhasználjunk ügyfeleink jogainak érvényesítésére, több eljárást is indítottunk Magyarországon és külföldön. (Ezekről ide kattintva bővebben is lehet olvasni.)

Panasszal fordultunk a titkosszolgálatokat irányító miniszterekhez, majd kezdeményeztük az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának és az Alapvető Jogok Biztosának vizsgálatát. Tájékoztatást kértünk a titkosszolgálatoktól az esetleges adatkezelésről, a válaszok alapján pedig bírósághoz, illetve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fogunk fordulni. Ha az eljárások nem vezetnek sikerre és bebizonyosodik, hogy Magyarországon nem lehet érdemi eredményt elérni az illegális megfigyelésekkel szemben, akkor az összes ügyet az Emberi Jogok Európai Bírósága elé visszük.

Panyi Szabolcs, Adrien Beauduin és egy harmadik ügyfelünk nevében Izrael Legfőbb Ügyészének vizsgálatát kezdeményeztük izraeli partnerünkkel, Eitay Mack független emberi jogi ügyvéddel közösen. Ennek az eljárásnak az a célja, hogy felderítsük, miként kaphatott a kémfegyver exportengedélyt egy olyan országba, amely közismerten nem szabályozza megfelelően a titkosszolgálati megfigyeléseket.

A Magyarországon tanuló belga diákaktivista kontroll nélküli megfigyelése európai uniós jogot is sért, ezért az Európai Bizottsághoz fordultunk. „A Pegasus-ügy emlékeztetett arra, hogy még a magukat demokratikusnak tartó kormányok sem haboznak törvénytelen eszközökkel erősíteni meg a hatalmukat” - fogalmazott Adrien Beauduin, aki a CEU-tüntetésen való részvétele miatt kerülhetett célkeresztbe.

Ügyfeleink fontosnak érzik, hogy a lehető legtöbb információ kiderüljön az ügyben, és ne merülhessen feledésbe a kormány felelőssége. „A terrorellenes céllal létrehozott Pegasus szoftvert jelenleg bármely kormány kénye-kedve szerint használja. Ne hagyjuk, hogy a hatalom bármit megtegyen velünk, ne hagyjuk, hogy a kelet-európai apátiánk és megszokásaink reflexszerűen rossz döntéseket alakítsanak ki bennünk” – mondja Dercsényi Dávid.

Bízunk benne, hogy a Pegasus-botrány hatására úgy változik meg a megfigyelések gyakorlata, hogy megelőzhessük a hasonló visszaéléseket. Azt szeretnénk elérni, hogy végre olyan szabályozás legyen Magyarországon, ami nem engedi politikai eszközzé válni a titkosszolgálatokat.

Ha fontosnak tartod a Pegasus-ügyben végzett munkánkat, támogass minket!

• 2021-ben hozzájutottunk néhány videóhoz, amelyen egy értelmi sérült férfit bántalmaznak egy dél-alföldi tömegintézményben.
• Fellépésünkre a bántalmazó dolgozót azonnal kirúgták és feljelentést tettek ellene.
• Hiába ajánlottunk ügyvédet az áldozat törvényes képviselőjének, a gyámhivatal megakadályozta, hogy a kiszolgáltatott férfi érdemi segítséget kapjon.

2021 júliusában kaptunk anonim segélykérő levelet egy dél-alföldi bentlakásos szociális otthon dolgozóitól, amelyben leírták, hogy az egyik fogyatékossággal élő lakót az intézmény ápolója fizikailag és verbálisan is bántalmazza. A dolgozók a nevüket nem vállalták,

mert féltek attól, hogy azonnal elbocsátanák őket, de a levélhez csatoltak egy pendrive-ot, amelyen négy videó volt a bántalmazásokról.

Az első 15 másodperces videón az látható, ahogy egy ágyon ülő lakót, aki épp a pizsama felsőjét próbálja felvenni, négyszer nagy erővel pofon vágnak. A felvételen nem látszik a bántalmazó, feltételezhetően ő maga készítette a felvételt, de hallani, ahogy azt hajtogatja: “Haladjál már, haladjál már.” A második felvételen a folyosón álló értelmi sérült férfitől azt kérdezi a férfi hang: “Kérsz egy pofont? Kérjél már pofont!” A harmadik, szintén 15 másodperces felvételen az ágyán ül a fogyatékossággal élő férfi, akit a “gondozó” taszigál és kétszer felpofoz. A férfi tehetetlenül kéri a bántalmazójától: “Ne szórakozzon már!” Erre ismét egy pofon a válasz és a folytatás: “Hőbörögsz még?” A negyedik 10 másodperces videón az ágyon ülő értelmi sérült férfit kétszer fejbe dobják focilabdával. A megrázó felvételek súlyos jogsértésekről árulkodnak.

Azért, hogy a bántalmazások mielőbb megszűnjenek, az ellátottjogi képviselőhöz fordultunk, akinek az a feladata, hogy védje a szociális intézményekben élők jogait. Az ellátottjogi képviselő azonnal kezdeményezte az ügy kivizsgálását, másnap pedig az intézményvezető meghallgatta a bántalmazó férfit, akit azonnali hatállyal elbocsátott, és feljelentést tett ellene a rendőrségen.

Közben a rendőrkapitányságtól megtudtuk, hogy a gondozót már korábban is feljelentették, így érthetelen, hogyan dolgozhatott egészen a közbelépésünkig az intézményben. Azért, hogy pontot tegyünk az ügy végére,

ingyenes jogi képviseletet ajánlottunk a bántalmazott férfi számára. Felvettük a kapcsolatot az intézményvezetővel is, aki nem látta akadályát ennek, csak annyit kért, hogy az értelmi sérült férfi gondnokát is értesítsük, és az ő jelenlétében egyeztessünk a jogi képviseletéről.

A hivatásos gondnok örült a felajánlott segítségnek, és azt mondta, mindenképp szeretne élni vele. Egyeztettünk arról is, hogyan tudná aláírni az ügyvédi meghatalmazást. Azonban mikor ügyvédünk másnap megkereste, teljesen máshogy állt az ügyhöz. A telefonban azt mondta, hogy az ügy már nem aktuális, mert a gyámhivatal szerint “nem lehetséges.” Azt mondták, hogy neki kell képviselnie a gondnokolta jogait és ott lennie a rendőrségi meghallgatásnál.

Hosszan magyaráztuk a gondnoknak, hogy a gyámhatóságnak nincs igaza, igenis jogában áll ügyvédi segítséget kérni. Gondnokként nemcsak gondnokoltja jogi képviselője, de kifejezetten az a feladata, hogy az érdekében járjon el és védje a jogait. Mivel azonban nincs jogi végzettsége és ilyen tapasztalata, nem várható el tőle, hogy egy büntetőeljárásban nagy felkészültséggel képviselje, tehát akkor cselekszik az érdekében, ha elfogadja részére a lehető legmagasabb szintű jogi segítséget. A gondnok azonban félt ellenszegülni a gyámhivatalnak, ezért sajnálkozva ugyan, de elutasította a segítségünket.

Ezután a járási gyámhivatalhoz fordultunk panasszal, és kértük hogy járjon utána a történteknek. Azonban ahelyett, hogy orvosolták volna a hibát, úgy tudjuk felmentették a gondnokot a tisztségéből és másik gondnokot rendeltek ki. Nekünk pedig azt válaszolták, hogy panaszunk nem megalapozott, mert a nyomozó hatóság (azaz a rendőrség) biztosítja az áldozat jogainak védelmét, illetve a gondnok mérlegelésétől függ, hogy igénybe vesz-e ügyvédi segítségét.

A gyámhivatal tehát áthárította arra a gondnokra a felelősséget, akit korábban ő maga tájékoztatott félre, majd távolított el. Mi azonban nem hagytuk annyiban a dolgot. Ezt követően a megyei gyámhivatalhoz fordultunk és kértük, hogy vonják felelősségre a járási gyámhatóságot, illetve hozzák helyre a hibát. A megyei gyámhivatal is lerázta magáról a felelősséget azzal, hogy nem áll módjában felügyeleti eljárást folytatni az ügyben.

Lássuk pontosan a helyzetet: ebben az ügyben a gyámhivatalok ahelyett, hogy mindent megtettek volna az áldozat jogi védelme érdekében, egy olyan fogyatékossággal élő ember igazságszolgáltatáshoz való hozzáférését akadályozták, aki intézeten kívüli kapcsolatok híján nem tud a bántalmazás ellen hatékonyan fellépni.

A megyei gyámhivatal felháborító válaszára újabb levelet küldtünk, ugyanis a hárítások ellenére igenis feladata a járási gyámhivatalok szakmai irányítása. Reméljük, hogy végre kivizsgálják a jogsértést és lehetővé teszik, hogy segíthessünk az áldozatnak.

Környei Kristóf

A Jenő. A neve a szinonimája lett a bátor kiállásnak, a valódi egyenlőségért, a minden ember szabadságáért folyó kérlelhetetlen munkának.

Setét Jenő 2010-ben, a TASZ Romaprogramjának indulása idején és annak első pár évében volt a munkatársunk. Jól emlékszem az első megbeszélésekre, amikor megjelent a Víg utcai irodánkban. Csodáltam, hogy milyen világosan beszél és mennyire élesen látja a problémákat. Arra emlékeztetett, amiért jogász akartam lenni. Nem hagyta elfeledni, hogy a tudásunkat és mindazt az előnyt amit az életben kaptunk, arra kell használnunk, hogy egy igazságosabb világot építsünk. Bevallom, kicsit tartottam is tőle. Tartottam attól, hogy lelepleződöm, hogy az előítéleteim, gyengeségeim láthatóvá válnak előtte. Kérlelhetetlen tükröt tartott mindenkinek: amikor belenéztünk, szembekerültünk saját előítéleteinkkel, gyávaságainkkal. Olyan világosan és szépen tudta ezeket elmondani, hogy nem maradt más, mint elgondolkozni és egyetérteni vele. Nem lehet azt sem elfelejteni, hogy Jenővel jókat lehetett beszélgetni. Kedvesen mosolyogva érdeklődött, viccelődött az olykor parázs hangulatú megbeszélések után is. A rendszerváltás után, jogvédőként talán az egyik legmeghatározóbb esemény, a gyöngyöspatai krízis idején – is a TASZ-ban dolgozott még. Amit az akkori tüntetésen elmondott, abban minden benne van jog- és esélyegyenlőségről, a döntéshozók cinizmusáról és tehetetlenségéről, illetve a saját felelősségünkről is.

Felfoghatatlan, hogy elment. Őrizzük meg az emlékét azzal, hogy sose felejtsük el mondogatni magunknak, egymásnak, hogy a Jenő! Őt emlegetve tegyünk meg mindent azért, hogy ne veszítsük el azt a zsinórmértéket, amit következetesen képviselt.

Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója

fotó: Pivarnyik Balázs/TASZ

• A Nemzeti Választási Bizottság átengedte, a Kúria felülvizsgálta, az Országgyűlés elrendelte, a köztársasági elnök pedig kitűzte – ezt a gördülékeny utat járta be a kormány öt homofób és transzfób kérdése nyár óta.

• Egy kivétellel mindegyik kérdés átment a szűrőkön, azonban a Kúria döntéseit – mint bármelyik alapjogsértő bírói döntést – egyéni panaszra még megsemmisítheti az Alkotmánybíróság.

A népszavazás: közvetlen döntéshozatal. A legősibb demokratikus jog, amit a parlamenti demokráciákban is megőrzött magának a polgárok közössége: amellett, hogy bizonyos időközönként másokat hatalmazunk fel arra, hogy képviseljenek minket a közügyek alakításában, a népszavazáson kivételesen mi magunk vagyunk a döntéshozók, mi döntünk. A döntésünk pedig kötelező, a parlamentnek végre kell azt hajtania és három évig nem térhet el tőle.

A döntésnek azonban szükséges előfeltétele a döntési helyzet. Ahhoz, hogy egy kezdeményezésben dönteni tudjunk, értenünk kell, hogy miről döntünk és az Országgyűlésnek is értenie kell belőle a feladatát, hogy végre tudja azt hajtani a döntésünket. Homályos kérdésre nem lehet világos választ adni. Az ilyen népszavazás pedig nem vezethet valódi döntésre. Ha a választópolgárok mást gondolnak a kérdés tartalmáról, akkor hiába szavaznak azonosan, mégsem ugyanúgy döntenek. A parlamentnek pedig lehetősége adódik a saját értelmezését végrehajtani, még akkor is, ha az a választópolgárok többségének elképzelésével nem egyezik. Így a népszavazás puszta illúzió: ugyanúgy a parlament dönt, mint máskor. A valódi döntéshelyzet nélkül megrendezett népszavazás színjáték. A polgárok megtévesztése és a népszavazáshoz való alkotmányos jog megcsúfolása, ha nem egyértelmű kérdések kerülnek a választópolgárok elé. Azért, hogy ilyen helyzet ne állhasson elő, ellenőrző fékeket biztosít a jogrendszer.

Ilyen fék lett volna a Nemzeti Választási Bizottság mint a kezdeményezések kötelező szűrője, ami megállíthatta volna a kormány homályos homofób kérdéseit. Az NVB azonban a kormány összes kérdését automatikusan továbbengedte, amit később egyik határozatában a Kúria is kifogásolt, jelezve, hogy:

“[a]z NVB támadott határozata érdemi indokolást nem tartalmaz, abból nem állapíthatók meg a döntés indokai (...) nem tett eleget indokolási kötelezettségének.”

A Kúriától már az érintett polgárok kérték a kérdések felülvizsgálatát – az öt bírói tanács közül egy állította meg az általa felülvizsgált kérdést, rámutatva, hogy az az Alaptörvénybe ütközik. A többi kérdést a Kúria másik négy bírói tanácsa jóváhagyta. A kormány végül az ötödiket sem hagyta veszni: az Alkotmánybírósághoz fordulva állította, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogát sérti a bírói indokolás. Az AB a kormánynak adott igazat, így a Kúriának az ötödik kérdést újra kell tárgyalnia.

A kúriai felülvizsgálat után a parlament feladata volt eldönteni, hogy elrendeli-e a négy kérdésben a népszavazást. Az országgyűlés megállíthatta volna a kérdéseket, de nem tette: érdemi megvitatás helyett gyorsított eljárásban hagyta jóvá a kormány kérdéseit.

A köztársasági elnök kitűzte a referendumot – épp az országgyűlési választások napjára – látszólag tehát semmilyen fék nem tudta megállítani a propagandacélokat szolgáló népszavazást. Azonban az Alkotmánybíróság (bár a parlament eljárását már vizsgálta és azt rendben találta)

egyéni panaszindítványra még vizsgálhatja a Kúria döntéseit és meg is semmisítheti azokat. Hibákból pedig nem volt hiány: a Kúria négy döntése több ponton is sérti az Alaptörvényt, lehetővé téve egy alkotmányellenes népszavazást.

Az Alkotmánybírósághoz ezért kettős kérelemmel fordultunk két szülő és egy gyerek képviseletében: semmisítsék meg a Kúria négy döntését, ezzel megállítva az alapjogsértő népszavazást, ami a gyerekek érdekei helyett kizárólag a kormány politikai céljait szolgálja.

Ha az Alkotmánybíróság sem állítja meg az alkotmányellenes népszavazást, úgy más civil szervezetekkel együtt mi is az érvénytelen szavazás formájában látjuk a kiközösítő kérdésekkel szembeni tiltakozás kifejezésének lehetőségét.

A beadványok ide kattintva érhetők el.

• A járvány erősen sújtja a bölcsődéket, óvodákat és iskolákat. Egyetlen gyerek megbetegedése elég, hogy az egész osztály karanténba kényszerüljön, a felügyeletet pedig kizárólag a szülő biztosíthatja.

• A szülők biztonságos és bérkiesés nélkül otthonmaradása jelenleg egyáltalán nincs biztosítva.

• Felszólítottuk az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy sürgősen lépjen az ügyben.

A járványhelyzet újbóli súlyosbodása miatt egyre többen kerülnek karanténba. Ez különösen lehetetlen helyzetbe hozza azokat a családokat, ahol óvodás vagy iskolás gyerek van. Az érintett gyerekek jó része még mindig nem oltható, mert öt év alatti, és az 5-11 évesek körében is alacsony az átoltottsági arány.

Ahhoz, hogy a hatóság elrendelje a karantént (hivatalos nevén járványügyi megfigyelést), elég egyetlen koronavírus-fertőzött gyerek az osztályában vagy csoportjában. Az óvodás, iskolás gyerekek így akár egymás után többször is karanténba kerülhetnek. A helyzet tovább nehezedik, ha egy családban több gyerek is van. A karanténról szóló határozat megköveteli, hogy ezt a gyerek lakóhelyén vagy tartózkodási helyén hajtsák végre, és azt is előírja, hogy a megfigyelt legyen elzárva a külvilágtól. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a karantén alatt a gyerek csak az otthonában tartózkodhat, de háztartáson kívüli személy, például nagyszülő, nem bízható meg a felügyeletével. Vagyis valamelyik szülőnek otthon kell maradnia a gyerekkel.

Ehhez azonban nemhogy segítséget nem ad a magyar állam, de a jogszabályok még külön nehezítik is az otthonmaradást.

Táppénz ugyanis csak beteg gyerekek ápolására vehető igénybe – márpedig a karanténban lévő gyerek nem beteg, a szülő tehát dolgozni kényszerül. Ahhoz, hogy a munka alól mentesüljön, két lehetősége van (a felmondást leszámítva): szabadságot vagy fizetés nélküli szabadságot igényelhet. Ez több okból is méltánytalan.

Egyrészt ahhoz, hogy szabadságra menjen, a munkaadó hozzájárulása szükséges, a szabadságot ugyanis a munkáltató adja ki. Ráadásul nem méltányos, hogy az éves szabadság meghatározó részét vagy akár teljes egészét a karanténra kell felhasználniuk, hiszen a szabadságnak a munkavállaló pihenését kell szolgálnia. Ráadásul a helyzet kilátástalanná válik, amint a szülők kimerítik az éves szabadságkeretüket. Ez a pont pedig a jelenlegi járványhelyzetben igen gyorsan elérkezhet.

A fizetés nélküli szabadság sem jobb megoldás, hiszen 3 évnél idősebb gyerek esetében ehhez is a munkáltató hozzájárulása szükséges. Mi több, így a szülő nemcsak fizetés, hanem tb nélkül is marad, hiszen fizetés nélküli szabadság idejére a munkáltató nem fizeti azt a dolgozó után.

Úgy gondoljuk, hogy a gyerekek járványügyi megfigyelése alatt lehetővé kell tenni, hogy a szülő biztonságosan és bérkiesés nélkül maradhasson otthon. Vagyis a jogalkotónak a keresőképtelenség okai közé kellene sorolnia a gyerek járványügyi megfigyelését is. Ezért közérdekű bejelentésben hívtuk fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának figyelmét a súlyos mulasztásra, és sürgettük, hogy terjessze ki a keresőképtelenség és a táppénz lehetőségét ilyen esetekre is.

Érintett szülőként te is tehetsz azért, hogy a helyzet megváltozzon. Ha elég panasz érkezik a döntéshozókhoz, nagyobb eséllyel kényszeríthető ki a jogsérelem orvoslása.

1. Töltsd le innen panaszmintánkat és töltsd ki az adataiddal!
2. Írd le pár sorban a saját helyzetedet!
3. Küldd el a kitöltött panaszt az EMMI-nek a mintában feltüntetett email címre!

Ha segítségre van szükséged a kitöltésben vagy úgy érzed, hogy az általánostól eltérő jogsérelem is ért, írj nekünk a jogsegely@tasz.hu email címre.

• Újabb fordulójához közeledik a Menedék Egyesület és a közmédia ügye, miután korábban a Kúria megállapította, hogy nem terjeszthetnek kritikátlanul hazugságot társadalmi szervezetről.
• A civilek megbélyegzése nem most kezdődött: a propagandamédia már évek óta próbálja hazugságokkal rombolni a kormánykritikus szervezetek hitelességét.
• A közmédia most azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy tegye lehetővé a hazugságok következmények nélküli terjesztését, hiszen szerintük bármiféle külső elvárás a közléseikkel szemben egyenlő a cenzúrával.

Az ügy onnan indult, hogy még 2018-ban az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) egy sajtótájékoztatón hazugságokat állított a Menedék Egyesület irodája előtt a szervezetről. Ezek terjesztésében a közmédia is részt vett, és ennek jogellenességét kimondta a Kúria tanácsa. A Kúria szerint a közmédiának a felvétel közzététele előtt ellenőriznie kellett volna, hogy az tartalmaz-e olyan hamis állítást, ami sértő lehet a Menedék Egyesületre nézve. Ezt a közmédia teljesen elmulasztotta, megsértette a Menedék jóhírnevét, és félretájékoztatta azt a több százezer embert, akik a híradóiból tájékozódnak. (A per részleteiről több blogposztban is beszámoltunk: a Fővárosi Törvényszék ítéletéről itt, a Fővárosi Ítélőtábla ítéletéről itt, és a Kúria ítéletéről pedig itt.)

A közmédia most azzal az érveléssel fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy sajtóként nem feladata az objektív tájékoztatás: nem kell, hogy egy sajtótájékoztatón elhangzottak valóságát ellenőrizze. Akár nyilvánvalóan valótlan tényeket is terjeszthet, ha azokat nem ő állítja, hanem a sajtótájékoztatót tartó személy. Érvelésük szerint, ha elvárják tőlük, hogy ellenőrizzék a forrásokat és megkérdezzék a másik felet, azzal tulajdonképpen cenzúra kerül a rendszerbe.

Mi a baj ezzel?

Először is a közmédia semmi mást nem csinál, mint politikai megrendeléseket teljesít és cenzúrázza magát minden olyan hírrel kapcsolatban, ami a kormánynak kellemetlen lenne. Ebből a helyzetből meglehetősen álságos a sajtó függetlenségével érvelni. De nem ez a legfontosabb probléma.

A közmédia érve egy független sajtószerv esetében megfontolandó lehetne. A sajtó bizonyos esetekben közvetítheti azt, ami egy sajtótájékoztatón elhangzik, akkor is, ha nem tudott meggyőződni annak valóságtartalmáról. Ha egy egészségügyi dolgozó elmeséli, hogy a lezárt covid osztályon milyen szörnyű a helyzet, akkor azt nem jogsértő közzétenni, hiszen nem tudnak bejutni a helyszínre és meggyőződni a valóságról.

Vannak azonban korlátok.A Kúria is kifejti az ítéletében, hogy ha van lehetőség más személyiségi jogainak tiszteletben tartására, akkor ezzel a lehetőséggel élni kell. A Kúria szerint a közmédia elkerülhette volna a hazugságok híresztelését, mivel nem élő sajtótájékoztatóról tudósított. Megvághatta, átszerkeszthette volna a felvételt, és lehetősége volt arra is, hogy a Menedék számára teret adjon a cáfolatra.

Azaz, a sajtó ugyan nagy szabadságot élvez abban, hogy mit és hogyan mutat be, de ha nem élő közvetítéséről van szó, akkor – legalábbis a kifejezetten tájékoztató jellegű műsorokban, például a híradóban – muszáj valamekkora teret biztosítani a másik fél nézőpontjának bemutatására, legalábbis akkor, ha a közlés sértheti jóhírnevét, személyiségi jogait.

Ez mégiscsak a közmédia

Külön cinikus, hogy az indítványban a közmédia elfelejti említeni, hogy ők bizony az adófizetők pénzéből működtetett sajtószerv lennének. Úgy tesznek, mintha nem lenne különbség az államtól függetlenül működő sajtó és a közmédia felelőssége között. Pedig a jogszabályok szerint van.

Az Alaptörvény szerint a közszolgálati műsorszolgáltatónak kötelessége a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás. Ennek részleteit bontja ki a médiatörvény és a sajtótörvény is. Ezek a szabályok egyértelművé teszik, hogy a közmédiának azzal kell hozzájárulnia a demokratikus közvélemény kialakulásához, hogy objektíven, az eltérő álláspontokat bemutatva tájékoztat. Nem mondhatja, hogy az ellenvéleményt majd bemutatja az ellenzéki sajtó, neki magának kell biztosítania a véleménypluralizmust. Ráadásul, ebben a konkrét ügyben a Menedék Egyesület véleménye sehol nem tudott megjelenni a szervezet saját honlapján kívül. Elképzelhető, hogy egy független sajtószerv lehet ilyen felelőtlen, de a közmédia biztosan nem.

Ezt a felelősséget teszi egészen világossá a közmédiára vonatkozó Közszolgálati Kódex is, amely szerint:

• a közszolgálati médiaszolgáltatás célja a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, időszerű, megbízható és felelős [...] tájékoztatás.

• Ennek megfelelően a közszolgálati médiaszolgáltatások törekszenek arra, hogy az eltérő álláspontokat úgy jelenítsék meg, hogy a hallgatóknak és a nézőknek lehetőségük legyen a különböző vélemények összehasonlítására.”

Ezt a rá vonatkozó alkotmányos követelményt vette semmibe a közmédia és az indítványban amellett érvel, miért szeretné ezt a továbbiakban is semmibe venni. Lényegében azért, hogy bármit megtehessen, amit szeretne. Ezzel voltaképpen elismeri: piaci alapon működő sajtóként – és azon belül is felelőtlenül eljáró sajtóként – tekint saját szerepére. Csakhogy a közmédia dolga nem ez lenne, hanem az, hogy hiteles, sokoldalú és megbízható tájékoztatást nyújtson Magyarország polgárai számára.

A Menedék Egyesülettel közös érveinket részletesen kifejtettük az Alkotmánybíróságnak írt beadványunkban. Reméljük, az Alkotmánybíróság is arra jut majd, hogy legalább a nyilvánvaló hazugságok terjesztésével kapcsolatban van némi felelőssége a közmédiának.

Szabó Attila

(Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA)

• Filmajánló a két ünnep közöttre: már magyar felirattal is elérhető Szász Barna és Ellie Wen rövidfilmje, amelyet a Guardian mutatott be.
• A Share egy fiatal influenszerről szól, aki fontos válaszút elé érkezik az életében: olyan dolgot készül megosztani magáról, ami korábban féltve őrzött titka volt.

Meg lehet ismerni valakit 12 perc alatt? Meg lehet változtatni valaki meggyőződését 12 perc alatt? A második kérdésre minden bizonnyal nem a válasz, de az olyan történetekkel, mint amelyet most bemutatunk, el lehet kezdeni a beszélgetést a megosztó témákról is.

Timet, Szász Barna és Ellie Wen Share című filmjének főszereplőjét éppen annyira ismerjük meg, hogy érzéseink legyenek vele kapcsolatban. Elkezdünk neki drukkolni, és kíváncsiak leszünk, hogy alakul a sorsa. Ez az érzés az, ami gyakran hiányzik, amikor előítéletesek vagyunk másokkal szemben. Pedig a kapcsolódás hiánya az ismeretlentől való félelem és gyűlölet melegágya – ezekkel kell megküzdenie Timnek is, amikor úgy dönt, felfedi féltve őrzött titkát mások előtt.

Tim élete látszólag nagyon nem hétköznapi:

mémoldalával több millió követőt gyűjtött, közben mégis ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdenie, mint bármelyik másik fiatalnak. Az ő küzdelmeiről és dilemmáiról, illetve az elfogadás fontosságáról szól a Share, és ezért tartottuk mi is fontosnak, hogy a filmet megismertessük a magyar közönséggel.

A rövidfilmet először a coming out nap kapcsán szervezett vetítésen lehetett látni, ahol a rendező, Szász Barna mellett Tihanyi Katalinnal, a Háttér Társaság oktatási projektkoordinátorával beszélgettünk. Most pedig már online is megtekinthető magyar felirattal:

Az előbújás napja önmagunk vállalásának fontosságáról szól, szűkebben véve arról, hogy a meleg, leszbikus, queer, biszexuális, aszexuális, transznemű és interszex emberek környezetük vagy a szélesebb nyilvánosság előtt felfedik szexuális irányultságukat vagy nemi identitásukat. Már önmagában az előbújás szükségessége jelzi, milyen komoly hátrányból indulnak ezek az emberek, hiszen egy heteroszexuális, magát nőként vagy férfiként megélő embernek nincs szüksége előbújásra, hiszen az identitását kérdés és magyarázat nélkül elfogadja a társadalom. Tihanyi Katalin úgy fogalmazott, hogy az előbújás ráadásul nem egy egyszeri esemény, hanem egy egész életen át tartó folyamat. Az előbújás napjára szerinte azért van szükség, hogy a következő generációknak kicsit kevesebb stresszel és több katarzissal járjon a folyamat.

Az előbújás napja apropót jelent az egyéni tettek mellett arra is, hogy a nyilvánosságban szó legyen az LMBTQI emberekről. Összetett kérdés, hogy miként érdemes beszélni a témáról. Mind egyetértettünk azonban abban, hogy – ahogy Szász Barna fogalmazott – a történetmeséléssel valóban hatni lehet az emberek gondolkodására, ezért is fontosak a filmek.

Bármilyen előítéletről van szó, nagyon fontos, hogy “többdimenziósak” legyünk egymás számára, azaz a másikban ne csak azt a jellemzőjét lássuk, ami tőlünk leginkább megkülönbözteti, hanem azt is, amiben hozzánk hasonló. Ehhez elengedhetetlen többet megtudnunk egymásról, hogy ne csak homogén csoportokban gondolkodjunk például az LMBTQI emberekről sem. Ez különösen fiatal korban fontos, amikor meghatározó benyomásokat gyűjtünk a világról. Az iskoláknak ezért alapvető szerepe lehetne az előítéletek, illetve a társadalmi megosztottság felszámolásában. Nagyon károsnak tartjuk az idén nyáron elfogadott homo- és transzfób törvényt, hiszen ez a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek is rossz üzenetet küld. Azt, hogy ezekről a témákról nem szabad beszélni, miközben szerintünk igenis szabad és kell is, amin a törvény elfogadása sem változtatott.

Ezért szakmai műhelyfoglalkozásokat tartunk pedagógusok részére, hogy átbeszéljük velük a törvénymódosítással kapcsolatos kérdéseiket, és elmagyarázzuk nekik, miről is szól valójában ez a törvény. Azt tapasztaljuk, hogy számos tévhitet kell eloszlatni, de meg tudjuk erősíteni a pedagógusokat abban, hogy továbbra is beszélhetnek az órákon LMBTQI témákról. Ha kérdésed lenne pedagógusként vagy szülőként, oldalunkon minden fontos tudnivalót összeszedtünk a törvény kapcsán, és jogsegélyszolgálatunkhoz is bármikor fordulhatsz.

A Háttér Társaság pedig több gyakorlati példát, óraterveket tartalmazó füzetet jelentetett meg arról, hogy a tanárok miként tudják beépteni az iskolai oktatásba a témát, illetve mit tehetnek az LMBTQI diákok védelméért.

Kapronczay Stefánia

• 2017 karácsonyán indítottunk pert hat anya és fogyatékossággal élő gyerekeik képviseletében a felelős állami szervek ellen, hogy biztosítsák végre a megfelelő lakhatást a fiataloknak.

• Négy év pereskedés után olyan ítélet született, ami kimondta a súlyos jogsértést, jóvátételre kötelezte az államot, és az édesanyáknak is erőt ad a folytatáshoz.

2021 december 7-én délelőtt egy négy éve tartó tárgyalássorozat végére várakoztunk a Fővárosi Törvényszék földszinti tárgyalója előtt hat nyugdíjas korú, megfáradt édesanyával. A legtöbben csak becsületből jöttek el az ítélethirdetésre, a pereskedés évei alatt nagyrészt elvesztették a hitüket abban, hogy a hazai igazságszolgáltatás valaha jóvátételt adhat számukra azért az évtizedes szenvedésért és önfeláldozásért, amit rájuk mért a sors.

Ugyanis harminc-negyven évvel ezelőtt fogyatékos gyermekük született, akiknek súlyossá váló állapota miatt lassanként mindent fel kellett adniuk. Többségüket elhagyta a férje, lassanként elszigetelődtek a baráti társaságuktól, és rövidesen dolgozni sem tudtak úgy, hogy a nap minden órájában, minden percében gyerekeiket kellett emelni, pelenkázni, szállítani, gondozni, etetni, fürdetni, elviselni és szeretni.

Így nemcsak saját életüket kellett feladniuk, de a nem fogyatékos gyerekeikre sem tudtak elég lelki energiát fordítani, amit különösen megsínylettek a magányosan felnőtt gyerekek, és maguk a bűntudattól gyötört anyukák is.

Ezek a ma már hatvan-hetven éves szülők rég feladták, hogy számukra másik élet jusson, de arról nem tudnak lemondani, hogy felnőtt fogyatékos gyerekeiket legalább biztos kezekben hagyhassák. Ezért szerveződtek sorstárs csoporttá, és keresték meg az összes állami szervet az évek során, hogy gyerekeik jövőjét legalább elrendezhessék. A fogyatékosügyi állami szervektől azonban nem kaptak érdemi választ, kizárólag olyan határmenti tömegintézmények címeit, amelyeket megtekintve gyermekeikkel együtt traumatizálódtak.Hiszen ezekben az intézetekben leszedált, élettelen tekintetű fogyatékos embereket láttak, és összeszorult a gyomruk a gondolatra, hogy idekerülhet évtizedekig szeretetben gondozott gyerekük.

Ekkor fordultak hozzánk a szülők: jogi segítséget kértek, mert felismerték, hogy a szép szó, a kérés és könyörgés nem működik. Hiába jár a törvény szerint a fogyatékossággal élő embereknek is méltó, családjukhoz, barátaikhoz közeli, kis létszámú lakásban berendezett otthon (úgynevezett támogatott lakhatás), remény sincs arra, hogy ezt valaha teljesítik az állami szervek.

2017 karácsonyán pert indítottunk a hat érintett család, hat anya és hat gyermeke képviseletében a felelős állami szervek - az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - ellen. Azt kértük a bíróságtól, hogy mondja ki: megsérti az állam a fogyatékossággal élő emberek és otthongondozó szüleik személyiségi jogait azzal, hogy nincs olyan lakás, amiben a felnőtt fogyatékos emberek támogatással élhetnének. Azt is kértük a bíróságtól, hogy kötelezze az alperes szerveket egy ilyen lakás létrehozására a hat fiatal számára, és amíg ez el nem készül, nyújtson szociális szolgáltatásokat, amelyek legalább pár óra könnyebbséget jelenthetnek a szülőknek.

A per négy éve alatt több tucat tárgyalást éltünk át együtt, megrázó vallomásokkal. Családi tragédiák is történtek az évek során, az egyik fiatal, akinek a lakhatásáért küzdöttünk, a nyáron elhunyt. Mindeközben úgy éreztük, nem haladunk előre.

Ezért is volt felejthetetlen két óra a decemberi ítélethirdetés a Fővárosi Törvényszéken. Felemelő és megrendítő volt végighallgatni, ahogy a bíróság végre valóban igazságot szolgáltatott, évtizedek után először bocsánatot kért az önfeláldozó anyáktól, és erkölcsi jóvátételt adott szenvedéseikért.

A kirívóan magas színvonalú ítélet indokolása annak példája, amikor a humánum és az erkölcs találkozik a jogszolgáltatással.Rámutatott a bíróság, hogy a jogszabályokat a józan észnek, a közjónak és az erkölcsnek megfelelően kell értelmezni. “Ily módon értelmezve a Szociális törvény fogyatékosok támogatott lakhatására vonatkozó rendelkezéseit kizárható, hogy a hivatkozott jogszabályok józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös értelmezése az lenne, hogy a fogyatékosok teljes körű ellátására vonatkozó állami kötelezettséget az állam a támogatott lakhatást nem nyújtó, évtizedes várólistára történő feliratkozás lehetőségének biztosításával teljesíthetné.”

Kiemelte azt is, hogy rendszerszintű problémáról van szó. Megállapította, hogy súlyosan sérti az emberi méltóságukat az állami szervek jogsértő mulasztása: “A bíróság értékelése szerint a valamennyi felperest kivétel nélkül érintő,

a támogatott lakhatás hiányára visszavezethető hátrányok az emberi létezésük központi magját érintik és valamennyi felperes emberi méltóságának sérelmét okozzák.

A fogyatékossággal élő felperesek esetében ez a képességeikhez képest önálló élethez, közösségben éléshez, lakóhelyük szabad megválasztásához, másokkal egyenlő szabad döntéshez való joguk sérelmében ragadható meg. A fogyatékos gyermekeiket gondozó felperesek esetében pedig az okozza az emberi méltóság sérelmét, hogy a gyermekeik jogsérelme következtében személyes életük lehetőségei, az emberi létezésük tere jogsértő módon beszűkült.”

Végül kimondta azt is, hogy ezzel a mulasztással az állami szervek diszkriminálják a fogyatékossággal élő embereket, és gondozó családjaikat. A bíróság nemcsak megállapította a jogsértést, hanem teljeskörű jóvátételt is nyújtott azáltal, hogy kötelezte az állami szerveket, biztosítsanak támogatott lakhatást a fogyatékos felnőtteknek, és fizessenek fejenként 5 millió forint kártérítést az elszenvedett sérelmeikért.

Nagy szükségünk volt erre az ügyhöz méltó ítéletre, ami a szülőknek is erőt ad tovább küzdeni a méltó életért. “Kinn vagyok a gödörből" - fogalmazott egyikük, könnyeit törölve, ahogy kiléptünk a tárgyalóteremből. BÍzunk benne, hogy az állam nem fellebbezik a döntés ellen, hanem végre megérti, hogy felelőssége az otthongondozó családok támogatása.

Boros Ilona

A peren kívül ügyfeleinkkel közösen másképp is dolgozunk azon, hogy az érintett fiatalok olyan otthonra leljenek, ahol segítséggel, de önállóan élhetnek. A kezdeményezésről a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány oldalán olvashatsz többet.

• Mit a teendő, ha az ünnepek alatt kiderül, hogy nagyon mást gondolsz valami számodra fontos kérdésről, mint a szeretteid?

• Wertán Sára kommunikációs tréner segítségével tíz hasznos tippet adunk arra, hogyan beszélgethetünk érzékeny témákról úgy, hogy a családi béke is megmaradjon.

“Nem vagyok homofób, de mostanra szerintem túltolják ezt a szivárványos dolgot a melegek. A gyerekeknek tényleg nem kéne ezt mutogatni, pláne nem az óvodában és az iskolában…” “Nem vagyok rasszista, és a rendes cigányokkal nyilván senkinek nincs baja, de lássuk be, hogy a legtöbben nem ilyenek…” Te is jártál már úgy, hogy ilyen vagy ehhez hasonló mondatok miatt akadt torkodon a falat egy ártalmatlannak induló karácsonyi vacsorán? Esetleg olyan is volt, amikor nem válaszoltál, mert nem akartál vitába bonyolódni az ünnepi asztal felett? Sőt, még az is lehet, hogy utána napokig bántott, hogy a saját családod előtt sem tudtad megvédeni az általad fontosnak tartott értékeket. Ismerős a helyzet? Wertán Sára, a Beszélgess jól alapítója segítségével összeszedtük, hogyan tudod legközelebb a veszekedést elkerülve képviselni: több köt össze, mint ami elválaszt!

Először is fontos leszögeznünk: előítéletei mindenkinek vannak, még azoknak is, akik szeretnének megszabadulni ezektől.

Ebből következik, hogy nem könnyű felvenni velük a harcot, pláne, ha olyanokkal kell konfliktusba kerülnöd, akiket szeretsz. A jó hírünk az, hogy léteznek hatékony kommunikációs eszközök ezeknek a helyzeteknek a kezelésére. Ha követed az alább felsorolt tanácsokat, akkor könnyebben meg tudod védeni az álláspontodat, és attól sem kell félned, hogy megbántod ezzel a másikat.

1. Teljesen természetes dolog az, ha egy kiélezett helyzetben leblokkolsz és nem tudsz rögtön frappáns választ adni. Érdemes kimondani, hogy mi történik benned: „most hirtelen nem tudom mit mondjak, hadd gondolkodjam egy kicsit, hogy a lehető legjobban megfogalmazzam a mondandómat!” Ha hajlamos vagy arra, hogy leblokkolj, ezt a mondatot bemagolhatod, hogy bármikor el tudd mondani, amíg összeszeded a gondolataidat.

2. Tudd és tudasd a másikkal a szabályaidat! Mondd ki, hogy milyen körülmények, stílus, hangulat az, amiben örömmel beszélgetsz. Például: “Szeretném, ha nem minősítenénk egymás szavait, nem emelnénk fel a hangunkat és nem használnánk csúnya szavakat, amíg beszélgetünk.” Ezzel sokkal könnyebb a számodra megfelelő mederben tartani a beszélgetést.

3. Mindenképp fektesd le azt a szabályt, hogy végighallgatjátok egymást, és tartsd magad ehhez! Először mutass példát, majd kérd a másikat is ugyanerre!

4. Miközben hallgatod a másikat, próbáld meg kikapcsolni a saját gondolataidat! Nem azért, hogy eltávolodj az elveidtől, hanem azért, hogy tényleg megértsd, mi zajlik a másik félben. Egymás felé közeledni csak akkor lehet, ha pontosan megértjük a másikban munkálkodó előfeltevéseket, érzéseket, gondolatokat, ehhez viszont az kell, hogy rá figyeljünk és ne a saját gondolatainkkal legyünk elfoglalva.

5. Próbáld meg beazonosítani, hogy milyen érzelmeken alapulhat az előítéletes gondolkodás, amelyek annyira erőssé teszik! Ha a másik fél nyitott erre, beszélgess vele ezekről! Amikor például valaki ezt mondja: “Nem akarom, hogy a gyerekem lássa, hogy az osztálytársát két nő neveli, hiszen akkor majd ő is meleg lesz, és emiatt nem lehet rendes családja!”, akkor valójában félti a gyerekét valami ismeretlen helyzettől. Segít, ha kifejezed, hogy ezt megérted, mielőtt rávilágítasz arra, hogy szerinted miért nem kell félnie. “Ha jól értem amiatt aggódsz, hogy a gyerekedet valamilyen nehézség éri majd, miközben szülőként a legjobbat szeretnéd neki. Ebben együtt tudok érezni veled.”

6. Mindeközben tudatosítsd magadban: a másik fél érzéseinek elfogadása és gondolatainak megértése nem azt jelenti, hogy egyet is értesz ezzel. Az egyet nem értésedet nyugodtan kifejezheted, miután meghallgattad a másikat.

7. Kerüld a kioktató, érzelemtől túlfűtött hangvételt és az olyan kijelentéseket, hogy a másiknak nincs igaza! Nagyobb eséllyel hallják meg, amit mondasz, ha nem támadásként élik meg.

8. Néha állj meg és reflektálj arra is, hogyan érzitek magatokat ebben a beszélgetésben. Az ilyen típusú mondatok segíthetnek: „látom, hogy nagyon heves érzelmeid vannak a témával kapcsolatban”, „nehéz nekem erről beszélni, mert nem szeretnék veszekedni, ugyanakkor fontos nekem, hogy a családunkban ne legyen tabu”.

9. Keresd mindig azt, ami közös! Mindig vannak olyan pontok, alapvető értékek, amelyekben két különbözően gondolkozó ember egyetért, és alapként szolgálhatnak az álláspontok közelítéséhez. Például a szivárványcsaládok témája kapcsán egyértelmű, hogy mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyerekek szerető családban nőjenek fel.

Fontos azt is tudatosítanod, hogy ha be is tartod mindezt, egyetlen beszélgetéssel valószínűleg nem fogod meggyőzni a másikat, és nem is ez a cél. Ha elindítod a párbeszédet, már megtetted a legfontosabb lépést, hogy meghalljuk egymást, és elkezdjük betemetni azokat az árkokat, amelyeket sokszor inkább mélyítünk a megosztó témák kapcsán. Ha pedig úgy érzed, már kifogytál az érvekből, abban is segíthetsz, hogy beszélgetőpartnereid még többb információhoz jussanak a témában. Ne feledd, aki csak a sajátjához hasonló előítéletes véleményeket hall, talán nem is találkozott még az érintettek élményeivel, gondolataival, de te is segíthetsz abban, hogy ez megváltozzon.

• Nézz utána az érintett csoportokkal vagy témákkal foglalkozó civilek anyagainak! A közösségi oldalaikon vagy honlapjukon biztosan találsz olyan cikkeket, videókat, amelyeket másoknak is elküldhetsz, vagy akár te is meríthetsz belőle érveket a következő beszélgetéshez!
• Láttál egy filmet, olvastál egy cikket, ami felnyitotta a szemed vagy inspriálóan hatott rád, hogy megkérdőjelezd a saját előítéleteidet? Ajánld másoknak is! Az emberi történetek különösen sokat segíthetnek az előítéletek lebontásában.
• A legjobb mindig a személyes példa. A szivárványcsaládoknál maradva: ha ismersz egy meleg párt, aki örökbefogadott, mesélj az életükről, a történetükről. Amíg egy jelenséget vagy embereket csak címkékkel, kategóriákkal illetünk, addig könnyű érzelmileg elhatárolódni tőlük. Ha migránsokról beszélünk, akkor könnyebb veszélyes tömegnek beállítani az embereket, míg egy menekülő család története olyan emberi sors, amivel sokkal könnyebb együttérezni.

Ha szeretnél még többet olvasni arról, hogy egyéni és társadalmi szinten mit tehetünk a gyűlöletkeltés és a kirekesztés ellen, kattints #többkötössze kampányunk oldalára és iratkozz fel tematikus hírlevelünkre! További hasznos kommunikációs tippekért pedig kövesd Wertán Sárát és a Beszélgess jólt az Instagramon!

• Alaptörvényt sértő kérdés az Alaptörvény alapján nem bocsátható népszavazásra – legalábbis ez volt a helyzet mostanáig.

• Az Alkotmánybíróság pénteki döntése alapján már ez sem jelent gondot, így elgördült az akadály a homofób népszavazás ötödik kérdése elől.

A kormány által nyáron belengetett népszavazás amellett, hogy propagandacélokat szolgál, a népszavazás intézményét is kiüresíti. Az Alkotmánybíróság most utat engedett ennek:

nem tartja problémásnak a többértelmű és potenciálisan alapjogokat sértő kérdéseket sem, pedig az Alaptörvény őreként egyetlen feladata az alkotmányt fenyegető veszélyek elhárítása lenne. Az ügy előzménye az, hogy a Kúria a hitelesítési eljárás során egy kérdést nem engedett át az ötből: a nemátalakító műtétekre vonatkozót, amelyek általános tilalma a Kúria szerint sérti az emberi méltóságot és ezzel az Alaptörvényt. A Kúria ugyanis felismerte, hogy a hitelesítési eljárás azt hivatott garantálni, hogy csak olyan kérdés kerülhessen az emberek elé, ami alkotmányos és egyértelmű. Csak így hajtható végre ugyanis a népszavazás eredménye, és ekkor tudja eldönteni az országgyűlés, hogy milyen törvényt kell alkotni a végén.

A Kúria elutasító döntésével szemben a kormány az Alkotmánybírósághoz fordult. Az Alkotmánybíróság pedig már a kormánynak adott igazat, amikor kimondta, ha létezik olyan értelmezése egy kérdésnek, ami nem alaptörvény-ellenes, akkor az már feltehető a népszavazáson. Ezzel pedig az Alkotmánybíróság elhomályosította a hitelesítési eljárás nyújtotta garanciákat is, hiszen így biztosan nem lehet egyértelmű a feltett kérdés.

Az, hogy végül az ötödik kérdést is felteszi-e a kormány a népszavazáson, még nem látható előre: új kúriai eljárás várható, ha pedig a megismételt eljárásban jóváhagyják a kérdést, az országgyűlés dönt arról, hogy elrendeli-e a népszavazást. Az az országgyűlés, amely az első négy kérdés kapcsán sem vette komolyan a saját szerepét, és nem vitatta meg érdemben a kérdéseket, hanem mindegyik kapcsán gyorsítva rendelte el a népszavazást.

Az Alkotmánybíróság pénteki döntése nemcsak a népszavazás rendjét, hanem az emberi méltóságot is rombolja – a testület ugyanis kimondta, hogy az állam a kiskorúak számára megtilthatja a nemátalakító kezeléseket. A döntés ellen egy alkotmánybíró szólalt fel különvéleményében: Szabó Marcel, aki kiállt az interszexuális emberek orvosi beavatkozásokhoz való hozzáférése mellett, ezek tilalma álláspontja szerint ellentétes az Alaptörvénnyel.

• Jogerősen pert nyertünk, mégsem adta ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) megyei és életkor szerinti napi bontásban a járványadatokat, amelyeket még a második járványhullám idején igényeltünk először – sőt elképzelhető, hogy tovább fogja húzni a pert az adófizetők pénzén, mindannyiunk tájékozódáshoz való jogának akadályozására.

• Nem ez az első alkalom, hogy az NNK a nyilvánosság tájékoztatása helyett a közérdekű információk elhallgatását választja.

• A közérdekű adatoknak ez a szisztematikus és szándékos eltitkolása elérheti a bűncselekmény szintjét.

A járvánnyal kapcsolatos elérhető, közérthető, részletes statisztikák létfontosságúak lennének a védekezésben. Segítenének, hogy mindenki átláthassa az aktuális járványhelyzetet és jobban megértse az éppen szükséges védelmi intézkedéseket. A munkáltatókat is támogatná: felelősen tudnának dönteni arról, hogy elvárják-e a dolgozóiktól az oltás felvételét. Ráadásul ezeknek az adatoknak a közzététele bármilyen külön indok nélkül is a kormány kötelessége, hiszen minden állampolgárnak joga van megismerni a közérdekű adatokat.Éppen ezért az lenne az elvárható minimum a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, a járványügyi védekezésért felelős legfőbb szervtől, hogy legalább azokat az adatokat hozza nyilvánosságra, amiket kifejezetten kérnek tőle, sőt amiknek nyilvánosságra hozatalára most már bíróság kötelezi őket.

Tavaly 50 napon át igényeltünk adatokat a járvány napi alakulásáról. Olyan adatokat kértünk, amik a környező országokban maguktól értetődően nyilvánosak és Magyarországon is egyértelműen az NNK rendelkezésére állnak. Mivel az NNK mégsem adta ki az információkat, ezért perre kellett mennünk értük – ezt a pert nyertük meg most, ennek ellenére továbbra sem adták ki az adatokat. Hiába értünk a negyedik hullám tetejére, az NNK hozzáállása a nyilvánossághoz mit sem változott. Hiába kérjük ismételten nap mint nap a legfontosabb járványadatokat, nem adnak ki semmit, közben pedig az arcpirító hazugságtól a klasszikus bürokratikus packázásig minden eszközt bevetnek, hogy ne kelljen ezt az alapvető feladatukat ellátniuk. Nézzük részletesebben, mikre hivatkoznak!

• Azt állítják, hogy kor, terület vagy nem szerinti bontásban nem rendelkeznek statisztikákkal. Ez nyilvánvalóan nem igaz, hiszen a kórházaktól naponta frissülő táblázatokban betegenkénti adatokat kapnak.

• Azt állítják, hogy nem rendelkeznek a vírus terjedési sebességét mérő R0-rátával, a járvány egyik legalapvetőbb mérőszámával. Egy népegészségügyi hatóság esetében ez nyilvánvaló hazugság, már csak azért is, mert maga Müller Cecília is többször hivatkozott erre az adatra.

• Minden egyes kérelmünkre a rendelkezésre álló határidő legutolsó napján adják meg a még csak nem is érdemi, hanem napról napra újrahasznosított sablonválaszt; ez nyilvánvalóan szándékos és visszaélésszerű. Ha el is ismerik, hogy rendelkeznek az adattal, ezt véletlenül sem küldik el, helyette linkelik a koronavirus.gov.hu-t, mintha azt gondolnák, hogy nem ismerjük az oldalt, és nem tudjuk róla pontosan, hogy a kért adat – ellentétben a bőséges politikai propagandával – nem található meg rajta.

De többek között arra sem volt elég korábban az adatigények megválaszolására nyitva álló 15 napos határidő az NNK-nak, hogy megválaszolja azt az egyszerű kérdést, hogy nála van-e az oltási terv, és ha igen, átküldje azt. Itt egyetlen fájlról van szó, és eláruljuk: természetesen az NNK rendelkezik vele, amint az magából az oltási tervből is kiderült (abban ugyanis felsorolják, hogy kik vettek részt az elkészítésében és kik alkalmazzák – természetesen az NNK is). A tervet végül a Miniszterelnökségtől sikerült megszereznünk.

A sort tovább is folytathatjuk: nemrég a határidő utolsó napján reagált az NNK arra a kérdésünkre, hogy rendelkezik-e a 2019-es és 2020-as évekre vonatkozó összesített kórházi fertőzéses adatokkal. A kórházi fertőzések helyzetéről az NNK-nak jogszabály alapján kötelező minden év november 1-jéig jelentést készítenie, nem is kérdés tehát, hogy az adatnak meg kell lennie. A jelentést mégsem tették közzé, mégpedig nemhogy a 2020-asat, hanem még még a 2019-eset sem. Ebben az ügyben is 45 napra hosszabbították a határidőt, arra hivatkozva, hogy aránytalanul nagy teher megválaszolni azt az eldöntendő kérdést, hogy a dokumentum rendelekezésre áll-e, ha pedig igen, akkor elküldeni a megfelelő fájlt. Azoknak, akik netán az NNK leterheltségén aggódnának, jeleznénk, hogy a sablonemailt módszeresen a válaszadási határidő utolsó napjára időzíteni valószínűleg több munka, mint rendeltetésszerűen kiadni a kért adatokat.

Az, hogy az NNK mindent megtesz, hogy a lehető legtöbbet hallgassa el a nyilvánosság elől a járványról és a kórházi fertőzésekről, amelyek ellen egyébként küzdeni hivatott, több puszta cinizmusnál. A közérdekű adatoknak ez a szisztematikus és szándékos eltitkolása ugyanis elérheti a bűncselekmény szintjét:

a Büntető Törvénykönyv két évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni azt, aki közérdekű adatokat szándékosan eltitkol.Reméljük, hogy az NNK végre a köz és a népegészségügy szolgálatába állítja az erőforrásait ahelyett, hogy a dolgozói idejét és energiáját a járványadatok eltitkolására, az adófizetők pénzét pedig felesleges és eleve vesztes perekre fecsérelné. Akárhogy is, mi továbbra is mindent megteszünk a létfontosságú adatok megszerzéséért.

Remport Ádám

• Ügyfelünk kisfiát, a 6. osztályos Rolandot hiányzásai miatt több tantárgyból is osztályozóvizsgára kötelezte az iskola, pedig a tanév során elég jegyet szerzett.

• A szülők hiába fellebbeztek a fenntartóhoz, a tankerület a tanuló jogai helyett az iskolát vette védelmébe.

• Bíróságra kellett mennie az anyának, hogy végre elismerjék a család igazát, de a történteket azóta sem heverték ki.

Amikor az iskolák május 10-én visszaálltak a digitális oktatásból a jelenléti oktatásra, számos szülő kereste a jogi lehetőséget arra, hogy gyermekének ne kelljen visszamennie a közösségbe. Így volt ezzel a 6. osztályos Roland (nevét megváltoztattuk) édesanyja is, aki jobbnak látta, ha fia otthoni tanulással, családi segítséggel próbál meg lépést tartani a tananyaggal. A köznevelési törvény lehetővé teszi, hogy a tanuló ne vegyen részt a tantermi órákon, ha a távolmaradásnak alapos indoka van; Roland esetében pedig az igazgató elfogadta a kérelmet. Rolandnak így nem kellett iskolába járnia, mulasztott órái pedig igazoltnak minősültek.

Azonban május 26-án az iskolaigazgató azzal hívta fel az édesanyát, hogy Roland mulasztott óráinak száma meghaladja a 250-et,

ezért a nevelőtestület úgy döntött, hogy osztályozóvizsgát kell tennie szinte minden tantárgyból: magyar nyelvből, irodalomból, matematikából, történelemből, természetismeretből és informatikából is. A vizsgák időpontját a május 31. és június 4. közötti hétre tűzték ki, négy napot hagyva a felkészülésre, pedig az iskola Pedagógiai Programja szerint az osztályozóvizsgák időpontját legalább két hónappal a vizsgák előtt közölni kell. A Pedagógiai Program azt is előírja, hogy a vizsga követelményeit is meg kell adni, ám ez olyannyira elmaradt, hogy a szülő még arra az alapvető kérdésére sem kapott választ, hogy mindkét félév, vagy csak a második félév anyagát kérik-e majd számon.

Az édesanyát leforrázta a hír, hogy fiának ennyi tárgyból, ilyen kevés felkészülési idővel osztályozó vizsgát kell tennie, és még a követelmények sem világosak. Azt sem tudta, hogyan mondja el ezt Rolandnak, aki eleve tanulási nehézségekkel küszködött, olyannyira, hogy korábban az édesanya még nevelési tanácsadó segítségét is igénybe vette. A talpraesett nagymama viszont, aki segítette Rolandot az otthoni tanulásban, pontosan tudta, hogy az iskola döntése nem jogszerű. Mulasztott órái miatt ugyanis csak azt a tanulót lehet osztályozóvizsgára kötelezni, akinek a hiányzások miatt nincs elegendő jegye az év végi osztályozáshoz. Rolandnak viszont két tantárgy kivételével minden tárgyból bőségesen volt érdemjegye.

A nagymama buzdítására az édesanya azonnal panasszal fordult az érintett iskola fenntartójához, a Tatabányai Tankerületi Központhoz. Panaszában kifejtette, hogy Rolandot legfeljebb két tárgyból lehet osztályozó vizsgára kötelezni, a többi ötből elegendő jegye van. Megemlítette azt is, hogy az iskola nem hagyott felkészülési időt a vizsgákra, és azt sem tudja, miből készítse fel gyermekét. Kérte, hogy panaszát a mielőbb bírálják el, hiszen az osztályozóvizsgák pár napon belül elkezdődnek.

Az édesanya azonban hiába várta, hogy orvosolják a nyilvánvaló jogsérelmet, Roland pedig összeroppant a rá nehezedő teher alatt. Az első vizsgákon még megjelent, a harmadik vizsganapra viszont már annyira rosszul lett, hogy édesanyja inkább orvoshoz vitte, mintsem a vizsgára.

Roland a vizsgákról otthon nem beszélt, teljesen magába fordult, így édesanyja csak sejtette, hogy azok nem alakultak jól. Hogy erről meggyőződjön, megpróbált érdeklődni az iskolában, mi több, betekintést kért az írásbeli dolgozatokba, de azt a tájékoztatást kapta, hogy az eredményeket majd a bizonyítványból lehet megtudni, betekintésre pedig nincs mód. Így még arra sem készíthette fel a fiát, hogy mit fog látni a bizonyítványában.

Majd június 9-én, jó pár nappal azután, hogy Roland maga mögött tudhatta az utolsó osztályozó vizsgát is, megérkezett a tankerületi igazgató válasza az édesanya panaszára. Úgy találta, hogy az iskola mindenben szabályszerűen járt el: az osztályozóvizsga elrendelése minden tárgyból megalapozott volt és a vizsgával kapcsolatos tájékoztatásban sem lehet kivetnivalót találni.

A tankerületi vezető egészen elképesztő érvvel vette védelmébe az iskola döntését. Arra hivatkozott, hogy Roland digitális oktatás során szerzett érdemjegyei túl jók voltak a jelenléti oktatáshoz képest, ezért feltételezhető, hogy nem a tényleges tudását tükrözik.

Ez volt az a pont, ahol az édesanya és a nagymama hozzánk fordult jogi tanácsért, és bíróság elé vittük az ügyet.

A jogsértés annyira nyilvánvaló volt, hogy a bíróságnak elég volt egyetlen tárgyalást tartania az ítélethozatalhoz. A Győri Törvényszék kimondta, hogy Rolandot jogellenesen kötelezték osztályozóvizsgára azokból a tárgyakból, amelyekből elég jegye volt. A bíróság egyetértett velünk abban is, hogy az évközi osztályozáskor kell figyelembe venni azt, ha kérdés merül fel egy tanulói teljesítményének önállóságával kapcsolatban (az ítélet innen tölthető le). Semmilyen jogszabály nem ad alapot arra, hogy ilyen kétségek alapján utólag felülírja az iskola az év közben megszerzett érdemjegyeket. Végül az ítélet elmarasztalta az iskolát amiatt is, hogy nem biztosította a Pedagógiai Programjában kihirdetett két hónapos felkészülési időt a vizsgákra. Mindezek alapján a bíróság új eljárásra kötelezte a tankerületet, amelynek értelmében Rolandot öt tantárgyból az évközben megszerzett jegyei alapján kell lezárni, és csak két tárgyból lehet osztályozó vizsgára kötelezni.

Így most már bírói döntés is van arról, amit eddig is hajtogattunk: 250 tanórát meghaladó mulasztása miatt csak az kötelezhető osztályozóvizsgára, aki nem szerzett elég jegyet féléves vagy egész tanéves teljesítménye értékeléséhez.Ezért a döntésért azonban Roland és családja súlyos árat fizetett. Roland pszichológus segítségével próbálja feldolgozni a gyötrelmes vizsgaidőszakot, a családot pedig a mai napig nem hagyják nyugodni a történtek, annak ellenére sem, hogy azóta iskolát váltottak. Most fog ugyanis eldőlni, hogy hogyan befolyásolja Roland tanulmányait a törvényszék döntése.

Ha a te gyermeked is hasonló helyzetbe került, fordulj jogsegélyszolgálatunkhoz! Ha pedig a járványhelyzet miatt kérdésed lenne a hiányzás igazolása vagy más, oktatással kapcsolatos ügyek kapcsán, kattints tájékoztató oldalunkra!

Vissy Beatrix

• Győrfi Pál olyan kutatásokra hivatkozott a Vakcinainfóban, amelyek vagy nem léteznek, vagy ő nem olvasta ezeket.

• Semmitmondó információk helyett továbbra is hiteles és teljes körű tájékoztatást követelünk, mert az oltási hajlandóságot és a felelős döntéseket csak ez tudja megalapozni.

Lassan két éve élünk együtt a koronavírussal, de a kormány továbbra sem közli velünk azokat az alapvető járványügyi adatokat és közérdekű információkat, amelyek a mindennapi életünkben meghozandó döntésekhez szükségesek. Milyen arányban betegednek meg és kerülnek kórházba a beoltott emberek? Tényleg fontos maszkot hordani zárt térben, ha oltott vagyok? Mennyire kell féltenem a gyerekemet a fertőzéstől, ha be van oltva és ha nincs? Ilyen, és hasonló kérdésekre hiába várnánk választ.

Ezek után sokaknak megnyugtató lehetett, amikor az internetet elárasztotta a kormány által közzétett Vakcinainfó című videó, amelyben Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője, azaz egy hitelesnek tartott és sokak által ismert egészségügyi szakember azt állította: „kutatások igazolják, hogy Magyarországon a beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg. Továbbá a betegség lefolyása is sokkal enyhébb az oltottak esetében.”

Már éppen hátradőlhettünk volna az oltásainknak hála, de azért szöget ütött a fejünkbe, hogy vajon mik ezek a bizonyos magyarországi kutatások? Milyen jó lenne, ha ezeket a fontos információkat mindenki megismerhetné! Ezért közérdekű adatként kikértük az említett kutatásokat az ország legismertebb mentősétől, a Vakcinainfó és az oltási kampány egyik arcától. Azt már megszoktuk, hogy amikor közérdekű információt kérünk ki, akkor erre a határidő utolsó napján kapunk választ. Ez most sem volt másképp, de Győrfi reakciója még minket is megdöbbentett. Ugyanis válasza alapján ő nem rendelkezik ezekkel az adatokkal, azaz nem ismer ilyen kutatásokat.

A fizetett hirdetésben tehát olyan információkat közölt, amelyről nem tudja, hogy igazak e vagy sem. Néhány nappal később a Vakcinainfó már egy új videót kezdett terjeszteni. Győrfi ebben a harmadik oltásra szólítja fel a polgárokat, és itt már „a szakemberek egyöntetű véleménye” az, amire hivatkozik.

Az egész ügyre mondhatnánk, hogy az a fontos, hogy az emberek beoltassák magukat. Nem mindegy, hogy készült-e pont ilyen kutatás, amire Győrfi hivatkozik? Az hogy az oltottak kevésbé betegszenek meg, közismert tudományos tény! Az ellenvetés első felével teljesen egyetértünk. Nagyon fontos, hogy minél többen elmenjenek és beoltassák magukat, sőt, ha hat hónap eltelt az előző oltás óta, akkor felvegyék a harmadik oltást is. A tudományos szervezetek és a szakemberek is egyetértenek ebben. A kormánynak azonban az oltottság növeléséhez hitelesen és minél alaposabban kell tájékoztatnia az embereket. Ha létezik olyan kutatás, amire Győrfi utal, akkor azt olvassa el ő is, és ismerhesse meg bárki más is annak pontos tartalmát. Ha ilyen magyarországi kutatás nem létezik, akkor egyrészt itt lenne az ideje elvégezni, másrészt pedig ne arra hivatkozzon a kormányzati tájékoztatás „hiteles arca”.

Az alaptalan vagy félig-meddig megalapozott információk aláássák a kormányzati intézkedések hitelét, veszélyeztetik az oltási program sikerességét, valamint az álhírek terjedését is elősegítik.Sőt, Győrfi állításait hallva könnyen előfordulhatott, hogy valaki kevésbé elővigyázatosan járt el, ezzel felesleges veszélynek téve ki magát és szeretteit. Mivel a járványügyi védekezésnek az oltáson kívül más eszközei is vannak (például a maszkviselés vagy a tömeg kerülése), komoly problémát jelent, ha valaki oltottként hamis biztonságérzetbe ringatja magát.

A kormánynak és a nevében megszólalóknak az a feladata, hogy felelősen, pontosan és közérthetően tájékoztassanak a járványhelyzetről. Ekkor várhatják el ugyanis a polgároktól, hogy minden fontos információ birtokában, felelősen döntsenek.

Mi mindent megteszünk azért, hogy a járvánnyal kapcsolatos részletes adatokat nyilvánosságra hozzák, és hogy a közérthető tájékoztatás, ha máshol nem, legalább a mi oldalainkon elérhető legyen. Támogass minket 2022-ben is, hogy továbbra is segíthessünk tisztán látni a járványhelyzetben!

Fernezelyi Borbála

• Németországban működik Európa legfejlettebb gyógyászati kannabisz programja, amelyből Magyarország is tanulhatna.

• Egy bírósági döntés után a német egészségügyi miniszter kezdeményezte a program létrehozását, amely több éves távlatból sikeresnek mondható.

• A rendszer sajátossága, hogy a betegségek előzetes meghatározása helyett az orvosokra bízza, mikor írnak fel kannabiszt.

• Egy friss felmérés szerint a program nem igazolta a vele kapcsolatos félelmeket.

Magyarországról nézve talán ellentmondásosnak tűnhet, hogy egy kereszténydemokrata vezetésű országból nőjön ki Európa legnagyobb gyógyászati kannabisz programja. A történet azonban éppen azt mutatja, hogy a felelős politikusok nem ideológiai alapon ítélik meg a tudományos bizonyítékokat, és pártállástól függetlenül a legjobb kezelést kívánják biztosítani minden betegnek.

Ahhoz, hogy ma nagyjából 130 000 német páciens juthasson orvosi kannabiszhoz, a szakértői és betegjogi lobbi évtizedes küzdelmére volt szükség.

VIP terápia megfizethetetlen áron vs állami orvosi program

Ahogyan más európai országokban, az első betegek Németországban is a holland állam által biztosított orvosi kannabiszhoz juthattak hozzá. Elsőként egy Tourette-szindrómában szenvedő beteg kapott engedélyt erre a terápiára 2009-ben, majd az elkövetkezendő 6-8 évben további mintegy 1000 beteg. Célzott állami program nélkül azonban ezek az igénylések meglehetősen körülményesek és költségesek voltak: az egyik beteg arról számolt be, hogy a kannabisz gyógyszere napi 75 euróba (kb. 27 000 Ft) került, amit nem tudott fedezni. Ráadásul ezer beteg esetén már nehezen lehetett amellett érvelni, hogy ők mind csak kivételes esetben elérhető terápiára szorulnak.

A fordulatot a kormány hozzáállásában egy sclerosis multiplexben szenvedő beteg hozta el, aki tíz év pereskedést követően engedélyt kapott, hogy magának termessze meg a gyógyszerét. A mannheimi férfi azért indított pert, mert betegként nem engedhette meg magának a havi 1500 eurós költséget, amibe a kannabisz virágzat került. Végül 2016 tavaszán a német Szövetségi Közigazgatási Bíróság úgy döntött, hogy az állami gyógyszerügyi intézménynek engedélyezni kell, hogy a beteg 130 tő kannabisz növényt termesszen. Az így előállított kannabiszt kizárólag gyógyászati célra használhatta fel és másnak nem adhatott belőle. Érdemes megjegyezni, hogy 130 tő Magyarországon jelentős mennyiségnek számít, ami miatt rendszerint akkor is börtönbüntetést szabnak ki, ha kereskedelem gyanúja nem merül fel.

Az ügy rávilágított, hogy állami orvosi kannabisz program nélkül a rászoruló betegek csak alacsony arányban, és súlyos anyagi nehézségek árán tudnak hozzájutni a gyógyszerükhöz. Aki pedig más módon szerzi be, bűncselekményt követ el. A győzelem nem csupán egy beteg életét változtatta meg: egyértelművé tette, hogy alapvető változásra van szükség a kannabisz egészségügyi felhasználásában.

A német szabályozás tanulságai

Az ítélet után két hónappal az egészségügyi miniszter törvénytervezetet nyújtotta be a szövetségi kabinetnek a német gyógyászati kannabisz program létrehozására, ami végül 2017 márciusában állt hatályba.

A német szabályozás egyik sajátossága, hogy

nincsenek előzetesen meghatározva azok a betegségek, amelyek esetében az orvos felírhat orvosi kannabiszt.Ehelyett az orvosra van bízva, hogy az adott betegség kezelésében hatékonynak tartja-e a kannabiszt. A sikeres igényléshez az alábbi feltételeknek kell teljesülnie:

• az igénylőnek súlyos betegnek kell lennie,
• a kezeléséhez nem állhat rendelkezésre más gyógyszer vagy nem használható (pl. a mellékhatások miatt, vagy mert egyik sem minősült hatékonynak).
• -az orvosnak pozitív eredményre kell számítania a betegséggel összefüggő tünetek tekintetében

Emellett a törvény kimondja, hogy az orvosi kannabisz nem korlátozható csak bizonyos betegségek és tünetek enyhítésére valamint, hogy a gyógyszer költségeit csak kivételes és igazolt esetekben nem fedezi az egészségbiztosítás.

Egy 2021-ben közölt felmérés alapján a német betegek

• 75%-a fájdalomcsillapításra,
• 10%-a (elsősorban sclerosis multiplex okozta) görcsoldásra,
• 6%-a (főleg kemoterápia okozta) étvágytalanságra/anorexiára,
• 4%-a (főleg kemoterápia okozta) hányingerre/hányásra,
• 3%-a depresszióra
• 1%-a ezektől eltérő betegségek kezelésére kapott orvosi receptet.

A betegek háromnegyede a 40 és 79 év közötti korosztályból került ki. A 20-29 év közöttiek aránya 3%, míg a 19 év alatti betegek aránya mindössze 1%, ami megnyugtató válasz azokra a félelmekre, melyek szerint a gyógyászati kannabisz program elősegítené a fiatalkori kannabiszhasználatot.

Négy évvel a program elindulása után a német orvosi kannabisz páciensek száma 128 000-re emelkedett és ez a következő években várhatóan még a többszörösére fog növekedni.

Az egészségbiztosítás a betegek 60%-a esetében fedezi teljes mértékben a kezelés költségeit. A maradék 40% magánorvossal íratja fel az orvosi kannabiszt, ezért nem kapnak tb-támogatást. Számukra jó hír, hogy idén megkezdődik a Németországban előállított, orvosi minőségű kannabisz forgalmazása, ami várhatóan kedvezőbb árú lesz, mint a külföldről importált, jelenleg 10 euro/gramm árú gyógyszer.

Más országokhoz hasonlóan Németország is megkapta azt a kritikát, hogy nem fektet kellő hangsúlyt az orvosok továbbképzésére, így többségüknek a program indulásakor nem volt kellő ismerete ahhoz, hogy felismerje azokat az állapotokat, amelyekben a kannabisz jótékony hatású lehet, valamint ismerje a kezelés lehetséges kockázatait és ellenjavallatait. Egészségügyi és drogpolitikai szakértők viszont összességében sikeresnek és követendőnek találják a német modellt, ami a következő tanulságokkal szolgálhat egy jövőbeli magyar szabályozáshoz:

• Kedvező, ha az orvosi kannabisz használata nincs egyes betegségtípusokra korlátozva, mert így a tudományos bizonyítékok növekedésével az orvosok több súlyos és ritka állapot esetében tehetnek próbát vele.
• Az államnak elengedhetetlen az orvos továbbképzéséről gondoskodnia, hogy minél több rászoruló beteg juthasson szakszerű kannabiszterápiához.
• Több beteg fér a kezeléshez, ha az egészségbiztosító részben vagy teljesen fedezi annak költségeit.
• Az orvosi kannabisz árát alacsonyan kell tartani, hogy azok a betegek is hozzáférhessenek, akik nem kapnak (teljes) tb-támogatást. Ebben az esetben kevesebb beteg fordul a feketepiachoz.
• Szigorú és átgondolt szabályozás szükséges ahhoz, hogy valóban csak olyan súlyos betegek juthassanak orvosi kannabiszhoz, akiknek az állapota ezt indokolja. Az ilyen program nem növeli a rekreációs célú használatot
• Fontos, hogy többféle kannabiszvirágzat és készítmény is rendelkezésre álljon. Több kannabiszfajta és készítmény nem vagy csak elenyésző mennyiségben tartalmazza a tudatmódosításért felelős összetevőt, így azokat orvosi felügyelet mellett az arra érzékeny betegek és a fiatalkorúak is fogyaszthatják.

Sorozatunk korábbi cikkeiben írtunk arról, hogy hol a helye az orvosi kannabisznak a gyógyszerek között, mi vezetett oda, hogy évtizedekre megakadjon a kannabisz egészségügyi felhasználása, és milyen hatással van a betegekre, hogy a magyar kormány továbbra is mereven elzárkózik ettől.

Kardos Tamás

• A koronavírus-járvány elleni küzdelem alapdokumentuma elvileg az oltási terv, amelynek a kezdetektől nyilvánosnak kellett volna lennie, a kormány mégis egészen őszig titkolta azt.
• Több mint egy éve próbáltuk megszerezni a tervet: hat különböző kormányzati szervhez adtunk be adatigénylést, és indítottunk ellenük pert, miután az adatigénylések nem jártak sikerrel.
• A perek során többféle abszurd érveléssel találkoztunk, és végül már ott tartottunk, hogy a miniszterelnököt idéztetjük be a bíróságra, mikor végre megtört a jég, és kiadták a tervet.

Egy kiszámíthatatlan fordulatokat hozó világjárvány közepette mindennél fontosabb, hogy a kormánynak legyen egy terve a védekezésre, ami elég rugalmasságot biztosít az előre nem látott körülmények (újabb járványhullám, oltási hajlandóság lankadása stb.) esetére is. Nem véletlen, hogy az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) irányelvet bocsátott az egyes államok rendelkezésére a saját oltási tervük elkészítéséhez, és állítólag – Kásler Miklós miniszter egy évvel ezelőtti szavai szerint – a magyar terv ahhoz nagyon hasonlít, az alapján készült el.

Sajnos, hazánk oltási tervét a kormány nem kötötte a polgárok orrára, csak egy lakossági tájékoztatót, egy kivonatot közölt belőle még 2020 végén. Ezért év eleje óta adatigénylésekkel fordultunk több kormányzati szereplőhöz is, akiknek hivataluknál fogva birtokában kell lenniük az oltási tervnek, és akik rendszeresen tájékoztatják is az ország közvéleményét az oltási folyamatok haladásáról. Igényeltük az oltási tervet a járvány elleni védekezés fő felelősétől, a miniszterelnöktől, valamint hivatalától, a Miniszterelnöki Kormányirodától, továbbá az EMMI-től, a Belügyminisztériumtól, a Miniszterelnökségtől és a Nemzeti Népegészségügyi Központtól is. Oltási tervet azonban senkitől sem kaptunk:

vagy tagadták, hogy a birtokukban lenne, vagy azt állították, hogy az nem más, mint az interneten közzétett kivonatos lakossági tájékoztató. Mi viszont nem hagytuk annyiban a dolgot, pereket indítottunk az oltási tervért

Mert nem valami sok száz milliárdos értékű, nemzetközi kapcsolatokat érintő, évtizedekre titkosított kormányzati gigaberuházás szerződéseit igényeltük. Csupán azt a cselekvési programot, aminek kidolgozását egy felelős kormány egy világjárvány közepette nem mulaszthatja el, és semmi olyan nincs benne, aminek titkosnak kellene lenni. Annál is inkább, mert a védelmi intézkedések iránti közbizalomnak és az oltási hajlandóság növekedésének ez a dokumentum lenne az alapja. Ehhez képest megdöbbentő, ahogyan a kormányzati szervek az adatigényléseinkre reagáltak. Az alábbiakban összeszedtük, hogy az eljárások során milyen abszurd érvelésekkel akarták elutasítani a részletes terv kiadását az érintett szervek.

Kivonat = oltási terv

Az EMMI és az országos tisztifőorvos vezette NNK egyaránt azt állította, hogy az interneten közzétett kivonatos lakossági tájékoztató valójában maga az oltási terv, más dokumentum nincs a birtokukban. Sajnos a bíróság az EMMI álláspontját elfogadta, annak ellenére, hogy a lakossági tájékoztató a címe szerint egy kivonat, ami értelemszerűen azt feltételezi, hogy egy attól különböző, részletes terv alapján készült.

Az NNK pedig saját magának mondott ellent, mert egy másik adatigénylés kapcsán azt állította, hogy létezik ugyan az oltási terv, csak éppen döntéselőkészítő adatként nem nyilvános. Szeptemberben egy másik, a Miniszterelnöki Kormányiroda ellen folyó perben tett nyilatkozatból kiderült, hogy az oltási terv valóban létezik, és nem a kivonatos lakossági tájékoztató az ország oltási terve, és hogy azt az Operatív Törzs kezeli. Tehát az EMMI és az NNK nem úgy vettek részt az oltási program koordinálásban, hogy nem volt birtokukban ennek legfontosabb, részletes alapdokumentuma, hanem a másik rossz forgatókönyv érvényesült:

hazudtak nemcsak nekünk, hanem még a bíróságon is. Létezik, de nálunk nincs!

A miniszterelnök és hivatala egyaránt azt állítják, hogy ők nem adatkezelők. Pedig a jogszabály elég egyértelműen fogalmaz: a miniszterelnök a kormány koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításáért felelős tagja. Hihetetlen tehát, hogy a járvány elleni küzdelem első számú felelősének nem áll rendelkezésére az oltási terv. Ugyancsak hihetetlen az, hogy a miniszterelnök munkaszerveként működő Kormányiroda nem kezeli az oltási tervet, hiszen ugyan hogyan tudná vezetni a miniszterelnök a járvány elleni védekezést, ha ebben dolgoznak a keze alá?

A Miniszterelnökség is tagadta, hogy birtokában lenne az oltási terv. Pedig a minisztérium egyik államtitkára tagja az Operatív Törzsnek, a Miniszterelnökségnek pedig egyébként is a fő feladata a több ágazatot érintő, közigazgatással kapcsolatos kormányzati feladatok, így például az oltási terv végrehajtásának összehangolása az országban. Arról nem is beszélve, hogy a járvány elleni védekezésről és az oltás előrehaladásáról a Miniszterelnökséget vezető miniszter számol be rendszeresen a Kormányinfókon.

Végül a Belügyminisztérium is letagadta, hogy birtokában lenne az oltási tervnek, ami különösen meghökkentő. A jogszabályok szerint az Operatív Törzset a belügyminiszter vezeti, a minisztérium még egy államtitkár útján is részt vesz az Operatív Törzs működésében, sőt, az Operatív Törzs munkaszervezeteként is a Belügyminisztérium van kijelölve. Itt érdemes tisztázni, hogy az Operatív Törzs nem egy önálló szervezet, hanem egy ad hoc döntéshozó testület, aminek a feladata kifejezetten egy célhoz, a járvány elleni védekezéshez kötött. Vezetői és tagjai nem önálló funkciót töltenek be, hanem eredeti hivataluknál fogva vesznek részt az Operatív Törzs működésében.

Ha tehát az Operatív Törzs birtokában van az oltási tervnek, akkor a benne részt vevő tagoknak is a birtokában kell lenniük – a Belügyminisztériumnak tehát biztosan rendelkeznie kell vele.

A terv váratlanul napvilágot lát

A Miniszterelnöki Kormányiroda elleni perben Orbán Viktor tanúkénti meghallgatását indítványoztuk. A bíróság végül nem idézte be a miniszterelnököt, mert Pintér Sándor – az Operatív Törzs vezetőjeként, belügyminisztériumi fejléccel ellátott íven – úgy nyilatkozott, miszerint az oltási tervet az Operatív Törzs (tehát nem a Belügyminisztérium vagy a Miniszterelnöki Kormányiroda) kezeli.

Természetesen abból a tényből, hogy egy közérdekű adatot – az oltási tervet – kezel egy közfeladatot ellátó szerv – pl. az Operatív Törzs –, nem következik, hogy azt kizárólag az az egyetlen szerv kezelné, és más ne lehetne adatkezelő. Úgyhogy nem álltunk el a Miniszterelnöki Kormányiroda ellen indított pertől, nem kezdtük újra az adatigénylési procedúrát az Operatív Törzzsel – és ekkor tört meg a jég.

A kormány ugyan nem egyenesen járt el, nem adták át a perben a majd’ egy éve igényelt oltási tervet. Ehelyett feltöltötték a koronavirus.gov.hu egy elhagyott bugyrába, az archív dokumentumok közé A COVID-19 elleni védőoltással kapcsolatos feladatok terve címen, és a Miniszterelnökség elleni perünkben közölték: ha netán ezt keressük, akkor tessék, itt van. Persze az interneten egy ilyen próbálkozás azonnal leleplezi önmagát. A dokumentum tulajdonságai elárulják, hogy

nem hogy áprilisban, pereink megindításakor, de egészen október 29-ig ennek a dokumentumnak még nyoma sem volt az oldalon. Még a szkennelése is csak október 8-án történt meg, méghozzá minden bizonnyal a Belügyminisztérium egyik eszközén.

A közzétett dokumentumot a címlapja szerint Pintér Sándor belügyminiszter, az Operatív Törzs vezetője hagyta jóvá, miután a terv 2020. november 26. és 2021. január 31. között elkészült. De akkor mégis hogyan fordulhatott elő, hogy azok, akik rendszeresen hivatkoznak rá, letagadták, hogy létezne, vagy úgy tettek, mintha semmi közük sem lenne hozzá? Mi indokolhatta azt, hogy egészen addig, amíg a közadatperekben már nem maradt más választás, mint a közzététel, nem hozták nyilvánosságra? Talán kiderülhetne belőle, hogy nem egy alaposan kidolgozott terv alapján zajlik a védekezés, hanem a kormány csak lohol az események után, ad hoc döntéseket hoz, és hol szerencséje van, hol meg nincs? Az mindenesetre már világos, hogy a közzétett anyag az egy évvel ezelőtti állapotot tükrözi, amit nem igazítottak hozzá az azóta megváltozott körülményekhez. (Hogy mennyire hasonlít a WHO irányelvére, azt döntse el az olvasó.)

Persze, lehet, hogy vannak frissebb változatai az oltási tervnek – adatigényléseink azonban minden változatra kiterjedtek, úgyhogy kíváncsian várjuk a következő, a Belügyminisztérium elleni perben a bíróság döntését.

Hegyi Szabolcs

A címlapi kép forrása: facebook.com/kormanyzat

• A Nemzeti Népegészségügyi Központ novembertől látogatási tilalmat rendelt el a kórházakban, ami az eddigi tapasztalatok szerint nagyon megnehezíti a kapcsolattartást a betegek és családtagjaik között.

• Nyílt levélben kértük a kórházigazgatókat, hogy a negyedik hullámmal járó leterheltség mellet se feledkezzenek meg a betegjogokról, és javaslatokat is megfogalmaztunk a kapcsolattartás megkönnyítésére.

A koronavírus-járvány második és harmadik hullámában rengeteg jogsegélykérő fordult hozzánk azzal, hogy nem tudja, mi történik kórházban fekvő szerettével, és a látogatási tilalom miatt hiába próbálja felvenni vele a kapcsolatot. November közepére a kórházak ismét annyira leterheltté váltak, hogy, a kapcsolattartás biztosítása megint olyan feladattá vált, amelyre sokszor nem jut már erőforrás. Pedig a kapcsolattartáshoz és a tájékoztatáshoz való jog olyan alapvető betegjog, amelyet a kórházaknak a rendkívüli helyzetben is biztosítaniuk kell. Azért, hogy a negyedik hullámban ne forduljanak elő sorozatos jogsértések, nyílt levélben fordultunk a kórházak vezetőihez.

A korábbi hullámokban azt tapasztaltuk, hogy sok kórház az egészségügyi válsághelyzetre hivatkozott, amikor visszautasította az érdeklődő hozzátartozókat. Ilyenkor ugyanis a betegjogok csak korlátozottan érvényesülnek: csak akkor és olyan mértékben gyakorolhatók, hogy ne veszélyeztessék az egészségügyi válsághelyzet felszámolását. A korlátozott érvényesülés azonban nem azt jelenti, hogy a betegek jogait teljesen figyelmen kívül lehet hagyni. Tehát a kapcsolattartás esetében a személyes látogatás jogszerűen korlátozható, de más formáit lehetővé kell tenni a súlyos járványhelyzetben is. Az semmiképpen sem elfogadható, ha az intézmény nem segít abban, hogy a hozzátartozók szeretteikkel beszéljenek, vagy nem ad tájékoztatást a beteg állapotáról.

Nem vitatjuk, hogy a végletekig leterhelt egészségügyi dolgozók számára ezeknek a jogoknak a biztosítása olyan feladat, ami nehézséggel jár – miközben semmiféle központi segítséget nem kapnak hozzá. De a tájékoztatás és a kapcsolattartás előmozdítása ugyanúgy az egészségügyi ellátás része, mint az orvosi beavatkozások elvégzése, tehát a gyógyítás mellett ez is kötelessége a kórházaknak.

A hozzánk érkező panaszok alapján úgy tűnik, hogy sokszor a szándék meg is van erre, viszont az intézmény nem dolgozott ki működőképes rendszert a személyes látogatás helyettesítésére.Azért, hogy ebben segítsük a kórházak vezetőinek, az alábbi javaslatokat küldtük el nyílt levelünkben:

• Az egyes osztályokon legyen kijelölve, hogy kinek a feladata a kapcsolattartás biztosítása, illetve az, hogy a kapcsolattartásra képtelen betegről a hozzátartozók számára információkat juttasson el. Ha az egészségügyi személyzet leterheltsége ezt indokolja, akkor vonjanak be önkénteseket, vagy a kórházba kirendelt honvédségi dolgozókat.

• Ha a beteg állapotában érdemi változás állt be, mielőbb értesítsék a hozzátartozókat! Ezt az egészségügyi törvény is előírja, de betartása az intézmény érdeke is. Ha ugyanis a hozzátartozó biztos lehet abban, hogy megkapja a megfelelő tájékoztatást, akkor kevésbé terheli a kórházat azzal, hogy ő maga érdeklődik.

• Hozzanak átlátható, betartható és megismerhető szabályokat a kapcsolattartásról és a tájékoztatásról! Ezek az információk legyenek elérhetőek a kórház honlapján, és valóban tartsák is be őket.

• Figyeljenek oda azokra a helyzetekre, amelyeket az NNK különlegesen méltánylandónak nevezett, azaz amikor a személyes kapcsolattartásra a látogatási tilalom ellenére is lehetőséget kell biztosítani (például a végstádiumban lévő, súlyos állapotú betegeknél vagy a szülés során), és a belső szabályokat ennek megfelelően alkossák meg!

Reméljük, hogy levelünkkel és javaslatainkkal segíteni tudunk abban, hogy a betegek kapcsolattartási és tájékoztatási joga a járvány felfutásával se sérüljön.

Ha kérdésed van a betegjogokról, olvasd el tájékoztatóinkat! Ha a járványhelyzettel kapcsolatban van jogi kérdésed akár egészségügyi dolgozóként, akár betegként vagy hozzátartozóként, kattints tematikus oldalunkra, vagy keresd jogsegélyszolgálatunkat a jogsegely@tasz.hu címen!

• Kedd éjjel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amivel az Országgyűlés felhatalmazást adna a kormánynak a veszélyhelyzet alatt hozott, alapjogokat korlátozó kormányrendeletek hatályának meghosszabbítására.

• A törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy akár 2022 júniusáig együtt kelljen élnünk a korlátozásokkal, azaz lehet, hogy a választásokig visszatér a tüntetéstilalom.

• Ha a választásokat egy olyan környezetben kell megtartani, amelyben a kormánytól függ, hogy a választók miről és hogyan nyilváníthatnak véleményt, az megkérdőjelezi a választások szabad és tisztességes jellegét.

A veszélyhelyzetet a kormány rendeli el és azt megszüntetni is a kormány jogosult - ez az állapot addig állhat fenn alkotmányosan, amíg a járvány ezt feltétlenül indokolja. A veszélyhelyzetnek hatalmas tétje van: ezalatt olyan rendeleteket alkothat a kormány, amelyekkel alapjogok gyakorlását (például a véleménynyilvánítást) a szokásosnál jobban korlátozhatja, vagy akár fel is függesztheti. A korlátozások ideiglenességét biztosító garancia, hogy ezek a rendeletek elvileg 15 napon belül hatályukat vesztik, de az Országgyűlés a felhatalmazási törvényekkel időről-időre megengedi, hogy tovább is érvényben maradjanak. Ha az Országgyűlés elfogadja - márpedig erre biztosan lehet számítani - a mostani törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy a korlátozások akár 2022 júniusáig velünk maradjanak.

A felhatalmazás meghosszabbítása

olyan helyzetbe hozza a kormányt, hogy önkényesen válogathat, mely alapjogok gyakorlását korlátozza és melyeket engedi szabadon gyakorolni. A korlátozások önkényessége nem csak elméleti lehetőség. A javaslat szerint helyi népszavazást a veszélyhelyzet megszűnéséig nem lehet kezdeményezni, mindeközben a kormány politikai céljait szolgáló, minden bizonnyal nagyobb tömegeket megmozgató, és ezért a járvány szempontjából kockázatosabb országos népszavazást igen.

A kritikákra mintegy előre reagálva a törvényjavaslat indokolásában Semjén Zsolt kitér arra, hogy a választások megtartását a javaslat szerinte nem érinti: ,,az országgyűlési képviselők általános választásának megtartása, annak április vagy május hónapra történő kitűzése az Alaptörvényből következik, ezért azt a különleges jogrend fennállása nem befolyásolja”. Ez a kijelentés viszont ebben a formában értelmezhetetlen, hiszen minden olyan alapjogot az Alaptörvény biztosít, amelyet a veszélyhelyzet alatt kormányrendelettel korlátoznak - tehát azt is amiről maga a javaslat szól. Még ha a szándék nem is arra irányul, hogy a veszélyhelyzet alatt egyáltalán ne lehessen választásokat tartani, az indokolásba fűzött magyarázat nem garancia arra, hogy a választások tisztasága nem sérül.

A demokrácia ugyanis nem egy nap.

A választások szabad és tisztességes jellege nem csak attól függ, hogy áprilisban vagy májusban bárki leadhatja-e a szavazatát. A választás akkor biztosítja a választók akaratának szabad kifejezését, ha védett és zavartalan az a folyamat, ami alatt megszületik a döntés. Ehhez a szabadsághoz elengedhetetlen a politikai szabadságjogok gyakorlása. Nem függhet a kormánytól, hogy szabadon elmondhatjuk-e a véleményünket a döntéseikről, belátható időn belül hozzáférnek-e az újságírók a közérdekű adatokhoz, és lehet-e szabadon tüntetni a minket érintő ügyekben.

A választás nem a kormány játékszere. Ha önkényesen befolyásolja a képviselők megválasztásához vezető folyamatot, azzal a demokrácia alapjait ássa alá.

Bármire is használja majd a törvényből következő felhatalmazást a kormány, mi segítünk abban, hogy kinyilváníthasd a véleményed. A valasztasz.tasz.hu oldalon összegyűjtöttük azokat az eszközöket, amelyekkel te is tehetsz azért, hogy minél szabadabb választásokon dönthessünk 2022-ben.

• Évente ezer gyerek hiába várja, hogy örökbeadják - derült ki az SOS Gyermekfalvak friss kutatásából.

• Ahelyett, hogy az állam segítene nekik is családra találni, az egy évvel ezelőtti törvénymódosítással még inkább elvágta a lehetőségét annak, hogy örökbefogadják őket.

• A gyermekvédelmi világnap kapcsán örökbeadott gyerekek történetein keresztül mutatjuk be, hogy mennyire más sors vár azokra, akik szerető családra lelnek, és azokra, akik benne ragadnak a gyermekvédelminek nevezett, sokszor embertelen rendszerben.

2016 óta először esett ezer alá az örökbefogadások száma, miközben dupla ennyi az örökbefogadható gyerek. Pedig a gyerekek számánál jóval többen várnak gyerekre, csakhogy az örökbefogadást tervezők többsége három-négy évesnél fiatalabb, fehérbőrű, egészséges kisgyereket szeretne, míg az örökbe adható gyerekek között több az idősebb, roma származású, krónikus betegséggel vagy fogyatékossággal élő gyerek. Ez a tendencia eddig is ismert volt, ami sokkal riasztóbb, hogy egyre tágul az olló az örökbefogadásra váró és az örökbeadott gyerekek száma között,

a kormány pedig ebben a helyzetben tovább nehezítette a hátrányos helyzetű gyerekek örökbeadását.Az, hogy államtitkári engedélytől tették függővé az örökbefogadást az egyedülálló emberek számára, pusztán politikai célokat szolgált, amellyel a gyerekre vágyó egyedülállókat, és az azonos nemű párokat is diszkriminálták, akinek párként nincs lehetőségük az örökbefogadásra. A cél nyilvánvalóan az ő szülővé válásuknak ellehetlenítése volt, hiszen a módosítás jól beleillett a kormány homofób intézkedéseinek sorába.

De a döntéssel nem csak az azonos nemű párok életét nehezítették meg a döntéshozók. Az egyedülálló szülők eddig is a lista végén álltak, így jellemzően olyan gyerekeket fogadtak örökbe, akikre sorra nemet mondtak a házaspárok. A törvénymódosítással ezektől a gyerekektől is elvették az esélyt, hogy családban éljenek. Minket az ő helyzetük érdekelt. Az alább összegyűjtött, örökbefogadó szülőktől és szakemberektől származó történetekből kiderül, mennyire más sors vár azokra, akik megkapják a lehetőséget arra, hogy családban éljenek, mint azokra, akiket az állam véd meg.

Gergő története

Az örökbefogadni vágyók sora igen hosszú, ám a többség kisbabát szeretne. Így azoknak a gyerekeknek, akik elhagyták a totyogós kort, minden nappal csökken az esélyük, hogy gondoskodó családi körben nevelkedjenek fel.

Ha szerencséjük van, egy ponton talán bekerülnek a nemzetközi örökbefogadó rendszerbe. Ennek a szerencsének az az ára, hogy egy idegen kultúrába kell beilleszkedniük, a magyar gyökereiket sokszor teljesen maguk mögött hagyva. De sokkal nagyobb az esélye annak, hogy beragadnak a nevelőcsaládi rendszerben, majd 18 évesen egyedül, támogatás nélkül nézzenek szembe a világ és az élet kihívásaival.

A mi kis Gergőnk szülőanyukájával is ez történt – mivel nagyobb gyerekkorában vették állami gondozásba, esélye sem volt arra, hogy örök családot kapjon, majd mikor kiskorúként életet adott a mi kis Gergőnknek, senkire nem számíthatott. Nem meglepő, hogy ezek után Gergő is állami gondozásba, majd nevelőcsaládba került.

Két és fél éves volt, mikor megismertük. Addig rajtunk kívül nem akadt olyan magyar ember, aki örökbe fogadta volna, és ezzel megszakította volna a családjában elindult szomorú, és súlyos láncolatot.

Gergő egy kis, szegény faluban nevelkedett 5 másik nevelt gyerekkel, igen szűkös körülmények között. A házban minden könyv, festék, és színes ceruza magas polcokon volt, hogy a kisebbek nehogy tönkretegyék őket. A számára elérhető játékok szinte mind töröttek, hiányosak, vagy sokkal kisebbeknek valók voltak.

Gergő kezében addig nem volt könyv, amíg hozzánk nem került és soha nem olvastak neki, mivel a nevelőszülők szerint ehhez még túl kicsi volt. A környéken nem volt egyetlen játszótér sem, így amikor két és fél évesen elvittük játszóterezni a szomszéd faluba, voltaképpen fogalma sem volt, hogy mit kezdjen magával.

A szókincse talán 50 szóból állt. Ezeket legtöbbször alig-alig értettük, és az első hetekben el se tudtuk képzelni, hogy beszédfejlődési nehézségeivel hogyan tud majd beilleszkedni a mi kétnyelvű családunkba.Szemmel láthatóan alultáplált, pici gyerek volt, mindössze 86 cm magas és 7 kg. Lehajtott fejjel járkált a házban, és a nyelvével játszott folyamatosan. Csak mikor a piros kis műanyag három kerekű motorjára ült, akkor csillant fel a szeme, ahogy bravúrosan szlalomozott kint az udvaron.

Mikor végre hazavihettük magunkkal, egy-két hónap alatt eszméletlen sebességgel érte el a korának megfelelő beszédfejlettségi szintet. Körülbelül két hónapja lakott velünk, amikor egyik este mosolyogva hallgattuk a válaszát, mikor vacsorázni hívtam: „ Most ne, most éppen matricázok ” .

Ugyanez a kisgyerek két hónappal korábban csak egy-egy szót mondott, és dührohamot kapott az állandóan ujjai köré csavarodó matricáktól.

Nem kétséges, hogy

kisfiunk szárnyakat kapott egy kis figyelem és sok szeretet hatására. Ma, három évvel később, nemcsak a családban beszélt két nyelven perfekt, hanem időközben egy harmadik nyelvet is elsajátított, egy kéttannyelű oviban. 109 cm magas lett és 17 kg, tehát fizikailag is felzárkózott a kortársaihoz. Imád számolni, 5 és fél évesen egy számjegyű számokat már fejben összead, kivon. Az ABC összes betűjét le tudja írni, sőt, elkezdett szavakat is kezd összeolvasni, és az utakon formáról felismeri az összes autómárkát. Nagyon szereti a könyveket: ha új helyen vagyunk, a játékok helyet szinte mindig a könyvespolchoz megy először.

Ma már egyértelműen látszik, hogy a kisfiunk igen érdeklődő, fogékony, és imád tanulni. De ezt a benne rejtőző fényes kis csírát nem lehetett ilyen világosan látni két és fél éves korában. És ez a kis csíra akár el is halhatott volna.

Zsóka története

Huszonéves vagyok és egyik éjjel megálmodom a kislányomat: két fekete varkocsa van és tudom, hogy cigánylány...

37 vagyok, mikor megcsörren a telefon, hogy Borsodban szülőkre vár egy 2013 januári kislány...

Az aktabetekintéskor olvassuk az érthetetlen latin szavakat, a gondozatlan terhességet, koraszülöttséget, agyvérzést, tüdőproblémát, elhanyagoltságot, csecsemőotthont és nagy kő esik le a szívünkről, amikor kiderül, hogy szerető nevelőcsalád vigyáz rá hat hónapos kora óta...

Szalad elénk a két kis varkoccsal, nem tudja, kik vagyunk és miért jöttünk...

Oldalról nézzük, ahogy első örökbegyerekünkkel egymásra találnak...

Az ismerkedés izgalmas és felejthetetlen napjai, első közös élmények...

A hazaérkezés és az első este (a nevelőcsaládtól kapott Máté babával alszik el sírdogálva)...

„Csálád vágyunk” – kiabálja palócosan és végre nem néninek és bácsinak szólít minket...

Ül Máté babával az akvárium előtt és suttogja: „itt maradunk, jó itt nekünk”...

„Együtleszünktovárais, 8évesenisegyütleszünk”– írja egy lapra 7 évesen és mutatja Máténak…

Máté baba az eltelt 5 évben új ruhát, cumit, kiságyat, takarót kap; jön velünk mindenhova, ringatjuk, etetjük, altatjuk, ha Zsóka kéri… mindent megveszünk és megteszünk neki, amire egy kisbabának szüksége van, és csak később tudatosul, hogy Máté baba nemcsak Zsókát: az egész családot gyógyítja.

Dzseni története

17 évesen került a gyermekvédelmi szakellátás rendszerébe, történetesen egy lakásotthonba – így találkoztam Dzsenivel először, a nevelője voltam. Roma származású volt, kamasz és állapotos. Értelmi képességei alulmaradtak az átlaghoz képest: Dzseni ekkor még csak 6. osztályos volt.

Ő úgy fogalmazott, hogy azért lett terhes, mert elhitte, amikor a 14 éves Ricsi azt mondta neki, hogy „az övéből még nem jön olyan, amitől teherbe eshet…” Dzseni szerelmes volt, hitt a fiúnak, aki a terhesség hírére természetesen azonnal felszívódott.

Az édesanyja nem bírt Dzsenivel, aki folyamatosan megszökött otthonról. Mivel közben súlyos egészségügyi problémái is lettek és látását is elveszítette, a Családgondozó Dzseni kiemelését javasolta.

A Lakásotthonban cél volt, hogy Dzseni haladni tudjon az iskolai tanulmányai terén is. Sajnos nem jártunk nagy sikerrel: Dzseninek a 7. osztály befejezéséig sikerült eljutnia 18 éves korára.

A terhesség problémamentes volt. Dzseni érzelmileg ragaszkodott a benne növekvő magzathoz, még akkor is, ha az élettani folyamatokból sok mindent nem értett. Egy nap azzal jött, hogy nem mer már pisilni, hiszen elég nagy már a baba, és fél, hogy kipisili valamely testrészét. Több alkalomra volt szükség, míg különböző szemléltető eszközökkel végül el tudtuk magyarázni neki, hogy ez hogyan is történik benne.

A baba időre megszületett, Dzseni anyás elhelyezést kapott, utógondozói ellátottként. Az első pár hónap látszólag mesésen telt, de Dzseni egy napon nem tért vissza a kimenőről. „Nem tudok így bezártan élni” – írta. A gyermeke nevelőszülőkhöz került.

Közel egy évvel később Dzseni felvette a kapcsolatot a nevelőszülői családdal. Látogatta lányát, voltak tervei, de mindeközben drogozni kezdett, hogy el tudja viselni azt a világot, ami körülveszi… fájdalomcsillapítóként használta a szereket. Prostituált lett, mert szüksége volt drogra: főleg ginát és kristályt használt, melyre „legegyszerűbben” így, ezzel a „munkával” tudott pénzt szerezni. Brutális helyzetekbe keveredett bele: pórázra kötözték, bezárták, megverték, megerőszakolták. Egy idő után már nem látogatta a kislányát, mert ebben az állapotában nem volt rá képes.

Az őt ismerő szakemberek segítő kezét nem tudta megfogni, nem volt alatta védőháló.Mikor Dzseni kislánya iskolakezdés előtt állt, Dzseni meghozta azt a döntést, hogy örökbe adja a nevelőszülőknek lányát. A nyílt örökbefogadás mellett döntött, hogy szabadon kapcsolatot tarthasson vele, még akkor is, ha tisztázódott benne, hogy nem lesz képes egyedül nevelni gyermekét. A döntés nagyon megkínozta őt, de tudta, hogy gyermeke jó helyen lesz. A kislánya is tudott a helyzetről: ő azt szerette volna, hogy a róla közel hat éve gondoskodó nevelőszüleivel maradhasson majd, és ezt az igényét az édesanya felé is meg tudta fogalmazni.

Dzseni a gyámhatóságon végül megtette a nyilatkozatot. Rögtön másnapra megbánta. Tulajdonképpen beleroppant a döntésébe és újra teherbe esett… a történet pedig kezdődött elölről, betűről betűre ugyanígy.

Sikerült megtörnünk a jeget a kormány következetes titkolózásában és mellébeszélésében: megszereztük az oltási tervet – vagy legalábbis az eddigi legteljesebb dokumentumot az oltás folyamatáról. A kormány természetesen most sem egyenesen járt el, nem adta át a majd’ egy éve igényelt tervet. Hanem feltöltötték a koronavirus.gov.hu egy elhagyott bugyrába, az archív dokumentumok közé, majd az egyik, még április elején indított perünkben közölték: ha netán ezt keressük, akkor tessék, itt van. Persze az interneten egy ilyen próbálkozás azonnal leleplezi önmagát: bizonyítani tudjuk, hogy nem hogy áprilisban, de egészen október 29-ig ennek a dokumentumnak még nyoma sem volt az oldalon, már csak azért sem, mert csak október 8-án szkennelték be.

Tavaly december végén váltak itthon is elérhetővé a koronavírus elleni védőoltások, de akkor még csak nagyon kevés volt belőlük – nyilvánvaló volt, hogy a kormánynak meg kell határoznia az oltási sorrendet. De azért is nyilvánvaló volt, hogy létezik az oltási terv, mert a kormány folyamatosan erről beszélt: a miniszterelnök már tavaly december 18-án kijelentette, hogy oltási terv alapján haladnak, majd Müller Cecília is kijelentette még december 21-én, hogy az oltási tervnek megfelelően fognak haladni, Orbán Viktor január 3-án pedig így kezdte szokásos rádióinterjúját: „Van egy oltási tervünk”.

Nem is volt kérdés a számunkra, hogy el kell érnünk az oltási terv nyilvánosságra hozatalát, hiszen

ennek közérdekű adatként magától értetődően nyilvánosnak kellene lennie. Mivel viszont a kormány nem tette közzé, sorra indítottuk a közérdekűadat-igényléseket – azért nem volt elegendő csupán egyet benyújtanunk, mert a különböző állami szervek a legképtelenebb indokokkal próbáltak lerázni bennünket. Az oltási tervet igényeltük EMMI-től, a Miniszterelnökségtől, a Belügyminisztériumtól, az NNK-tól, valamint a miniszerelnöktől és hivatalától is – mindhiába. Vagy azt válaszolták, hogy nincs náluk az oltási terv, vagy azt a képtelenséget próbálták elhitetni velünk, hogy az oltási terv kivonataként közzétett rövidke szöveg maga az oltási terv.

Így aztán kénytelenek voltunk egymás után indítani a pereket, amikben azonban egytől egyig elakadtunk: annál jobban, hogy kormányzati szereplők sora nyilatkozza, hogy van oltási terv, nem tudtuk igazolni, hogy a dokumentum valóban létezik, ez pedig a bíróságnak nem volt elég. Már ott tartottunk, hogy egyenesen Orbán Viktort kértük tanúként beidéztetni, amikor váratlanul megtört a jég.

Ez az eredmény azt igazolja, hogy van értelme következetesen és kitartóan követleni a közérdekű adatok nyilvánosságát, nem lehet örökké fenntartani a titkolózást. Így nyertük meg a kórházi fertőzések adatairól szóló pert és ezért folytatjuk a járványadatok napi szintű adatigénylését.

• Szeptemberben más civil szervezetekkel közösen nyílt levélben kértük a kormányt, hogy a hátrányos helyzetű emberekről se feledkezzenek meg a járvány alatt.

• A Miniszterelnökség október közepén válaszolt a levelünkre, de számos javaslatunkra nem érkezett reakció.

• A járványhelyzet azóta drámaian romlott, így újabb nyílt levélben kérjük a kormány célzott intézkedéseit.

2021 márciusában fordultunk először a kormányhoz, hogy vegye észre: a koronavírus-járvány óriási mértékben fokozza a legkiszolgáltatottabb emberek egyébként is meglévő nehézségeit. Közérdekű bejelentésünkre akkor nem érkezett válasz, így szeptember végén 26 civil szervezettel közösen nyílt levélben kértük a döntéshozókat, hogy a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokról se feledkezzenek meg a járvány alatt. Azt kértük, hogy töröljék el végre a feleslegessé vált regisztrációt, vigyék a legkevésbé átoltott településekre az oltást és a tájékoztatást, illetve szervezzenek ingyenes tömeges tesztelést az idős és hátrányos helyzetű polgárok számára. A levélhez azóta mások is csatlakoztak, így már 40 szakmai szervezet és több mint 4000 aláíró kéri a kormányt arra, hogy a járványnak leginkább kitett honfitársainknak célzott intézkedésekkel segítsenek.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a Miniszterelnökség október közepén érdemben válaszolt a levelünkre. Beszámoltak például arról, hogy oltóbuszok járták a hátrányos helyzetű településeket és a Máltai Szeretetszolgálat is kapott támogatást oltási kampányra, emellett levelükben megköszönték a civil szervezetek részvételét ebben. Azonban úgy látjuk, hogy

mindez korántsem volt elég arra, hogy felszámolják az oltottságban tapasztalható területi egyenlőtlenségeket. A négy hónap után végre újra közzétett megyei szintű oltottsági adatokon az látszik, hogy az ország keleti felében lényegesen kevesebben vannak beoltva. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az oltottság 61,7% szemben a Pest megyei 74%-kal. Eközben a járvány felfutóban van, és egyértelmű, hogy a negyedik hullámban a be nem oltott emberek vannak leginkább kitéve a súlyos betegségnek. De hiba lenne azt gondolni, hogy ez a helyzet kizárólag őket veszélyezteti. Össztársadalmi érdek, hogy minél többen oltassák be magunkat, hiszen csak akkor tudjuk magunk mögött hagyni a járványt, és az ezzel járó egészségügyi, gazdasági és társadalmi nehézségeket.

Szeptember végén több olyan konkrét javaslatot írtunk, amelyek segíthetnének abban, hogy a szegénységben élő emberekhez is eljuthasson az oltás. Ezek nagy részében másfél hónap elteltével sincs változás. Az oltóbuszok kapcsán például úgy tűnik, hogy tavasz óta az intenzív kampány nagyrészt leállt. Csak hívásra érkezik oltóbusz az adott településre, ami nem elég ahhoz, hogy az emberek tömegével vehessék fel az oltást, hiszen épp az a probléma, hogy a félretájékoztatás és az álhírek terjedése miatt a rászoruló polgárok nem kérik az oltóbuszokat. Egyértelmű, hogy az oltóbuszoknak célzottan és folyamatosan kellene járnia a hátrányos helyzetű kistelepüléseket ahhoz, hogy az ott lakók valóban hozzáférjenek a tájékoztatáshoz és egyúttal az oltáshoz is.

Emellett a kéréseink többségére egyáltalán nem reagált a kormány, ezeket továbbra is fenntartjuk:

1. töröljék el a regisztrációt, hiszen az mára feleslegessé vált (ezt javasolta a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Tudományos Akadémia is),
2. ne csak országos kampányt folytassanak, hanem az adott közösség számára elérhető, érthető és meggyőző módon számoljanak be az oltás fontosságáról, illetve az álhírek terjedésének valódi okait felkutatva lépjenek fel ezek ellen,
3. kezdjenek tömeges tesztelésbe az idős és hátrányos helyzetű polgárok között, hiszen ez feltétlenül szükséges lenne a hatékonyabb védekezés érdekében.

Reméljük, a kormány ezúttal is válaszolni fog levelünkre, és nemcsak korábbi intézkedéseiről számol majd be, hanem valóban reagál a jelenlegi súlyos helyzetre. Te is tehetsz azért, hogy ez így legyen. Írd alá petíciónkat, álljunk ki közösen azért, hogy végre a szegénységben élő embereket is észrevegyék a járványhelyzetben!

• Saját magát leplezi le a kormány a védőoltásokról szóló rendeleteivel, mert azok egymásnak ellentmondó helyzeteket szabályoznak.

• Egyszerre nem lehet igaz, hogy teljes, mindenkire kiterjedő védőoltási kötelezettséget kell bevezetni – mint az állami szektorban –, és hogy szelektálni lehet a munkakörök között.

• A kormány kötelező védőoltást lehetővé tévő rendeletei valójában nem a járványkezelésről, hanem a felelősség áthárításáról szólnak, és biztosan rengeteg jogvitát fognak szülni.

Mi sem jellemzőbb a kormány járványkezelésére a koronavírus negyedik hullámában, mint az alábbi, két nap különbséggel keletkezett képpár:

Nem, ezzel most nem a propagandamédiát akarjuk jellemezni, annál inkább felhívni a figyelmet arra, hogy a kormánynak szemlátomást mennyire nem fűlik a foga a felelős járványkezeléshez. Eddig is azt az elvet követte, hogy inkább haljon meg egy Szekszárd méretű város teljes lakossága covidban, csak be ne kelljen vezetni a népszerűtlen korlátozó intézkedéseket, és mára jól látszik, hogy a negyedik hullámban sem fog a kormány változtatni ezen a hozzáállásán.

Ennek ékes bizonyítéka, hogy úgy rendelte el az oltási kötelezettséget, hogy valójában nem rendelte el – ehelyett a döntés felelősségét a munkáltatókra hárította.

De jogszerű-e most egyáltalán bevezetni a kötelező oltást? Ez az a kérdés, amire valójában senki nem tudja a választ. Persze elméletben fel lehet állítani azt a feltételrendszert, ami alapján meg lehet ítélni, hogy mikor lehet kötelezővé tenni egy oltást – ezt mi is megtettük, itt olvasható az erről szóló állásfoglalásunk. Mindezt azonban megelőzi annak ismerete, hogy mi a helyzet aktuálisan a járvánnyal. Az oltás kötelezővé tételét szerintünk csak akkor lehet bevezetni, ha a járvány olyan súlyos, hogy az ennél enyhébb eszközök már nem elegendőek. De mennyire súlyos pontosan a járvány fenyegetése?

Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk ítélni, ismernünk kellene a járványra vonatkozó adatokat. Azokat, amiket a kormány másfél éve következetesen és gondosan titkol – és amik más országokban, így például Szlovákiában is, maguktól értetődően elérhetők. Ezért is igyekszünk megszerezni őket, most már jogerős ítéletünk is van róla, hogy a kormánynak ki kell őket adnia.

A járványadatok hiányában tehát lehetetlen megmondani, hogy alkotmányosan megindokolható-e a kötelező védőoltás bevezetése. Ugyanígy lehetetlen helyzetben vannak a munkáltatók, akiknek úgy kellene felelős döntést hozniuk, hogy nincsenek információik, amikre a döntésüket alapozhatnák. A kockázatuk viszont óriási: ha jogellenesen rendelik el a korlátozást, a munkavállalóik bíróságon léphetnek fel ellenük, miközben az is könnyen elképzelhető, hogy egyszerűen átvándorolnak a konkurens céghez, ahol nem kötelező az oltás. A munkáltatóknak tehát leginkább az áll érdekükben, hogy ne csináljanak semmit.

Közben az állami szektorban megkülönböztetés nélkül mindenkinek elrendelték a kötelező oltást, amiből logikusan az következik, hogy már most nagy a baj a járvánnyal. De akkor miért nem kötelező az állami szektoron kívül is? Persze, ez egészségügyi dolgozók oltása könnyebben indokolható, ahogy a tanárok, szociális dolgozók kiemelt szerepéhez sem fér kétség. Akkor viszont az érthetetlen, hogy a nem állami (egyházi, alapítványi) iskolákban dolgozó tanárok, szociális dolgozók miért nem kötelesek az oltásra? Ez a különbségtétel olyannyira nem indokolt, hogy szerintünk egyenesen diszkriminációt valósít meg. Akárhogy is próbálnánk tehát értelmet keresni a szabályozásnak, újra és újra ellentmondásba botlunk.

Ezen kívül még több más probléma is van a rendeletekkel (hogy csak egyet mondjunk: miért kötelező beoltatnia magát annak, aki átesett a betegségen és emiatt védett?), de a fő baj mindenképpen ez: a kormány odáig ment a felelősségmegúszásban, hogy egy sor jogi problémát generált, viszont a járvány letörése érdekében egyetlen hatékony lépést sem tett.

Ebben az állásfoglalásunkban részletesen kifejtjük a fenti érveket és értékeljük a rendeleteket jogi szempontból, itt pedig részletesen elemezzük, hogy hogyan értelmezhetők a rendeletek szabályai.

• Múlt héten Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke elismerte, hogy Magyarország vásárolt a Pegasus nevű, izraeli katonai kémszoftverből, amelynek a nyomait a közelmúltban több magyar újságíró, ellenzéki politikus és ügyvéd telefonján is megtalálták.

• Most először tett ilyet kormánypárti politikus, miután ezt hónapokig sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandók. Mi a gyakorlati következménye mindennek, főként a megfigyeltek szempontjából?

A megfigyeltek még mindig nem tudják közvetlenül bizonyítani, hogy a magyar állam figyelte meg őket Pegasussal, de az adatmegismerési perekben, akár az adatvédelmi hatóság jelenleg is zajló vizsgálatában egyre nehezebben háríthatják majd a titkosszolgálatok a nyilvánvalót. A tornyosuló bizonyítékok mind arra mutatnak, hogy illegálisan, tisztán politikai okokból figyeltek meg magyar állampolgárokat.

Az esetleges perekben persze annak kell bizonyítania, hogy egy adott titkosszolgálat jogellenesen kutakodott utána, aki ezt állítja – ami lényegében teljesíthetetlen feltétel, hiszen ezek a megfigyelések a jellegüknél fogva titkosan történnek. Aki pedig maguktól a szolgálatoktól próbálja megtudni, hogy megfigyelték-e – esetleg pert is indít, hogy erről tájékoztassák – annak azt mondják, hogy ezt a kérdést nem válaszolhatják meg, mert ezzel átvilágíthatóvá válna a tevékenységük. Ez persze jogos érv, ha a nemzetbiztonság védelméről van szó, de nem akkor, amikor a szolgálatok – illetve az őket irányítók – egyszerűen visszaélnek azzal, hogy a rendelkezésükre álló technológia, jogi védelem és titkos eljárások folytán sokszoros hatalmi fölényben vannak az állampolgárokkal szemben.

Úgy gondoljuk, hogy a bíróságok ezek után nehezen kerülhetik majd meg, hogy a Pegasus-ügyben indult perekben ne rendeljék el azoknak a tájékoztatását, akikről tudni, hogy megfigyelés alatt álltak. A súlyos visszaélésre utaló bizonyítékok hatására pedig az adatvédelmi hatóság sem tudja majd elkenni a folyamatban lévő vizsgálatát.

Érdekes fejlemény, hogy szombaton a Pegasust fejlesztő izraeli NSO Group a 24.hu kérdésére – a konkrét ügyfelekre való utalás nélkül – azt közölte: szerződést bontanak minden olyan kormánnyal, amely visszaélésszerűen használja a szoftvert. Salev Hulió, az NSO vezérigazgatója kifejtette: „Ellentétben egy fegyverrel, amelynek értékesítését követően nem lehet ellenőrizni a használatát, nekünk vannak olyan mechanizmusaink, amelyek észlelik, ha egy kormány megvásárol egy rendszert, majd visszaél vele, újságírókat, emberi jogi aktivistákat, a rezsim ellenzőit követi.”

A közlemény alapján joggal merül fel a kérdés: az NSO ezek szerint rálát a szoftvereit használó államok nemzetbiztonsági tevékenységeire? Ha ugyanis a cég valóban olyan mélységben ismeri a Pegasust használók működését, hogy ez alapján dönteni tudjon a szerződésbontásról, az azt jelenti, hogy akár tucatnyi kormány nemzetbiztonsági tevékenységére van közvetlen rálátása – ami nyilvánvaló nemzetbiztonsági kockázat az érintett államok (így Magyarország) számára. Másfelől mégiscsak észszerűnek tűnhet, hogy a kémfegyvert gyártó vállalat fel tudjon lépni, ha jogellenes felhasználást észlel.

A problémával nyilvánvalóan az NSO is tisztában van, ugyanis teljesen ellentmondásosan kommunikál a kérdésben. Hol azt állítják, hogy képesek ellenőrizni, hogy a partnereik szerződésszerűen járnak-e el – vagyis csak terrorveszély esetén vagy súlyos bűncselekmények megelőzésére, felderítésére használják-e a Pegasust – máskor viszont éppen azt hangsúlyozzák, hogy nem látnak rá más államok ilyen tevékenységeire, így azt sem tudják megítélni, hogy azok visszaélnek-e a technológiájukkal. A júliusban kipattant megfigyelési botrány kapcsán is mondták már azt, hogy egyáltalán nem látnak rá a felhasználók működésére, éles ellentétben a 24.hu-nak adott mostani nyilatkozattal.

Bár a hírekben gyakran merült fel az NSO Group felelőssége, szeretnénk világossá tenni: nem a gyártó feladata egy állam titkosszolgálatainak működését ellenőrizni. Nagy baj, ha egy külföldi magáncégtől várjuk el, hogy biztosítsa a magyar szolgálatok jogszerű működését. Ezt ugyanis csak a magyar alkotmányos berendezkedés keretein belül lehetne megoldani. Olyan jogi garanciákra, a titkosszolgálatok feletti érdemi, független kontrollra lenne szükség, amely alkalmas megakadályozni a visszaéléseket és amelyek mellett nem lesz minden megfigyelés szinte automatikusan jogszerű. India példája mutatja, hogy ez lehetséges – Magyarországnak pedig mielőbb meg kell teremtenie a titkosszolgálatok működésének jogállami kereteit, hogy ne országgyűlési képviselők bakijain és külföldi cégek nyilatkozatain múljon, hogy a jogsértéseknek van-e következményük.

A TASZ megalakulása óta küzd azért, hogy a titkosszolgálatok felett érdemi kontroll érvényesüljön. A Pegasus-ügyet ezért kiemelt figyelemmel követjük, és több megfigyeltet is képviselünk. A jogérvényesítés minden lehetséges eszközét fel fogjuk használni, hogy fényt derítsünk az illegális megfigyelésekre, ha pedig a teljes magyar jogrendszer alkalmatlannak bizonyulna erre, akkor Strasbourg elé visszük a rendszerszintű problémát.

• Miközben az állam látványosan hátat fordított több évtizednyi drogpolitikai eredménynek és levette a kezét a területről, a főváros újraszervezte a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot (BKEF), hogy komplex megoldásokkal kezelje a drogkérdést.
• A kábítószerügyi szakmai szervezetek egy évtized elteltével ismét fontos szerepet kapnak a drogpolitika alakításában.
• Az elmúlt években már szitokszóvá vált ártalomcsökkentés külön munkacsoportot kapott. Megalakult a kutatási munkacsoport is, ami azt jelzi, hogy a fővárosi drogstratégia nem ideológián, hanem tudományos eredményeken fog alapulni.

Egy hír, aminek Európában nem szabadna hírértékűnek lennie: a fővárosi önkormányzat a kábítószer-helyzetre reagálva stratégiát dolgoz ki a probléma kezelésére, amibe bevonja a területen dolgozó szakmai szervezeteket és a rendészetet. Magyarországon azonban ez az elmúlt évtized tükrében ünneplésre méltó fejleménynek számít.

Két határidő járt le tavaly év végével a hazai drogpolitika területén: a kábítószermentessé tett ország ígérete és az ezt a célkitűzést tartalmazó, hatályos drogstratégia érvényessége. Míg előbbiről senki nem gondolta komolyan, hogy valaha is megvalósul, addig az új stratégia hiánya komoly problémát jelent. 2000 és 2020 között a Nemzeti Drogstratégia volt az az országgyűlési határozattal elfogadott dokumentum, amely összesítette a kábítószer-helyzet kezelésére alkalmazandó egészségügyi, szociális és rendészeti célkitűzéseket, ezekhez szemléleti és értelmezési keretet nyújtott, valamint összehangolta a területen dolgozó szervezetek munkáját. A Drogstratégiához készített két éves akciótervek pedig tartalmazták a konkrét tevékenységeket és az azokra fordított állami forrásokat.

Legutóbb márciusban tették fel a kérdést az EMMI Népegészségügyi Főosztályának, hogy mikorra várható a lejárt drogstratégia eredményeinek értékelése, illetve az új stratégia kidolgozása és hatályba lépése. A válasz szerint a 2013-2020 közötti stratégia feladatainak egy része áttolódott 2021 első félévére, és ezzel párhuzamosan volt várható az értékelés is. Már lassan 2021 utolsó negyedébe lépünk, de még mindig se híre, se hamva az értékelésnek, nemhogy az új drogstratégiának.

Az állami drogpolitikai nihil idején üdítő fejlemény, hogy a fővárosi önkormányzat feladatának tekinti a kábítószer-probléma kezelését és a terület munkájának koordinálására felállította a Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot. Ennek tagjai a fővárosi kerületi önkormányzatok, a négy nagy drogügyi ernyőszervezet - amelyek drogprevenciós, drogterápiás és ártalomcsökkentő szervezeteket és szakembereket tömörítenek –, a Szociálpolitikai Főosztály és az NNK drogügyi osztálya, valamint a BRFK és az önkormányzati rendészet. Első ránézésre szembetűnik, hogy nagyobb szerepet kaptak a kábítószerügyi szakmai szervezetek a BKEF-ben, mint az országos drogpolitikáról egyeztető Kábítószerügyi Tanácsban (KT), amely már másfél éve nem ülésezett. És az is nagy különbség, hogy a KT-val szemben a szervezetek itt nem csak közvetetten módon fogalmazhatják meg igényeiket és meglátásaikat a minisztérium felé, hanem a munkacsoportokon keresztül aktívan részt vesznek a fővárosi drogpolitika kialakításában. A felállított munkacsoportok is azt mutatják, hogy a főváros komplex módon gondolkodik a drogpolitikáról: ártalomcsökkentő munkacsoport, egészségfejlesztési és drogmegelőzési munkacsoport, kezelési, ellátási és felépülési munkacsoport, kínálatcsökkentési munkacsoport, kutatási munkacsoport.

Ez mindenekelőtt azt jelzi, hogy a főváros szakít azzal a kormányzati politikával, amely megbélyegzi és ellehetetleníti az ártalomcsökkentő szervezetek munkáját és elismeri, hogy ezek nyújtják az első belépési pontot a kezelési és felépülési folyamatban.Kiemelendő a kutatási munkacsoport felállítása, ami arra utal, hogy az egyes intézkedéseket nem ideológiai alapon, hanem tudományos tényekre alapozva kívánják meghozni, összhangban az uniós drogstratégiával. A munkacsoport másik feladata kutatások készítése a budapesti kábítószerügyi helyzetről, ami segíti a megfelelő drogstratégia kidolgozását.

A BKEF az eddig meghívott résztvevők mellett pályázat útján lehetőséget ad belépni a munkacsoportokba további szakmai, civil és egyházi szervezetek számára is. Drogpolitikával évtizedek óta foglalkozó szervezetként mi is jelentkezni fogunk, hogy a készülő budapesti drogstratégiában az emberi jogi szempontok is érvényesüljenek.

Kardos Tamás

• Az Alkotmánybíróság nem foglalkozik azzal, hogy a kormány jogszerűen vezetett-e be felmondási tilalmat az egészségügyi dolgozók körében – derül ki a múlt héten közzétett döntésükből.
• Mivel a tiltás már véget ért, a testület szerint nincs is ok arra, hogy a kérdést érdemben eldöntsék.
• Szerintünk viszont arra nincs elfogadható indok, hogy az Alkotmánybíróság szőnyeg alá söpörje a kormány veszélyhelyzetben hozott, jogfosztó döntéseit.

A koronavírus-járvány harmadik hullámában a kormány megtiltotta az egészségügyi dolgozóknak, hogy otthagyják az állásukat. A felmondási tilalom mintegy hét hónapig volt érvényben, és sokak életét megkeserítette – ezt azoktól a dolgozóktól tudjuk, akik a jogsegélyszolgálatunkon keresztül keresték a kiutat.

Bár sokan szerették volna, hogy a tilalmat mihamarabb eltöröljék, jogi útra szinte senki sem akarta terelni az ügyét – a legtöbben azért, mert féltek a következményektől, mindenekelőtt attól, hogy későbbi elhelyezkedésüket az egészségügyben megnehezíti, ha nyilvánosan szembefordulnak a kormány akaratával. Végül az ápolóként dolgozó Emese (nevét megváltoztattuk) kész volt a segítségünkkel az Alkotmánybírósághoz fordulni: talán azért is, mert ő nemcsak az állását, hanem a teljes egészségügyi pályát készült feladni.

Márciusi írásunkban már összefoglaltuk azokat a főbb érveket, amelyekkel igyekeztük meggyőzni az Alkotmánybíróságot arról, hogy az egészségügyi dolgozók – köztük Emese – munkahelyükhöz láncolása sérti az emberi méltósághoz való jogot.

Rámutattunk, hogy a munkavállalók eleve kiszolgáltatott helyzete a végletekig kiéleződik, ha még felmondani sem hagyják őket, hiszen így teljesen eszköztelenné válnak a munkáltatójukkal szemben. Közismert, hogy az Alkotmánybíróság malmai lassan őrölnek: hónapokba, de inkább évekbe telik, mire egy-egy ügyben döntés születik. Ez még a sürgős eljárásokra is igaz, amit ez az ügy is kiválóan mutat. Indítványunkat a testület március 3-án vette kézhez. Ezután csak arra egy hónapot kellett várni, hogy az ügyet egyáltalán kiszignálják valamelyik alkotmánybíróra, vagyis arra, hogy az ügy házon belül gazdára találjon. Mégis volt okunk bízni a gyors döntésben, mivel az elnök ráütötte Emese ügyére a „soron kívüli eljárás” pecsétjét. (Minden olyan üggyel így tesznek, amely a veszélyhelyzeten alapuló korlátozást támad.) Ám így is hónapok teltek el döntés nélkül; közben pedig a kormány – június 15-től – feloldotta a felmondási tilalmat. A csigalassú működést jól mutatja, hogy még ezek után is további négy hónap kellett az Alkotmánybíróságnak arra, hogy kimondja: mivel a tilalom megszűnt, nem foglalkozik tovább az üggyel.

Persze mi sem most jöttünk le a falvédőről: ismerve az alkotmánybírósági eljárások időbeli elhúzódását és a testület hozzáállását a kormány döntéseit kritizáló beadványokhoz, számoltunk azzal, hogy nem kapkodják majd el a döntést. Így arra is készültünk, hogy a tilalom még azelőtt megszűnhet, hogy döntés születik. Tudtuk azt is, hogy ez alapot ad arra, hogy az Alkotmánybíróság okafogyottságra hivatkozva elálljon a döntéstől. Ez azért is tűnt nagyon is reális forgatókönyvnek, mert a testület egy másik ügyben – amelynek tárgya szintén egy veszélyhelyzetben bevezetett jogkorlátozás volt – már kijátszotta ezt a kártyát. Éppen ezért leszögeztük az indítványunkban, hogy a testületnek akkor is dolga van az üggyel, ha a tilalom megszűnik. Erre több okot is felsorakoztattunk.

Hangsúlyoztuk, hogy Emese jogsérelme nem válik semmissé attól, hogy a kormány feloldotta a tilalmat:

hónapokig kényszerítették őt olyan munkára, amit nem akart elvégezni.Ezért legalább az erkölcsi elégtétel megilleti, amit a jogsérelem bírósági kimondása adhat meg. Az Alkotmánybíróság állandóan azt hajtogatja, hogy az alkotmányjogi panasz (az a jogi eljárás, amit Emese megindított) arra szolgál, hogy orvosolja az indítványozó alapvető jogait ért sérelmet. De Emese jogsérelmét a testület mégsem találta méltónak arra, hogy figyelmet szenteljen neki.

Felhívtuk az Alkotmánybíróság figyelmét arra is, hogy ha a veszélyhelyzetben bevezetett korlátozásokról nem hajlandó döntést hozni a jogkorlátozás megszűnését követően, akkor saját maga teszi zárójelbe a veszélyhelyzettel összefüggő jogalkotás alkotmányos korlátait. A járványra figyelemmel bevezetett jogszabályok ugyanis ideiglenes jellegűek, jó eséllyel csak néhány hónapig maradnak hatályban.

Ha ezekről még hatályvesztésük után sem derülhet ki, hogy ellentétesek az Alaptörvénnyel, akkor a kormány hatalma veszélyhelyzetben gyakorlatilag korlátlan– bár azt az Alaptörvény elméletileg korlátok közé szorítja, az Alkotmánybíróság meghátrálásával éppen ezek a korlátok foszlanak szét.

Arra is rámutattunk, hogy a járvány újabb és újabb hullámai miatt sor kerülhet már megszüntetett korlátozások visszaállítására is. Így nagyon is valóságos lehetőség, hogy a felmondási tilalmat a járvány negyedik hullámában újból elrendeli a kormány. Ha az Alkotmánybíróság kimondja, hogy a felmondási tilalom alapvető jogot sért, a kormány többé nem vezetheti vissza azt. Ilyen döntés hiányában viszont ennek nincs kimondott akadálya.

Érveinket az alkotmánybírák szó nélkül söpörték le az asztalról. Egyetlen eljárási szabályra voltak csak tekintettel: arra, amely szerint a már eltörölt jogszabályi rendelkezések felülvizsgálatára csak akkor van lehetőség, ha az adott rendelkezést konkrét ügyben még alkalmazni kell. Márpedig a felmondást tiltó szabályt már nem kell alkalmazni – fejti ki a testület. Az érdemi döntés alóli kibújás pusztán ezen az alapon még akár védhető is lenne, ha nem létezne számos olyan ügy, amelyben az alkotmánybírák annak ellenére felülvizsgáltak hatálytalan szabályokat, hogy azokat konkrét ügyben már nem kellett alkalmazni. Ilyen ügy pedig bőven akad, ahogyan azt mutatja például ez a döntés, meg ez a döntés és ez a döntés is.

Az Alkotmánybíróság a tétlenséggel a kormány malmára hajtja a vizet, miközben jogfosztott dolgozók tömegének fordít hátat– vagyis pont az ellenkezőjét teszi annak, mint amire küldetése szerint hivatott lenne.

Vissy Beatrix

• Lehessen egy napon tartani országgyűlési választásokat és országos népszavazást – erről szól Volner János országgyűlési képviselő kedden benyújtott indítványa.
• A választások már belátható közelségben vannak, ilyenkor pedig mindig gyanús, hogy a szabályok módosítása pillanatnyi politikai érdeket szolgál.

Választást és népszavazást egy napon tartani nem példátlan. Szólhatnak mellette költséghatékonysági érvek, és az is, hogy ez a választópolgárok részvételét, tájékozódását ösztönzi – de ezek itt most nem kerültek elő. Sőt, fel sem merült, hogy a törvényjavaslatot társadalmi egyeztetésre bocsássák, miközben a módosítás a demokrácia egy alapvető kérdését, a választások és a népszavazások egymáshoz való viszonyát érinti.

A kormány épp nyáron kezdeményezett népszavazást, ami az országgyűlési választásokkal egy napon tartva máris kampányeszközzé válna, nehezen igazolható versenyelőnyhöz juttatva a kormánypártokat. Számtalan csatorna áll a kormány rendelkezésére, melyeken úgy mozgósíthatna népszavazási részvételre, hogy közben saját maga mellett is kampányol az országgyűlési választásokra. Ez csak tovább súlyosbítaná azt a – mára rendszeressé vált – gyakorlatot, hogy a kormány kommunikációja összemosódik a Fideszével.

Sérülne a jelöltek esélyegyenlősége is, hiszen az ellenzéki pártok még kevésbé tudnák ellensúlyozni a kormányzati kommunikáció által nyújtott Fidesz-előnyt. Az indítványból ráadásul az a hozzáállás tükröződik, hogy a választásokra vonatkozó szabályok tetszőlegesen alakíthatók: nem kell hozzájuk igazodni, hiszen mindig a változó politikai helyzethez lehet igazítani őket. Pedig a választások tisztaságát épp az tudná biztosítani, hogy a játékszabályokat mindenkinek be kell tartania, a szükséges változtatásokat a lehető legszélesebb konszenzus övezi.

De bárhogy alakítják a szabályokat, mi minden lehetséges eszközzel kiállunk a szabad választásokért: nemcsak a szavazás napján, hanem előtte és utána is, hiszen

a demokrácia nem egyetlen nap.

• A Facebook zavarba ejtően hasonlít egy államra: szabályozza saját működését, adatainkkal lényegében adózunk neki, sőt, nemsokára saját pénzneme is lesz.
• Persze nem állam, de az biztos, hogy hatalma vetekszik az államokéval. Már csak ezért sem világos, hogy kinek áll jogában, és kinek van módja rá, hogy megregulázza.
• Pásztor Emese, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projektjének vezetője szerint az áttöréshez az lehet a kulcs, ha végre eldöntjük, hogyan kell tekintenünk Facebookra, és ezt a döntést következetesen számon kérjük mindenkin, aki a közösségi média működését szabályozni akarja.

A cikk eredetileg a Political Capital (PC) honlapján jelent meg. A PC a Heinrich Böll Alapítvánnyal közös projektjének keretében érdemi vitát indított a közösségi média szabályozásáról, különös tekintettel annak jogi, etikai következményeire, a dezinformáció terjedésére, a radikalizációra, egyszersmind a demokráciára gyakorolt hatásairól. A vita során született cikkek itt elérhetők.

A kód törvénye

Minden történelmi korszaknak megvan az a szereplője, aki a szabályokat diktálja, ezzel pedig fenyegetést jelent a szabadságra. Lawrence Lessig ezelőtt húsz évvel leírta, hogy a mi korunkban ez a szabályozó a kód, ami az online világ működését meghatározva pontosan úgy fejti ki a hatását, mint a törvények. Lessig szerint annyira megszoktuk, hogy a szabadság az állammal szembeni szabadságként határozható meg, hogy észre sem vesszük, hogy az állam szerepét ebben a közegben más tölti be. Egyben pedig arra is figyelmeztetett, hogy az online tér változóban van: kezdetben vala az az internet, ahol a felhasználó érdemben hozhatott döntéseket saját személyével kapcsolatban, névtelen maradhatott, illetve szabadon kifejthette véleményét, később pedig lett az az internet, ahol mindez már csak a hozzáértő kiváltságosok számára van így, a tét tehát egyre nagyobb. A kiberjog atyjának téziseit sokan kritizálták, az azonban biztosnak tűnik, hogy Lessig helyesen ismerte fel az új hatalom létezését, és másokat megelőzve figyelmeztetett az ebből fakadó veszélyre. A hatalom néha pedig maga is egészen nyíltan ismeri el ilyen minőségét – Mark Zuckerberg egyenesen úgy fogalmazott, hogy a Facebook bizonyos értelemben sokkal inkább kormány, mint cég. Ha a kormányformát nézzük, akkor pedig nem is akárki, hanem egyenesen a birodalom királya mondta ki mindezt.

Kettős természet

A Facebook alapvetően piaci vállalkozás, amelynek célja a profitmaximalizálás, és ezt nem is csinálja rosszul: a 2020-as üzleti évben 84,2 milliárd dollárnyi hirdetési bevételt generált, ami több mint 20%-os növekedést mutatott a tavalyi évhez képest (ez pedig csak a cég legjelentősebb, de nem az egyetlen bevételi forrása). A Facebook hirdetési felületet értékesít, és adatainkat felhasználva ezeket a hirdetéseket nagyon hatékonyan tudja célba juttatni, ingyenessége ezért aztán legfeljebb annyit jelent, hogy nem pénzzel, hanem adatainkkal fizetünk használatáért. A profitorientált jelleg azt mutatja, hogy a Facebook egy egyszerű (és nyilvánvalóan nagyon sikeres) vállalkozás, a cég mérete és befolyása azonban egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy kizárólag piaci vállalkozásként tekintsünk rá.

A Facebook zavarba ejtően hasonlít egy országra: szabályozza saját működését, adatainkkal lényegében adózunk neki, sőt, nemsokára saját pénzneme is lesz. A Facebook persze nem szuverén állam a kifejezés nemzetközi jogi értelmében, hiszen például nincs területe – működése elvileg államok és nemzetközi szervezetek által is szabályozható (még ha nem is valami hatékonyan), saját szabályozói tevékenysége pedig csak a Facebookon belül érvényesül. Ez az univerzum méretét tekintve azonban akkora, hogy mostanra egyenesen az is kétségessé vált, hogy van-e élet rajta kívül, létezik-e más olyan tér, amelyben kommunikációs üzeneteket lehet célba juttatni. Susan Benesch arra hívja fel a figyelmet, hogy Kína az egyetlen ország, amely a Facebookéval összevethető volumenű cenzúrát üzemeltet. Versenytársa biztosan nem akad, ha pedig nem létezik a véleménycserét megközelítőleg hasonló hatékonysággal lehetővé tévő online vagy offline tér, a Facebook a hétköznapi tapasztalat szintjén nem csak állam, hanem állam az államok felett. Egy olyan kvázi-szuverén entitás, aminek a hatalom gyakorlására legfeljebb annyi felhatalmazása van, amekkorát a felhasználói feltételek olvasás nélküli kipipálásával adni lehet, a véleményszabadság korlátozásához szükséges jogi szakértelme pedig annyi, amennyit ő maga jónak lát megszerezni. Ettől függetlenül a közösségi média szabályoz (és ezek alapján ítélkezik is), döntései pedig alapjaiban határozzák meg a szólásszabadság kereteit, sokszor több problémát okozva, mint amennyit megoldanak.

Miért fontos mindez?

Az, hogy állam-e a Facebook, nem öncélú filozófiai kérdés. Ettől függ, hogy hogyan kell rá tekintenünk a jogok és szabadságok érvényesülése szempontjából, ez pedig meghatározza azt is, hogy meddig mehet el a jogalkotó, ha tevékenységét szabályokkal akarja korlátozni. Egyáltalán, ki lehet ez a bizonyos jogalkotó?

Ha a Facebook állam, akkor nem jogosultja az alapvető jogoknak, hanem kötelezettje. Hatalmi tényező, az általa gyakorolt hatalmat pedig korlátok közé kell szorítani. Ez a korlát pedig maga a jog: a Facebook működését alá kell vetni a jognak és a Facebook polgárai a Facebookkal szemben kell, hogy érvényesíthessék alapvető jogaikat. Ezekre a jogokra pedig úgy kell tekintenünk, hogy azok legfőbb rendeltetése, hogy a Facebook szabadságkorlátozó döntéseivel szemben megóvják a felhasználói autonómiát. Azon túl pedig, hogy a Facebook (köz)hatalmi döntéseinek meghozatalát ebben az esetben korlátozni kell, tevőleges intézkedések megtételét is számon kérhetjük rajta a jogok biztosítása érdekében. A jog, mint korlát alatt ebben az esetben viszont egyáltalán nem magától értetődő, hogy a nemzetállamok jogát kellene értenünk. Egy szuverén állam esetében nem egy másik szuverén állam, hanem az államok közössége lehet olyan hatalmi tényező, ami hasonló korlátokat állít, a kvázi-szuverén Facebook pedig ebből a szempontból hasonló helyzetben van.

Ha viszont a Facebook nem állam, hanem cégként tekintünk rá, akkor maga is címzettje bizonyos jogoknak, és nem őt kell korlátozni, hanem számára kell védelmet biztosítani a külső beavatkozásokkal szemben. Ha így nézünk a Facebookra, akkor a Facebookot működtető gépezet nem más, mint olyan emberek közössége, akiknek maguknak is jogaik vannak, és akiket megillet például a véleménynyilvánítás szabadsága, külső hatalmi tényező pedig innentől kezdve nem kérheti számon a Facebookon a semlegességet, hiszen semlegesség igénye csak az állammal szemben lehet elvárás. Ebből kiindulva a Facebook algoritmusának egyáltalán nem kell tiszteletben tartania például a tartalomsemleges védelem elvét, hiszen ha a Facebook a véleménynyilvánítás szabadságának maga is alanya, eldöntheti, hogy egyes véleményeknek mekkora területet ad a saját felületén, illetve teret ad-e egyáltalán.

Lessig felvetését a második forgatókönyv annyiban pontosítja, hogy ha a Facebook nem állam, akkor az általa alkotott szabály nem törvény, hanem nagyjából úgy kell rá tekintenünk, mint egy egyesület alapszabályára. Alapszabályra, amit az egyesület szervei saját maguk fogadnak el, de amelynek betartása számon kérhető, méghozzá állami szervek által, az államok által alkotott jog alapján.

A Facebook megregulázása azért nehéz kérdés, mert mint a nehéz kérdéseknek általában, morális dimenziója is van. A felhasználók egyértelműen kiszolgáltatott helyzetben vannak a céghez képest, ez a kiszolgáltatottság pedig egészen szélsőséges méreteket ölt a világ azon pontjain, ahol a Facebook egyet jelent az internettel. A jogi szabályozásnak azonban nincs mindenhol keresnivalója, a szabályozás elfogadható kiterjedését és mélységét pedig nem az határozza meg, hogy mit diktál a döntéshozók, a mértékadó szakértők vagy akár az emberek szubjektív igazságérzete. A véleménynyilvánítás szabadsága a Facebookon is az, ami; a jogok korlátozásának már létező és kimunkált kereteit nem lehet csak azért félredobni, mert most éppen nem a megszokott offline közegben kell őket alkalmazni. A szabályozás indokoltsága tehát kizárólag a fenti kérdésre adott választól függ. Legyen a válasz bármi a fenti kérdésre, a jogi beavatkozásnak mindkét irány korlátokat állít:

1. Ha a Facebook „állam”, akkor szabályozásával nem az államoknak, hanem az államok közösségének van dolga.
2. Ha a Facebook nem állam, akkor működése tárgya lehet az állami szabályozásnak, de a szabályozásnak tiszteletben kell tartania, hogy a Facebook maga is jogok alanya.

Az egyes államok szabályozási kísérletei rendszerint hasztalanok, a Facebookot elszigetelt állami szereplőknek nem sikerült megregulázniuk. Tudott dolog tehát, hogy a közösségi média állami szabályozása nem hatékony, de ennél is fontosabb ennek az indoka: azért sikertelenek a nemzetállami szabályozási próbálkozások, mert a Facebook szuverén hatalmi tényezőként viselkedik. A Facebookot az államokra jellemző hatalmi sajátosságai miatt muszáj szabályozni, de mivel legalábbis részben a jogok alanya is, a szabályozás nem mehet túl mélyre. A külső szabályozásnak a Facebook saját maga alkotta normái kikényszerítésére kell irányulnia, ennek pedig első lépése az átláthatóság megteremtése. Túlzott beavatkozás tehát, ha a jog akarja megmondani, hogy milyen elvek szerint moderálja a Facebook a felületén közzétett tartalmakat, de a jog feladata kikényszeríteni, hogy a Facebook hozza létre és tartsa be azokat a szabályokat, amelyek a felhasználók jogainak védelmét garantálják, mindezzel pedig legyen kész és egyben képes is elszámolni a nyilvánosság előtt.

Az, hogy az együttműködésre mennyire van készség a Facebook részéről, egyike a leglátványosabb gyenge pontoknak: a Facebook egészének az a lényege, hogy a felhasználók feltárják magánéletüket a nyilvánosság (és a cég) előtt, a Facebook tehát nem a saját, hanem a felhasználói átláthatóságban hisz. Ez a fajta „radikális transzparencia” azon a már-már vallásos ideológián alapul, hogy „gyarlóságaink” feltárásával a társadalom fokozatosan megértőbbé válik majd, és egy ponton „felszabadulunk” az alól a kényszer alól, hogy például eltérő munkahelyi és magánéleti identitást tartsunk fenn magunknak, hiszen ha mindent megosztunk magunkról, a kettő előbb-utóbb összemosódik. Ha önként nem megy, a Facebookot jogi és gazdasági kényszerekkel kell rászorítani, hogy saját átláthatósága mellett legalább annyira elkötelezett legyen, mint a szolgáltatását szabad akaratukból igénybe vevő felhasználói átláthatósága mellett.

Mit várhatunk az államtól, és mit tehetünk mi?

Ha van egyértelmű állami feladat, akkor az a következő: az államnak mindent meg kell tennie a polgárok alapvető jogai védelme érdekében, ami nem jár alapvető jogok korlátozásával. Az, hogy van-e élet a közösségi médián túl, jórészt az államon múlik. Az államnak pozitív intézkedésekkel kell gondoskodnia a közéleti nyilvánosság sokszínű fórumainak működőképességéről, és tartózkodnia kell minden olyan lépéstől, ami a szabad vita ellehetetlenítéséhez vezet. A közösségi média használata szabad állampolgári döntés, de az államnak abban is lehet szerepe, hogy felhívja a figyelmet a közösségi média használatának kockázataira és költségeire, illetve abban is, hogy olyan helyzetbe hozza a polgárt, hogy tájékozott döntést tudjon hozni a szolgáltatás használatáról vagy elutasításáról. Ez utóbbihoz még alapjogok korlátozására sincs szükség.

A Facebook a retorika szintjén mostanra együttműködik, érdekei azonban ezt az együttműködést változatlanul nem diktálják. A big tech ellenállását csak akkor lehetséges áttörni, ha az új szabályozási koncepció kidolgozása mögött a lehető legszélesebb körű társadalmi támogatás áll. Ennek a társadalmi vitának a lefolytatásához már most látszik, hogy a közösségi média mérsékelt lelkesedéssel hajlandó biztosítani a platformot – a vitában megszólalók egyelőre csak anekdotikus bizonyítékkal tudják alátámasztani, hogy a Facebook szabályozásával kapcsolatos posztok különösen rosszul terjednek az éterben. Mindez aláhúzza a Facebookon kívüli nyilvánosság erősítésének szükségességét és az állam ebben viselt felelősségét.

Pásztor Emese
(Címlapi illusztráció: www.thoughtcatalog.com)

• Három járványhullám után már nyakunkon a negyedik, a kormány mégis úgy tesz, mintha nem kellene semmitől sem tartanunk: a sikeres járványkezelő szerepében tetszeleg, pedig lakosságarányosan a világon a negyedik legtöbben nálunk haltak meg koronavírusban.
• A járványkezelést átláthatatlan, kapkodó, ellentmondásos, betarthatatlan intézkedések, szegényellenesség és a pártpolitikai érdekek mindenek felett állása jellemezte.
• Okos ország más kárán tanul – de a saját hibáinkból is jobb levonni a tanulságot, mint újra elkövetni őket.
• A TASZ ajánlásai a negyedik hullám kezdetén.

1. A szabályok tartsák tiszteletben a szabadságjogokat és jogállamiságot, legyenek átgondoltak, megismerhetők, betarthatók!

A járványhelyzet kezdetén érthető volt, hogy a kormány nem tudott kiérlelt, jól követhető, minden élethelyzetet lefedő és mindenki számára érthető szabályokat alkotni. Csakhogy azóta már eltelt másfél év, ezalatt bőven kidolgozhatták volna a megfelelő szabályokat – de talán még most sem késő. A kormánynak ezekre a szempontokra kellene odafigyelnie:

Alkosson előre megismerhető, többfokozatú, a helyzetnek megfelelően alkalmazható szabályrendszert. A szabályokat ne akkor dolgozzák ki, amikor a helyzet éppen megköveteli, hanem találják ki előre azt a keretrendszert, amit a különféle helyzetekben alkalmazni lehet. A szabályokat így mindenki megismerheti, felkészülhet rájuk, a kormánynak pedig csak annyi a dolga, hogy az aktuális állapotnak megfelelően hatályba lépteti a szükséges szabályokat. Készítsék fel a jogalkalmazókat is: a hivatalok, a rendőrség, a háziorvosok ne akkor találgassák a szabály értelmét, amikor már alkalmazniuk kellene.

Szokjanak le a „rendkívüli bejelentésekről” és a kvázi-jogszabályokról. A kormány láthatóan megkedvelte, hogy az új szabályokat előbb jelenti be a Facebookon, mint hogy kihirdetné a közlönyben. Más szabályok miniszteri utasítások, körlevelek formájában születtek meg. Ez nemcsak a jogállamiság követelményével ellentétes, de sok zavar forrása is volt, mert a bejelentés és a kihirdetett szabály sokszor nem volt átfedésben, a kvázi-normákat pedig gyakran csak szivárogtatásokból ismerhette a nyilvánosság.

A szabályok legyenek szakmailag alaposak, érthetők és a gyakorlatban is betarthatók. A kormány jogalkotása igen alacsony színvonalon zajlott: a szabályok gyakran érthetetlenek, ellentmondásosak voltak, pontatlan vagy többértelmű kifejezéseket, fordulatokat használtak. Emellett számtalan olyan szabályt alkottak, amit a gyakorlat kezdett ki, azaz lehetetlen volt betartani vagy betartatni őket. A szabályozás legyen hézagmentes, a fogalmak pontosak, az eljárási szabályok egyszerűek és életszerűek. Hiába kötelező például a kontaktkutatás, ha ennek elvégzésére nincs kapacitás, hiába van mentesítési eljárás, ha az hosszabb, mint maga a karantén. Idén a fél ország „munkavégzés céljából” járt külföldre, mert így szabadon utazhatott.

2. Szakmai döntéseket a járványkezelésben!

A kormány eddigi járványkezelését a napi politikai érdekek dominálták. Nemcsak azok a járványügyi szakmai kérdések dőltek el politikai alapon, hogy mikor, milyen lezárások és korlátozó intézkedések legyenek, vagy hogy milyen vakcinát szerezzen be az állam, de még az is, hogy milyen országokba lehessen utazni. A negyedik hullámban a kormánynak a következőkön mindenképp változtatnia kellene:

A szakmai ajánlások figyelembe vétele. Az intézkedések legyenek összhangban a nemzetközi és hazai szakmai ajánlásokkal (pl.: maszkviselés, tesztelés, oltási rend, utazási szabályok); a kormánynak nem tetsző szakmai állásfoglalást megfogalmazókat ne minősítsék politikai ellenfélnek.

Együttműködés. A járvány alatt a kormány úgy hozta meg pénzügyi intézkedéseit, hogy azok az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat fojtogassák és a kormánypártiaknak kedvezzenek. A kormány ne használja a mindenkit érintő járványhelyzetet a politikai ellenfeleivel szembeni hadakozásra, amikor a közösség összefogására van szükség. A negyedik hullám a választási kampány kezdetére esik, amikor a politikai küzdelem még kiélezettebb – itt az ideje, hogy a kormány az ország érdekeit a saját hatalmi érdekei elé helyezze.

A veszéllyel arányos korlátozások. A járvány eddigi másfél éve alatt a kormány – részben politikai motivációból, részben a szakértelem hiánya miatt – hol túl-, hol pedig alulreagálta a járvány veszélyeit, ezzel sokszor több kárt okozva, mint hasznot. Az egészségügy válsághelyzeti működése betegek ezreit vágta el az ellátástól; az általános látogatási tilalom a betegek, ellátottak, fogvatartottak számára hónapokra tette lehetetlenné a kapcsolattartást; az iskolabezárás a szülők és tanárok vállára tette az oktatás megszervezésének felelősségét; a totális gyülekezési tilalom ellehetetlenítette a köztéri véleménynyilvánítást, akkor is, amikor más rendezvényekre már szabadon lehetett menni. Eközben a maszkviselés, a lezárások bevezetése az első hullámban túl szigorú volt, tavaly ősszel viszont heteket késlekedett, hozzájárulva Magyarország szégyenletes vezető pozíciójához a halálozási ráta nemzetközi összevetésében.

3. Hiteles tájékoztatást!

Csak megbízható, hiteles információkkal lehet közbizalmat építeni, és csak erre alapozva lehet az állampolgárok együttműködését kérni. A bizonytalan, napról napra változó, a tudomány számára is kérdéseket hordozó járványhelyzetben a kormány rendelkezik a legtöbb információval. Hozzá fut be az összes adat a megbetegedésekről, a kórházak leterheltségéről, az oltásokról, ők konzultálnak a járványügyi szakemberekkel, és ők hozzák meg a mindannyiunkat érintő, rendkívüli döntéseket. Hogy mit kellene másképp csinálnia a kormánynak a negyedik hullámban?

Sikerpropaganda helyett közérthető, hiteles, megbízható információk. A kormány kommunikáljon egyenesen és nyíltan a járvány adatairól, szüntesse meg a manipulációt a számokkal. Az adatok legyenek elérhetők írásban, ne csak sajtótájékoztatókból lehessen tájékozódni. Legyen átlátható az egészségügy aktuális helyzete.

Nyílt lapokkal az oltásokról. Legyen nyilvános az oltási terv és tegyék közzé valamennyi oltás teljes dokumentációját; mindenkit a számára megfelelő, hatékony oltóanyaggal oltsanak be.

Elérhető közérdekű adatok. A kormány magától, proaktív módon tegye közzé a járványhelyzet legfontosabb adatait. Az adatok legyenek közérthetők, pontosak, könnyen elérhetők. A járványadatok legyenek minél részletesebbek, tegyék őket közzé település, életkor és más fontos tényezők szerinti bontásban.Töröljék el az adatigénylés 90 napos meghosszabbításának lehetőségét: a naprakész járványadatokhoz való hozzáférés mindenkinek alapvető joga.

Az újságíró nem ellenség. A kormány számolja fel azt a gyakorlatot, hogy az ellenzékinek bélyegzett újságírók kérdéseire nem válaszol, az operatív törzs tájékoztatóira engedjék be a sajtót, ne szelektáljanak a kérdések között. Tegyék lehetővé a tudósítást a kórházakból és vonják vissza a közszférában bevezetett nyilatkozatstopot.

4. Segítséget a leginkább kiszolgáltatottaknak!

A járvány a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb, legelesettebb társadalmi rétegekben fokozottan éreztette közvetlen és közvetett hatásait. A kormány alig tett eddig valamit, hogy kifejezetten nekik segítsen, ezen pedig haladéktalanul változtatnia kellene. A legfontosabb lépések a következők:

Oltási kampány. Az adatok azt mutatják, hogy a szegényebbek körében jóval alacsonyabb az átoltottság, pedig egészségi szempontból ők vannak a leginkább kitett helyzetben. Célzott tájékoztatással kellene eloszlatni az oltás miatti félelmeiket és a regisztráció eltörlésével, helyszíni oltókampánnyal fizikailag is meg kellene könnyíteni számukra az oltáshoz való hozzáférést.

Elérhető alapszolgáltatások. A korlátozott kapacitással működő egészségügy elsőként az elszigetelt, rossz anyagi helyzetben élő emberek számára válik elérhetetlenné. A digitálissá tett oktatás azokat sújtja leginkább, akiknek nem hogy okoseszközökre, de még áramra sem feltétlenül telik. A járvány miatti többletkiadások a szegények számára a legterhesebbek. A kormánynak célzott intézkedésekkel kellene elérnie, hogy az alapvető szolgáltatások mindenki számára elérhetők legyenek és mindenkinek legalább annyi segítséget kellene nyújtania, ami garantálja az emberi méltóság minimális szintjét.

Segítség az önkormányzatoknak és az érintetteknek. A leghátrányosabb térségekben működő önkormányzatoknak nyújtson célzott támogatást a kormány, hogy ingyenes étkezést, tesztelést, fertőtlenítő és védekező eszközöket, anyagi támogatást biztosíthassanak. A kormány nyújtson foglalkozást elősegítő, álláskeresési, jövedelempótló támogatást a rászorulóknak.

5. A járványt ne használják politikai haszonszerzésre!

A kormány a járványhelyzet idején hajtott végre egy sor olyan rendszerszintű változtatást, amelyek kizárólagos célja hatalmi pozíciójának biztosítása volt. A teljes egyetemi szféra kiszervezése, az Alaptörvény módosítása, az egészségügyi rendszer átszabása, az orvosok státuszának megváltoztatása, a választási rendszer módosítása mind a veszélyhelyzet alatt történt meg, egy olyan időszakban, amikor az általános gyülekezési tilalom bevezetése és az információk korlátozott hozzáférhetősége miatt alig maradt eszköz a tiltakozás kifejezésére. Mindez nem a véletlen műve: a kormány tudatosan élt vissza a járványhelyzettel politikai céljai megvalósítása érdekében, így csökkentve egyébként kockázatos lépéseinek politikai költségét. Az átalakításokkal párhuzamosan zajló, központilag szervezett melegellenes gyűlöletkampánnyal a kormány a társadalmi feszültségeket tudatosan szította, nem törődve lépéseinek a társadalomra gyakorolt hosszútávú hatásaival. A negyedik hullám kezdetén, közvetlenül a választások előtt kétszeresen is indokolt a felszólítás: a kormánynak fel kell hagynia azzal, hogy a járványkezelést ürügyként használja hatalmának további kiterjesztésére.