„Könyvem romákról szóló oldalait kizárólag külső forrásból merítettem, a Külügyminisztérium füzeteiből, az inkriminált részt pedig valószínűleg a Wikipedia változó szövegéből” – mondta Jeszenszky Géza az ELTE Társadalomtudományi Karán rendezett Roma kutatások és azok hatásai vitaesten. Tette ezt annak ellenére, hogy korábban ő maga és több újságíró is próbált a sajtóban sokat idézett mondatát igazoló kutatásokra hivatkozni. Még egyszer: Jeszenszky azt állította, hogy a romák körében magas az értelmi fogyatékossággal születők aránya, ez a testvérek és unokatestvérek közötti szexuális élet folyománya, amit a roma kultúra megenged. A bárki által szerkeszthető Wikipedia talán hűen tükrözi a hazai kollektív tudat állapotait, tudományos forrásnak mégsem tekinthető, használata különösen felelőtlen egy ilyen éles társadalmi megosztottságot kiváltó kérdésben. Ennek fényében a vitaestnek leginkább a tudomány cigánysághoz való viszonyáról, hozzáállásáról kellett volna szólnia, ám ez csak részben valósult meg.
Jeszenszky nyitó gondolatai után azt is elismerte, hogy nem tartja magát a cigányság szakértőjének. Bocsánatot kért azoktól, akiket megsértett, de a kiragadott mondat tartalmát továbbra is tényként kezelte, „a magyarországi romák között arányában nagyobb a handicappel születettek száma” – mondta. Rasszizmus szerinte az lenne, ha mindezt genetikai okoknak tulajdonítanánk. Hogy ő minek tulajdonítja, az nem derült ki egyértelműen, két másik hozzászóló – Czeizel Endre genetikus és Vajda Zsuzsanna pszichológus – azonban egyértelműen kulturális meghatározottságokról beszélt. Czeizel leszögezte, hogy adatokkal csupán a romák körében gyakoribb unokatestvér-házasság bizonyítható, ami genetikailag ma már nem tekinthető veszélyesnek, a jog pedig régóta engedélyezi. Szerinte az értelmi fogyatékosság magasabb arányának okát inkább a romák egészségtelen életmódjában kell keresni. A genetikus professzor szokásához híven elmondta, hogy a cigányság köreiből számos kiváló muzsikus is kikerült, bár sokadszorra sem nagyon értjük, hogy jön ez ide. Vajda Zsuzsanna – aki azzal, hogy a Jeszenszky elleni „kampányt” pótcselekvésnek és a probléma tagadásának titulálta, talán a nagykövetnél is ellenszenvesebb lett a közönség szemében – azt mondta, hogy „a társadalmi elesettség egy bizonyos fokán oldódnak az erkölcsi korlátok az emberekben.” Később többször is egyértelművé tette, hogy a roma kultúrát okolja a helyzetért, negatívan értékelte például az iskolai integrációt, az intelligenciatesztek kultúrafüggőségét ellenben védelmébe vette, mondván „az életben is kénytelenek vagyunk kultúrafüggően viselkedni.”
Sík Endre szociológus módszertani szempontból próbálta támadni a Jeszenszky-mondatot, pontosabban Czeizelék azt megalapozó kutatását. A szociológus szerint a vizsgálat azért mutathatta ki, hogy a romák körében az átlagnál jóval gyakoribb az unokatestvér-házasság, mert nagy volt a közösségek közti szórás, az általánosítás ezért hibás, pusztán azt lehetett volna mondani, hogy néhány roma közösségben kiugróan magas a rokonházasság, ahogy feltehetően néhány magyar közösségben is. Kóczé Angéla, a vita másik szociológus résztvevője kiemelte annak fontosságát, hogy romák tudták kritizálni a róluk ítélkező áltudományos diskurzust, hangsúlyozta, hogy sok romakutatásba olyan prekoncepciók épülnek be, melyek eleve az általánosítás, a társadalmi problémák etnicizálása irányában hatnak. Karsai László történész egyedüliként hozta fel, hogy Jeszenszky könyve azt is állította, a cigányok nem szeretnek dolgozni és tanulni. Felszólalásainak fenmmaradó része jórészt a Jeszenszky elleni személyeskedésben merült ki, ezeket nem is díjazta túlságosan a hallgatóság.
A közönség soraiból számos roma és nem roma szólt hozzá a beszélgetéshez, ismert értelmiségiek, jogvédők és hétköznapi emberek is voltak köztük. A legizgalmasabb annak a cigány származású macedónnak a tolmácsolt mondandója volt, aki tulajdonképpen az egész ügyet kirobbantotta, amikor Jeszenszky óráján felháborodott a könyv cigányokra vonatkozó részein. A diák elmondta, bár sokat fizetett a tanulmányaiért, gondolkodott rajta, hogy el sem megy vizsgázni a tárgyból. Kritizálta továbbá a Corvinus Egyetemet, amiért annak idején érdemben nem reagáltak panaszaira (hozzáteszem, azóta sem). Többen is határozottan kijelentették, hogy a roma kultúra nem támogatja a rokonházasságot (sőt, még a családon belüli meztelenség is tabunak számít), Setét Jenő pedig azt emelte ki, hogy a cigány családok erejükön felül invesztálnak gyermekeik taníttatásába. A legtöbb felszólaló kifogásolta, hogy a romakutatásokat a romák bevonása nélkül végezhetik a saját hozzáértésükben is alig bízó professzorok. Voltak, akik valódi bocsánatkérésre szólították fel Jeszenszkyt, egy asszony – aki a nagykövet első megszólalásainak egyikénél is bekiabált – arra kérte, olvassa fel az értelmi fogyatékos romákra vonatkozó mondatot úgy, hogy a roma szót a magyarral helyettesíti. Jeszenszky erre nem volt hajlandó, a vitát azzal zárta le, hogy sokan figyelmeztették, ma oroszlánbarlangba jön, látott is néhány oroszlánt, de nem ijedt meg tőlük.
Mivel a teremben az Informatikai Kar előadása kezdődött, számos hallgató nem tudta kifejteni véleményét, így aligha mondhatjuk, hogy konszenzussal vagy a feszültségek oldódásával zárult a délután. Márcsak azért sem, mert ahogy Daróczi Gábor, a Romaversitas igazgatója fogalmazott, a „de”-vel folytatódó mondatok nem tekinthetők a megbánás jelének. Az általános zavart jól mutatja, hogy kifelé menet két idősebb nő a fiatalkorúak börtönében ülő romák számáról beszélgetett, végül is nem tudták eldönteni, minek köszönhető a cigányság felülreprezentáltsága, megegyeztek abban, hogy bonyolult kérdésről van szó.
Teczár Szilárd, a TASZ önkéntese