A Lehet Más a Politika (LMP) párt javaslatára az Országgyűlés Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Lakhatási Bizottsága október 9-én hétfőn tűzte napirendre egy eseti kábítószerügyi bizottság megalakításának kérdését, a jegyzőkönyv nemrég került ki a netre. Az LMP-s képviselők által benyújtott javaslat az eseti bizottságot a drogjelenség trendjeinek, a drogpolitika alakulásának vizsgálatával bízta volna meg, ezen belül kitért volna a büntetőpolitika, a prevenció, az elterelés, az ártalomcsökkentés működésére is. Nagy szükség lett volna erre a bizottságra, hiszen az országnak két éve nincsen nemzeti drogstratégiája, a területre fordított politikai figyelem és pénzügyi támogatás pedig drasztikus mértékben zsugorodott az elmúlt években, nem beszélve a dizájner drogok terjedéséről, a HIV és hepatitis fertőzések növekvő kockázatáról, a büntetőjogi változásokról, illetve az éves drogjelentés cenzúrázása körüli botrányról. Az “átkos” elmúlt nyolc évben szinte végig működött parlamenti eseti bizottság, a ma kormányon, akkor ellenzékben lévő pártok hosszú éveken keresztül számon kérhették az akkori kormányzaton annak döntéseit, azok megvitatására, a képviselők tájékoztatására szakemberek bevonásával kerülhetett sor. Úgy látszik, a mai kormánypártok ezt nem tartják szükségesnek: a javaslatot az ifjúsági bizottság elutasította.
Jellemző a kormányzat drogpolitikájára az a gyáva kétértelműség is, ahogyan az elutasításra sor került: a 16 Fidesz-KDNP-s képviselő nem szavazott nemmel, csupán tartózkodott. Mintha csak a tartózkodással felmenthetné magát a kormányzat az alól a felelősség alól, amit az elmúlt két év kudarcos drogpolitikája jelent! Az ülés jegyzőkönyve a kormányzati mellébeszélés kordokumentuma, amely mindennél jobban bizonyítja azt, hogy politikai döntéshozóinknak szüksége lenne a szakértelem becsatornázására, mert, hogy finoman fejezzem ki magam, igen nagy a honatyai és honanyai fejekben a homály.
Iván László (Fidesz) képviselő sajátos elméletet vázolt fel a drogprobléma eredetéről, amely szerint “minél inkább szaporodik az emberiség, annál inkább egy sor olyan frusztráció éri, aminek a következtében kialakul a függőséget jelentő drogéhség vagy szenvedély folyamatnak a felerősödése, és ez beterjed mindenhova”. Értitetek, beterjed. De ez még nem minden, ott vannak még “a droggal kapcsolatos összes bűnözési dolgok; ott vannak a szemétnek, a szennynek a legkülönbözőbb agressziói”. Aha. A szennynek az ő aggressziói. Na már most a szennynek a képviselő úr szerint csupán Dél-Kelet Ázsiában sikerült megálljt parancsolni, ahol “nincs drog, ha van, akkor kész, végeznek”. Na igen, Thaiföldön például valóban megpróbálták megoldani a drogkérdést, 2003-ban több ezer embert végeztek ki statáriálisan, többségében fogyasztókat és pushereket, és néhány hónapig valóban sikerült visszaszorítani az amfetaminok terjedését – de csak néhány hónapig. Aztán a drogpiac visszaállt a korábbi szintre. Ez lenne a követendő modell?
Iván professzor úr szerint az USA azon államaiban, ahol nagyon szigorúan büntették a drogfogyasztást, “körülbelül egy olyan 4-5 éven belül a drogfogyasztás és terjesztés lezuhant 25-30 százalékra”. Hogy milyen vizsgálatra gondol, meglehet, hogy örökre rejtély marad. Olyan kutatásokra viszont bőségesen tudunk hivatkozni, amelyek szerint a dekriminalizáló államokban nem nőtt nagyobb arányban a drogfogyasztás, mint a kriminalizáló államokban – sőt, innen Európából is van számos példa erre, a legutóbb például a portugál dekriminalizációról készítettünk filmet. Az USA-ban egyébként a drogellenes háború szénája igencsak vesztésre áll, éppen most novemberben is két államban legalizálták a marihuána forgalmazását, valószínűleg nem azért, mert a szigor olyan pompásan műkdödött. Iván László szerint kizárólag az egyházi programok értek el mérhető eredményeket a drogfüggők kezelése terén - a "többi nagyon bizonytalan". Ez teljes abszurdum. Kétségtelen, hogy vannak vizsgálatok a spirituális élmények pozitív szerepéről a drogfüggőség kezelésében, azonban nagyon sok mérhető eredményeket produkáló program van, aminek semmi köze az egyházhoz.
Stágel Bence (KDNP) már nem kertelt, ő kerekperec kimondta, hogy azért nem lehet eseti bizottságot létrehozni Magyarországon, mert az majd a legalizáció trójai falova lehet. “Az időzítéssel nekem az a problémám, hogy számos olyan civil szervezet működik Magyarországon, akiknek teljesen egyértelmű a célja. Ez pedig a droglegalizálás elérése Magyarországon, bizonyos szerek használatát legálissá tenni. Ehhez persze kellő nemzetközi támogatást is kapnak,” jelentette ki. A kormány ahelyett, hogy szembenézne az ellátórendszer, a prevenció és a büntetőpolitika előtt álló kihívásokkal, a spájzból előugró legalizátorokat vizionál? És vajon ha az égető napi problémák mellett elő is kerülne ez a kérdés a bizottság ülésein, vajon az ördögtől való értelmes párbeszédet folytatni az alternatív szabályozási opciókról? Vajon nem pont az ilyen viták helye a parlament? Az eseti bizottság megalakításával szembeni másik érve még hajmeresztőbb: “a kábítószerrel kapcsolatos párbeszéd is körülbelül olyan, mint a környezetvédelem, azt hiszem, ezt LMP-s képviselőtársam különösen jól tudja, hogy minden szakterületen foglalkozni kell ezzel, ezért teljesen felesleges egy újabb eseti bizottságot ezért létrehozni”. Mintha csak arról szólt volna az elmúlt két év, hogy a parlmanent minden bizottsága a drogkérdést tárgyalta volna! Az eseti bizottság létrehozását éppen azért kezdeményzték, mert ez a terület olyan gyalázatosan kevés figyelmet és támogatást kapott az elmúlt években.
Hasonlóan megsemmisítő érvet hozott fel Rónaszikéni Keresztes Mónika (Fidesz) az eseti bizottság megalakítása ellen: “Ez sokkal sziszifuszibb munka, mint ahogy gondolnánk, hogy egy bizottság napirendjére tűzi, akkor csak ott oldódhat meg”. Akkor ennyi erővel minek van szükség szociális és lakhatási bizottságra a parlamentben, hiszen az sokkal sziszifuszibb munka annál, mintsem egy bizottság megoldja? Egyáltalán minek nekünk parlament, és miért tartjuk Mónikát?
Talbert Mária (Fidesz) azzal a szórakoztató ötlettel állt elő, hogy maguk a képviselők is vessék alá magukat drogtesztnek, ezzel nyilatkoztatva ki, hogy “személy szerint hogy állnak a drogproblémához”, ő például bármikor állna a drogteszt elé. Kíváncsi vagyok, a vizsgálatot a legális drogokra is kiterjesztené-e a képviselőasszony. Mert ha már őszinteségről beszélünk, akkor azt is áruljuk el, hogy a legális alkohol és dohány sokkal nagyobb károkat okoz mind az egyén, mind a társadalom szintjén, mint az illegális szerek többsége. Ami pedig a drogteszteket illeti, én még emlékszem arra a jelenetre, amikor a kötelező iskolai drogteszteket szorgalmazó egykori MDF-es képviselőt, Pettkó Andrást megkérdezték, hogy oké, hogy drogteszt, de mi van akkor, ha pozitív lett az eredmény? András erre elgondolkodott, és azt felelte: erre még nem gondoltam. No igen, a kérdés már régen nem az Magyarországon, hogy vannak-e drogfogyasztók, ehhez elég megnézni a statisztikákat. A kérdés, amire a képviselőknek válaszokat kellene tudni adni, az, hogy vajon mik azok a módszerek, amelyek az emberi jogok tiszteletben tartásával képesek csökkenteni a drogfogyasztás ártalmait. Hogy működik-e Magyarországon a megelőzés, a kezelés, a rehabilitáció, a büntetőpolitika, és ha nem, miért nem, és miért nem vesszük át azokat a módszereket, amelyek más országokban már működnek. Ennek a feltárásában lett volna szerepe az eseti bizottságnak, szakértők bevonásával, ha a kormánypárti képviselők adnak neki egy esélyt.
Sárosi Péter
TASZ