Miszori bíró tanácsának nincs könnyű dolga. Augusztus 6-án elsőfokon ítéletet fog hirdetni a magyar romák ellen 2008-2009-ben elkövetett rasszista bűncselekmény-sorozat vádlottjai ellen zajló eljárásban. A dolga nem az akta terjedelme miatt annyira nehéz, hanem azért, mert a nyomozó hatóságok az eljárás során visszatérően siralmas munkát végeztek. Eleve, nyolc helyszínen történt hasonló támadás és négy halálos áldozat kellett ahhoz, hogy a cselekmények közötti összefüggést és az ebből logikusan következő rasszista jelleget a rendőrség elkezdje kapizsgálni. A tatárszentgyörgyi helyszínelés során történt rendőri mulasztásokat még az Országos Rendőr-főkapitány is elismerte. A gyanúsítottak elfogásának és a gyilkosságokhoz használt fegyverek tárolásának helyszínén végzett házkutatást és szemlét a bírósági tanácselnök döbbenetesnek nevezte. És még sorolhatnánk.
A nyomozás anyagainak hiányosságait kell – a büntető tárgyalás szigorú eljárási keretei között – megpróbálni valahogy korrigálni. Többek között ez az oka annak, hogy 28 hónapig tartott az elsőfokú tárgyalás.
Persze még egy nagyon alapos és jogilag tökéletesen alátámasztott ítélettel sem lehet minden elmulasztott hatósági cselekményt – az állam felelőssége szempontjából - korrigálni. A Budapest Környéki Törvényszéknek nem dolga például választ adni arra a kérdésre, hogy vannak-e más személyek, és kik azok, akiknek a vádlottak padján kellene ülniük. Minden bizonnyal nem fogja ítéletében azt sem kimondani a törvény őre, hogy több áldozat életét nagy valószínűséggel meg lehetett volna menteni, ha a Nemzetbiztonsági Hivatal a tőle elvárható alapossággal és szakmaisággal kezeli a bűncselekmény-sorozatot. Neki nem ez a feladata, hanem az, hogy a vádhatóság által elé állított személyek bűnösségéről vagy ártatlanságáról döntsön.
A bűnösség megállapítása esetén arról azonban a bíróság tud és kell is állást foglaljon, hogy az embertelen elkövetőknek mi volt az indítéka. A bíróság válaszút előtt áll. Ha világosan fogalmaz, sokat tehet a jövőbeli hasonló gyilkosságok ellen; ha maszatol, azzal hozzájárul a hazai rasszizmus további elkendőzéséhez.
A rasszista bűncselekmények társadalmi hatásáról
A tét nagy. A romákkal szembeni előítéletesség és az ebből fakadó erőszak ugyanis továbbra is az egyik legsúlyosabb emberi jogi probléma Magyarországon. A társadalom és következésképpen a jogalkalmazók hozzáállása hazánk legnagyobb lélekszámú, hátrányos helyzetű kisebbsége vonatkozásában szégyenletes módon finoman szólva nem javult a 2008-2009-ben zajlott rasszista bűncselekménysorozat óta. Pedig mi más lehetne intőbb jel, mint egy hat ember halálát és számos sérültet okozó gyilkosságsorozat, amelyben az elkövetőknek semmi más vezérlőelvük nem volt a konkrét áldozatok kiválasztásában, mint az, hogy utóbbiak milyen bőrszínnel születtek?
Az előítéletes indítékkal elkövetett bűncselekmények (vagyis a gyűlölet-bűncselekmények) elkövetői az áldozatot a személyiségének valamely lényegi vonása (kisebbséghez tartozása, bőrszíne, szexuális orientációja, stb) miatt támadják. Így az ilyen cselekmények a konkrét sértetten túl egy egész csoportban erősíthetik a kirekesztettség és a félelem érzését. Ezáltal a teljes társadalomra is hatással vannak a rasszista bűncselekmények: növelik a feszültséget a társadalmi csoportok között - azt üzenik, hogy a kisebbséghez tartózóknak jó okuk van rettegni.
A romák elleni sorozatgyilkosság hatása iskolapéldája ennek: tovább fokozta a magyarországi romák kirekesztettségét és a romák között a kirekesztettség érzését. Elég, ha a Miskolcon és Sajóbábonyban 2009-ben, félelemből illetve védekezésből elkövetett erőszakos cselekményekre gondolunk, amelyek nagy valószínűséggel nem következtek volna be, ha a hazai roma közösségek nincsenek abban az időben a sorozatgyilkosságok miatt traumatizált állapotban. Az pedig az ország szégyene, hogy ezekben a szélsőségesek ellen elkövetett erőszakos cselekmények miatti ügyekben a roma elkövetők ellen magyarellenes gyűlölet-bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Budapest Környéki Bíróság most tehet a kirekesztés ellen, ha kellő súlyt ad ítéletének indokolásában a rasszista indíték kifejtésének és elítélésének. Ha ezt elmulsztja, még rátesz egy lapáttal, egyben szembemegy a európai emberi jogi felfogással. Strasbourg-ban már nyilvánvalóak a hazai állapotok, a rasszizmus kirívó társadalmi jelenléte. Erre legutóbb a Magyar Gárdát feloszlató helyes bírói döntés is példa, ahol a bíróság értékelte a nemzetközi szervezetek lesújtó megállapításait a romák hazai kirekesztéséről. (Vona v. Hungary, §§26-28)
Mit vár el a strasbourgi bíróság?
A gyűlölet-bűncselekmények az emberi méltóságot és az egyenlőség elvét a legszélsőségesebb módon támadó cselekmények. A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a 2000-es évek közepétől fejlesztette ki a gyűlölet-bűncselekményekre adott állami válaszokkal kapcsolatos esetjogát. A Nachova v. Bulgária ügyben (2005) egy bolgár rendőr letartóztatás közben lelőtt két roma férfit. A bíróság nem hagyott semmi kétséget afelől, hogy a tagállamoknak jogi kötelessége egy bűncselkmény rasszista motivációjának felderítése és kimondása.
“Erőszakos cselekmények nyomozása során a tagállami hatóságokra az a többlet kötelezettség hárul, hogy minden ésszerű lépést megtegyenek a rasszista indíték feltárására illetve annak megállapítására, hogy az eseményekben etnikai gyűlölet vagy előítélet játszott-e bármilyen szerepet. Ennek elmulasztása, továbbá a rasszista gyűlöletből elkövetett erőszak és az ilyen motivációt nélkülöző cselekmények azonosként kezelése azzal ér fel, mintha a tagállam szemet hunyna az alapvető jogokat különösen romboló esetek felett. A hatóságok részéről különböző esetek különbözőként kezelésének elmulasztása a 14. cikk igazolhatatlan megsértésével járhat.” (Nachova and Others v. Bulgaria, Grand Chamber, §§160)
A 2007-es Secic v. Horvátország ítéletében az EJEB kiterjesztette ezt a hatóságokat terhelő kötelezettséget olyan esetekre is, amikor nem állam nevében eljáró személy, hanem magánszemély követi el az előítélet által motivált bűncselekményt.
A Fedorchenko és Lozenko v. Ukrajna ügyben a 2012. szeptemberében született strasbourgi ítélet a bírósági szakra is kiterjeszti a fenti pozitív állami kötelezettséget. Ukrajnában 2001 őszén három ember, közöttük vélhetően egy rendőr, felgyújtott egy romák lakta házat. A támadásban öt személy, közöttük három gyerek vesztette életét. A hatósági és bírósági eljárás az európai bírósági döntés megszületésekor, 11 év után sem vezetett az elkövetők felelősségre vonásához. Az EJEB ítéletében ismételten és részletesen kifejtette, hogy mit vár el a hatóságoktól halált okozó bűncselekmény esetén. A nyomozásnak hatékonynak kell lennie olyan értelemben, hogy az alkalmas legyen a releváns tények megállapítására és a felelősök azonosítására és megbüntetésére. A hatóságoknak minden rendelkezésükre álló, ésszerű lépést meg kell tenniük a bizonyítékok, nyomok biztosítására. A nyomozásban feltárt tényekből levont következtetéseknek (a vádiratnak) a releváns tények alapos, objektív és pártatlan elemzésén kell alapulniuk. Minden olyan hiányosság, ami aláássa a nyomozati eljárás arra való alkalmasságát, hogy a tényállást feltárja és az elkövetőket beazonosítsa, valószínűsíti, hogy a nyomozás nem felel meg a hatékonyság követelményének. A bírósági szakra is vonatkoznak a fentiek: bár természetesen nincs abszolút állami kötelezettség arra vonatkozóan, hogy minden vádemelésnek elítéléssel kell végződnie, a strasbourgi standardok alapján a nemzeti bíróságoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy életet fenyegető cselekmények elkövetői ne maradjanak büntetlenül. Az ügyben a bíróság megerősítette azt is, hogy amennyiben valamely sértett vagy tanú rasszista indítékra utaló bizonyítékot szolgáltat, akkor a hatóságoknak ezt a lehetséges motivációt vizsgálniuk kell. Figyelembe vette továbbá az EJEB az Európa Tanács Rasszizmus Elleni Bizottsága (ECRI) jelentését is, amely megállapította, hogy Ukrajnában széleskörű a diszkrimináció és a rasszista erőszak a romákkal szemben.
Mi következik mindebből a romák elleni sorozatgyilkosság ügyében?
Az írásom elején példákkal illusztrált hanyag nyomozati eljárás nyilvánvalóan nem felelt meg az élethez való jog kapcsán támasztott európai emberi jogi standardoknak, a rasszista indíték késői felismerése pedig aggályos a diszkrimináció-tilalom szempontjából.
Kérdés, hogy a bírósági szakban sikerült-e a tényállást a nyomozás hézagainak betömésével olyan mértékben feltárni, hogy a majdan jogerős ítélettel a magyar állam – szemben például a fenti ügy miatt Ukrajnával - mentesüljön az áldozatok élethez való alapjogának megsértése miatt felmerülő felelőssége alól.
Ha ez sikerül is, még tenni kell azért, hogy a diszkrimiáció-tilalom megsértésének „vádja” se merülhessen fel. Az ügyész más bűncselekmények (rablás, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés) és egyéb minősítő körülmények mellett aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének elkövetésével vádolja a vádlottakat. Az aljas indok minősített esete emberölés esetében lefedi a rasszista motivációt, az ügyész ezt azonban a vádiratban nem tette elég nyilvánvalóvá, nem nevezte nevén az elkövetők indítékát.
Miszori bíró tanácsának azonban – eleget téve a starsbourgi bíróság és egy magát jogállaminak tartó társadalom elvárásainak - nyilvánvalóvá kell tennie azt, amit a vádirat csak sugall: az elkövetők cselekményének indítéka a romákkal szembeni előítéletesség volt, ez vezetett ahhoz, hogy célul tűzzék ki a roma lakosság megfélemlítését. Egyszerűbben szólva: gyűlölet-bűncselekményt, rasszista bűntett-sorozatot követtek el. Mivel az államoknak az EJEB szerint is minden lehetséges eszközzel küzdeniük kell a rasszizmus ellen, a rasszista indíték néven nevezésének nemcsak szimbolikus, hanem jogi jelentősége is van, ennek elmulasztása a diszkrimináció-tilalmat kimondó cikk megsértéséhez vezethet.
Jovánovics Eszter, a TASZ Romaprogramjának vezetője