Médiajogi könyvbemutató a média kizárásával

Március 19-én délután a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen mutatta be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médaitanácsa által működtetett Médiatudományi Intézet legújabb kiadványát “A személyiség és a média a polgári és büntetőjogban” címmel. A múlt csütörtöki konferencia előtt két nappal, kedden kaptak levelet a sajto@nmhh.hu címről azok, akik korábban regisztráltak az eseményre. A levél a következőket tartalmazta:

“Elnézését kérjük, de utólag értesültünk arról, hogy a helyszínt adó Pázmány Péter Katolikus Egyetem belső szabályai szerint sajtónyilvános esemény az egyetem épületében nem szervezhető. Mivel a konferencia befogadó házigazdája ilyen módon az egyetem, e szabályukat tiszteletben tartjuk. Ennek értelmében kérjük, hogy az eseményről tudósítást ne tegyenek közzé.”

Az ilyen kérésnek nem tenni eleget olyan udvariatlanság, amit a konferencia hallgatóságaként nem vállalnánk magunkra, így az ott elhangzottakról ebben az írásban nem olvashatnak. Abba sem tisztünk beleszólni, hogy egy egyetem hogyan dönt a saját épületében zajló rendezvények nyilvánosságáról. De nem mehetünk el szó nélkül amellett a szerencsétlen döntés mellett, hogy egy állami intézmény műhelyében, minden bizonnyal közpénzből készült, ráadásul pont a média jogi szabályozását feldolgozó kötet bemutatójáról éppen a médiát tiltják ki, legyen ennek indoka bármilyen külső ok. A döntést ugyancsak furcsa megvilágításba helyezi az, hogy a Médiatudományi Intézet honlapján “A személyiség és a sajtó - konferencián jártunk” címmel jelent meg tudósítás. Ilymódon az állami intézmény konferenciájáról a nyilvánosság kizárólag az állami intézmény saját tudósításából tájékozódhatott. Ez mindenesetre kérdésessé teszi azt, hogy a helyszínt biztosító intézmény tényleg kizárta-e, hogy tudósítás jelenjen meg a falai között tartott rendezvényről, de ezt ellenőrizni nem tudjuk. Bízunk azonban abban, hogy a jövőben mind a Médiatanács, mind pedig a Médiatudományi Intézet körültekintőbben választ majd helyszínt a rendezvényei számára, és a sajtó üdvös tevékenységének köszönhetően majd azok is értesülhetnek az ilyen rendezvényeken elhangzó információkról, akik valamilyen oknál fogva személyesen nem lehetnek jelen, és nemcsak a “házi sajtón” keresztül szeretnének tájékozódni.

 

TASZ

 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.