Mi a TASZ-nál sok olyan perben képviselünk ügyfeleket, amelyek jelentősége túlmutat azon, hogy nekik segítséget nyújtunk: a perrel nemcsak az ügyfelünk helyzetén akarunk javítani, azon túlmutató célokat is szolgál, hogy vállaljuk az ügyét. De az ilyen ügyeknél észnél kell lenni: a nagyobb cél érdekében nem áldozhatjuk fel azokat, akik az életükben őket ért, talán legnagyobb sérelemmel fordulnak hozzánk segítségért. Az alábbiakban kis bepillantást adunk abba, hogy hogyan dolgozunk, és hogy a kormányzat részéről jövő, sokat tárgyalt nehézségeink mellett mik azok az igazán fontos szempontok, amikre figyelnünk kell a munkánk során.
A jogászok majd eldöntik, kinek mi lesz a jó
Képzeljük el a következő, tipikusnak tűnő jogvédői munkafolyamatot! Egy nyári délelőtt a TASZ irodában körbeülünk egy nagy asztalt, hogy kitaláljuk, mivel kell foglalkoznunk az elkövetkezendő egy évben. A telefonos jogsegélyszolgálatunkra befutó panaszok, szakértői beszélgetések, és az általunk megismert egyedi bírósági ügyek alapján arra jutunk, hogy túl gyakran fordul elő, hogy valakit a bíróság döntése alapján egy pszichiátria zárt osztályán kötelezően gyógykezelnek, begyógyszerezve és bezárva tartanak, úgy, hogy utóbb kiderül, a kötelező gyógykezelés feltételei nem is álltak fenn.
Ilyenkor ugyan a bíróság megszünteti a kötelező gyógykezelést, viszont az addig eltelt napok, hetek, hónapok alatt az érintettet ért jogsértelemért senki nem felel, őt a szabadsága korlátozásáért nem kompenzálja senki.
Némi tanakodás után arra jutunk, hogy ezt a problémát egy stratégiai perrel tudjuk a leghatékonyabban orvosolni. A célunk az, hogy – hasonlóan ahhoz, ha utólag kiderül, hogy valakit egy büntetőeljárásban alaptalanul tartóztatnak le – ebben az esetben is kárpótolják a megalapozatlan szabadságkorlátozásért. A tanakodás közben kitaláljuk, hogy milyen intézmény ellen, milyen pert indítunk majd, abban milyen jogi érvelést fogunk előadni.
Eldöntjük, hogy kik lesznek azok a jogászaink, akik dolgoznak az ügyön, és azt is, hogy az eljárás mely pontjain számolunk be a szakmai vagy a szélesebb nyilvánosságnak a fejleményekről.
Már ekkor tudjuk, hogy a pert első- és másodfokon is el fogjuk veszíteni, hiszen a jogszabályok szövege alapján valószínűtlen, hogy bármelyik rendesbíróság nekünk adna igazat, ehhez a jogszabályok által kialakított helyzet jogszerűségét is meg kell kérdőjelezni. Ezért úgy tervezzük, hogy a jogerős ítéletet az Alkotmánybíróságon megtámadjuk, ahol van esélyünk a sikerre, ha pedig mégsem így alakulna, akkor Strasbourgban folytatjuk a pert, akkor már a magyar állam ellen.
Ekkorra nagyjából kialakul, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkező ember lenne az, akit képviselve, akinek a nevében ezeket az eljárásokat megindíthatnánk, hiszen érintettre, jogaiban sérelmet szenvedett félre minden ilyen eljárásban szükségünk van.
Elhatározzuk, hogy ha a jogsegélyszolgálatunkon jelentkezik egy ilyen gyógykezelt ember, akkor meggyőzzük arról, hogy az eltervezett stratégiai perünkben legyen az ügyfelünk, így ingyenes jogi képviseletért cserébe “adja nekünk” a jogsérelmét, amit mi, az általunk kitalált, a köz javát szolgáló cél érdekében fogunk felhasználni. Ezt követően várunk az ideális ügyfélre, és ülünk, mint pók a hálójában. Amikor a megfelelő ügyfél jelentkezik, megörülünk annak, hogy végre van valaki, akinek az ügyével megvalósíthatjuk a rég kitalált célunkat, majd felvesszük a meghatalmazást, és végrehajtjuk, amit azon a nyári délelőttön a nagy asztalt körbeülve elterveztünk.
Ez azonban nagyon messze állna attól, ahogy valójában ennek történnie kell. Igyekszünk ezért másképp dolgozni, tervezni, ügyfeleinkhez hozzáállni.Alany vagy tárgy?
Hosszú évek óta foglalkozunk pereskedéssel, amit nemcsak arra használunk, hogy tudásunkkal és tapasztalatunkkal segítsünk a hozzánk forduló polgároknak jogaikat érvényesíteni, hanem arra is, hogy a per révén változást érjünk el a jogban, valamely közpolitikai témában vagy általában a közvélemény alakulásában. A pereskedés számunkra eszköz, amit a döntéshozók közvetlen meggyőzésével, a jogi ismeretterjesztéssel, a kampányokkal és a szakpolitikai munkával együtt használunk arra, hogy valamilyen rendszerszintű változást segítsünk elő.
A per számunkra különösen hasznos dolog, mert a kormányzat által módszeresen aláásni kívánt hitelességünket szerezzük vissza azáltal, hogy a bíróságok igazat adnak nekünk. De sokszor az elvesztett pereket is fel tudjuk használni, például úgy, hogy azokkal felhívjuk a figyelmet a jogrendszer vagy egyes intézmények diszfunkcióira.
Ám a perek elképzelhetetlenek az ügyfeleink nélkül, akik ilyenkor a saját bőrüket viszik a vásárra, vagyis az őket ért sérelmeiket a bíróságra. Bár nélkülük nem nagyon tehetnénk semmit, szempontjaik egy stratégiai per során könnyen háttérbe szorulhatnak Ha egy kész, akár az ő megismerésük előtt kialakított perstratégiába helyezzük be az őket ért jogsérelmet, akkor könnyen megtörténhet, hogy az eljárásokban nélkülözhetetlen ügyfelek a róluk szóló eljárások alakulásába egyáltalán nem tudnak beleszólni.
A stratégiai per lényege ugyanis az, hogy az ügyfél jogérvényesítésén túlmutató célokat is szolgál. Ez azonban könnyen elvezethet ahhoz, hogy maga az ügyfél háttérbe kerül, és szinte csak egy eszközévé válik a célnak, amit az ügye képvisel. A fenti példát folytatva tegyük fel, hogy az Alkotmánybíróság a sikeres alkotmányjogi panasz alapján megállapítja, hogy valóban ellentétes az Alaptörvénnyel, ha az utólag alaptalannak talált kötelező gyógykezelést nem kíséri valamilyen kompenzáció, és határozatában előírja a jogalkotó számára, hogy ennek a jogi kereteit záros határidőn belül alkossa meg, és a jogalkotó ezt meg is teszi. Ebben az esetben a jogvédő pezsgőt bonthat: a per stratégiai célja megvalósult, az ügy számára sikerrel zárul. De az ügyfele helyzetén, aki nélkül ez az egész nem valósulhatott volna meg, ez mit sem változtat. A jogrendszerben történt pozitív változás miatt hasonló sérelem nem érhet ugyan már másokat, de az ő jogsérelmét ez általában nem orvosolja.
A ügyfél szempontja
Ahhoz, hogy ne fordulhasson elő, hogy a jogvédő is kihasználja a tőle segítséget kérő helyzetét, az szükséges, hogy az ilyen perek ne az ügyfél nélkül, hanem, amennyire csak lehetséges, vele együtt, sőt, az ő elképzeléseinek megfelelően legyenek megtervezve. A stratégia kialakítása vele, elsősorban az ő igényeiből kiindulva történjen, mindig szem előtt tartva, hogy a per elsősorban az ő jogérvényesítéséről szól. Szolgálhat persze ezeken túlmutató célokat is, de ha ezek felismerésében, az ezekhez vezető utak kitalálásában az ügyfél is részt vesz, az biztosítja, hogy ezeket a célokat is a magáénak érzi.
Így azt, hogy az ügyét valamilyen általánosabb cél elérésére is fel kell ajánlania, nem valamifajta elviselendő, az ingyenes jogi képviseletért cserébe fizetendő árként, hanem saját céljaként éli meg. Az esetlegesen elért siker pedig a saját sikere is, amiért lehet, hogy az ügyvédnek szóló meghatalmazás aláírásán túl is hajlandó tenni valamit, például a nyilvánosságban arcot ad az akár sokakat érintő, de nehezen értelmezhető jogi problémával szembeni fellépésnek. A jogvédő is jól jár ezzel, mert bár kisebb kontrollt tud gyakorolni a per alakulása felett (hiszen az afeletti kontrollt megosztja az ügyféllel), valójában egy partnert nyer meg annak a társadalmi, jogi, vagy egyéb közjót szolgáló célnak, amelynek elérésén ő maga dolgozik. A jogi segítséget kérő így, egy részben kiszolgált, részben pedig kihasznált ügyfél helyett inkább mint egy szövetséges dolgozhat együtt a jogvédővel az absztraktabb célok elérésén.
Mi a TASZ-nál jó ideje igyekszünk így tekinteni az ügyfeleinkre és az ügyeinkre. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy ebben egyre jobbak legyünk. Ezért fontos, hogy pereskedési gyakorlatunkban jelen legyen az önreflexió, és tanuljunk olyanoktól, akik szintén ezen az úton járnak, és szakítani akarnak az elitista, jogász vezérelte stratégiai pereskedés koncepciójával. Ezért veszünk részt például a pereskedést hasonló módon felfogó európai jogvédők közösségében, egy műhelyben, ahol a közösségeket és az ügyfeleket középpontba állító jogvédő pereskedés módszereit dolgozzuk ki és igyekszünk gyakorolni.
Szabó Máté
A cikk egy stratégiai pereskedésről szóló cikksorozat első része, amely a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ közös projektjének eredménye.
Az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerzők álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.