A kormány válaszolt Neelie Kroes, uniós médiabiztos levelére. A biztos a médiatörvényekkel (a médiaalkotmánnyal és a médiatörvénnyel) kapcsolatban három problémát vetett fel. Egyrészt a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének kiterjesztését a lekérhető szolgáltatásokra, azaz az internetes videorovatokra. A másik kérdés a származási ország elvének áthágására vonatkozott, miszerint a magyar törvények lehetőséget biztosítanak arra, hogy nem magyar szolgáltatóval szemben is fellépjen a magyar hatóság, ha úgy ítéli meg, hogy a magyar médiatörvényt megsértette egy másik uniós tagországban működő, de Magyarországon is elérhető elektronikus média. A harmadik kérdés pedig a regisztrációra vonatkozott, vagyis hogy mi is az indoka annak, hogy valamennyi, tájékoztatást, szórakoztatást vagy oktatást végző gazdasági célú honlapot regisztrálni kell a hatóságnál.
A kormány válaszából két fontos dolog derül ki. Egyrészt a kormány kész egyeztetni a médiatörvényről, és akár módosítani is azt, ami az eddigi pökhendi kommunikációhoz képest nagyon pozitív elmozdulásnak tekinthető. A másik, hogy a kormány nem érti sem a vonatkozó uniós irányelvet, sem a média működését, és még mindig reménykedik benne, hogy Kroes nem olvasta a médiatörvényt.
A lekérhető videókra vonatkozó kiegyensúlyozottsági követelményt a 15 évvel ezelőtti elavult médiatörvény szabályainak kiterjesztésével magyarázza a kormány. A kiegyensúlyozottság már a tévék és rádiók esetében is szinte teljesen igazolhatatlan, ennek a szabálynak a további médiaszolgáltatókra való kiterjesztése viszont észérvekkel egészen biztosan nem indokolható.
A kormányzati válasz több helyen tárgyi tévedéseket is tartalmaz. Így például a kiegyensúlyozottság követelményével szembeni bírsággal kapcsolatban. Mert ugyan a médiatörvény a kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettségének megsértése miatt médiaigazgatási bírság kiszabását nem teszi lehetővé, azonban eljárási bírság kiszabható. Arról nem is beszélve, hogy a kiegyensúlyozatlan tájékoztatás miatti panasz alapján a sokat kifogásolt válaszadási jogot mégis bevezeti a törvény. Aki szerint egy műsor nem kiegyensúlyozott, „kérheti a médiaszolgáltatótól azon álláspont – megfelelő, a kifogásolt tájékoztatás közzétételéhez hasonló körülmények közötti – közzétételét, amelynek közzététele a kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz szükséges”.
Azt sugalmazni, hogy nincs szankciója a kiegyensúlyozottság követelményének a tévék, rádiók és lekérhető szolgáltatások esetén, egyszerűen nem igaz.
Számunkra a legkedvesebb kormányzati érv azonban mégiscsak a regisztrációs kötelezettség kérdésénél bukkan fel. A kormány szerint önmagában az, ha egy törvény azt deklarálja, hogy a regisztráció nem korlátozza a sajtószabadságot, akkor az nem korlátozza, és slussz-passz.
Pedig egy ilyen szabály mindenféle normatív tartalmat nélkülöző önellentmondás. A regisztrációs kötelezettség a sajtó szabadságának korlátozását jelenti. A korlátozás alkotmányosságának megítélése a konkrét rendelkezésektől függ, de az fogalmilag mindenféleképpen a sajtószabadság korlátozásának minősül, hiszen a sajtószabadság legelemibb tényezőjét, a lapalapítás (nyomtatott vagy internetes) szabadságát köti valamilyen feltételhez.
Egy médiatartalom-szolgáltatás megindítását nyilvántartásba vételhez kötni indokolt lehet néhány körülhatárolható esetben. Például állami tulajdonban lévő analóg frekvenciát használó médiatartalom-szolgáltatók esetén (lineáris audiovizuális médiák) – hiszen itt az állam által biztosított eszköz igénybevételével történik a médium működtetése. Azonban ott, ahol az államnak nincs ilyen közvetlen (állami frekvencia használata) vagy közvetett (állami források felhasználása) szerepe, ott még a deklaratív regisztrációhoz kötés sem igazolható. Az pedig, hogy tudjuk, kivel szemben kell majd eljárást indítani jogsértés esetén, ugyanúgy megvalósulhatna azzal, ha az uniós irányelvben foglaltaknak megfelelően bizonyos adatokat köteles a sajtó közzétenni.
A Kroes által megfogalmazott kérdések ugyan jók és relevánsak, de joggal merül fel bárkiben, hogy miért csak ezeket kérdezi a biztos. Hol van a kritikusok által hangoztatott kérdés a Médiatanács összetételére vonatkozóan, a „bármilyen többség” vagy az egyházak burkolt megsértésével mi a helyzet, és mi van a bírságolással, a 25 millióval vagy a honlapok lekapcsolásával?
Az a helyzet, hogy az az irányelv, aminek a médiatörvénynek meg kell felelnie, csak igen szűk körben szabályozza a médiát. Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv ugyanis csak a televíziókra és a lekérhető szolgáltatásokra vonatkozik, azon belül is csak részterülteket szabályoz: reklám, a származási ország elve, a kizárólagos és a rövid híradásra vonatkozó rendelkezések a tévékben, a kiskorúak védelme, a válaszadás joga és az uniós szervek közötti együttműködés. A nyomtatott és az online sajtó, a rádió és a televíziók tartalomszabályozási kérdései tagállami hatáskörbe tartoznak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más európai jogszabályoknak, így az Európa Tanács Emberi Jogok Európai Egyezményének, ne kellene megfelelnie a magyar médiaszabályozásnak. És ami még fontosabb: a nemzetközi szabályozási szint mellett, a magyar alkotmányos berendezkedés, az Alkotmánybíróság elmúlt húsz évének gyakorlata az, ami még inkább garanciát nyújt a sajtószabadság védelméhez.
Emiatt ha a magyar kormány megváltoztatja a három kifogásolt pontban a médiatörvényt, attól a törvények nem válnak alkotmányossá vagy akár csak EU-konformmá.
Volna ugyan itt egy lehetőség, amire a kiegyensúlyozottság szempontjából utal is a biztos, hogy az Európai Alapjogi Charta 11. cikke, azaz a szólás- és sajtószabadság megsértése szempontjából is vizsgálandók lennének a magyar törvények. Az Alapjogi Chartán alapuló vizsgálatnak, tehát emberi jogi vizsgálatnak azonban egyelőre nincs gyakorlata az Unióban, ezzel kapcsolatban kicsi az esélye bármiféle eljárásnak. Másrészt egy ilyen vizsgálat elsősorban mégiscsak a néppárti Redinghez tartozna, ahogy a 98%-os visszamenőleges adóztatás kérdése, a nyugdíjpénztárak vagy az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása is. Meg kell ugyanis érteni: az Unió csak egyes részterületekre vonatkozóan alkot közös politikát, azon belül is tipikusan minimumszabályokat. A tagállamok számos kérdésben teljesen önállóak. Az pedig, ha egy törvény megfelel-e az uniós szabályoknak, még nem jelenti azt, hogy egyben megfelel az adott tagállam alkotmányos mércéjének is. Az Alkotmánybíróság feltehetőleg számos ponton alkotmányellenesnek találja majd a törvényeket – valamikor. Valamikor, hiszen semmi nem köti abban, hogy mikor melyik indítványt veszi elő, és melyiket jegelik akár évtizedeken át.
Van itt még egy megoldás, hogy az érintett sajtótermékek, újságírók a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, ahol a Bíróság az emberi jogi egyezménnyel való összhangot vizsgálja. Ebben a TASZ szívesen segít.
Simon Éva - Szigeti Tamás