Javában zajlik a népszámlálás. A nép megszámolása mindig is kérdéseket vetett fel, amelyek természetesen, ha már a „nép” az, „aki” megszámláltatik, közérdeklődésre tartanak számot. Arról nem is beszélve, hogy az állam „számol”, ki más, úgyhogy a részvétel, az adatszolgáltatás kötelező. Márpedig ha az állam ennyire tudni akar valamit, az mindig óvatosságra int. A TASZ még az év elején, a népszámlálás előkészítésekor intett óvatosságra, most hogy már zajlik a számlálás, és az online kitöltésre csak pár nap maradt, inkább általános aggályainkat fogalmazzuk meg.
A népszámlálás egyrészt hagyományos módon zajlik, kérdezőbiztosok részvételével nyomtatott íveket kell kitölteni, másrészt online felületen is lehetőség van az adatszolgáltatásra. Utóbbi nagyszerű dolog, ha úgy gondoljuk, hogy nem kell a kérdezőbiztossal érintkezni, lakásba beengedni, pogácsával kínálni, riasztó viszont, ha az elektronikus adatnyilvántartásban rejlő veszélyes lehetőségekre gondolunk. Most azonban nem adatbiztonsági kérdésekről lesz szó, hanem egy bizonyos adatcsoportnak a jogi helyzetéről. Azokról az adatokról, amelyeket nem véletlenül hívnak szenzitív, azaz érzékeny, különleges adatnak: többek között a nemzetiségre, az anyanyelvre, a vallásra és a betegségre, illetve fogyatékosságra vonatkozó információk tartoznak ebbe a körbe. A népszámláláskor a kormányzat ezekről is tájékozódik, itt azonban az adatszolgáltatás nem kötelező.
Az elvi kérdések előtt röviden térjünk ki a hazai online-népszámlálás gyerekbetegségére. Míg a vallásra vonatkozó kérdéshez a papíríven egy üres rubrika tartozik, ahova az ember azt ír be, amit akar, addig az elektronikus íven egy legördülő menüből választhatja ki a neki tetsző vallást. Bár a lista széles, mégis zárt: bár kicsi a valószínűsége, de elképzelhető, hogy valaki nem találja meg benne a saját meggyőződésének megfelelő opciót. Technikailag biztosan meg lehetett volna oldani a szabad válaszadást az online felületen is – így azonban akinek ez a megoldás nem felel meg, végső soron kénytelen lemondani az elektronikus kitöltés kényelméről. Ezt a hibát tudjuk be annak, hogy idén először lehet elektronikusan kitölteni az íveket, és bízzunk abban, hogy tíz év múlva, a következő alkalommal, már lesz érkezése a statisztikai hivatalnak korrigálni ezt a meghökkentő hibát.
De egyáltalán mi szüksége van az államnak szenzitív adatokra? Az a kézenfekvő válasz, hogy jó, hasznos, ha az állam rendelkezik információkkal a társadalomról, a különleges adatok esetében viszont ez erkölcsi okból elfogadhatatlan. A kötelező állami népszámlálást általában az igazolja, hogy az állam azért gyűjt információt a lakosságról, a népességről, hogy a kormányzati döntések minél megalapozottabbak és tervezhetőbbek legyenek, hogy a tervek és a döntések, illetve a múltbeliek kiértékelése, társadalmi tényeken is alapuljanak. Az életmódra, a lakóhelyre, a foglalkozásra, stb. vonatkozó adatgyűjtés esetében elfogadható ez az indok. Van releváns összefüggés ezek és a kormányzat társadalompolitikai döntései, a kormányzati policy között. Tegyük hozzá rögtön, hogy általában a személyes adatok kezelését az adatvédelmi törvény csak jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében teszi lehetővé (5. § (1) bekezdés).
Márpedig jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése nem függhet a személyes körülményektől, még olyanoktól sem, amelyek nem tartoznak a különleges adatok körébe (pl. iskolai végzettség, lakóhely) – a népszámlálás anonimitásának követelményét éppen ez indokolja. Az anonim, csak társadalomstatisztikai célokat szolgáló adatgyűjtés indoka persze nem is jogok és kötelezettségek gyakorlása és teljesítése, hanem előnyök juttatása és hátrányok felszámolása a kormányzati intézkedések révén. Azok a kormányzati döntések, amelyek meghozatalát a népszámlálás, általában a statisztikai adatgyűjtés szolgálja, tehát nem jogok és kötelezettségek telepítéséről, például az adóalap meghatározásáról, hanem csak társadalmi előnyök juttatásáról vagy hátrányok felszámolásáról szólhatnak (azokról is csak közvetett módon, a politikai terveken, döntéseken, értékeléseken keresztül). A statisztikai célú adatgyűjtés az egyedi adatok tekintetében egyirányú utca.
A semleges állam azonban, mint amilyen Franciaország ebben a tekintetben, a polgárok vallására, lelkiismereti és egyéb meggyőződésére egyáltalán nem is kíváncsi – még kormányzati döntések társadalompolitikai hatását sem teszi függővé ilyen információktól. A valóban szekuláris, egyháztól elválasztott állam az, amelyik nemhogy nem tesz különbséget vallások, illetve a vallástalanság között az állampolgári jogok és kötelezettségek tekintetében, de még az előnyöket és a hátrányok kiegyenlítését sem a szóban forgó információkhoz köti. A vallásra vonatkozó különleges adatokból levont következtetések egy semleges államban nem lehetnek relevánsak semmilyen politikai döntés szempontjából sem.
De vajon miért jár ezeknek az információknak az az erős jogi védelem, ami a hatályos szabadelvű adatvédelmi törvény alapján övezi őket? Mi az erkölcsi tartalma a semlegesség követelményének? Véleményünk szerint az, hogy ezek az információk azok, amelyek az ember magánéletét érintik, a privát szféráját, amihez senkinek semmi köze. Nemhogy az államnak, senkinek. Az emberi személyiség azon legbensőbb magját írják körül, amelyek az egyént egyedivé, mindenki mástól különbözővé, „öncéllá” teszik. Azt persze az adatgyűjtés elrendelője és lebonyolítója is tudja, hogy nincs igazolt igénye ezekről érdeklődnie, úgyhogy szemérmesen eltekint az adatszolgáltatási kötelezettségtől. (A mai magyar kormányzatnak a személyes adatok és az individuum iránti érzékenységéről persze nem is igazán mondható el, hogy kínosan ügyelne a látszatra, elég csak az adatvédelmi biztos elleni háborújára gondolni.)
Még ha a népszámlálásból nyert adatbázisok közvetlenül össze is függhetnének jogok gyakorlásával, illetve kötelezettségek teljesítésével, egy további probléma is felmerül. Habár a népszámlálásban való részvétel megtagadása szabálysértés, és 50,000 forintig terjedő bírság járhat érte, a nemzetiségre, nyelvre, vallásra, betegségre, fogyatékosságra vonatkozó kérdésekre nem kötelező válaszolni. Azért nem, mert az önrendelkezési jog védelme alatt állnak, azaz csak az illető személy döntheti el (rendes körülmények között), hogy nyilatkozik-e róluk vagy sem. Ám amennyiben nem kötelező válaszolni a különleges adatokat firtató kérdésre, pontos adat nem is várható a népszámlálás eredményeképpen. Sőt, még további torzító hatással is számolni kell: például az, aki meg van keresztelve, vagy körül van metélve, önrendelkezési jogát gyakorolva minden további nélkül vallhatja magát ateistának, vagy jedi-lovagnak. Vagy gondoljunk a vallásukat intézményesen nem gyakorló, templomba nem járó vallásos honfitársainkra. Az önrendelkezés következtében azonban elesik az a legitim cél, ami a kötelező népszámlálást általában indokolja: a pontatlan tény nem tény, pontatlan információkkal rendelkezni felesleges.
Persze, bizonyos értéke a pontatlan információnak is lehet, bár minél pontatlanabb, annál kevesebb. A lényeg azonban az, hogy minél pontatlanabb egy információ, ahhoz, hogy valamennyire is értékesnek tartsa azokat a kormányzat, komoly indokok kellenek. Vajon milyen indokok lehetnek ezek? Ezen a ponton hadd emlékeztessem a nyájas olvasót konkrétan is arra a tíz évvel ezelőtti meglepetésre, ami azért érte az akkori honpolgári közönséget, hogy a kormány, minden előzetes tiltakozása ellenére, a 2001-es népszámlálásnak a vallásra vonatkozó adatai alapján határozta meg az egyházaknak járó normatív támogatás mértékét. Az önrendelkezési jognak itt egy másik tipikus következményével találkozunk: indokolatlanul (helytelenül) von le következtetést az állam a vallásra vonatkozó adatból akkor, ha azokat az egyházakra vonatkozó döntéseiben használja fel. Mondani sem kell, hogy a vallás, a lelkiismereti meggyőződés közel sem azonos azzal, ami intézményesen, egyházi keretek között gyakorolható. Még kevésbé azonos azzal, amit az állam egyházként elismer. A magyar kormányzat idén sem oszlatja azokat a kételyeket, amelyek a szenzitív adatok helyes felhasználásával kapcsolatban merülhetnek fel. Márpedig az az elv, hogy szenzitív adatokat a statisztikai célokon túl semmilyen más célra, de még önmagában a nyilvántartás kedvéért sem lehet felhasználni, még a Franciaországnál kevésbé szigorú nyugati államok népszámlálási rendszerében is magától értetődik.
Hegyi Szabolcs, TASZ Politikai Szabadságjogok Program vezetője