Kurjongatnak a kurucok, feljelentettek egy énekest. A Dopeman művésznévre hallgató gengszter-rapper bazmegol az egyik számában, plusz idéz a Kölcsey Himnuszából, bár ezt nem Erkel zenéjére teszi. A kurucok feljelentése, nemzeti jelkép megsértésének vétsége miatt, nem meglepő. Az már inkább, hogy az ügyészség nyomoz is. A büntetőtörvénykönyv alapján még akár gondolhatja is azt a kuruc, hogy itt bizony a vétség el lett követve.
„269/A. § Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A törvény azonban világossá teszi azt is, hogy a sértő, vagy lealacsonyító kifejezés használatának a védett jelképekre közvetlenül kell vonatkoznia, közvetlennek és félreérthetetlennek kell lennie. Ha el is fogadjuk, hogy a bazmeg szó sértő vagy lealacsonyító kifejezés (nem pedig indulatszó – holott az), az inkriminált zeneszámból egyértelműen kiderül, hogy a kifejezés nem a Magyar Köztársaság Himnuszára vonatkozik. A VI. és VII. kerületi ügyész ezt vagy nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni – egyik rosszabb, mint a másik. Neki ismernie kell a törvényt, ugyanúgy el kellett volna utasítania a feljelentést, ahogyan a legfőbb ügyész és a budapesti ügyész is tette. Ehelyett lát okot a gyanúra és nyomoztat. És ha ez még nem volna elég, a hatóság nem gyanúsítottként, hanem tanúként (!) idézi kihallgatásra az énekest, csak azért, hogy védőt ne hozhasson magával.
A TASZ ügyvédje azért elment vele a kihallgatásra. Tekintse meg a Dopeman tévé erről készült beszámolóját>>>
A probléma
Megint egy eset, ami a szólásszabadság határainak a kérdését veti fel. Pontosabban azt a kérdést, hogy a büntetőjog eszközeivel, melyek a véleménynyilvánítást is a legsúlyosabban érintik, milyen megnyilvánulásokat kell üldözni. A Btk-ban erősen vitatható véleménykorlátozásokat találunk: a nemzeti jelkép megsértését, az önkényuralmi jelképek használatát és a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását. A nemzeti jelkép sérelmét az követi el, aki sértő vagy lealacsonyító „kifejezést használ”, tehát a Btk. kifejezetten szólást tilt meg. De az önkényuralminak minősített jelképek viselésének és a totalitárius bűnök tagadásának tilalma is a véleménynyilvánítást korlátozza.
A holokauszt-tagadás kriminalizálásával kapcsolatban a TASZ véleménye nem változott. Az önkényuralmi jelképek használatának tilalmára sem érdemes sok szót vesztegetni, megtették ezt az arra hivatottak. Az Emberi Jogok Európai Bírósága már kétszer is kimondta, hogy az önkényuralmi jelképek politikai célú viselésének tilalma az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkébe ütközik (először, másodszor) . Ezt a szakaszt a jogalkotónak a további marasztaló ítéletek elkerülése érdekében azonnal hatályon kívül kéne helyeznie – sajnos, ezt éppen a parlament elnöke gondolja máshogy.
A nemzeti jelkép megsértése, ami a jelen esetben terítékre került, azonban kicsit más, mint a másik kettő. Azok egyaránt a múltbeli tényekről szóló véleményekre vonatkoznak, a tilalmak is az államnak a történelem egyes eseményeihez fűződő viszonyát fejezik ki. A nemzeti jelképek azonban az aktuális államot reprezentálják, nevükkel ellentétben nem a nemzetet. Magyarul a Himnusz, az Alkotmány szerint a Magyar Köztársaság hivatalos jelképe.
Amit természetesen meg is lehet sérteni. Nyilvánvalóan sérti a Himnuszt és ezzel a Magyar Köztársaságot az, ha egy nemzetközi futballmérkőzésen az ellenfél szurkolói a mi himnuszunk éneklése közben ütemesen fújolnak, ahogyan fordított esetben a mieink fújolása is sértené az ellenfélét. És nyilvánvalóan sértené az is, ha egy punk-zenekar egy koncerten szarozná le a Himnuszt. Ugyanakkor a sérelmekre lehet megfelelő és nem megfelelő választ is adni, és amikor a köztársaságról és a jelképeiről van szó, nem mindegy, hogy az állam milyen választ ad. Pontosabban csak a hülyének mindegy. Vajon a büntetőjogi tiltás adekvát válasz-e a jelkép, és rajta keresztül az állam sérelmére?
A válaszok
Mivel a nemzeti jelkép az államot reprezentálja, az államról szóló véleményeknek legkönnyebben rajtuk keresztül adunk hangot. A véleménynyilvánítás szabadságáról és korlátairól az Alkotmánybíróság precedensértékű 30/1992. (V. 26.) AB határozata világosan fogalmaz:
„A véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely „intézmény” közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom).”
Gondolhatnánk, mi sem egyszerűbb hát, mint megítélni a nemzeti jelkép sérelmének tilalmát. Elég csak ránézni a Btk-ban való elhelyezésére: a tényállás a köznyugalom elleni bűncselekmények között szerepel, közvetett tárgya tehát „csupán valamely elvont érték önmagában”.
Ugyanez igaz egyébként az önkényuralmi jelképek tilalmára (269/B. §) és a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűnei tagadásának tilalmára (269/C. §). Mindhárom tényállás véleménynyilvánítást kriminalizál, tartalma alapján korlátozza a szólást, és a korlátozás indoka egyik esetben sem mások jogainak a védelme, hanem a köznyugalom elvont értéke. Ha komolyan vesszük a megszorító értelmezés követelményét, akkor mindhárom tényállást a szólásszabadság alkotmányellenes korlátozásának kell tekintenünk.
Az AB azonban nem volt hű korábbi önmagához. A nemzeti jelképek megsértésének tilalmával a 13/2000. (V. 12.) AB határozatban foglalkozott, és nem ítélte alkotmányellenesnek.
„Az ország egységét megjelenítő intézmények és szimbólumok […] – bár nem kritizálhatatlanok – bizonyos vonatkozásaikban kívül vannak a vélemények alkotmányjogilag védendő pluralizmusán.”
Ezekkel a „bizonyos vonatkozásokkal” kapcsolatban a határozat egy kizárást alkalmaz:
„A nemzeti jelképeket illető negatív tartalmú vélemények […] kifejezésre juttatása, értelemszerűen nem eshet büntetőjogi szankcionálás alá, hanem része a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadságának.”
Ám ha mindez így van, akkor csak az a kérdés, hogy miért ne lenne alkotmányellenes a nemzeti jelképek sérelmének büntetőjogi tiltása? Hiszen azok definíció szerint negatív tartalmú véleményt fejeznek ki.
A határozat a váratlan konklúzió alátámasztására, és az 1992-ben megfogalmazott precedenstől való eltérés megindoklása helyett, két analógiával él. Bár egyik hajmeresztőbb, mint a másik, mindkettő tanulságos. Az egyik esetben az AB a köztársasági elnök jogállását tisztázó 48/1991. (IX. 26.) AB határozatára hivatkozik, alátámasztandó azt az elképzelését, hogy a nemzeti jelképek osztják a köztársasági elnök jogi sorsát. Sőt tekintettel arra, hogy azok a ciklusidőhöz kötött kormányfőhöz képest még erősebb szimbólumai az ország külső és belső integritásának, fokozott büntetőjogi védelmük indokolt. Épp csak arról a nem elhanyagolható különbségről nem tesz említést a határozat, hogy a köztársasági elnöki tisztséget egy személy tölti be, akinek természetesen van védendő emberi méltósága, becsülete stb., míg a szimbólumok élettelen tárgyak, csak értelmük és jelentésük van, jogi értelemben vett méltóságuk és becsületük nincs. Ráadásul az AB még ferdít is.
A hivatkozott határozat éppen azt mondja ki, hogy „az Alkotmány 29. §-ának az a kitétele, mely szerint a köztársasági elnök 'kifejezi a nemzet egységét', az adott összefüggésben sokkal inkább a köztársasági elnöki funkció pártatlanságát fejezi ki, mintsem azt, hogy az elnök elleni támadás egy nemzeti jelkép (zászló, címer, himnusz) megsértésével esne egy tekintet alá.”
A másik analógia alapja az volna, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága már többször elismerte a véleménynyilvánítás szabadságának legitim korlátjaként mások vallási meggyőződéseinek és érzéseinek a védelmét, mások jogait. Ebből az AB minden további nélkül következtet arra, hogy „a vallási meggyőződéshez, érzéshez hasonlóan védelmet érdemel […] a valamely államhoz tartozással kapcsolatos meggyőződés, érzés is”. Igen érdekes elképzelés ez, évszázadokkal már az abszolút uralkodók kora után és birtokában a legkülönfélébb vallási diktatúrák és totális államok tapasztalatainak. Ezesetben még egy fohász is indokolt: isten óvjon attól, hogy a vallási és a politikai meggyőződés közé egyenlőségjelet tegyen bárki is! Egyébként logikailag sem stimmel a dolog: a vallási meggyőződés, a hit és a közösséghez tartozás érzése nem ugyanaz a kategória.
Tegyük tehát végre tisztába a dolgokat. Az állammal kapcsolatos véleményünknek adunk hangot akkor is, amikor egy ünnep alkalmával büszkén húzzuk föl a lobogót és elénekeljük a Himnuszt, és akkor is, amikor a zászló közepéből kivágjuk a címert vagy elégetjük az egészet. Vélemény ez is, az is. A Btk. azokat a véleményeket kriminalizálja, amelyek kétségbe vonják az állam tekintélyét. Az állam tekintélyét azonban az nem csorbítja, ha valaki a jelképét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ – mint ahogy az sem növeli, ha sokan éneklik a himnuszt és lobogtatják a zászlót. Tekintélyét növelni és csorbítani csak maga az állam tudja. Méltóságot és tekintélyt kivívni és elveszíteni csak az tud, aki erre a tekintélyre pályázik. Márpedig a tekintélyre nem a jelképek pályáznak, hanem az állam.
Ugyanez igaz a köznyugalom értékére is. A köztársaságnak sem a dicsősége, sem a nyugalma nem attól függ, hogy jelképeivel kapcsolatban mások hogyan vélekednek, hanem attól, hogy milyen válaszokat ad a nyilvános politikai konfliktusokra. Ha jó válaszokat ad, növekszik, ha nem, akkor meg csökken. Nyilvános kritika hatására jottányit sem változik, mégoly éles is a kritika. Egyszóval, a nemzeti jelkép sérelmének büntetőjogi üldözése nem egyszerűen aránytalan korlátozása a véleménynyilvánítás szabadságának, hanem egészen egyszerűen alkalmatlan eszköze az állami tekintély és a köznyugalom megóvásának.
Az előbbi megfontolásból azonban az is következik, hogy az állam tekintélyét az is befolyásolja, ahogyan reagál az államot érő kritikákra. Aki az állammal szembeni neheztelését azon a radikális módon fejezi ki, hogy a nemzeti jelképeket szidalmazza, megtapossa, kigúnyolja, annak a véleményét nem szabad figyelmen kívül hagyni. Aki hallgat rá, tekintélyt kelt és nyugalmat áraszt. Aki viszont elnyomni, üldözni igyekszik a legkritikusabb megnyilvánulásokat, az éppen a saját tekintélyét rombolja le ezzel, és éppen maga korbácsolja fel az indulatokat. A helyes reakció tehát nem a kriminalizálás, hanem a kétségek eloszlatása és a tekintély helyreállítása. Ma Magyarországon nem egy zenész dúlja fel a köznyugalmat és rombolja az állam tekintélyét, hanem az ellene folyó büntetőeljárás.
A megoldás
A parlament előtt fekszik egy törvényjavaslat (pdf), ami a zászló és a címer használatáról szól. Ez a javaslat többek közt a következőket is tartalmazza:
„A címer és a zászló (lobogó) használata során mindenki köteles megőrizni azok tekintélyét és méltóságát.”
Azon nem érdemes meglepődni, hogy a jelenlegi kurzus korifeusai szerint tekintélye és méltósága lehet egy ábrának és egy színkombinációnak. Viszont értetlenül állunk a mindeddig oly szemfüles jogalkotók léhasága előtt, hogy a Himnusz helyes használatának törvényi szabályait kifelejtették a műből. Hovatovább, még az Alaptörvényből is! Gyorsan egy módosítót, bazmeg!
Hegyi Szabolcs, TASZ