Uniós kötelezettségre hivatkozással a kormány törvényjavaslata (pdf) kiszámíthatatlanná teszi a közérdekű adatok megismeréshez fűződő jogunkat. Úgy fest, hogy Németh Lászlóné szerint jobb, ha penget a nép a közérdekű adatokért.
A közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez fűződő jog ingyenesen és indokolás nélkül gyakorolható – legalábbis ma. Ingyenesen, mert adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv a másolat készítéséért kizárólag az azzal kapcsolatban felmerült költség mértékéig állapíthat meg költségtérítést, a profitszerzés tehát tilalmazott. Indokolás – felhasználási cél vagy egyéb érdekeltség megjelölése – nélkül, így perverz megfontolásból akár a hírhedt BKV fénymásológépek ellenőrzésére kötött szerződéseket akkor is kérhetjük, ha azokkal akarjuk kitapétázni a szobánkat. Nem a polgárnak kell az információszerzéshez érdekeltségét igazolnia, hanem a köz szolgálatára rendelt szervnek kell indokolnia - törvényi okok fennállását bizonyítva - az igényelt információ esetleges megtagadását, mondja az Alkotmánybíróság.
Az Európai Unió az információszabadságot nem szabályozza átfogó jelleggel. A közszféra információinak további felhasználásáról szóló irányelv (pdf) – melynek átültetésére a Parlament napirendjén van - célja, hogy megszüntessék a szabad gazdasági versenyben okozott torzulásokat, amelyek abból erednek, hogy a közszférában előállított adatokhoz (például állami szervek által készített adatbázisok) való hozzáférésre, továbbá azok felhasználására eltérő tagállami szabályok vonatkoznak. Nem minden tagállamban ismert és biztosított ugyanis az információszabadság, Magyarország progresszív szabályai egész Európában példaértékűek.
Az irányelv és a magyar szabályozás azonban alapvetően ellentétes karakterűek: az uniós szabály az újrahasznosítás eseteit szabályozza, ésszerű nyereséget be lehet építeni a díjtételekbe, illetve újrahasznosítási megállapodással korlátozza az adatok szabad terjesztését. Nem nehéz belátni, hogy ez nem egyeztethető össze a profitszerzés tilalmával és a közérdekű adatok megismerésének és terjesztésének szabadságával.
Az alapvető koncepcionális konfliktusból eredően a jogharmonizációt jelentő törvényjavaslat igen ellentmondásosan rendezné a helyzetet: amennyiben az adatigénylő úgy nyilatkozik, hogy az adatot az eredeti céljától eltérően kívánja használni, tehát újrahasznosítás történik, akkor a jövőbeli új törvény kell alkalmazni az általános – az információs önrendelkezésről és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény – jogszabály helyett.
Az adatigénylő nem kötelezhető nyilatkozattételre. Az információszabadság szabályai esetlegessé és kiszámíthatatlanná válnak: lényegében az adatigénylő talpraesettségén, illetve az adatkezelő szerv furfangosságán fog múlni, hogy ingyenesen és kötetlenül, vagy komoly díjazás ellenében és felhasználási korlátok közé szorítva jut az adatok birtokába. A jogtudatos adatigénylőből tüzes vassal sem lehet majd kihúzni az újrahasznosítási célt, még akkor sem, ha ténylegesen ez a mögöttes szándék. Ellenben egy naiv, jogban kevésbé járatos állampolgárt könnyen ilyen tartalmú nyilatkozat megtételére lehet ösztökélni. És ne legyen kétségünk afelől, hogy ez meg is fog történni, hiszen a magasabb díj („kizárólag a másolással kapcsolatban felmerült költség” vs. előállítási költség + „ésszerű nyereséghányad”) arra fogja ösztökélni a közfeladatot ellátó szervezeteket, hogy újrahasznosítás alapján történjen az adatszolgáltatás, ezzel is segítve a saját anyagi helyzetüket. Ennek a kockázatán az sem enyhít, hogy az adatkezelőknek egy listát kell összeállítania az újrahasznosítás céljára elérhető adatokról – hol az a vezető, aki ne arra törekedne, hogy ez lista mindent tartalmazzon? A lista vélhetően a teljes irattár tartalomjegyzéke lesz mindenhol.
Önmagában az is kérdéses, hogy a joggyakorlat mit tekint majd újrahasznosításnak, azaz melyek azok az adatok, amelyek kívül esnek azon a közfeladat ellátása keretén belüli eredeti célkitűzésen, amire a közérdekű adatot előállították. Vajon, amennyiben egy újságíró egy állami cég szerződését kéri, mert közpénz pazarlására gyanakszik, akkor az eredeti – például közbeszerzési – céllal összeegyeztethető a korrupció elleni törekvés? Vajon a bűnmegelőzési és bűnüldözési céllal összeegyeztethető, ha a személyes adatok védelmét fontosnak tartó jogvédő szervezet a térfigyelő-kamerák elhelyezkedéséről készült térképet igényli a rendőrségtől, mert azt gondolja, hogy jogunk van tudni, hogy hol figyelnek meg minket? A példák sorolhatóak és csak egy biztos: a jogbizonytalanság.
Felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni? Vitathatatlan és közel sem új-keletű konfliktus, hogy közfeladatot ellátó szervek nem szívesen adnak ki komoly költségek és munka árán előállított dokumentumokat, gyűjteményes műveket vagy adatbázisokat. Egyes állami szervek kifejezetten belekalkulálják a költségvetésükbe az így elérhető bevételeket. Vajon összeegyeztethető az uniós jog a magyar alkotmányos tradícióval (és az információszabadság meglévő szabályaival), amelynek következtében egy „kecske-is-jól-lakik/káposzta-is-megmarad” megoldást sikerül kialakítani?
Az információszabadság radikális hívei szerint bizonyosan nem. Az alkotmányos elveket szem előtt tartva mi sem tudunk elképzelni olyan megoldást, ami megnyugtató lenne. Érdekes, hogy az előterjesztés kidolgozói is felismerik ezt. Az indokolásban rámutatnak arra, hogy a hazai jogalkotó eddig tételesen azért nem ültette át a 2003-ban született irányelvet, mert „a közérdekű adatok korlátozásmentes és ingyenes megismerhetősége és terjeszthetősége (….) lefedte az újrahasznosításról szóló irányelvben rögzítetteket”. Mára azonban a jogalkotó eljutott egy olyan pontra, hogy „a korábbi álláspont elméleti helyességét elismerve mégis indokolt a közérdekű adatok újrahasznosításáról szóló hazai szabályozás elfogadása”. Miért is? Ha a jog elméleti szinten rendben van, a hatályos törvények is teljesítik az irányelvben lefektetett elvárásokat, akkor mi indokolja a változtatást? A közérdekű adatok kereskedelmi piacának eltérő gyakorlata – adja meg sommásan a választ a törvénytervezet indokolása. Ezen a ponton elkezdhetünk gyanakodni: vajon az információszabadság fizetőssé tételéhez jött éppen kapóra az államnak egy irányelv, ami lényegesen szűkebben értelmez egy alapjogot, mint a hazai szabályozás?
Más tagállamokban sokkal szűkebben értelmezik az információszabadságot. A TASZ szerint büszkének kellene lenni arra, hogy a nemzetközi viszonylatban progresszív szabályozással rendelkezünk. Átmeneti - ad absurdum költségvetési - érdekek miatt ne vegyünk vissza az átláthatóság hazai védelmi szintjéből!
Itt olvashatja a TASZ és a K-Monitor által az országgyűlési képviselőknek és a kormánynak küldött részletes álláspontot (pdf)>>
Hüttl Tivadar, a TASZ Adatvédelem és Infomációszabadság programvezetője