Alkotmányos támogatás az abortuszturizmusnak?

A terhesség-megszakítások szabályozását látszólagos egyetértés övezi – legalábbis ezt tükrözik a közvélemény-kutatások: a többség rendre a hatályos szabályozás mellett foglal állást. Azonban a téma az alkotmányozáskor újra napirendre került, ez pedig zavart okozhat.

„II. cikk

Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

Az Alaptörvényben az élethez való jog után szereplő félmondat, mely szerint „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”, súlyos következményekkel járhat.

Most induló sorozatunkban körüljárjuk az abortuszhoz való hozzáférés szigorításának lehetséges hatásait, a nemzetközi jogi környezetet, illetve a rendelkezésre álló kutatási adatokat, valamint egy érdekes és keveset hallott katolikus álláspontot is bemutatunk.

De kezdjük azzal, hogy milyen a hazai helyzet: a kormánypárti politikusok először ellentmondásosan nyilatkoztak az alkotmánymódosítás jelentőségéről, később azonban több esetben is megnyilvánult a valódi szándék.

Az egyik ilyen lépés az volt, amikor 2011 tavaszán köztéri plakátokon szerepelt egy félrevezető méretű magzat, akinek a szájába a következő, összetett gondolkodást sejtető mondatot adták: „Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám, de inkább adj örökbe, hadd éljek!”. Az abortuszt elítélő kommentár pedig világosan kijelölte, hogy mi az irány.

Lengyelország a példa, ahol híresen szigorúak az erre vonatkozó szabályok, céljukat mégse érik el: miközben évente körülbelül 800 hivatalosan regisztrált terhesség-megszakítást végzenek, addig 80-200.000 közötti az illegális vagy külföldön végrehajtott beavatkozások száma. A fogamzásgátlók nehezen hozzáférhetők, és alapvetően jellemző a tájékozatlanság.

Tekintse meg filmünket, amelyben Katarzyna Pabijanek, az ASTRA Regional Network for SRHR in Central and Eastern Europe (ASTRA Középkelet-európai Regionális Hálózat a Szexuális és Reprodukciós Egészségért és Jogokért) munkatársa ismerteti a lengyel abortuszszabályozás hatásait!

A tavaly hazánkban futó plakátkampányt olyan uniós forrásból finanszírozták, aminek a célja a nők és a férfiak esélyegyenlőségének segítése lett volna. Viviane Reding EU-biztos azonban úgy foglalt állást, hogy a plakát nincs összhangban ezzel a céllal, és a plakát mielőbbi eltávolítását sürgette.

A téma a költségvetés tárgyalásakor került újra napirendre, egy kormányzati lépés egyértelműen kijelölte, hogy kormánypárti politikusok milyen irányba kívánják elmozdítani a kivívott női önrendelkezési jogokat. Meg kell jegyezni azt is, hogy hasonló elképzelést mutatnak az aktuális sajtónyilatkozatok a családon belüli erőszak büntetéséről szóló népi kezdeményezés kapcsán is. Egy végül nem tárgyalt módosító javaslat elvonta volna az abortuszokra szánt költségvetési összeget, amellyel éppen a legnehezebb helyzetben lévőket hozták volna lehetetlen helyzetbe. Ugyanis amennyiben valaki ún. súlyos válsághelyzet (tehát nem egészségügyi ok vagy bűncselekmény) miatt kéri a terhessége megszakítását, annak költségét meg kell térítenie. Ez alól kivételt csak az jelent, ha az érintett rossz anyagi körülmények között él és ezért valamilyen szociális juttatást vesz igénybe.

A veszély mértékét jól jelzi, hogy a rendelkezésre álló rövid idő ellenére is közel 50 nemzetközi szervezet csatlakozott a tiltakozáshoz. A hatalmas tiltakozást magyarázza az is, hogy a választás szabadságát ellenzők világszerte a Magyarországon fenyegető módszerhez hasonlót használnak a nők önrendelkezésének csorbítására. Az embrió és a magzat jogalanyisága mellett a források korlátozása, illetve a beavatkozást elvégzők ellehetetlenítése is elterjedt módszerek. Utóbbira egy hazai példa az abortusztabletta alkalmazása apropóján sokak által megismert klinika ellenőrzéséről és ellehetetlenítéséről szól.

Idén tehát az abortusztabletta engedélyezése kapcsán vált megint egyértelművé, hogy a valódi politikai szándék a nők önrendelkezési jogának korlátozása. A tabletta bevezetése semmilyen formában nem jelentené a hatályos szabályok enyhítését, a szakmai szervezetek egyértelműen kiállnak alkalmazása mellett, így a nem éppen szabadságjogi harcosként ismert Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium is. Ugyanis a tabletta egy olyan korszerű megoldást jelent, amelyet sok országban használnak egyre növekvő arányban, hiszen bevezetésével csökken a komplikációk száma, miközben a terhesség-megszakítások gyakoriságát nem befolyásolja.

Az egészségügyért felelős államtitkárság ugyanakkor sietve kijelentette, hogy bizonyos „kockázatok” miatt nem támogatják a tabletta kórházakban való elérhetővé tételét. Arra a mai napig nem kaptunk érdemi választ, hogy milyen kockázatokra utaltak. Újabb megkeresésünkben arra is rákérdeztünk, hogy a magyar állam mit tesz a nem kívánt terhességek megelőzése érdekében, ugyanis a vita hevében gyakran elfelejtjük, hogy ezen kötelességének nem tesz eleget. A magzati élet védelméről szóló törvényben ugyanakkor az szerepel, hogy az állam elősegíti a fogamzásgátló készítmények és eszközök rászorultságtól függő kedvezményes igénybevételét. Azonban az elmúlt évekhez hasonlóan az állam nulla forinttal támogatja ezeket.

 

Kapronczay Stefánia és Zsolt Melinda, TASZ

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.