film

2020. június 21.

Az ivóvíz elzárása is a kirekesztés egy formája

Te is jobban odafigyelsz arra, hogy a járványhelyzet kezdete óta jó alaposan, többször moss kezet naponta? Nem csoda, hiszen folyamatosan ezt halljuk március óta a hatóságoktól. Azzal azonban nem foglalkoztak a veszélyhelyzetben sem, hogy a kistelepüléseken, mélyszegénységben élő emberek sokszor el vannak zárva még a víztől is. A hazai intézményes kirekesztés egy különösen súlyos példája, amikor még a tiszta víztől is megfosztják a szegénységben élő családokat.

2019. október 12.
2019. október 2.
2019. szeptember 22.

Az Elios után civilek hozták vissza a fényt Gyálra

A Tiborcz-cég beruházása után sötétbe borultak a Pest megyei város utcái, a rossz járdák pedig még egy lapáttal rátettek a balesetveszélyre. Az ott élők közül voltak, akik úgy érezték, hogy tenniük kell, és egy beszélgetés után kiderült, hogy nincsenek egyedül – ebből pedig olyan közösség alakult ki, ami tényező lett a város életében. Vlogsorozatot indítottunk, hogy te is megtudd, mit tehetsz azért, hogy mindannyian jobb városokban és falvakban élhessünk.

2019. március 5.
2018. július 31.

Nekik is élni kell!

Magdi és más, súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek édesanyjai segítségünkkel beperelték az EMMI-t, mert az állam annak ellenére nem biztosítja, hogy a gondozásra szoruló felnőtt gyermekeiket támogatott lakhatásban helyezzék el, hogy ez kötelessége lenne. Az anyák rendszeresen összejárnak, hogy röviden kiszabaduljanak a 24 órás szolgálatból, és hogy tartsák egymásban a lelket. Legutóbbi találkozójukra Magdi egy közel 30 éves archív felvétellel érkezett, amit közösen néztünk meg. Az anyukák meghatott és csodálkozó felkiáltásokkal ismerték fel rajta szülőtársaikat és gyerekeiket.

2018. május 14.

Engedjétek haza Imit!

Imre Csongrádban nőtt fel a szüleivel, szeretetben. Szülei halála után akarata ellenére a pszichiátriára került, aztán pedig egy tömegintézetbe. Azóta leveleket ír minden héten, mert ez az egyetlen még megmaradt kapcsolata a külvilággal. Azzal a külvilággal, ahol másodunokatestvére, Gyöngyi és férje már két éve hazavárják őt, hogy családként élhessenek együtt. Egy személyes vallomással tartozunk az elején. Már régóta segítünk fogyatékossággal élő embereket, hogy önállóan élhessenek és dönthessenek az életükről, de ami Imivel történik, az még számunkra is felfoghatatlan.

2018. április 6.

A fogyatékossággal élőknek kell a választójog!

A választáson való részvétel arról is üzen, hogy ki szólhat bele egy ország jövőjének alakításába, ki tartozik egy politikai közösséghez. Az afroamerikai emberek által kivívott  jog és a nőjogi mozgalom eredményei után sokan az utolsó választójogi mozgalomként tekintenek a fogyatékossággal élő emberek szavazati jogának elérésére. Magyarországon 2014-ben 46 583, 2016-ban pedig 49 2016 gondnokság alatt álló személy volt kizárva a választójogból. Ferenc egy volt közülük.

2018. március 13.
2018. március 9.

Vagy lesz otthona, vagy el kell temetnem

Feri 33 éves, súlyos-halmozott fogyatékossággal élő férfi. Édesanyja, Magdi beszámolója szerint “1983-ban,első gyermekeként érkezett a családba. Besárgulása miatt 3 napot a koraszülött osztályon töltött, majd hazaengedték. Szépen gyarapodott, nyugodt kisbaba volt. A héthónapos kontrollvizsgálaton megállapították, hogy mozgásában visszamaradt, ezért napi gyógytornát írtak elő. Egyéves korában epilepsziás rohamok jelentkeztek nála, naponta többször. Ezerféle gyógyszerkombináció kipróbálása után 9 éves korára a rohamok megszűntek. Szintén egyéves korára kiderült, hogy értelmileg is akadályozott, de akkor még nem tudták megmondani a súlyosság fokát. Két éves korára kiderült, hogy az értelmi fogyatékossága  nagyon súlyos, nem fogja soha ellátni magát, nem fog beszélni, pelenkázásra fog szorulni és mozgásában is korlátozott lesz egész életében.”

2018. március 6.
2017. december 11.
2017. november 3.

Fájdalmas küzdelem a gyógyászati kannabiszért

A kannabisztartalmú gyógyszerek hivatalosan jelenleg is elérhetők gyógyászati célból Magyarországon. Másképp látják ezt azok a páciensek, akik már próbáltak ilyen készítményt igényelni. Ügyfelünk történetén keresztül mutatjuk be, hogy valójában mekkora küzdelemre számíthat az, aki szeretné igénybe venni a tüneteit enyhítő gyógyszert.

2017. október 10.

Quaestor-ügy: ha egyszer már elloptak valamit, arról nem lehet adatokat kikérni

Ügyfelünk, mint Quaestor-károsult, közérdekű adatigényléssel fordult a Magyar Nemzeti Bankhoz. Többek között azt szerette volna megtudni, hogy a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjába – melynek számláját az MNB vezeti – teljesített-e az MNB befizetést, valamint, hogy benyújtott-e ehhez a hitelkérelemhez állami kezességvállalást, vagyis közpénzből kipótolja-e az állam a kárrendezés költségeit, ha erre szükség van. A magyar bíróságok szerinte azonban ezt nincs joga megtudni.

2017. szeptember 10.
2017. szeptember 4.
2017. július 11.
2017. július 6.

Sunyiban szívok, mert muszáj

Ferenc több mint 22 éve él együtt Sclerosis Multiplex betegségével, 16 éves kora óta fogyaszt kannabiszt.  Betegsége nagyon súlyos idegi fájdalmakkal és görcsökkel jár együtt, amik a kannabisz szívása miatt múlnak csak el.

2017. június 5.
2017. április 6.

Úgy kiabált velem a nővérke, mintha én tehettem volna a fertőzésről

Szilvia két éve munkaképtelen egy olyan fertőzés miatt, amiben elismerte a kórház is a felelősségét. Megdöbbentő, hogy fertőző betegként kismamákkal egy szobába fektették a kórházban, ahogy az is, hogy a nővérektől segítség helyett szemrehányást kapott. Ahhoz, hogy kártérítéshez jusson, a biztosítónak egy független orvosszakértő véleményére lenne szüksége. Ennek költségeit Szilvia 39 ezer forintos rokkantnyugdíjából természetesen nem képes fedezni.

2017. március 30.

„Ha szép lesz a stadion, nehogy már ezek a cigányok itt maradjanak!”

Múlt héten forgattunk Miskolcon, a Számozott utcákban. Azóta nyolcvan újabb ház bontását kezdte meg az önkormányzat. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a stadionrekonstrukció csak ürügy volt, a Számozott utcákban valamennyi házat le fogják dózerolni. A városvezetés szerint „a lakosság részéről elsöprő támogatást élvező telepfelszámolási programot nem csupán közbiztonsági, hanem közegészségügyi és gyermekvédelmi szempontok is indokolják.” 

2017. március 11.
2017. február 20.

"Lelkileg még ma sem hevertem ki"

Hogyan tesz tönkre egy embert a kórházi fertőzés? Péter mindig sportolt, aktív életet élt. Pár éve az epéjével került kórházba, azóta 5 műtéten és egy fertőző osztályon van túl. Élete munkás évtizedét még szerette volna tevékenyen tölteni, még voltak tervei. Ezeket mára feladta.

2016. december 10.
2016. október 25.

Nincs olyan anya, aki be tudná pótolni ezeket az elvesztett éveket

Fél éve, március végén hírt adtunk róla, hogy Bence két éves korában végre hazakerült a szüleihez. Mint akkor megírtuk, a kisbaba születésekor azért nem kerülhetett haza, mert a helyi védőnő hónapokkal korábban jelezte a kórház számára: „Az asszonynak minden gyermeke átmeneti nevelésben van. Irreális lenne az újszülött kórházból való távozása az anyával együtt.” 

2016. október 20.

A vádlottak padján voltam, de büszke voltam rá

Fizikai és mentális bántalmazás után került a vádlottak padjára állami gondozott ügyfelünk, Norbert. Az állami gondoskodás ahelyett, hogy biztonságot nyújtott volna számára, megalázó, kiszolgáltatott helyzetekbe hozta őt. Norbert nem hagyta annyiban a vele szemben elkövetett visszaéléseket, de szókimondása miatt végül a bíróságon találta magát.

2015. október 31.

Demokrácia 2.0: A Te szempontjaid

Miért több, mint nemzeti konzultáció?A "Your Priorities" ["A Te szempontjaid"] és az ebből kinövő "Betri Reykjavik" ["Jobb Reyjavik"] az állampolgári részvételt segítő civil kezdeményezések. Olyan online felületek, amelyeken bárki véleményt nyilváníthat városa, politikai közössége közügyeiben. Izland fővárosa, Reykjavik az élen jár a rendszer használatában: a város önkormányzata elkötelezte magát amellett, hogy megvitatja minden hónap 5 legnépszerűbb javaslatát. Na de miben több ez, mint a Magyarországon divatossá tett nemzeti konzultáció, ami ellen már korábban is szót emeltünk?

2015. szeptember 17.

A dörzsölt gazemberekkel nem kellett volna óvatosan bánni

Az Egri Törvényszék mai ítéletében kimondta, hogy a rendőrség 2011-ben Gyöngyöspatán nem védte meg a szélsőségesektől megfélemlített roma lakosságot, és ezzel megsértette egyenlő bánásmódhoz való jogukat. Először mondta ki magyar bíróság azt is, hogy a rendőrség bírságolási gyakorlata is lehet diszkriminatív.

2015. július 12.

El tudod képzelni, milyen érzés, ha öt törékeny kisbabára kell vigyáznod?

Az intenzív koraszülött osztályon folyamatos készenlétben állnak az orvosok és ápolók, hogyha bármilyen gond felmerül a párszáz grammal született kicsikkel, azonnal segíteni tudjanak. Egy új, Finnországból indult képzés azonban radikálisan szakít a jelenleg bevett ápolási módszerekkel és azt tanítja - elsősorban az egészségügyi dolgozóknak, hogy beavatkozásoktól mentesen, megfigyelőként kell segíteniük a szülőket, hogy gyermekük ellátásában részt vehessenek.

2015. június 23.

Riasztás: így mentik a gyerekedet

Egy magyar fejlesztésű mentőautó, aminek minden négyzetcentimétere milliméterre pontosan ki van találva. Egy gyermekmentős, akit a 12 órás szolgálati ideje alatt legalább hat alkalommal riasztanak, hogy kritikus állapotú gyerekeket lásson el. Hogyan lehet ezt a feladatot rutinból és nem belehalva, de mindvégig lélekkel ellátni? Riportfilmünkben Dr.Krivácsy Péter gyermekorvost, a Gyermekrohamkocsis ügyelete alatt kérdeztük.

2015. június 11.

A szintifű meghódította Mátraverebélyt



„Holland” – ez az utcai neve a kannabisznak Mátraverebélyen. A helyi fiatalok elég ritkán férnek hozzá. A leginkább ugyanis a „biofűnek” nevezett drogot szívják, aminek annyi köze van a bio-hoz és a fűhöz, mint a szőlőt sosem látott tablettás bornak a Nyakas irsai olivérhez. Ázsiai laboratóriumokban előállított szintetikus drogokat áztatnak be különféle gyógynövényekbe, és ezt árulják „biofűként”. A helyesebb elnevezés inkább szintifű. A szintifüvek eddig elsősorban a nagyvárosi fiatalok körében terjedtek. Bár átfogó kutatás nem létezik erről, de egyre több beszámolót hallunk helyi pedagógusoktól arról, hogy néhány éve már egyre szélesebb körben elérhetőek a falusi fiatalok körében is. A TASZ Drogriporter filmes csapata Mátraverebélyen forgatott, hogy utánajárjon ennek a jelenségnek.

2015. június 2.
2015. május 28.

Példakép a Gyermektraumatológián

Amikor elindítottuk a TASZ felmérését a szülészetek és gyerekosztályok körében, fontos célunk volt, hogy a közérdekű adatigénylések mellett munkatársaink személyesen is minél több jó gyakorlatot ismerjenek meg és mutassanak be. A Péterfy Sándor utcai Kórház Gyermektraumatológiai Osztályán egy különösen elhivatott szakemberrel találkoztunk.

2015. január 30.

No Vona, no cry

Nagy Róbert Gyöngyösön, Vona Gábor szülővárosában él. Az országgyűlési választások idején gondolt egyet, és a saját eszközeivel ő is beszállt a kampányba: arra bíztatta a polgárokat, hogy a szélsőjobboldali párt, a Jobbik ellen szavazzanak.

2014. október 13.

Első fokon nyert a szólásszabadság

Tóta W. Árpád 2013 elején részletgazdag publicisztikában kritizálta Zsiga Marcell miskolci alpolgármester vagyonosodását és az őt segítő politikai rendszert. A politikus azt gondolta helyes válaszlépésnek, hogy büntetőeljárást kezdeményez a publicista ellen. Rágalmazással vádolta a szerzőt és felfüggesztett fogházbüntetést kért rá büntetésként.

2014. május 14.

Legális dizájner drogok Új-Zélandon

A TASZ Drogriporter munkatársai idén márciusban Új-Zélandon forgattak arról, hogy miért döntött úgy az ottani kormány, hogy az eddigi tiltó megközelítés nem alkalmas a dizájner drogok visszaszorítására, és hogyan próbál legális, ellenőrzött piacot teremteni néhány alacsonyabb kockázatú szer számára. 

2014. március 5.

Jobb napjaimon paranoid skizofréniás vagyok

"Hat évig ültem a sarokban, és csorgott a nyál a számból a betegségem, és a gyógyszerek miatt, amiket kaptam. Nem volt semmi reményem, hogy még tehetek valamit az életem hátralevő részében." A Hugarafl megrázó filmjében egy izlandi férfi történetét ismerhetjük meg, a pszichiátriai diagnózistól való megszabadulásról és a felépülésről.

2013. augusztus 12.

Legális dizájner drogok Új-Zélandon

Az új-zélandi kormány a feje tetejéről a talpára állítja a dizájner drogok szabályozását: ahelyett, hogy az állam vizsgálná az új dizájner drogokat, mielőtt betiltaná őket, ezentúl a forgalmazóknak kell kockázat-elemezniük a szereket, mielőtt piacra dobnák azokat

2013. február 19.

Nemzetközi jogot sért az új polgári törvénykönyv - Áder Jánosnál a labda

Tíz szervezet, köztük több fogyatékos személyeket képviselő országos egyesület, valamint elismert szakemberek és kutatók fordultak Áder János köztársasági elnökhöz azért, hogy az új Polgári törvénykönyvet aláírás előtt küldje meg előzetes normakontrollra az Alkotmánybíróságnak. Az aláírók szerint ugyanis a törvénykönyv azzal, hogy megtartja a kizáró gondnokság vagy a cselekvőképesség teljes korlátozása lehetőségét, súlyos alapjogi sérelmet konzervál. Nézze meg filmünket!

2012. december 17.

Hol van itt az igazság?

„Ha valaki egy pékségben dolgozik, ő kenyeret árul, én szexmunkás vagyok, én a testemet árulom.” A TASZ 40 perces kisfilmet készített a szexmunkáról Magyarországon, és arról, hogy a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE) hogyan nyújt segítséget az érintetteknek.

2012. december 4.

Ilyet még az életünkben nem láttunk

A november 22-én, Hatvanban történtekkel kapcsolatban a TASZ az igazság minél teljesebb feltárására és a rendőri bántalmazások sértettjei jogainak érvényesítésére törekszik. Úgy gondoljuk, sem a rendőrség írásos közleménye, sem kiadott videófelvételük nem tartalmazza az események összességét. November 26-án videós stábunkkal a helyszínre utaztunk, hogy érintettek és szemtanúk beszámolóiból próbáljuk rekonstruálni a csütörtök délutánt.

2012. szeptember 28.

Alkotmányos támogatás az abortuszturizmusnak?

A terhesség-megszakítások szabályozását látszólagos egyetértés övezi – legalábbis ezt tükrözik a közvélemény-kutatások: a többség rendre a hatályos szabályozás mellett foglal állást. Azonban a téma az alkotmányozáskor újra napirendre került, ez pedig zavart okozhat.„II. cikkAz emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”Az Alaptörvényben az élethez való jog után szereplő félmondat, mely szerint „a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”, súlyos következményekkel járhat.

2012. július 2.

Olvasni unalmas, az életben izgalmas

„Lehetséges, hogy az emberi jogokról olvasni unalmas, de amikor az életben ezzel találkozunk, nagyon izgalmassá válik” – fogalmazott Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke a Helsinki Bizottsággal és a TASZ-szal közösen kiírt Filmezz jogállamot! pályázat díjátadóján. A jogvédő szervezetek a pályázatra olyan szinopszisokat vártak, melyek érthető, világos és szórakoztató módon mutatják be, hogy miért fontos például az információszabadság, szólásszabadság, a sajtószabadság, a személyi szabadsághoz való jog, mit jelent a hátrányos megkülönböztetés tilalma, az emberi méltóság és a vallásszabadság. Hogy miért védjük az emberi jogokat, és hogy mit vesztenénk nélkülük.Összesen 21 pályamű érkezett, amelyből a négytagú zsűri hat alkotást választott ki, amelyeket a díjátadón be is mutattak.Tekintse meg a nyertes filmeket!

2012. február 9.

Az adatkérő lány

Az információszabadság az állam ellenőrzésének egyik legfontosabb eszköze – aktuálisan különösen nagy szükség van rá, hiszen a kormány kétharmados parlamenti többséggel gyakorolja hatalmát, illetve a gazdasági válság hatásaként sorra születnek olyan állami döntések, amelyek egyre többször beavatkoznak a hétköznapjainkba.Filmünkből megtudhatja, hogyan kell közérdekű adatigénylést benyújtani, mik az adatigénylő jogai, és mik az adatkezelő kötelességei. Léteznek ugyanakkor korlátok is, de alapszabályként elmondható, hogy az állam által kötött szerződések, és a közpénzek felhasználása mindig szabadon megismerhető. Arra is kitérünk, hogy mik a lehetőségek, ha egy adatigénylésre nem érkezik válasz.

2012. január 13.

Legális fűboltok Koppenhágában?

Európában hosszú évtizedekig a hollandok voltak a progresszív drogpolitika éllovasai: itt nyíltak az első kannabiszt áruló boltok és itt hoztak létre először olyan ártalomcsökkentő programokat, mint például a tűcsere vagy a drogfogyasztói szobák. Az elmúlt években azonban Hollandia konzervatív kormányt választott magának, és bár a coffee shopokat nem zárták be, érezhetően lehűlt a politikai klíma. Vannak azonban más országok, amelyek átvették a hollandoktól a stafétabotot és mutatják az irányt – ilyen például Dánia. Koppenhágában a tavalyi év végén úgy döntött a Városi Tanács, hogy tervezetet készítenek a fű legális szabályozására, és azt a kormány elé terjesztik.

2012. január 6.

Túltermesztik a drogháborút

Bizonyára mindenkinek ismerős az elektromos cigaretta, ami nem ég, nem füstöl, így káros anyagoktól mentes párát juttat a dohányosok tüdőjébe. Kevesen hallottak azonban arról, hogy már megjelent az E-spangli is, amelynek segítségével szintén füst és káros égéstermék nélkül lehet fű (azaz kannabisz) párát szívni. Kaliforniában van olyan E-spangli, amihez újratölthető hasisolaj tartályt is lehet vásárolni az erre kijelölt boltokban. Mert Kaliforniában még ilyen is van: fűbolt, ahol a megfelelő orvosi recept birtokában mindenki megvásárolhatja magának a napi füstölni, illetve most már párologtatni valót, és még csak nem is vádolják azzal, hogy az ördöggel cimborál.

2011. december 15.

Nem kell félni, nem fog fájni

Voltál már HIV-teszten? Tudod mi az az ablakperiódus? És azt tudtad, hogy a HIV-pozitívak esetében gyógyszeres kezeléssel 96 százalékkal csökkenthető a fertőzés szexuális úton történő átvitelének esélye?A HIV-fertőzés ma még nem gyógyítható, de a rendelkezésünkre álló gyógyszerekkel az AIDS kialakulása megelőzhető, így a HIV-vel élők életkilátásai jelentősen javultak a 80-as évekhez képest, amikor a HIV-pozitív eredmény gyakorlatilag egyenlő volt a halálos ítélettel. Az orvostudomány mai állása szerint az időben megkezdett antiretrovirális (HIV-ellenes) terápiával 30-40 évvel megnőttek a HIV-vel élők életkilátásai, teljes életet élhetnek, tanulhatnak, dolgozhatnak és akár egészséges (HIV-negatív) gyermekük is születhet. A sikeresen kezelt betegek esetében a fertőzés szexuális úton történő átvitelének az esélye 96 százalékkal kevesebb, mint a nem kezelt fertőzötteknél, megfelelő orvosi felügyelettel és gyógyszeres kezeléssel pedig biztosítani tudják, hogy egy HIV-pozitív anyának teljesen egészséges kisbabája szülessen.

2011. december 10.

A kirekesztésért az elmúlt 20 év minden kormánya felel

„A roma kisebbség tagjai ma nem egyenlőek a törvény előtt, a megkülönböztetésük mindennapos, nem egyenlőek a munkaerőpiacon, az oktatásban, az egészségügyben, az igazságszolgáltatásban, a rendőrök szemében” – sorolta Dénes Balázs, hogy mit jelent a gyakorlatban, hogy ma Magyarországon az egyes számú emberi jogi probléma a cigányság helyzete. „Ha valaki ma Magyarországon szegény roma családba születik, rá nem vonatkoznak azok a cikkelyek, melyeket 63 évvel ezelőtt lefektettek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában.”

2011. november 21.

"Az MDMA segített a lányomnak méltósággal meghalni"

Az Ecstasy-ra a legtöbb ember úgy tekint, mint “diszkódrogra” – elektronikus zenére és vibráló fényekre ugrabugráló fiatalok képét társítja hozzá. Kevesen tudják, hogy az Ecstasy tabletták fő hatóanyagára, az MDMA-ra már akkor is ígéretes gyógyszerként tekintettek a pszichiáterek, mielőtt az betört volna az elektronikus tánczenei kultúrába. Bár a drogot már 1912-ben felfedezték, az MDMA hatásmechanizmusának első igazi felfedezője Alexander Shulgin volt, aki 1976-ban szintetizálta és saját magán tesztelte a szert, ami hamarosan a pszichoterapeuták figyelmét is felkeltette. Lenyűgözték őket ugyanis az MDMA kommunikációs és empátiás készségekre gyakorolt hatásai. Az addig bezárkózó és szűkszavú páciensek megnyíltak és beszélni kezdtek a problémáikról, ez pedig óriási előrelépést jelentett a pszichoterápiás folyamatban.

2011. július 25.

A TASZ véleményére kíváncsi a Gyöngyöspata-bizottság

A TASZ hétfőn kapta meg az Országgyűlés Gyöngyöspata-bizottságának (hivatalos nevén Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság) levelét, melyben Kocsis Máté, a bizottság elnöke arról tájékoztatja Dénes Balázst, hogy lehetőséget szeretnének biztosítani a TASZ-nak, hogy „a májusban megküldött állásfoglaláson túl a gyöngyöspatai eseményekkel kapcsolatban teljes körű megállapításaikat kifejthessék”.

Tovább a múltba