Focira van pénz, drogprevencióra nincs

Schmitt Pál korábbi személyi titkára, Kiss Norbert fennhatósága alá kerül a kábítószerügyi koordináció a kormányadminisztráción belül, akit volt főnöke kérésének engedve nevezett ki az emberi erőforrások minisztere helyettes államtitkárnak a sportügyi államtitkár, Simicskó mellé. Ha annyit költene a kormány drogprevencióra, mint focira, akkor nem is lenne baj, de sajnos nem ez a helyzet. 

Tegnap a kábítószerügyi koordináció munkatársai átköltöztek a Hold utcába, ugyanis ezután az ifjúsági főosztály, amelynek része a drogkoordináció, a szociális és családügyi államtitkárságtól átkerül a Sport államtitkárság, azon belül is Kiss Norbert helyettes államtitkár fennhatósága alá. Kiss Norbert egészen Schmitt Pál lemondásáig annak közvetlen munkatársaként a KEH Társadalmi Kapcsolatok Hivatalát vezette, és többször is igen kínos helyzetbe került a médiában, amikor a köztársasági elnök védhetetlen megnyilvánulásait kellett kimagyaráznia. Állítólag az ő ötlete volt az is, hogy az államfőt a magyar nyelv bajnokának mutassák be, és ehhez kapcsolódik szereplése az MTV-ben, amelynek során többek között olyan emlékezetes kijelentéseket tett, mint “a szív mind az öt földrészre ellát”, vagy “a média elindult a rend irányába”. “A diplomabotrány után a Fideszben az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy a pártvezetés részéről hiba volt hagyni, hogy Kiss irányítsa az elnök kommunikációját, mert egy profi csapattal más kimenetele is lehetett volna az ügynek,” írja az Index, amelynek beszámolója szerint Kisst Schmitt Pál közvetlen nyomására nevezték ki Simicskó államtitkár mellé az Emberi Erőforrások Minisztériumába.


Kiss Norbert emlékezetes szereplése a köztévében 

Amikor 2000-ben az Országgyűlés teljes konszenzussal elfogadta az ország első nemzeti drogstratégiáját, a drogkoordináció élén még helyettes államtitkár állt, nem is akárki, hanem a téma kiváló szakértője, Topolánszky Ákos, aki jelentős források fölött rendelkezett és egy tucat munkatárs dolgozott alatta. A kormány fő tanácsadó szerve, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) ülésein akkoriban két miniszter elnökölt, ezzel is emelve a szakterület tekintélyét és súlyát. Ma nincs drogstratégia, a költségvetés halvány árnyéka a néhány évvel ezelőttinek, a KKB üléseire pedig évek óta nemhogy miniszter, de még egy államtitkár se tette be a lábát, sőt, a KKB hamarosan meg is szűnik. A drogkoordináció lecsúszott az adminisztratív rangsorban, érdekérvényesítő ereje megcsappant, helyettes államtitkár helyett főosztályvezető-helyettes irányítja, aki alatt mindössze két ember dolgozik.

A “kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatokra” az idei költségvetés 310 millió forintot különített el, a 2009. évi költségvetési törvényben ezen címszó alatt még 960 millió forint szerepelt. A prevenció és az ellátás még minimális szinten sem biztosítható ennyi pénzből, a szolgáltatók krízishelyzetben vannak. Persze ismerjük az indokokat: válság van, nincsen pénz. Már amire. A drogprevencióval szemben ugyanis focira kétszer annyit költ a kormány, mint tavaly: 7,8 milliárd forint helyett idén 15,9 milliárd forintot, ebből több milliárd forint megy stadionépítésre vagy felújításra. A miniszterelnök szerint miközben egész Európában súlyos gazdasági válság van, addig “Magyarországon arról szólnak a hírek, hogy olimpikonjainkat tisztességesen elismerjük, bevezetjük a mindennapos testnevelést, létesítményeket építünk és sportot támogató új adórendszert vezetünk be”. Bár a kormánypárt által kontrollált médiában valóban erről szólhatnak a hírek, a valóság az, hogy miközben a panem et circenses jól bevált politikai fogásának jegyében üdezöld műfüves stadionok épülnek szerte az országban, tönkremegy az egészségügyi és szociális ellátórendszer, és ennek az árát nem csak mi, hanem a következő generációk fogják kamatostul megfizetni. 

Sárosi Péter
ügyvivő, drogpolitikai programvezető
TASZ

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.