Zárkózzatok fel, ha tudtok!

Ha eddig bárki előtt kétséges lett volna a negyedik alkotmánymódosítással beiktatott „társadalmi felzárkózás” fordulat tartalma, a mögötte álló törvényalkotói szándék, akkor azt teljesen világossá tette a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság április 4-én a nol.hu-n megjelent cikkre válaszul írt közleménye. A "társadalmi felzárkózás" örve alatt a kormány utat nyit a hátrányos megkülönböztetés előtt. 

Az elmúlt hónapokban számos támadás érte az alkotmányos jogokat. Aggódhattunk a szólásszabadság sérelme, a vallási közösségek közötti önkényes különbségtétel miatt. Félthettük a főiskolai-egyetemi autonómiát a hatalom rávetülő árnyékától, veszélybe került a tisztességes bírósági eljárás elve. Eközben sokaknak talán fel sem tűnt az alkotmányügyi bizottság egy soros indoklással ellátott módosító javaslata, amely a társadalmi felzárkózást beemelte az esélyegyenlőség fogalma mellé. Az Alaptörvény XV. cikkének módosítása értelmében Magyarország az esélyegyenlőség mellett a társadalmi felzárkózás megvalósulását is külön intézkedésekkel segíti.

A vájt fülűek természetesen felkaphatták a fejüket, hiszen egy olyan fogalom került be az Alaptörvénybe, amit nem használnak sem a társadalompolitikában sem a szűkebben vett szakpolitikai (szociál-, foglalkoztatás-, oktatás-, lakás- etc.) terminológiában, sem az Unió irányelveiben, Fehér- és Zöldkönyveiben. A „felzárkózás” fogalma – nem véletlenül - a szakmai és tudományos diskurzusból is hiányzik. A szorongást fokozhatta az a tény is, hogy ellentétben a sok alkotmányba nem való, de alkotmányos rangra emelt szabállyal, az esélyegyenlőséghez kapcsolódó alaptörvényi rendelkezés (XV. cikk 4. bekezdés) bibliai tömörsége mögött tevőleges állami intézményvédelmi, szabályozási, intézkedési kötelezettségek egész univerzumai állnak. Talán ilyen esetekben érhető leginkább tetten az alkotmányos szabályok jelentősége, a szavak súlya. A fogalmak ezekben az esetekben, mint úszó jéghegyek csúcsai sejtetik az alant megbúvó kormányzati társadalomszemléletet, közpolitikai beavatkozási elképzeléseket. Ha e sűrített fogalmak használata tisztességes társadalmi egyeztetési folyamat után, a sokféleképpen tagolt társadalom érdekcsoportjainak meghallgatásával történik, akkor nem kell félni a szavaktól. Ellenkező esetben alapos ok van rá.

A balsejtelmeket gyorsan igazolta a T/10593-as számú, az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslat. Az egyik módosító értelmében a „tárgyilagos értékelésen alapulóan szükséges társadalmi felzárkózásra” hivatkozva ezentúl ki lehetne kerülni az egyenlő bánásmódról szóló törvény (Ebktv.) nyújtotta védelmet. A csavar a történetben az, hogy az Ebktv. módosítani kívánt szakasza pozitív irányban engedi az eltérést: éppen a pozitív diszkriminációt, vagyis a védett csoportok előnyben részesítése miatti kivételt tartalmazza. A mostani módosítás viszont a negatív diszkriminációnak nyit utat.[1]

Nem kell túlságosan megerőltetnünk a fantáziánkat, hogy eljussunk a módosítással érintett egyetlen, a törvényalkotó szándéka szerinti releváns csoporthoz – a romákhoz. Ha az Ebktv. által felsorolt védett csoportokat számba vesszük, könnyen látható, hogy kitől várhat a törvényalkotó felzárkózást – nyilván nem a melegektől, nőktől, idősektől, más nyelvet beszélőktől, a vallási vagy világnézeti meggyőződéseik, politikai nézeteik miatt megkülönböztetést elszenvedőktől, részmunkaidősektől, vagy – tegyük fel – a hazai, ruszin származású kisebbségtől.

Az sem igényel hosszas elemzést, hogy a hagyományosan meghatározott diszkriminációs területek melyikét vehették célba – egyértelműen az oktatás-képzés lehet a társadalmi felzárkózás elsődleges terepe. Az egészségügy, a szociális biztonság, a lakhatás, az áruk forgalma és szolgáltatások igénybevételének területére nehezebben húzható rá az egyébként obskúrus, az egyéni felelősséget kidomborító „felzárkózás”, vagy éppen a paternalista felhangú „felzárkóztatás”; a foglalkoztatás területén pedig a közfoglalkoztatás társadalmi felzárkóztató hatásáról már a kormányzat is egyre kevesebb meggyőződéssel beszél.

Elevenére tapintott tehát a felzárkózási államtitkárságnak a Népszabadság újságírójának cikke, melynek állításait az aznap kiadott, „Rosszindulat helyett partnereket keresünk” című kormányzati közlemény egyértelműen alátámasztja. A sebtében kiadott közlemény a szegregációs vádakra válaszul nem rejti véka alá, hogy az elkülönített oktatásnak igenis van létjogosultsága:  „a magyar kormány abból a megközelítésből indul ki, hogy az egyéni problémák megismerésén és kezelésén keresztül érhető el a hátrányos helyzetűek és azon belül a romák felzárkózása, így tehát minden olyan intézményéért kiállunk, amelyekben az esélyekben hátrányos gyermekek felzárkózását segítik elő, akkor is, ha kizárólag roma gyerekek járnak az adott iskolába.”

Világos beszéd: nem tér ki egyéb, az egyenlő bánásmód tekintetében veszélyeztetett csoportra, nem említ egyéb diszkriminációs területet. A „rosszindulatúak”, a „partnerséget elutasítók” baljós víziói bizonysággá váltak: a terítéken mindvégig a romák, az oktatás és a szegregációs tilalom felpuhítása állt.

A kormányzat a Gandhi Gimnáziumot hozza fel példaként a szegregáció mellett. Ezt a hatosztályos roma nemzetiségi gimnáziumot azonban a roma identitásukat önként felvállalva választják tanulói. Nem lehet tehát összemosni a lakóhelyi szegregáció eredményeképpen cigány iskolává lett huszártelepi általános iskolával. Nem az első és nem az utolsó cinikus kormányzati csúsztatás ez – félő, hogy az ilyen érvelés az egyenlő oktatási jogokat, az esélyek egyenlőségét érdemben féltőknél inkább indulatot szül, mint partnerséget. A lakóhelyi elkülönülés, a nemzetiség területi megoszlása nem valami determinisztikus, befolyásolhatatlan tényező, és nem kizárólagos szegregációs ok. Erre jó példa, ha összehasonlítjuk a kormányzat által támogatott egyházi fenntartó két nyíregyházi iskolájában a hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetű tanulók („köztük a romák”) arányát. A Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda (Nyíregyháza, Huszár tér 5.) összlétszáma: 127 fő, ebből hátrányos helyzetű: 124 fő (98 %) ebből halmozottan hátrányos helyzetű: 103 fő (81%). Ezzel szemben a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium (Nyíregyháza, Bethlen G. u. 7. ) összlétszáma 506 fő, ebből hátrányos helyzetű 84 fő (17%), ebből halmozottan hátrányos helyzetű 6 fő (1%)].[2]

Sok évtizedes szakmai evidencia, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek egyenletes eloszlását biztosító oktatásszervezés, a „befogadó iskola” keretein belül biztosított többletszolgáltatások az esélyek egyenlőségét, a hátrányok behozását szolgálják. A másik oldalon az is, hogy az oktatásban alkalmazott elkülönítés a társadalmi kirekeszt(őd)és, kiilleszkedés első, megalapozó lépése. A „catch up” jelzőt a külföldi pedagógiai szakirodalom is ismeri, de kizárólag integrált-inkluzív közegen belüli módszertani elemként használatos.

Ha már a kormányzati kommunikációs fogások említésre kerültek, akkor nem hagyhatjuk szó nélkül a hangzatos szólamokkal való maszatolást sem. A bevezetőben „merőben új és a visszacsatolások alapján eredményes” illetve „az eddigi tüneti kezelésre szorítkozó módszert felváltó komplex, átfogó megoldásokat” említ a közlemény. Amennyiben az elmúlt húsz év integrációs törekvéseit elunó unortodox megoldások közül egyetlenegyet is említene a közlemény, úgy akár helyeselhetnénk is. Ennek hiányában azonban kijelentjük, hogy ez nem több, mint porhintés. Még akkor is, ha a kormány szerint ezzel szaporítjuk azokat a sajtómegjelenéseket, amelyek szerintük a problémákat termelik újra, horribile dictu: egyenesen deprivációs átörökítő mechanizmusként viselkednek („ a Népszabadságban publikált cikkhez hasonló felületes és rosszindulatú sajtómegjelenések sehova nem vezetnek, csak kimondottan a problémák újratermelődéséhez” – írja a közlemény).   

A módosítással kapcsolatos sunnyogó óvatosságot tehát felváltotta a sértett, agresszív kormányzati kommunikáció. Emögött az a magyar alkotmányosság történetében példátlan fordulat áll, hogy a kormányzat a jogellenes hátrányos megkülönböztetés és elkülönítés nyílt szándékával nyúl hozzá az Alaptörvényhez. Az eredetileg a pozitív diszkriminációt szolgáló klauzulát éppen a szegregációra, az oktatási esélyegyenlőség megnyírbálására kívánja felhasználni.