Kedves Húgom!

Borzasztóan örülök, hogy ilyen magas pontszámmal felvettek az egyetemre! Gratulálok! Hidd el, nekem sem esik jól, de a jelen helyzetben kötelességemnek érzem, hogy figyelmeztesselek azokra a veszélyekre, amelyeket magában rejt az a döntésed, hogy itthon fogsz egyetemre járni.

Nem tudom, figyelemmel kísérted-e a felsőoktatás körül kialakult hercehurcát. A diploma megszerzése eddig is áldozatokkal járt, ezután pedig még többel fog. A hallgatói szerződés aláírásával olyan kötelezettségeket vállalsz magadra, melyek súlyát lehet, hogy most még nem érzed, de később szinte biztosan fogod. Elvi és gyakorlati aggályaim is vannak az új rendszerrel. Miért léptünk be az EU-ba, ha utána a magyar állam hatalmi szóval meg akarja szabni, hogy hol éljünk? Az egy politikai kérdés, hogy mennyiben tekintjük fenntarthatónak az ingyenes felsőoktatást, ugyanakkor az Európai Unió alapvető szabályaival és elveivel ellentétes a röghöz kötés gondolata. Az állam motivációja érthető: itthon akarja tartani az eddig zömében állami pénzből képzett diplomásokat. Csakhogy erre ez a módszer nem elfogadható. Teremtsenek inkább olyan jogi, politikai, kulturális és gazdasági közeget, hogy megérje Magyarországon maradni.

Nem irigylem azokat, akik a diplomájuk megszerzése után nagyjából 15 évvel egyszer csak rádöbbennek, hogy hív a haza és azonnal állást kell keresniük abban az országban, amelyet szakmai vagy személyes okokból egyszer itt hagytak. Ráadásul nemcsak nekik: feltehetően a teljes családot ide kell majd telepíteni. A partnerednek (már ha lesz, persze) egy olyan országban kell hosszú távon dolgozni, melynek nyelvét nem beszéli és önszántából esetleg nem is választotta volna soha. A gyereket is ki kell szakítani megszokott társas és iskolai környezetéből. Ez sem lesz örömteli. Jut eszembe, szülj hármat, amilyen gyorsan csak lehet, és akkor megfelelsz Orbán Viktor apu elvárásainak és megúszod az egészet. Legalábbis a pénzt elengedik. Félre ne érts, nem arról van szó, hogy szerintem ez egy élhetetlen, szar ország, de ne a kormány döntse el helyetted, hogy neked megfelel-e. Fizetőssé akarják tenni a felsőoktatást? Nosza. De a tandíj alóli mentesülést kössék tanulmányi eredményhez, szociális helyzethez, sok megoldás lehet. A röghöz kötés nem az.

Belegondoltál már abba az apróságba, hogyan fogják számon tartani, hogy merre jársz, mit csinálsz, míg le nem dolgozod a megkívánt éveket? Mert ne legyenek kétségeid, nem fognak szem elől téveszteni. Az adószámodtól kezdve az éppen aktuális lakcímeden át a munkahelyeidig rendszeresen nyilatkoznod kell majd az adataidról. A megfigyelésednek 5 évvel azután lesz vége, hogy kitöltöd a fogságban a rád szabott időt. Az egyik kedvenc szabályom, hogy a nyilvántartott adataid változását 8 napon belül kell jelezned. Szülés után erről majd ne feledkezz meg! Ne aggódj, ha bármit elmulasztanál bejelenteni, a hallgatói szerződésed és a felsőoktatási törvény gondoskodik róla, hogy a magyar szerveknek jogában álljon kinyomozni ezeket. Persze ez érthető, potenciális adócsaló lettél. Képzeld, az egyetem még a nemzetbiztonsági szolgálatnak is elküldheti az adataid. Ezen ne csodálkozz, eddig is így volt, bár ettől még nem hiszem, hogy bele kellene törődni.

Mindezek helyett választhatod, hogy nem kérsz az állami ösztöndíjból, és csak remélni tudom, hogy olyan helyzetben van a család, hogy ezt megtehesd. Rám mindenesetre számíthatsz!

Ölel:

Bátyád

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.