A kommentelők ellen indított hadjárat önmagában is problematikus, hiszen azt jelzi, hogy a közhivatalt betöltő politikusok nincsenek tisztában azzal, hogy közmegbízatásuk egyik oldalán közpénzből kapott fizetésük, a közügyekben gyakorolt döntés lehetősége és a befolyás áll, cserében viszont az átlátható működés kötelezettsége, a kritika, olykor a bántó élcelődés az osztályrészük.
A kommentelők elleni jogi eljárásoknak azonban nem csak az érintett politikusok mértéktévesztése az oka. Van ezeknek az ügyeknek egy olyan aspektusa, ami szabályozási problémára vezethető vissza. A büntetőeljárásról szóló törvény a becsületsértést és rágalmazást kiveszi a magánvádas bűncselekmények közül, ha azt hivatalos személy ellen követik el hivatalos eljárása alatt vagy hivatalos eljárása miatt. Ugyancsak kivétel a hatóság sérelmére elkövetett becsületsértés, rágalmazás, ha azt hivatali működésével összefüggésben követik el. Ezekben az esetekben a rágalmazás, becsületsértés nem magánindítványra büntetendő, hanem hivatalból üldözendő. Magyarul: ha az átlagember úgy érzi, hogy megsértették, akkor ő képviseli a vádat, és iparkodik meggyőzni a T. Bíróságot igazáról. Ha ugyanez egy polgármesterrel, országgyűlési képviselővel történik, akkor beindul az állam büntetőhatalma: az ügyész képviseli a vádat. A polgármester, országgyűlési képviselő vagy más hivatalos személy megteszi a feljelentést, és a többit az állami gépezetre bízza. Még több közpénz, extra védelem. Álljon itt, kik érdemesek erre az extra védelemre:
a) az országgyűlési képviselő;
b) a köztársasági elnök;
c) a miniszterelnök;
d) a kormány tagja, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár;
e) az alkotmánybíró, a bíró, az ügyész, a választottbíró;
f) az alapvető jogok biztosa és helyettese;
g) a helyi önkormányzati testületek tagja;
h) a közjegyző és a közjegyzőhelyettes;
i) az önálló bírósági végrehajtó és az önálló bírósági végrehajtó-helyettes;
j) az Alkotmánybíróságnál, bíróságnál, ügyészségnél, államigazgatási szervnél, önkormányzati igazgatási szervnél, az Állami Számvevőszéknél, a Köztársasági Elnöki Hivatalnál, az Országgyűlés Hivatalánál, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál és az Országgyűlési Őrségnél szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik,
l) jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási feladatokkal megbízott szervnél, testületnél az a személy, aki közhatalmi, államigazgatási feladatot lát el.
Ugyanilyen extra védelmet kapnak a hatóságok is (tehát nem ember, hivatal!), ha hivatali működésükkel összefüggésben történik a becsületsértés vagy a rágalmazás. Mind a hivatalos személy, mind a hatóságok extra védelme ellentmond az Alkotmánybíróság korábbi határozatainak, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság ítéleteinek és a józan észnek is. Ha egyszer egy hivatalos személynek szélesebb körben kell tűrnie a tevékenységével kapcsolatos kritikát, akkor miért biztosít számára az állam extra büntetőjogi védelmet? A hatóságok extra védelme még érthetetlenebb, egy hatóságnak alig-alig képzelhető el hogy becsülete, méltósága lenne.
Van még egy csavar a dologban: mivel az ilyen bűncselekmény közvádas, ezért amikor a jogsértést megállapítják – akár mert a kommentelőt elítéli a bíróság, akár mert a közvetítő eljárás keretében (békéltető tárgyaláson), csak hogy vége legyen már a vegzálásnak, bocsánatot kér –, akkor az illető bekerül a bűnügyi nyilvántartási rendszerbe.
A bűnügyi nyilvántartási rendszerről szóló 2009. évi XLVII. törvény szerint a személyazonosító adatokat, mint név, születési hely idő, stb. és az érintett fényképét nyilván kell tartani, ha őt büntetőeljárás alá vonták, vagy ha bűnösségét jogerős bírói ítélet kimondta. Magánindítvány esetén a büntetőeljárás alá vonással nem jár nyilvántartásba vétel. Mivel azonban itt közvádas bűncselekményről van szó, az érintetteket rabosítják és nyilvántartják.
A TASZ álláspontja évek óta változatlan abban, hogy becsületsértés, rágalmazás esetén aránytalan egy éves szabadságvesztéssel fenyegetni bárkit, éppen elég a polgári jogi út igénybevételének lehetősége. Az azonban, hogy hivatalos személyek és hatóságok esetében a büntetőeljárás még szigorúbban, ügyészi közbenjárással történjen, teljes mértékben indokolatlan. Olyan jogszabályi probléma ez, amelyet vagy az Országgyűlésnek, vagy az Alkotmánybíróságnak kéne rendeznie, mégpedig minél előbb.
Mivel megszűnt a lehetőség, hogy absztrakt normakontrollt kérjünk az Alkotmánybíróságtól, ezért az Ombudsmanhoz fordulunk, amelyben kérjük, hogy indítson normakontroll eljárást az Alkotmánybíróság előtt. A Papcsák és Lázár áldozatok közül egy-egy embert képvisel a TASZ, amennyiben a nyomozást után megindul az eljárás, akkor szintén élünk az alkotmányjogi panasz lehetőségével. Amennyiben pedig a magyar bíróságok előtt nem sikerül érvényesíteni a szólásszabadságot, akkor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulunk.
Simon Éva
a TASZ Szólásszabadság programjának vezetője