Két bíró, egy eset

Járási szintre került az évtizedeken át rendelkezésre álló települési közhatalmi szankciórendszer. Az önkormányzati szabálysértési jogalkotás és jogalkalmazás megszűnése élesen rámutatott az állami kényszer iránti növekvő igényre, a társadalmat destabilizáló folyamatokkal (elszegényedés, területi lejtő, tömeges méretű egzisztenciális veszély) szembeni megkapaszkodás szülte „erő utáni vágyra”. Az új önkormányzati törvény új minőségű közrendvédelmi erőszakpotenciált adott az egyébként jelentősen megkurtított kompetenciájú önkormányzatoknak.

A helyi közösség tagjai a helyi önkormányzás alanyaként kötelesek öngondoskodással enyhíteni a közösségre háruló terheket, képességeik és lehetőségeik szerint hozzájárulni a közösségi feladatok ellátásához, betartani és betartatni a közösségi együttélés alapvető szabályait. A helyi önkormányzat képviselő-testülete rendeletében meghatározhatja a fenti kötelezettségek tartalmát, elmulasztásuk jogkövetkezményeit – írja a törvényalkotó az új önkormányzati törvény alaprendelkezései között.

Az önkormányzati törvény feladat- és hatáskör jegyzékét tartalmazó II. fejezet egyetlen speciális, ún. ágazati feladatkört nevesít önálló címben is, a helyi közbiztonsággal kapcsolatos feladatokat: a települési és a fővárosi önkormányzat a helyi közbiztonságról, vagyonának, más értékének védelméről kényszerítő eszköz alkalmazására törvény alapján jogosult szervezet létrehozásával is gondoskodhat. Ennek az alapját a szintén tavaly hatályba léptetett törvény biztosította, lehetővé vált, hogy az önkormányzatok rendészeti szervei mielőbb elkezdhessék működésüket: önkormányzati természetvédelmi őrök, a közterület-felügyelők, a mezőőrök, erdészeti szakszemélyzet, halászati őrök, önkormányzati segédfelügyelők helyezkedtek harci készültségbe.

Az új önkormányzati törvény szakaszos hatályléptetési gépezetébe pedig betárazták az új szabálysértési törvény hatálybelépésével (egyben az önkormányzati szabálysértési jogkör megszűnésével) egyidejűleg hatályba lépő alábbi rendelkezést. A rendelkezés ideológiai, populista töltetét a kirívó, a tiltott, a közösségellenes jelzők tobzódása mutatja: 

„143. § (…)
(4) Felhatalmazást kap a helyi önkormányzat képviselő-testülete, hogy rendeletben határozza meg:
e) a kirívóan közösségellenes magatartásokat, valamint a magatartás elkövetőjével szembeni pénzbírság kiszabásának szabályait;”.

Tényállások dzsungele

A felhatalmazás alapján, 2012. április 15-e után villámgyorsan sarjadtak a különféle helyi statútumok, ami jórészt persze a korábbi önkormányzati szabálysértési tényállások beemelését, rendeletbe foglalását jelentette. Ez jelentős jogbiztonsági kockázatot hordozott magában, mert azzal, hogy a rendeletalkotók nagy számban mulasztották el az új szabálysértési törvény tényállásaival való egybevetést, azt érték el, hogy a szabálysértési kódexbe ütköző helyi tényállások törvényességi „gyomlálása” a kormányhivatalok fő törvényességi felügyeleti feladatává vált.
A „kirívó közösségellenesség” természetesen erős ideológiai térben lelt termékeny talajra, mint pl. Érpatakon, ahol ilyen és ehhez hasonló, hátborzongató tényállásokat szökkentett szárba: „drogfogyasztás támogatásával kapcsolatos nézetek propagálása”, „szexuális devianciák reklámozása”, „nemzeti öntudatot és a nemzeti összetartozást aláásó és negligáló, veszélyeztető kozmopolita világnézetek hirdetése”, és a szerző kedvence: „a köztisztviselőkbe és közfeladatot ellátó személyekbe vetett arcátlan bizalom- és tekintélyrombolás”.
A törvényi felhatalmazás zavaros, hazug szimbolikája megtette a hatását, „furcsa tilalmakkal lett tele az ország” – ahogy az Index írta:
„Néhány magyar önkormányzat egészen abszurd módon próbálja szabályozni polgárainak viselkedését. Csörögön például büntetés terhe mellett tilos köztéren labdázni. Még rosszabbul járhat, aki 14 évesnél idősebb, és vesztére Hódmezővásárhelyen hintázna vagy csúszdázna, ott ugyanis ez szigorúan tilos. Annak se könnyű, aki valamilyen tárgyat akarna elhelyezni Vásárhelyen egy köztéri szobor közelében, ha azt ugyanis „oda nem illő tárgynak" minősítik, jön a büntetés. Ózdon a helyi törvény teljes szigora csap le arra, aki a temetőben kispadot ácsolna a családi sírhant elé. Nem Csörögön lesz az új Ozora, az biztos, a településen ugyanis kifejezetten tilos bódult állapotban a földre feküdni. Solymárról menekülnek az öreg nénik, közterületen ugyanis nem szabad gazdátlan állatot etetni, bezzeg ha az állatnak van tulajdonosa, addig tömhetjük a főtéren, míg a kedvünk tartja.”

A régi-új tényállások bizarr dzsungelében a hatóságok otthonosan mozognak, és Putnokon augusztusban a jegyző egy háztartásban élő öt családtagra összesen már 350.000,- Ft összegű bírságot szabott ki négy rendbeli lakcímbejelentés elmulasztása (4X50 e Ft), és egy ún. „tiszta udvar rendes ház” tényállás miatt. (Utóbbi 150.000 Ft – ez a közigazgatási bírságok tényleges életfogytiglanja). Tegyük hozzá, igazolni tudjuk a család arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a lakcímbejelentés rendben megtörténjen.
A közigazgatási bírságok rendes fellebbezése kizárt, ami ellentmond az önkormányzati hatósági ügyek jogorvoslati logikájának, idegen elem a rendszerben és jelentősen szűkíti a jogorvoslathoz való alapjogot. A határozat ellen a távoli megyei bíróságon lehet benyújtani keresetet, tízszeres illetékkel.
A putnoki „közösségellenes rendelet” bírsággal sújtja a lakcímrendelet be nem tartását, ilyen rendeletet az önkormányzat viszont nem alkothat. Tilos neki, mert a lakcím létesítését törvény szabályozza országosan, egységesen; nincsenek, nem lehetnek helyi sajátosságok, önkormányzati párhuzamos rendelkezések, azok az utolsó vesszőig alkotmányellenesek.

Ellentmondásos ítéletek

A bírságok ellen benyújtott kereseteink alapja, függetlenül a később megsemmisített - közösségellenes magatartások statuálására felhatalmazó - törvényi rendelkezéstől, az volt tehát, hogy a rendelet alaptörvény-ellenes, következésképpen a bírónak a polgári eljárás vonatkozó szabálya alapján fel kell függesztenie a pert és a Kúriához/Alkotmánybírósághoz kell fordulnia.
Három keresetet adtunk be, ebből kettő ugyanahhoz a bíróhoz került, egy pedig egy másikhoz. Az előbbiekben a bíró majdnem megértette az önkormányzati rendelet alkotmányellenességének kulcsmomentumát: azt, hogy törvény által szabályozott tárgykörben önkormányzat nem alkothat rendeletet, de aztán megtorpant, és azt mondja végzésében, hogy a felhatalmazó törvényi rendelkezés megsemmisítése miatt hatályon kívül helyezett rendelkezések perben való alkalmazhatósága miatt fordul az AB-hoz. A harmadik ügyben a bíró semmit sem ért, és hatályában fenntartja az ítéletet, mondván, a rendelet szövege egyezik a törvény szövegével, tehát a bírságot kiszabó határozat alapos. Annak a rendeletnek a szövege tehát, amely rendeletet nem szabad megalkotni, hiszen van törvény, amely nem ad felhatalmazást helyi rendelet alkotására.
Összegezve: egy háztartás, egy nap, három bírság, amelyekből egyet a bíróság helybenhagyott, két esetben az AB-hez fordult – teljesen azonos tényállások mellett. Nem mondható megnyugtatónak a jogbiztonság. Az önkormányzati rendszabályok alkotmányossági deficitjén nem segít az, hogy az AB 2012. novemberben megsemmisítette a kirívó, közösségellenes, tiltott magatartásokat, hiszen a leleményes törvényalkotó idejekorán megalkotta az együttélés szabályainak a megszegését, valamint a közösségi feladatok teljesítéséhez való hozzájárulás rendjét szabályozó törvényi kereteket (utóbbiak miatt nemrégiben kértük az ombudsmant, hogy szintén forduljon az AB-hoz).
Attól tartunk, hogy a jogbiztonság alacsony szintje idült állapottá válik.

Simon Mihály
a TASZ Romaprogramjának munkatársa