Kövér László arról beszélt a minap, hogy rendeleti kormányzásra lenne szükség Magyarországon. A Fidesz Kormány eddigi működése alapján ez egy veszélyes kijelentés, amit érdemes jobban megvizsgálni.
Így tettek az Így írnánk mi blog szerzői keddi posztjukban, ahol a törvényi és rendeleti szintű szabályozás problémakörét járták végig a jogalkotás és a parlament működésének szempontjából. Az ő érveiket nem megismételve kijelenthetjük: valóban kívánatos lenne, hogy ne legyen minden részletszabály törvénybe betonozva. Ám a fideszes többségű parlament eddigi munkája kétségeket ébreszthet a jogállam híveiben. Valóban a parlamenti ellenőrző munkát szeretné bátorítani a kormány, vagy inkább azt tervezi, hogy a jövőben kiiktatja azt a lépést, amivel eddig a demokratikusság látszatát igyekezett – sikertelenül – fenntartani? Hiszen most törvényben szabályozott ugyan sok kérdés, de a 2010 óta született törvények kizárólag a kormány akaratát tükrözik, és a jogalkotási folyamatot úgy alakították át, hogy az ellenzéki képviselőknek és a parlamenten kívüli hangoknak gyakorlatilag nincs ráhatásuk egy-egy új szabály megalkotására. Elég csak az egyéni képviselői indítványként benyújtott kétharmados törvényekre gondolni, amivel megspórolható az előzetes hatásvizsgálat és kötelező civil konzultáció, ami a kormány törvényjavaslatainál kötelező elem. Vagy ott van a Házszabály átírása, ami jelentősen lazított a sürgősségi eljárás szabályain, vagy lehetővé tette, hogy a törvényjavaslat benyújtója úgy adjon be módosítókat a zárószavazás előtt, hogy azokat már ne kelljen vitára bocsátani. Ebben az értelemben már ma is rendeleti kormányzás zajlik Magyarországon, hiszen az Országgyűlés, mint törvényhozó hatalom a kormány kézi vezérlése alatt áll.
Az alapjogok szempontjából ráadásul összetettebb a kép.
Az alkotmánybírósági gyakorlat alapján az Alaptörvény rögzítette, hogy alapjogot csak törvényben, és a szükségességi-arányossági tesztnek megfelelően lehet korlátozni. Ez nem jelenti azt, hogy bármilyen, alapjogot érintő szabályozásnak törvényben foglaltnak kell lennie, de azt igen, hogy az alapjog lényegéhez kapcsolódó, elsődleges szabályoknak törvényben a helyük. Ennek az oka világos: az alapjogok kellően fontosak ahhoz, hogy a jogrendszerben erős garanciákkal bástyázzuk körbe őket. Ennek hiányában a mindenkori kormányzat saját hatáskörében, rendeletben szabályozhatná például azt, hogy milyen feltételekkel lehessen ellene tüntetni. Ez nyilvánvalóan megengedhetetlen, hiszen egy alkotmányos demokráciában a mindenkori hatalom kritizálhatóságának nem a hatalomtól magától kell függenie. Ennek szabályozására kizárólag a törvényhozó lehet feljogosítva, ez következik a hatalmi ágak megosztásának elvéből.
Reméljük, hogy ezen a rendszeren nem tervez változtatni a kormány. Ha mégis így tenne, akkor az Alkotmánybíróság rövid úton semmisítené meg azokat a rendeleteket, melyek alapjogot korlátoznak, anélkül, hogy a korlátozás szükségességét vagy arányosságát vizsgálná. Az alkotmányossági vizsgálat ugyanis azzal kezdődik, hogy a testület megvizsgálja, megfelelő jogforrási szinten szabályozták-e a kérdést. Ha nem, akkor nem a teszt lefolytatása, hanem a jogszabály automatikus megsemmisítése következik.
Ha tömegesen kellene megsemmisíteni jogszabályokat az Alkotmánybíróságnak, az súlyosan megingatná a magyar jogrendszert és komolyan veszélyeztetné a jogbiztonságot. Így csak egy üzenetünk van a kormánynak: az alapjogoknak törvényben a helyük.
Dojcsák Dalma