Amikor a tavalyi AIDS világnap előtt írt egyik blogbejegyzésemben a HIV-vel élőket hátrányosan megkülönböztető, illetve a járványt a büntetőjog eszközeivel megfékezni próbáló országokról írtam, még azt mondhattam, hogy a magyarországi helyzet eddig kedvezően alakult; volt ugyan néhány HIV fertőzés miatt indult büntetőeljárás, de mindegyik felmentéssel, illetve a vád ejtésével végződött. Most azonban megszületett az első elmarasztaló ítélet. Magyarország eddigi leghosszabb, nyolc éve zajló HIV-perének vádlottját - legalábbis a sajtó tájékoztatása szerint - első fokon 10 hónap börtönre ítélte az eljáró bíróság, valamint megtiltotta számára, hogy "egészséges nővel létesítsen szexuális kapcsolatot".
A HIV-kriminalizációs törvények története
A HIV-fertőzést kriminalizáló törvények története majdnem egyidős a vírus felfedezésével. Az első HIV-specifikus büntetőtörvényt 1987-ben, az Egyesült Államokban fogadták el, ekkor kezdődtek az első HIV-perek is. Az akkor még gyógyíthatatlan fertőzés, a következtében kialakult halálos fertőzések és daganatok, azaz az AIDS hatalmas pánikot váltott ki világszerte. Az Egyesült Államok példáját követve számos ország vezetett be a HIV-átadását vagy éppen a fertőzés kockáztatását kriminalizáló törvényeket, illetve alkalmazott már létező büntetőjogi megoldásokat. A cél az volt, hogy az elrettentés erejével sikerüljön visszaszorítani a fertőzés terjedését.
A célt azonban nem sikerült elérniük. Ahogy számos más közegészségügyi kérdésben, ebben az esetben sem lehet büntetésekkel megállítani a járványt. Helyette viszont számos esetben születtek olyan ítéletek, amelyekben egyértelműen a személyes bosszú vezérelte a részvevőket, vagy a hatalom túlkapásainak példáját láthattuk megnyilvánulni. A legtöbb ilyen eset minden tudományos tényt figyelmen kívül hagy, köztük a HIV-fertőzés átadásának módjait, illetve valószínűségét egy konkrét ügy során. Elég, ha csak azokra az ítéletekre gondolunk, ahol gyilkossági kísérlet vádjával kaptak letöltendő börtönbüntetést HIV-vel élők az Egyesült Államokban, mert a velük szemben intézkedő rendőrt arcon köpték, vagy megharapták. Svédországban például azért is felfüggesztett börtönbüntetés és súlyos kártérítés-fizetési kötelezettség jár, ha az "áldozatot" kiteszik a HIV-fertőzés kockázatának, azaz tényleges fertőzés nem is történik meg. Az ilyen esetek hátterében sokszor személyes bosszú áll, felhasználják a partner HIV-státuszát válóperek során vagy gyermekelhelyezési ügyekben, vagy egyszerűen megzsarolják a HIV-vel élőket a büntetőper lehetőségével, ha nem egyeznek meg például a vagyonelosztásban. A legtöbb ilyen ügyet a média hisztériakeltő tudósításai is súlyosbították.
A változás szelei
Szerencsére az elmúlt években sok ország felismerte, hogy a HIV-járvány terjedését a büntetőjog eszközeivel nem lehet megelőzni. Fontos szerepet játszik az a tény is az ilyen esetek mérlegelésnél, hogy a HIV-fertőzés ma már nem egy halálos betegséget okozó kór; amennyiben időben diagnosztizálják és kezelik, mára orvosilag a magas vérnyomáshoz vagy a cukorbetegséghez hasonlóan jól karbantartható állapottá vált.
Az Egyesült Királyságban, ahol számos büntetőper indult már a HIV-fertőzés miatt, civil kezdeményezésre szakmai protokollokat dolgoztak ki, mind a nyomozati szervek, mind a bíróságok számára, hogy egy ilyen per esetén milyen szabályok és lépések szerint kell eljárni. Ezek a protokollok amellett, hogy minden esetben védik a HIV-vel élő magánélethez való jogát és nagy hangsúlyt fektetnek adatainak bizalmas kezelésére, olyan alapvető információkat is tartalmaznak, például a HIV terjedési módjairól, amelyek döntően befolyásolhatják az ügyészséget abban a kérdésben, hogy egyáltalán vádat emel-e.
Svájcban népszavazáson döntöttek az új epidemiológiai törvényről, amely - szakítva a régi gyakorlattal - kimondja, hogy amennyiben a HIV-vel élő tájékoztatta a partnert a HIV-státuszáról, megszűnik minden büntetőjogi felelőssége. Ez is hangsúlyozza az önrendelkezéshez való jog és a kölcsönös felelősségvállalás fontosságát, mind a HIV-vel élő, mind a partner részéről.
A UNAIDS, az ENSZ AIDS-szel foglalkozó szerve is kiemeli, hogy a büntetőjog eszközeit túl széles körben alkalmazzák a HIV-fertőzés átadásának kriminalizálására, amivel nem lehet elérni a kívánt célt. Ehelyett a kezeléshez való hozzáférésen és az ártalomcsökkentő prevenciós programok elérhetőségén kell javítani, amelyek bizonyítottan működnek és a HIV-terjedését csökkentik, illetve megakadályozzák.
Egyre több országban csak abban az esetben kerülnek az ilyen ügyek bíróság elé, amennyiben bizonyítható, hogy az elkövető szándékosan adta tovább a fertőzést. Az eljárások során minden esetben figyelembe veszik azokat a tudományos tényeket is, amelyek befolyásolhatják a fertőzés átadásának a kockázatát. A kanadai Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében például az a HIV-vel élő, akinek alacsony vagy nem kimutatható a vírusszáma és óvszert is használt a szexuális aktus során, nem köteles közölni státuszát a partnerével, hiszen minden óvintézkedést megtett a fertőzés átadásának elkerülésére.
Alapjogok és az egyén felelőssége
A magyar ügyben eljáró bíróság - a sajtóban megjelentek szerint - azt hangsúlyozta, hogy az egészséghez való alapjog erősebb, mint a HIV-vel élőkkel szembeni diszkrimináció tilalma. Az egészséghez való jog alapvető emberi jog, amelyet Magyarország Alaptörvénye is biztosít, csakúgy mint a magánélethez, illetve az önrendelkezéshez való jogot. Álláspontunk szerint az alapjogok között nem lehet fontossági rangsort állítani, korlátozásukra csak indokolt esetben, szükséges és arányos mértékben lehet mód.
A HIV fertőzés átadása ellen, extrém esetek kivételével – ilyen lehet például a szexuális erőszak vagy az egészségügyben nem megfelelően fertőtlenített eszközök használata -, lehet védekezni. Amíg a legtöbb ilyen ügy üzenete az, hogy a HIV-vel élő kizárólagos felelősségét hangsúlyozza a fertőzés átadásának megakadályozására, addig szinte minden esetben elsikkad a másik fél felelőssége. A HIV-negatív személy szintén felel a szükséges óvintézkedések megtételéért, annak érdekében, hogy a lehető legkisebb kockázattal éljen szexuális életet. Ideális esetben a felek egy új, tartós kapcsolat esetén, vagy gyerekvállalás előtt, közösen mennek el szűrésre, hogy az eredmény ismeretében tudatosan felelősséget tudjanak vállalni egymásért. Alkalmi kapcsolatok esetén pedig mindenkinek saját felelőssége, hogy megtegyen mindent az egészsége megőrzése érdekében.
A konkrét ügyről
A konkrét ügy illetve az ítélet részleteit sajnos nem ismerjük. A sajtóban olvashatók szerint a bíróság „mellékbüntetésként" megtiltotta, hogy a vádlott a jövőben egészséges nővel létesíthessen szexuális kapcsolatot. Bár ilyen „mellékbüntetés" nem létezik, a bíróság, például a próbára bocsátás feltételeként, megszabhat bizonyos magatartási szabályokat. Álláspontunk szerint azonban ez a viselkedési szabály aránytalan és a magánéletbe való súlyos beavatkozásnak számít. Az egyén önrendelkezéshez való jogát korlátozza, nemcsak a vádlottét, hanem jövőbeli partnereiét is, amikor büntetőjogi felelősségre vonást helyez kilátásba akár egy közös, teljes tájékoztatást követő beleegyezésen alapuló szexuális kontaktus esetére is. Szintén hibának számít, ha egy ilyen eset megítélésénél az eljáró nyomozati szerv vagy bíróság figyelmen kívül hagyja a bizonyítottan működő prevenciós eszközöket, mint az óvszerhasználat vagy a gyógyszeres kezelés.
Bagyinszky Ferenc, a TASZ HIV/AIDS programvezetője
foto: IPPF