Bár Magyarország az egyetlen olyan ország a világon, amely alkotmányba foglalta a hajléktalanság büntetését, sajnos egyáltalán nem egyedülálló abban, hogy kriminalizálta az utcán élést. A társadalom margójára szorult emberek jogfosztása nemzetközi trend - erről meggyőződhettünk amerikai utazásunk során is.
Néhány hete a colorado-i Denverben filmet forgattunk arról, hogy új irányt vett ott a kannabisszal kapcsolatos szabályozás: tavaly a polgárok megszavazták, hogy a 21 éven felüliek államilag ellenőrzött boltokban vásárolhassák meg a marihuánát. Többen szavaztak erre a népszavazási kezdeményezésre, mint Obama elnökre. Az amerikai közvélemény többsége támogatja a marihuána vagy a melegházasság legalizálását. Bármennyire progresszívak is legyenek az amerikaik egyes ügyekben a magyarokhoz képest, más területeken nem is választja el olyan sok őket tőlünk.
Különös interkontinentális déjà vu érzést keltett például bennem, amikor megtudtam, hogy Denver városi tanácsa tavaly fogadta el azt a jogszabályt, amely büntetni rendeli a város területén a “kempingezést” – értsd: mindenkit, aki az utcán életvitelszerűen tartózkodik, tehát például lefekszik a földre és takarót, hálózsákot teker maga köré, vagy bármilyen más az időjárás ellen óvó felszerelést használ.
A denveri polgármester, Michael Hanckock sajtónyilatkozatainak cinizmusával egészen tarlósi magasságokba emelkedett. Budapesti kollégájához hasonlóan tagadta, hogy a rendelet a hajléktalanok kriminalizálását jelentené. Sőt, mi több, a cél kimondottan az, hogy a hajléktalanokat segítsék, és megakadályozzák, hogy mocskos, rossz higiéniás és veszélyes körülmények között éljenek. Egyébként is, nem a hajléktalanságot mint állapotot kriminalizálják, csupán egy bizonyos antiszociális magatartást. Ismerős?
A közbiztonságra és a köztisztaságra való hivatkozás valójában ugyanazt a hátsó szándékot leplezi Amerikában, mint Magyarországon. Az utca emberének viszolygó önigazolása ez. "Itt vannak ezek a koszos, büdös hajléktalanok, tűnjenek el. Ne kelljen őket még látnom sem, nem is csak azért, mert mocskosak, hanem azért se, hogy ne kelljen folyamatosan lelkiismeret-furdalást átélnem, ha meglátom őket a fagyos földön feküdni, miközben én a karácsonyi ajándékokat vásárolom a családnak. Tűnjenek el, hogy gondolnom se kelljen arra, hogy vajon miért kerültek oda, ahol vannak, és hogy ne kelljen éreznem a társadalmi felelősség súlyát, amiért embertársaim ilyen helyzetbe kerültek. Sokkal kényelmesebb abban hinni, hogy oda kerülnek, ahová a magukfajtának kerülnie kell: a szállókra."
Denverben is voltak persze olyanok, akik felléptek az embertelen hajléktalan-rendelet ellen. A budapestiekhez hasonlóan denveri aktivisták is megzavarták a város törvényhozásának ülését. Magyarországi testvérszervezetéhez hasonlóan az amerikai TASZ, az ACLU is rámutatott, hogy a szabályozás akkor is a hajléktalanság kriminalizálásának és így alkotmányellenesnek minősül, ha nem egy állapotot, hanem egy viselkedést büntet. Sérti a hajléktalanok alkotmányos jogát a megalázó, embertelen bánásmódtól való mentességhez és a szabad helyváltoztatáshoz – sérti emberi méltóságukat. Bár az állam nem tud emberhez méltó lakhatási körülményeket biztosítani, hiszen a 11 ezer denveri hajléktalan számára még a szállókon sem áll rendelkezésre elég hely, mégis bünteti azokat, akik az utcára kerültek. És ők sajnos egyre többen vannak.
A gazdasági válság kitörése óta a bankok rengeteg hiteltörlesztésre képtelen embert tettek az utcára, az USA-ban 20 százalékkal, Denverben 2009 és 2012 között 9 százalékkal nőtt a hajléktalan családok száma. A növekvő társadalmi egyenlőtlenségekre az államok gyakori reakciója a büntetőjogi represszió. Az Hajléktalanok Országos Koalíciója nevű civil szervezet 2009-es jelentése szerint az amerikai városok 33%-a tiltotta bizonyos közterületek életvitelszerű használatát, 7%-al több, mint 2006-ban.
A hajléktalan-ellenes rendeletek diszkrét báját az adja, hogy a végrehajtásuk nem kis pénzébe kerül az adófizetőknek. Los Angelesben például egy vizsgálat szerint az utcán élést tiltó rendelet végrehajtásának céljából a város 50 extra rendőrt alkalmazott, ez évente 6 millió dollárjába került. A rendelet megszegése miatt 11 hónap alatt 22 embert 201 alkalommal állítottak elő, ez körülbelül 3,6 millió dollárjába került az államnak – ebből az összegből 225 embert lehetett volna otthonhoz juttatni!
Bár a magyar kormány EU- és Nyugat-ellenes retorikája más benyomást kelthet, valójában nagyon sok szociál- és büntetőpolitikai elképzelést a Nyugattól, különösen Amerikától vett át. A margóra szorult társadalmi csoportok elleni fegyelmező-kirekesztő intézkedések nem magyar sajátosságok, hiba lenne tehát mindent a magyar társadalom vagy a jelenlegi politikai elit elmaradottságára és butaságára visszavezetni. Jelenleg globális szinten folyik a küzdelem a társadalmi igazságosság és az emberi jogok védelmében. Bár sokak számára úgy tűnhet, hogy ez a küzdelem csupán elnyomott, deviáns kisebbségekről szól, valójában mindannyiunk jövőjéről. Ha a társadalom lemond a szolidaritás, az emberi méltóság eszméjéről, akkor egy sci-fi filmekből ismert disztópiás jövő vár ránk, ahol a kiválasztott kevesek elíziumi elszigeteltségét a többség brutális elnyomása és jogfosztása biztosítja. Rajtunk áll, hogy ezt a jövőt választjuk-e, vagy egy másikat, amelyben megállítjuk a társadalom szétszakadását. Berzsenyi jól látta: "nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat."
Sárosi Péter