Állását veszítheti az agorafóbiás bíró, a depressziós bírósági fogalmazó, a tájékozódási zavarral küzdő közjegyző akkor is, ha alkalmasságukat megvizsgálták, és munkáját makulátlanul végzik. Nincs biztonságban a saját pénzügyeit nehezen intéző ápoló sem. Nem az agorafóbia, a tájékozódási zavar, a depresszió vagy a pénzügyi járatlanság miatt, hanem csak akkor, ha segítséget kérnek döntéseik meghozatalában. A kormány új javaslata szűkítené a közbizalomra érdemes személyek körét, és elrettentené a segítségkéréstől azokat, akiknek erre szükségük lenne.
Nem tudjuk, milyen széles a cselekvőképes felnőtt állampolgároknak az a köre, akik életük egyes területein támogatásra, segítségre szorulnak, de ezzel együtt is felelősen képesek munkájuk ellátására, családjuk gondozására és gyermekeik nevelésére. Többek között számukra is vonzó lehetne az új Polgári Törvénykönyvben nevesített támogatott döntéshozatal jogintézménye, amely a hagyományos gondnoksági rendszer alternatívájaként került be a jogszabályba, és jövő év márciusában lép hatályba.
Ma ha valaki mentális zavarral vagy értelmi fogyatékossággal él, és ügyei vitelében segítségre van szüksége, akkor a hazai jog egyetlen válasza erre a cselekvőképesség korlátozása és az érintett személye gondnokság alá helyezése. Ha bárkinek segítségre vagy támogatásra van szüksége, akkor önrendelkezési jogának felfüggesztésével kell számolnia. Innentől kezdve pedig nem írhat alá önállóan szerződést munkavállalása, családjogi aktusai, egészségügyi ellátása vagy szociális intézményi elhelyezése ügyében, hanem azt legjobb esetben is csak a gondnoka beleegyezésével teheti meg. Mivel a gondokság alá helyezés elavult és jogsértő megoldás a problémára, a felhasználói mozgalmak és a nemzetközi jog is egyre inkább a támogatott döntéshozatal intézményét helyezi előtérbe, amelynek lényege, hogy úgy teszi hozzáférhetővé a támogatást az erre igényt tartók számára, hogy közben nem korlátozza autonómiájukat, és nem bélyegzi meg őket. Ekkor a támogatott személy hozhat meg minden döntést, amelyekért ő maga tartozik felelősséggel, és egy általa választott, vele bizalmas viszonyban lévő személyhez fordulhat tanácsért.
A magyar jogalkotó egyértelművé tette, hogy nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettsége ellenére sem kívánja felszámolni a gondnokság intézményét, amelyet így a 2014 márciusában hatályba lépő új Polgári Törvénykönyvben is megtart. A törvénykönyv pozitív vonása, hogy ennek ellenére is bevezeti a támogatott döntéshozatalt, amelyet az enyhébb mentális zavarral élő személyek számára tesz hozzáférhetővé. A jogintézmény bevezetésekor azonban olyan szabályozást alakítottak ki, amely a támogatott döntéshozatal során számos, a gondnoksági rendszerben élő gyakorlatot honosított meg: az új intézményt a gyámhatóságok alá rendelték, a támogatott döntéshozatal a cselekvőképesség érintettségét is jelenti a jogszabályok szerint, maximálták a választható támogatók számát, lehetővé tették, hogy hivatásos támogatókat rendeljen ki a bíróság, noha a hivatásos segítésnek ebben a szolgáltatásban kevéssé van értelme. Végül megfosztották a támogatott személyeket attól, hogy nevelőszülői jogviszonyt létesítsenek, illetve a támogatott döntéshozatatalba kerülő nevelőszülők nevelési jogkörének megszüntetését irányozták elő. Ezek az intézkedések a támogatott döntéshozatal elveivel ellentétes irányba terelik a jogintézményt, és az autonómia és cselekvőképesség gyakorlása helyett azok megannyi korlátozását vetítik előre.
A Parlament elé terjesztett javaslat még egyet szorítana a támogatott személyek jogain azzal, hogy kizárja őket a közbizalmat igénylő hivatásrendek gyakorlásából.
A javaslat elfogadása bizonytalanságot okozhat a potenciális felhasználók körében: mind több foglalkozási rendről derül ki, hogy nem összeegyeztethető a támogatott döntéshozatallal, és nincs rá garancia, hogy a kormány nem vezet be további korlátozásokat: ki garantálja, hogy az önkormányzati dolgozók, a közösségi közlekedésben dolgozók, a forgalomirányítók vagy a tanárok körében nem rendelnek-e el hasonló kizárási szabályokat? A potenciális felhasználók körében egyre kevésbé lesz kívánatos támogatott döntéshozatalban részt venni.
Fontos tisztázni: nem arról van szó, hogy ezekbe a hivatásrendekbe való belépést ne kellene szabályozni és a felelős munkakörben dolgozókat szűrni, és távol tartani az arra alkalmatlanokat. Ezért minden foglalkozási csoportnak megvannak a saját belépési szabályai, ellenőrzési mechanizmusai, amelyek feladata, hogy védjék mind a foglalkozási rendet, mind pedig a felhasználókat. Ezek a szabályok úgy vannak kialakítva, hogy a specifikusan az adott feladatkörre alkalmatlan személyeket szűrjék ki, függetlenül attól, hogy életük más – az adott foglalkozás tekintetében irreleváns – területein hogyan teljesítenek. Ezért a javaslat a hivatásrendek autonómiáját is sérti: az adott foglalkozási csoport szervezetei számára meg kellene hagyni a jogot arra, hogy maguk döntsenek arról, hogyan ítélik meg és értékelik (potenciális) munkatársaik alkalmasságát.
Ha a javaslatot jelen formájában fogadják el, akkor a végeredmény az lesz, hogy el kell bocsátani állásából a bíróság depresszióssá váló jogászprofesszorát, ha támogatót kér pénzügyei intézésében. És a már elfogadott szabály szerint el kell venni nevelt gyermekét a szülőtől, ha felismeri, hogy támogatásra van szüksége abban, hogy lakáscseréjéhez jogi keretek közé illesztett folyamatos támogatást kérjen. Akkor is, ha a jogászprofesszor hivatásrendjének legelismertebb tagja, és akkor is, a nevelőszülő példásan bánik a gondjaiba vett gyerekkel.
(A képen: Michelangelo: Kiűzetés a paradicsomból)
Verdes Tamás