Sajtóértesülések alapján úgy tudjuk, hogy az Országgyűlés Hivatalának levelezőrendszere kiszűrte azokat az emaileket, amelyeket a képviselők címére írtak Stop Paks2 címmel. A rendszer egyrészt spamnak minősítette ezeket a leveleket, és automatikusan letiltotta őket, másrészt állítólag a képviselők is panaszkodtak arra, hogy nehezíti a munkájukat a rengeteg email, így később minden olyan levél a spam mappába került, amelyben szerepelt a Paks szó.
Ezek a levelek nem véletlenül érkeztek a képviselőkhöz: több civil szervezet is arra kérte a szimpatizánsait, hogy forduljanak levélben saját országgyűlési képviselőjükhöz, és szólítsák fel arra, hogy lépjen fel a paksi erőmű kétes átláthatóságú bővítése ellen. Ezt levélküldő kampánynak hívják, melyet a jogvédő szervezetek számos esetben alkalmaztak már sikeresen. Amit tehát a levélküldők tettek, az nem spamelés volt, hanem tudatos állampolgári magatartás, a petíciós jog gyakorlása. A petíciós jog lehetővé teszi, hogy az állampolgárok írásban kérelemmel, panasszal, vagy javaslattal forduljanak bármely közhatalmat gyakorló szervhez.
A spam valami olyan dolog, amit nem kérünk, mégis ránk erőltetik.
Az elektronikus spam egy olyan levél, amit a levél címzettje nem kért, és ami számára szükségtelen, sőt veszélyes információt tartalmazhat. A spam jobb esetben szemét, rosszabb esetben káros vírusokat hordozó email. Ha az Országgyűlés Hivatala vagy egyes képviselők szerint spamnek minősül az, ha az állampolgárok tömegesen levelet írnak a választott képviselőiknek, akkor nem értik, hogy mi az a képviseleti demokrácia.
„A közhatalom forrása a nép.
A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.”
Az idézet az Alaptörvényből származik, és a képviseleti demokrácia definícióját adja. Ezek alapján a képviselők nem zárkózhatnak el a választópolgárok véleménye elől, hiszen ezzel saját felhatalmazásukat veszíthetik el. Ha a képviselők egy szűrő közbeiktatásával kizárhatnák a számukra kellemetlen, közügyeket érintő leveleket a postaládájukból, az olyan lenne, mintha az utcán sétáló országgyűlési képviselőt rendőrsorfal kísérné, és csak azokat engedné az elfoglalt honatyához, akiknek a véleménye kellemes, nem zavaró.
A TASZ korábban már találkozott olyan képviselővel, aki nem kért a kritikus levelekből. Akkor ezt írtuk az MSZP-s Bárándy Gergelynek: „Képviselő úr, engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét arra a tényre, hogy Ön jelenleg a Magyar Köztársaság országgyűlési képviselőjeként fizetése és költségtérítése 100 %-át az adófizetői közösségtől kapja. Nem csak az Ön parlamenti email-fiókja, hanem az Ön asztalára levelet elhelyező országgyűlési kézbesítő munkabére, az Ön képviselőházi irodájának fűtése, sőt az Ön parlamenti széke is a polgárok adójából kerül fenntartásra. Véleményem szerint Ön sajnálatos módon félreértelmezi képviselői szerepét, ha bátorkodik arra kérni egy közhasznú jogvédő szervezetet, hogy az ne keresse meg Önt érveivel, mert úgysem fogja tudni Önt meggyőzni.” Ez az érv máig igaz, és minden képviselőre vonatkozik.
A képviselők feladata, hogy a számukra felhatalmazást adó állampolgárok érdekeit képviseljék; ezt csak akkor tudják megtenni, ha értesülnek a választópolgárok véleményéről. Ennek hiányában az országgyűlési képviselők könnyen légüres térben találják magukat, ahol a rájuk ruházott közhatalmat nem a felhatalmazójuk – a nép – akaratának, hanem más érdekeknek megfelelően gyakorolják. Az pedig már nem demokrácia, hanem valami egészen más.
Dojcsák Dalma
szólásszabadság szakértő
politikai szabadságjogok program