A 2014-es országgyűlési választások egyik legnagyobb újítása a nemzetiségi listás szavazás bevezetése. Kétrészes blogsorozatunk előző részében a nemzetiségi listák alapjogi szempontból aggályos hátrányával foglalkoztunk a politikai versenyben. Ebben a részben viszont túllépünk a választási versengésen, és megnézzük, mi lenne akkor, ha a fentiek ellenére jelentősebb számú nemzetiségi képviselő jutna az Országgyűlésbe. Miért nem lenne alkalmas a nemzetiségi képviseleti rendszer a „nemzetiségi érdekek” méltányos képviseletére? Egyáltalán, létezik olyan, hogy „nemzetiségi érdek”? Hogyan hatna a pártpolitikára, és ezen keresztül a kisebbségi választók érdekképviseletére, ha sokan szavaznának a nemzetiségi listára? És milyen alkotmányossági feltételeknek kellene megfelelnie egy, a jelenleginél jobb rendszernek?
A nemzetiségi képviseleti rendszer legalább garantálja, hogy a nemzetiségi képviselők valóban a nemzetiség érdekeit képviselhetik, nem?
Nem. Több okból sem.
Elsősorban azért, mert a nemzetiségi képviseleti rendszernek nem lehet célja a „nemzetiségi érdek” képviselete – mivel hogy ilyen nem létezik. Magyarország kisebbségei sokféle, egy-egy adott kisebbség sorában való osztozása mellett is megannyi különféle hátterű, világnézetű és érdekekkel rendelkező emberből állnak. Erre utal az is, hogy más országokkal ellentétben Magyarországon nem figyelhető meg, hogy egyik vagy másik kisebbség tagjai jellemzően egy adott pártra szavazói közé tartoznak. (Az USA-ban ezzel szemben pl. az afro-amerikai szavazók jellemzően a Demokrata Párthoz hűségesek.) Vannak persze olyan politikai kérdések, amelyek nagyobb eséllyel érintik egy adott kisebbség tagjait. Ettől azonban még az egyéni szavazó joga és feladata megítélni, mely érdekeinek politikai képviseletét tartja a legfontosabbnak, szavazatával mely politikai kérdésekben kíván állást foglalni, és ennek megfelelően ki érdekeinek legjobb képviselője. A „nemzetiség érdekeit” így átfogóan tehát egyetlen képviselő sem tudja képviselni, mert ilyen egyszerűen nem létezik. Ráadásul épp ugyanezért biztos, hogy valamiféle hasonló, vélt érdekközösség felkarolása nem is lehet célja a nemzetiségi képviselet rendszerének.
Összehasonlításképp: lehet, hogy imádod a mentás csokifagyit, de ettől még nem biztos, hogy a „Mentás Csokifagyit Mindenkinek!” Pártra szeretnél szavazni – lehetnek további (!) érdekeid is, amelyeket a politikában szeretnél érvényesíteni, és az MCSMP nem képviselné őket, pedig összességében fontosabbnak tartod őket a fagyinál. Nem mások feladata eldönteni, hogy Neked a fagyi fontosabb, vagy valami más: azt majd eldöntöd te a szavazatoddal. A nemzetiségi választópolgárnak ugyanígy egyéni döntése, hogy a nemzetiségi létéhez kötődő érdekei a fontosabbak, vagy más érdekei. Ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy minden, egy adott kisebbséghez tartozó szavazó megegyezne a kimondottan a kisebbségi létéhez kötődő érdekeiben, a kisebbség problémáira adott legjobb politikai megoldásokban.
Mindenesetre akármilyen érdekeket is képviselnek a nemzetiségi képviselők, érdekképviseletük nem lehet olyan hatékony, mint egy pártlistáról bekerült képviselőé. Ez egyrészt önmagában kis létszámuknak köszönhető. Másrészt viszont annak tudható be, hogy az Országgyűlésben – a független képviselőkhöz hasonlóan – a nemzetiségi képviselők nem tudnak frakciót („képviselőcsoportot”) alakítani.[1] Márpedig a parlamenti munka és az ezen keresztül gyakorolt politikai befolyás jelentős része csak frakciótagok számára érhető el közvetlenül. Így például a nemzetiségi képviselők nem vehetnek részt a parlamenti bizottságok munkájában – kivéve, ha egy parlamenti frakció megbízza őket ezzel. Ez azt jelenti, hogy a nemzetiségi képviselők ki vannak zárva a törvényjavaslatok előkészítésének, szakmai véleményezésének nagy részéből. Ha egy párt mégis őket delegálja egy bizottságba, akkor biztosra vehetjük, hogy ezért cserébe szívességet fog kérni. Azaz a nemzetiségi képviselő vagy eleve kiszorul a parlamenti háttérmunkából, vagy pedig egy pártnak leköteleződve vehet csak részt benne. Ennyit tehát a pártoktól független, hatékony kisebbségi érdekképviseletről.
Ez még csak az első nemzetiségi választás – idővel kiépülhet ez a rendszer, és majd több nemzetiségi képviselő lehet, ha majd minden kisebbségi a nemzetiségi listájára szavaz, nem?
És kinek lenne az jó? A kisebbségekhez tartozóknak biztosan nem – és nem csupán a már elmondottak miatt. Ha a nemzetiségekhez tartozó választópolgárok elfordulnának a pártoktól, ennek az a várható következménye, hogy a pártok is elfordulnának tőlük. Akármilyen érdekeket szeretnének képviseltetni a nemzetiségi szavazók, ha egyszer tömegesen lemondanak a pártlistára szavazásról, a pártok nem fognak a továbbiakban küzdeni szavazataikért. Ez nagy baj lenne. Feljebb láthattuk: a pártok a parlamenti politika sokkal hatékonyabb szereplői – érdekérvényesítési képességük a nemzetiségi képviselőknél tehát jóval nagyobb. Ráadásul a pártok kiemelt szerepe nem csak nálunk jellemző: minden fejlett demokrácia politikai élete pártalapon szerveződik. Ha az állampolgárok egy csoportja szavazóként kiszorul a pártpolitikából, a többségi döntéshozatal meghatározó szereplői, a politika „nagy játékosai” nem karolják fel ezeknek az állampolgároknak az érdekeit. Így a demokrácia a többség zsarnokságává válna, ahol a politikai érdekképviselet érdemleges szereplői csak a többségi választópolgár érdekeit képviselik.
A választási rendszernek épp ennek ellenkezőjét kellene ösztönöznie: azt, hogy a pártpolitika minél hatékonyabban érvényesítse a különféle háttérrel és érdekekkel bíró állampolgárok – köztük a kisebbségekhez tartozók – érdekeit. A politikai érdekérvényesítés mindig hosszú távú projekt: általában nem egy, hanem csak sok választási ciklus alatt lehet benne sikereket elérni. Azonban a jelenlegi nemzetiségi képviseleti rendszer – amennyiben tömegesen élnek vele – épp azokat a piaci ösztönzőket ásná alá, amelyek az alapvetően piaci elveken folyó pártpolitikai küzdelemben idővel segíthetnék a kisebbségi állampolgárok érdekeinek stabil és hatékony képviseletét.
Mivel jár a nemzetiségi névjegyzékbe való felvétel, hogyan kell fel- és leiratkozni a nemzetiségi névjegyzékről? Kinek, meddig kell leadni a kérelmet? Ezekről a kérdésekről további felvilágosítást talál Nemzetiségi listák, nemzetiségi névjegyzék 1x1-ünkben.
Az érem másik oldalán pedig látnunk kell, hogy a kisebbségek pártpolitikából való kiszorulásával a többséghez tartozók sem járnak jól. Amikor ugyanis a pártpolitikának nem kell újabb és újabb kihívásoknak, más hátterű emberek véleményének, érdekeinek megfelelnie, a többségétől eltérő, kritikus hangokat nem kell meghallgatnia, és főképp megvitatnia, az összességében is a politikai közbeszéd színvonalának leromlásához vezet. Olyan kritikus hangok nélkül, amelyekre a pártoknak muszáj odafigyelnie a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében, mindannyian egy reformoktól elzárkózó, saját ideológiáiban megrekedt, kreativitást nélkülöző pártpolitika szenvedő alanyaivá válunk.
Akkor mire jó az egész nemzetiségi képviselet?
Jelenlegi formájában nem sokra. De vajon mire lehetne jó a nemzetiségi érdekképviselet?
A képviseleti demokráciákban a választójog és a képviseleti rendszer kialakításának az egyenlő érdekképviseletre kell törekednie. Vannak azonban az állampolgároknak olyan csoportjai, amelyek tagjai társadalmi hátrányuknál fogva nem tudnak olyan hatékonyan érdeket érvényesíteni a politikában, mint más állampolgárok. Egyes kisebbségek, például a magyarországi roma kisebbség esetében egyértelműen ez a helyzet. A probléma nem az, hogy valamiféle vélt, egységes kisebbségi érdek nem érvényesül – sokkal inkább az a gond, hogy az állampolgárok egy csoportja nem érvényesül. Lehet, hogy e csoport tagjai ezerféle különböző véleménnyel bírnak alapvető politikai kérdésekről, és egymással mély érdekellentétben is állnak. (Ne legyenek illúzióink: a legtöbb hátrányos helyzetű kisebbség egységes fellépései mögött is mély érdekellentétek húzódnak meg.) Ami politikai értelemben összeköti ezeket a kisebbségi szavazókat, az tehát nem egy vélt érdekközösség, hanem az, hogy a kisebbségi helyzetükkel összefüggő társadalmi, gazdasági, történelmi hátrányok miatt nem figyel rájuk úgy a politika, mint másokra. A politika piaci mechanizmusai esetükben kudarcot vallanak: a pártok nem figyelnek rájuk, nem igazítják igényeikhez programkínálatukat, nem emelik be tagjaik közé a kisebbséghez tartozókat. Ilyenkor pedig az adott kisebbség tagjai nem tudnak hatékonyan érdeket érvényesíteni a politikában.
Gondoljunk vissza az első részből már ismert mentarajongók esetére. Tegyük fel, hogy egyetlen és legfontosabb politikában érvényesíteni kívánt érdekem a mentás csokifagyi magyarországi elterjesztéséhez fűződik. De tegyük fel, hogy piréz kisebbséghez tartozom. (A pirézek valójában nem léteznek, de jól tudjuk: mindenki utálja őket.[2]) A pirézek viszonylag sokan vannak, de –bevallom – köztünk sincs sok mentarajongó. Mit lehet tehát tenni? Jó esetben létezik egy a MCSMP („Mentás Csokifagyit Mindenkinek!” Párt) amelyik észreveszi, hogy a pirézek közt is bővítheti szavazóbázisát. De – tegyük fel ismét – mi nem a jó esetben vagyunk. Nem létezik az MCSMP. Írnom kéne egy-két pártvezetőnek, hogy karolják fel az ügyet – ezzel is nyernének néhány piréz szavazatot. De egyrészt a hozzám hasonló pirézek nem tanultak meg ilyen eszközökkel élni: jellemzően nem küldözgetnek e-maileket politikai pártoknak, mert nem tudják, hogy lehet nekik, és nem is volt alkalmuk megtanulni, és talán sokuknak még internet-hozzáférése sincs. Másrészt: még ha tudnám is, kihez kell fordulnom és hogyan, egyetlen párt sem szeretne a többség körében kivívott népszerűségén rontani azzal, hogy hirtelen a mentaszerető, ám népszerűtlen pirézek ügyét is felkarolja – még akkor sem, ha amúgy senki se bánna egy hazai mentáscsokifagyi-márkát.
Mi ilyenkor a probléma? Nem az, hogy nem lesz mentagyár. Nem is az, hogy a mentaszeretők nehéz helyzetben vannak – ilyen az élet, mások nem rajonganak azért, amiért mi mentarajongók igen. Az viszont nagy baj, hogy azért nem tudom a politikában képviseltetni a mentarajongásomat, mert piréz vagyok. Egy jó kisebbségi érdekképviseleti rendszer erre a problémára keres megoldást: az egyenlő és hatékony politikai érdekképviselet garanciáját adja, nem pedig épphogy ellehetetleníti a kisebbségiek politikai érdekérvényesítését. Egy alkotmányos, a politikai egyenlőség elvét tiszteletben tartó képviseleti rendszer tehát – akármi is a megvalósítási formája – valójában az egyéni választópolgár társadalmi helyzetéből adódó érdekérvényesítési hátrányát korrigálhatja, nem pedig egy csoport (a legtöbbször tévesen) egységesnek vélt érdekeinek előmozdítását célozza. De semmiképp sem az egyéni politikai befolyást csökkenti.
Milyennek kell lennie egy alkotmányossági normáknak megfelelő választási rendszernek? Mire való egyáltalán a választójog és a választhatóság? Ezekről a kérdésekről további felvilágosítást talál a Választójog és választhatóság 1x1-ünkben.
A ruszinok hátrányos helyzetűek?
Hát igen: itt valami gyanús. Az előbb azt írtam, a nemzetiségi képviselet valamilyen – a jelenleginél megfelelőbb – formája olyan kisebbségek esetében lehetne csak indokolt, akiknek tagjait kisebbségi helyzetüknél fogva rendszerszerű hátrány éri a politikai érdekképviseletben. Nincs okunk azonban feltételezni, hogy a 13 magyar nemzetiség közül ez mindegyik tagjaira akárcsak valószínűsíthetően igaz lenne. Legalább egy hivatalosan elismert kisebbség – a roma etnikai kisebbség – esetében indokolt a kisebbségi létből fakadó jellemző politikai hátrány feltételezése. De lényegében minden más nemzetiség esetében erősen indoklásra szorul, miért is gondolnánk, hogy az adott kisebbséghez való tartozás a többségtől eltérő politikai érdekképviseleti lehetőségeket hordoz magában.
A jelenlegi nemzetiségi érdekképviseleti rendszer épp ezért jogellenesen diszkriminál, ugyanis a politikai érdekképviselet szempontjából teljesen hasonló helyzetű állampolgárok között is különbséget tesz választójoguk gyakorlásában. A többségi magyar szavazó, és – például – a magyar görög kisebbségi vagy ruszin kisebbségi szavazó nagyjából összehasonlítható, és a politikai érdekképviseleti lehetőségeket tekintve hasonló helyzetűek. Tehát a választójogukban mutatkozó eltérés indokolatlan és alapjogsértő diszkriminációt valósít meg. Másképp: a nemzetiségi képviseleti rendszer egyfelől ugyan alulteljesít – a blog előző része és a fentiek mind ezt támasztják alá –, másfelől viszont túlterjeszkedik megindokolható határain.
Akkor is szimbolikus értéke van, hogy végre a kisebbségek is önálló érdekképviseletet kapnak, nem igaz?
Az van neki. Jogi eszközökkel aligha kifejezhető, de szimbolikus jelentőségű, hogy a rendszer puszta létezése is átveri a szavazókat. Egy új alkotmány, egy új választási rendszer, egy – állítólag – szebb közös jövő részeként adták el nekünk. A politikában kicsit is tájékozatlanabb szavazók jó okkal feltételezhetik, hogy ha egy kifejezetten kisebbségek számára készült képviseleti rendszer került be demokráciánk eszköztárába, azt fejlődésként, előrelépésként, a kisebbségi ügyek felkarolásaként kell értelmezni –holott valójában a rendszer mindennek épp az ellenkezőjét szolgálja. Mi ez, ha nem szimbolikus?
Mivel jár a nemzetiségi névjegyzékbe való felvétel, hogyan kell fel- és leiratkozni a nemzetiségi névjegyzékről? Kinek, meddig kell leadni a kérelmet? Ezekről a kérdésekről további felvilágosítást talál Nemzetiségi listák, nemzetiségi névjegyzék 1x1-ünkben.
Mráz Attila
Politikai szabadságjogok program