Az egyházügyi államtitkárság közleménye nevetséges vádakkal illeti a pernyertes egyházakat és a TASZ-t, plusz hazudik, mint a vízfolyás.
Mi a helyzet a vádaskodással?
A kormányzati vádak szerint azokat az egyházakat, amelyek jogerősen megnyerték a jogállásuk önkényes elvétele miatt indított pert, „elsődlegesen üzleti célú haszonszerzés motiválja”, céljuk „az adófizető magyar emberek megkárosítása”, és mindebben „aktívan részt vesz egy magát emberi jogvédőnek beállító szervezet, amely az utóbbi időben egy másik ügy kapcsán is elhíresült.” A kép azonban csak akkor teljes, ha hozzátesszük azt, hogy a magyar állam az Európai Emberi Jogi Bíróság jogerős ítélete szerint jogsértő egyháztörvényt léptetett életbe és tart hatályban, és ezzel kárt okozott és azóta is kárt okoz azoknak az egyházaknak, amelyeket megfosztott törvényes jogállásuktól. A TASZ, bel- és külföldi kritikusokkal együtt az első pillanattól fogva figyelmeztetett arra, hogy a törvényt nem szabad elfogadni, tavaly az Alkotmánybíróság is alaptörvény-ellenesnek ítélte a szabályozást, a magyar állam azonban ennek ellenére kötötte az ebet a karóhoz. Magyarul a kormánynak számos lehetősége lett volna, hogy elkerülje azt a végkifejletet, hogy kártérítést kelljen fizetnie. Ha tehát az államnak kártérítést kell fizetnie a költségvetésből, akkor az adófizető magyar emberek tudatos megkárosításának ódiuma nem az egyházakat és a TASZ-t, hanem a kormányzatot terheli.
A történetet itt föllapozhatja:
Mi a helyzet a törvénnyel?
Az egyháztörvény tartalmát illetően nem igaz, hogy a bíróság ne vette volna figyelembe a magyarországi jogszabály-változtatások tartalmát: az ítélet 23-25. és 30-32 pontjai éppen ezeket a változásokat foglalják össze.
Fontosabbak azonban azok a valótlanságok, amiket a kormányzat a hatályos egyházszabályozásról állít:
- „Magyarországon a vallási tevékenységet végző szervezetek használhatják az egyház elnevezést” – ez így van, de attól, hogy egy szamarat kitartóan zebrának hívunk, attól az még nem lesz zebra;
- „jogosultak a személyi jövedelemadó 1%-ának fogadására” – de nem az „egyházi 1%-ra”: az egyetlen 1%-ért az egyesületekkel és az alapítványokkal kell versenyezniük, míg az egyházi 1%-ra (és annak költségvetési kiegészítésére) csak a bevett egyházak jogosultak;
- „a bevett egyházakat a közfeladatot ellátó tevékenységük után az állami intézményekkel azonos mértékű költségvetési támogatás illeti meg” – de miért csak bevett egyházakat? a jogállásuk elvesztése a közfeladatot is ellátó egyházak számára éppen emiatt oly húsbavágó;
- „a bevett egyházak hit- és erkölcstan oktatást tarthatnak az állami köznevelési intézményekben” – de ők is miért? A tárgyi feltételeket az intézmény, költségeit pedig az állam miért is biztosítja egyáltalán?
- „a bevett egyházak egyházi személyei jövedelemadó és társadalombiztosítási kedvezményekre jogosultak” – és a nem bevett egyházak egyházi személyei miért nem?
A közlemény tehát nem a jogfosztott, hanem a bevett egyházak előjogait sorolja, azokat, amelyek miatt a kétféle egyházi státusz (bevett és nem bevett) megkülönböztetése igazolatlan diszkrimináció. Ráadásul az előjogok felsorolása nem is teljes: a bevett egyházak további többletjogosítványokkal is rendelkeznek a vallási tevékenységet végző szervezetekhez képest. Szintén nem kimerítő jelleggel:
- a bevett egyház belső szabálya szerinti egysége, szervezete vagy intézménye jogi személy, amelynek szervezetét és képviseletét, törvényes működésének biztosítékait, átalakulását, egyesülését, szétválását, jogutód nélküli megszűnését, valamint létesítését a bevett egyház belső szabálya az általános szabályoktól eltérően határozhatja meg;
- tábori lelkészi, valamint börtön- és kórházlelkészi szolgálatot csak a bevett egyház végezhet;
- a tulajdonában lévő közcélú tevékenységet szolgáló és egyéb ingatlanjainak, a vallási, kulturális örökség értékeinek, a műemlékeknek és a művészi alkotásoknak a megőrzéséhez, felújításához, gyarapításához, továbbá levéltára, könyvtára, múzeuma működéséhez az államiakhoz hasonló támogatásban csak a bevett egyház részesül;
- a bevett egyház által foglalkoztatottak munkaviszonyának tartalma a munkabér, a munkaidő és a pihenőidő vonatkozásában a közalkalmazotti jogviszonyhoz igazodik;
- adókedvezményben és azzal egy tekintet alá eső más kedvezményben csak a bevett egyház részesíthető;
- állami szerv csak a bevett egyház hitéleti célú bevételeit és azok felhasználását nem ellenőrizheti (hitéleti célú bevételnek minősül különösen a személyi jövedelemadó meghatározott részének bevett egyház számára történő felajánlása, annak költségvetési kiegészítése, az ennek helyébe lépő juttatás, valamint az ingatlanjáradék és annak kiegészítése) – a nem bevett egyház esetében a vallási tevékenységen kívüli működés felett az ügyész törvényességi ellenőrzést gyakorol;
- a bevett egyház az általa gyakorolt vallási tevékenységhez kapcsolódó személyes adatot a bevett egyház belső szabálya szerint kezelheti.
Mindennek fényében az az állítás, hogy „Magyarország nemcsak európai szinten biztosítja a vallási közösségek számára a lelkiismereti és vallásszabadság széleskörű gyakorlását, hanem Európában is egyedülálló mértékben támogatja őket”, csak a bevett egyházakra áll, de azokra a szervezetekre, amelyekkel szemben a magyar állam Strasbourgban pert vesztett, nem.
Mi a helyzet?
A helyzet azonnal egyértelművé válik, ha terpeszállásba állunk, mélyen előrehajolunk, és ebben a pozitúrában maradva, a két lábunk közt hátratekintünk. Azt az elítéltet látjuk, akit miután jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélt a bíróság, először szitkozódik – „Az az ítélet beleillik egyes érdekcsoportok velem szembeni támadássorozatába!” – majd trükközni próbál – „Figyelemmel a büntetés jellegére és mértékére, megállapítható, hogy a sértetteket itt elsődlegesen üzleti célú haszonszerzés motiválja, és szomorú, hogy ebben – az adófizető magyar emberek megkárosítását célzó tevékenységben [egy rab költsége mintegy 9000 Ft/fő/nap] – aktívan részt vesz egy magát ügyészségnek beállító szervezet, amely az utóbbi időben egy másik ügy kapcsán is elhíresült.” – és még az érveléssel is bepróbálkozik – „Nehezményezem, hogy a bíróság úgy marasztalt el engem, hogy érdemben nem vette figyelembe a büntetőjogi felelősségemet megalapozó törvények módosítását, amelyet időközben az Alkotmánybíróság sem kifogásolt.” És amikor látja, hogy már semmire sem megy, pökhendire veszi a figurát: „Természetesen megvizsgálom a jogerős ítéletet, és majd eldöntöm, hogy milyen feltételek mellett kezdem meg a szabadságvesztés letöltését – megkezdem-e egyáltalán –, amelyekről az érdekelt büntetés-végrehajtási intézetet és a közvéleményt is tájékoztatom.”
Amúgy az ítélet április óta ismert, volt idő tanulmányozni. Azt feltételezni sem merem, hogy a világ legokosabb kormányának ne lenne stratégiája a végleges elmarasztalás esetére, amiről bátran tájékoztathatja az érintetteket és a közvéleményt – hanem most találja ki, hogy mi legyen, és hogy miből…
Hegyi Szabolcs
lelkiismereti szabadság program