A sajtó – amíg korlátosak a helyek - addig bizonyos helyzetekben előnyben részesül. Pont azért, hogy a kiszoruló emberekhez is eljuthassanak a hírek. Szerencsére azonban igen szűk körű a többletjog, és egyre ritkábban indokolható a korlátos hozzáféréssel az extra jogosultságok megadása. A Koltay és köztem zajló internetszabályozással kapcsolatos vita egyik kulcskérdése, hogy van-e a sajtónak valamiféle többletjoga a nem sajtóval, tehát az egyéni szólásszabadsággal szemben.
Kulcskérdésnek tartom a többletjogok tartalmának megvitatását, mert a sajtóra telepített – általában tartalomszolgáltatási – kötelezettségeket a sajtó extra jogosítványaival szokás legitimálni. Két kitételt szükségesnek tartok megfogalmazni már most. Egyrészt állításaim nem vonatkoznak a közszolgálati médiára. A közszolgálati médiára telepített feladatok az állam tájékoztatási kötelezettségéből, a tájékoztatási rendszer működtetéséből és egyéb állami szerepvállalásból, mint a piaci diszfunkciók korrigálásából fakadnak. A kiegyensúlyozottság követelménye és néhány egyéb tartalomszabályozás legitim követelmény a közszolgálati médiával szemben. Másrészt a sajtószabadság és egyéni szólásszabadság összehasonlítása során a politikai beszédet tartom szem előtt. A politikai szólásszabadság jóval szélesebb, mint a nem politikai. Ez következik politikai beszédnek a demokratikus társadalmakban betöltött szerepéből. Míg a reklámok, a magánfelek egymás szidalmazása nem járul hozzá a demokratikus folyamatokhoz, addig a felfokozott, vagy túlzó politikai beszéd társadalmi szerepe vitathatatlan.
A többletkötelezettség mellett érvelők a jogok és kötelezettségek egymással arányos rendszereként látják a sajtószabályozást, miközben ritkán vizsgálják, hogy valójában milyen extrajogosultságai vannak a sajtónak. Az első megválaszolandó kérdés az, hogy a sajtót meg kell-e illesse bármilyen extra jogosultság? Lehet azzal érvelni, hogy a sajtó olyan feladatot tölt be a demokratikus társadalmakban, ami miatt, különösen az információhoz való hozzáférés terén több lehetősége kell legyen, mint másnak. E szerint az érv szerint a sajtót előnyben kell részesíteni azért, hogy az emberekhez eljussanak bizonyos közérdekű információk. Például a sajtónak átadott információk esetén lehet arra számítani, hogy annak tálalása, megértése, társadalmi diskurzusba való beemelése megtörténik. Ha a magyar miniszterelnök holnap leszámol a világ összes terroristájával és erre az útjára elkísérheti 10 újságíró, akkor nem mondhatjuk, hogy a miniszterelnök gépén 10 bárki is ülhetne, majd ők megírják, elmondják. Az, hogy ott 10 újságíró ül, teljesen rendjén van. Ez az érv viszont csak addig állja meg a helyét, amíg korlátos erőforrással van dolgunk. Amíg nincs annyi hely a repülőn, hogy bárki felférjen, vagy ha streamelésre kerül a miniszterelnöki küldetés, már nincs indoka annak, hogy első körben csak a sajtó értesüljön bizonyos eseményekről.
Az, hogy a világ demokratikus országaiban bárki igényelhet közérdekű adatokat, nagyon helyes. Nem lenne indokolt, ha csak az újságírókat illetné meg ez a jog. Minden polgárnak joga van hozzá, hogy megtudja, mire költi az állam a közpénzt, még akkor is, ha az esetek nagy részében újságírók élnek ezzel a lehetőséggel. Az az elterjedt álláspont, hogy potenciálisan bárki lehet újságíró, csak korlátozottan igaz. Amikor túl nagy a zaj, túl sok az információ, akkor a klasszikus sajtóorgánumok továbbra is előnyt élveznek. Például azzal, hogy van látogatói/hallgatói/olvasói elérésük, van befolyásuk és vannak helyzetek, amikor könnyebben jutnak információhoz.
Leglább egy évtizede letűnt sajtórendszer alapjain áll, aki azt állítja, azért lehet a sajtóra többletfeladatokat telepíteni, mert extra jogosultságok is megilletik. Emellett az sem megállapítható, hogy ki is a sajtó, amióta pedig megszűnt a kötelező kamarai tagság, még olyan szervezet sincs, amelyik venné magának a bátorságot és válogatna, ki az újságíró és ki nem. És ez rendjén van így. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság ugyan a profitorientált sajtószervekről nyilvántartást vezet – de ez egyrészt indokolatlan, másrészt a törvény szerint csak a gazdasági előny szerzésére irányuló médiaszolgáltatók nyilvántartásba vétele kötelező. Az, hogy ki újságíró, kit illethet többletjogosultság, nem meghatározható. Vagy bevezetik a kötelező bloggerigazolványt, vagy a többletjogosultság alanyi köre meghatározhatatlan. Itt lehetne azzal érvelni, hogy aki többletjogot szeretne, az vállalja azt, hogy valamilyen nyilvántartásba kerül. Ezt az árat azonban nem arányos megfizettetni a sajtóval. Már csak azért sem, mert többletjogosítványból összesen kettő van.
(1) A sajtó többletjoga közé tartozik a forrásvédelem, amely az orvosok és papok szakmai titoktartási körébe emeli a sajtó munkatársát, ugyanakkor a forrás felfedésére a bíróság kötelezheti az újságírót. A bíróságnak igen szélesen meghatározott mérlegelési joga van, az információt átadó személy kilétének ismerete nélkülözhetetlen, az ettől várható bizonyíték mással nem pótolható, és a bűncselekmény felderítéséhez fűződő érdek nagyobb mint a forrásvédelemhez fűződő érdek.
(2) Ugyancsak többletjog az oknyomozó újságírók felelősségre vonásának kizárása abban az esetben, ha közérdekű információ megszerzésére irányuló tevékenysége során követ el jogsértést és a jogsértés nem aránytalan vagy súlyos valamint ha nem sért titoktörvényt. Mindkét extra jogosultság csak szűk körben alkalmazható. Az újságírók jelentős többsége soha nem találkozik sem forrásvédelmi, sem oknyomozó kérdésekkel.
Nem igaz, amit Koltay András állít: nem tartom a szólás- és a sajtó szabadságát egymással azonos jognak. Amit én állítok az az, hogy a politikai beszéd vonatkozásában indokolatlan a magyar jogi szabályozás során alkalmazott kötelezettség telepítése a sajtóra. Sem azon az alapon, hogy többletjogai vannak a sajtónak, sem egyéb, esetleges elvi alapon, például a média befolyásolási képességeire hivatkozva.
A sajtószabadsággal kapcsolatos kérdéseket talán újra elő lehetne venni és átgondolni, hogy mi indokolja a számtalan sajtóra vonatkozó tartalmi követelményt, amelyet a sajtótörvény mellett részben az Alaptörvény is tartalmaz már. És amit az ENSz-től az EBESz-en át a Velencei Bizottság is a súlyosan korlátozónak tart.
Simon Éva