A német orvosok üdvözlik, hogy felírhatják a kannabiszt

Lassan két éve foglalkozunk komolyabban a gyógyászati kannabisz elérhetővé tételével Magyarországon. Ez idő alatt legjelentősebb akadályként az információhiányt és az előítéleteket azonosítottuk, amely éppúgy érinti az orvosokat, mint a társadalom bármely más csoportját. Több hozzánk fordult beteg gyógyászati kannabisz igénylése akadt el azon, hogy nem sikerült találni a környezetében olyan orvost, aki egy láthatóan indokolt esetben hajlandó lett volna felírni egy EU-ban törzskönyvezett gyógyszert. A tudatlanság az egészségügyi dolgozók részéről azonban közel sem általános és megfelelő tájékoztatással meg is haladható. Németországban a betegek mellett most épp az orvosok ünneplik a leginkább a kannabisz felírhatóvá tételét.

Természetesen Németországban sem történt minden egyik pillanatról a másikra. 1999-ben történt meg először, hogy nyolc beteg panaszt nyújtott be a német Szövetségi Alkotmánybíróságon és engedélyt kért a kannabisz gyógyászati célú használatára. Az Alkotmánybíróság a kérést ekkor arra hivatkozva utasította el, hogy a kérvényezők nem merítettek ki minden jogi lehetőséget, például fordulhattak volna kérésükkel a német Szövetségi Gyógyszerügyi és Orvostechnikai Intézethez, akik egyéni esetekben engedélyt adhatnak. Ezt követően számos igénylés érkezett a betegektől, míg végül az első egyéni engedélyt 2004-ben adták ki egy szklerózis multiplexben szenvedő betegnek, akinél az alkalmazott terápiák nem jártak sikerrel. Az elmúlt tíz évben elérhetővé váltak az orvosi célra törzskönyvezett kannabisz készítmények. A sikeres terápiák és a növekvő igénylések a hatására a kormány tavaly törvény elé terjesztette a kannabisz receptre felírhatóságát, ami idén januárban emelkedett jogerőre. Az orvosok március elsejétől írhatják fel betegeik számára a kannabiszt.

A Német Orvosi Szövetség pozitívan reagált a hírre: „mint gyógyászati közösség, üdvözöljük a terápiás lehetőségek kiterjesztését” – nyilatkozta a szervezet részéről Josef Mischo. Bár ezt megelőzően is nyílt lehetőség gyógyászati kannabisz igénylésére Hollandiából, a küszöböt nagyon magasra tették, így a 80 milliós országból mindössze 1000 beteg részesülhetett belőle, ők is saját költségen. Mostantól azonban számos betegség esetén felírhatja az orvos a kannabiszt és az egészségbiztosítás a terápia teljes költségét állni fogja. A kormány emellett felállítja a Kannabisz Ügynökséget, amely a gyógyászati kannabisz ellenőrzésével és forgalmazásával foglalkozik. Az ország egyelőre marad a marihuána importálásánál Hollandiából és Kanadából, de 2019-től megkezdődik a helyi előállítás is.

A törvény az orvosokra bízza, hogy milyen betegségek esetén írják fel a kannabiszt, amit a Német Orvosi Szövetség is helyesel, hiszen folyamatosan újabb bizonyítékok születnek a kannabisz gyógyászati alkalmazhatóságáról. Az addiktológusként is dolgozó Josef Mischo biztos benne, hogy mostantól számos orvos fogja megvizsgálni, hogy a krónikus fájdalomtól szenvedő betegeik számára jobban működik-e a marihuána a rendszeres használat esetén súlyos függőséget kialakító ópiátoknál. Az orvosok tájékozottságának fejlődését az is mutatja, hogy az utóbbi négy év során megnégyszereződött az országba gyógyászati célból importált kannabisz mennyisége.

Nem kérdés, hogy a kannabisz Magyarországon is az orvosi eszköztár részévé fog válni a közeljövőben. Mi azért dolgozunk, hogy ez a pillanat minél korábban eljöjjön és addig is minél több orvos és érintett tájékozódjon a kannabisz egészségügyileg jótékony hatásairól. Továbbra is várjuk a terápia iránt érdeklődő orvosok, valamint a gyógyászati kannabiszt igénylő betegek jelentkezését a tasz@tasz.hu címen.

Kardos Tamás

Photo credit: trawin via Visual Hunt /  CC BY-SA