A magyar iskolák a szülőket is gyermekként kezelik

A hazai iskolarendszer kevés döntést ad a szülők kezébe a hiányzások esetére. Korábban is nehezményeztük, hogy a jogszabály szabad kezet ad az iskolai házirendek szabályozásához, így teljesen önkényes, hogy melyik az iskola mit és hányszor fogad el igazolásnak. A gyerekorvosok most nyilvánosságra hozott véleménye az ő szempontjukból is megerősíti álláspontunkat, hogy nagyobb teret kellene kapni a szülői igazolásnak.

Timi továbbjutott egy művészeti verseny országos fordulóján és most nemzetközi porondon szeretne bizonyítani. Legalább két napot szeretne kivenni a készüléshez, szülei azonban korábban már három napot igazoltak egy utazás miatt, így a házirend értelmében ők már ezt a két napot sem igazolhatják. A kitűnő tanuló Timinek ezért maradnak a megalázó igazolatlan órák, vagy le kell mondani tehetsége kibontakozásáról -- holott az nem akadályozza tanulmányi előmenetelét, személyiségfejlődését. Pechje van Krisztiánnak is, akinek testvére nem iskolai szünetre szervezte a külföldi esküvőjét, ezért 12 igazolatlan órával kénytelen indítani az évet.

Miért pont három nap?

A családi programok, a tanulmányi és sportversenyek esetenként túlnyúlhatnak a hétvégéken és a tanítási szüneteken.

Betegségtől független okok esetében a szülőnek lehetősége van igazolnia gyermeke hiányzását. Ennek pontos időtartamáról azonban nem rendelkezik a vonatkozó rendelet.

Iránymutatásként az iskolai házirend szabályait jelöli meg, mely rendszerint tanévenként három napot jelöl meg erre a célra. Ennek az alacsony számnak semmilyen jogalapja nincs, ezért a gyakorlat önkényes és indokolatlan. A legtöbb házirend nem teszi lehetővé az egyéni körülmények mérlegelését és a különleges körülmények méltányolását. Mindez azt eredményezi, hogy a szülői igazolás tekintetében ugyanakkora súllyal esik latba egy családi síelés, mint például egy nagyszülő temetése. Nem elég, hogy az ilyen gyakorlat aránytalanságokat eredményez, de korlátozza a szülő nevelési jogát és magánszféráját.

Tévedés ugyanis azt feltételezni, hogy az iskola a szülőnél kompetensebb módon meg tudná ítélni, hogy az adott helyzetben gyermekének érdekében állt-e a hiányzás.

Sérti a tankötelezettséget, ha a szülő többet igazolhat?

Fő szempontként a tankötelezettség teljesítésének megvalósulását kellene kitűzni, így például, hogy az iskolai tevékenység eredményeként a tanuló szellemi, testi és az erkölcsi fejlődése biztosított legyen. De miért gondoljuk, hogy önmagában a házirend alkalmas e határok kijelölésére az adott esetekkel kapcsolatos mérlegelés nélkül? És leginkább: miért szabja ennyire szűkre a határokat, ha már a törvény az igazolatlan órák maximális számával eleve kijelöli a kereteket? Ha a jó tanuló Szilvi két napot szeretne készülni kórusa fellépéséire, ami ezt követően három napos elfoglaltságot jelent, akkor miért ne ítélhetné meg a szülő Szilvi alkalmasságát arra, hogy egy hét iskolai hiányzást bepótoljon?

 

Önkény helyett szakmai egyetértést!

Mi sem gondoljuk azonban, hogy a szülői igazolásoknak ne lehetne korlátokat szabni. Tisztában vagyunk azzal, hogy a túl sok hiányzás szülői igazolása is ellentétes lehet a tankötelezettség céljainak megvalósulásával, hiszen egyfajta bújtatott magántanulói státuszt hozhat létre, annak szabályai és garanciái teljesülése nélkül. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy a kérdésről szakmai egyeztetés induljon, aminek nyomán az iskolai házirendek egy hasraütésszerű szám helyett a realitásokból indulhatnának ki. Ezeken az alkalmakon azt is tisztázni lehetne, hogy megelőzhető-e egyéb módokon a hiányzások elburjánzása, illetve hogy valóban nélkülözhetetlen eszköz-e a szülői igazolások korlátozása a hiányzások csökkentésében.

Ne kelljen orvosi igazolás pár napos betegség esetén!

Hasonlóan tisztázásra szorul a betegségekkel kapcsolatos hiányzások rendszere. Üdvözöljük a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) azon célkitűzését is, hogy enyhébb betegségek esetén ne kötelezze a törvény a szülőket az orvosi igazolás beszerzésére. A HGYE friss felmérése szerint a háziorvosok 95%-a ugyanígy vélekedik. Életszerűtlennek tartják annak a törvénynek a fennmaradását, amit a megalkotáskor még olyan fertőző betegségek indokoltak, melyek mára eltűntek a társadalomból. Ehhez hozzátehetjük, hogy a jelenlegi szabályozás több problémát okoz, mint amit megoldani szeretne. A szülőnek egy egyszerű megfázás esetén is orvosi igazolások után kell szaladgálnia. Ez a háziorvosnak is felesleges pluszmunkát jelent, miközben a váróteremben az enyhe tünetekkel érkező gyermek súlyosabb betegségeket is elkaphat.

Egyetértünk a háziorvosokkal:az iskolai hiányzásokra vonatkozó szabályok elavultak és mára indokolatlan megszorításokat tartalmaznak. Jóval szélesebb szülői igazolási jogot kellene biztosítani mind a családi okok, mind a betegségek miatti hiányzások esetében.

Kardos Tamás

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.