Ha veled csalnák el a választásokat, járj túl az eszükön: tippek, trükkök

A választások tisztasága mindannyiunknak jár, de nem mindenkinek adatik meg. Polgártársaink az ország számos településén kiszolgáltatottak az uzsorásnak, a közmunkát adó önkormányzatnak, vagy éppen azon múlik, tudnak-e gyermeküknek enni adni, hogy elfogadnak-e minden pénzszerzési lehetőséget. Nincs mindenki abban a helyzetben, hogy visszautasítsa a választást elcsalókkal való együttműködést akkor sem, ha ez morális meggyőződésével ellentétes – és akkor sem, ha maga szeretne élni szavazatával. Most olyan polgártársainknak aduk tanácsokat, akik hasonlóan szorult helyzetükben sem szeretnének valaki más akaratának puszta eszközévé válni a választáson. Végigveszünk néhány jellemző csalási formát, és megnézzük, ha belekeveredtél, hogy tudsz minél biztonságosabban kikeveredni belőle.

Mi az a láncszavazás, és hogyan szakíthatod meg a láncot?

A láncszavazás az egyik legismertebb választási csalás. Így működik: Jenő fizet Bélának, hogy Béla hozza ki az üres szavazólapját a szavazóhelyiségből. (Nem, ezt nem szabad – de kinek tűnik fel, ha Béla üres, zárt borítékot dob be az urnába?) Jenő ezután beikszeli a birtokába került szavazólapon azt a pártot, jelöltet, akinek az érdekében a csalási "láncot" működteti. Majd Jenő megkér egy másik szavazót, Katit, hogy vigye be a szavazóhelyiségbe a Jenő által kitöltött szavazólapot, tegye azt a borítékba a sajátja helyett, és hozza ki Jenőnek a saját – üres – szavazólapját. (Nem, ezt sem szabad – de fog turkálni Kati zsebében, amikor elhagyja a szavazóhelyiséget?) Kati az üres szavazólapért megkapja a jussát, Jenő ismét kitölti a hozzákerült szavazólapot, és beviteti a szavazóhelyiségbe valaki mással…és így tovább.

Ha azonban te vagy az egyik láncszem, meg tudod szakítani a láncot úgy, hogy arról a "megrendelőd" ne tudjon. Íme néhány lehetőség:

Ha te is szavaznál:

Bárki kérhet a "rontott" szavazólapja helyett újat, ha az ikszelés után meggondolja magát. Ha beviszed a szavazófülkébe a kintről behozott szavazólapot, utána már nyugodtan kisétálhatsz a függöny mögül a szavazatszámláló bizottsághoz, és kérheted, hogy adjanak neked az “elrontott” szavazólap helyett újat. (Ha nem szeretnéd, hogy lássák, mi volt a neked leadott, "rontott" szavazat, ikszelj be még néhány pártot, jelöltet a rontott szavazólapon, mielőtt leadod!)

Ezután az új szavazólapon nyugodtan ikszeld be, akire te szeretnél szavazni. Tedd be a szavazólapot a borítékba és dobd be az urnába. Ha kiviszed a megmaradt üres szavazólapot, senki nem tudja bizonyítani, hogy mit dobtál be a szavazóurnába – tehát biztonságban vagy.

Ha csak nem akarsz mások akaratának eszközévé válni:

Nem szeretnél új szavazólapot kérni a szavazatszámláló bizottságtól? Akkor ezt teheted: a szavazóhelyiségbe kintről bevitt szavazólapot előbb érvényteleníted, és csak ezután dobod be az urnába. Akármi is van beikszelve a szavazólapon, amit kint kaptál, a függöny mögött húzz be még néhány X-et a többi körbe is. Így már érvénytelen a szavazat.

Tedd be a szavazólapot a borítékba és dobd be az urnába. Ha kiviszed a megmaradt üres szavazólapot, senki nem tudja bizonyítani, hogy mit dobtál be a szavazóurnába – tehát biztonságban vagy.

Fénykép kell a szavazólapról? Mást is dobhatsz utána az urnába.

Előfordul, hogy a csalás során mindenki valóban a saját szavazólapját dobja az urnába. Ilyenkor a csaló általában azért fizet (vagy rosszabb esetben csak akkor hagy békében), ha lefényképezed a kitöltött szavazólapod, mielőtt bedobnád az urnába – és elküldöd neki a fotót. Ilyenkor is ki lehet trükközni a csalót.

Ha te is szavaznál:

  • Ha az ismerőseid már csináltak néhány fényképet a "jól kitöltött" szavazólapokról, ezeket a képeket megoszthatjátok egymással. Ezek közül küldj el egyet a csalónak, a szavazólapot pedig töltsd ki a saját akaratod szerint. A csaló nem feltétlenül tudja azonosítani, hogy a te szavazólapodról készült képet küldted-e el neki. A lényeg, hogy egy közösségen belül ne mindenki ugyanazt a képet küldje a "megrendelőnek": legyen némi változatosság a képek között. Jó, ha Messengeren vagy más üzenetküldőn keresztül küldöd a képet, nem pedig e-mailen, mert így valószínűleg a fényképezés időpontja sem fog látszani a képfájl adataiból. Ha ezt számon kérik rajtad, mondd azt, hogy nincs e-mailed és kész.
  • Bárki kérhet a "rontott" szavazólapja helyett újat: lásd feljebb a láncszavazásról szóló résznél. Ha lefényképezted a fülkében a "jól kitöltött" szavazólapod, vidd oda a szavazatszámláló bizottsághoz, és mondd, hogy elrontottad a szavazólapod, és kérj újat helyette. Ikszeld be az új szavazólapon, akire te szavaznál. Tedd be a szavazólapot a borítékba és dobd be az urnába.

Ha csak nem akarsz mások akaratának eszközévé válni:

  • Nem szeretnél új szavazólapot kérni a szavazatszámláló bizottságtól? A lefényképezett szavazólapot előbb érvénytelenítsd, és csak ezután dobd be az urnába. Akármi is van beikszelve a szavazólapon, amit már fényképeztél, a függöny mögött húzz be még néhány X-et a többi körbe is. Így már érvénytelen a szavazatod.

Tedd be a szavazólapot a borítékba és dobd be az urnába. Senki nem tudja bizonyítani, hogy nem úgy dobtad a szavazólapot az urnába, ahogy lefényképezted – tehát biztonságban vagy.

Elvették az okmányaid (lakcímkártya, személyi), hogy ne szavazhass? Pótold feltűnés nélkül.

Ha a helyi uzsorás, polgármester vagy bárki más begyűjti a lakcímkártyád, személyi igazolványod, még a választás napján is van erre megoldás. Nagyon sok okmányiroda, járási hivatal, kormányablak hétvégén is nyitva tart a választás napján és előtte szombaton is. A lakcímkártya pótlása ráadásul ingyenes. Azonnal kapsz új lakcímkártyát és ideiglenes személyi igazolványt is az "elvesztett" korábbiak helyett, tehát tudsz szavazni.

FIGYELEM! Senkit nem bátorítunk jogellenes magatartásra, visszaélésekre a választási eljárás során. Az ebben a posztban szereplő tanácsokat azoknak szánjuk, akik már elkerülhetetlenül egy visszaélés áldozatai lettek, és abban valamiért együttműködni kényszerülnek.

Ha választási visszaélést, csalást észlelsz, itt találsz segítséget a fellépéshez. Hívhatod  választási forródrótunkat is, vagy írj panaszládánkba, és a lehető leghamarabb válaszolni fogunk!

Mráz Attila

 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.