Az adatvédelmi szabályok miatt nem tudhatta meg miért halt meg édesanyja a kórházban

Elképesztő történeteket hallottunk már arról, hogy milyen indokokkal próbálják meg a betegeket és hozzátartozóikat eltántorítani attól, hogy hozzáférhessenek a kórházi dokumentumokhoz. Az egyik betegjogi kitelepülésen azonban olyan esettel kerestek meg minket, ami még nekünk is meglepő volt. Az ÁNTSZ az új EU-s adatvédelmi rendeletre, a GDPR-ra hivatkozva küldött el egy fiatal férfit, aki kórházi fertőzésre gyanakodva akart halott édesanyja laboreredményeihez hozzáférni.

Dávid édesanyja tavaly halt meg egy megyei jogú város kórházában, ami teljesen váratlanul érte a családot. Habár nem volt egészséges, régóta együtt élt betegségével. A kórházi kezelés során több osztályt is megjárt, miközben a család végig úgy érezte, hogy nem kapja meg a megfelelő figyelmet és ellátást.

Dávid nem tudott belenyugodni a történtekbe, és idén tavasszal úgy döntött, hogy kikéri a kórházi dokumentációt, hátha abból kiderül, milyen okok vezettek édesanyja halálához. Kitöltötte a szükséges papírokat, kifizette a fénymásolásért felszámított borsos összeget, és meg is kapta a dokumentumokat az intézménytől. Mivel végig édesanyja mellett volt a kezelés során, nagyjából tudta, hogy milyen iratoknak kellene szerepelnie a dokumentációban, de volt, amit mégis hiába keresett a vaskos anyagban. Ezért részletes panaszlevéllel fordult a kórház orvosigazgatójához, amelyben tételesen felsorolta azokat a papírokat is, amelyeket nem talált meg, de szeretne megkapni. Dávid a hosszú levélre azonban csak egy általános választ kapott arról, hogy az édesanyja súlyos beteg volt, és mindent megtettek érte. A hiányzó papírokkal kapcsolatban azóta sem tájékoztatták.  

Az viszont kiderült a megkapott anyagból, hogy az intenzív osztályon édesanyjától mintákat vettek, amelyeket elküldtek elemzésre a területileg illetékes ÁNTSZ laboratóriumába. Habár a kórházban tagadták, hogy Dávid édesanyja fertőzést kapott volna, csillapíthatatlan láza, illetve az ÁNTSZ-hez beküldött minták alapján a férfi arra a következtetésre jutott, hogy esetleg mégis erről lehetett szó.

Az is erősítette a gyanúját, hogy az egyik orvos korábban azt mondta neki, hogy azért nem akarják sokáig benntartani az édesanyját, nehogy elkapjon valamilyen fertőzést.

Mivel nem bízott már a kórházban, Dávid mindenképpen össze akarta hasonlítani az onnan kapott papírokat az ÁNTSZ laboratóriumából kikért eredményekkel.

A megyei tisztifőorvos telefonon először nagyon segítőkésznek bizonyult. Amikor azonban Dávid október elején végül eljutott az ÁNTSZ-hez – hivatalos nevén a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályához –, már teljesen más hozzáállást tapasztalt. A tisztifőorvos külföldön volt, az ügyintéző pedig közölte vele, hogy az új adatvédelmi szabályok miatt nem adhatja ki a kért eredményeket. Felhívták a tisztifőorvos helyettesét is, aki ugyanerre hivatkozva szintén elutasította, hogy odaadja a papírokat. Hozzátették, hogy hiába is lenne itt, valószínűleg a főnökük is ugyanezt mondaná, de ha nagyon akarja, majd próbálkozzon nála később. Dáviddal végig úgy beszéltek a hivatalban, mintha a tisztifőorvos jóindulatától függne, hogy megkaphatja-e a laboreredményeket, mert joga egyébként nincsen hozzá.

Ő azonban furcsának tartotta ezt az érvelést, ezért megkeresett egy betegjogi képviselőt, aki biztosította arról, hogy joga van elkérni a papírokat, hiszen az édesanyja már meghalt, és erre az esetre nincs külön adatvédelmi tilalom. Habár a betegjogi képviselőnek igaza volt abban, hogy Dávid kikérheti az eredményeket, az indoklásban azonban ő is tévedett. Dávid tőlünk tudta meg, hogy az egészségügyi törvény világosan kimondja, hogy a közeli hozzátartozóknak is joguk van elkérni az egészségügyben keletkezett összes dokumentációt, hacsak a beteg másképp nem rendelkezik erről. Tehát Dávidnak akkor is joga lett volna megkapni az eredményeket, ha nem halt volna meg az édesanyja a kórházban. Ebben pedig az újonnan életbe lépett adatvédelmi szabályozás sem hozott változást.

Mindenképpen tévedés volt tehát ezekre hivatkozva megtagadni a laboreredmények kiadását, bár Dávidban még az is felmerült, hogy szándékosan próbálták meg elküldeni ezzel az ürüggyel. Ezért azt tanácsoltuk neki, ha újra elutasítják, kérjen erről írásos indoklást, így legközelebb már bizonyítéka is lehet arról, hogy sérültek a jogai.

Dávid története egy abból a sok sérelemből, amelyeket betegjogi kitelepüléseinken osztanak meg jogászainkkal és aktivistáinkkal. Az egészségügy rendszerszintű problémáit nem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani, de az első lépés biztosan az, hogy elérjük, hogy átláthatóbb és biztonságosabb legyen az egészségügy! Ha te is azt szeretnéd, hogy az egészségügyet a betegek számára is érthetővé tegyék, írd alá a petíciónkat!

Tasnádi Kata

 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.