A kormány tízezer fogyatékos embernek ígért esélyt az önállóbb életre 2023-ig, de a jelenleg megvalósuló projekteknek csak 300 tömegintézeti férőhelyet sikerült kiváltania emberségesebb körülményeket biztosító lakhatással. Megnéztük, mi valósult meg a gyakorlatban abból, amit papíron a szociális ellátás legjelentősebb átalakításaként tart számon a szakma.
A TASZ honlapján olvasható Egyenlőségprojektünk munkatársa, Környei Kristóf elemzése, amiből kiderül, hogy az átszervezés égetően szükséges, hiszen azokban az intézetekben, ahol több tucatnyian, vagy akár több százan élnek összezsúfoltan, a lakók legalapvetőbb jogai sem érvényesülnek. A fizikailag és lelkileg túlterhelt dolgozók nem tudják ennyi ember személyes igényeit, vágyait figyelembe venni, ehhez jönnek még a rossz infrastrukturális körülmények, a rugalmatlan napirend, az intimszféra hiánya, a területet sújtó munkaerőhiány. A fogyatékos embereknek legfőképpen ahhoz lenne joguk, hogy a közösség teljes jogú tagjaként éljenek, és ne a világ szeme elől eldugva várják az idő múlását. Kiszolgáltatottságukat növeli, hogy sokan közülük nem ismerik a „kinti” életet, azt gondolják, hogy normális az a sokszor elhanyagoló, bántalmazó légkör, amiben élnek.
Mindennaposak az összezördülések, nem tudsz nyugodtan aludni és nincs, akivel két normális szót tudnál váltani. Szabályok vannak, házirend és nem te döntöd el, hogy mikor szeretnél felkelni, enni, lefeküdni. Vagy pl. hogy kivel lakj egy szobában – írta néhány éve értelmi fogyatékosnak nyilvánított, de ép értelmű ügyfelünk, aki kizáró gondnokság alatt, egy vidéki intézetbe kényszerülve küzdött azért az alapvető jogáért, hogy maga dönthesse el, mit akar kezdeni az életével.
Az Európai Unió azzal igyekszik hatni a rendszer megváltoztatására, hogy egyes szociális fejlesztési források feltételéül szabta, hogy a tagállamoknak át kell térniük az intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra. Hazánkban egyébként már 1998-ban törvény rögzítette, hogy a tartós bentlakást nyújtó intézményeket legkésőbb 2010. január 1-ig át kell alakítani, de látjuk, hogy ez nem valósult meg. A 2010 márciusában hatályba lépett törvény 2013. december 31-ig legalább 1500 fogyatékos és pszichiátriai beteg kiköltözését tűzte célul, a kormány 2011-ben készült kiváltási stratégiájában pedig az szerepel, hogy 2041-ig 101 intézményt és 12 ezer férőhelyet tagolnak ki. 2012 és 2016 között került sor az intézetek első körös kitagolására, ez alatt összesen 672-en költözhettek ki hat intézményből, és részesülhettek ehelyett közösségi ellátásban. Ez a tartós bentlakásos elhelyezést nyújtó intézetekben élők kevesebb, mint 3 százalékát jelenti.
A kiváltási stratégiát 2017-ben módosították, a határidőt előrehozták 2036-ra. Ugyanabban az évben hangzott el a szociális ügyekért felelős államtitkártól, hogy tízezer fogyatékos ember kap esélyt az önállóbb életre 2023-ig. Hogy Czibere Károly mire gondolt ekkor, azt nem tudjuk, mert a kormány valóban vállalta az EU felé, hogy tízezer férőhelyet kitagol 2023-ig, ebbe azonban gyermekvédelmi férőhelyek kitagolását is beleértette kezdettől fogva, a gyakorlat pedig azt mutatja, hogy ez jó „menekülőútnak” bizonyul a szociális ellátórendszer kiváltását övező nehézségek közepette.
Hogy miben áll a tízezer férőhely kiváltásának jelentősége, azt a KSH adatai mutatják meg: eszerint 2018. december 31-én mintegy 23 ezren éltek tartós bentlakásos szociális intézményben – 14 500-an fogyatékos személyek otthonában, 8300-an pszichiátriai betegek otthonában, 1800-an szenvedélybetegek otthonában. Csaknem húszezren olyan intézetekben laktak, amelyekben több mint ötvenen kényszerülnek együtt élni, de ezek közt is kiugró a 734 férőhelyes szentgotthárdi otthon.
A korábban önkormányzati fenntartású intézményeket egyébként 2013-ban az iskolákhoz hasonlóan államosították, egy központi költségvetési szervhez, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz kerültek. Ez a szerv jelölte ki, hogy mely intézmények pályázzanak arra a közel 22 milliárd forint forrásra, amelyből hozzáláthattak a kitagoláshoz, felkészíthették a lakókat a kiköltözésre, elkezdődhetett az alternatív, kisebb létszámú lakhatási megoldások megvalósítása. 32 intézmény jelentkezését bírálták el pozitívan, de 2019 nyarán ebből hat projektet leállítottak, amivel több száz férőhely kiváltása hiúsult meg.
A folyamat állásáról a kormánynak be kellett számolnia a EU felé. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) 2018 végéig 2500 férőhely kiváltását tűzték ki, de 2018 közepén már egyértelmű volt, hogy ez nem fog megvalósulni, ezért 1500-ra csökkentették a részcélt. Végül a határidőig 1155 férőhely kitagolásáról tudta tájékoztatni a kormány az EFOP Monitoring Bizottságát és az Európai Bizottságot, ennek is nagy részét a nevelőszülői hálózat fejlesztésére irányuló projektek eredményei teszik ki – ez 729 kitagolt férőhelyet jelent. Mindössze 300 szociális nagyintézményi férőhely kiváltásáról tudtak Brüsszelnek elszámolni, ami azért is aggasztó, mert a fogyatékosságügy területén felmerülő intézményi problémákat rendre azzal söpri le a kormány az asztalról, hogy „zajlik a kitagolás”.
Pedig valójában nincs meghatározva, hogy a tízezer kiváltandó férőhelyből mekkora a szociális és a gyermekvédelmi férőhelyek aránya, és ebbe a számba még a gyermekotthonokból nevelőszülőhöz kerülő gyerekeket, valamint a gyermekotthonok korszerűsítését és kapacitásbővítését is beleértik. Azt még a minisztérium sem tudta kérdésünkre megmondani, hogy a tízezer férőhely kitagolásából mennyi jár nagyintézményi szociális ellátási hely bezárásával.
Pedig az érintetteknek égető szükségük van a jó minőségű, közösségi alapú szolgáltatásokra – az intézetekben élőkön túl azoknak a fogyatékos gyerekeknek és felnőtteknek is, akik még a családjukban élnek. Számukra sem lehet opció, hogy a jövőben alternatív megoldások híján embertelen intézetekbe kerüljenek. Fontos lenne, hogy a helyi közösségek – civilek, önkormányzatok, az alapszolgáltatásokat működtető fenntartók – saját maguk alakíthassanak ki támogatott lakhatásokat hazai vagy uniós forrásból.
Amint a részletes elemzésből kiderül, a kitagolási stratégia kudarca mögött az intézetek központosítása, az SZGYF létrehozása áll. A berögzült rossz szokások, a települések és az ellátórendszer ellenállása, a fogyatékos emberek emberi jogait tiszteletben tartó új rendszer kiépítése miatti félelmek, tévhitek nem írhatják felül az előremutató reformtörekvéseket – írja szakértőnk. Remény azonban van: az új (EFOP 2.2.5) pályázati kiírást még várjuk, tehát még adott a lehetőség, hogy az eddigi tapasztalatokat figyelembe véve, megvalósíthatóbb feltételekkel adjanak lendületet a következő kitagolási szakasznak, amelynek köszönhetően az emberi jogokat maradéktalanul tiszteletben tartó új szociális ellátórendszer épülhet.