- Ágnes 25 éve ugyanabban a kórházban dolgozott ápolóként, majd asszisztensként. A koronavírus elleni védekezésből is kivette a részét.
- Februárban legtöbb társához hasonlóan aláírta az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, mert félt, hogy munka nélkül marad.
- Márciusban azonban lehetetlen helyzetbe került: autista kisfia otthoni oktatásáról kellett volna gondoskodnia, de a felmondási tilalomra hivatkozva elutasította a kórház, hogy közös megegyezéssel távozzon állásából.
- Ágnes a segítségünkkel vállalta az egyoldalú felmondást, és nem volt hajlandó aláírni azokat a papírokat, amelyekben kártérítés megfizetésére kötelezte volna a kórház.
Szeretem a hivatásomat. Mindig is ápolónő maradok a lelkemben, mindegy, hova kerülök– szögezi le Ágnes, aki 2021-ben arra készült, hogy 25 éves jubileumát ünnepli majd a kórházban, ahol egész felnőtt életében dolgozott. Az új egészségügyi szolgálati jogviszony és a járványhelyzet miatt azonban méltatlan körülmények között kellett eljönnie a kórházból. Csak rajta múlt, hogy nem került még rosszabb helyzetbe: a kórház először több mint félmillió forint kártérítést akart behajtani rajta, és perrel is fenyegették.
Ágnes évek óta két állásban dolgozott, hogy rendőr élettársával megfelelő hátteret biztosítsanak két gyereküknek. Még 1996-ban kezdett dolgozni egy megyeszékhely oktatókórházában.
Mindig nagyon büszke voltam arra, hogy ápolónő vagyok, arra pedig még büszkébb, hogy 25 éve egy munkahelyen dolgozom. Szinte már görcsösen ragaszkodtam a jubileumhoz– meséli Ágnes. Annak ellenére érzett így, hogy évek óta gondjai voltak a munkával, amit végeznie kellett, és az is felháborítja, hogy az ápolók bérét nem rendezték az orvosokéhoz hasonlóan.
Korábbi sérvműtétje után már nem dolgozhatott betegágy mellett, így lett asszisztens. Noha hivatalosan négy óránál többet nem tehetné, napi hat-nyolc órát kellett képernyő előtt görnyedve töltenie az új munkakörben. A problémák miatt az elmúlt két évben többször is ki akart lépni, de ezt a felettesei mindig megakadályozták, így a járványhelyzet is a kórházban érte.
Az oltópontra is kivezényelték, volt, hogy 12 órát kellett egyhuzamban dolgoznia, mert szünet nélkül oltottak be majd’ 200 embert. Nem volt rendes karácsonya sem, mert akkor kellett egyeztetnie a feletteseivel arról, hogyan kezdik el az ünnepek után az oltásokat úgy, hogy előtte semmilyen oktatásban, felkészítésben nem vettek részt.
De megoldottuk. Nem panaszkodom, még büszkeséget is éreztem, amikor a vezetőségtől elismerő szavakat kaptunk– mondja erről az időszakról.
Februárban megérkezett a szerződés az új szolgálati jogviszonyról, amit kétségei ellenére Ágnes is aláírt.
A párom nagyon sokszor elmondta, hogy ne írjam alá. Én viszont rettegtem attól, hogy akár egy napig is nem lesz munkám. 25 éve minden hónapban ott van a fizetés a számlámon. Ezt nem könnyű feladni. Ha nem írom alá, kapok kéthavi végkielégítést 25 év után és csókolom! Arról nem beszélve, hogy a szakma szeretete is folyamatosan ott motoszkált bennem– magyarázza Ágnes.
Nagyon hamar kiderült, hogy mekkora csapdát jelent az új szerződés, amely március 1-től lépett életbe. Március 6-án újra bevezették az általános iskolákban az online oktatást. Ágnes 17 éves, érettségi előtt álló lánya akkor már lassan egy éve tanult online, 10 éves kisfia viszont csak másodikos és segítségre van szüksége a tanulásban.
Nagyon sok fejlesztésen túl vagyunk már ahhoz, hogy most veszni hagyjuk azt, amit elértünk– mondja Ágnes arról, hogy autizmussal élő kisfia csak segítséggel tud részt venni integrált oktatásban. Lányára nem bízhatta, hogy tanuljon vele, hiszen éppen érettségire készült fel, az édesapát pedig rendőrként szintén kötötte a rendvédelmi dolgozókra vonatkozó felmondási tilalom.
Felvettem a kapcsolatot a kórház egyik jogászával, aki meglepően emberséges volt, kérte, hogy írjam le pár sorban a gondomat, próbáljam kérni a munkaviszony megszüntetését közös megegyezéssel. Igyekeztem úgy alakítani, hogy hosszú felmondási időt írjak a kérelembe, hogy legyen idő helyettem embert találni– mondja. A kérelemben kisfia betegségére és tanulási nehézségeire hivatkozott. A munkaidejét sikerült csökkenteni 6 órára, hétvégente pedig oltópontra járt dolgozni, hogy hétköznap az élettársával felváltva tanulhassanak a kisfiúval. Közel egy hónap várakozás után az ápolási igazgató a novembertől fennálló felmondási tilalomra hivatkozva elutasította Ágnes kérését a közös megegyezésre, pedig ezt nem tiltja a jogszabály. Ágnes nem akarta elhinni, hogy ilyen megtörténhet: hiába kell gondoskodnia fogyatékossággal élő kisfia oktatásáról, nem engedik el a munkahelyéről.
Élettársával kétségbeesve próbáltak segítséget keresni, ekkor találtak rá jogsegélyszolgálatunkra. Munkatársainkkal egyeztetve Ágnes úgy döntött, hogy vállalja a felmondást a jogszabályi tilalom ellenére is, és viseli az ezzel járó jogi következményeket. A felmondást úgy alakította, hogy minél kevesebb kár érje a munkáltatót, azaz a kórházat.
Reménykedett, hogy ennyivel vége lesz a történetnek, hiszen jóhiszeműen járt el. Végül a kórház április utolsó napjaiban reagált a hónap elején beadott egyoldalú felmondásra. Ágnes egy hosszú, érthetetlen dokumentumot kapott a jogi következményekkel, valamint egy nyilatkozatot, miszerint vállalja, hogy több mint félmillió forintot kifizet a keletkezett kár miatt. A törvény szerint, ha nem tölti ki a felmondási idejét, egyhavi fizetésnek megfelelő összeg valóban megilletheti a kórházat, de ez az összeg irreális volt, hiszen Ágnes sosem keresett ennyit 25 éves pályafutása alatt, ráadásul végig is dolgozta a felmondási idejét. Hiába fenyegették perrel, Ágnes kitartott és nem írta alá a nyilatkozatot. Végül utolsó munkanapján kapott egy másik dokumentumot, ezúttal majdnem feleannyi összegről.
Mondanom sem kell, olyannyira elszállt a bizalmam, hogy azt sem írtam alá.Most azt várja, hogy a kórház indít-e eljárást ellene. Reméli, hogy erre nem kerül sor, de ha kell, akkor a bíróságon is kész megvédeni az igazát.
Mindenkit arra buzdítok, hogy álljon ki a jogaiért és ne hagyja magát megfélemlíteni– mondja Ágnes, aki azóta már új munkát is talált magának. Hiába van több szakmája és rossz tapasztalata az egészségügyben, ismét ápolóként helyezkedett el, de ezúttal egy négyórás állásban. Azóta sokkal nyugodtabb, hiszen kisfia tanulmányait is segíteni tudja, és a hivatását sem kellett feladnia:
A szívem az egészségügyé, hiába a sok szakma, ápolónő vagyok.
Címlapi fotó: Flickr / Newsbie Pix