Az is baj volt, hogy túlféltették a gyereket és az is, hogy nem féltették eléggé

  • Hiába működtek együtt a szülők a gyermekvédelmi szervekkel, a gyámhivatal mégis védelembe vette autista kislányukat, az okok közt a szorongásukat és a gyermek túlféltését is felemlegetve.
  • A méltatlan és szakmaiatlan döntés visszavonását segítségünkkel érték el.

István és Ágnes januárban kereste meg jogsegélyszolgálatunkat. Zárkózott, autista kislányuk óvodás kora óta küzdött tanulási nehézséggel, járni és beszélni is lassabban tanult meg, ezért már háromévesen SNI státuszt kapott. Az apát egyetlen gyermekének nehézsége annyira megviselte, hogy felerősödött a szorongása, emiatt pszichológushoz kezdett járni. A kislányt minden lehetséges fejlesztő foglalkozásra és programra elvitték – időközben kiderült az is, hogy feltehetően autizmussal él. Ez az apa szorongását tovább növelte, bűntudata volt a gondolat miatt, hogy genetikailag hozzájárulhatott kislánya autizmusához, mert a családjának van értelmi fogyatékossággal élő tagja. A saját terápiás munkája mellett autodidakta módon beletanult kislánya fejlesztésébe, ezek az elfoglaltságok pedig annyi időt vettek igénybe, hogy feladta munkáját, és a kislány óvodás korától kezdve csak neki élt

Annyira jól sikerültek a fejlesztések, hogy a foglalkozások hatására pozitív változás állt be kislányunknál, ezért nyolcévesen már többségi általános iskolába mehetett. Rá egy évre levették az SNI státuszt is. A nagy siker önbizalmat adott nekem, tovább képeztem magam, még gyógypedagógiai asszisztensi tanfolyamra is jelentkeztem– írta januári megkeresésében az apa.

Ám 2020 márciusában, a világjárvány kitörésével rosszabbra fordult a család helyzete. A kislány egyre nagyobb szorongással élte meg a digitális oktatásra való átállást és személyes kapcsolatai megszakadását, az anya pedig elveszítette munkáját. A gyermeket pszichológushoz is beutalták, de három hónapos várólistára kerültek. Ennek ellenére próbáltak talpon maradni, ám fél évvel később, egy októberi napon rendőrök kopogtattak náluk, minden családtagot kihallgattak – utóbb kiderült, hogy kiskorú veszélyeztetése miatt büntetőeljárást indított ellenük a gyámhivatal. Bár a rendőrség rövid úton lezárta a nyomozást, a szülőket megviselte a felesleges és megfélemlítő hatósági fellépés. Nem sokkal később a gyámhatóság rendelte be őket meghallgatásra: számonkérték a szülőket, hogy nem kezeltetik magukat, az anya elveszítette a munkáját, a gyermeket pedig túlféltik, és egyben nem féltik eléggé.

A szülők bemutatták és postán is elküldték a vádakat tételesen cáfoló bizonyítékokat: azt, hogy az apa évek óta folyamatos pszichiátriai kontroll alatt áll, önkéntesen kezdett terápiába, ahova jár azóta is, a gyermeküket folyamatosan fejleszti, az iskola pedig maximálisan elégedett a kislánnyal és a szülőkkel, gondosnak, kedvesnek, szeretetteljesnek tartják őket. Ráadásul az apa munkát kapott és az anya is munkát keres – de mindezzel a hatóságot nem sikerült meghatni. Határozatot hoztak a gyermek védelembe vételéről, a szülőket pedig kötelezték, hogy keressenek munkát, ne szorongjanak és gondoskodjanak a kislányukról. A védelembe vételi döntés egy hatósági intézkedés, ami gyakran a gyermekkiemelés előszobáját jelenti, hiszen hatósági kötelezéseket tartalmaz, melyek be nem tartása esetén drasztikusabb eszközökhöz nyúlhat a hatóság. Védelembe vételre csak akkor van indoka a hatóságnak, ha a szülők a családtagok nehézségein nem hajlandóak dolgozni, nem működnek együtt a gyermekvédelmi szereplőkkel. 

Tekintettel arra, hogy itt szó nem volt együttműködést megtagadó szülőkről, sőt, mindent megtettek gyermekük és saját helyzetük javítása érdekében, a  a szülők – jogi segítségünkkel – bírósági keresetet adtak be a döntés ellen. Ebben jeleztük, hogy méltatlan és szakmaiatlan hozzáállás a gyermekvédelmi hatóság részéről számon kérni a járvány közepette, hogy a szülőket és gyermeküket szorongással tölti el a bezártság, az egzisztenciális válság. A másodfokú gyámhatóság elismerte a szülők érveit, el sem küldte a bíróságnak a keresetet, hanem már saját hatáskörében visszavonta a határozatot, rögzítve, hogy egy gyermek veszélyeztetett helyzete nem adhat alapot a hatósági intézkedésre. Arra csak akkor van lehetőség, ha a szülők nem hajlandók együttműködni a gyermekvédelmi szervekkel, ezért nem is várható javulás a gyermek helyzetében.

Megkönnyebbülten vettük tudomásul, hogy megszüntették a védelembe vételt. Ezekben a nehéz időkben külön kihívást jelentett számunkra, hogy megfeleljünk az előírt kéréseknek– mondta az anya, Ágnes.

(A címlapi fotó illusztráció: Shutterstock / Africa Studio)

Támogass bennünket, hogy továbbra is segíthessünk a jogaid érvényesítésében!