A járvány erősen sújtja a bölcsődéket, óvodákat és iskolákat. Egyetlen gyerek megbetegedése elég, hogy az egész osztály karanténba kényszerüljön, a felügyeletet pedig kizárólag a szülő biztosíthatja.
A szülők biztonságos és bérkiesés nélkül otthonmaradása jelenleg egyáltalán nincs biztosítva.
Felszólítottuk az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy sürgősen lépjen az ügyben.
A járványhelyzet újbóli súlyosbodása miatt egyre többen kerülnek karanténba. Ez különösen lehetetlen helyzetbe hozza azokat a családokat, ahol óvodás vagy iskolás gyerek van. Az érintett gyerekek jó része még mindig nem oltható, mert öt év alatti, és az 5-11 évesek körében is alacsony az átoltottsági arány.
Ahhoz, hogy a hatóság elrendelje a karantént (hivatalos nevén járványügyi megfigyelést), elég egyetlen koronavírus-fertőzött gyerek az osztályában vagy csoportjában. Az óvodás, iskolás gyerekek így akár egymás után többször is karanténba kerülhetnek. A helyzet tovább nehezedik, ha egy családban több gyerek is van. A karanténról szóló határozat megköveteli, hogy ezt a gyerek lakóhelyén vagy tartózkodási helyén hajtsák végre, és azt is előírja, hogy a megfigyelt legyen elzárva a külvilágtól. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a karantén alatt a gyerek csak az otthonában tartózkodhat, de háztartáson kívüli személy, például nagyszülő, nem bízható meg a felügyeletével. Vagyis valamelyik szülőnek otthon kell maradnia a gyerekkel.
Ehhez azonban nemhogy segítséget nem ad a magyar állam, de a jogszabályok még külön nehezítik is az otthonmaradást.
Táppénz ugyanis csak beteg gyerekek ápolására vehető igénybe – márpedig a karanténban lévő gyerek nem beteg, a szülő tehát dolgozni kényszerül. Ahhoz, hogy a munka alól mentesüljön, két lehetősége van (a felmondást leszámítva): szabadságot vagy fizetés nélküli szabadságot igényelhet. Ez több okból is méltánytalan.
Egyrészt ahhoz, hogy szabadságra menjen, a munkaadó hozzájárulása szükséges, a szabadságot ugyanis a munkáltató adja ki. Ráadásul nem méltányos, hogy az éves szabadság meghatározó részét vagy akár teljes egészét a karanténra kell felhasználniuk, hiszen a szabadságnak a munkavállaló pihenését kell szolgálnia. Ráadásul a helyzet kilátástalanná válik, amint a szülők kimerítik az éves szabadságkeretüket. Ez a pont pedig a jelenlegi járványhelyzetben igen gyorsan elérkezhet.
A fizetés nélküli szabadság sem jobb megoldás, hiszen 3 évnél idősebb gyerek esetében ehhez is a munkáltató hozzájárulása szükséges. Mi több, így a szülő nemcsak fizetés, hanem tb nélkül is marad, hiszen fizetés nélküli szabadság idejére a munkáltató nem fizeti azt a dolgozó után.
Úgy gondoljuk, hogy a gyerekek járványügyi megfigyelése alatt lehetővé kell tenni, hogy a szülő biztonságosan és bérkiesés nélkül maradhasson otthon. Vagyis a jogalkotónak a keresőképtelenség okai közé kellene sorolnia a gyerek járványügyi megfigyelését is. Ezért közérdekű bejelentésben hívtuk fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának figyelmét a súlyos mulasztásra, és sürgettük, hogy terjessze ki a keresőképtelenség és a táppénz lehetőségét ilyen esetekre is.
Érintett szülőként te is tehetsz azért, hogy a helyzet megváltozzon. Ha elég panasz érkezik a döntéshozókhoz, nagyobb eséllyel kényszeríthető ki a jogsérelem orvoslása.
- Töltsd le innen panaszmintánkat és töltsd ki az adataiddal!
- Írd le pár sorban a saját helyzetedet!
- Küldd el a kitöltött panaszt az EMMI-nek a mintában feltüntetett email címre!
Ha segítségre van szükséged a kitöltésben vagy úgy érzed, hogy az általánostól eltérő jogsérelem is ért, írj nekünk a jogsegely@tasz.hu email címre.