- Azt mondták, tisztálkodni sem tud segítség nélkül, de mióta elköltözhetett a szociális otthonból, új szakmát és jogosítványt is szerzett ügyfelünk, Imre.
- Négy évig tartott a pereskedés azért, hogy ismét szabadon dönthessen az életéről az ötvenes éveiben járó férfi, akit indokolatlanul fosztottak meg a szabadságától.
- Imre rokonain keresztül fordult hozzánk segítségért, miután olvasott a munkánkról, mert magától még ezt sem tehette meg.
Imre édesanyja halála után nehéz helyzetbe került, így öt évvel ezelőtt otthonából a pszichiátriára szállították. Az akkor 47 éves férfi többet nem is mehetett haza. Mivel a bíróság kizáró gondnokság alá helyezte, semmiről nem dönthetett többé szabadon, kezdve attól, hogy mikor és mit szeretne vacsorázni, egészen odáig, hogy kertes házával, kutyájával mi történjen. Kijelöltek számára egy vadidegen gondnokot, aki egy 130 fős intézetben helyezte el. Minden őt érintő személyes döntést a kirendelt gondnok hozott meg, anélkül, hogy legalább a véleményét megkérdezte volna, és hónapig nem is látogatta meg Imrét az intézetben.
Kétségbeesésében Imre segélykérő leveleket kezdett írni unokatestvérének, Gyöngyinek, aki ekkor még külföldön élt férjével. Egy váratlan, sorsszerű fordulat révén Gyöngyi megtalálta a hónapok óta elázott leveleket a postaládájában, és azonnal felkereste rég látott rokonát. Ettől kezdve egy perc nyugta sem volt, elkezdtett harcolni Imre szabadulásáért. A gyámhatóságon kérelmezték férjével a gondnokváltást, hogy Imre végre velük élhessen, de a hatóság sorozatosan elutasította minden kérelmüket. Imre ekkor, a sajtón keresztül talált rá a TASZ-ra, és megkérte Gyöngyit, vegye fel a kapcsolatot velünk.
2019-ben pert kezdtünk Imre gondnokságának megszüntetéséért, de az eljárás hosszasan elhúzódott. Gondnoka az egyik tárgyaláson azzal intézte el Imre panaszait az intézetről, hogy
“a szabadságvágy van az ilyen embereknél, az írja felül a józan észt”. Imre, aki valóban megszokta a szabad életet, egyre kevésbé viselte el a bezártságot és a kiszolgáltatottságot. 2020 tavaszán a járvány miatt teljesen lezárták a szociális intézményeket, így Imre fogoly lett az intézetben, még hétvégente sem látogathatta meg Gyöngyiéket.
Már épp mindannyian kezdték elveszteni a hitüket, amikor a négy éve tartó pereskedés végre eredményre vezetett. 2020 decemberében a bíróság úgy döntött: nem indokolt, hogy Imre kizáró gondnokság alatt legyen, ezért újra szabadon dönthet a lakóhelyéről, életmódjáról. A gyámhatóság azonban nem tudott belenyugodni a döntésbe, és fellebbezett az ítélet ellen. Imrének emiatt még négy hónapot kellett várnia a szabadulásra. 2021 áprilisában jogerősen is megnyertük a pert, és Imre végre Gyöngyiékhez költözhetett. Édesanyjával közös házát időközben a megkérdezése nélkül elbontották.
Az elmúlt egy évben Imre új életet kezdett, és azóta már önállóan él.
Fontos volt neki, hogy minél kevésbé szoruljon rá mások segítségére, ezért jogosítványt szerzett és elvégzett egy vagyonőri tanfolyamot is. Azóta is sok időt tölt Gyöngyivel, és tavasszal már ő is segíteni tud a földeken, amikor sok a munka. Mivel korábban vasúti munkásként dolgozott, újra kiváltotta vasutas igazolványát is, hogy hódoljon régi szenvedélyének.
Egyetlen dolog árnyékolja be új életét: korábbi otthonának elvesztése. Ezért szabadulása után Imre első dolga az volt, hogy visszaszerezze a házzal együtt elveszett iratait, emlékeit, szeretett tárgyait. Rengeteget jelent számára, hogy megtalálta az érettségi bizonyítványát is. Ugyanez a veszteség hajtotta, amikor úgy döntött, lerombolt háza helyett új otthont teremt magának. Megnézett több házat is Gyöngyiék közvetlen közelében, és amikor az egyikbe belépve meglátta gyerekkori tűzoltóautójának másolatát a párkányon, Gyöngyihez fordult, és azt mondta:
"megvan az új otthonom, itt érzem, hazaérkeztem”.Szöveg: Boros Ilona, videó: Rubi Anna