Nem a kormányon, az orvosokon múlik, mi lesz a MOK sorsa

  • Az elmúlt években a Magyar Orvosi Kamara látványosan elkezdte ellátni korábban elhanyagolt feladatait, amire a kormány azzal válaszolt, hogy gyakorlatilag megsemmisítette a szervezetet.
  • Az indoklással szemben ez nemhogy nem szolgálja a betegek érdekeit, hanem kifejezetten hátrányos lehet a betegjogok érvényesítésére – de nincs még minden veszve.

Leginkább alvilági leszámoláshoz hasonlít, ahogy a kormány két nap alatt megsemmisítette a Magyar Orvosi Kamarát azzal, hogy minden fontos jogkörét elvette és megszüntette az orvosok kötelező tagságát. A minden jogállami elvet megcsúfoló eljárás nemcsak a már amúgy is romokban heverő egészségügyet sújtja, hanem a betegjogok érvényesítését is megnehezíti. A kormány nyilvánvalóan példát akart statuálni, de az már orvosokon múlik, hogy a szakmai önigazgatás megsemmisítése után is folytatják-e érdekeik érvényesítését.

A szakmai kamarák, mint amilyen az orvosi mellett például az ügyvédi vagy a gyógyszerészi, a céhekig visszanyúló hagyományok folytatói. A szakmai önigazgatás szervei ezek: olyan önkormányzó szervezetek, amelyekben az adott szakmák képviselői saját maguk számára határozhatnak meg a jogszabályinál szigorúbb sztenderdeket, etikai szabályokat, kifelé pedig egységesen képviselhetik a szakmájuk elveit, érdekeit. Fontosságukról mi sem tanúskodik jobban, mint hogy az állam rájuk bízza, hogy ki folytathatja az országban az adott mesterséget: aki nem tagja a kamarának, nem lehet orvos, ügyvéd, gyógyszerész. Az etikai szabályok betartását a kamara saját maga kéri számon a tagjain, nagyban szolgálva ezzel a betegek érdekeit is.Legalábbis mostanáig így volt.

2019 végén olyan orvosokat választottak a MOK vezetőinek, akik elkötelezték magukat a hálapénzmentes orvoslás és a modern, európai egészségügy mellett. A kamara megnövekedett súlyát jelzi, hogy 2020 októberében, a covid-járvány alatt a miniszterelnök személyesen tárgyalt a MOK vezetőivel az orvosi béremelésről.

Ebben az időszakban a MOK látványosan elkezdte ellátni korábban elhanyagolt érdekképviseleti funkcióit: az egészségügy modernizálása érdekében strukturális reformokat követelt, az orvosi mellett a szakdolgozói bérek emelése mellett kardoskodott, a követelések teljesítése érdekében pedig azzal szeretett volna nyomást gyakorolni, hogy a háziorvosok ne írják alá új ügyeleti szerződéseiket.

A MOK ezzel semmi olyat nem tett, ami ne következne egy szakmai kamara rendeltetéséből: képviselte a szakmája és a tagjai érdekeit, igyekezett nyomást gyakorolni, hogy a kormány szakmai szempontok alapján hozzon döntést, ráadásul mindvégig az ellátás színvonalának javítását, vagyis a betegek érdekeit szem előtt tartva cselekedett. Azt, hogy ebben nem voltak teljesen sikertelenek, mi sem jelzi jobban, mint a kormány hisztérikusnak nevezhető reakciója: kivételes eljárásban, kevesebb mint 24 óra alatt vették el a MOK szinte valamennyi érdemi jogkörét. A kormány a törvény indoklásában maga vallja be, hogy a módosítás oka kizárólag a MOK kormánynak nem tetsző magatartása. Nincs rendszerszerű magyarázat: a kötelező tagságot csakis azért szüntetik meg, az etikai jogköröket csakis azért veszik el a MOK-tól, mert szembe mertek szegülni a kormánnyal. Hogy mennyire nem a kamarákkal általában van baja a kormánynak, azt jól mutatja, hogy az ügyvédi vagy a gyógyszerészi kamara átalakítása fel sem merült.

Az a kormány tehát, ami lépten-nyomon a többségi felhatalmazásra hivatkozik, egyetlen ökölcsapással zúzza szét azt a szervezetet, ami az orvosok többségi felhatalmazása birtokában végzi jogszabályban meghatározott érdekképviseleti tevékenységét. Bár úgy tűnhet, hogy a kormány a kamara vezetőségének csapott oda, döntése valójában az egész orvostársadalmat sújtja.

A kormány érvelésével ellentétben a MOK megsemmisítése nem szolgálja a betegek érdekeit sem. Etikai panaszaikat mostantól nem a független Kamara, hanem a Belügyminisztérium eddig semmi hasonló funkciót el nem látó fiókszerve bírálja el; magát az etikai kódexet is a MOK-ot éppen szétzúzó belügyminiszter fogja kiadni. Pedig eddig az etikai eljárásoknak több okból is kiemelt jelentőségük volt. Egyrészt az etikai kódex a jogszabálynál szigorúbb követelményeket támaszt az orvosokkal szemben, másrészt az eljárás független volt az államtól, így nagyobb esély volt arra, hogy helyt adnak a betegek kérelmeinek. Nem utolsó sorban pedig az etikai kódexet az orvosok maguk fogadják el, elsősorban szakmai szempontok alapján. Ezért lesz óriási veszteség a betegeknek is, ha az etikai kódexet a miniszter adja majd ki – hiszen így az eljárás függetlensége is elvész, vagyis éppen az az elv szenved csorbát, hogy az állam ne saját magát vizsgálja. Szó sem lesz szakmai önkormányzásról és önigazgatásról, mert az eljárás szabályait és szereplőit is a miniszter határozza majd meg.Csakhogy hiába cserélhető le a kamara, másik orvostársadalom nincs. Még beérhet a MOK elmúlt pár éves tevékenységének kései gyümölcse azzal, ha az orvosok egységet mutatva kamarai tagok maradnak és folytatják a nyomásgyakorlást. Az állampolgároknak, nekünk, „leendő betegeknek” pedig kiemelt felelősségünk van abban, hogy ne engedjünk magunkat az orvosok ellen hangolni, hanem támogassuk önszerveződésüket és törekvéseiket. Mert végső soron nekik kell eldönteniük, milyen egészségügyben szeretnének dolgozni.

Asbóth Márton