Reform helyett státuszváltás – törvénybe foglalta a rosszabb oktatást a kormány
A kedden elfogadott státusztörvénnyel a kormány beismerte, hogy nem akar javítani a pedagógusok helyzetén és az oktatás színvonalán. Másfél évvel a pedagógustiltakozások kezdete után az érintettekkel közösen kidolgozott, átfogó oktatási reform helyett inkább törvénybe foglalták a rossz gyakorlatokat. Egy olyan rendszert hoztak létre, amely még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza az oktatás összes szereplőjét: a diákokat, a pedagógusokat és a szülőket is.
A pedagógusi életpálya az elmúlt évtizedekben drámai módon elvesztette vonzerejét a fiatalok számára. Az erkölcsi és anyagi megbecsülés, illetve az autónómia hiánya miatt egyre nagyobbá vált a pedagógushiány, amiről a kormány nem akar tudomást venni. A hiányt már jó ideje látszatintézkedésekkel és kényszermegoldásokkal igyekeztek elfedni.
A státuszváltás béremeléssel sem feltétlenül jár: a törvényben foglalt új bérsávok egyáltalán nem biztos, hogy tényleges béremelkedést jelentenek adott pedagógus esetében. De még ha magasabb is lesz a bér, a státusztörvény többi előírása annyival rosszabb helyzetbe hozza a pedagógusokat, hogy kioltja a béremelkedés esetleges pozitív hatásait. Márpedig, ha a pedagógusoknak rosszabb, akkor a diákoknak és a szülőknek is rosszabb, sőt az egész társadalomnak is. Tanár nélkül ugyanis nincs jövő.
Ahogy egyre kevesebben maradnak a rendszerben, egyre több kényszermegoldást kell alkalmaznia az iskoláknak, szükségszerűen növelniük kell majd az áthelyezéseket, túlórákat, a csoportösszevonások számát – ezeket a státusztörvény lehetővé is teszi.
Fontos hangsúlyozni, hogy a státusztörvény célja nemcsak a problémák elfedése, hanem a tiltakozások ellehetetlenítése, a pedagógusok, diákok és szülők egymás ellen fordítása is. Ne hagyjuk, hogy ez megtörténjen, hiszen az egész társadalom ugyanabban érdekelt, az oktatás színvonalának javításában. Továbbra is olyan átfogó oktatási refomra van szükség, amely a pedagógusok, diákok, szülők bevonásával, az ő igényeiket és kéréseiket figyelembe véve valósul meg.
A státusztörvény alakulására is hatással voltak a tiltakozások és a különböző fórumokon zajló érdekérvényesítés. Ebből is látszik, hogy van értelme annak, ha a pedagógusok, diákok és szülők hallatják a hangjukat. Mi ezután is támogatunk mindenkit, aki az osztályteremben vagy azon kívül dolgozik egy jobb oktatásért.
Zeller Judit

