- Egy újabb sikeres kezdeményezés bizonyítja, hogy hiába próbálja a kormány kitiltani a „gender” szót a közbeszédből, hiába folytatnak permanens hadjáratot a civilek ellen, és hiába démonizálják az Európai Uniót.
- A magyar emberek továbbra is kiállnak az emberi jogok és az azokat védő civilek mellett.
Több mint 17.000-en írták alá Magyarországon a My Voice, My Choice, magyarul az Én hangom, az Én döntésem című európai polgári kezdeményezést, amely azt szeretné elérni, hogy az EU pénzügyi támogatást nyújtson a biztonságos abortuszhoz való hozzáférésre a tagállamoknak.
Az európai polgári kezdeményezés arra ad lehetőséget, hogy uniós állampolgárok közösen tegyenek javaslatot fontos ügyekben, és ezzel közvetlenül is hatással legyenek az EU döntéseire. Ehhez legalább egymillió aláírást kell összegyűjteniük, ráadásul úgy, hogy a támogatók legalább hét tagállamból érkezzenek, és mindenhol elérjék az EU által meghatározott minimumot. Ha ez sikerül, az Európai Bizottságnak hivatalosan is foglalkoznia kell a javaslattal, és mérlegelnie kell egy új uniós szabályozás előterjesztését.
A My Voice, My Choice kezdeményezés időközben sikeresen teljesítette a feltételeket: összegyűlt az egymillió aláírás, így az ügy most már hivatalosan is az Európai Bizottság asztalára került. A magyarok is hozzájárultak ehhez a közös sikerhez, sőt, jócskán túlteljesítették az elvárt számot, több mint háromezer aláírással haladva meg a Magyarországra vonatkozó minimumot. Ez is világosan mutatja:
a magyar társadalom aktívan támogatja a biztonságos abortuszhoz való hozzáférést.
Az abortuszt ma már számos ország alapvető női egészségügyi ellátásként ismeri el. A tiltása és a hozzáférés megnehezítése pedig nemcsak testi kockázatot jelent a nők számára, hanem súlyos gazdasági és lelki terheket is ró rájuk. Ez különösen igaz azokra a marginalizált közösségekre, amelyek egyébként is a legnehezebb helyzetben vannak, amelyeknek tagjai nem engedhetik meg maguknak, hogy külföldre utazzanak a biztonságos abortuszért.
A tudományos és nemzetközi szakpolitikai konszenzus ma már világos: az abortuszok számát nem a tiltás vagy a korlátozás csökkenti, hanem az, ha mindenki – nők, férfiak, fiatalok – hozzáfér a megbízható szexuális felvilágosításhoz és a korszerű fogamzásgátlási lehetőségekhez. A szigorítások ezzel szemben csak azt érik el, hogy egyre többen kényszerülnek veszélyes, nem biztonságos megoldásokra. Ez nemcsak az érintett nők egészségét veszélyezteti, hanem hosszú távon egész közösségeket is kiszolgáltatottabbá tehet.
A My Voice, My Choice kampány mögött nem pártok állnak, hanem civil szervezetek, jogvédők és állampolgárok – azok, akiket a kormány jelenleg is minden erejével próbál ellehetetleníteni.
De bármilyen sok pénzt költenek el propagandára, bármilyen látványosan próbálják tematizálni a közbeszédet, a valós problémák nem maradhatnak rejtve. A valóság pedig az, hogy újra bebizonyosodott: a civilek nem idegen érdekeket képviselnek, hanem értünk dolgoznak. Az emberek pedig élni akarnak a jogaikkal, ha hagyják nekik.
Mi azért vagyunk, hogy ne érezze magát egyedül az, akinek elvették a hangját. Hogy legyen, aki mellé áll annak, akit az állam magára hagyott. Hogy azok is megértsék a jogaikat, akiket soha senki nem tanított meg rájuk. Hogy legyen kihez fordulni, amikor az állam csak hallgat vagy félrenéz.
Éppen ezért írtunk egy olyan jogtudatosító, informatív tájékoztatót, amiben az abortuszhoz való hozzáférést magyarázzuk el érthetően az érintettek számára.
Az abortuszról szóló tájékoztatónkat évente tízezrek olvassák,mert a döntés csak akkor valódi és szabad, ha van hozzá információ. Ingyenes jogsegélyszolgálatunk pedig mindenki előtt nyitva áll. Mi itt vagyunk, nem rettenünk meg, és nem hagyjuk, hogy elhallgattassanak.