A sajtó nem megtűrt vendég az Országgyűlésben, hanem a parlamenti munka nyilvánosságának nélkülözhetetlen szereplője
A korábbi kitiltási botrányok után kétségtelenül szükség van a parlamenti sajtótudósítás szabályainak átfogó felülvizsgálatára, ezért is fontos, hogy Forsthoffer Ágnes közlése szerint az előírások „hamarosan módosulnak”. Ezt azonban egy olyan Facebook-bejegyzésben jelentette be az Országgyűlés elnöke, amiben „nagyobb fegyelmezettséget kér a sajtó munkatársaitól”, és arról tájékoztatott, hogy egy hétre kitiltotta a Hír TV két munkatársát a Parlamentből. Sőt, a házelnök azt is kilátásba helyezte, hogy a jövőben egész szerkesztőségektől vonhatják meg a belépés lehetőségét egy-egy munkatársuk „provokatív viselkedése” miatt.
Sokan örülnek most, hogy visszanyal a fagyi: míg Kövér László házelnöksége alatt azokat az újságírókat érték retorziók, akik a munkájuk lelkiismeretes elvégzésével okoztak kellemetlen perceket a zavarosban halászó politikusoknak, addig most a leváltott hatalom bunkósbotjaként szolgáló médiabirodalomba tartozó Hír TV munkatársait tiltják ki. Politikai szempontok alapján azonban nem lehet válogatni abban, hogy mely médiumnak biztosítanak bejutást a Parlamentbe –
nem a hatalom, hanem a közönség dolga eldönteni, hogy ki viselkedik sajtóként, és ki folytat propagandát.
A házelnök sem ezzel érvel, hanem azzal, hogy a Hír TV munkatársai „folyamatosan követik a képviselőket akkor is, ha nem kívánnak nyilatkozni”.
Az országgyűlési képviselők tevékenységét a nyilvánosság a sajtón keresztül kíséri figyelemmel. Természetesen őket is megilleti a magánélet védelme, indokolt lehet olyan terek biztosítása, ahol zavartalanul étkezhetnek, pihenhetnek vagy magánbeszélgetést folytathatnak. Ebből azonban nem következik, hogy általában meg kellene védeni őket a sajtó figyelmétől. Míg ahhoz joguk van, hogy ne válaszoljanak egy újságíró kérdésére, közhatalmat gyakorló tisztségviselőkként el kell tűrniük a közéleti tevékenységükkel kapcsolatban feltett kérdésekből fakadó kellemetlenségeket.
A parlamenti sajtótudósítás szabályozására tehát nem azért van szükség, hogy megóvják a képviselőket a kellemetlen helyzetektől és kérdésektől.
A szabályozásnak egyszerre kell biztosítania, hogy a sajtó végezhesse a munkáját, és hogy a parlament működését ne zavarják. Még az sem minősül feltétlenül a parlamenti munka megzavarásának, ha egy újságíró a távozó képviselő nyomába szegődve próbál a kérdéseire választ kapni. Nem a sajtónak kell megindokolnia, hogy miért szeretne egy adott helyen kérdezni vagy forgatni, hanem a házelnöknek kell igazolnia, hogy miért szükséges és arányos a terület elzárása.
Érthetetlen például, hogy mi indokolja a felvételkészítés általános tilalmát épp azon a folyosón, ahol az ülésterembe tartó választott képviselőket kérdezhetnék az újságírók.
2020-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága állapította meg, hogy Kövér László volt házelnök megsértette a TASZ által képviselt hat újságíró – Kaufmann Balázs, Fábián Tamás, Bakró-Nagy Ferenc, Kovács Klára, Mándli Iván Szabolcs és Fekete Norbert – szólásszabadsághoz való jogát. Az újságírók még 2016-ban, a jegybanki alapítványok botrányának kirobbanásakor a házelnöknek ellenszegülve, a sajtó elől elzárt területen próbáltak kérdéseket feltenni a politikusoknak a Parlamentben, és ezért hosszú időre ki is tiltotta őket Kövér László az Országházból. A strasbourgi bíróság ugyan elismerte, hogy a parlamenti munka zavartalanságának biztosítása legitim cél, de az újságíróknak joguk van közvetlenül megszólítani a képviselőket, a határozatlan idejű kitiltás pedig aránytalanul korlátozza a sajtót, ami a közérdekű kérdésekről közvetlenül tájékoztatja közönségét.
Különösen aggasztó, amikor a jelenlegi házelnök egyetlen újságíró szabályszegése miatt teljes szerkesztőségek kizárását helyezi kilátásba: a kollektív büntetés azokra is vonatkozik, akik semmilyen szabályt nem sértettek meg, és az érintett médium közönségét is megfosztja a parlamenti munkáról szóló tudósításoktól. Az új szabályozás megalkotásakor tehát abból kell kiindulni, hogy a nyilvánosság a főszabály, a korlátozás pedig kivétel.
