Mi a helyzet a dizájnerdrogokkal? Mik aktuálisan a legnagyobb veszélyek és milyen megoldási lehetőségek vannak az ország egyes településein szinte minden fiatalt érintő problémával? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat új beszélgetéssorozatunk, a Megafon első alkalmával.
A menekültellenesség új frontot nyitott a sérülékeny csoportok ellen hangoló kommunikációban. A cigánybűnözés után eljutottunk a migránsdrogozásig. Az új fogalom ráadásul nem is egy szélsőséges portálon, hanem az ismert kormányközeli oldalon jelent meg, ha nem is ilyen tömör formában. A Magyar Idők július 19-én „Terjed a migránsok kedvenc kábítószere, a katlevél Európában” címmel közölt cikket, amiben a Magyarországon megnövekedett a khatlevél lefoglalások miatt kongatja a vészharangot. A hosszú írás bőséges teret szentel a hazai drogpolitika méltatásának, de semmit sem szól arról, van-e okunk aggodalomra a khat „terjedése” miatt. Rövid válaszunk: egyáltalán nincs.
„Holland” – ez az utcai neve a kannabisznak Mátraverebélyen. A helyi fiatalok elég ritkán férnek hozzá. A leginkább ugyanis a „biofűnek” nevezett drogot szívják, aminek annyi köze van a bio-hoz és a fűhöz, mint a szőlőt sosem látott tablettás bornak a Nyakas irsai olivérhez. Ázsiai laboratóriumokban előállított szintetikus drogokat áztatnak be különféle gyógynövényekbe, és ezt árulják „biofűként”. A helyesebb elnevezés inkább szintifű. A szintifüvek eddig elsősorban a nagyvárosi fiatalok körében terjedtek. Bár átfogó kutatás nem létezik erről, de egyre több beszámolót hallunk helyi pedagógusoktól arról, hogy néhány éve már egyre szélesebb körben elérhetőek a falusi fiatalok körében is. A TASZ Drogriporter filmes csapata Mátraverebélyen forgatott, hogy utánajárjon ennek a jelenségnek.
Szerettük volna megismerni azokat a szakértői véleményeket, amelyek alapján új drogokat vettek fel a kábítószer-listára Magyarországon. Az Országos Addiktológiai Centrum megtagadta a választ, arra hivatkozva, hogy a nyilvánosság “a szakmai álláspontok szabad kifejtését veszélyeztetné”. Bírósághoz fordultunk.
A TASZ Drogriporter munkatársai idén márciusban Új-Zélandon forgattak arról, hogy miért döntött úgy az ottani kormány, hogy az eddigi tiltó megközelítés nem alkalmas a dizájner drogok visszaszorítására, és hogyan próbál legális, ellenőrzött piacot teremteni néhány alacsonyabb kockázatú szer számára.
.jpeg)
Az új-zélandi kormány a feje tetejéről a talpára állítja a dizájner drogok szabályozását: ahelyett, hogy az állam vizsgálná az új dizájner drogokat, mielőtt betiltaná őket, ezentúl a forgalmazóknak kell kockázat-elemezniük a szereket, mielőtt piacra dobnák azokat
2012. április 3-án lépett hatályba az a kormányrendelet, amely bevezette az ún. C-listát, amely a drogpiacon újonnan megjelenő pszichoaktív anyagokat hivatott szabályozni. A kormányzati kommunikáció akkor azt hirdette, hogy a lista bevezetése az ún. dizájner drogok fogyasztásának jelentős csökkenését eredményezi. Vajon milyen tanulságokat vonhatunk le egy évvel a C-lista bevezetése után?
A fene se gondolta volna, hogy a „gyilkos fürdősó” mítosza pont a mefedron betiltása után fog újra megjelenni hazánkban, azt pedig pláne nem, hogy a tévhit visszatérését az USA Drogellenes Ügynökségének (DEA) bejelentésére próbálják kenni.