intézménytelenítés

2017. február 24.

Nem élhetnek bezárva!

 Senki ne éljen egykori ódon kastélyokba zárva, ahol még azt sem döntheti el, hogy mikor húz pizsamát. Ezeknek az intézeteknek a teljes felszámolását tűzte ki célul egy 22 milliárdos pályázat. Végre. Fogyatékossággal élő emberek és támogatóik kitartó küzdelme kellett hozzá.

2016. november 10.

A 4 + 1 legnagyobb hiba, amit egy 35 milliárd forintos pályázatról tudnod kell

Tizenkilenc perc alatt el tudsz készíteni egy egyszerű ételt. Meg tudod mosni és szárítani a hajadat. Tizenkilenc perc elég idő ahhoz, hogy felolvass egy mesét egy kisgyereknek. Ennyi idő alatt néha sietve megebédelsz, olykor ennyi ideig halogatod reggel a felkelést. Ha vonatra szállsz egy városban, tizenkilenc perc alatt egy egészen más világba juthatsz. Ennyi idő elég ahhoz, hogy a társadalom peremére érkezz.

2016. február 7.

„Nekem itt jó sorom lesz” – hová költözik majd 660 fogyatékos intézetlakó?

A TASZ már tavaly novemberben is beszámolt róla, hogy több éves folyamat végére érnek az országszerte bezárás alatt álló bentlakásos intézetek. Mostanra ugyanis mérföldkőhöz érkezett a Kormány által 2012-ben elindított folyamat: több mint hatszáz fogyatékos ember és pszichiátriai ellátott költözhet új, sokkal emberibb lakhatási típusokba. Azonban sok mindent nem tudunk még a most záruló programokról.