Sportossági cenzus: mozgóurna-igénylés csak személyes megjelenés után

Önmagában is elég lenne a nyomós érvekkel alá nem támasztott, ezer sebből vérző választási feliratkozás bevezetése, de a kormánypárti képviselők fricskát adtak az egész idős korosztálynak és a mozgáskorlátozottaknak is.

Mozgóurna igénylés: feltétel a személyes megjelenés

Az Országgyűlés azzal, hogy elfogadta az Alkotmányügyi bizottság módosítóját, megtiltotta nekünk, magyarországi lakóhellyel rendelkező választóknak, hogy levélben jelezzük szavazási szándékunkat. Eztán vagy személyesen kell regisztrálnunk, vagy pedig ugyancsak személyes megjelenést igénylő elektronikus hozzáférést kell szereznünk az ügyfélkapuhoz. Ez a korlátozás nemcsak admisztratív, hanem elsősorban fizikai akadályt gördít mindazon választópolgárok politikai jogainak gyakorlása elé, akiknek gondot jelent a mozgás és a közlekedés.

Eddig ez az akadály áthidalható volt: azok ugyanis, akik nem tudtak a szavazás napján személyesen megjelenni a szavazóhelyiségekben, kérhettek mozgóurnát. A mozgóurna intézményét ugyan továbbra is megtartani tervezi az Országgyűlés előtt fekvő, a választási eljárásról szóló törvénytervezet, azonban a levélben történő feliratkozás lehetőségének megszüntetése azt vonja maga után, hogy ezután a mozgóurna-igénylés előzetes feltétele is a személyes megjelenés lesz. Abszurd: azok a választópolgárok kérhetnek majd mozgóurnát, akik el tudnak menni a hivatalig, és vissza.

Nem tudjuk, hogy a korlátozás hány embert érint, ugyanis a mozgóurnával szavazó választópolgárok számáról nincsenek országosan összesített adatok, de minden bizonnyal több ezer, akár több tízezer emberről is szó lehet: idősek, ágyhoz kötött betegek, várandós kismamák és fogyatékos személyek. Sokuk számára a választásokon való részvétel minden bizonnyal lehetetlen lesz.

Ha Önt is felháborítja a mérhetetlen cinizmus és a demokrácia semmibevétele, küldjön levelet Ön is a miniszterelnöknek és a FIDESZ frakcióvezetőjének, amiben kifejezi tiltakozását! Posztunk végén talál egy levélmintát, amivel semmi mást nem kell tennie, mint bekopizni egy emailbe, és elküldeni Orbán Viktornak és Rogán Antalnak. Kérjük, hogy másolatban jutassa el nekünk is a levelet a tasz@tasz.hu-ra, hogy nyomon tudjuk követni, hányan csatlakoztak tiltakozásunkhoz.

Kizárás és álszent megoldások

Az új választási szabályok más tekintetben is súlyosan sértik a fogyatékos állampolgárok politikai jogait: hazánkat éppen a napokban vonta kérdőre az ENSZ azért, mert a gondnokság alá helyezett állampolgárok választójogát a bíróságok elvonhatják. Ez a korlátozás jelenleg több, mint ötvenezer embert zár ki a választásokból.

A választási eljárási törvény számos progresszív elemet tartalmaz, azonban ezek – éppen a regisztráció bevezetése miatt – valójában hozzáférhetetlenek lesznek az érintettek számára. A választási eljárásról szóló törvénytervezet lehetővé tenné, hogy a szavazás során a fogyatékos választópolgárok éljenek az infokommunikációs akadálymentesítés eszköztárával: Braille-írásos szavazósablont, könnyített formában megírt tájékoztatót használjanak. Azonban ezek az eszközök a regisztráció során nem állnak rendelkezésre. Vagyis egy vak személy csak akkor igényelhet magának Braille-írásos szavazósablont, ha már feliratkozott. Egy értelmi fogyatékos személy akkor igényelhet könnyített formában megírt tájékoztatót, ha megértette a nem könnyített formában megírt tájékoztatást, és feliratkozott. Nem szükséges hosszasan bizonygatni: ennek így nincs sok értelme.

Cinizmus és jogfosztás

A szemünk előtt kikerekedő szabályozás nem tanúskodik másról, mint cinizmusról, hozzá nem értésről, és az idősek, mozgáskorlátozottak létezésének semmibe vételéről. Nem túlzás embertelennek nevezni egy olyan szabályozást, amely a politikai véleményét komolyan vevő idős, ágyhoz kötött, fogyatékos embereket arra kényszeríti, hogy személyesen vagy meghatalmazott útján kérjék felvételüket a választói névjegyzékbe, majd ezek után feljogosítja őket arra, hogy levélben folyamodjanak mozgóurnáért. Cinikus az olyan szabályozás, amely csak akkor ad támogatást egy kisebb akadály leküzdéséhez, ha már minden segítség nélkül sikerült leküzdeni egy annál nagyobbat.

Verdes Tamás

 

A tiltakozó levelet az alábbi címekre javasoljuk elküldeni: Orbán Viktor, miniszterelnök (viktor.orban@parlament.hu) és Rogán Antal, frakcióvezető, FIDESZ (antal.rogan@parlament.hu). Kérjük, hogy másolatban jutassa el nekünk is a levelet a tasz@tasz.hu-ra, hogy nyomon tudjuk követni, hányan csatlakoztak tiltakozásunkhoz.

.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tisztelt Frakcióvezető Úr!

.

Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy az Országgyűlés elfogadta az Alkotmányügyi Bizottság által benyújtott T/8404. számú módosító javaslatot, amelynek értelmében a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok levélben nem jelenthetik be szavazási szándékukat.

.

A javaslat elfogadása nyomán idős, mozgáskorlátozott és fogyatékos állampolgárok számára válhat lehetetlenné az, hogy szavazási szándékukat bejelentsék, és választójogukkal élni tudjanak. Mint azt bizonyára Ön is tudja, a választási eljárásról szóló törvényjavaslat megtartja a mozgóurna intézményét, amellyel azonban a választók aligha élhetnek, ha a regisztráció feltétele a személyes feliratkozás vagy az ugyancsak személyes megjelenéshez kötött regisztráció az ügyfélkapunál. Ez az intézkedés álláspontom szerint súlyosan jogsértő, cinikus és embertelen, és nem méltó egy demokratikus jogállamhoz.

.

Elvárom ezért Öntől, hogy tegyen meg mindent a jogfosztó korlátozás visszavonása érdekében, és ne gördítsen akadályt a mozgáskorlátozott és idős állampolgárok választójogának gyakorlása elé. Elvárom Öntől, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy választójogukkal azok a személyek is élni tudjanak, akik számára a személyes megjelenés jelentős fizikai akadályba ütközik.

.

Üdvözlettel:

 

 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.