A kormányzati többség újabb alkotmánymódosítási lázban ég, az alkotmánybírák választásának menetét készülnek átírni saját szájuk íze szerint. Eddig minden frakció egy-egy tagot delegált az alkotmánybíró jelölőbizottságba, akik jelölése alapján a Parlament kétharmados többséggel választotta meg a képviselőket. Ez az alkotmányos passzus biztosítja, hogy ne a Parlamentben esetleg kétharmados többséghez jutó párt privilégiuma legyen az alkotmányvédő szerv tagjainak megválasztása. Már a korábbi hetekben megismerhettük, hogy az új kormánytöbbség nem az önmérséklet oltárán készül áldozni éjt nappallá téve. Az alkotmánybírák választását megváltoztatni akaró javaslat (T/189, T/190) azonban más, a kétharmados többséggel szembeni utolsó írott korlátot kívánja lebontani. Félre értés ne essék: nem a kétharmados többség választási súlyát vitatjuk el, a képviselők kétharmada nélkül ma sem lehet alkotmánybírót választani. Azt vitatjuk, hogy egy alkotmányos demokráciában a hatalom korlátozását biztosító eljárások felszámolása legitim lehet.
Mert nem az.Egyáltalán nem új a történelem során, hogy a kormány vagy a parlamenti többség megpróbál megszabadulni a hatalmi korlátoktól. Volt ilyen próbálkozása makulátlan demokratikus vezetőnek is. A XX. század egyik legnagyobb amerikai elnöke, Franklin D. Roosevelt is próbálkozott a számára nem megfelelő döntéseket hozó Supreme Court „megreformálásával”, „működésének megfelelő biztosítása” érdekében. A nagy FDR-nél akkor borult ki a bili, amikor a gazdasági reformprogramjának egyes elemeit alkotmányellenesnek minősítette a Bíróság. A történelembe a „court packing”-ként vonult be az az elnöki terv, amivel az elnök 9-ről emelte volna a létszámot, ezzel magának kreálva több új bíró jelölésének jogát és a kényelmes többséget.
Három érvet hozunk fel és ajánljuk 386 felelős országgyűlési képviselő figyelmébe.
1. Mátrai képviselő T/189-es javaslatának indoklása aggodalommal töltheti el azokat, akik az alkotmányos demokráciát tartják az egyetlen vállalható és élhető rendszernek. (Vagy azokat, akiknek momentán nincs olyan jobb elképzelésük, ami ne autoriter szabadságtipró autodaféba végződne.) „A jelölőbizottság összetétele, igazodva a választópolgárok akaratából létrejött parlamenti arányokhoz, biztosítja a politikai egyeztetések lefolytatásának megfelelő kereteit.” Mátrai képviselő indoklásából arra következtethetünk, hogy a választópolgárok akarat (legalábbis szavazata) felhatalmazást ad az alkotmányosság megnyirbálására. Ezt sommásan nevezhetjük „a nép szava, Isten szava” logikának – a 19. századi romantikus szlogennel élve. Az e világon túli utalásokra egyébként is fogékony többség azonban téved, amikor ezt a gondolatot az alkotmányos demokráciából következőnek, de legalábbis azzal összeegyeztethetőnek gondolja. Mert nem az. Az alkotmányos demokráciák alapeszménye a hatalom korlátozása. Ezt szolgálja az intézmények szintjén a hatalmi ágak elválasztása, a normatív alkotmány (értsd: nem csak programfüzet hatalmon levőknek) független szerv általi védelme; az egyéni jogok szintjén pedig az emberi jogok védelme. Ezek az alkotmányosság alapjai, amik később kiegészültek a népfelség elvével, a demokratikus legitimációval. Itt jön be a nép a történetbe. Csakhogy demokráciát, népet szembe állítani a hatalom-korlátozás alapeszményével az alkotmányos demokrácia teljes félreértése. Emlékeztetjük minden rövid távú történelemi memóriával bíró képviselőt, hogy Európa legborzalmasabb eseményeiből akad szépszámmal olyan, amit demokratikus legitimációval bíró hatalom követett el – éppen népe ellen. Persze az alkotmányosság nélküli, demokráciák (ld. gyakori Latin Amerikában az ilyen) nem feltétlenül népirtó diktatúrák – de távol állnak a szabadságot tisztelő állam eszményétől. A hatalomkorlátozás ellentétje a hatalom koncentrációja. Erre az eszményre épültek a jobb- és baloldali diktatúrák a múltszázad során. Veszélyes önbecsapás azt gondolni, hogy a néptől kapott szavazatok miatt ne lenne szükség a hatalom korlátozására. A történelem épp az ellenkezőjét mutatja. A szabadság rendje elsősorban nem attól biztosított, hogy a nép hatalmazza fel a hatalmat gyakorlókat, hanem attól, hogy a hatalom korlátozott-e vagy sem. Mátrai Márta képviselő tervei alapján a korlátozott hatalomtól egy lépéssel távolabb kerülnénk.
2. Az eljövő hónapokban, években nyilván visszatérő hivatkozási alapul szolgál majd az ilyen-olyan külföldi alkotmányos példák a kormányzat alkotmánymódosítási terveinek megalapozottságához. Sehol nincsen az előírva, hogy egy állam csak akkor elégít ki minden alkotmányos követelményt, ha az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetétele a ma hatályos megoldással megegyezik. Vannak ugyanolyan eredményt hozó alkotmányos megoldások intézményi függetlenség biztosítására. Ha összevetjük a német, az amerikai és az olasz alkotmány- ill. legfelső bíró választási szabályokat, akkor azok gyökeresen eltérnek. Ami közös bennük, hogy egyaránt arra irányulnak, hogy a hatalom gyakorlóival szembe biztosítsák az alkotmányvédő szerv függetlenségét. Mátrai képviselő javaslata éppen ellentétes irányba mutat: a függetlenség felszámolása felé.
3. A TASZ szerint a javaslat az európai alkotmányos gyakorlattal nyíltan szembehelyezkedik. Az alkotmányvédő szerv tagjainak jelölésében, kiválasztásában egy politikai erőnek túlsúlyt engedni ellentétes az Európa Tanács szakbizottságának állandó véleményével. A Velencei Bizottság egy szakmailag elismert, európai tanácsadó szerv. Emlékezhetünk, hogy a 2000-es évek elején az ún. magyar igazolvány témában adott állásfoglalást a szervezet. A Velencei Bizottság számos esetben bocsátott ki véleményt az alkotmányvédő szervet érintő eljárási, intézményi kérdésekben. Ezekből két markáns követelmény rajzolódik ki. Egyrészt el kell kerülni, hogy egyedül egy politikai erő kezébe koncentrálódjon az alkotmányvédő testület bíráinak jelölése. Másrészt a politikai ellenzéknek is kell, hogy befolyásolási lehetősége legyen a folyamatban. Az egyik összegző ajánlása szerint: „…nagyon fontos, hogy az alkotmánybíró jelölési eljárásban jelen legyenek különböző állami szervek és különböző politikai erők is annak érdekében, hogy a bírák ne pusztán az egyik vagy másik politikai erőnek legyenek az eszközei.”(<a href=">www.venice.coe.int CDL AD (2004) 043 Opinion…) Nem kell nagy szakmai bátorság annak kijelentéséhez, hogy az egy politikai erő kezébe összpontosuló alkotmánybíró jelölési jog ellentétes a Velencei Bizottság véleményével és összeegyeztethetetlen az alkotmányos demokrácia működésével.
Roosevelt elnök terveit saját Demokrata Pártja buktatta meg, mert a hatalmi korlátok felszámolását semmilyen esetben nem tartották elfogadhatónak az elnököt egyébiránt támogató bátor képviselők. Vajon vannak-e ilyen bátor képviselők a mai kormánypártok padsoraiban?
Szigeti Tamás a TASZ munkatársa