Ugyan a Nemzeti Drogstratégia célja a teljesen szermentes társadalom, ez mégsem reális célkitűzés, egyáltalán nem életszerű. Minden civilizáció kulturális vagy akár vallási hagyományaiba be vannak ágyazódva a kémiai tudatmódosítók, ez alól az egyetlen kivétel az észak-amerikai inuitok kultúrája, hangzik el az ELTE jogi karán, bár már este 6 óra van, és a tanításnak vége. A kriminológiai tudományos diákkör vendégeként Sárosi Péter, a TASZ Drogpolitikai Programjának vezetője tart előadást.
„A szermentes társadalom utópia” – magyarázza, közben egyre csak szállingóznak az előadóba a jogászhallgatók. Az ENSZ 1998-ban tartott közgyűlésén döntöttek arról, hogy 10 év alatt megszűntetik, de legalábbis csökkentik a világban a drogfogyasztást. Ez alatt a 10 év alatt globálisan 20 százalékkal nőtt a kokaintermelés, és megduplázódott a herointermelés.
A jogvédő arról beszél, hogy a reális célkitűzés az lenne, hogy megtanuljunk együtt élni a pszichoaktív szerekkel, ehhez azonban meg kell teremteni a megfelelő feltételeket. Itt megáll egy pillanatra, és jelzi, tisztában van vele, hogy itt lenne a helye annak, hogy a kormányzat részéről valaki reagáljon a kritikákra, bemutassa saját álláspontját. Néhányan felnevetnek, mint utóbb kiderül azért, mert már csaknem egy éve folyamatosan invitálnak kormányzati szereplőt drogpolitikai beszélgetésre, de valamiért eddig senki nem kívánt élni a lehetőséggel.
Néhány kérdés is elhangzik, és máris a Btk. 1998-as módosításánál járunk, ami újabb bizonyítéka, hogy a törvényi szigorítás nem a kívánt hatást, a kábítószer-fogyasztás csökkenését éri el. Folytatódott például a droghasználat növekedése, miközben 30 százalékkal csökkent azoknak a fiataloknak a száma, akik drogambulanciákra fordultak. „A Btk-t nem szabad üzenő füzetnek használni a fiatalok felé” – összegez Sárosi Péter.
Ismét beszélgetésbe fordul az előadás, számos érdekes adat hangzik el, hol az előadótól, hol a hallgatóságból. A kábítószerhez köthető bűncselekményeknek a legalacsonyabb a felderítettségi arányuk, az elkövetők 1-2 százalékát kapják csak el, ami alátámasztja, hogy akár a szigorú törvényeknek miért nincs visszatartó erejük. Szó esik arról is, hogy Hollandia drogpolitikáját ugyanaz a három ENSZ-konvenció (1961, 1971, 1988) határozza meg, mint a többi tagállamét, és a drogtörvény alapján ott is bűncselekménynek számít akár csekély mennyiségű kábítószer birtoklása. Ott azonban a rendőrség toleráns, a könnyűdrogokat forgalmazó coffee shopok engedélyét pedig az önkormányzatok adják ki, ehhez képest a fogyasztók aránya lényegesen alacsonyabb, mint Angliában vagy Franciaországban.
Innen Mexikó irányába kanyarodunk, a szegénység, a korrupció és a drogkartellek kerülnek szóba, majd a drogfogyasztáshoz köthető fertőzések, a Kálvária téri tűcsereprogram és a dizájner drogok. Valaki egyszer csak az órájára néz, perceken belül bezárják az egyetemet. „Ezt a beszélgetést reggel kellett volna kezdeni” – morog valaki kifelé.
Zsolt Melinda, TASZ