A TASZ fogyatékosügyi programját is díjazta idén a SozialMarie

A SozialMarie díjat az osztrák Unruhe Privatstiftung alapította 2000-ben azzal a céllal, hogy társadalmi újításokat hozó programokat támogassanak. A TASZ idén második alkalommal nyerte el a díjat. Először 2007-ben a TASZ Médiamonitor programját ismerték el.

 

Idén a TASZ Fogyatékosügyi programját válogatták be a díjazottak közé. A zsűri szerint “a közel 100 ezer érintett állampolgár politikai és társadalmi jogaiért folytatott harc egyre szélesebb körben és egyre intenzívebben folyik, és az érintettek maguk is egyre aktívabban vesznek részt benne. Mi ezt nagyszerűnek találjuk, és kitartást kívánunk munkájukhoz.”
 
A díj értéke 1000 Euró. 
 
A TASZ fogyatékosügyi programjának célja az értelmi fogyatékos, halmozottan fogyatékos és autista emberek emberi jogainak védelme. A program célja többek között a gondnoksági rendszer reformja, a nagy létszámú intézmények bezárása és a közösségi alapú szolgáltatások bevezetése, illetve a fogyatékos embereket sújtó választójogi korlátozás eltörlése. A programban egyre erőteljesebben vesznek részt fogyatékos emberek és családjaik.
 
A SozialMarie fődíját a bécsi gyermekhoszpisz program, a Kinderhospiz Netzt nyerte el. Magyarországról díjat nyert az Alkotásközpontú szociális és integrációs program az ózdi Hétes telepen, valamint közönségdíjat nyert a Jel TV kezdeményezés, amely a hallássérült személyek által és számukra készítet híranyagokat. 
 
Verdes Tamás
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.