A TASZ négyrészes cikksorozatban mutatja be, hogy az új Polgári törvénykönyvben milyen emberi jogi problémák vannak. Korábbi írásainkban a családi jog alapjog-sértő vonatkozásait, a gondnoksági rendszer elmaradt reformját, és a közpénzek ellenőrizhetőségét taglaltuk. Ebben a részben a személyiségi jogok szólásszabadságot korlátozó szabályaival foglalkozunk.
Az új Polgári törvénykönyv végre kimondja, hogy közéleti szereplők – leánykori nevükön közszereplők – esetében a személyiségi jogi védelem szintje alacsonyabb, mint az átlagembereké. A jogalkotónak azonban sikerült olyan megoldást találni, hogy az alapján a véleménycikkek szerzőit még az eddigieknél is könnyebben lehet majd bíróság előtt támadni. A törvény a közügyek vitatását ugyanis csak három feltétel esetén teszi lehetővé: (1) méltányolható közérdek, (2) szükséges és arányos mérték, (3) az emberi méltóság sérelmének hiánya.
1. A méltányolható közérdek nem más, mint a közügyek vitatásának szabadsága – ez az, ami a személyiségi jogi védelem alacsonyabb szintjét igazolja. Ha a jogalkotó előírja, hogy ezen kívül is bizonyítani kell valamilyen közérdeket, akkor az azt jelenti, hogy e szabállyal valójában nem a közéleti szereplők kritizálhatóságát akarja erősíteni, hanem éppen nekik ad fogódzót a kritikával szemben. A méltányolható közérdek olyan gumifogalom, ami teljesen kiszámíthatatlanná teszi az új Ptk. értelmezését és alkalmazását.
2. A második feltétel a szükségesség/arányosság-teszt előírása, ami önmagában elegendő lenne, azonban e teszt lefolytatásának előírása mellett nincs szükség további feltételek bevezetésére. Hiszen minél több kötelezően mérlegelendő kritériumra való hivatkozás áll a személyiségi jogi per felperesének rendelkezésére, annál inkább számíthat súlyos jogkövetkezményekre a kritikus.
3. A harmadik feltétel az emberi méltóság sérelmének a hiánya. Az emberi méltóság sérelmére hivatkozik eleve az, aki a konkrét személyiségi jogi pert indítja azzal szemben, akinek a közlése őt sérti. A nevesített személyiségi jogok, ami alapján a pert meg lehet indítani, éppen az emberi méltóság egyes aspektusai. Sérelmüket annak kell bizonyítania, aki hivatkozik rájuk, aki a pert a kritikusával szemben megindítja. Az új Ptk. alapján azonban az újságírónak, kritikusnak azt az abszurd konstrukciót kell majd bizonyítania, hogy közlése nemcsak azért nem jogsértő, mert akit bírál, az közéleti szereplő, hanem azt is, hogy amit mondott, egyébként nem is sérti az illető emberi méltóságát (és még azt is, hogy amit mond, az még szükséges és arányos is).
Ezek a feltételek csak arra lesznek jók, hogy a jogalkalmazás során minél könnyebben lehessen majd a közéleti szereplő kritizálhatóságának csökkentésére és a szólásszabadság rovására felhasználni. (A szabályozás átgondoltságát jól mutatja az, hogy a zárószavazás előtt egy nappal az igazságügy-miniszter beterjesztett egy módosító javaslatot, ami a szabályt jelentősen javította volna – ám a szavazás napján a javaslatát vissza is vonta.) Ugyanakkor elő sem lettek terjesztve azok a szabályok, amelyek a közéleti szereplők bírálata és tevékenységük kritikája szempontjából életbevágóak lennének: (1) az objektív felelősség kizárása, (2) a tévedés jogának elismerése, (3) a közhatalmat gyakorlók megkülönböztetése a közéleti szereplőktől.
1. Ellentétben a polgári törvénykönyv előző tervezetével, amelyet 2009-ben fogadott el az Országgyűlés (és végül csak részlegesen és rövid ideig lépett hatályba), a most elfogadott Ptk-szöveg nem tartalmazza az újságíró objektív felelősségének kizárását. A bírói gyakorlatban megszilárdult híresztelés-felfogás ugyanis lehetővé teszi, hogy a sajtóorgánumokat személyiségi jogi sérelem miatt pereljék a nekik közlésre átadott nyilatkozatokért, vagy olyan tudósításokért, amelyek során változtatás nélkül, szöveghűen tájékoztatnak egy nyilvános rendezvényen elhangzottakról, a nyilatkozó személyének pontos megjelölésével. Az új Ptk. továbbra sem mentesíti az újságírókat ilyen esetekben a felelősség alól. A sajtó objektív felelősségének fenntartása azonban kizárólag arra jó, hogy a szerkesztőségek mások közléseiért kénytelenek felelősséget vállalni, aminek az a következménye, hogy öncenzúrát kénytelenek gyakorolni.
2. Az elfogadott normaszöveg nem tartalmazza azt a kimentési lehetőséget sem az újságírók számára, hogy ha közéleti szereplők tevékenységével kapcsolatos cikkeiket támadják meg az érintettek személyiségi jogsértés címén, akkor az újságíró bizonyíthassa azt, hogy a jogsértés nem tudatos hazugság vagy a szakmájából adódó gondosság súlyos elmulasztásának a következménye. A „tévedés joga” (az ún. New York Times-szabály) a közügyek szabad vitatásához fűződő jog gyakorlásának elengedhetetlen eleme, aminek törvényi kimondása szintén elengedhetetlen lett volna. Hiába tette ugyanis a büntetőjog részéve ezt az elvet az Alkotmánybíróság (36/1994. (VI. 24.) AB-határozat), a polgári bíróságok azt nem alkalmazhatták. Most kínálkozott az alkalom a polgári jogba való átültetésére - ehelyett álságos módon a fent említett korlátozó szabályt vezette be a jogalkotó.
3. Szintén évtizedes hibás beidegződés eredményeképpen a bírói gyakorlat nem tekinti közszereplőnek azokat, akik közhatalmat gyakorolva, az állami erőszakot legitim módon alkalmazhatják. Az intézkedő rendőrök például nem közszereplők, mostantól meg nem közéleti szereplők. Ebből a tényből azonban a bíróság – legutóbb a Kúria – rendszeresen arra a következtetésre jut, hogy a közhatalmat gyakorlók bírálata során nem a közügyek szabad vitatását illeti az elsőbbség, hanem a rendőrök személyiségi jogait. Így például Magyarországon a rendőrökről hozzájárulásuk nélkül nem lehet a sajtóban fényképet közzétenni, holott a közhatalom-gyakorlás nyilvánosságához fűződő valódi közérdek azt kívánná, hogy az állam nevében eljáró, intézkedő rendőr fényképe a tévében, újságban közölhető legyen. Egy új Ptk. elfogadása nemcsak arra adhatott volna alkalmat, hogy a közéleti szereplők személyiségi jogi védelmének alacsonyabb szintjét törvény mondja ki, hanem arra is, hogy világos különbséget tegyen a közéleti szereplők és a közhatalmat gyakorlók között, jogalkotással rendezve minden felelős közhatalmi döntéshozó bírálhatóságának kérdését is.
A véleménynyilvánítás ellen bevethető polgári jogi arzenál azonban még korántsem teljes. Annak ellenére, hogy az ügyésznek, aki a közvádló alkotmányos szerepét tölti be, alig van keresnivalója a magánjogi viszonyokban, a személyiségi jogi perekben való fellépési jogát az új Ptk. a közérdekre való hivatkozás megengedésével szélesre tárja. Az ügyész fellépése egyrészt óhatatlanul közhatalmi jelleget fog kölcsönözni a magánvitának. Másrészt a személyiségi jogi perben harmadik fél fellépése akkor indokolt, ha az állítólagos sérelem személyek nagyobb csoportját, méghozzá a társadalom valamely sérülékeny közösségét érinti. A zárószavazás előtt egy kormányjavaslat ráadásul még tovább szélesítette az ügyész fellépési lehetőségét: a kollektív személyiségi jogi sérelmek esetén az ügyész a jogosultak hozzájárulása nélkül is keresetet indíthat, a harmincnapos határidőn túl is.
És akkor végül térjünk rá a kollektív személyiségi jogi védelem intézményének bevezetésére. A kollektív személyiségi jogi védelem bevezetése ebben a formában eleve diszkriminatív, mert csak olyan személyek számára biztosít fellépési lehetőséget a törvény, akik a magyar nemzethez, vagy a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez való tartozás miatt érzik személyiségi jogaikat megsértve. A nem és a nemi identitás, a szexuális orientáció, a fogyatékosság, életkor, stb. szerinti közösséghez tartozók ki vannak zárva ebből a lehetőségből.
Az új kollektív személyiségi jogi védelem egyik törvényi követelménye az, hogy nagy nyilvánosság előtt kell elhangzania a jogsértő beszédnek. Ez a feltétel azonban véleményünk szerint nem elég szűk. Így ugyanis jogsértőnek fognak minősülni az olyan közlések is, amelyekkel a sértett csoport tagjai nem is találkoznak, pedig a vélemények, legyenek bármilyen elítélendőek, nem okozhatnak jogsérelmet akkor, ha a csoport tagjának esélye sem volt a közléssel annak elhangzásakor szembesülni. A TASZ szerint (pdf) a véleménynyilvánítás szabadsága legfeljebb akkor korlátozható a csoportot érő jogsérelem esetén, ha az érintett csoport tagja rá van kényszerítve, hogy az őt sértő véleménnyel szembesüljön. (Egyébként a sérelemdíj intézményének bevezetése önmagában is lehetővé tenné azt, hogy a csoportot érő sértések miatt a csoport tagja pereljen, mert nem kell majd bizonyítani semmilyen nem vagyoni hátrány bekövetkeztét, csak a sérelem tényét – az pedig adott esetben egy csoport.)
Jelen formájában a kollektív személyiségi jogi védelem szabályozása nem más, mint a gyalázkodás, azon belül is a nemzet- és vallásgyalázás (blaszfémia) polgári jogi szankcionálásának megteremtése. A nagymértékű sérelemdíjak megítélésének lehetősége legalább annyira alkalmas lesz a szólásszabadság korlátozására, mint amennyire a büntetőjogi következmények alkalmasak lennének. Az új Ptk. életbe lépése a hazai szólásszabadság ügyét évtizedekkel fogja visszavetni.
Hegyi Szabolcs – Simon Éva
Politikai Szabadságjogok Program